Béta: Csacsi
Jelmagyarázat:
Gondolatok
:Párszaszó:
32. fejezet
Mikor a két új jövevény belépett az elsötétített szobába, a halálfalók azonnal elcsendesedtek, és mindannyian térdre estek.
A magasabbik alak, Voldemort nagyúr igazi szörnyeteg volt. Nem is annyira a tisztelet volt az ok, ami miatt a halálfalók nem pillantottak rá. Inkább a félelem... és a tény, hogy ronda volt, mint a bűn.
Az alacsonyabbik, Harry Potter, oda nem illő felsőbbrendűséggel nézett le rájuk. Egyikük se akart hinni Bellatrixnek, Féregfarknak, Rodolphusnak és Antoninnek, mikor azok bizonygatták, hogy Harry Potter átállt a sötét oldalra, de most már kénytelenek voltak elfogadni ezt az őrült mesét.
Harry megállt Voldemort jobbján, és a homlokát ráncolta. :Egész szép társaságot gyűjtöttél össze, Tom.: szólalt meg párszaszóul, hogy idegesítse a halálfalókat.
:Látom tanulsz.:
:Fogd be.:
- Álljatok fel. – parancsolta Voldemort, és elvigyorodott, mikor látta, milyen gyorsan teljesítik a parancsát.
:Csokibékákat kellene osztanod azoknak, akik először ugranak talpra.: jegyezte meg hanyagul Harry.
Voldemort tátott szájjal bámult a szeretőjére. :Mondd, hogy viccelsz.:
:Csak részben.:
:Magasságos Merlin, Harry, hallgass végre.: panaszkodott a Sötét Nagyúr, aztán újra a halálfalók felé fordult, akik közül most többen is azon kínlódtak, hogy elfojtsák a feltörő kuncogásukat.
:Fogadok, hogy többen is vigyorognak a maszkjuk mögött.: ugratta őt Harry. :Mert egy pillanatra úgy tátogtál itt, mint a partra vetett hal.
:Talán meg kellene büntetnem téged: sziszegte Voldemort figyelmeztetően.
:Ugyan, Tom. Lehetne rosszabb is. Például hívhatnálak „Voldi"-nak angolul.:
:Eszedbe se jusson.: dörrent rá dühösen Voldemort a vigyorgó fiúra, aztán újra a halálfalói felé fordult. – Mi olyan nevetséges, Féregfark?
- Semmi, kegyelmes uram. – válaszolta a kopaszodó férfi rémült hangon. – Csak szerettem volna jelenteni, hogy magammal hoztam Naginit, mert megfenyegetett, hogy megesz, ha otthon hagyom, uram.
- Jól van. – bólintott Voldemort. :Nagini:
:Édesek vagytok ti ketten.: sziszegte a kígyó, aki ekkor csúszott be a körbe Walden Macnair és Augustus Rookwood közül.
:Köszönöm, Nagini. De azt hiszem, ezzel csak zavarba hoztad Tomot.: válaszolta Harry.
:Azt soha nem nehéz.:
Harry a tenyerébe kuncogott, és felpillantott, csak hogy lássa, amint az említett férfi vörös szemei dühösen merednek rá meg a kígyóra. A halálfalók zavartnak tűntek.
Később szépen hosszan elbeszélgetünk, te és én.
Jaj de jó!
- Amint már bizonyára sokan hallottátok, - kezdte Voldemort enyhén ingerült hangon, amitől Nagini és Harry kígyó-nevetőgörcsöt kaptak. – Harry Potter úgy döntött, hogy csatlakozik hozzánk, és ezzel elveszi Dumbledore egyetlen megmaradt reményét is.
:Bambadore:
Voldemort Harry szájára tette a kezét, és összevonta a szemöldökét. – Elég.
Jól van, jól van. Már nem vagyok ideges. Most már jó leszek. Ígérte Harry komoly hangon.
Voldemort egy hosszú pillanatig bámult a fiú smaragd szemeibe, aztán bólintott, és elengedte. :Te is, Nagini.: tette hozzá, hideg pillantást vetve a kígyóra.
:Rendben, Tom.: sóhajtotta Nagini, és Harry lába köré tekeredett.
:El fogsz gáncsolni.: motyogta Harry.
:Majd félrecsúszom.:
Voldemort felsóhajtott, és kirekesztette a beszélgetést a gondolataiból. – Mr. Potter a helyettesem lesz, és a halálfaló tanoncok vezetője. Ha parancsol nektek valamit, megteszitek. Nem érdekel, ha ez a parancs az lesz, hogy fordítsátok magatok ellen a pálcátokat, és mondjátok, hogy „Adava Kedavra", megteszitek.
- Egyébként ezt nem fogom parancsolni. – vágott közbe Harry, félbeszakítva a Naginivel folytatott vitáját.
Voldemort csúnyán nézett rá.
- Kegyelmes uram? – mormogta az egyik halálfaló tiszteletteljesen.
- Igen, Perselus?
Harry felkapta a fejét, és a bájital tanárára nézett.
- Kik azok a halálfaló tanoncok?
- Nagyon jó kérdés, barátom. – sziszegte Voldemort megnyugtató hangon, és a kezével intett Luciusnak, aki a terem végéből nyíló ajtó előtt állt.
Lucius kinyitotta az ajtó egyik szárnyát, és azon besorjáztak az eddig kint várakozó, csuklyával eltakart arcú alakok, majd megálltak a halálfalók gyűrűjének közepén.
- Vegyétek le a csuklyátokat. – parancsolta Harry, mikor Voldemort gondolatban figyelmeztette, mit tegyen.
A tizennégy alak fejéről lekerült a csuklya, felfedve a kilétüket. Fred, George, és Ginevra Weasley, Draco Malfoy, Pansy Parkinson, Theodore Nott, Blaise Zabini, Seamus Finnigan, Gregory Monstro, Vincent Crack, Mandy Brocklehurst, Lisa Turpin, Morag MacDougal és Millicent Bulstrode állt előttük. Mindannyian Harryt figyelték, és kétségbeesetten próbáltak nem nézni a mellette álló Sötét Nagyúrra.
Amennyiben Harry meglepődött némelyik iskolatársa választásán, nem mutatta. Ehelyett előrelépett, és végignézett a társaságon, megint csak Voldemort utasítását követve, bár némileg megváltoztatta a dolgot a saját kedvére. – Hadd legyek most őszinte. Ha egyszer csatlakoztok hozzánk, az egy életre szól. Ha rájövünk, hogy kémkedtek, nagyon gyorsan belehalhattok.
- Bár nem kapjátok meg a sötét jegyet, mégis kötelességetek engedelmeskedni nekem és Voldemortnak. És bár nem kell engedelmeskednetek a halálfalóknak, jó, ha hallgattok a szavukra, mert sokkal tapasztaltabbak, mint ti vagytok. Ha szólnak, hogy valamit nem jól csináltok, érdemes hallgatni rájuk. Természetesen a halálfalóktól is elvárom, hogy ezekkel a megjegyzésekkel segítsék az újakat, ne pedig félrevezessék őket. – nézett végig a körön Harry, majd a pillantása megakadt Bellatrix őrült szemein.
- És most, hogy ismeritek a szabályokat, - folytatta Harry, megint az előtte álló csoportra pillantva. – Még mindig hajlandóak vagytok csatlakozni a halálfalókhoz?
- Még van választásunk? – kérdezte Lisa, a hetedikes hollóhátas lány hitetlenkedve.
- Hallottál már a emléktörlő bűbájokról? – vágott vissza jegesen Theodore.
- Theodore! Lisa! – hallgattatta el őket Harry. – Igen, Lisa, még mindig van választásotok. Mindenkinek van választása. Ha úgy döntötök, hogy csak támogatni fogtok minket, még mindig jó, ha tudjuk, pontosan kik is vagytok. Nem szükséges csatlakoznotok ahhoz, hogy segíthessetek. – válaszolta gyengéden.
- Pontosan mit kívántok tőlünk? – kérdezte Mandy, egy hatodikos hollóhátas.
Harry Voldemortra nézett, aki unottan figyelte a beszélgetést. :Hát semmit nem mondanak nekik, mielőtt idehoznák őket:
:Általában hagyom, hogy maguk jöjjenek rá a dolgokra. Ha elszarják, meghalnak.: jött az érzelemmentes válasz.
:Gondolhattam volna.: motyogta Harry, és hideg mosollyal visszafordult a csapat felé. – Általában csak információra lesz szükségem, ahonnan éppen hozzájuttok, és mindannyian azt fogjátok csinálni, amihez a legjobban értetek, hogy pontosan mi is az, azt majd később megbeszéljük. Ez a seggfej mögöttem valószínűleg megpróbál majd megölni, ha elszarjátok.
A teremre halálos csend borult, mikor Voldemort előrelépett, és maga felé pördítette Harryt. :Minden más halálfaló már régen halott lenne ezért.:
:Én nem egy „más halálfaló" vagyok. A szeretőd vagyok és a helyettesed. Ha úgy érzem, hogy felbasztál, és nem tetszik, ahogy az ügyeidet intézed, igenis sértegetni foglak. Tudtad, hogy ez lesz, már akkor is, mikor rám bíztad ezt a csoportot! Most akkor miért vagy mérges: sziszegte vissza dühösen Harry.
:Nem tűröm, hogy sértegetni merészelj a saját-:
:Már megtettem, Tom. És most mit lépsz? Végigfektetsz a térdeden, és elfenekelsz:
Voldemort ajaktalan szája hideg mosolyra húzódott. :Drága Harry, ez egy igen csábító ötlet.:
:Erre mérget veszek.: Harry kifújta a szeméből a belelógó hajtincset, és elvigyorodott, mikor az orba vágta a Sötét Nagyurat. :Befejezted a leckéztetésemet:
:Nem, de ez nem a legmegfelelőbb hely és idő, és Gin úgy néz rám, mintha meg akarna ölni. Később majd szép hosszan elbeszélgetünk a problémáról.:
:Ó, és aztán végigfektetsz a térdeden, és elfenekelsz: forgatta a szemeit Harry, és Voldemort visszanyelte a nevetését. :Csak annyit ígértem meg, hogy nem foglak „Voldi"-nak nevezni előttük, emlékszel? Igazán nem haragudhatsz valamiért, amit meg se tiltottál.:
Voldemort tehetetlenül felsóhajtott. :A fene a mardekáros gondolkodásodba. Jól van, folytasd. De semmi csúfnevekkel illetés.:
:Igenis, Tom.: motyogta Harry a szemeit forgatta, és újra a tizennégy várakozó újonc felé fordult. – Mi van, másik fejem nőtt, vagy mit bámultok? – kérdezte, mikor látta azok hitetlenkedő nézését.
- Azt hiszem, inkább az a furcsa, hogy a meglévő még a nyakadon van. – morogta Fred. George hevesen bólogatott.
Harry elvigyorodott. – Nem ajánlom, hogy tőle hallótávolságon belül csúfolni merjétek Voldemort nagyurat. Azt hiszem, én vagyok az egyetlen, aki túlélheti.
:Kétségkívül.: tette hozzá Voldemort. A többieknek, úgy tűnt volt elképzelésük arról, mit is mondhatott, mert mindannyian megborzongtak.
Harry tehetetlenül vállat vont, és hideg mosolyt villantott a várakozó csoportra. – Szóval?
- Mintha azok után, hogy így belekeveredtem, még hajlandó lennék kiszállni. – motyogta Ginny ingerülten. A többi tizenhárom egyetértően bólogatott, fellélegezve, hogy a lány helyettük is válaszolt.
- Csodálatos! – Harry a Sötét Nagyúrhoz fordult, és a szemöldökét felvonva kinyújtotta a kezét.
- Akartál valamit? – kérdezte hidegen Voldemort, mintha még mindig dühös lenne, amiért Harry csúfnevet aggatott rá.
- Igen, Voldemort. Reméltem, hogy odaadod azokat a nyakláncokat, amiket a talárod belső zsebében rejtegetsz. – válaszolta semleges hangon a fiú.
Voldemort csúnyán nézett rá, de átnyújtotta a nyakláncokat.
- Köszönöm. – a fiú újra a többiek felé fordult, akik közül többen is próbáltak nem elvigyorodni. – Jól van. Miután felteszitek a nyakláncot, csak azok láthatják, akik kezére rá van égetve a sötét jegy, vagy akik hasonló nyakláncot viselnek. Ha nekem vagy Voldemortnak szükségünk lesz rátok valamiért, a nyakláncok felmelegednek. Ilyenkor a legjobb, ha jöttök és megkerestek engem az iskolában, később pedig, ha az iskolának vége, a nyakláncra koncentrálva hoppanáltok. Megértettétek?
- És velünk mi lesz, Harry? – kérdezte George.
- Titeket kettőtöket valószínűleg csak a nagyobb gyűlésekre fogunk hívni, ilyenek pedig nem nagyon lesznek, amíg tart a tanítás. Ha valami információhoz juttok, küldjétek el Ginen keresztül, ő majd értesít minket. – döntött Harry. Az ikrek és Ginny bólintottak. – Jól van. Gin, te vagy az első.
Harry sorban szólította az összes halálfaló újoncot, és a nyakukra tette az új láncokat. Mikor befejezte, a maradék nyakláncokat visszaadta a Sötét Nagyúrnak.
Vidd ki őket a nagyobbik ebédlőbe. Parancsolta Voldemort, és a pillantása megállapodott Perselus alakján. – Perselus, kövesd a halálfaló újoncokat.
Perselus bólintott, míg Harry intett Dracónak. – A te házad. Mutasd az utat a nagyobbik ebédlőbe. – Draco kimérten bólintott, és a csapat élére állt. Harry hátramaradt Perselussal, aki a sor legvégére állt, és mikor kiértek a teremből, megszólalt.
- Nem mintha nem bízna benned.
- Tudom. Valahogyan ki kell játszanunk Albust. – Perselus fáradt sóhajjal leemelte az arcáról a maszkot. – Egész jól intézted a dolgot.
Harry elmosolyodott. – Köszönöm, tanár úr. Idegesítő volt.
- Erre fogadni mernék. – szólt közbe Fred.
- Hogy vetted rá, hogy ne öljön meg? – kérdezte George. Mindenki kíváncsian felé fordult.
Harry vállat vont. – Felhívtam a figyelmét a tényre, hogy nem tiltotta meg, hogy seggfejnek nevezzem. Csak annyit mondott, hogy ne hívjam „Voldi"-nak.
A társaság felnevetett, még Perselus is elnyomott egy mosolyt. – És Harry megtartja az ígéreteit. – mutatott rá Seamus.
- Hát itt vagyunk. – mondta Draco, kinyitva az ebédlő ajtaját.
- Hát itt vagytok! – mordult rájuk Hermione. – Miben sántikáltatok? Halálfaló gyűlés?
Harry felvonta a szemöldökét. – És ha igen?
Harryn és Perseluson kívül mindenki összerándult, mikor Hermione újra kinyitotta a száját, mintha azt várták volna, hogy kiabálni kezd velük. Ehelyett felsóhajtott, és azt mondta: - Csak ne hagyjatok megint magamra Narcissával. Az a nő megőrült.
Erre mindenki elnevette magát, bár Draco megpróbált sértődött képet vágni az anyjára tett megjegyzés miatt, és nem sikerült neki. Mindannyian helyet foglaltak az asztal körül. – Legalább szereztél valami gyerekruhát? – kérdezte Harry.
Hermione mosolyogva bólintott. – A ládámban vannak. Hogy ment a gyűlés? – tette hozzá, végigpillantva az arcokon.
- Harry seggfejnek nevezte a Sötét Nagyurat. – jelentette Fred.
- És még mindig a nyakán van a feje. – tette hozzá George.
- Harry! – húzta össze a szemöldökét Hermione.
A zöld szemű varázsló durcásan hátradőlt a széken. – Jaj, ne kezdd te is. Már ő is eleget ordítozott velem-
- Nekünk nem tűnt ordítozásnak. – jelentette ki Theodore segítőkészen.
- Ted, ha nem hallgatsz el magadtól, én fogom be a szád. – figyelmeztette őt Harry.
- Hé, hé! – emelte fel a kezét Draco, mikor Ginny és Hermione is ugrott, hogy csatlakozzanak a vitához. – Karácsony van. Hagyjátok abba egymás idegesítését, kérlek.
- Különben se olyan nagy eset. – szólt közbe Pansy. – Mi van akkor, ha Harry seggfejnek nevezte a Sötét Nagyurat? Már sok mindennek nevezte. Ez most mitől olyan különleges eset?
- Mert ez most egy halálfalókkal teli teremben történt. – válaszolta egy hang az ajtóból. Hermionén és Harryn kívül mindannyian felugrottak, és meghajoltak Voldemort előtt, aki ekkor lépett be a szobába. A férfi nem vette le a szemét Harryről. – És önnek, Mr. Potter, igazán több esze lehetne.
Harry hátradőlt a székén, és kedves mosolyt villantott Voldemortra. – De nincs. Nem volt kitől tanulnom az udvarias viselkedést, emlékszel?
Voldemortnak megrándult az arca, és a férfi felsóhajtott. – Igazad van. Üljetek le. – tette hozzá határozott hangon, mikor ő is leült a Harry melletti üres székre.
- Elmenjek? – kérdezte Hermione felállva.
- Nem, maradj. – nézett rá a Sötét Nagyúr. – Meg kell beszélnünk a Roxfort kérdését, és biztos vagyok benne, hogy te is sokat segíthetsz, még ha nem is vagy az én emberem. – Harry megbökte a férfi karját, mire az ronda pillantást vetett rá. – Jól van, a mi emberünk. Kérlek, ne bökdöss, Harry. Gin, ha még egyszer a lábamba rúgsz, megfojtlak.
A két említett összevigyorgott, míg az asztal körül üllők próbálták elfojtani a nevetésüket.
- Dumbledore. – mondta Voldemort hidegen. Mindenki elhallgatott, és újra felé fordították a figyelmüket. – Dumbledore mindig is problémát jelentett a sötét oldal számára ebben a háborúban. A világos oldal egytől egyig felsorakozott mögötte.
- Ez azért nem mindig igaz. – mormogta Hermione.
Harry elgondolkodva bólintott. – Miután újjászülettél, két éve, sokan ellene fordultak, amiért hitt nekem.
- Kár, hogy nem tudjuk megismételni ezt a dolgot... – sóhajtott Millicent.
- Nem. – Harry szemei furcsa tűzben égtek, ahogy végigpillantott az asztalnál üllőkön. – Ez az utolsó dolog, amit akarnék.
- Marha szemét volt. – értett vele egyet Ginny, és egy halvány mosolyt villantott Harryre.
- És elvesztettem Siriust. – tette hozzá halkan Harry.
Voldemort felsóhajtott, úgy döntött, hogy ebben a körben már úgyis oda a jó híre, és megölelte Harryt. Csúnya pillantásokat vetett azokra, akik erre döbbenten bámultak rá.
- Szükségünk lenne valamire, ami megint megkérdőjelezné a szavahihetőségét. – mormogta Blaise.
- A vicceiteket már kipróbáltátok rajta? – kérdezte hidegen Mandy.
- Ez nem olyan egyszerű! Semmi nem képes őt felidegesíteni. – vágott vissza Seamus dühösen.
- Dolgozunk valamin, de csak lassan haladunk vele. – tette hozzá Blaise, összevonva a szemöldökét.
- Mint például? – sziszegte Lisa.
- Mint például becsempészni Voldemortot az iskolába. – mondta Harry halkan, mégis mindannyian felé kapták a fejüket. – Ha folytatjátok ezt a vitatkozást, sarokba állítalak, és úgy is foglak kezelni titeket, mint valami négyéveseket. – A fiú fel sem emelte a fejét a Sötét Nagyúr válláról. – Kérlek, viselkedjetek felnőtt varázslókként és boszorkányokként. Nem a gyerekes viselkedésetekért lettetek kiválasztva, hanem az érettségetekért. És ha egyszer beléptetek, életetek végéig a csapat tagjai lesztek. Hermione az egyetlen ennél az asztalnál, akinek joga van vitatkozni. Ő nem viseli a sötét jegyet, neki nem parancsolunk. Ha még egyszer rátok kell szólnom, hogy viselkedjetek felnőtt módjára, az nem lesz kellemes. Érthető voltam?
Kórusban „igen"-t feleltek, és mindannyian zavartan elfordították a fejüket.
Harry sóhajtva elhúzódott a szeretője öleléséből, és felállt. – Álljatok fel. Hermione, Piton professzor, maradhattok.
A halálfaló tanoncok felálltak. A három hollóhátas (Morag, Lisa és Mandy), Vincent, Gregory és Millicent mindannyian az asztal egyik oldalán ültek, az asztal végén Perselussal, aki mellett Hermione ült. A hollóhátasok és a mardekárosok között egy üres szék volt, csakúgy, mint a hollóhátasok és a Sötét Nagyúr között, aki az asztalfőn ült Harryvel. Ginny, Theodore, Blaise, Seamus, Pansy, Draco, Fred és George az asztal másik felét foglalták el.
- Jól van. És most mindenki lépjen hátra az asztaltól. Én mondom meg, hogy ki hova ülhet, és kénytelenek lesztek megbékélni vele. – Harry hideg pillantást vetett az ingerült halálfaló újoncokra, akik hátraléptek. – Blaise, te ide ülsz mellém. George, te ülsz mellette, aztán Mandy. Theodore, ülj Mandy mellé. Gregory, te jössz Theodore után. Hagyjatok ki egy széket. Morag, te ülsz az üres szék mellé és Draco, te ülsz Morag mellé a sor végére. – parancsolta Harry, és bólintott, mikor mindannyian a helyükre mentek. Egyelőre senki se tűnt boldognak.
Tedd Gint mellém. Nem bízom benne. Figyelmeztette őt Voldemort.
Természetesen. Harry a bal oldalára nézett. – Lisa, te Piton professzor mellett ülsz az asztal végén. Tanár úr, ugye megígéri, hogy nem harap?
- Természetesen. Senkinek nem harapom le a fejét. – biztosította a fiatal hollóhátas lányt Perselus.
- Ülj le, Lisa. – parancsolta Harry, és bólintott, mikor a lány leült. – Pansy, te ülsz Lisa mellé. Fred, te mész Pansy mellé. És ha panaszkodni mersz, amiért az asztal másik oldalára ültettelek, mint George-t, megátkozlak. Most pedig ülj le. Millicent, ülj Fred mellé. Seamus, Millicent mellé, ha kérhetem. Üres szék. Aztán Vincent. Gin, te ülj Voldemort mellé, hogy fejbe vághasson, ha nem viselkedsz rendesen.
- De jó. – motyogta Ginny, miközben leült a székére, és ingerült pillantást vetett a vigyorgó Sötét Nagyúrra.
- Hagyjátok abba. – figyelmeztette Harry a húgát és a szerelmét, sötét pillantást vetve rájuk. – Fred! – húzta össze hirtelen a szemöldökét. – Tizenkilenc éves vagy. Ha továbbra is játszani fogsz a gyűléseken, elvesztheted néhány testrészedet. Úgy legalább egyszerűbb lesz megkülönböztetni titeket egymástól George-zsal.
Csend ülepedett a szobára, mikor Harry végigpillantott az asztalnál ülőkön. Végül bólintott, és mindenki nagy meglepetésére, ment, és leült Gregory és Morag közé.
- Öhm, Harry? – Draco áthajolt a mellette ülő hollóhátas fiú előtt, és csodálkozó pillantást vetett a hollóhajú fiúra.
- Azért ültettelek szét, hogy rávegyelek titeket az együttműködésre. – válaszolta Harry fáradtan. – És tekintve, hogy én se vagyok sokkal jobb nálatok, akár csatlakozhatom is. – Előredőlt, és végignézett az asztalnál ülőkön. – Nézzetek a jobb és a bal oldalatokon ülőre. Aztán nézzetek arra, aki veletek szemben ül. Nem érdekel, ha különböző házakhoz tartoztok, meg kell tanulnotok együttműködni, vagy magatokra maradtok.
- Ha mondjuk egyszer csak szembetalálnám magam egy csapat ellenséggel, úgy, hogy csak Morag van mellettem, a legutolsó, amit szeretnék, ha vitatkozni kezdenénk rajta, ki a felelős a történtekért. Ha Ginnel kerülnék hasonló helyzetbe, azonnal egymásnak vetnénk a hátunkat, és harcolnánk a túlélésért. A vitát meghagynánk későbbre.
- Nem mondom, hogy a szomszédotok legyen a legjobb barátotok, csak annyit akarok, hogy tanuljatok meg együtt dolgozni. Mostantól egy csapatba tartoztok, de mivel ennek a csapatnak át kell tudnia verni egy egész iskolát, nem bánom, ha a folyosókon egymás torkának ugrotok. Az iskola és a gyűlések két különböző kategóriába tartoznak. Az iskolában azon vitatkozhattok, amin csak akartok. De Merlin mentsen titeket attól, hogy ezt a vitát a gyűléseken is folytassátok!
- Mi nem ellenségek vagyunk, hanem bajtársak. Ugyanazon az átkozott oldalon állunk! Ha az itt ülők valamelyikével problémátok van, ezt a problémát az ajtókon kívül hagyjátok. George, ha még egyszer meglátom, hogy engedély nélkül előveszed a pálcádat, eltöröm. – A fiú smaragd szemei, csakúgy, mint a többieké a vörös hajúra fordultak, aki, úgy látszik, megpróbált ellebegtetni egy süteményt a kandallópárkányon álló tálcáról.
- Azt hiszem, tarthatnánk egy kis szünetet. – javasolta Perselus halkan.
- Jól van, tartsunk. – nyögött fel Harry, és hangos csattanással az asztalra ejtette a fejét.
Hangos talársuhogás hallatszott, ahogy az összes halálfaló tanonc és Hermione megrohanták a tálakat, amiket a házimanók korábban otthagytak nekik.
Voldemort Harryhez sétált, és elfoglalta Gregory üresen maradt székét. – Fáradtnak látszol.
Harry fáradt mosolyt villantott a szerelmére. – Az én hibám, hogy éjfélig fennmaradtam. Túlélem.
A Sötét Nagyúr gyengéden kisimította Harry szeméből a belelógó hajfürtöt. – Várhattam volna holnapig azzal a gyűléssel. A karácsony mindig kimerítő esemény.
- Nem. Úgyse tudtam volna aludni az idegességtől. Jól vagyok.
- Nem úgy nézel ki. – Ginny egy szendvicsekkel megrakott tálat és egy csésze teát tett a legújabb bátyja elé, majd ő is leült Morag székébe. – Talán jobb lenne, ha lefeküdnél, testvérke. Tudom, hogy terveket akartál kovácsolni, de nem hiszem, hogy bármire is jutunk itt a Malfoy kúriában. Túl sokan félnek itt lenni. És ha már a félelemről van szó, - Ginny a Sötét Nagyúrra mosolygott, - már attól is halálra rémülnek, hogy te a szobában vagy, Tom.
Voldemort felsóhajtott. – Észrevettem. De úgy tűnik, erről nagyon gyorsan elfeledkeznek, mikor sikerül egymás torkának ugraniuk.
- Akkor mit javasolnátok? – motyogta bele Harry a teájába, amit megpróbált úgy a szájába önteni, hogy nem emelte fel a fejét az asztalról.
Ginny elvette tőle a teáscsészét, és letette a helyére. – Először is, azt javaslom, hogy ülj fel, mielőtt inni próbálsz. – Harry ronda pillantást vetett rá. – Mondd meg nekik, mely tanárok állnak a mi oldalunkon. Magyarázd meg, mit tervezünk a pletykákkal. Adj nekik lehetőséget, hogy gyorsan kapcsolatba léphessenek veled, ha megtudnak valamit. És hagyd, hogy a házak közötti ellenségeskedés magától megoldódjon.
Harry felnyögött, és kétszer az asztalba verte a fejét, mielőtt Voldemort fel nem emelte, és megint magához nem szorította. – Elég. Nem szeretném, ha szétvernéd az agyad a bútoron, Harry.
- Igenis, Voldi. – motyogta Harry a szemeit forgatva. Rémülten felkiáltott, mikor a Sötét Nagyúr kezei könyörtelenül csiklandozni kezdték az oldalát. – Kegyelem! Kegyelem! Hagyd abba! – sikoltotta nevetve.
Voldemort abbahagyta a csiklandozását, és szorosan magához ölelte a fiút. – Mit is mondtam azzal a névvel kapcsolatban?
Harry felkuncogott, és megadóan lehunyta a szemeit. – Hogy ne hívjalak úgy.
Voldemort felsóhajtott, és egy gyors csókot nyomott Harry sebhelyére. – Egyél. Attól jobban leszel.
Harry huncut mosolyt villantott rá, és egy szendvicsért nyúlt.
- Tudnod kell, hogy én képes vagyok olvasni a gondolataidban.
Harry elhúzta a száját, és úgy döntött, hogy inkább megeszi a szendvicset.
Ginny elnevette magát. – Akkor ezzel a te gondjaidra is bízom Harryt, kegyelmes uram. – a lány csúfondárosan meghajolt a Sötét Nagyúr előtt, és visszatért az étellel megrakott tálcákhoz.
:Tom:
:Igen:
:Lehetne Gin a segédem:
:De csak a halálfaló tanoncok között.:
:Tudom. Mint ahogy Lucius is csak a halálfalóknak parancsol.: sóhajtotta Harry, és átadott a férfinak egy szendvicset. Voldemort elvette tőle. :De jó lenne, ha volna valaki, akivel értekezhetnek, aki nem én vagyok, neki pedig jó oka van a közelemben lenni.:
:És megbízol benne.:
:Igen. Ráadásul ő hatodikos. Jövőre is a Roxfortban marad. És mivel a húgom, bármikor meglátogathatom.:
:Már ha addigra napvilágra kerül a kapcsolatunk.:
:Az biztos.: jelentette ki Harry határozottan. :Jövőre nem fogom őt elválasztani Tedtől. Joguk van rá, hogy egymással legyenek, ha akarnak.:
:Igaz...: A Sötét Nagyúr felnézett, és látta, hogy lassan mindenki befejezi az evést. :Vissza a dolgunkhoz, drágaságom.:
:Kezdek rájönni, miért szereted annyira a Cruciatust használni.:
Voldemort hidegen felnevetett, ahogy felállt. :Ez nem lep meg.: jegyezte meg, aztán a rémülten figyelő fiatalokra nézett. :Gondolod, hogy rájuk ijesztettem:
:Az attól függ. Összepisilték magukat:
Voldemort Harryre vigyorgott, és megrázta a fejét, aztán újra a többiekre nézett. – Jól van. Mindenki a helyére.
Lökdösődve a helyükre rohantak, próbálva elkerülni, hogy utolsónak érjenek oda, míg a Sötét Nagyúr lassan az oldalsó asztalhoz sétált, hogy ő is egyen valamit.
Harry utána mosolygott, és megrázta a fejét. – Hogyan csinálja?
- Gyakorlat. – válaszolta a mellette ülő Gregory.
- Csak az lehet. – értett egyet vele Harry, aztán végignézett az asztalnál ülőkön, kizárva az agyából a kígyószerű férfit. – Jól van. Először elmondom az alapokat, később majd onnan folytatjuk. Már említettük, hogy van egy tervünk Dumbledore megbuktatására. Csak azt nem tudjátok, hogyan segíthettek benne. – Harry elhallgatott, és beleivott a teájába. – Mikor a szünet végén vonatra ültök, szeretném, ha elkezdenétek terjeszteni a pletykákat.
- Pletykákat? – forgatta a szemeit Lisa.
Harry átható pillantást vetett rá. – Igen.
Lisa ijedten felsikkantott, mikor Voldemort áthajolt a válla felett. – Még mindig itt vagyok, Miss. Turpin.
- Hagyd abba. – Harry egy dühös pillantást vetett a Sötét Nagyúrra, és az asztalfőnél álló üres székre mutatott. – Menj, ülj le.
Voldemort megfenyegette a griffendélest az ujjával. – Légy udvarias az idősebbekkel szemben.
- Képmutató. – vágott vissza mosolyogva Harry.
- Akkor másként fogalmazok. Az idősebbekkel és a feljebbvalóiddal szemben. – javította ki magát a Sötét Nagyúr, és visszatért a székéhez.
Harry a szemeit forgatta, aztán biccentett Hermionénak, aki már alig bírta magában tartani a mondandóját. – Tiéd a terep, Herm.
Hermione rámosolygott. – Idd a teádat, Harry. – parancsolta, és Harry vigyorogva engedelmeskedett. – A pletykák, amiket el akarunk terjeszteni, tulajdonképpen igazak. Mivel a Roxfortban borzasztóan gyorsan terjed minden pletyka, reméljük, hogy olyan gyorsan sikerül majd elterjesztenünk őket, hogy Dumbledore nem fogja tudni megállapítani, honnan erednek. Minél több helyről „szivárognak", annál nehezebb lesz őket visszavezetni az eredeti forrásra.
- És mik ezek a pletykák? – kérdezte Mandy előredőlve.
- Három dolog. – vette át a szót Ginny könnyedén, míg Harry hátradőlt, és hagyta, hogy a barátai átvegyék az irányítást. – Először is, hogy egy halálfaló tanít a Roxfortban.
- De hiszen mindenki tudja, hogy Piton professzor halálfaló! – kiáltott fel Millicent, aztán bocsánatkérő pillantást vetett a professzorra.
- De azt nem mindenki tudja, hogy Brutus professzor is egy igen magas rangú halálfaló. – szólt közbe Draco. – Valójában még mi sem tudtunk volna róla, ha Theodore apja el nem árulja véletlenül. Harry erősítette meg a dolgot.
Tizenhét szempár fordult a szundikáló fiú felé, aki fáradtan rájuk mosolygott. – Mit gondoltok, ki vett rá, hogy átálljak? Nem Voldemort, az az egy biztos.
- Tudod, még mindig itt vagyok. – szólalt meg ingerülten a Sötét Nagyúr az asztal végéről.
- Köszönöm, ennek én is a tudatában voltam. – válaszolta Harry, és lehunyta a szemeit.
- A következő pletyka pedig, - szólt közbe gyorsan Theodore. – az, hogy a Sötét Nagyúr közel áll a győzelemhez. Ez legalább jól felidegesíti Dumbledore-t.
- És végül, de nem utolsósorban, azt kell elterjesztenünk, hogy Harry bizalma Dumbledore-ban kezd megrendülni. – fejezte be Blaise.
- Jajj... – mormolta Morag. – Ez jókora pofon lesz neki.
- És ami még rosszabb, igaz is. – Harry erőlködve felült, és megint végignézett a társaságon. – Ha valami jelentenivalótok van nekem vagy Voldemortnak, javaslom, hogy keressetek meg engem, ha tudtok. Ha nem sikerül, Brutus és Piton professzorok szívesen adnak büntetőmunkát. Ha pedig nem akartok büntetőmunkát vállalni, és találkoztok Ginnel, ő a barátnőm és a helyettesem. Beszéljetek vele.
- Várj csak, mióta! – tátotta el a száját döbbenten Ginny.
- Voldemort és én úgy öt perce döntöttük el.
- Mi az, hogy a „helyettesed"? – mondta Fred fenyegető hangon.
Harry a szemeit forgatta. – Merlin szerelmére, Fred, nyughass. Majdnem olyan rossz vagy, mint Ron. – Fred elsápadt. – Az, hogy Gin a helyettesem, csak annyit jelent, hogy van valami hatalma felettetek. Ha azt mondja, hogy újabb pletykát kell terjesztenetek, hallgassatok rá, ugyanúgy, ahogy rám hallgatnátok. De neki nincs hatalma a halálfalók felett, mint nekem. Éppígy a halálfalók vezetőjének, Lucius Malfoynak sincs több hatalma felettetek, mint Féregfarknak, úgyhogy ne hagyjátok, hogy parancsolgasson.
- Nem mintha Féregfark próbálna valakinek is parancsolgatni. – motyogta Hermione.
Harry elvigyorodott. – Nagini szerint mostanában kezd a fejébe szállni a dicsőség.
- Micsoda! Én miért nem hallottam erről? – mordult fel Voldemort, és dühösen Harryre nézett.
A fekete hajú fiú elmosolyodott. – Túlságosan el voltál foglalva azzal, hogy mindenkinek megparancsold, hogy hallgassanak rám. Nagini sok érdekes dolgot elmesélt nekem.
- És remélem, nem akarod itt hangosan elismételni őket? – válaszolta Voldemort, vörös szemeit fenyegetően összehúzva.
- Most nem. Talán majd később, mikor nem leszel a közelben.
- Harry...
- Hé. Csak vicceltem. – Harry a szemeit forgatta, és tehetetlenül a levegőbe emelte a kezeit, mire többen felnevettek.
- Minden újabb információt akkor közlünk, amikor éppen hozzájutunk, csakúgy, mint a további terveket. – vágott közbe hirtelen Voldemort, félbeszakítva a nevetgélést. – Harryvel valószínűleg azt is megbeszélhetitek az iskolában, hogy mire lennétek a legalkalmasabbak.
- Például ha jók vagytok bájitaltanból, segíthettek Piton professzornak, ha szüksége van rátok. Ha jók vagytok a párbajozásban, megoldjuk, hogy gyakorolhassatok Brutus professzorral. Ha jól tudjátok kezelni a pletykákat, - biccentett Lisa és Pansy felé. – Akkor elvárom, hogy értesítsetek arról, amiről éppen szó van, és ti feleltek a pletykák terjesztéséért is. Ha széles baráti körrel rendelkeztek, akkor már most megkérlek titeket, hogy próbáljátok őket a mi oldalunkra állítani. Minél több emberünk van az iskolában, annál jobb. Még jobb, ha a fiatalabbak közül is kezdtek követőket szerezni, bár nyakláncot csak a tizenhét éven felüliek kaphatnak, érthető okokból.
Harry végignézett a komoly arcokon, és biccentett. – Az értekezletnek vége. A vonaton találkozunk.
- Perselus, maradj itt. – parancsolta Voldemort, felemelve a hangját, hogy érteni lehessen a székcsikorgásban. A halálfaló bólintott, és Harryhez sétált, míg Ginny Voldemorthoz fordult.
- Idd meg ezt. Van egy olyan érzésem, hogy egy kis ideig még ébren kell lenned. – javasolta Perselus, és átnyújtott egy bájitallal teli üvegcsét.
Harry elmosolyodott, és átvette a főzetet. – Köszönöm, tanár úr. Megmentette az életemet. – Egyetlen kortyra lehajtotta a frissítő bájitalt, aztán felállt, és kinyújtózott. – Soha nem hittem volna, hogy ez ennyi munkával jár.
- Később jobb lesz. – vigasztalta őt Hermione, és a vállára tette a kezét. – Biztos sokkal könnyebben fog menni, ha majd nem lesznek a közelben felnőttek, meg én. Veled akarnak dolgozni, nem Tommal, Piton professzorral, vagy velem.
Harry gyengéden a lány kezére tette a kezét. – Ha úgy gondoltuk volna, hogy jó halálfaló lennél, akkor bekerültél volna a csoportba, Herm.
- Tudom. De nem lennék az. És terhes is vagyok. Jelenleg inkább csak zavarlak titeket.
- Semmi bajunk veled. – biztosította őt Harry. – És erről jut eszembe. Tom és én azon gondolkodtunk, mit csinál majd Dumbledore, ha megszületik a kisbabád. Nem maradhatsz a hálóteremben.
- Nem. Saját szobát kapok a Toronyban.
- Hiszen úgy egyáltalán nem fogsz tudni aludni! – kiáltott fel rémülten Harry.
- Minden rendben lesz, Harry, meglátod. – sóhajtotta Hermione. – Egyébként is, már majdnem az iskolaév végén lesz, úgyhogy nem lesz probléma.
- Mindjárt a RAVASZ vizsgád előtt. – mormogta Draco, mikor ő, Pansy, Blaise és Seamus is a közelükbe értek.
- Ön jó tanuló, Miss. Granger, de kizártnak tartom, hogy alvás nélkül, a gyerekre felügyelve megcsinálhatná a RAVASZ vizsgát. – mutatott rá Perselus.
- Úgyhogy majd benyújtok egy kérvényt, hogy én is mellé költözhessek a szobába. – jelentette be Ginny, aki most a testvéreivel és a visszaváltozott Tommal a nyomában csatlakozott hozzájuk.
- Ginny, ne! – rázta a fejét Hermione.
- De. – mondták a többiek kórusban.
- És egyébként is sok segítséget kapsz a kicsihez. – jelentette be Seamus. – Mert kizárt dolog, hogy mindent rád hagyjunk.
- Ha szükséged lesz egy kis szabadidőre, majd felvisszük a szobánkba. – tette hozzá halkan Harry. – Hiszen ő Ron gyereke is, neki is ki kell vennie a részét a gondozásából. Ha Neville-nek és Dean-nek nem tetszik, alszanak a klubhelységben a kanapén vagy a fiatalabb fiúk szobájában.
- És Millie meg én is szívesen vigyázunk a drágára éjjel. – tette hozzá Pansy. – Millie-nek van egy kistestvére, mikor otthon van, ő vigyáz rá. Biztos örömmel segít majd.
Hermione könnyes szemmel nézett végig rajtuk, aztán Harry vállára hajtotta a fejét. – Köszönöm, - suttogta halkan.
- Átmehetnétek a nappaliba. Perselus és én szeretnénk megbeszélni valamit. – javasolta Tom.
Harry biccentett Dracónak, aki átvette az irányítást. – Gyere, Herm. Majd ha leültünk, kényelmesebben kibőgheted magad a vállamon. – mondta a karjában tartott lánynak.
Hermione felnézett, és a könnyeit törölgetve elnevette magát. – Egek, Harry. Mihez is kezdenék nélküled?
Harry elvigyorodott. – Hát például nem barátkoztál volna össze Ronnal, az biztos.
Hermione megint felnevetett, ahogy követték a többieket a nappaliba. – Milyen igaz!
Mikor mindannyian kényelmesen elhelyezkedtek, az ikrek elővették Harryt. – Mondd csak, Harry, testvér...
- Miért van az, hogy a húgocskánk...
- Az édes kis Ginny Weasley...
- Egy aranyos kis gyűrűt hord...
- Ami éppen úgy néz ki, mint a Potter család címere...
- A bal kezén?
Harry hátradőlt, és rávigyorgott az ikrekre, míg Draco, Hermione, Theodore és Ginny elnevették magukat. – Először is, Teddel jár, nem velem, úgyhogy ezt akár ki is verhetitek a fejetekből.
- Mi is ezt gondoltuk. – mondta Fred és George kórusban.
- Az a gyűrű volt a karácsonyi ajándéka.
Harry vigyorogva nézte, ahogy az ikrek integetnek, hogy folytassa végre.
- Ugyan már. – Ginny ingerült pillantást vetett a hollóhajú fiúra. – Most már hivatalosan is testvérek vagyunk. Csak azért hordom a bal gyűrűsujjamon, hogy Ront idegesítsem vele.
- Hát ez... végül is...
- ...így már érthető...
Mindannyian elnevették magukat, mikor az ikrek mosolyogva megrázták a fejüket.
- Jól van. – dőlt előre hirtelen Harry, és ezúttal komoly volt az arca. – Fred, George, még mindig jártok a Rend gyűléseire?
- Már amire tudunk. – bólintott Fred.
- Van úgy, hogy túlságosan leköt az üzlet ahhoz, hogy el tudjunk menni.
- Vegyetek fel valakit. – javasolta Draco, mintha ez lenne a legnyilvánvalóbb dolog a világon.
- Elég sok pénzünk van, Mr. Malfoy, de mégsem elég ahhoz, hogy felvegyünk még valakit azon a kettőn kívül, aki már nálunk dolgozik, és ők aránylag olcsón vállalták a munkát, mert a barátaink. – vágott vissza Fred.
- Akkor majd én kifizetem. Azt akarom, hogy a Rend minden találkozójára elmenjetek, hogy megszerezhessétek az információkat, amikhez Piton nem jut hozzá. – vágott közbe nyugtatólag Harry.
- Annyi pénzed van? – kérdezte döbbenten George. Fred se tűnt kevésbé meglepettnek.
- Ott van a három Potter széf, mindaz, amit a Weasley Varázsvicc Vállalat bevételeiből elküldtetek, meg a Black család széfje. Még ma nyithatok egy másikat is, amihez ti is hozzáférhettek.
- Merlinre, Harry...
- Ja, és Gin, majd adok neked is egy kulcsot a fő széfhez. – tette hozzá Harry. – Mint a húgomnak, neked is éppen annyi jogod van hozzá, mint nekem.
- Ha annyi pénzed van, miért nem öltözöl rendesen? – kérdezte Pansy.
Harry vállat vont. – Azt mondják, nincs semmi stílusérzékem.
- Még a szünet vége előtt elviszünk az Abszol Útra. – jelentette ki Draco határozottan. – Téged is, Gin. Meg Hermionét.
Hermione oldalba bökte Harryt, mire az felnyögött. – Ez mind a te hibád. Te kezdtél a mardekárosokkal barátkozni.
Harry ingerült pillantást vetett rá. – És te voltál az, aki követted a példámat.
- És hallottál engem panaszkodni?
Harry megint felnyögött, mire mind elnevették magukat.
Bocsika mindenkitől, hogy csak most tettem fel a múlt heti adagot is, de a nagy többség úgyis olvasta az LJ-men, ugye? Jövő hétfőn viszont nem lesz újabb fejezet, mert egyszerűen nincs időm fordítani. Később lesz, de akkorra meg úgy néz ki, hogy más dolgom is adódik... Konkrétan a "Falakon túl" Enahma sztori hatodik fejezete. Majd meglátom, mit tehetek...
NLN