Béta: Csacsi (aki nélkül már régen abbahagytam volna, úgyhogy őt szidjátok :)
Jelmagyarázat:
Gondolatok
:Párszaszó:
33. fejezet
Harry összevonta a szemöldökét, és elindult a vonat folyosóján a fülke felé, ahonnét érezte Lisa nyakláncának hívását. Mikor korábban egymásba futottak a peronon, a lány a kezébe nyomott egy üzenetet, hogy mikor elindulnak, keresse meg őt. Erőltetett mosollyal felrántotta a fülke ajtaját.
- Hát itt vagy! Nehéz volt megtalálni minket? – kérdezte Lisa, miután talpra ugrott.
Harry körülnézett. Mandy és Morag is a fülkében voltak, közöttük pedig a dühös tekintetű Terry Boot ült. Lisa két oldalán a Patil ikrek foglaltak helyet. – Mit akarsz, Lisa? – kérdezte Harry, nekidőlve a behúzott ajtónak.
- Nem válaszoltál a kérdésére, Potter. – csattant fel Terry.
- Terry! – Mandy ingerült pillantást vetett a fiúra. – Azt mondtad, viselkedni fogsz.
- Nem tudtam, hogy az a fontos ember, akivel beszélnem kell, éppen Potter!
- Ezt nem is kellett tud-
- Elég. – parancsolta halkan Harry. Mandy szája egy csattanással becsukódott, és a lány a mellettük elszáguldó táj felé fordította a figyelmét. – Terrynek minden oka megvan rá, hogy utáljon. Hát legyen. – Újra Lisára nézett, aki még mindig idegesen ácsorgott a fülke közepén, míg Terry döbbenten figyelte a jelenetet. – Gondolom jó okotok volt rá, hogy ide hívjatok.
- Te vagy az utolsó, akiről el tudtam volna képzelni, hogy Tudodkinek dolgozik. – mondta Parvati, mielőtt még Lisa megszólalhatott volna. – De Padma és én mégis szeretnénk csatlakozni hozzátok.
- Miért? – kérdezte Harry nyugodtan.
- Mi miért?
- Miért akartok csatlakozni hozzánk?
- Nem vagyunk hülyék. A minisztérium lassan teljesen Tudodki kezébe kerül. Dumbledore már nem képes úgy a kezében tartani a dolgokat, mint valamikor. – mondta Padma éles hangon.
- Aha. – bólintott Harry. – A saját bőrünk mentése szép dolog, de ha Dumbledore mégis képes lenne összefogni a világos oldalt, akkor mi van? Visszaszaladtok hozzá?
- Ez nem fog megtörténni. – jelentette ki Padma határozottan. Parvati nem tűnt ennyire biztosnak a dolgában.
- Azt kérdeztem, mi lesz, ha megteszi. Ebben a háborúban semmi sincs kőbe vésve, Miss Patil. Ha a világos oldal megint kezdene megerősödni, mit tennétek? Visszamennétek hozzájuk?
Az ikrek ideges pillantást váltottak. – Mi... – kezdte Parvati.
- Én nem Voldemort vagyok. Nekem nyugodtan elmondhatjátok, amit gondoltok. – tette hozzá Harry megnyugtató hangon. – Én nem ölök meg valakit, csak mert nem azt mondja, amit vártam.
- Nem vagyok biztos benne. – mondta hosszú hallgatás után Parvati.
Harry bólintott. – Akkor gondolkodj el rajta. A halálfalók közül nem lehet kilépni. Ha rájövünk, hogy megpróbáltok ellenünk fordulni, nagy a valószínűsége, hogy gyorsan belehaltok. A támogatóink viszont azt teszik, amit akarnak. – most Terryhez fordult. – És azt hiszem, ez a kis előadás rád is vonatkozik.
- Nincs szükségem előadásokra. Nincs szükségem kilépési lehetőségekre, de nem akarok veled dolgozni. – köpte Terry.
- Akkor nem lehetsz halálfaló. Vagy félreteszed az ellenszenvedet, vagy maradsz csak támogató. Te döntesz. – Harry megfordult, és az ajtóra tette a kezét. – Ez minden?
- Igen. – hajtott fejet Lisa. Morag és Mandy követték a példáját.
Harry bólintott. – Akkor tegyetek róla, hogy azok a pletykák elterjedjenek. – Kilépett a fülkéből a folyosóra. A francba is, ez idegesítő!
Utálom magamat ismételni, de én megmondtam.
Utálatos vagy. Harry hátrasimította a haját, és elindult a folyosón. Úgy sajnálom, hogy nem vagy a vonaton!
Tudom, Harry. És én is sajnálom, hogy nem lehetsz itt. Ezek az átkozott tanári megbeszélések rettenetesen unalmasak!
És mit csinálnál, ha ott lennék? Elrejtenél az asztal alá?
Hogy neked milyen jó ötleteid vannak!
Harry csendesen felnevetett és megrázta a fejét. Tinédzser hormonok. És most törődj a magad dolgával, mielőtt Dumbledore megkínálna egy adag citromporral, hogy visszanyerje a figyelmedet.
Fúúj...
Harry a szemeit forgatta, és belépett a saját fülkéjébe. Draco, Theodore, Hermione és Ginny mind távol voltak, hogy a pletykákat terjesszék, és információkat gyűjtsenek. A fiú ásított, és hirtelen támadt egy ötlete.
- Jól van, és most alszunk! – mondta az üres fülkének, aztán varázsolt magának egy párnát és összetekeredett az ablak melletti ülésen.
- Harry? Harry, ébredj...
Harry álmosan Ginnyre pislogott. – He?
Ginny mosolygó arca élesebbé vált, mikor a lány az orrára csúsztatta a szemüvegét. – Már a Roxfortban vagyunk, drágám.
- Miért nem ébresztettetek fel hamarább? – Harry gyorsan felállt, és egy pillanatra elszédült. – Fenébe...
- Mert úgy néztél ki, mint akinek jót tenne egy kis alvás. – válaszolta Hermione.
Harry összevonta a szemöldökét. – Csak nehezítitek az életemet. Ted és Dray merre vannak?
- Mikor utoljára láttam őket, Crackre és Monstróra veszekedtek valamiért. – mondta Ginny, miközben ő és Hermione kivezették a zöld szemű fiút a fülkéjükből.
- Miért is nem lep meg? – nyögött fel Harry, és megdörzsölte az orrnyergét. – Mondd, Herm, mi a jelszó a prefektusi fürdőhöz?
- Miért? – kérdezte gyanakodva Hermione.
Harry vállat vont. – Mert tetszik a felszereltsége.
Ginny nevetett, de Hermione rosszalló pillantást vetett a barátjára. – Nem lenne szabad megmondanom.
- Akkor majd Draytól megkérdezem. Vagy Pantól.
Hermione felnyögött. – Jól van! – közelebb hajolt, és a fülébe súgta a jelszót. – Pihepuha.
Harry elmosolyodott, és gyorsan megölelte a lányt, aztán beugrott az előttük álló hintóba. – Kösz, Herm.
- Ne idegeskedj. Akkor se tudná, mi az, hogy szabály, ha ráülne és összetörne alatta. – mondta Ginny, és bemászott Harry mellé az ülésre.
Hermione felnevetett, és követte őket, becsukva az ajtót maga mögött. – Tudom.
- Hol vannak a fiúk, mikor szükségem lenne rájuk? – motyogta Harry, a hintó tetejére emelve a szemeit, mikor végre elindultak.
Hermione és Ginny hangosan felnevettek, mire Harry elmosolyodott.
Harry és Hermione elalvás előtt még a bájital munkájukon dolgoztak, pár nappal az iskolakezdés után, mikor a klubhelység ajtaja kivágódott, és a portrélyukon bemászott a rémült Seamus és a szokatlanul sápadt Blaise. – Harry! A kórházi szárnyba!
Harry nyugodtan felállt, míg a többiek az ajtóban állókra meredtek, gyilkos pillantásokat vetve a mardekárosra. – Minek?
- Ginnyt megtámadták!
Harry gyorsan összenézett Hermionéval, és sietve elindult a portrélyuk felé. – Amíg megyünk, elmondjátok. – parancsolta sziszegve, a szeme sarkából figyelve, ahogy Hermione gyorsan összepakolja a dolgaikat.
- Jó. – bólintott Seamus, és elindult kifelé. Blaise Harry mellé lépett.
- Amit eddig tudunk, az annyi, hogy Ron akkor kapta el, mikor egyedül elindult visszafelé a könyvtárból. Amiatt a gyűrű miatt dühöngött, amit te adtál neki. Mikor meghallotta Madam Cvikker hangját, aki kijött, hogy megnézze, mi ez a zaj, elszaladt. McGalagony rettenetesen dühös. – magyarázta gyorsan Blaise.
- Megtalálta már valaki Ront? – kérdezte Harry nyugodtan, de a szemei veszélyesen megvillantak.
- Nem.
- Akkor egyedül megyek tovább. Találjátok meg. – parancsolta a fekete hajú fiú, és elsietett Seamus mellett.
Seamus és Blaise összenéztek, aztán gyorsan elindultak a másik irányba.
Most megölöm őt, Tom!
Harry, szerelmem, nyugodj meg. Az iskola területén nem gyilkolászunk. Legfeljebb megtépjük egy kicsit.
Hogy támadhatott rá a saját húgára!
Ha tőlem várod, hogy elmagyarázzam, hogyan is működik egy őrült elméje, akkor... most hogy belegondolok, a megfelelő embertől kérdezed. De ha azt akarod, hogy megmondjam, hogyan működik Ronald Weasley elméje, akkor túl sokat vársz tőlem. Válaszolta megnyugtató hangon Tom.
Harry megállt a kórházterem ajtaja előtt, és vett egy mély lélegzetet. Jól van. Kösz. Nem gyilkolászok.
Megkapja, ami jár neki, szerelmem. Te csak törődj Ginnel, mint egy aggódó szerelmes és mi, többiek majd megkeressük és megöljük, akarom mondani, megtépjük neked Mr. Weasleyt
Harry vigyorogva megrázta a fejét, és belépett a kórterembe. – Ginny?
- Mr. Potter. – McGalagony professzor hidegen végigmérte a fiú. – Most azonnal megfordul, és visszamegy a klubhelyiségébe. Miss Weasley alszik.
- Nem megyek sehova, – vágott vissza Harry. – amíg nem láttam a barátnőmet. És most komolyan, ha nem akarja, hogy inkább megkeressem Ront, és megint felakasszam a bejárat elé a falra, akkor jobb, ha hagyja, hogy itt maradjak. – tette hozzá hidegen.
McGalagony ijedt hangot hallatott, és döbbenten meredt az előtte álló fiúra.
- Ugyan, ugyan Harry, édes fiam. Semmi szükség ilyen fenyegetésekre. – hallottak most egy vidám hangot Harry háta mögül.
Harry megfordult, és rövid mosolyt villantott Dumbledore-ra. – Professzor, el kell néznie, hogy most nem egészen vagyok magamnál. Az egyik legjobb barátom az előbb támadta meg a húgát, az én barátnőmet, egy gyűrű miatt, amit én adtam neki. Azt hiszem, jogomban áll őt fenyegetni.
Az igazgató megdöbbent a kedvenc diákja hangjából kicsendülő, nehezen visszatartott dühtől, de gyorsan összeszedte magát, és megértően bólintott. – Természetesen. De talán jobb lenne, ha nem a tanáraid előtt tennéd.
Harry bólintott, és bocsánatkérő pillantást vetett McGalagonyra. – McGalagony tanárnő, bocsánatot kérek, amiért ilyen durván beszéltem.
McGalagony alig láthatóan biccentett. – Elfogadom a bocsánatkérését. De, Potter, honnan tudta, hogy... mi okozta ezt a vitát? Még mi sem tudjuk, mi történt pontosan.
Harry vállat vont. – Egy kis kígyótól hallottam. Kérem, tanárnő, láthatnám Ginnyt?
- Természetesen. – mondta Dumbledore, mielőtt McGalagony megint visszautasíthatta volna Harry kérését. – Poppy, ha lenne olyan kedves, és megmutatná Harrynek az ágyat? Minerva, beszélnünk kell.
Harry maga felé fordította a pálcáját, és magában elmotyogott egy bűbájt, miközben követte Madam Pomfreyt a terem másik végébe. Dumbledore és McGalagony hangja azonnal élesebbé vált.
- Albus, a folyosónak azon a részén nincsenek képek! Ha lennének, már mi is kikérdeztük volna őket! – kiáltott fel idegesen McGalagony.
- Nem, nem... De Mr. Gilmer szerint Zabini és Finnigan urak voltak azok, akik szóltak Harrynek. Mr. Zabini lehetett az, aki elmesélte Harrynek, mi történt pontosan.
- Irma azt mondta, ő csak Miss Weasleyt és a bátyja hátát látta, mielőtt elmenekült a folyosóról. De nem látott egyetlen mardekárost sem.
- Erre nem tudok magyarázatot adni, Minerva. Talán valami rejtett átjáróban álltak.
- Akkor miért nem segítettek Miss Weasley-nek?
Ezen Harry is elgondolkodott, miközben a testvére mozdulatlan testére meredt. A lány szokatlanul sápadt bőrén kékülő zúzódások tűntek fel.
- Sajnos erre sem tudok magyarázatot. – sóhajtotta Dumbledore. – És mondja, Minerva, mi ez a dolog a gyűrűvel?
- Úgy tűnik, Mr. Potter egy családi pecsétgyűrűt adott Miss Weasleynek karácsonyra. A gyűrűsujján hordta.
- Értem. Talán rávehetjük, hogy áttegye egy másik ujjára...
- Albus, mit teszünk Mr. Weasleyvel?
- Ötven pont, amiért rátámadt egy diáktársára. – jelentette ki Dumbledore határozottan.
- Albus, hiszen ezért el kellene tanácsolnunk!
- Ugyan, Minerva, nem gondolja, hogy ez egy kissé túl szigorú büntetés volna?
Harry felszisszent, és véget vetett a bűbájnak. Úgy bánik velünk, mint a kedvenc ölebeivel! Ront ezért páros lábbal kellett volna kirúgnia!
Tudom, szerelmem, de most Dumbledore-ról beszélünk...
Ezért elbánok vele. Most már személyes ügyem.
Eddig nem volt az? Kérdezte viccesen Tom.
Eddig is az volt. De most túl messzire ment.
Én is éppen ezt gondoltam, mikor megtudtam, mit tett Vernon. Nem furcsa, mekkora befolyással vannak ránk azok, akiket szeretünk?
Harry hidegen felnevetett. Milyen igaz.
A fekete hajú fiú ijedten ugrott egyet, mikor egy ráncos kezet érzett a vállán. – Nem akartalak megijeszteni, édes fiam. – mormogta Dumbledore gyengéden, és elővarázsolva egy széket, leült Harry mellé. Harry nem emlékezett rá, ő mikor ült le, de ez nem is volt fontos. – Gondolkodsz?
- Ron végzetét tervezem. – válaszolta Harry nyugodtan, de zöld szemei továbbra is a húga nyakán levő nyakláncra tapadtak, amit a mellette ülő férfi nem láthatott. A lánc halvány vörösen derengett.
Azt jelenti, hogy fizikailag veszélyben van. Egy nyílt, vérző seb okozhatja, vagy egy zúzódás a fején. Majd később emlékeztess rá, hogy elmagyarázzam az összes színt.
Mi jelenti a halálos veszélyt?
A fekete. Remélem, ezt a színt nem fogod látni.
Én is remélem.
- Harry. – Dumbledore dorgáló hangja visszarántotta a fiút a valóságba.
- Sajnálom, professzor. – mormogta Harry, egyáltalán nem sajnálkozó hangon. – Még mindig ideges vagyok egy kicsit.
- Ez tökéletesen érthető. De, Harry, kérlek, hagyd, hogy mi intézzük Mr. Weasley ügyét.
Harry fél kézzel beletúrt a hajába, még mindig Ginny Jegyén tartva a szemét. Az izzás lassan halványodott. – Mi történik most Ronnal, professzor? Legalább néhány napra el kellene őt távolítani azért, amit tett, nem? Az, hogy olyan súlyosan megsebesített egy másik diákot, hogy az eszméletlenül fekszik a kórházi szárnyban, elég súlyos bűn, különösen, ha tekintetbe vesszük, milyen közeli rokonságban állnak.
- Levontunk érte néhány pontot. – válaszolta Dumbledore, és egy kissé idegesnek tűnt.
- És a ház többi tagját bünteti egyetlen egyén bűneiért. Milyen griffendéles megnyilvánulás, professzor. – csattant fel Harry. – Ki kellene rúgniuk. Még a szünet előtt el kellett volna tanácsolnia engem is. Attól tartok, professzor, kezdi elveszteni a korábbi határozottságát.
- Mr. Potter! – kiáltott fel döbbenten McGalagony nem messze a hátuk mögül. Úgy tűnt, mégsem ment el, ahogy Harry gondolta.
Harry megfordult, és végigmérte a házvezető tanárát. – Ön is egyetért velem, McGalagony professzor. Tudom, hogy így van. – megfordult, és Dumbledore szemébe nézett, míg McGalagony csak tátogott mögöttük. – Mondja, hogy legalább a szüleit figyelmeztette.
- Természetesen így van. – bólintott Dumbledore. Úgy tűnt, nem nagyon örül Harry viselkedésének.
- Akkor holnap reggelre felkészülhetünk egy rivallóra. Majd varázsolok magamnak füldugókat. – mondta Harry könnyedén, és rámosolygott Ginnyre, aki vigyorogva figyelte a vitát. A bátyja láthatóan könnyedén elbánt az igazgatóval. – És te mióta vagy ébren, drága Ginny?
Mindannyian a fiatal boszorkány felé fordultak, aki fájdalmasan rájuk mosolygott. – Ó, csak körülbelül akkortól, mikor mondtad, hogy Ron végzetét tervezed. Meddig voltam eszméletlen?
- Nagyjából tizenöt percig. – válaszolta Madam Pomfrey éles hangon, miközben Ginny ágya mellé lépett, és elkezdett ellenőrző bűbájokat szórni a lányra.
- Hol van Ron? – kérdezte Ginny, miközben Harry átnyújtott neki egy pohár vizet. – Kösz, Harry.
- Annyit tudok, hogy Bini és Seam elmentek megkeresni. – vont vállat Harry. Dumbledore és McGalagony ideges pillantást váltottak. – De rájuk parancsoltam, hogy ne öljék meg. Csak üssék le, és zárják be valami mély, sötét helyre. Talán az első emeleten levő volt-nincs szekrénybe...
McGalagony és Madam Pomfrey ijedt sikkantását hallva Ginny felkuncogott. Dumbledore pillantásával borotválni lehetett volna. – Tudod, hogy legrosszabb esetben is csak Piton professzor irodájába viszik le.
- Akkor talán nekem is le kellene mennem, hogy megmentsem Piton professzort. – jegyezte meg könnyedén Harry, mire Ginny megint felkuncogott, de a másik két boszorkány is elmosolyodott rajta. – Örülök, hogy már jobban vagy. A frászt hoztad rám.
- Hé, nem én kértem, hogy fejbecsapjanak!
- Igen, tudom. – mondta Harry komolyan. – Ha tudtam volna, hogy ennyire kiakad attól az átkozott gyűrűtől, szóltam volna, hogy ne mászkálj egyedül.
- És ha már erről van szó, Miss Weasley, - vágott közbe Dumbledore. – Szeretném, ha egy másik ujjára húzná azt a gyűrűt.
Ginny éles pillantást vetett az igazgatóra. – Kirúgja a bátyámat?
Dumbledore nem válaszolt, csak összeszorította az ajkait, és komoran végigmérte a lányt a félhold alakú szemüvege mögül.
- Nem? Akkor ez az én válaszom is, professzor úr. – Ginny pillantása ellágyult, mikor újra a fogadott testvére felé fordult. – Menj vissza a klubhelyiségbe. Most már tudod, hogy jól vagyok. Tegyél róla, hogy Hermione ne rohanjon le ide, és ne fárassza ki magát.
Harry felsóhajtott és bólintott. – Természetesen. – mondta, és sötéten figyelte, ahogy Dumbledore is feláll mellette. Lehajolt, és gyengéden arcon csókolta a lányt. – Tom is örül, hogy jól vagy. – tette hozzá sziszegve.
- Mondd meg neki, hogy Ron többé nem tartozik a családomhoz. – sziszegte vissza Ginny, aztán viszonozta a csókot. – És most menj. – tette hozzá hangosan.
Harry kedvesen rámosolygott, aztán sarkon fordult, és kisietett a teremből. Hallotta, ahogy Tom felujjong a fejében, és felkuncogott. Még egy utolsó pillantást vetett a válla felett a húgára – Ginny közben már lehunyta a szemeit -, és észrevette, hogy a nyaklánca még mindig halványvörösen dereng, de már sokkal gyengébben, mint korábban, aztán becsukta az ajtót maga mögött.
Dumbledore az ajtó előtt várt rá. – Lenne olyan kedves követni engem az irodámba, Mr. Potter?
- Nem. – mosolyodott el jegesen Harry. – Semmi kedvem beszélni önnel, professzor. Dolgom van, például vissza kell tartanom a terhes barátnőmet attól, hogy túldolgozza magát. Vagy esetleg nem ártana visszatartanom a mardekáros barátaimat attól, hogy megöljenek egy bizonyos rágcsálót, akit túlságosan is tökéletesnek tartott ahhoz, hogy rendesen megbüntesse. És talán önnek se ártana, ha gyorsan megírná azt a levelet Weasleyéknek, mielőtt még én írok nekik. – Ezzel Harry hátat fordított az igazgatónak, és eltűnt az egyik falikárpit mögött.
Dumbledore idegesen felhorkant, és dühösen elindult az irodája felé. Ez a fiú teljesen kicsúszott a kezemből!
Senki nem tudta, hogyan került Ronald Weasley másnap reggel a reggelihez. Bár ha a halálfaló tanoncokat kérdeznénk, akik hajnalig keresték a szökött griffendélest, kiderülne, hogy ez csak azért fordulhatott elő, mert még a Tekergők Térképének segítségével sem voltak képesek megtalálni a varázslót. Arra a következtetésre jutottak, hogy Ron vagy kiszökött az iskolából valamelyik átjárón keresztül, vagy óvatosságból elbújt a Szükség Szobájában, és bezárta az ajtót maga mögött.
Mikor szerda reggel Ron belépett a nagyterembe, gyilkos pillantások és hirtelen csend fogadta. Az iskola nagy része már hallott a támadásról, a pletyka most is gyorsan terjedt, és úgy tűnt, mindannyian ellene fordultak, legalábbis addig, míg Ginny nem hajlandó megbocsátani neki. Mikor megpróbált leülni a griffendélesek asztalához, Ron azt vette észre, hogy egyszerűen nincs helye. Ahányszor meglátott egy üres helyet, valaki mindig odébb csúszott, és elfoglalta előle. Persze az se sokat segített rajta, hogy annyira szélesek voltak a vállai.
- Van itt még szabad hely? – kérdezte erőltetett vidámsággal a hetedéves griffendéleseket.
Lavender, Parvati, Seamus, Neville, Dean és Hermione gyilkos pillantást vetettek rá.
- Ülj a földre, Ron. – javasolta Harry. – Az még nem dühös rád.
Ron döbbenten tátogott. – De, Harry...
- Menj, ülj le a földre, mielőtt még valaki megátkozna. – csattant fel Parvati. – Jaj, és Harry? – tette hozzá halkan, a halálfaló tanoncok vezetőjére pillantva. – Reggeli után beszélhetnék veled?
- Természetesen, Parvati. A főlépcsőn elbeszélgethetünk. – válaszolta Harry könnyedén.
- Nincs ott egy kissé hideg? – ugratta őket mosolyogva Hermione.
- Nem lesz gond. Csak egy percre van szükségem. Biztos vagyok benne, hogy Harry is szeretne minél gyorsabban visszatérni Ginnyhez. – válaszolta Parvati mosolyogva.
- Úgy látszik, Parvati drágám, már túl jól ismersz. – sóhajtotta Harry, mire hallótávolságon belül mindenki elnevette magát, kivéve Ront, aki még mindig partra vetett halat játszott.
- Ronald Weasley! – hallottak most egy női kiáltást a nagyterem ajtajából. Mindenki a dühös Molly Weasleyre kapta a szemét. Ron rettenetesen elsápadt, és lekuporodott a Griffendél asztala mögé.
Harry intett a Weasley család matrónájának, és szélesen elmosolyodott. – Itt van, Mrs. Weasley! Megpróbál elbújni a szegény, szerencsétlen griffendélesek mögé!
- Áruló! – sziszegte Ron, aztán térdre zökkent, és mászni kezdett az asztal másik oldala felé.
- Testvérverő! – csattant fel Seamus, és a másik fiúra fogta a pálcáját. – Ha még egy millimétert mászol, megátkozlak, Ron.
Ron körülnézett, de senkit nem látott, aki hajlandó lett volna segíteni neki. A többi hetedikes griffendéles is a fejére fogta a pálcáját, sőt még néhány alsóbb évfolyamos is. Az anyja szikrázó szemekkel közeledett az asztalok között.
- És én még egy rivallóra számítottam. – hümmögte Harry, majd mosolyogva visszafordult a reggelijéhez.
- Azonnal kelj fel a földről! – parancsolta Molly, megállva a legkisebbik fia felett. Ron gyorsan talpra szökkent, de holtsápadtnak látszott. – Merlin nevében, mondd meg nekem, mi késztetett rá, hogy bántsd a húgodat! – kiáltotta Mrs. Weasley, és a hangja visszhangot vert az elcsendesült nagyteremben. Ha eddig valaki nem figyelte volna a látványosságot, hát most az is felkapta a fejét.
- Ő...
- SEMMI NEM MAGYARÁZHATJA MEG EZT A VISELKEDÉST! – kiáltott rá Molly Ronra, aki gyorsan befogta a száját.
- Egy gyűrűt hord a gyűrűsujján! – kiáltott vissza Ron, míg Molly levegőt vett. – Harry családi pecsétgyűrűjét!
Molly kíváncsian Harryhez fordult. – Harry?
A zöld szemű fiú éles pillantást vetett Ronra, amiért őt is belevonta a veszekedésbe, aztán vállat vont. – Karácsonyra adtam neki, és mondtam, hogy azt csinál vele, amit akar. Nekem nem kellett semmire, és van belőle még három másik a családi széfben.
Molly gyengéden rámosolygott a fiatal varázslóra. – Ez érthető, drágám. Tudom, hogy közel álltok egymáshoz. Valószínűleg isteníti azt a gyűrűt.
Harry gyorsan bólintott. – Aha. És nem is akarja másik ujjára húzni. Dumbledore professzor megkérte tegnap, de ő visszautasította. Olyan kedves... – álmodozó pillantást vetett a reggelijére.
Ron undorodó képet vágott. Hermione, Seamus és a mardekárosok, akik tudtak a hamis kapcsolatról, a tenyerük mögé rejtették a vigyorukat. Piton is halványan elmosolyodott. Tom a mennyezetre emelte a szemét, mintha türelemért imádkozna. Mindenki más boldogan sóhajtott, vagy elhúzta a száját.
Molly elkapta Ron fülét, és gyilkos pillantást vetett rá. – Azonnal töröld le azt a kifejezést a képedről, fiatalember! Most azonnal velem jössz, és bocsánatot kérsz a húgodtól!
- De anya, még nem is reggeliztem! – panaszkodott Ron, miközben kivonszolták a nagyteremből.
- Jó! – válaszolta Molly élesen, aztán eltűntek a folyosó kanyarulatában.
A nagyteremben megint kitört a hangzavar.
Hermione meglengette a kezét Harry szemei előtt. – Föld hívja Harryt. Harry, szállj le.
Harry sóhajtva felpillantott. – Mit meg nem adnék érte, ha láthatnám, mi következik most. Ginny borzalmas lesz, ebben biztos vagyok.
A griffendélesek felnevettek.
- Harry? – szólalt meg Parvati halkan, aztán közelebb lépett a fiatal varázslóhoz, aki a lépcsősor tetejéről nézte, ahogy egy csapat diák Hagrid kunyhója körül toporog.
- Néha hiányzik, hogy olyan fiatal és naiv lehessek. – mormogta Harry vágyakozva, aztán a griffendéles boszorkány felé fordult, miközben egyetlen mozdulattal feldobott egy némító bűbájt. – Vagyis elhatároztad magad. – Ez nem kérdés volt.
- Igen. Csatlakozom a halálfalókhoz. Átgondoltam az egészet, és nem látok okot rá, hogy valaha is visszatérjek a világos oldalra, ha az ennyire korrupt és ilyen rosszak a vezetői. – bólintott Parvati, aki most közelebb lépett Harryhez, és ő is kinézett az erőre.
- Nem tudod, a testvéred már döntött? – kérdezte Harry halkan, miközben óvatosan belenézett Tom elméjébe, hogy megtudja, mi történt a többi nyakékkel. A Sötét Nagyúr minden további nélkül átadta neki a kívánt információt, és folytatta a tanítást.
- Nem. Valószínűleg ő is megkeres téged, ha majd dönt.
- Értem. – Harry megszüntette a némító bűbájt. – Gyere velem.
Parvati bólintott, és követte Harryt Tom szobájához. :A világosság vége.: sziszegte Harry párszaszóul.
- Hol vagyunk? – kérdezte Parvati, mikor becsukódott mögötte az ajtó.
- Brutus professzor szobájában. – válaszolta Harry vállat vonva, aztán Tom asztalához lépett, és sorba kihúzogatta a fiókokat. – Hova tette az az idióta...
- Várj csak, miért Brutus professzor...? – kérdezte gyorsan Parvati. – És nem lesz baj előle, hogy turkálsz a holmija között?
- Ő egy halálfaló, úgyhogy először is, nekem dolgozik. Másodszor pedig: nem érdekli. Ha nem akarná, hogy itt legyek, nem tudnám a jelszót. – sóhajtotta Harry. – Aha! Itt vannak! Ezek az átkozott izék... Úgy emlékeztem, azt mondta, hogy a harmadik fiókba tette...
Parvati idegesen piszkálta a ruhaszegélyét, és végignézett a csupasz szobán. – Nem valami sok minden van itt.
- Ami van, azt a hálószobájában tartja, de a legtöbbet inkább otthon. Semmi értelmét nem látta, hogy ide cipelje őket, ha csak egyetlen évig marad. Különösen, hogy a legtöbb dolog csak bajba keverné. – válaszolta Harry nyugodtan, mire a sötét hajú lány idegesen elmosolyodott. – Parvati, nyugodj meg. Marcusnak jelenleg órája van, úgyhogy semmi oka rá, hogy ide jöjjön. És tényleg nem zavarná, ha itt találna. Én is mindig itt vagyok, és még egyszer se hordott le érte.
- Jó, Harry, de te olyan vagy, mintha a főnöke lennél... vagy... ilyesmi...
- Inkább a barátja vagyok. – javította ki Harry. – És az, hogy Voldemort alvezére vagyok, még soha nem tartotta vissza Pitont attól, hogy leordítson, ha elrontok egy bájitalt, vagy igen?
- Igazad van, tényleg nem. – sóhajtotta Parvati.
- Na, erről beszélek. És most gyere ide, és ülj le. – mutatott a mellette levő kanapéra.
Parvati még egy ideges pillantást vetett az ajtóra, aztán leült a mutatott helyre.
- Jól van. – Harry nyugodtan lehuppant a lány mellé. – Már említettem az a „semmi visszalépés" dolgot, úgyhogy szerencséd van. Még három dolog, mielőtt elintézzük. Először is, a halálfalók nem parancsolnak neked. Csak három emberre kell hallgatnod: rám, Voldemortra és Gin Weasleyre.
- Ginnyre miért? – kérdezte Parvati a tenyerébe hajtva a fejét.
- Mert ő a helyettesem a halálfaló tanoncok között, akikhez most csatlakozol, és ez lenne a második dolog, amit el akarok mondani. A harmadik pedig az, hogy a gyűléseinken, vagy mikor komoly dolgokról van szó a halálfaló tanoncok között, arra kérlek, hogy ne hozd elő a házak közti előítéleteket. A kviddicskupáról vitatkozz a saját szabadidődben, ne az enyémet pazarold.
- Értettem. Honnan fogom tudni, hogy kik a halálfaló tanoncok?
- Ülj fel. – szólt rá mosolyogva Harry. A boszorkány kiegyenesedett, és a fiú a nyakára kapcsolta a Sötét Jegyet formázó nyakláncot. – Minden halálfaló tanonc ilyet visel. Ezeket a nyakláncokat csak az láthatja, akinek ugyanilyen van a nyakán, vagy aki a kezén viseli a Sötét Jegyet.
Parvati bólintott, és szemügyre vette a legújabb ékszerét. – Egész jól néznek ki, annak ellenére, hogy a Sötét Jegy van rajtuk.
Harry felnevetett. – Ebben egyetértünk. Soha nem hittem volna, hogy Voldemort képes rá, de tényleg ügyesen megcsinálta. – végighúzta az ujját a saját nyakláncán.
- Óóó... A tiéd másmilyen... – Parvati előrehajolt, hogy közelebbről is szemügyre vehesse, és Harry mosolyogva tűrte. – Mik ezek a keresztbe fordított pálcák? Ezzel különböztetitek meg a többitől?
- Úgy valahogy. Ez azt jelenti, hogy ez a fő nyaklánc, bár Gin láncához is hozzátettünk még néhány bűbájt, hogy ő is képes legyen a többieket irányítani, de az övé úgy néz ki, mint a tiétek. A pálcák viszont engem és Voldemortot jelentenek. Zöld és piros, mint Mardekár és Griffendél. Vagy, ahogy Gin egyszer ugratott minket, mint kettőnk szeme.
Parvati felnézett, és a szemüvegen keresztül Harry szemébe nézett, aztán visszahúzódott a helyére, és bólintott. – Tényleg illik a szemedhez. A Sötét Nagyúrral még nem találkoztam, úgyhogy az övéről nem tudok véleményt mondani.
Harry felkuncogott. – Hát akkor én megmondom: az övéhez is.
- Jól van. – Parvati kisöpörte a haját a szeméből. – Még valami?
Harry elgondolkodva dobolt az állán az ujjaival. – Aha, igen. A nyakláncok felizzanak, ha Voldemort vagy én hívunk titeket. Itt az iskolában, olyankor próbáljatok megkeresni engem vagy Gint. Az iskolán kívül a nyakláncok úgy viselkednek, mint a Sötét Jegy. Koncentrálj az izzásra, és hoppanálj. Egyenesen a gyülekezőhelyre visz téged. Javaslom, hogy mikor vége az iskolának, szerezz magadnak egy fekete talárt, felhúzható csuklyával. A színes ruhák szépek, de Voldemort ragaszkodik az uniformishoz.
Parvati felkuncogott. – Az alapján, amit mesélsz róla, nem is tűnik olyan rossznak.
Harry elnevette magát. – Már tudom is, milyen pletykával fogom ijesztgetni legközelebb az embereket. „Voldemort egy kedves, vicces pasi."
Erre Parvati is felnevetett. – Tényleg olyan szemét, mint ahogy hallottam?
Harry olyan gyorsan komorodott el, hogy a lány szinte megijedt tőle. – Néha rettenetes tud lenni, de nem mindig rossz. Próbálj a kegyeibe férkőzni, és egész rendes lesz veled. Idegesítsd fel, és megtudod, miért fél tőle mindenki ennyire. Néha szinte kedves, és ha azt hiszi, nem látja senki, képes emberien viselkedni. Nem olyan gonosz, de jobb, ha számolsz vele, hogy nagyon gyorsan dühbe gurul.
- Akkor nem csoda, hogy ilyen jól kijöttök egymással. – motyogta Parvati.
Harry elvigyorodott. – Valószínűleg igazad van. – Felállt, és kinyújtózkodott, majd lenézett a lányra. – Azt hiszem ideje indulnunk. De még egy utolsó dolgot el kell mondanom.
- Igen? – kérdezte a boszorkány, és ő is felállt.
- Hermione Granger, bár nem viseli a Sötét Jegyet, maga is egy támogatónk, aki legalább olyan mélyen benne van az ügyeinkben, mint bármelyik másik halálfaló vagy halálfaló tanonc. Ha valamit szeretnél a tudtomra hozni, neki is nyugodtan elmondhatod. Én is és Voldemort is tökéletesen megbízunk benne.
Parvati bólintott. – Jó. Ez azt jelenti, hogy legalább van valaki a szobánkban, akinek a segítségével titokban is tarthatom veled a kapcsolatot.
- Már nem sokáig. – válaszolta ingerülten Harry. – Ha megszületik a kicsi, külön szobába költöztetik.
- Ezt meg ki találta ki! – kérdezte Parvati dühösen, szemeit összehúzva.
- Dumbledore. Gin már kérvényezte, hogy ő is mellé költözhessen, hogy segíthessen neki. A hetedéves fiúhálóban vagy a hetedéves mardekáros lány hálóteremben is hajlandóak vagyunk befogadni a kicsit, ha Herm-nek és Ginnek túl fárasztó lenne egyedül foglalkozni vele.
- Még jó, hogy Ron hajlandó vigyázni a gyerekre. – sziszegte Parvati. – Az az undorító szemét, teherbe ejtette az akarata ellenére.
- Ugyan, Ron nem is tudja, hogy felajánlottuk a segítségünket. Seamus és én döntöttük el, azzal, hogy ha Neville és Dean panaszkodnának, átköltözhetnek máshova. – válaszolta nyugodtan Harry, és elindult az ajtó felé.
- Jó. Majd értesítem Hermionét, hogy Lavender és én is segítünk neki, ha akarja, ha nem! – fújt dühösen Parvati, és ő is kilépett Tom szobájából.
Harry felkuncogott. – Annak a szegény gyereknek több nénikéje meg bácsikája lesz, mint amennyivel még tudna mit kezdeni!
Parvati mosolyogva meghúzogatta a Sötét Jegyet formázó nyakláncát. – Nem is baj. Hiszen a gyerekeké a jövő. – a lány kacsintott, és elindult a folyosón. – És hogy mihez kezd majd veled, Harry Potter?
- Hát ez már igazán csak azon múlik, hogy Hermione beváltja-e a fenyegetését, miszerint engem jelöl ki keresztapának. – válaszolta nevetve Harry.
Parvati szemei huncutul felcsillantak. – Minden gyerek megérdemli, hogy kényeztessék egy kicsit, Harry. Biztos vagyok benne, hogy te erre tökéletesen megfelelsz.
A boszorkány megfordult, és sietve elindult a torony felé, valószínűleg megkeresni a testvérét vagy Lavendert, de még hosszan hallotta maga mögött Harry nevetését.
- Hol voltál? – kérdezte Ginny, mikor Harry halkan belopózott a kórterembe.
Harry rámosolygott a lányra, és az ágya szélén ülő Mollyra. – Parvatival beszélgettünk valamiről.
- Még jó, hogy nem vagyok az a féltékeny típus. – motyogta Ginny, mire Molly nagy csodálkozására mindketten elnevették magukat.
Harry varázsolt magának egy széket, és mosolyogva leült a lány ágya mellé. – Hogy ment a dolog Ronnal?
- Megmondtam neki, hova dugja fel magának. – válaszolta Ginny szélesen mosolyogva, figyelemre sem méltatva az anyja éles pillantását.
- Ginny, ne kelljen... – kezdte Molly.
- Tudod, ő még nem tud arról a másik dologról, és ugyan már meg akartam őt kérni, hogy mondja el anyának, de hát én mostanában nem találkoztam vele. Szerinted megharagudna, ha elmondanánk?
- Ki? – mordult fel Molly, aztán Harryhez fordult, aki tűnődő képet vágott. – Megmagyarázná nekem valaki, miről van szó?
- Ó, szerintem nem örülne neki, mert úgy nem láthatná, mekkorát robban az anyukád. – mondta végül a húgának Harry vigyorogva. – Keressem meg?
- Az jó lenne. – bólintott komolyan Ginny.
- Kiről beszéltek! – kiáltott rájuk Molly, mikor Harry szó nélkül felállt, és elindult az ajtó felé.
- Miért kell nektek így megnehezítetni Mrs. Weasley dolgát? – kérdezte Hermione, aki ekkor lépett be a kórházterem ajtaján.
- Éppen téged kerestünk. – lépett mellé Harry, aztán a saját, üresen maradt székéhez vezette. Molly kíváncsi pillantásokat vetett rájuk. – Gondoltuk, hogy elmondjuk Mrs. Weasleynek a tudodmit, de aztán rájöttünk, hogy valószínűleg szeretnéd látni a reakcióját.
- Fogalmam sincs, hogy feledkezhettem meg róla, hogy tudsz gonosz is lenni, Harry. – sóhajtotta Hermione, és megrázta a fejét.
- Biztos, mert mostanában inkább csak Ron irányában élem ki ezt a hajlamomat. – válaszolta Harry.
Molly hangosan megköszörülte a torkát. – Valaki. Légyszíves.
Hermione Harryre nézett, aki elhúzta a száját. – Miért mindig nekem kell elmondanom?
- Talán mert ha valaki hirtelen haragjában meg akarna átkozni, te vagy a legügyesebb a kivédésében? – válaszolta kedvesen Hermione.
Harry a szemeit forgatta, és óvatos pillantást vetett Mollyra. – Ugye nem átkoz meg?
Molly összevonta a szemöldökét. – Mi folyik itt?
- Már biztos tudja, hogy a születésnapján Ron elvitte Hermionét a Három Seprűbe, ugye?
- Igen, természetesen. Tőlünk kért rá pénzt.
- Csak mert akkor leitatta... – Harry megvakargatta a tarkóját. – És amilyen féltékeny kis szemét, amióta csak szakítottak, valahogy rávette Hermionét, hogy feküdjön le vele...
Molly arca kezdett egyre vörösebbé válni. – Ha ezzel azt akarjátok mondani, amit szerintem mondani akartok, akkor a következő tizenkét évben szobafogságban lesz.
- Terhes vagyok. – bólintott Hermione, mikor rájött, hogy Harry végre szembekerült valakivel, akinek még ő sem merte elmondani a hírt.
Molly azonnal a karjaiba vonta Hermionét, és a fiatal boszorkány az idősebbik vállára hajtotta a fejét. – Ó, Hermione, úgy sajnálom... – könnyes szemmel nézett fel Harryre. – Akkor ezért akasztottátok fel karácsony előtt a falra.
- Úgy döntöttünk, hogy szüksége lesz egy kis időre, hogy átgondolhassa, amit tett. – motyogta sötéten Ginny.
Molly végül elhúzódott Hermionétól, és mélyen a lány szomorú barna szemébe nézett. – Ne merd azt hinni, hogy neked és a kicsinek nem lesz hely a családunkban. Elvárom, hogy gyakran meglátogassatok minket.
Hermione elmosolyodott. – Igenis, Mrs. Weasley.
- Molly. – javította ki az idősebbik boszorkány. – Nemsokára megajándékozol egy unokával. Azt hiszem, jogodban áll Mollynak nevezni engem. Ez rád is vonatkozik, Harry. – tette hozzá, felnézve a Hermione széke mögött álló fiúra.
- Igen, Molly. – válaszolta Harry, és az ujjaival végigszántott a haján. – De szerettem volna kérdezni valamit.
A három boszorkány kíváncsian nézett rá. – Igen? – kérdezte Molly.
- Most, hogy már tudod, miket tett Ron, nem gondolod, hogy megérdemelné, hogy eltanácsolják az iskolából? – a zöld szemek nyugodtan az övébe mélyedtek.
Molly elgondolkodva összevonta a szemöldökét, aztán bólintott. – Igen, azt hiszem. Miért?
- Ó, csak végeztem egy kis felmérést. Eddig Dumbledore az egyetlen, aki itt akarja őt tartani.
- Ki mindenkivel beszéltél? – kérdezte kíváncsian Hermione.
- Néhány tanárral, diákokkal minden házból és évfolyamból, Mollyval... – a fiú vállat vont. – Még Hagrid is úgy döntött, hogy Ront ki kellene rúgni, és a terhességről még nem is tud. Legalábbis nekem nem említette, és mindannyian jól tudjuk, mennyire nem képes Hagrid titkot tartani.
- Ha valaha is szükségetek lenne a Roxfort lakóinak véleményére egy bizonyos dologban, szóljatok Harrynek. Huszonnégy órán belül megszerzi az információt. – ugratta őt Ginny a fejét rázogatva. – Mindenki te kérdeztél meg?
- A tanárokat igen. – Harry végigsimított a haján. – A diákok véleményét mások mesélték el nekem, miután tegnap végigkutattuk érte az iskolát.
- Hé! – villant meg Ginny szeme. – Múlt éjjel mind Ront kerestétek?
- De senki nem találta meg. – sóhajtott fel Hermione.
- Meddig voltatok fel? – kérdezte gyanakodva Molly.
- Fogalmazzunk úgy, hogy most rettenetesen vágyom az ágyam után. – válaszolta Harry mosolyogva.
- Nem lenne szabad olyan későn a folyosón kóborolnotok. – dorgálta meg Molly.
- Megértettük. – Harry megint végigsimított a haján. – De felesleges megleckéztetned. Hermionétól már megkaptuk a magunkét. Csodálatos iskolaelső, - büszke pillantást vetett a boszorkányra. – És azt kell, hogy mondjam, ezek a hangulatváltozásai is csak az előnyére szolgálnak.
Harry gyorsan elugrott a felé irányzott ököl útjából, és elnevette magát.
Mikor mind a négyen lenyugodtak, és Harry is biztonságosnak ítélte, hogy visszatérjen a korábbi helyére, Hermione háta mögé, Ginny végre úgy döntött, hogy felteszi a kérdést, ami láthatóan már régen foglalkoztatta.
- Anya?
- Igen, Ginny?
- Mit tennél, ha valamelyikünk, és most a bátyáimról is beszélek, átállna a sötét oldalra? – kérdezte a fiatal boszorkány óvatosan.
Molly összevonta a szemöldökét, és hosszan elgondolkodott, és mikor megszólalt, látszott, hogy óvatosan megválogatja a szavait. – Azt hiszem, ez attól is függ, hogy mi venne rá erre a lépésre. Miért kérdezed?
Ginny Harryre pillantott, hogy mit szól mindehhez, és megdöbbent a fiú szemében megcsillanó eltökéltség láttán. – Gin miattam kérdezi, Molly.
Molly lekapta a pillantását a lányáról, és a fiúra nézett, akit mindig is a saját családjához tartozónak érzett, és nyelt egyet. – Miért?
- Ez az év felettébb fárasztó volt, Molly, és egyes felelős személyek olyan döntéseket hoztak, amik megkérdőjelezik a beléjük vetett bizalmamat. – válaszolta óvatosan Harry.
Molly megértő pillantást vetett rá. – Dumbledore mostanában furcsa döntéseket hoz, ugye?
- Nem akarta eltanácsolni Harryt.. – válaszolta Hermione. – Az után, amit Piton professzorral művelt, felvonszolta Harryt az irodájába, hogy beszéljenek.
- Mondtam neki, hogy ezért ki kellene rúgnia, de azt mondta, nem fog. – fejezte be Harry, kezét Hermione vállára téve. – És az sem tetszik, ahogy Marcussal bánik, csak mert bizonyos jelek arra mutatnak, hogy halálfaló.
- És az? – kérdezte Molly kedvesen, érezve, hogy ezek a dolgok már régen nyomják Harry lelkét, csak eddig nem volt lehetősége beszélni róluk. Szánakozva nézett a fiúra.
- Hát tulajdonképpen igen, de nem viseli a Sötét Jegyet. – sóhajtotta Harry, és a tenyerébe temette az arcát. – Nem lenne szabad ezt elmondanom.
- Segít, ha megfogadom, hogy nem beszélek róla? – kérdezte kedvesen Molly.
Nem Harry volt az egyetlen, aki erre eltátotta a száját. – Tényleg megtennéd, anya? – suttogta döbbenten Ginny.
- Természetesen. Harry a családhoz tartozik, és a családnak össze kell tartania. – jelentette ki határozottan Molly.
- És mi van, ha azt mondom, hogy én is halálfaló vagyok? – kérdezte élesen Harry.
- És az vagy? – vágott vissza Molly ugyanolyan hangon. Harry higgadtan bámult vissza rá, és a nő felsóhajtott. – A családnak össze kell tartania. Csak szeretném tudni, hogy nem túl elhamarkodottan döntöttél-e így.
- Tudjátok, örülök, hogy feltettem egy némító bűbájt, mielőtt leültem ide. – motyogta Hermione. – Harry, amit eddig kikotyogtál, már jóval nagyobb bajba keverhet, mint amire a kis játékaid képesek.
Harry hidegen felnevetett. – Gondoltam, hogy te raktad fel azt a pajzsot. Tudod, hogy nem mondtam volna egy szót se, ha nem vagyok benne biztos, hogy ott van.
- Vagyis tényleg halálfaló vagy... – mormogta Molly, de nem tűnt rémültnek, dühösnek, vagy ingerültnek, mint Harry gondolta volna.
- Nem az. – jelentette ki Ginny büszkén. – Ő Voldemort jobbkeze.
Harry rosszalló pillantást vetett a húgára, de eltátotta a száját, mikor meglátta a félelemmel vegyes tiszteletet Molly szemében. – Molly? Jól vagy?
Molly halványan elmosolyodott. – Nagyon is. Arthur és én már ezer éve megpróbáltunk átállni, de az a Malfoy-Weasley vita mindig az utunkba állt.
- Viccelsz... – suttogta Ginny döbbenten.
Harry a szerelmére összpontosított. Tom? Mi a fenét csináljak vele?
Bízol benne?
Én... Harry lehunyta a szemét, és megdörzsölte az orrát. Nem tudom. A Weasley család mindig is a világos oldal nagy támogatójának számított.
Akkor vagy megbízol benne, vagy leellenőrzöd.
Nem tetszenek nekem a te ellenőrzési módszereid. Ezt te is tudod.
Harry szinte érezte, hogy Tom a szemeit forgatja. Képes vagy a Legilimenciára, nem? Válaszolta bosszúsan.
A zöld szemű varázsló úgy döntött, hogy erre nem válaszol, és komolyan Molly szemébe nézett. A három boszorkány kíváncsian figyelte. – Meg kell bocsátanod, Molly, ha ezt nem hiszem el fenntartások nélkül.
- Nem is vártam mást. – válaszolta a boszorkány nyugodtan.
- Harry... – figyelmeztette Ginny.
- A megegyezésetek még mindig áll. – vágott vissza Harry, ingerült pillantást vetve a lányra. Aztán újra Mollyra nézett. – Javasolták a Legilimenciát, amennyiben hajlandó vagy vállalni.
Molly ijedt arcot vágott. – Nem kifejezetten ezt vártam, de azt hiszem, nincs ellenvetésem.
- Gin? – pillantott óvatosan a húgára Harry.
- Ha bántani mered, megölöm.
Tom gúnyosan felhorkant, és Harry elhúzta a száját. – Értettük. – tette hozzá hangosan, előhúzva a pálcáját a ruhaujjából. Néha olyan gyerekes tudsz lenni.
Van kinek megszólalni.
- Elég erős az a pajzs, Hermione?
- Igen.
Ginny felkapta a pálcáját az éjjeliszekrényről. – Megduplázom.
- Köszönöm. – motyogta Hermione. Ginny rámosolygott, és elmormolta a bűbájt.
- Molly? – nézett most Harry a fogadott anyjára.
Molly letette a pálcáját maga mellé az ágyra, és bólintott. – Én készen állok.
- Legilimens! – mondta Harry, csak arra összpontosítva, hogy megtudja, kinek az oldalán áll, semmi másra.
Elöntötték az emlékek és az érzések, és Harrynek erőlködnie kellett, hogy ne merüljön el bennük. Molly egy újságkivágást lengetett Dumbledore szemei előtt, és könnyek csurogtak az arcán... Dumbledore komoly tekintettel beszél, és ő próbál nem felsikoltani... Percy, amint hátat fordít Arthurnak... Harry ötödik éve előtti nyár, mind az asztal körül ülnek, és követelik, hogy mondják el nekik az igazságot... Az ikrek, amint kijelentik, hogy csatlakoznak a Rendhez, és ő nem tartja vissza őket... Arthur, amint megpróbálja megvigasztalni... És hirtelen, ő maga, amint elmondja Mollynak, hogy nem bízik Dumbledore-ban, és a büszkeség, szeretet, és aggodalom, amit iránta érez...
Harry elhúzódott tőle, és lehunyta a szemét, mintha gondolkodna. Tom? Hívta a Sötét Nagyurat remegő hangon. A Legilimenciája nem volt éppen a legjobb, de Tom képes lesz kiszűrni, ha megpróbálták átverni.
A Sötét Nagyúr hosszan hallgatott, miközben végignézte, amit az előbb Harry látott. Nem érzek semmi trükköt, szerelmem. De mégis azt javaslom, ne mondj neki semmi többet itt a Roxfortban. Hívd meg őt és Arthurt ebédelni a hétvégén, vagy ilyesmi.
Jó ötlet. Harry halkan felsóhajtott, és végignézett a három boszorkányon. – Egyelőre megbízunk benned, de ez nem a megfelelő hely és idő erre a beszélgetésre.
- Ebben egyetértünk. – bólintott Molly.
- Javasolhatnám, hogy ebédeljünk együtt valamikor a hétvégén? – mormogta Harry.
- Arthurral együtt, természetesen. – értett egyet vele Molly.
- Hogyne. Különben is, meg kell bizonyosodnotok róla, hogy jól bánok a lányotokkal.
A három vörös hajú nő felnevetett. – Ó, igen. Ginny, hogy bánik veled?
Ginny kedves mosolyt villantott a bátyjára, és tekergetni kezdte a gyűrűt az ujja körül. – Éppen úgy, ahogy elvárom tőle.
- Nem hittem volna, hogy képes vagy rá, Harry. – ugratta őt Hermione.
Harry ingerült pillantást vetett rá. – Bármennyire is élvezem, hogy az én számlámra viccelődjetek egész nap, Hermionénak és nekem tíz perc múlva bűbájtan óránk van, és egyikünknél sincsenek könyvek.
- Jaj, ne... – nyögött fel Hermione.
Harry megveregette a vállát. – Lehozom a te cuccaidat is, Hermione, ne aggódj. Csak menj, és foglalj nekünk helyet, mielőtt még Dray megelőz.
- Dray eddig a tanárokon kívül még soha senkit nem tudott megelőzni. – mondta Ginny vigyorogva, mikor megszüntették a némító bűbájt. – Ó, és Harry?
- Hm?
- Mit tervezel Ron ellen? – Ginny kérdésére Molly és Hermione is felkapták a fejüket, és a három boszorkány félelemmel vegyes élvezettel nézte, ahogy Harry arca gonosz vigyorra húzódik.
- Egyelőre hagyjuk, hogy biztonságban érezze magát. – válaszolta óvatosan Harry. – De igen, vannak terveink Mr. Weasley számára...
Következő frissítés valamikor januárban. Ha minden igaz, 9-én.