Nagyon megkésve, de annál nagyobb szeretettel:)
Béta: a csodálatos és utolérhetetlen Csacsi, aki bármely pillanatban képes azonnali javításokat eszközölni :)
34. fejezet
Harry ágyának függönyei össze voltak húzva, hogy jelezze, nem vágyik társaságra. Egy érdekes könyvet olvasott, amit Neville éjjeliszekrényén talált. Az öt griffendéles fiú már régebben megegyezett, hogy ha valamelyiküknek szüksége van valamire a másiktól, kölcsönvehetik, azzal a kikötéssel, hogy ha a tulajdonos kéri, minden további nélkül visszaadják.
Harrynek persze melege volt a zárt helyen, úgyhogy levetette a pólóját, ami most összegyűrve feküdt az ágy végében. Tom először megjegyzéseket tett rá, de mivel most el volt foglalva egy dupla büntetőmunkával, és az egyik diák kérdezett tőle valamit, visszatért a maga dolgához.
Harry ki se nézett a különbejáratú barlangjából, mikor hallotta, hogy valaki bejön a hálóterembe, és matatni kezd a szoba másik sarkában. Csak akkor kapta fel a fejét, mikor az illető megszólalt.
- Hé, Harry? Nem láttad a mérgező növényekről szóló könyvemet? – kérdezte Neville.
Harry szomorúan elmosolyodott, becsukta a kérdéses könyvet, és kidugta a fejét a függöny mögül. – De igen, nálam van. Kéred? – nyújtotta oda.
Neville szeme megakadt valahol félúton Harry arca és a könyv között. – Harry, nem mintha kíváncsiskodni akarnék, de miért van rajtad egy sötét jegyet ábrázoló nyaklánc?
Harry az ágyra ejtette a könyvet, míg a másik kezével ijedten a medálhoz kapott. – Te látod? – suttogta.
- Öhm, igen. – bólintott lassan Neville.
Harry elkáromkodta magát, mire Neville elvörösödött, aztán eltátotta a száját.
- Úgy érted, nem lenne szabad látnom? – suttogta Neville egy percnyi halálos csend után.
Harry felállt, és gyorsan végigvette, melyik griffendélest kockáztathatná meg. – Nem. Elméletileg láthatatlannak kellene lennie. Kérlek, maradj itt. Mindjárt visszajövök. – Harry figyelmeztető pillantást vetett a másik varázslóra, és Neville bólintott. A zöld szemű fiú kisietett a hálóteremből, és leszaladt a lépcsőn, imádkozva, hogy Neville legyen az egyetlen, aki látja a láncot.
Harry kidugta a fejét a fal mögül, és lepillantott a klubhelységbe. Gyorsan végignézett az ott tartózkodókon, és elmosolyodott. – Seamus! Szükségem lenne rád egy kicsit! Sajnálom, Dean. – tette hozzá gyorsan, mire a sötét bőrű varázsló elmosolyodott.
Seamus egy bocsánatkérő pillantást vetett Deanre, és a többi diákot megkerülve – akik közül sokan a meztelen felsőtestű Kis Túlélőre meresztették a szemüket – Harryhez lépett, eltakarva őt a kíváncsiskodók elől. – Mi a baj, haver? Úgy nézel ki, mint aki kísértetet látott, talán csak egy kicsit kevésbé vagy sápadt.
- Seamus, ha be vagy rúgva, megöllek. Gyere velem. – sziszegte Harry, azzal csuklón ragadta a fiút, és felrángatta magával a hálótermükbe.
Mikor felértek, Harry gyorsan némító bűbájt vetett a csukott ajtóra, és Neville felé fordult, aki zavartan pillantott egyikről a másikra. Seamus gyorsan lehajtott egy üveg kijózanító főzetet. – Vedd úgy, hogy halott vagy, Finnigan. Mit mondtam neked az ivásról? – mordult fel Harry, és fáradtan megmasszírozta a halántékát.
- Hogy rosszat tesz nekem? – Seamus vigyorogva Neville-hez lépett. – Szóval, mi olyan sürgős?
Harry kinyújtotta a kezét, és a rendetlen talárja fölött lógó sötét jegyre mutatott. – Látsz valamit, Neville?
- Seamus, fordítva lóg rajtad a nyakkendő. – válaszolta Neville egy perc elteltével.
Harry megfordult, és sóhajtva a hajába markolt, míg Seamus gyorsan megigazította a nyakkendőjét. – Vagyis csak az enyém látszik. Seamus, vedd le azt a vackot!
Seamus elgondolkodva Harry hátára meredt, mikor hirtelen leesett neki, miről beszél a másik. – Látja a medálodat?
Neville egyikről a másikra nézett, és Harry sötéten bólintott. – Várj, Seamus, neked is van egy olyan? – Harryre meredt. – Azt akartad megmutatni?
Harry sóhajtott, és hanyatt vágta magát az ágyán, Neville könyve mellett. – Igen. De Neville, nem mondhatod el senkinek. – könyörgött, míg Seamus tehetetlenül lehuppant a saját ágyára.
- Miért engem választottál, hogy leellenőrizd, Harry? – panaszkodott az ír fiú.
- Azért, Seam, mert ha eddig nem vetted volna észre, a fiúd családjáról köztudott, hogy Voldemortot támogatják.
- Nem vettem észre. – csattant fel Seamus.
- Hé! – Neville feltartotta a kezét. – Nézzétek, nem akarom elmondani senkinek! Ne öljétek már egymást!
- Sajnálom. – motyogta a két fiú.
Neville a szemeit forgatta, leült Harry mellé, és felkapta a könyvét. – Csak azt mondjátok meg, miért.
- Mert Dumbledore egy seggfej. – volt Seamus válasza.
Neville felkuncogott. – A régi jó Seamus. De tényleg csak ennyi?
- Hát, Blaise családja tényleg elég sötét. És mikor megkérdezte, nem akarnék-e csatlakozni a Sötét Nagyúrhoz, már úgyis gyanús volt, hogy Harry átállt, úgyhogy úgy döntöttem, a világos oldalnak semmi esélye. – mormogta Seamus halkan.
- Seamus, te már ötödikben is azt hitted, hogy Harry sötét lett. Ez most miben volt más?
- Nem tagadtam le, mikor megkérdezte. – sóhajtotta Harry, majd felállt, és az ablakhoz lépett.
- Aha. – bólintott Neville, és a barátja hátára meredt. – És te miért álltál át?
- Több oka is van. Dumbledore az egyik, és a legnagyobb. – Harry felsóhajtott. – És van valaki Voldemort oldalán, aki nagyon fontos nekem..
- Ginny? – vonta össze a szemöldökét Neville. Nem hitte volna, hogy Ginny a sötét oldalra állt.
- Nem. – Harry élesen felnevetett. – Már a szünet előtt is mondtad, hogy szerinted nem úgy kezelem Ginnyt, mintha a barátnőm lenne.
- Úgy kezeled, mintha a húgod lenne. – értett egyet vele Neville.
- Azért, mert valóban a húgom. – volt Harry érzelemmentes válasza.
- Harry! – Seamus felült, és döbbenten meredt Harryre. – Nem akarod...
Harry halványan elmosolyodott. – Már év elején megegyeztünk, hogy ha valakit nem sikerül átvernünk azzal, hogy Ginny a barátnőm, és valamelyikünket kérdőre vonják, akkor elmondjuk az igazságot. – Neville felé fordult, aki kíváncsian figyelte. – Brutus professzorral járok.
Neville elgondolkodva hümmentett, és lenézett az övében tartott könyvre. – Akkor azért töltesz vele annyi időt. Kezdem érteni.
- Hű, Neville! Mikor lettél ilyen laza? – suttogta Seamus.
Neville és Harry összenéztek, aztán mindketten elnevették magukat. – Merlin, Seam! Hol éltél te az elmúlt két évben? – nevetett Harry.
Seamus sértődöttnek tűnt.
- Longbottom mit keres itt?
- Draco! – Ginny szigorúan a szőke fiúra nézett, miközben csatlakozott a Tom szobája előtt összegyűlt társasághoz.
- Nem tudsz viselkedni? – ugratta őt Hermione.
- Befognátok végre? – Harry hidegen végigmérte a társaságot, és az ajtó felé fordult. :A világosság vége.:
A portré meg sem mozdult.
:A világosság vége:
A kép még mindig nem mozdult.
Tom!
Most meg miért nyafogsz?
Nem működik a jelszó!
Micsoda? Kinyílt az ajtó, és a professzor haragosan a képre mordult. – Most meg miért nem engeded be őket?
- Szigorú parancs jött az igazgatótól. A diákokat tilos beengedni a tanárok szobájába.
- Aha, akkor csak ő próbálja megnehezíteni az életünket. Gyertek be, üljetek le, én addig elbeszélgetek az ajtónállómmal. Harry, kitöltenéd a teát?
- Igenis, Marcus. – forgatta a szemét Harry, de bevezette a nagy csapat griffendélest és mardekárost a nappaliba, míg Tom vitatkozni kezdett a képpel. – Üljetek le. Neville, a helyedben én nem ülnék oda, az Marcus széke. Draco, hagyj neki helyet.
- Hogy látsz minket, mikor háttal állsz nekünk! – kiáltotta Draco, de odébb húzódott a kanapén, hogy Neville is leülhessen.
Harry elvigyorodott, és az asztalra lebegtette a teás tálat, hogy mindenki önthessen magának, aztán lustán ledőlt Marcus helyére, és lehunyta a szemét.
- Mozdulj onnan, lustaság. – parancsolta Tom, és a szobába lépve bevágta a portrét maga mögött.
- Tegyél róla. – vágott vissza Harry, ki sem nyitva a szemét.
Tom sóhajtva felkapta a fiút, és letette a padlóra. Aztán vigyorogva leült a székébe, míg a többiek nevettek. – Mi volt ez, Harry?
Harry ravaszul elmosolyodott, visszacsúszott Tom ölébe, és a férfi vállára hajtotta a fejét. – Nem mersz visszadobni a földre.
- Most éppen túl fáradt vagyok hozzá. – döntött Tom, és a pálcáját meglendítve töltött magának egy csésze teát.
- Merlinre, mit csináltál, ami ennyire kifárasztott, Marcus? – kérdezte Ginny fintorogva.
- Meglátogatott engem.
Tomon és Harryn kívül mindannyian felsikkantottak, mikor Malazár megjelent Tom széke mögött. Tom nyugodtan tovább szürcsölte a teáját. Harry rámosolygott a szellemre. – Helló, Malazár.
- Kis Griffendél, Rowle, azt hiszem, van egy ötletem, hogyan oldhatnánk meg a problémátokat.
- Ne aggódj, Neville. Malazár jó fiú. – mormogta Harry a barátjának, miközben felállt, hogy Tom követhesse Malazárt a fal egy csupasz részéhez.
- Taszítsd meg. – parancsolt rá Malazár az utódjára.
Tom ingerülten a szellemre pillantott, de engedelmeskedett. A fal hátracsúszott, feltárva a mögötte húzódó alagutat.
- Mi van ott lent, Malazár? – kérdezte Harry, Tom mellé lépve, míg a többiek biztonságos távolságban körbevették őket.
- Miért nem mész le és nézed meg? – javasolta Malazár ravaszul.
Harry és Tom összenéztek, aztán Harry bólintott, és elindult lefelé a lépcsőn.
- Harry! – kiáltott rá Hermione, és előrelépett.
Tom a boszorkányra nézett, míg Harry folytatta az útját lefelé. – Nem lesz semmi baja, Hermione.
- Én is megyek! – kiáltott fel Ginny, és Harry után indult.
Tom elkapta a derekát, és Malazárra nézett. Valami azt súgta neki, hogy jobb, ha nem mennek le mind egyszerre. – Mardekár?
Malazár összevonta a szemöldökét, aztán bólintott. – Ő mehet, de senki más.
- Akkor menj. - engedte el Tom a vörös hajú boszorkányt, aki rövidesen eltűnt odalent.
- Mi van ott? – kérdezte Theodore. – Miért mehet le Harry és Ginny, és mi miért nem?
- Griffendél szobája. – válaszolta Malazár nyugodtan. – Csak az utódjának biztonságos belépni, bár később beengedhet másokat is, akiben megbízik. Gin a Potter címert viseli. Ő is biztonságban lesz.
- Harry Griffendél utódja? – suttogta döbbenten Blaise.
- Meglepődtél? – kérdezte Seamus a barátját. – Azt hittem ez nyilvánvaló.
- Neville, mi a baj? – suttogta Hermione, Neville vállára téve a kezét. A fiú remegett.
- Ketten vagyunk? – nyikkant fel Neville.
Nyolc szempár fúródott a rémült griffendélesbe.
- El is felejtettem, hogy két lánya volt... – mormolta Malazár. – Jocosa Afrikába költözött, és teljesen eltűnt. Csodálom, hogy még emlékszik rá a családotok.
- A nagyanyám a születésnapomon mondta el. – válaszolta remegve Neville.
A szellem bólintott. – Ha akarsz, lemehetsz.
Neville gyorsan az ajtóhoz ugrott, és futva elindult lefelé a lépcsőn.
- És most? – mormolta Pansy.
- Most várunk. Harry majd szól, ha lemehetünk. – döntötte el Hermione, visszatérve a székéhez és teájához.
A többiek összenéztek, aztán mindannyian visszatértek a helyükre. – Tom? – szólalt meg Seamus, aki észrevette, hogy a professzor még mindig a lépcső tetején állt.
Tom leült a földre az ajtó előtt. – Én inkább itt maradok.
A másik hat aggódva összenézett, míg Malazár az utódja vállára tette az egyik ezüstös kezét. Tom nem mozdult.
- Neville követ minket. – mormogta Harry a húgának, miközben folytatták az útjukat lefelé a csigalépcsőn.
Nemsokára Neville lihegve felzárkózott melléjük. – Nem tudtam, hogy te is a leszármazottja vagy, Harry.
Harry halványan elmosolyodott. – Igazából én sem. Persze kitalálhattam volna. Malazár már Halloween óta célozgatott rá.
- De hát neked mindig is lassú volt a felfogásod. – sóhajtott fel drámaian Ginny, mire a bátyja játékosan fejen legyintette.
- Világosságot látok az alagút végén. – nevetett rájuk Neville, és a vörös függönyre mutatott, ami egyre nagyobbnak tűnt, ahogy közeledtek hozzá.
- Nem akarok úgy hangzani, mint Herm, de ne futkossatok a lépcsőn. – mondta komolyan Ginny. A két varázsló összenézett, aztán elnevették magukat.
- Tényleg, Neville, melyik oldalról örökölted a Griffendél utódja címet? – kérdezte könnyedén Harry.
- A nagyanyáméról. Vagyis hogy az apáméról. – Neville vállat vont. – Te is az apádtól örökölted, nem?
- Azt hiszem. Mivel a Potter címer védi Gint, szerintem eléggé messzire megy vissza a családban.
- Valószínűleg így van. – értett egyet vele Neville. Aztán, - Hogy lehet, hogy Mardekár bírja Marcust?
- Semmi tapintat. – nyögött fel Ginny.
- Griffendéles örökség. – bólintott fintorogva Harry. – Neville, miért nem mondod el te?
- Ő Tudodki, ugye?
Harry elmosolyodott. – Voldemort szavaival élve, „Nem, fogalmam sincs, ki".
Neville és Ginny elnevették magukat. – Ezt meg kinek mondta? – kérdezte Ginny.
- Az egyik aurornak, aki a szünet előtt jött átkutatni a szobáját.
- Nem mondod komolyan!
- Dehogynem. – Harry megrázta a fejét. – Abból a pasiból teljesen hiányzik az önfenntartás ösztöne.
- Azt hiszem, elég erős hozzá, hogy ne legyen rá szüksége. – mormolta Neville.
- Talán. – Harry átkarolta Neville vállát. – Ha ettől jobban érzed magad, rekedtre ordította magát Bellatrixra, azért, amit a szüleiddel csinált. Egyáltalán nem örült neki.
- Tényleg? – Neville reménykedő pillantást vetett Harryre.
Harry fájdalmasan elmosolyodott. – Emlékszem, még régebben mondta, hogy soha nem engedte, hogy az emberei az őrületbe kergessék az ellenséget, aztán úgy hagyják őket. Ha ott lett volna, megölték volna őket, hogy megmentsék ettől a sorstól.
Neville bólintott. – Jobb, ha meghalnak, mint ha megőrülnek. Soha nem hittem volna, hogy eljön az az idő, mikor egyet fogok érteni Tudod... – Harryre pislantott, és látta, hogy vigyorog. – Jól van, Voldemorttal.
Harry elnevette magát. – Már éppen ideje!
- Itt vagyunk. – mormogta Ginny a varázslók háta mögül, és ez elhallgattatta a testvérét.
Három lépésre a vízesésszerű folyadéktól megálltak, de nem láttak át rajta. Úgy tűnt, Harry az egyetlen, aki közelebb mer menni hozzá. Összevonta a szemöldökét. – Vér.
Neville felnyögött, Ginny pedig felszisszent. – És át kell mennünk rajta, ugye?
Harry nem válaszolt, hanem átlépett a függönyön.
Ginny és Neville rémülten összenéztek, aztán utána ugrottak. – Harry!
Mikor rátaláltak, Harry egy szellemszerű alak előtt állt. A férfi metszően végigmérte őket. – Mit akartok?
- Malazár küldött le ide. – válaszolta nyugodtan Harry. – Szükségünk lenne egy helyre, ahol nyugodtan találkozhatnánk anélkül, hogy az igazgató megtudja.
- Malazár szobája nem jó? – mordult rájuk a szellem, aki közben kerülgetni kezdte őket. Harry volt az egyetlen, aki nem követte a szemével.
- Nem mindenki párszaszájú, Godrik. Szerintem ezt neked is tudnod kell.
- Figyelj a szádra, fiú! – kiáltott rá Griffendél Godrik, Harry arcába hajolva.
- Adj egy tükröt, és menni fog. – vágott vissza Harry.
- Harry... – nyögött fel Ginny.
- Te... – úgy tűnt, Godrik nem talál szavakat.
- Abból, amit Malazár mesélt rólad, valami egészen másra számítottam. – sóhajtotta Harry. – Úgy látszik, túlságosan sokáig voltál bezárva. De hát körülötted nem keringtek legendák, amik ide vezették volna az utódodat. Nem kellene ilyen meglepettnek lennem.
- Mikor vált a hülyeség a bátorság szinonimájává? – motyogta magában Ginny.
Harry elvigyorodott. – Épp az előbb.
Godrik egy hosszú pillanatig döbbenten meredt a zöld szemű fiúra. Aztán, lassan elmosolyodott. – Már régen összefüggnek egymással.
- Ezzel kapcsolatban megbízom az ítéletedben. – döntötte el Harry. – Végül is az idő állítólag bölccsé tesz.
- És te valahogy mindig a kivétel vagy. – viccelt Neville.
- Pontosan! Én mindig is ilyen bölcs voltam!
- És mindig ilyen is marad. – horkant fel Ginny.
Godrik felkuncogott. – Attól tartok ti hárman könnyedén elbántok velem. Nevetek is van?
A három griffendéles összenézett. Küldetés teljesítve.
- Neville Longbottom. – jelentkezett Neville.
- Ginevra Weasley. – mosolyodott el Ginny. – Bár hallgatok a Ginre vagy a Ginnyre is.
- Harry Potter. – hajolt meg Harry. – Bár nekem szintén több nevem van, és nem mindegyik kellemes.
- Ez igaz. Seggfej, vágottfejű...
- Gin. – nézett Harry a szemüvege felett a lányra, mire Ginnyből kitört a nevetés. – Mi van?
- Egy pillanatra úgy néztél ki, mint Dumbledore. – válaszolta Neville, míg Ginny próbálta összeszedni magát.
Harry felnyögött. – Más se hiányzott.
Godrik rájuk mosolygott. – Mintha említettétek volna Malazárt?
- Ja, igen. Odafent van az utódjával, és néhány másik barátunkkal. – bólintott Harry.
- Tényleg? Miért nem megy fel valamelyiktek, hogy lehívja őket?
Ginny és Neville Harryre néztek, aki lehunyta a szemét. Tom? Mi a baj?
Hmm? Ja, semmi.
Aggódsz értem?
Igen.
Hát nem kell. Gyertek le mindannyian. Malazár is. Igaz is, mondd meg Malazárnak, hogy Godrikból egy megkeseredett vénember lett, míg itt élt egyedül...
Miért van az az érzésem, hogy te tudsz valamit, amit én nem?
Nem értem, Tom, hiszen én sok mindent tudok, amit te nem...
Éppen ettől félek. Mindjárt lent leszünk.
Jaj, és majd át kell mennetek egy vízesésen, ami úgy néz ki, és a szaga is olyan, mint a vérnek.
És az?
Már amennyire én meg tudom állapítani, nem. De szólj Hermionénak.
Szólok.
Köszönöm. Harry mosolyogva kinyitotta a szemét. – Jönnek.
- Ezt meg hogy csináltad? – mordult rá Godrik, aki közben a babzsáknak látszó fotelekhez vezette őket.
- Malazár utódja megpróbált megölni, mikor még kisbaba voltam, és az átok visszapattant. Most mentálisan össze vagyunk kapcsolódva, és rájöttünk, hogyan manipuláljuk úgy ezt a kapcsolatot, hogy beszélni tudjunk egymással. Nagyon hasznos. – magyarázta Harry, miközben, kiválasztva egy zöld zsákot, lehuppant rá.
- Megpróbált megölni? – Godrik egyáltalán nem örült ennek a hírnek.
- Igen.
- Miért?
- Egy prófécia miatt, amiből azt következtette ki, hogy meg fogom dönteni a hatalmát. – vont vállat Harry. – Ez már a múlt.
- Úgy látszik ez a prófécia badarság. – mordult fel Godrik.
- Majd meglátjuk. – válaszolta Harry. – Egyes részei már valóra váltak.
- Az az érzésem, hogy te is csak annyira hiszel a jóslatokban, mint mi. – mondta Ginny Godriknak.
- Badarság. – értett egyet Godrik.
- Én eddig két próféciát láttam életemben, és ebből egy valóra vált, úgyhogy el kell néznetek nekem, ha még mindig hiszek egy kicsit annak, ami rólam és Tomról szól. – vonta össze a szemöldökét Harry.
- A hit nem griffendéles tulajdonság. – szólalt meg valaki az ajtóban. – Szia Godrik.
- Malazár. – válaszolta feszülten Godrik.
- Jaj, ne kezdjétek, ti ketten! – Harry egyik szellemről a másikra nézett, figyelmen kívül hagyva a többieket, akik lassan leszállingóztak a szobába. – Malazár, te egész szünetben Godrik után sóhajtoztál, Godrik, te meg amióta lejöttünk, folyton szemétkedsz velünk, csak az után hagytad abba, hogy Malazárt említettük. Hagyjátok abba az ellenségeskedést, úgyis csak ti hisztek benne.
- Akkor ezért emlegetted mindig Mardekárt! – csapott a homlokára Ginny. – Tom, teljesen megrontottad a szegény kisfiút!
- Nem igazán kisfiú. – horkant fel Tom, aki közben leült a szeretője mellé, és az ölébe vonta. – Griffendél és Mardekár elég nagyok már, hogy nélküled is meg tudják oldani a problémáikat, Harry. Nyughass. – Harry nyelvet öltött rá, és duzzogva hátradőlt az ölében. – És még rám mondod, hogy gyerekes vagyok.
- Én nem ülök a földre! – jelentette ki Draco, undorral méregetve a babzsák fotelt, miközben Seamus és Blaise helyet foglaltak Neville mellett.
Ginny előrenyúlt, kirántotta alóla a lábát, és a fiú nagy csattanással elterült a földön. – Most már igen. – Draco dühösen meredt a lányra. Theodore csendben leült a barátnője mellé.
- Griffendéles örökség. – szólt közbe segítőkészen Neville.
- Ha nem lennél olyan messze, odavágnék. – figyelmeztette őt Ginny.
- Nem lenne szabad verned az embereket, Gin. – mondta Hermione, elővarázsolva magának egy széket Ginny mögött. Fáradtan leült, és a másik boszorkány vállára tette a kezét.
- Jól vagy, Hermione? – kérdezte Harry, azonnal elfeledkezve róla, hogy ő most duzzog.
Hermione halványan elmosolyodott. – Igen, de nem igazán örülök neki, hogy visszafelé is meg kell másznom azokat a lépcsőket.
Godrik mellé lépett, és összevonta a szemöldökét. – Ha majd vissza akartok menni, mutatok egy másik utat. Az a Griffendél toronyba vezet, és nincsenek lépcsői.
- Hány út vezet innen kifelé, Godrik? – kérdezte kíváncsian Ginny.
- Négy. – mondta a szellem, és a négy fal mindegyike közepén látszó boltívek felé intett.
- Egy vezet Tom szobájába. Egy a Griffendél toronyba. Hova vezet a másik kettő? – mormolta Ginny elgondolkodva.
- A konyhába és a pincébe.
Ginny és Harry összenéztek. – Tarthatnánk itt a megbeszéléseket, már ha Godrik megengedi? – Harry a szellemre nézett. Az kényszeredetten megállt Malazár mellett.
- Miféle megbeszéléseket? – kérdezte gyanakodva Godrik. – Nem szeretném, ha itt szőnétek összeesküvéseket a többi ház ellen.
- Nem. Csak Ron ellen. – válaszolta hidegen Theodore.
- És Dumbledore ellen. – tette hozzá Seamus.
- Többek között. – szólt közbe nyugodtan Tom.
Godrik összevonta a szemöldökét. – Magyarázatot kérek.
- Ron a bátyám. – válaszolta nyugodtan Gin. – Teherbe ejtette Hermionét, miután leitatta. Aztán, néhány nappal ezelőtt, megvert a folyosón, mert Harry nekem adta a családi gyűrűjét, mint testvérének.
- Biztos nem segít a dolgokon, hogy azt hiszi, együtt járunk. – sóhajtotta Harry, és megmasszírozta a homlokát.
- De hát nem árulhatjuk el Dumbledore-nak, hogy Tommal jársz! – vágott vissza Ginny.
- Ki az a Dumbledore? – kérdezte Godrik, végignézve a félkörben üllőkön, miközben ő is lehuppant Pansy mellé.
- A jelenlegi igazgató. – válaszolta Malazár, leereszkedve a másik szellem mellé. Godrik csúnyán nézett rá.
- Elkényezteti a griffendéleseket. – mondta undorodva Blaise.
- És ez miért baj? – vágott vissza hidegen Godrik.
- Mert hetente legalább egyszer mondom neki, hogy ki kell rúgnia azért, amit eddig elkövettem, és már Ront is el kellett volna tanácsolnia, még szeptemberben, mikor rájöttünk, hogy Herm terhes, vagy legalább legutóbb, mikor rátámadt Ginre a folyosón. Még az anyja is egyetért velünk. Dumbledore még csak nem is értesítette volna Mollyt és Arthurt a támadásról, ha nem fenyegettem volna meg, hogy én magam írok nekik. – magyarázta nyugodtan Harry.
- És úgy hisszük, hogy Dursleyékről is tudott. – tette hozzá halkan Tom, szorosabbra vonva a karjait Harry körül.
- Tom, mindenki tudott Dursleyékről, mire azt a szülinapi partit rendeztük Harrynek és Neville-nek. – mutatott rá Hermione. – Úgy értem, a parti végére már mindenki tudta, hogy ott hagyták egyedül Londonban.
- Kik a Dursleyék? – vonta össze zavarodottan a szemöldökét Godrik.
- Anyám nővérének családja. – mormogta Harry, lehunyva a szemét. – Dumbledore az ő gondjaikra bízott, miután Tom megölte a szüleimet.
- Nem mintha azt, amit csináltak, gondoskodásnak lehetne nevezni. – csattant fel dühösen Ginny. – Egy átkozott gardrób nem helyettesíti a hálószobát!
- Köszönjük, Miss Weasley. – Tom figyelmezető pillantást vetett Ginnyre. Harry?
Jól vagyok. Tényleg.
Tom felsóhajtott, és gyengéden megcsókolta Harry feje búbját, majd a fiúéra hajtotta a fejét. Hát persze.
- És mindenkit manipulál, hogy jobban megfeleljen neki. – szólt közbe halkan Neville. – Dumbledore tényleg azt csinálja. Harryből is fegyvert akar csinálni, már évek óta.
- A gonosz Sötét Nagyúr ellen. – tette hozzá Seamus gúnyosan.
- Aki nem is annyira szemét. – szólalt meg most Hermione.
- Most nem tudom, hogy sértődjek meg, vagy érezzem megtisztelve magam. – motyogta Tom.
- Érezd magad megtisztelve. Hermionéról van szó, és még dührohamot kap, ha megsértődsz. – javasolta Draco vigyorogva. Hermione áthajolt Ginny felett, és fejbe csapta.
- Mit hordtál te össze nekem arról, hogy nem verjük a többieket? – nevetett Ginny.
Hermione tehetetlenül megrántotta a vállát. – Dühroham. Sajnálom.
Körben mindenki felnevetett, de Tom csak halványan elmosolyodott, míg Harry egyáltalán nem reagált.
- Jól vagytok, ti ketten? – kérdezte Pansy, gyanakodva méregetve a Sötét Nagyurat és az ölében ülő fiatal varázslót.
- Harry elaludt. – nézett fel Tom.
- Hát nem csodálom... – Seamus megvakarta a fejét. – Múlt éjjel nem tudott aludni, úgyhogy lement a klubhelységbe. Mire felébredtem, és utána mentem, már eltűnt.
- Akkor ezért nem tudott figyelni bájitaltanon... – mormogta Draco. – Folyton elszundikált, és majdnem elrontotta a főzetét. Piton professzornak nagyon meg kellett erőltetnie magát, hogy ne ordítson rá.
- Miért nem tudott aludni? – pillantott Hermione jelentőségteljesen Tomra.
- Fogalmam sincs.
- Biztos a holnapi ebéd miatt aggódik. – nyögött fel Ginny. – Jaj, én meg az a nagy szám!
- Mi van? – nézett rá értetlenkedve Theodore.
- Kérdeztem valamit anyától, ami aztán oda vezetett, hogy megbeszéltük, ki melyik oldalon áll ebben a háborúban. – panaszkodott Ginny. – Harry, anya meg apa megegyeztek, hogy holnap egy étteremben megbeszélik, milyen feltételekkel hajlandók csatlakozni a halálfalókhoz.
- Hű! – Draco döbbenten bámult a Weasley lányra. – Gin, téged még megértlek. Még a testvéreidet is megértem. De hogy a szüleid!
- Pedig nem is olyan meglepő. – motyogta Tom gúnyosan.
- És a nyaklánc? – vágott közbe Seamus, Neville-re, aztán Tomra pillantva. – Az is idegesíthette, nem?
Tom alig láthatóan bólintott. – De igen.
- Mi van a nyaklánccal? – kérdezte Draco.
- Nincs olyan érzésed néha, hogy a mardekárosok mindenből kimaradnak? – mormogta Blaise Seamus mellől.
- Látom. – válaszolta Neville. – Látom Harry nyakláncát, de nem látom például Seamusét.
- De miért? – motyogta Ginny.
- Azt hiszem, most már értem. – mondta Tom, előhúzva Harry nyakláncát a ruhája alól. – Griffendél, te látod?
- Igen.
Seamus bólintott, mikor a Sötét Nagyúr rápillantott, és előhúzta a saját medálját. – És ezt látod?
Godrik összevonta a szemöldökét. – Csak a kezedet látom.
Tom bólintott. – Akkor a griffendéles vérvonal okozza. Neville látja a medált, mert rokonok. Ginny, látja Ron a láncodat?
- Öh... nem hiszem... – Ginny megvakarta a fejét. – Nem tudom. Azt tudom, hogy anya nem látta. Mikor meglátogatott, nem volt eltakarva.
- Akkor csak az alapítók vérvonala.
- Ha a szokott rokoni kapcsolatok okoznák, Neville az enyémet is látná. – mutatott rá Draco. – Negyedik unokatestvérek vagyunk, vagy valami olyasmi.
- Akkor jó. Minden aranyvérű család rokonságban áll egymással. – nyögött fel Tom. – Mindig elfelejtem.
- Jó, hogy a rokonság nem számít, - sóhajtott Hermione. – Mindannyian nagy bajban lennétek.
- Köszi, Hermione. – mordult rá Theodore.
- Hé, én nem vagyok halálfaló tanonc. Csak támogató. – vágott vissza játékosan Hermione.
- Azt hiszem, most már én is az vagyok. – hümmögött Neville, mire mindenki meglepetten pislogott rá. – Mi az? Harry a családhoz tartozik. Olyan, mintha a testvérem lenne.
- És én? – kérdezte Ginny szélesen mosolyogva.
Neville elvigyorodott. – És Gin olyan, mintha a húgom lenne, különösen most, hogy Harry a családjába fogadta.
- De jó! – Ginny rávetette magát Neville-re, és szorosan megölelte a fiút, aki először ijedten összerezzent, aztán elnevette magát.
- Egy nagy, boldog család, hmm? – mormogta álmosan Harry.
- Felébresztettelek? – kérdezte aggodalmasan Ginny.
- Igen, de egyébként is mennünk kellene aludni. – mosolygott rá Harry, és megpróbált felállni.
Tom visszahúzta a fiút az ölébe. – Nem. Úgy tűnik, a hálótermetekben nem vagy képes aludni, úgyhogy ma éjjel velem maradsz.
Harry tehetetlenül felsóhajtott. – Ezzel a logikával nem tudok vitatkozni.
- Majd azt mondjuk Ronnak, hogy megint a kanapén alszol. Deannek meg azt, hogy leléptél Ginnyvel. – nyugtatta meg Seamus Harryt, aki erre elnevette magát.
- Szörnyű vagy, Seamus. – kuncogott Neville, miközben felsegítette Ginnyt.
- Pedig nem. Ha Ron azt hiszi, hogy velem van, megpróbál minket levadászni, de egyáltalán nem fogja őt izgatni, hogy Harry a kanapén alszik. Dean biztos aggódna Harryért, és lemenne megnézni, hogy minden rendben-e van, ha azt hiszi, hogy lent maradt a klubhelységben, de ha azt hiszi, hogy velem van, rá se fog hederíteni. – mutatott rá Ginny huncutul vigyorogva, aztán Theodore-hoz fordult, hogy elköszönjön tőle.
- Harry, Tom, valószínűleg nem jó ötlet visszamenni Tom szobájába. Ha Dumbledore úgy dönt, hogy leellenőrzi a tanárokat... – mormogta Hermione aggódva.
- Majd itt lent alszanak. – jelentette ki komolyan Godrik. – Reggel Harry visszatérhet a Toronyba, Tom pedig a saját szobájába. Senki nem fog tudni semmiről.
- És mostantól, ha nem tudsz aludni, Harry, lejössz ide, és megkeresel engem. Értve? – mondta komolyan Tom.
Harry ásítva bólintott, és Tom talárjába temette az arcát. Aha.
- A hálószoba ott van, - mutatott Godrik a terem egy elfüggönyözött részére.
- Köszönjük, Griffendél. – biccentett Tom, és Harryvel a karjában felállt. Kapaszkodsz?
Ühüm.
- Jó éjszakát, - köszönt el a Sötét Nagyúr.
- Jó éjt, Harry, Tom. – mondta a négy mardekáros és Seamus.
Ginny és Hermione megölelték a két varázslót, és adtak nekik egy-egy jóéjtpuszit. Neville biccentett a Sötét Nagyúr felé, és elköszönt Harrytől.
Aztán a griffendélesek és a mardekárosok elváltak egymástól, és külön utakon elindultak a saját szobáik felé. Tom az elfüggönyözött részhez vitte Harryt. Mindkettőjükről lehúzta a talárt és az inget, aztán becsúszott az ágyba Harry mellé, aki addigra már megint aludt.
- Jó éjt, Harry. Szép álmokat. – mormogta Tom, és a fiút átölelve elaludt ő is.
Tényleg bocs a késésért, de mostanában se időm, se különösebb kedvem nem volt fordítani. Ha minden igaz, most egy darabig legalább időm lesz :) Viszont ha kedvem nincs, egy ekkora adag az egész napomat elveszi. Igen. Tegnap kilenc órán keresztül kotlottam ezen a tizenhárom oldalon... "Pathetic, Potter ...ehm, Riddle."
NLN