Béta: Csacsi
Jelmagyarázat:
Gondolatok
:Párszaszó:
30. fejezet
- Lucius?
Lucius felnézett, és látta, hogy a fiatalok, Harryvel az élen, mind ott ácsorognak előtte. – Igen, Mr. Potter?
Erre a megszólításra Harry elhúzta a száját. – Csak azt szeretnénk tudni, hogy van-e olyan szoba itt a kúriában, amit nyugodtan szétzúzhatunk.
Luciusnak minden lelkierejére szüksége volt, hogy ne tátsa el a száját. Tom viszont összevont szemöldökkel meredt Harryre. – Mit találtatok ki már megint ti öten?
- Harry ötlete volt! – szólaltak meg egyszerre négyen is, mire Harry ingerülten végignézett rajtuk.
- Ezt valahogy gondoltam.
- Szükségünk lenne egy szobára, ahol párbajozhatunk. – magyarázta Harry türelmesen. – Griffendélesek a mardekárosok ellen. Gin lesz a bíránk.
- Szabad egyáltalán párbajoznia, Miss. Granger? – kérdezte Lucius, ahogy a szemei végül megállapodtak a terhes boszorkányon.
- Madam Pomfrey szerint még másfél hónapig nyugodtan párbajozhatok. – jelentette ki Hermione. – Különben is, valakinek csak meg kell tanítania a fiának, hogy nem ő a legjobb.
Lucius ingerülten meredt a boszorkányra, míg mindenki más elnevette magát, még Tom is elmosolyodott. A férfi hirtelen a fiához fordult. – Ha veszítesz, nagyot fogok csalódni benned, Draco.
Draco gyorsan lehiggadt. – Értettem, apám.
- Ugyan, Lucius! Ez nem igazán tisztességes. – kuncogott Tom. – Hiszen Harry Potter ellen kell küzdenie.
Lucius dühösen a Sötét Nagyúrra meredt. – Ez azt jelenti, hogy te a griffendélesekre fogadsz, kegyelmes uram?
- Hát persze.
- Szeretnétek nézni is? – kérdezte Ginny szélesen mosolyogva. – Esetleg fogadást kötni?
- Aha, Ginnél elhelyezhetitek a feltett összeget. – mondta Harry huncutul.
- Ez érdekes lenne. – értett egyet Tom, és felállt. – Lucius?
- A miniszter egy órán belül megérkezik. – válaszolta feszülten Lucius.
- És akkor? – húzta el a száját Harry. – Itt senkit se érdekel a miniszter, Lucius. Majd valamelyik házimanó odavezeti.
- Megfélemlítés. Ravasz. – morogta Theodore.
- Miért lenne ez megfélemlítő? – kérdezte Hermione, miközben Lucius felállt, és intett, hogy kövessék.
- Megmutatjuk neki, hogy mi olyan erő vagyunk, amivel számolnia kell. Még csak tizenhét évesek vagyunk, te meg terhes vagy. Mit gondol majd a miniszter a jövőbeli gyerekekről? – válaszolta Draco hidegen.
- A miniszter nem tudja, melyik oldalon állunk, Draco. – vágott közbe Harry. – Így nem is ijed meg.
- De amit ma lát, azon később elgondolkodhat. – magyarázta Ginny. – Most még nem tudja, melyik oldalon állunk ebben a háborúban, de mikor megtudja, kénytelen lesz újragondolni a stratégiáját.
- De már úgyis mindenki tudja, hogy Harry erejével számolni kell. – vitatkozott Hermione.
- De nem tudják, mekkora erővel. – válaszolta Ginny, és gonoszul megvillantak a szemei. – Azt csak nagyon kevesen tudják.
Harry vállat vont. – És sajnálom, de azok nem ti vagytok. – Ezzel otthagyta őket, és felzárkózott Tom mellé. A többiek döbbenten meredtek utána.
- Ennek biztos köze van ahhoz, hogy tavaly olyan sokszor eltűnt. – morogta magában Hermione.
- Tavaly sokszor eltűnt? – fordult Draco kíváncsian a sötét hajú boszorkány felé. – Minden magyarázat nélkül?
- Aha. – lépett közelebb Ginny. – És nem mehettünk vele, mert mindig vitte a láthatatlanná tévő köpönyegét is.
- Kíváncsi vagyok, mit csinálhatott olyankor...
- És ki nem? – Ginny ingerülten rúgott egyet. – Halálra idegesített.
- Itt is vagyunk. – mondta Lucius, félbeszakítva a vendégei szóbeli és mentális beszélgetését. – Ezt a szobát kifejezetten párbajozásra építtettük. Néha a halálfalók használják.
- Akkor talán nekünk is megfelel. – döntött Harry, mire a barátai elnevették magukat, és Lucius csúnyán nézett rá. – Jól van. Dray, Ted, bal oldalra, Herm, te velem jössz jobbra. Tom, Lucius, ti varázsoljatok széket magatoknak. Gin, állj melléjük, és szólj, ha kezdhetünk.
- Velünk végezteti a munkát. – mordult fel Lucius, miközben elővarázsolt magának egy széket Tom széke mellé, aztán mosolyogva leült.
Ginny rájuk mosolygott, aztán a készülődő párbajozók felé nézett. – Hé, Tom, ha még lesz idő, párbajoznál Harryvel?
- Miért? – kérdezte a Sötét Nagyúr kíváncsian.
- Mert szeretném látni, mennyire bírtok egymással. – vont vállat a vörös hajú boszorkány, aztán visszafordult a többiek felé. – Kettő kettő ellen vagy egy egy ellen, segédekkel?
Azok négyen összenéztek, aztán bólintottak. – Egy egy ellen, segédekkel. – mondta Draco, miközben Theodore és Hermione hátraléptek, hogy helyet adjanak Harrynek és neki.
- Így egyáltalán nem kell párbajoznom! – kiáltott fel Hermione vidáman.
- Ha gondolod, veszíthetek is. – válaszolta Harry, Ginny felé pislantva.
- Ez nem nevetséges, Harry.
Ginny a szemeit forgatta. – Mivel nem tudjuk, mikor jön a miniszter, jobb, ha vigyáztok. Csak legális átkokat használjatok.
- Honnan nézve legális? – kérdezte Draco kedvesen.
- Nem vagyok hajlandó politikai vitába bocsátkozni veled, Draco, úgyhogy fogd be. – vágott vissza Ginny, mire mindannyian elnevették magukat.
- És nem használunk állatokat. – vágott közbe Harry, csúnya pillantást lövellve Draco felé.
A Malfoy-utód vállat vont. – Nem mintha az nagy hasznomra lett volna.
- Azt akarod, hogy Harry rád uszítson egy kígyót? – kérdezte Hermione.
Draco elakadt. – Jól van. Semmi állat. És semmi csalás.
- Mint például, hogy előbb kezdünk, mint ahogy befejezi a számolást? – ugratta őt vigyorogva Harry.
- Miért kellene ezt is meghatározni? – kérdezte a homlokát ráncolva Theodore.
- Mert ha én csalhatok, akkor ő is csalhat, és most fog is. – mordult vissza Draco, szemeit Harryn tartva.
A zöld szemű fiú bólintott. – Jól van. Gin, ha felkészültél...
Ginny komolyan bólintott. – Hajoljatok meg. – parancsolt rájuk. Minkét fiú ünnepélyesen meghajolt. – Pálcákat készenlétbe. Háromra kezdtek. Egy... Kettő... Három!
- Silencio! Protego!
- Stupor!
- Piroinitio!
Draco elugrott a tűzgolyó útjából, és egy pillanatra mind a ketten csak bámultak egymásra. Harry körül ott ragyogott a pajzsa, ami korábban eltérítette Draco kábító átkát. Draco némán meredt Harryre.
- Invito Draco pálcája. – mondta végül Harry. Malfoy pálcája a kezébe repült, és ő zsebre vágta, majd bólintott, mikor Theodore és Draco helyet cseréltek.
- Hajoljatok meg. – szólt rájuk Ginny. Mindketten meghajoltak. – Pálcákat készenlétbe! Egy... Kettő...
- Maga is hallja a kiabálást? – kérdezte Cornelius Caramel, a mágiaügyi miniszter Arthur Weasley-t, akit egy auror helyett küldtek vele.
Arthur enyhén félrefordította a fejét, és hallgatózott, de a kérdést végül az eléjük küldött házimanó válaszolta meg. – A fiatal Draco úrfi és a barátai unalmukban párbajoznak, miniszter úr.
- Egyedül! – vágott közbe döbbenten Arthur. Albus már említette, hogy valószínűleg Ginny és Hermione is Draco Malfoyyal és Luciussal együtt hagyták el az iskolát két napja.
- Nem, uram. – válaszolta nyugodtan a házimanó. – Brutus professzor és Lucius úr felügyelik a párbajt.
- Nem mintha ez engem megnyugtatna... – motyogta magában Arthur.
Caramel elgondolkozva összevonta a szemöldökét. – Brutus?
- Az új sötét varázslatok kivédése tanár a Roxfortban. – válaszolta Arthur. – Úgy tűnik, a lányom szereti, már nyáron megismerkedtek, Harrynél. A fiam szerint viszont szörnyű, és halálfaló.
- Ez nagyon súlyos vád. – mutatott rá komoly hangon Caramel.
- Tudom. De hát ismeri a mai fiatalokat. Minden tanár, akit utálnak, halálfaló, és a vérükre szomjazik. – mondta a vörös hajú férfi erőltetetten könnyed hangon. – Biztos csak túlságosan titkolózó, mint Piton.
- Itt vagyunk, uraim. – szólalt meg hirtelen a házimanó, és megállt egy csukott ajtó előtt. Résnyire kinyitotta az ajtót, hogy beláthassanak a szobába.
- Capitulatus!
- Finite! Invito Theodore pálcája.
- Miért mindig az Invito bűbájt használod! – kiáltott fel Theodore, miközben a pálcája Harry kezébe repült.
- Mert az nem vág téged hanyatt, neki Dracónak? – vont vállat Harry, és visszadobta a két mardekáros pálcáját, majd meglendítette a sajátját, megszüntetve a némító bűbájt Dracón. – És vendégeink vannak.
Erre mindenki az ajtóban álló két férfira nézett. – Apa! – sikkantott fel Ginny, aztán odarohant, és a többiek mosolygásától kísérve szorosan átölelte az apját.
- Arthur. Cornelius. – biccentett feléjük udvariasan Lucius, aki közben felállt, és Tommal együtt elindult az ajtó felé. A többiek követték őket.
- Ah, Lucius, jó téged újra látni. Csodálatos. Remélem, hogy... ah... Tudjukki mostanában nem tart a hatása alatt? – ömlengett Caramel, és izgatottan rázogatta Lucius kezét.
- Egyáltalán nem. – biztosította őt Lucius. – Ismeri Marcus Brutust? Ő pedig Theodore Nott. – mutatta be a két mardekárost, hátrébb lépve, hogy Tom és Theodore is kezet rázhasson a miniszterrel.
- Hogyne, hogyne. Ő pedig a fiad, Draco. És Harry! Édes fiam! – ezzel megölelte Harryt.
Rosszabb, mint emlékeztem. Fogadok, hogy egy kétéves is képes lenne Imperius alá helyezni. Gondolta Harry sötéten, aztán ő is hátralépett. – Én is örülök, hogy újra találkoztunk, miniszter úr. Ő pedig, - itt Hermione felé intett. – Hermione Granger. Nem hiszem, hogy már találkoztak.
- Ó, örülök, hogy megtudhattam végre a szépség nevét! – mosolygott rá Caramel, és kezet rázott a lánnyal.
- Átmehetnénk a fogadószobába? – kérdezte Lucius hidegen.
- Remek ötlet, Lucius. Remek ötlet. Természetesen! Mutasd az utat...
Hermione, Ginny és Harry hátramaradtak Arthurral, aki a homlokát ráncolta. – Éppen a Malfoy rezidenciára? Miért? – megrázta a fejét.
- Draco nem olyan rossz, apa. – vitatkozott Ginny.
- Ha sikerül jobban megismerni, egész kedves. – értett egyet vele Hermione. – És még Lucius se annyira seggfej.
Harry a fejét rázta. – Seggfej. Hát ez jó. Mióta beszélsz ilyen csúnyán, Hermione?
- Hallgass.
- Dumbledore professzor nem mondta, hogy te is eltűntél, Harry. – folytatta halkan Arthur.
Harry vállat vont. – Szerintem nem akarta, hogy mindenki megijedjen.
- Tudod, megtalálták Ront. - tette hozzá komoly hangon Arthur, és összeráncolta a homlokát.
Hermione és Ginny Harryre mutattak. – Ő csinálta.
- Mit csinált? – kérdezte Caramel, mikor beléptek a vendégszobába.
Harry vállat vont. – Egy művészi kompozíciót a Roxfort bejáratánál.
- Művészi? – horkant fel Theodore.
- Szerintem bűbájos volt. – jegyezte meg Hermione halkan, leülve Theodore mellé a díványra.
- Hermione! – fordult most Arthur tágra nyílt szemmel a mugli származású boszorkány felé.
- Ez, - vágott közbe Harry határozott hangon. – egy családi vita, amit jobb lenne, ha későbbre halasztanánk, hacsak, - itt a kedvenc székében ücsörgő Lucius felé fordult. – Lucius kölcsön nem adja a társalgóját egy kis időre, míg elrendezzük ezt a dolgot?
- Szívesen. Ha megígéritek, hogy nem tesztek tönkre semmit, nincs ellenvetésem. – válaszolta Lucius nyugodtan, de közben gyilkos pillantást lövellt Arthur felé.
Harry komolyan bólintott. – Ezt megígérhetem. Mr. Weasley, Ginny, Herm, ha lennétek szívesek... – miközben az említett három felkelt, odabiccentett a többieknek. – Miniszter, Lucius, Marcus. – azok biccentettek felé, és Harry kivezette a másik hármat a szobából.
- Megkomolyodott az a fiú! – kiáltott fel döbbenten Caramel.
Theodore és Draco összevigyorogtak.
- Kérlek, üljetek le. – mondta Harry udvariasan, mikor becsukta a szoba ajtaját maga mögött. Arthur leült egy kényelmes karosszékbe, míg a lányok egy kétszemélyes kanapéra huppantak le. Harry a kanapé karfáján helyezkedett el, Hermione mellett.
- Nem szabad a karfára ülni, Harry. – szólt rá Hermione.
- Amiről Lucius nem tud, azért nem is lesz mérges. – válaszolta Harry vigyorogva.
Arthur elmosolyodott. – Ez igaz. De, - az arcáról eltűnt a mosoly. – magyarázatot kérek.
- Ron teherbe ejtette Hermionét. – mondta Ginny indoklásképpen.
Arthur döbbenten meredt a lányra. – Teherbe ejtette?
- A születésnapján leitatta, és teherbe ejtette. – bólintott Harry, hátradőlve a kanapén, és Hermione vállát átölelve gyengéden magához húzta.
Hermione dühös pillantást vetett a barátjára. – Muszáj ilyen nyersen kifejezned magad?
- Nem muszáj. – mosolygott rá Harry, aztán Arthur felé fordult, aki a fejét rázogatta. – Mr. Weasley?
Arthur felsóhajtott, és végigsimított a haján. – Szeretném hinni, hogy ez nem igaz, de attól tartok, ez lehetetlen. – megrázta a fejét. – De akkor is, ragasztó bűbájjal felakasztani a bejárat elé, ez egy kicsit sok, nem?
Harry Hermione szájára tapasztotta a kezét, sikeresen elhallgattatva a boszorkányt, és előrehajolt. – Művészet, Mr. Weasley. Művészi alkotás volt.
- De nem helyes művészet. – mutatott rá nyugodtan Arthur, állva Harry pillantását.
- És ugyan mi a „helyes", Mr. Weasley? Ahogy én tudom, teherbe ejteni egy boszorkányt egyáltalán nem helyes, Ronald pedig pontosan azt tette. Válaszul én is elkészítettem a saját művemet, ami véletlenül éppen a volt barátom volt, felakasztva a bejárat elé. A megbocsáthatatlan, cserébe a megbocsáthatatlanért.
Arthur összevonta a szemöldökét. – És az üzenet?
Harry zavartan nézett rá. – Milyen üzenet?
- Nem te hagytad ott azt az üzenetet, amiben azt írtad, hogy ezt a „művet" a „jövendő halálfalók" készítették?
- Micsoda! Nem! – Harry döbbent képet vágott. – Magasságos Merlin, nem! Soha nem állnék össze Voldemorttal! – gyorsan elnyomta a vigyorát, mikor a név hallatán Arthur megrándult.
Mintha a hölgy túl sokat tiltakozna.
Fogd be, Tom.
Tom gondolatban felnevetett, éppen, mikor kopogtak az ajtón.
- Gyere be! – szólalt meg Ginny, míg Harry még mindig a rémültet játszotta, és Hermione száján tartotta a kezét, Arthur pedig próbálta feldolgozni a hallott információkat.
Tom lépett be a szobába, és felvonta a szemöldökét. – Kínozza a diákjaimat? Nahát. – Megrázta a fejét, és beljebb lépett, becsukva az ajtót a háta mögött.
Arthur összevonta a szemöldökét, és lassan felállt. – Azt hiszem, az igazgató örülni fog, ha megtudja, hogy egy ismert halálfaló házában bujkál.
- Csak ha megtudja. – válaszolta Tom, és unott pillantást vetett a ráfogott pálcára. – Eressze le a pálcáját.
- Hagyja őt békén, Mr. Weasley. – mondta Harry halkan, és ő is felállt. – Nem éri meg.
Négy szempár szegeződött a zöld szemű fiúra. – Nem éri meg? – ismételte bután Arthur.
- Hányszor kell még a szavamat adnom, míg a Rend végre elhiszi, hogy Marcus nem rossz ember? – kérdezte a Kis Túlélő halkan, szemét a vörös hajú varázslón tartva.
Arthurnak már nem volt alkalma válaszolni, mert ekkor hirtelen egy rémült kiáltást hallottak a folyosóról. A szobában tartózkodók összenéztek.
- A bejárati csarnok. – mormogta Tom.
- Ginny, Hermione, Harry, ti maradjatok itt. – parancsolta Arthur, és elindult kifelé a szobából.
- Ginny, Hermione, maradjatok. Én megyek. – vágott vissza Harry, és ő is gyorsan Tom után rohant, mielőtt Arthur még szólhatott volna ellene valamit.
Arthur felsóhajtott, mikor Ginny és Hermione ingerülten visszaültek a helyükre. – Jól van. – motyogta, aztán a másik kettő után szaladt.
Harry elnevette magát. Theodore és Draco felhorkantak, próbálva visszatartani a saját kitörni készülő nevetésüket. Caramel és Arthur rémültnek tűntek. Lucius és Tom nyugodtan figyelték a jelenetet.
Ronald Weasley az egyik bokájánál fogva lógott a mennyezetről, miután beleakadt a kúria védőbűbájába.
- Jaj Ron, te idióta! – nyögte ki végül Harry, aztán Luciusra pillantott. – Engedd le.
Lucius egy hosszú pillanatig dühösen meredt a fiúra. Harry felvonta a szemöldökét, mire a halálfaló a lógó alak felé intett. Ron lassan a földre ereszkedett.
- És most, Mr. Weasley, volna olyan kedves, és elmagyarázná nekünk, miért jött ide? – kérdezte halkan Tom, és előrehajolt, hogy a földön ücsörgő Ron szemébe nézhessen.
- Hermione! – kiáltotta Ron hirtelen, mikor észrevette a lányt, akiért jött.
- Merlinre, Ron! Nem okoztál még elég botrányt! – kiáltott rá Ginny, a bátyja és Hermione közé lépve.
Ron rávicsorgott.
Harry letérdelt a fiú mellé. – Miért jöttél ide?
- Hogy elvigyem Hermionét ebből a házból. – sziszegte amaz.
Harry felvonta a szemöldökét, és Hermione felé fordult. – Mondd, Herm, veszélyeztetve érzed itt magad?
Hermione meglepetten pislogott. – Hát persze hogy nem! Szeretek itt lenni!
Harry újra Ron felé fordult. – Nincs rá szüksége, hogy megmentsd, Ron. Nyugodtan visszamehetsz az iskolába. Próbálj meg egészben maradni az úton.
- Mi...
- Viszlát, Ronald. – mondta Hermione. – Itt nem látunk szívesen.
Ron felnézett a négy felnőtt varázslóra. Lucius és Tom hidegen meredtek vissza rá. Arthur rettenetesen dühösnek, Caramel pedig zavarodottnak tűnt. – De...
Harry lehajolt, és Ron fülébe suttogta. – Menj el, Ron. Ha tovább maradsz, lehet, hogy nem úszod meg ilyen könnyen. Nem én vagyok az egyetlen, aki dühös rád, és a többiek nevében nem ígérhetek semmit. Érthető voltam? – hátradőlt, hogy Ron szemébe nézhessen.
A vörös hajú varázsló rémültnek tűnt. – Te most...
- Nem, Ron, ez nem fenyegetés volt. Csak leszögeztem egy tényt. – Harry lassan felállt. – Nagy hülyeséget csináltál, és most kénytelen vagy elviselni a következményeit. Nőj fel.
- Ugyan, Harry... – kezdte Tom halkan.
- Nem fenyegetem őt, Marcus. Csak kényszerítem, hogy szembenézzen az igazsággal. – válaszolta Harry, a szemét továbbra is Ronon tartva. – Utoljára mondom, Ron. Menj el.
Ron dühösen meredt rá. – Halálfaló. – köpte, aztán egy hangos csattanással dehoppanált a szobából.
Harry felvonta a szemöldökét, míg a szobában tartózkodók felszisszentek. Mit szólsz hozzá? Ron elkezdi helyettem a pletykák terjesztését.
Harry...
Harry erőltetett mosollyal a többiek felé fordult. – Elnézést kérek, Ron nevében is. Mi hárman most éppen nem jövünk ki valami jól.
- Ó, hát persze. – bólogatott megértően Caramel, és gyengéden Harry vállára tette a kezét. – Megtörténik az ilyesmi, édes fiam. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz.
- Én is remélem. – válaszolta szomorúan Harry.
Arthur összevonta a szemöldökét. – Molly és én elbeszélgetünk majd Ronnal, még a szünet vége előtt.
Harry bólintott. – Köszönöm, Mr. Weasley.
Caramel egy gyors pillantást vetett az órájára. – Ó, lassan vissza kell mennem a minisztériumba. Sajnálom, de tárgyalásom lesz. – sóhajtotta szomorúan.
- Természetesen, miniszter úr. Megértjük, hogy ön elfoglalt ember. – nyugtatta meg Lucius. Mindenki más bólintott.
- Igen, igen. Mennünk kell, Arthur.
Arthur gyorsan megölelte a két griffendéles lányt, és kezet rázott Harryvel, aztán bólintott a miniszternek, és egyetlen hangos csattanással mindketten dehoppanáltak.
- Törölhettük volna az emlékeiket arról, hogy te is itt voltál, Harry. – törte meg a csendet Draco.
Harry mosolya vigyorrá szélesedett. – Aha, de ha így tettünk volna, akkor Molly karácsonyi ajándékát csak késve kaptam volna meg, az pedig egyszerűen elfogadhatatlan.
Erre mindannyian elnevették magukat.