Béta: Csacsi
Jelmagyarázat:
Gondolatok
:Párszaszó:
35. fejezet
---
Nyisssszz!
---
Harry visszamászott a helyére, és hevesen szájon csókolta. – Jó reggelt, Tom.
- És milyen gyönyörű is ez a reggel. – válaszolta a Sötét Nagyúr kábultan. – Ez meg honnan jutott eszedbe?
- Túlságosan nyugodtnak tűntél. – válaszolta Harry, és egy kissé elhúzódott a másiktól, hogy nyugodtan kinyújtózhasson.
Tom felhorkant. – És még te nevezed magad griffendélesnek.
- Én azért vagyok griffendéles, mert elég bátor vagyok hozzá, hogy kimutassam a mardekáros oldalamat. – vágott vissza Harry huncutul, aztán felkelt, és keresgélni kezdte az ingét és a talárját.
- Elég bátor, vagy elég bolond. Lehet válogatni. – motyogta Tom, és megint lehunyta a szemét.
Harry odadobta a Sötét Nagyúrnak az ingét, és felnevetett, mikor az annak arcára hullt, és Tom felkiáltott. – Ébresztő, ébresztő, lustaság!
Tom rávicsorgott, és felült, hogy magára húzza az inget. – Csúfolódsz velem, Potter?
- Nem. – válaszolta Harry kedvesen. – Csak ugratlak.
- Marha nagy különbség.
- Hát, igen. A „csúfolódsz velem" két szó, míg az „ugratlak" csak egy.
- Erről eszembe jutott, miért is utálok veled ébredni. – nyögött fel Tom.
Harry nevetve a szerelmére dobta a férfi talárját. – Hé! Én is szeretlek!
Tom felállt, és figyelmen kívül hagyva a ruhát, amit a fiú rádobott, megállt Harry mögött, és a kisebbik varázsló derekára fonta a karját. – Tudod, hogy szeretlek.
Harry mosolyogva szembefordult vele. – Legalábbis remélem.
Tom lehajtotta a fejét, és gyengéden szájon csókolta. A fiú hívogatóan kinyitotta a száját, és Tom nyelve örömmel fogadta a meghívást.
Kicsit később Tom elhúzódott, és mély lélegzetet vett. – Azért mosd meg a szád, mielőtt rálehelsz valakire. Még mindig spermaízed van.
- Én szeretem az ízét. – válaszolta Harry durcásan.
- Én is, drágám, de veszélyes lehet, ha valaki más is megérzi. Könnyen Dumbledore irodájában találhatod magad, Veritaserummal túladagolva. – sóhajtotta Tom.
A zöld szemű varázsló a Sötét Nagyúr vállára hajtotta a fejét. – Alig várom, hogy vége legyen ennek az évnek.
- Hidd el nekem, én is így vagyok vele.
- Elhiszem.
Tom halványan elmosolyodott, és hátralépett. – Ha most elmész, még lesz időd megátkozni Mr. Weasleyt, amíg alszik.
- Hétvége van, Tom. Egészen délig ráérek álmában megátkozni Ront. – motyogta Harry, és lesimította a talárját.
Tom felkuncogott, és magára terítette a saját talárját. – Akkor menj. Öltözz ki szépen Mollynak meg Arthurnak.
- És zuhanyozzak le, meg mossak fogat is. Igen, tudom. – mosolyodott el Harry, és Tom felnevetett. – Szép napot, szerelmem.
- Viselkedj rendesen.
- Úgy látszik elfelejtetted, kivel beszélsz. – horkant fel Harry, aztán kilépett a hálószobát takaró függöny mögül.
Tom elnevette magát mögötte.
- Jó reggelt, kis Griffendél. – köszönt rá Malazár, míg a mellette álló Godrik csak biccentett.
- Jó reggelt, Godrik, Malazár! – köszönt vissza Harry vidáman. – Melyik ajtó vezet a Toronyba?
- A jobb oldali. – mormogta Godrik, és az utódjához lépett. – Két alagút vezet felfelé. A bal oldali lehoz ide, a jobb oldali pedig felvisz a Toronyba.
- És hogy működik? – kérdezte Harry, követve a szellemet a vérrel elfüggönyzött ajtóhoz.
- Levegővel. Mágia irányítja. Mindkét irányba a levegőre lépve fogsz tudni közlekedni. Azt hiszem, a barátnőd, Hermione valami lifthez vagy mihez hasonlította. – magyarázta Godrik.
- Az egy mugli megoldás. Olyan kis dobozkákról van szó, amiket kötelek és elektronikus motorok hajtanak, és ezek szállítják a muglikat fel és le a többemeletes házakban. – magyarázta Tom mosolyogva, miután ő is kilépett a hálószobából. – Jó reggelt, Mardekár, Griffendél...
Godrik biccentett Mardekár utódjának, aztán újra Harryhez fordult, míg Malazár beszélgetni kezdett Tommal. – Ez érdekes. A muglik mindig is tudták, hogyan oldják meg a problémáikat mágia nélkül.
- Tudom. – Harry a beleborzolt a hajába. – Hány ember mehet vele egyszerre?
- Kettő, de ez a méretüktől is függ. Te, Neville meg Gin talán egyszerre is mehettek vele, elég kicsik vagytok. Hermione viszont jobban teszi, ha csak egyedül megy, úgy biztonságosabb.
- Természetesen. És milyen sűrűn lehet használni?
- Vájatok úgy fél percet a csapatok között. Nincs meghatározva, hogy mikor indulhat a következő, de nagyjából eddig tart, míg a levegő megint eléggé összesűrűsödik.
Harry bólintott. – És mondtad, hogy vezet egy út a konyhához is…
- Igen. A gyertyás-rózsás kép mögött van elrejtve. Miért?
- A csapatunkban vannak hollóhátasok is. Ha beleegyezel, hogy itt tartsuk a megbeszéléseinket, akkor nekik is meg kell mutatnunk, hogy juthatnak ide.
Godrik felsóhajtott. – Annyit ígérhetek, hogy gondolkodom rajta.
- Én pedig ígérem, hogy nem foglak ezzel idegesíteni. – mosolygott rá Harry. – Viszlát később, Godrik.
- Érezd jól magad, Harry. – biccentett Godrik, és Harry átlépett a vérfüggönyön.
---
- Szórakozz jól! – köszönt el tőle Ginny vidáman, mikor ő, Hermione és Harry megálltak az előcsarnokban.
- Ne hagyd magad kinyírni. – tette hozzá Hermione.
- Marha vicces. – motyogta Harry, és megrángatta az új barna talárját. A Luciustól és Narcissától kapott sötétzöld selyemköpenyt viselte felette.
- Jaj, hagyd már abba. – Hermione előre lépett, és félreütötte a kezét, aztán szorosan megölelte. – Minden rendben lesz. Nincs miért aggódnod.
- Nem te készülsz találkozni a barátnőd szüleivel, Herm.
- Nem, de ők a családod, Harry. – mutatott rá Hermione.
- Ha már semmi mást nem tudsz tenni, mondd ki Ron nevét, és biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. – javasolta Ginny, és barna szemei huncutul megvillantak.
- Ez igaz. – Harry könyörögve Hermionéra nézett. – Herm, a kedvemért, kötözd le Ginnyt egy székhez, amíg nem vagyok itt. Valahogy rossz érzésem van azzal a lánnyal kapcsolatban.
- Hé!
- Hát persze.
- Hé!
- Jó szórakozást. – köszönt el Hermione, majd Ginny karját elkapva elindult visszafelé. A fiatalabbik boszorkány úgy tett, mintha el akarna szabadulni Hermionétól, valószínűleg, hogy a feje tetejére állítsa az iskolát.
Harry nevetve integetett utánuk, aztán az ajtón kilépve elindult Roxmorts felé. Molly aznap reggel küldött egy baglyot, amiben értesítette, hogy fél tizenkettőkor találkozhatnak a Foltozott Üstben. Úgy gondolta, hogy Roxmortsból fog oda hoppanálni. Illetve, tulajdonképpen Tom említette ezt a lehetőséget.
Légy óvatos. Szólalt meg hirtelen Tom hangja Harry fejében.
Mi baj?
Rossz érzéseim vannak. Ígérd meg, hogy nagyon, nagyon óvatos leszel.
Ki akarna rám támadni, Tom?
Valaki, aki semleges, vagy éppen a mi oldalunkat támogatja, de nem tudja, hogy átálltál? Vagy éppenséggel a Rend is lehet, ha úgy gondolják, hogy kicsúsztál a kezükből.
Gondolod, hogy megtennék?
Nem tetszett nekem, ahogy Dumbledore figyelt téged ma a reggelinél.
Harry lehunyta a szemét, és megpróbált visszaemlékezni rá, hogyan nézett rá ma reggel Dumbledore. Tom azonnal küldött neki egy rövid emlékfoszlányt az igazgatóról, amint az elgondolkodva méregeti. Aha. Jól van, óvatos leszek. Köszönöm.
Szívesen. Most pedig hadd foglalkozzam ezzel a büntetőmunkával...
Büntetőmunkával?
Frics elkapta a mardekárosokat tegnap éjjel, miközben hazafelé lopakodtak. Fogalmam sincs, mit keresett a pincében, de ott volt, és elkapta őket. Draco rábeszélte, hogy hozzám hozza őket a büntetőmunkára, azt mondta, azért, hogy „elfoglaljon".
Harry felkuncogott, aztán, mikor megérezte, hogy kiért a hoppanálásgátló bűbájok hatóköréből, megállt. Ne bánj velük túl szigorúan, szerelmem. Ha visszajöttem, találkozunk.
Természetesen. Tom elhallgatott, aztán mikor újra megszólalt, Harry hallotta a hangján, hogy ingerült. Bár ha Mr. Nott nem hagyja abba a nyafogást, talán soha többé nem látod őket.
Ha megölöd, odafigyelj rá, hogy jól eltemesd a testét. Javasolta Harry játékosan. És minden szemtanúnak töröld az emlékezetét, mert azt megmondhatom, hogy ha Gin megtudja, megöl.
Fantasztikus. Megölöm Tedet, és Gin megöl engem. Aztán te megölöd Gint, és átveszed a világ feletti hatalmat. Éreztem, hogy itt valami csapda van!
Erre Harry hangosan felnevetett. Hát persze, hogy van. Válaszolta, aztán előhúzta a pálcáját, magára fogta, és felkészült az áthelyezés furcsa érzésére.
Mikor újra érezte, hogy egészben van, körülnézett, és megnyugodva felsóhajtott. A Foltozott Üstben volt, ahogy tervezte is, mindjárt a kandalló mellett.
- Mr. Potter! Micsoda meglepetés! – kiáltotta Tom, a kocsma fogatlan tulajdonosa.
Harry rámosolygott. Mindig is bírta Tomot. A férfi mindig kedves volt hozzá, mikor ellátogatott a fogadóba. – Jó napot, Tom. Molly és Arthur Weasleyvel van találkozóm ebédre.
- Akkor korábban ért ide. – biztosította őt Tom, és szélesen elvigyorodott. – Miért nem választ egy asztalt, én majd odaküldöm őket, ha megérkeznek.
- Fantasztikus! Kaphatnék egy üveg vajsört addig?
- Hogyne. Azonnal küldök egyet.
- Köszönöm. – vigyorgott rá vissza Harry, majd megfordult, és a kocsma hátsó sarkában levő asztalhoz sétált.
Miközben elhelyezkedett, már meg is jelent egy felszolgáló boszorkány egy nyitott üveg vajsörrel. Megköszönte, és már emelte volna a szájához, mikor megakadt a pillantása a halványan izzó karkötőjén, amit megbűvöltek, hogy csak ő láthassa. Letette a vajsört, hogy jobban megnézhesse a karkötőt, és látta, hogy a bájitalos üveg alakú medál halván vörösen világít. Tom? Gondolta, óvatosan szemezve a vajsörrel.
Valami baj van?
Kérdezd meg Dracót, mit jelent, ha a bájitalos medál világít.
Az, ami a karkötődön van?
Igen, az.
Várj egy kicsit. Tom egy pillanatra megszakította a kapcsolatot, hogy beszélhessen Dracóval. Mikor visszatért, Harry pánikba hajló idegességet hallott a hangjában. Ha vörös, azt jelenti, hogy valami, amit megérintesz, vagy harminc centiméteren belül van, mérgezett és a medál nem tudja semlegesíteni. Ha zöld, akkor mérgezett, de a medál semlegesíti. Jól vagy?
Harry mélyet sóhajtott, és csúnya pillantást vetett az üvegre. Igen, jól vagyok. Viszont valaki határozottan meg akar mérgezni. Még szerencse, hogy észrevettem ezt a halvány vörös izzást, mielőtt még ittam volna. Jó lesz, ha máskor jobban odafigyelek.
A Roxfortban vagy olyan helyeken, mint az Odú vagy a Malfoy kúria, nem kell tartanod a mérgezéstől.
Tudom. De mégis. Ha a Rend rámszállt, ki tudja, mit találnak ki.
Ez igaz. Tom elhallgatott, úgy tűnt, valaki másra figyel. Pansy javasolta, hogy ha már úgyis az Abszol Úton vagy, menj el a Medál Mágiába. Hátha találsz valamit, amire szükséged lehet. De ha így van, akkor kéri, hogy vegyél a többieknek is.
Harry felnevetett. Meglátom, mit tehetek.
- Harry?
Most mentem! Tette hozzá Harry, aztán kinyitotta a szemét, és rámosolygott Arthurra és Mollyra. – Megelőztelek.
Arthur nevetett, míg Molly mosolyogva lehajolt, és megölelte. – Hozzá sem értél ehhez a vajsörhöz? – kérdezte az üvegre pillantva.
- Megmérgezték. – válaszolta Harry, és vállat vont.
- De ki akarna téged megmérgezni, Harry? – kérdezte aggódva Mollyra, miközben ő és Arthur leültek.
- Ugyan, Molly. Erre mindannyian tudjuk a választ. – vonta össze a szemöldökét Arthur.
Harry kérdő pillantást vetett Mollyra. – Nem, még nem mondtam el neki, miért jöttünk. – erősítette meg Molly.
Harry mosolyogva vállat vont. – Nem baj. Majd én elmagyarázom, miután rendeltünk.
Harry nagy megkönnyebbülésére most másik boszorkány vette fel a rendelést, és ő is hozta ki nekik. Mielőtt elment, Harry megkérte, hogy vigye magával a vajsört, és az minden további nélkül engedelmeskedett.
Mikor a sótartóért nyúlt, Harry óvatos pillantást vetett a karkötőjére, és elmosolyodott, mikor az nem izzott fel. Hála Merlinnek.
Aha.
- Szóval miért vagyunk itt? – kérdezte Arthur, miután Harry megsózta a krumplit.
Harry letette a sótartót, és a pálcáját előhúzva némító bűbájt vetett maguk köré. Aztán eltette a pálcát, és biccentett Mollynak.
- A múltkor Ginny megkérdezte, mit tennénk, ha kiderülne, hogy ő, a bátyjai, Harry vagy Hermione átállna a sötét oldalra. – kezdte Molly, és elgondolkodva megforgatta a kezében a tökleves poharat. – És Harry bevallotta, hogy ő átállt.
Arthur döbbenten pillantott Harryre, de a fiú éppen a kolbász felaprításával volt elfoglalva. – Akkor most Tudodkinek dolgozol?
- Nem. – nézett fel a homlokát ráncolva Harry. – Vele dolgozom. Én vagyok a helyettese.
Arthur felsóhajtott, és a feleségére nézett. – És te elmondtad neki, hogy mi a bajunk Albussal.
- Nem mondta el, hogy pontosan mi történt. – motyogta Harry, visszatérve a kolbászhoz. – Csak azt említette, hogy szerettetek volna átállni.
Arthur felnyögött. – Molly...
- Arthur, felejtsd már el egy kis időre Lucius Malfoyt, légy szíves...
- Valójában az lenne a legjobb, ha Luciust teljesen rám bízná. – vágott közbe Harry, éles pillantást vetve a majdnem-nevelőapjára. – Felejtsd el, hogy egyáltalán létezik.
- Jól van. De mi lesz ezzel a mugliimádós dologgal? – kérdezte Arthur idegesen.
Harry az asztalba verte a fejét. – Arthur, segítene, ha azt mondanám, hogy a lányuk viszont az én helyettesem?
- Ginny halálfaló! – kérdezte Arthur döbbenten.
Harry ingerült pillantást vetett rá. – Halálfaló tanonc. Ha Voldemort nem bánja, hogy ő a helyettesem, nem gondolod, hogy veletek is ki tudna jönni?
- Hermione is halálfaló tanonc? – kérdezte kíváncsian Molly.
- Nem. A terhessége könnyű célponttá teszi. Ő csak egy barátunk, aki emellett pontosan tudja, hogy mi folyik közöttünk. – mordult fel Harry. – Egyéb kérdés?
- Hogyne. Milyen hierarchia szerint épülnek fel a halálfalók? Már említetted, hogy te vagy Tudodki helyettese, és hogy Ginny a te helyettesed. Ez hogy működik? – kérdezte előrehajolva Arthur.
- Jól van. Voldemort az egésznek a fő vezetője. Én vagyok a helyettese, tehát rám is mindenki ugyanúgy hallgat, mint rá. Viszont ha valamit megbeszélünk a halálfaló tanoncok között, akkor elfogadja, mert azokat teljesen rám bízta. Ginny csak a halálfaló tanoncok között a helyettesem. Lucius pedig Voldemort helyettese a halálfalók között. – magyarázta Harry nyugodtan.
- Vagyis, ha mondjuk Malfoy kitalálja, hogy a halálfaló tanoncok csináljanak meg neki valamit, akkor nem kell engedelmeskedniük? – kérdezte Molly.
- Bingó.
- És csatlakozhatnék a halálfaló tanoncokhoz? – könyörgött neki Arthur.
Harry felkuncogott. – Ezt még meg kell beszélnem Voldemorttal. Jelenleg a csapatunkhoz igazából csak diákok tartoznak. Nem tudom, hogy ezt ő így tervezte, vagy csak így jött össze.
- Nem is szólhattál bele? – kérdezte aggódva Molly.
- Karácsonyig még csak nem is tudtam, hogy újabb csapatot tervez. Persze értem, hogy miért tette. A diákok nem viselhetik a sötét jegyet.
- Ez igaz. Akkor neked sincs? – kérdezte Arthur.
- Igen is meg nem is. A miénk egy kicsit más. Ezt leszámítva csak abban különbözünk a halálfalóktól, hogy egy kicsit másként közelítjük meg a dolgokat. Én egy kissé barátságosabb környezetet képzeltem el, míg Voldemort a megfélemlítésre hajt. – Harry elvigyorodott. – Bár attól tartok, ezt a legutóbbi gyűlésünkön egy kissé elrontottam.
- Hogyhogy? – kérdezte Arthur mosolyogva.
- Állandóan félbeszakítottam, aztán még seggfejnek is neveztem. – válaszolta könnyedén Harry. Arthur hangosan felnevetett, míg Molly, úgy tűnt, nem bírja eldönteni, hogy nevessen, vagy lehordja érte. – Ugyan, Molly. Már Voldemort és Hermione is lehordott érte, úgyhogy te már nyugodtan nevethetsz.
- Csak nehéz elhinni, hogy ezt túlélted. – válaszolta Molly.
- Aha, mindenki ezt mondja. – bólintott Harry.
- Harry! – hallottak most egy vidám női hangot a némító bűbáj körén kívülről. Mikor megfordultak, szembetalálták magukat a szélesen mosolygó Narcissával, és a mellette fintorgó Luciussal.
Harry elvigyorodott, és kérdően a Weasley házaspárra tekintett. – Ugye nem bánjátok? Egyszer úgyis meg kell tanulnotok kijönni egymással.
- Jó. – motyogta Arthur, összefonva a karjait a mellkasa előtt.
Harry a szemeit forgatta, és intett Luciusnak és Narcisszának, kiterjesztve a némító bűbáj hatását az újonnan érkezettekre is. – Mi szél hozott az Abszol Útra?
Narcissa, aki közben már leült, felmutatta a kezében tartott táskát. Lucius és Arthur közben lyukat égettek egymásba a szemeikkel. – Draco mondta, hogy itt lesztek. Ezt pedig Hermionénak vettem, ha majd kéri.
Harry elvette a táskát, belepillantott, és előhúzott belőle egy bölcső fölé függeszthető kis játékot. Elvigyorodott. – Imádni fogja. Jéé, egy bölcső.
- Olyan izgatott vagy, mintha az apja lennél. – mordult fel Lucius.
- Keresztapja. – javította ki Harry. – Végre eldöntötte, hogy én leszek a kicsi keresztapja. Azt hiszem, Parvati beszélte rá...
- Jó. – mosolyodott el Narcissa. – Én is mondtam neki, hogy te lennél a legjobb.
Harry elvörösödött, és zavartan kotorászni kezdett a táskában. – Öhm, kösz, Narcissa.
- Harry, felvilágosítanál légy szíves, mit keresel te itt Arthurral és a kedves feleségével? – húzta el a száját Lucius.
- Elég, Lucius. – vonta össze a szemöldökét Harry, de a férfi még mindig gonoszul méregette Arthurt. – Úgy viselkedsz, mint egy óvodás. Ha én ki tudok jönni Voldemorttal, akkor nektek is képesnek kell lennetek az udvariasságra. – morogta, letéve a táskát. Mikor felpillantott, Molly, Arthur és Narcissa azon erőlködtek, hogy ne nevessék el magukat Luciuson, aki tátott szájjal bámult Harryre. – Mi van? – nézett Narcisszára. – Draco elmondta, miért vagyok itt, te pedig nem szóltál róla Luciusnak?
- Persze, hogy nem. Én mardekáros vagyok. – válaszolta Narcissa.
- Tényleg? Én meg már kezdtem azt hinni, hogy ez valami női dolog, mert Molly ugyanezt csinálta Arthurral. – válaszolta Harry, ingerült pillantást vetve a szőke nőre.
- Tényleg női dolog. – bólintott Lucius.
- Kipróbáltad, mi? – motyogta Arthur.
- Az összes hölgyön, aki karácsonykor a házamban tartózkodott. – válaszolta Lucius hidegen vigyorogva.
- Lucius! – mordult fel Harry, szemeivel lyukat égetve a halálfaló fejébe, míg Molly Arthurt próbálta visszaültetni a helyére, mert mindenáron a másik férfi torkának akart ugrani.
Lucius Harryre pillantott, hogy válaszoljon, de hirtelen elsápadt. – Bocsánat. – suttogta ijedt hangon.
Harry összehúzta a szemét, amit közben vörösre változtatott. – Arthur és Molly azon gondolkodnak, hogy csatlakoznak a sötét oldalhoz, ezért vagyunk most itt. Narcissa, kérlek, legközelebb, ha ilyen adódik, tájékoztasd őt korábban. – Narcissa idegesen bólintott, míg Harry a Weasley házaspárhoz fordult. – Arthur, ülj le.
Mikor végre mindenki lenyugodott, Harry visszaváltoztatta a szemét az eredeti színére. Na jó, néha a megfélemlítés is hasznos lehet.
Egy null a Sötét Nagyúr javára! Én mondtam! És mondd meg Luciusnak, hogy ha még egyszer így mer viselkedni, megátkozom.
Tom... sóhajtotta Harry.
És szólj Mollynak és Arthurnak, hogy fel vannak véve a halálfaló tanoncok közé. Valami azt súgja, hogy jobban kijönnének azzal a csapattal, ahova a családjuk többi része is tartozik, és Gin is el lesz ragadtatva tőle, hogy parancsolgathat nekik.
Fantasztikus. Harry körbenézett a valahogy túl csendes asztaltársaságon. – Lucius, Voldemort nagyúr szeretné, ha tájékoztatnálak, hogy amennyiben még egyszer így viselkedsz, megátkoz.
Lucius megborzongott. – Értettem.
- Molly, Arthur, ha valóban csatlakoztok hozzánk, Voldemort és én úgy döntöttünk, hogy a halálfaló tanoncok közé teszünk titeket. Azt mondja, Ginny el lesz ragadtatva tőle, hogy parancsolgathat nektek. – tette hozzá Harry, mire Molly, Arthur és Narcissa elnevették magukat, míg Lucius az ajkába harapott, nehogy elvigyorodjon. – Sajnos nincs nálam egyetlen nyaklánc sem, úgyhogy a sötét jegyetekre várnotok kell egy kicsit.
Molly bólintott. – És megkérdezhetném, hogy pontosan mivel is foglalkozik ez a te csoportod? Ezt nem igazán mesélted el.
Harry felsóhajtott, és végigsimított a haján. – Hát, mivel majdnem minden tagja diák, inkább csak az apróbb roxforti ügyekkel foglalkozunk. A legfőbb feladatunk információkat szerezni, úgyhogy azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy mi vagyunk a sötét oldal fő információszolgáltatói és kémei.
Arthur és Molly összenéztek. Aztán Molly megszólalt. – Azt hiszem, nem baj, ha Ginny szórakozik egy kicsit. Csatlakozunk a halálfaló tanoncokhoz.
- Csodálatos. – sóhajtotta Harry.
- De nem változtathatnánk nevet? – kérdezte Arthur. – A jelenlegi elég hosszú, ráadásul gyanús is. Ez nem olyasmi, amiről nyilvánosan is lehet beszélni.
Harry elvigyorodott. – Voldemort választotta, nem én. Ha van jobb ötletetek, hallgatom.
- Hát, nem is tudom, lehetne mondjuk „Juniorok"? – javasolta Arthur.
Harry elvigyorodott. Hmm? Juniorok. Jól hangzik.
Utálom.
Te bajod.
Harry, nee...
És már megint nyafogsz, Voldi. Nevetett Harry. – Nekem tetszik, de Voldemort utálja, úgyhogy ezt fogjuk használni. Köszönöm, Arthur. – jelentette ki Harry vidáman, mire megint mindannyian elnevették magukat.
Neeeeee...
Ha-ha.
Utállak.
Én is szeretlek, drágám. Kuncogott Harry. – És ha már itt vagyunk, Molly, Arthur, nem szeretnétek találkozni azzal a két Juniorral, akik itt dolgoznak az Abszol Úton?
- Mintha azt mondtad volna, hogy minden Junior a diákok közül való. – mondta Molly gyanakodva.
Harry elvigyorodott. – Majdnem. – Intett Tomnak és megszüntette a némító bűbájt. – Fizetek.
- Harry, nem kellene... – kezdte Molly.
Harry a szemeit forgatta. – Molly. Te és Arthur a családhoz tartoztok. Én fizetek. – jelentette ki határozottan.
- Furcsa társaság. – mosolygott rájuk Tom. – Nyolc galleon, hat sarló az ebéd... és még két sarló lesz a vajsör, Mr. Potter.
Harry gyors pillantást vetett Mollyra, aki már nyitotta a száját, vagy azért, hogy megint szóljon valamit az ellen, hogy ő fizet, vagy hogy megemlítse, hogy a vajsör mérgezett volt. Elővette a pénzeszacskóját. – Itt is van. Nagyon finom volt az ebéd.
- Örülök, - bólintott Tom.
Mikor mindannyian felálltak, Harry Malfoyékhoz fordult. – Lucius, Narcissa, velünk jöttök, vagy inkább másmerre?
- Hát, mivel Lucius valószínűleg nem szívesen megy a közelébe annak az üzletnek, azt hiszem, jobb, ha most hazamegyünk. – sóhajtotta Narcissa, aztán szélesen elmosolyodott. – Harry, felvetted a köpenyt!
Harry rávigyorgott. – Igen. Tökéletes viselet ilyenkor. A Roxmortsba vezető úton szinte el is felejtettem, hogy tél van.
- Csodálatos. – Narcissa gyorsan megölelte, és arcon csókolta. – Add oda Hermionénak azt a táskát, és mindenki mást is üdvözlünk.
- Hogyne, Narcissa. Most pedig jobb, ha mész, mielőtt még Lucius toporzékolni kezd. – kuncogott Harry.
Lucius csúnyán nézett rá. – Az méltóságomon aluli viselkedés lenne. – Harry felvonta a szemöldökét. – Hallgass. Gyere Narcissa. Harry, Arthur, Molly, viszontlátásra. – búcsúzásul mindegyiküknek biccentett.
- Később találkozunk. – bólintott Harry, és zsebre vágta a lekicsinyített, babaholmikat tartalmazó táskát. – Gyertek. – vigyorgott rá Arthurra és Mollyra.
- Mutasd az utat. – javasolta Arthur, karon fogva Mollyt.
Harry dudorászva kivezette őket a kocsmából, és végig az úton a kilencvenhármas számig. Úgy félúton Arthurnak végre leesett, hova mennek. – Egek, - mormogta.
Harry elvigyorodott, és megállt az üzlet előtt. – Aha. Gyertek be. – azzal kinyitotta az ajtót és belépett, könnyedén elhajolva a felé lendülő óriási ököl útjából. – Hé! Most meg le akarjátok ütni a fejemet!
A vörös hajú ikrek kikukucskáltak a dolgozószobájuk ajtaján, és elvigyorodtak. – Gondoltuk, egy ekkora pofon észhez térít. – válaszolta Fred.
- És aki ide belép, annak nem is árt, ha észhez térítik. – motyogta Molly, mikor Arthur becsukta az ajtót maguk mögött.
- Anya! Apa! – kiáltottak fel döbbenten az ikrek.
- Harry, hogy voltál képes rábeszélni őket, hogy ide jöjjenek? – kérdezte George.
- Csak megemlítettem nekik, hogy itt találkozhatnak a másik két Juniorral, aki nincs a Roxfortban. – mondta huncutul Harry.
- Juniorral? – vonta össze a szemöldökét Fred, úgyhogy Harry jelentőségteljesen megbökdöste a nyakláncát. Az ikrek elkerekedett szemmel bámultak rá. – Azt akarod mondani...
- ...hogy anya és apa...
- ...ők is... Juniorok lettek?
- Igen. – Harry óvatosan körülnézett az üzletben, és mikor úgy döntött, hogy tiszta a levegő, Arthurra vigyorgott. – Tényleg jó ez az új név.
- Óóhh... – az ikrek ájulást tettettek.
- Nyughassatok, ti ketten. – nevetett Harry. – Molly, Arthur, akkor itt is hagylak titeket ezzel a két lököttel. Fred, George, avassátok be őket az alapokba. – tette hozzá, komoly pillantást vetve az ikrekre.
- Hogyne, Harry. – bólogatott George, míg Fred eltűnt a dolgozószobában. – De ha vársz egy kicsit, Fred mindjárt hoz valamit, amit Roncimoncinak készítettünk.
- Ha már Ronról van szó, hallottatok a legújabb ügyéről? – kérdezte Harry.
- Most meg mit csinált? – nézett rá Fred gyanakodva, kezében egy dobozzal.
- Megverte Ginnyt a miatt a gyűrű miatt. – válaszolta dühösen Harry.
Az ikrek összevonták a szemöldöküket. – Kap tőlünk egy baglyot. – mordult fel Fred.
- Nagyon, nagyon nem fog neki örülni. - tette hozzá hidegen George.
- Nesze. – nyújtotta át a dobozt Fred. – Tedd a párnája alá, és mikor lefekszik, ragaszd össze a függönyt.
- Szabad tudnom? – kérdezte Harry kuncogva, miután zsebre vágta a dobozt is.
- Pókok. – mondták kórusban az ikrek.
Harry elvigyorodott. – Teszek róla, hogy megkapja. Millió köszönet. – biccentett. – Most pedig itt is hagylak titeket a szüleitekkel. Én még megyek bevásárolni. – És az ikrek tiltakozását figyelmen kívül hagyva kilépett az üzletből, megint elhajolva a meglendülő ököl útjából.
Harry gyorsan megkereste a Mágikus Medált, és belépett. Az ajtó belső felén egy medál lógott. Az alá akasztott pergamen szerint rablás ellen védett. A szemeit forgatva beljebb lépett az élénk hangulatot árasztó üzletbe, amelynek pedig ő volt az egyetlen látogatója. Rámosolygott a pult mögött ülő nőre, aztán nézelődni kezdett a polcok között.
Rengeteg amulett volt, ami a szépség megőrzésére és hasonló dolgokra szolgált, amire neki nem igazán volt szüksége, bár a lányok talán örülnének neki. A legszélső polc a háztartásban segítő medálokat tartalmazott, és némelyik láttán Harry kis híján felnevetett. Miféle házban lehet szükség a mennyezetet portalanító amulettre?
Válogatás közben megakadt a szeme egy átlátszó medálon, ami a terhességtől védett, és gyorsan végigolvasta a leírást. Nem volt szó arról, hogy zavarná a már meglévő terhességet, úgyhogy úgy döntött, megkérdezi. Most, hogy a húga Theodore-ral jár, szerette volna, ha van valami védelme, és talán nem ártana venni egyet Pansynek és Hermionénak se, már amennyiben nem károsítja Hermione kisbabáját. Soha többé nem fognak véletlenül teherbe esni.
- Elnézést.
- Miben segíthetek, uram? – kérdezte a boszorkány, kidurrantva a rágóját.
- A terhesség elleni medálról szeretnék kérdezni. Nem árthat ez a már meglévő terhességnek?
A boszorkány nagyot nézett, úgy látszik, nem várt ilyen kérdést egy fiútól. – Miért? Teherbe ejtette a barátnőjét?
Harry csúnyán nézett rá. – Nem. Viszont az egyik barátnőmet teherbe ejtette a volt barátja, és ha lehet, a jövőben szeretném elkerülni az ilyen helyzeteket.
A boszorkány végigmérte, aztán felsóhajtott. – Nem, ez általában nem árt a már meglévő terhességnek. Vehetsz belőle, de jobb lesz, ha konzultál egy gyógyítóval, mielőtt viselni kezdi.
- Köszönöm. – mosolygott rá Harry, azzal visszatért a terhesség elleni medálokhoz, és elvett belőlük hármat. Aztán ment tovább, de bár sok mindent talált a lányok számára, nem volt köztük semmi, ami neki vagy a barátainak megfelelt volna.
Befordult egy másik sorra, és eltátotta a száját. Ezen a részen minden medálnak valami olyan hatása volt, amit jól tudnának használni. Megakadt a szeme a sebesség, az erő, az intelligencia növelésére szolgáló amuletteken, amelyek mindjárt egymás mellett helyezkedtek el. Elvigyorodott, és mindegyikből vett egyet a maga, Ginny, Hermione, Draco, Pansy Theodore, Blaise és Seamus számára. Aztán gondolt egyet, és úgy döntött, hogy Neville-nek is vesz egy karkötőt, és egyet-egyet mindegyik amulettből is. Ez jó karácsonyi ajándék lenne, még ha egy kissé elkésett is. Nem mintha nem lenne rá pénze. Minden medál csak egy-két sarlóba került.
A következő érdekes amulett, amelyen megakadt a szeme, nem a karkötőre illett. Ez egy függő volt, amely bármilyen nyelvet a viselője anyanyelvére fordított. Éppígy képes volt a beszédet is megváltoztatni, hogy a tulajdonosa olyan nyelven szólaljon meg, ahogy csak akar. Ha elég sokat játszott vele az ember, valószínűleg idővel meg is tanulta az adott nyelvet.
Hé, Tom, mit szólnál, ha kifúratnám a fülem?
Magasságos Merlin! Mit találtál ki már megint?
Van itt egy marha jó amulett, ami fordítóként működik, de ez egy fülbevaló.
Azért, mert kapcsolatban kell lennie a véráramoddal, hogy működjön. Sóhajtotta Tom.
Azt meg hogy csinálja? Úgy értem, nem gyógyul be egy idő után a lyuk?
Általában igen. Ez a fajta fülbevaló viszont inkább belenő a füledbe, és a tested részévé válik. Ha ki akarod venni, megteheted, és aztán a lyuk benő.
Ez jó...
Az a jó, hogy nincsenek szülei, Mr. Potter, vagy azt hiszem, ezért alapos büntetést kapna.
Hé, te is tudod, hogy már felnőtt vagyok. És vannak szüleim. Mollynak és Arthurnak hívják őket.
Harry szinte érezte, hogy Tom a szemeit forgatja. Igen, igen, elnézést, hogy elfelejtettem. Ha akarod, vedd meg. Igazad van, már felnőtt vagy. És ha nem tetszik, egyszerűen kiveszed.
De jó! Szeretlek!
Igen, mindig ezt mondod... Motyogta Tom, aztán lezárta a kapcsolatot, hogy folytathassa a saját munkáját.
Harry vigyorogva a növekvő kupachoz csapta a fordítót. Aztán folytatta a keresést. Itt megint nem talált semmi érdekeset, bár látott néhány amulettet, ami tetszhetne a barátainak, és gondolatban megjegyezte, hogy a születésnapok előtt jó lesz ide is ellátogatni.
Egy újabb soron megtalálta a bájitalok, átkok, csonttörés és Exmemoriam ellen védő medálokat. Neville számára vett abból a kettőből, amit a mardekárosoktól kaptak. Aztán eszébe jutott Lockhart, és vett egyet-egyet az emlékezettörlés elleniekből is. Ha szerencséje van, ez talán Neville-nek is segíthet.
Kicsit lejjebb Harry talált egy medált, ami Veritaserum ellen védett. Elgondolkodva megforgatta a kristályt, és figyelte, ahogy az szivárványként veri vissza a fényt. Ez úgy néz ki, mint az az üveg, amivel negyedikben Piton fenyegetett...
Szóltál valamit, Harry?
Találtam egy medált Veritaserum ellen, Tom.
Kölcsönvehetném a szemedet egy pillanatra? Kérte Tom, és Harry gondolkodás nélkül átengedte neki. Ez a Veritaserum standard üvegje, Harry. Szerintem ez egy hasznos amulett, bár fogalmam sincs, hogyan sikerült belefoglalniuk az ellenszérum hatását. Vedd meg.
Harry a kosárra nézett, amiben a szokásosnál jóval kevesebb amulettet látott, és felszisszent, mikro meglátta az árat. Két galleon egyetlen medálért!
Tudtam, hogy nehéz megcsinálni. Az ilyen amulettek mindig drágák, de megéri. És ez nem az a fajta hely, ahol hamisítványokat árulnak. Ha nem is veszel belőle mindenkinek, legalább magadnak szerezz egyet. Téged mindenki szívesen kikérdezne Veritaserummal.
Tudom, tudom. Tudom, mi jár a fejedben. Sóhajtotta Harry, azzal vett egyet-egyet mind a nyolc barátjának, és magának. A mardekárosok még mindig ott vannak?
Aha.
Akkor mondd meg nekik, mit viszek, és szólj, hogy ezért bezsebelek tőlük egy-egy galleont. Ha látod Hermet és Seamust, nekik is szólhatsz. Ha nem, akkor majd én beszélek velük.
Gin és Neville?
Neville még nem is tudja, hogy miről van szó. Ha ki tudja fizetni azt a galleont, jó, ha nem, azt se bánom. Tulajdonképpen ő is családtag. Weasleyék pedig már elég szegények anélkül is, hogy elkérném tőlük azt a galleont ezért az amulettért, arról már nem is beszélve, hogy Gin kiveheti a Potter széfből is.
Igaz.
Te is akarsz egyet?
Nem, köszönöm. Ha egyszer véletlenül elkapnának, van egy olyan érzésem, hogy először megölnek, és csak utána jut eszükbe, hogy kikérdezhettek volna. Erre a valószínűtlen esetre pedig már évtizedekkel ezelőtt jól felkészültem.
Hogy te milyen csodálatos varázsló vagy!
Egyébként is, a karkötők nem az esetem.
Meg hülye is vagy. Most már foglalkozz a diákjaiddal.
Igenis, Harry. Válaszolta Tom ártatlanul. Ahogy óhajtod, Harry.
Harry felkuncogott, és befordult az utolsó sorra. A pillantása megakadt egy lángnyelv alakú medálon, és azt is a többihez csapta. A következő, egy fagy ellen védő medál mellett majdnem elment, de aztán eszébe jutott, milyen hidegek a pincék, és vett egyet-egyet a mardekáros barátainak.
A következő amulett, ami megtetszett neki, lehetetlenné tette a viselője mágikus úton való követését. A magyarázó szöveg szerint ez láthatatlanná változtatja a viselőt az olyan mágikus térképek számára is, mint amilyen a Tekergők térképe, kivéve, ha megbűvölik, hogy látszódjon (bűbájért érdeklődni az eladónál). Belegondolva, mi történne, ha valaki rátenné a kezét a tekergők térképére, vagy készítene egy hasonló térképet valami más területről, Harry gyorsan vett ebből is egyet-egyet.
Megtalálta a részegség elleni amulettet is, és vett belőle egyet Neville-nek. Nem mintha tartott volna tőle, hogy a fiú leissza magát, de nem lehetnek elég óvatosak, és végül is ez Neville.
A sor legvégén voltak azok az amulettek, amik segítségével át lehetett látni a láthatatlanná tévő köpönyegeken, bájitalokon és varázslatokon. Úgy látszik, ez valami hasonló volt, mint Rémszem Mordon mágikus szeme, de Harry nem volt benne biztos, hogy az a szem átlátott a bájitalokon és a varázslatokon. Egy pillanatra elgondolkodott rajta, mit ábrázolhat az a majomszerű állat, amit a medál formázott. Eszébe jutott, ahogy Hermione rájuk parancsolt, hogy olvassák el a Legendás állatok és megfigyelésük könyvet az RBF előtt, és hirtelen rájött, mi ez az állat. Ez egy demiguise volt, általában ennek a bőréből készültek a láthatatlanná tevő köpönyegek. Büszkén, hogy még mindig emlékszik rá, elindult vissza a pulthoz, hogy vegyen egy karkötőt Neville-nek, megkérdezze, milyen bűbájjal működik a követésgátló medál, és persze, hogy fizessen.
A boszorkány felnézett, és gyorsan eltüntetett egy magazint, ami gyanúsan a Szombati Boszorkányra emlékeztetett. – Ennyi?
- Igen. – Harry letette a kosarát a pultra, és a kupac tetejére tett az akasztóról egy karkötőt is. – Azt hiszem, még sok is.
A boszorkány elmosolyodott. – Azt látom. Utólagos karácsonyi ajándékok?
- Nem igazán. Néhány barátom karácsonyra mindenkinek vett karkötőket és néhány medált. – felmutatta a csuklóján most látható karperecet. – És valaki javasolta, hogy nézzek be ide, ha már úgyis a közelben ebédelek a barátnőm szüleivel.
- Jaj. – borzongott meg a boszorkány.
Harry elvigyorodott. – Azt hiszem, segített valamit, hogy már egyébként is kis híján a családba tartozom, úgyhogy megbíznak bennem. Viszont az a barátom javasolta, hogy vegyek még medálokat. Azt hiszem, idén nem kapnak születésnapi ajándékokat.
- Ez nem rossz ötlet. – óvatosan kiöntötte a pultra az amuletteket, aztán összevonta a szemöldökét, mikor meglátta a Veritaserum ellen védőket. – Nofene. Ezeket már évek óta nem láttam.
- Tényleg? Én azt hittem, ezek különösen népszerűek...
A boszorkány szomorúan elmosolyodott. – Ezeket még az üknagyanyám csinálta, de hogy hogyan, azt senki nem tudja. Mivel ezek valóban népszerűek lennének, a nagyapám megbűvölte őket, hogy csak az láthassa, akinek nagyon szüksége van rájuk. – A szeme megakadt a sebhelyen. – És azt hiszem, ön ebbe a kategóriába tartozik, Mr. Potter.
Harry zavartan lesimította a haját, és elfintorodott. – Valószínűleg.
- És néhány darab a barátainak. Jó. Valószínűleg nekik is szükségük lesz rá. – ezzel fél áron adta őket a többihez. – A híres varázslók olcsóbban kapják. Csak ne áruljon be az apámnak.
Harry felkuncogott. – Nem szándékoztam. Csak azt nem tudom, hogy még mindig kifizettessem velük azt a galleont, amit készültem, vagy kérjek tőlük fél galleont, ami nem is tudom, mennyi...
- Nyolc sarló, tizenöt knút. Én kifizettetném velük azt a galleont. Ha elvesztik, úgy még mindig ön nyer.
Harry felnevetett. – Fogadok, hogy a mardekárba járt.
- Hogy találta ki? – vigyorgott rá a boszorkány, kiszámlázva a többi amulettet is, ezeket teljes áron. Mikor a követésgátló medálhoz ért, megállt. – Gondolom, kéri a bűbájt is?
- Igen. – bólintott Harry.
A nő lehajolt, és előhúzott egy kis könyvecskét. – Egy elég, vagy kilencet kér?
- Csak egyet. Minél kevesebbet tudnak, annál jobb nekem. – döntött Harry, mire a másik felnevetett. – És vissza is lehet csinálni?
- Igen. Arra is ott van a bűbáj.
- És lehetséges távolabbról elvégezni a bűbájt?
A boszorkány elgondolkodó pillantást vetett rá. – Igazság szerint még soha nem próbáltam. Ha rájön, megkérhetném, hogy értesítsen? A legtöbben csak a maguk számára veszik, de jó lenne tudni, hátha valaki még rákérdez.
- És mi van, ha mondjuk, az ellenségem tudja a semlegesítő bűbájt? Képes elvégezni rajta?
- Nem. Minden amulett úgy készült, hogy a tulajdonosa mágiájához kötődik. Ha ajándékként veszik, akkor egyformán kötődik az ajándékozó és a megajándékozott mágiájához is, amíg a megajándékozott megbízik az ajándékozóban.
- Érdekes... – hümmögte Harry, végigsimítva a haján. – Jó nehéz bűbáj lehet.
- Az is. Már húsz éve próbálom megfejteni, de még mindig nem sikerült. Ez idegesítő.
- Lefogadom. – mosolyodott el Harry. – Akkor mennyi?
- Összesen tizennyolc galleon, három sarló. Huh.
- Mi baj? – kérdezte Harry, kiszórva a pénzét a pultra.
- Könnyen lehet, hogy ezzel megdöntötte a költekezési rekordot. Várjon csak, hívom apát. – azzal felpattant, és felszaladt a hátsó lépcsőn.
Harry elmosolyodott, és kiszámolta a kívánt összeget, eltéve, ami nem kell. Az erszénye hirtelen nagyon könnyűnek tűnt.
Mire befejezte, a fiatal boszorkány visszatért egy varázslóval, aki nagyjából a hetvenes éveiben járhatott. – Örvendek a találkozásnak, Mr. Potter. – mondta a férfi, és kezet rázott Harryvel. – A nevem Haden Chipper. Ő a lányom, Odele, gondolom elfelejtett bemutatkozni, mint ahogy a névtábláját is megint fent felejtette.
- Nem az én hibám, hogy a másik taláromon van. – mordult fel Odele.
Harry elvigyorodott. – Tényleg olyan nagy szám az, hogy én költöttem itt eddig a legtöbb pénzt?
Haden felnevetett. – Számunkra igen. A legutolsó rekorderünk választhatott egy amulettet ingyen. Ha gondolja, válasszon még valamit ön is. Odele mondta, hogy vett egy rakás Veritaserum elleni medált, úgyhogy nem hiszem, hogy van itt olyasmi, amire ne lenne pénze, de szeretnénk kedveskedni valamivel.
Harry elgondolkodott. Te szeretnél valamit, Tom?
Hogyne, nagyon szeretném, ha végre békén hagynál. Utálom a karkötőket, emlékszel?
Jaj. Harry gondolatban megölelte a Sötét Nagyurat, aztán újra Chipper felé fordult. – Fogalmam sincs. Van valami jó amulettjük egy tizenhét éves számára, aki még mindig iskolába jár, és a világ minden varázslója és boszorkánya őt üldözi, vagy azért, hogy megöljék, vagy pedig azért, hogy megmentse őket?
Odele elnevette magát. – Úgy látom, nem örül a rajongásnak.
- Tulajdonképpen utálom. – bólintott Harry.
Most Hadenen volt a sor, hogy elgondolkodjon. – Ha gondolja, egy ideje dolgozom egy amuletten, ami láthatatlanná teszi az emberek számára, ha egyedül szeretne maradni. A maga által leírt extrém helyzetekben még nem próbáltuk ki, de működnie kellene. Persze be lehet állítani, hogy bizonyos emberekre ne legyen hatással, és be lehet szüntetni a működését, mikor nincs rá szükség. De attól tartok, ezt nem lehet karkötőn hordani.
Harry hümmentett. – Ez is olyan, aminek kapcsolatban kell lennie a vérárammal? – Haden meglepett pillantást vetett rá. – Egy barátom magyarázta. – mondta a Kis Túlélő idegesen.
- Okos barátja van. Igen, kapcsolatban kell lennie a vérárammal, hogy működjön. Látom, hogy beszerezte a fordítót, de ezt a bűbájt nem is fülbevalóra találtam ki. Ez valójában egy tetoválás része, úgyhogy valószínűleg soha nem kerül majd forgalomba.
- Apa szereti ezeket a lehetetlen találmányokat. – bólintott Odele, besöpörve Harry pénzét.
Harry úgy tett, mintha elgondolkodna, és óvatosan megbökte Tomot. Még mindig mérges vagy rám?
Nem is voltam rád mérges, szerelmem. Csak az előbb itt volt Dumbledore, muszáj volt neki megnézni, mit csinálok ezzel az átkozott büntetőmunkával. Sajnálom, hogy úgy rád ripakodtam.
Tökéletesen meg tudlak érteni. Hallgatóztál?
Miért tennék ilyet?
Mert mardekáros vagy, és mert mindig azt csinálod.
Tom felkuncogott. Igen, hallgatóztam. Az a tetoválás valószínűleg fájdalmas lesz, de megéri. Ha tényleg akarod, csak rajta.
De csak ha olyasmi lesz, ami neked is tetszik. Fejezte be a gondolatot Harry, visszafojtva a nevetését.
Hát persze.
Harry újra Chipperre pillantott. – Tulajdonképpen tetszik az ötlet. Érdekesnek tűnik, és különben is szeretek frászt hozni a barátnőmre.
- Már persze ha látható helyre teszi. – mondta Odele huncutul vigyorogva.
- Attól függ, mit nevez láthatónak. – vágott vissza Harry, mire a lány elnevette magát.
Haden kuncogva egy zacskóba seperte Harry amulettjeit. – Ha gondolja, a fordítót is beletehetem a fülébe.
- Ha megtenné. – bólintott Harry.
- Szívesen. Odele, vigyázz az üzletre. Mr. Potter, kérem, kövessen... – azzal elindult felfelé a lépcsőn.
- A tetoválás csak egy meghatározott képpel működik? – kérdezte Harry.
- Nem. – mosolyodott el Haden. – Bármi lehet, már persze bizonyos határokon belül.
- Ez érthető. – Harry beleborzolt a hajába. – És meg tudná csinálni, ahogy egy baziliszkusz és egy főnix harcol egymással?
- Attól tartok, még soha nem láttam baziliszkuszt, képen sem. – sóhajtott fel Haden, azzal kinyitott egy ajtót, és betessékelte rajta Harryt.
Az a kép, ami Vitare-t ábrázolja, még mindig valamelyik zsebedben van.
Tényleg? Kösz, Tom.
Úgy tudtam, hogy nem tetszik... motyogta Tom.
Harry gondolatban gyorsan megölelte a szerelmét, aztán elővette a képet a zsebéből, és elmosolyodott, mikor Vitare, a baziliszkusz rásziszegett. – Van egy képem, amit az egyik auror barátom adott még a karácsonyi szünetben.
- Akkor talán meg tudom csinálni. – a férfi kinyújtotta a kezét, és Harry átadta neki a képet. – Ez csodálatos. És a barátja rajzolta? – Harry bólintott. – Elismerésem. Igen, most már meg tudom csinálni. Szeretné, ha a baziliszkusz és a főnix mozogna?
- Azt is lehet?
- Természetesen.
- Akkor igen.
Haden elvigyorodott, és félretette Tom képét, nehogy összegyűrődjön, majd átnyújtotta az amulettes táskát Harrynek. – Kérem, üljön le, és először elintézzük a fülbevalót, aztán a tetoválást.
- Mi van megbűvölve a tetoválásban? A tinta? – kérdezte Harry, a zsebébe gyömöszölve a lekicsinyített táskát.
- Igen. Ezt eltalálta. – Haden a fiatal varázsló vállára tette a kezét. – Melyik fülébe kéri a fülbevalót? Bal vagy a jobb?
Harry egy pillanatra elgondolkodott, aztán elvigyorodott. – A balba, ha lehet.
- Jól van. A cimpára, vagy feljebb?
- Feljebb, azt hiszem. – döntötte el Harry.
- Rendben van. – Haden Harry füléhez tartotta a fülbevalót. – Felkészült?
- Igen.
---
Fáj a hátam. – jelentette ki Harry, miután belépett Tom tantermébe. Draco, Theodore, Pansy és Blaise még mindig ott voltak, de mostanra már Ginny, Hermione, Seamus, Neville és Perselus is csatlakozott hozzájuk.
- Mondtam, hogy fájni fog. – szólalt meg a Neville asztalán ülő Tom. Úgy tűnt, egy sötét varázslatokat tartalmazó könyvből magyaráz valamit a fiúnak.
- Harry Potter! Az egy fülbevaló! – kiáltott rá dühösen Hermione, aki észrevette az ezüstös csillogást Harry fülében.
Harry elvigyorodott, és óvatosan megbökdöste a fülét. – Igen.
- Óóó... Vettél egy fordító amulettet. De jó neked! Én túlságosan félek. – sóhajtotta Pansy.
- Na, de ő griffendéles. – horkant fel Draco, mire Ginny játékosan fejbe legyintette. A lány Theodore mellett ült, és Perselus magyarázatát hallgatta valamiről.
- Mit hoztál nekünk? – kérdezte Blaise.
- Ki mondta, hogy hoztam valamit? – vágott vissza Harry, majd elővette Narcissa ajándékát, és a még mindig rosszallóan néző Hermione kezébe nyomta. – Nesze, ezt Narcissa küldi. Mindenkit üdvözöl.
- De jó. – motyogta Draco gúnyosan.
Hermione felsikkantott, és Harry nyakába vetette magát. – Köszönöm!
- Hé, ez fáj. – válaszolta Harry halkan. Hermione azonnal félrehúzódott. – Köszönöm. Tényleg fáj a hátam. És különben is, ezt Narcissától kaptad, nem tőlem.
- Na jó, Harry, áruld el, most mit műveltél magaddal? – mordult rá Ginny.
- Kitetováltatta a hátát. – válaszolta a fiú helyett Tom.
Szavait döbbent csend követte, és mindenki Harryre bámult.
- MIT CSINÁLTÁL! – sikoltott fel Hermione.
Harry összerándult. – Kösz, Marcus. Kitetováltattam a hátam, Hermione. És ne merj velem kiabálni.
- Aha, úgyse tudja már visszacsinálni. – mutatott rá Neville. – Megnézhetjük?
Harry felsóhajtott, leszórta magáról a köpenyt és a talárt, aztán megfordult. A főnix és a baziliszkusz a háta közepén csatáztak egymással. A kép egy nagyjából huszonöt centiméteres négyzetben helyezkedett el. Haden azt mondta, hogy ha a fájdalom elmúlik, valószínűleg el fogják tudni hagyni az eredeti helyüket.
- Magasságos Merlin, Harry. Ez csodálatos. – mormogta Theodore, megtörve a csendet. A hangja mintha a többieket is felriasztotta volna, mert hirtelen mind beszélni kezdtek, és mindenki, beleértve Perselust és Hermionét is, egyetértett abban, hogy tetszik nekik a kép.
Tom a meztelen felsőtestű fiúhoz lépett, és felmutatta a kezében tartott üveget. – Ez valamennyire elmulasztja a fájdalmat. – mondta gyengéden. – Bekenjem?
- Kérlek. De csak óvatosan. – sóhajtott fel Harry hálásan.
- Gyere, ülj fel az asztalra. – Tom az egyik asztalhoz vezette Harryt, és leültette. Lecsavarta az üveg tetejét, és kenegetni kezdte a tetoválást a kenőccsel. Nagyon jól áll neked. Jó választás.
Harry a karjára hajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. Biztos, mert olyan csodálatosan rajzolsz.
Tom halkan felkuncogott. – Alszol, Harry?
- Nem. Csak nagyon, nagyon ellazultam. Látod, ha tényleg halálfaló lennél, biztos vagyok benne, hogy most minden probléma nélkül kiüthetnéd a többieket egy széleskörű Stuporral, és probléma nélkül elvihetnél Voldinak. És most végre lenne olyan szíves megbízni Marcusban, igazgató úr?
Harryt és Tomot leszámítva mindenki ijedten fordult az árnyékból előlépő igazgató felé. – Lenyűgöző.
- Csak hogy tudja, professzor, a Mágikus Medálban vettem egy amulettet, ami lehetővé teszi, hogy átlássak a láthatatlanná tévő varázslatokon. – motyogta Harry.
- Nekünk is vettél? – kérdezte Pansy.
- Amint Marcus befejezi a hátam kenegetését, megkapjátok. Viszont Ginnyn, Neville-n és Hermen kívül mindannyian jöttök nekem egy galleonnal.
- Miért pont ők nem? – panaszkodott Seamus, miközben ő és a mardekárosok a zsebeikben kotorásztak a pénz után.
- Ginny a barátnőm, Herm megkért, hogy legyek a gyereke keresztapja, Neville számára pedig ez az egész egy megkésett karácsonyi/születésnapi ajándék. – magyarázta Harry a szemeit forgatva. – És egyébként se kapjátok meg mindjárt az összeset. Némelyikkel még szeretnék eljátszadozni egy kicsit. – tette hozzá, megbizonyosodva róla, hogy mindannyian látták, miközben a háta mögött álló Dumbledore felé pillantott.
- Megvagyok. – mondta Tom, és hátrébb lépve, rácsavarta a tetőt az üvegre.
- Köszönöm. – sóhajtotta Harry, és óvatosan kinyújtózott. – Már sokkal jobb.
- Egyébként mi az? – kérdezte Ginny, a Tom kezében tartott üveg felé bökve.
- Vick's Vapo-Rub. – jelentette ki vidáman a Sötét Nagyúr, és eltette az üveget a fiókjába. Hermione, Seamus és Harry összenéztek, aztán kirobbant belőlük a nevetés. Tom a homlokát ráncolta. – Mi van? Ez tényleg jó a mágikus tetoválásokra.
- És ezt honnan tudod? – mordult fel Harry. – Nehogy azt mondd, hogy neked is van.
Tom játékosan felvonta a szemöldökét. – Talán van, de jól titkolom.
- Ezt nem akartam tudni, Marcus. – nyögött fel Ginny, a tenyerébe temetve az arcát.
- Akkor nem kellett volna rákérdeznetek. – vágott vissza Tom, visszatérve a korábbi helyére, Neville asztalához. – Segíthetünk valamiben, igazgató úr?
- Ó, csak szerettem volna meglátogatni néhány tanáromat és diákomat. – válaszolta Dumbledore kedvesen mosolyogva.
- Hát hogyne. – motyogta Harry, végigkutatva a zsebeit a nagyobb medálos zacskó után. – A kémkedés, úgy tudom, mardekáros vonás, professzor. És azt hittem, ön griffendéles. – kihívóan az öreg szemébe nézett. A szobában tartózkodók felszisszentek, és halálos csendben várták, mit tesz erre az igazgató.
Dumbledore szigorú pillantást vetett Harryre a félhold szemüvege fölül. – Tíz pont a Griffendéltől, Mr. Potter.
- És mikor akar végre kirúgni, uram? Meddig mehetek még el, mielőtt tesz ellene valamit? – csattant fel Harry, és a szemei dühösen megvillantak.
- Harry... hagyd abba... – suttogta Hermione.
- Ha megölök egy diákot, akkor kirúg végre? Vagy őt is csak egy szükséges áldozatnak tekintené a csúf, kopasz Voldi elleni őrült háborújában? – gúnyolódott tovább Harry.
Dumbledore szemei fenyegetően villogtak. Már minden ép eszű varázsló meghátrált volna, de Harryt ez már nem érdekelte. – Helytelenül viselkedik, Mr. Potter. – figyelmeztette őt az igazgató.
- Mindig ezt mondja, de még egyetlen átkozott lépést sem tett ellene. Ugyanúgy állandóan a kedvemben jár, mint Piton a mardekárosainak. – folytatta Harry, figyelemre sem méltatva a halálra vált hallgatóságát.
- Egy hónapra ki vagy tiltva az iskolából. Szedd össze a holmidat, visszaviszlek Dursleyékhoz. – mondta végül dühösen Dumbledore.
- Már marhára ideje. – motyogta Harry a szemét forgatva, és a barátaihoz fordult. Odadobta a zacskót Tomnak, akinek épphogy csak sikerült elkapnia. – Marcus, biztos vagyok benne, hogy te is szét tudod osztani. Herm, vigyázz magadra. Ne erőltesd túl magad. Marcus, azt az egy amulettet vizsgáltasd át Madam Pomfreyvel, mielőtt odaadod Hermnek. Ginny, próbálj nem bajba keveredni, és ne nagyon verd a többieket. Seam, - odadobta a fiúnak az ikrektől kapott dobozt. – Az ikrek azt mondták, hogy tegyük be Ron párnája alá, és ragasszuk össze a függönyét. Szeretném tudni, mi történik. Blaise, vigyázz rá, amíg nem vagyok itt, és ne hagyd, hogy túlságosan leigya magát. Az az amulett mintha nem sokat segítene rajta.
- Seam még azt is túl tudja inni. – szólalt meg Pansy erőltetetten mosolyogva.
- Ez igaz. Seam, hagyd abba az ivás. Piton professzor, maga meg mosolyogjon többet. – Harry végignézett a szobában tartózkodókon. – Hé, olyan képet vágtok, mintha meghalt volna valaki. Egy hónap múlva visszajövök.
Hermione zokogni kezdett, és Harry karjába vetette magát. – N-n-nem mehe-hetsz el... – sírta.
Harry magához ölelte, és megcsókolta a feje búbját. – Nem lesz semmi baj, Herm. Ne idegeskedj. – a barátaira nézett, és eltátogta, hogy „vigyázzatok rá". Mindannyian bólintottak, még Perselus is.
- Gyerünk, Mr. Potter. – szólt rá Dumbledore jeges hangon.
- Önnek egyáltalán nincs szíve, professzor. – vágott vissza Harry, kibontakozva Hermione karjaiból.
- Te pedig most már két hónapra vagy eltiltva. – csattant fel Dumbledore.
- Hopp. – Harry Hermionéra mosolygott. – minden rendben lesz, hidd el nekem. – A lány bólintott. Harry felvette a talárját, és a karjára terítette a köpenyét. – Viszlát, mindenki! Márciusban találkozunk! – köszönt el mosolyogva, aztán követte az igazgatót.
Tom hosszú percekig csendben bámult a kezében tartott zacskóra. Aztán hirtelen az asztalra csapott az öklével. – Az a rohadék! Átkozott vénember! – a szemei visszaváltoztak vörösre, és furcsán fénylettek, mintha könnyesek lennének. – Hermione, gyere ide. – mondta végül gyengéden. Hermione a karjába vetette magát, és Tom talárjába rejtette az arcát. Tom lehunyta a szemét, és csendben sírt. – Fenébe vele.
A többiek elfordultak, próbálva visszatartani a saját könnyeiket. Perselus lerogyott egy székre, és a tenyerébe temette az arcát. – Bolond.
- Ez egy akkora marhaság. – motyogta Draco, ledobva a tollát az asztalra, az osztályozásra váró dolgoztatok mellé.
- Ez nem marhaság. – sóhajtotta Neville. – Ez Harry.
- Marhára ugyanaz. – mordult fel Ginny, és dühösen megtörölte az arcát.
- Nem egészen. – sóhajtott fel Seamus is, a kezében tartott dobozra pillantva. – Végre megmondta neki a magáét. Ideje, hogy mi is tegyünk valamit. Ginny, most már te vagy a főnök. Most mit csináljunk?
A lány dühös barna szemei végigmérték a Juniorok csoportját. – Most? Most bosszút állunk, Harry Potter módra.
Vágatlan verzió itt: http // enelen. livejournal. com / 7285 . html
Vigyázat, két darabban van, kattintsatok a linkre a folytatáshoz!