Köszönet Csacsinak, aki nagyon szuper béta, és még érti is, mit akarok írni :) Bocs a késésért, és előre is bocs, mert folytatás valószínűleg egy darabig nem lesz. Fránya szakdolgozat:,(
És itt a fic:
37. fejezet
- Ez legalább fejleszti az összpontosítási képességedet, ami fontos a pálca nélküli varázslatokhoz. – ugratta őt Lucius.
- Hm? – Harry fél szemmel felpillantott. – A meditáció segít a pálca nélküli varázslásban?
- A pálcád nélkül is meg kell tanulnod összpontosítani a mágiát, Harry. Meg kell tanulnod koncentrálni, hát persze hogy segít a meditáció. Mit gondolsz, miért súgják az ösztöneid, hogy meditálj?
- Mert egyébként életveszélyesek a dührohamaim. – mosolyodott el Harry, és Lucius felkuncogott. – Nem tudok meditálni. Gyakorolunk?
- Mondta már, hogy kit hoz magával este? – Lucius feltápászkodott, és körülnézett, hogy ne maradjon a szobában semmi, amit eltörhetnének, vagy ami komolyabb sérüléseket okozhat.
- Azt hiszem Hermet. – nyögte Harry felállva. – Mondott valamit, hogy szüksége lesz zsupszkulcsra.
- Már most?
- Igen. – a fiú felborzolta a haját, és megigazította a fekete Macbeth pólóját. – Aggódom érte.
- Harry, te már mást se csinálsz, csak aggódsz Hermionéért. – mutatott rá Lucius. – Készen vagy?
- Első kör. – bólintott Harry.
A két varázsló meghajolt egymás előtt, aztán védekező tartást vettek fel. – Ha! – Lucius rúgott egyet Harry felé, aki ügyesen kivédte, és csendben viszonozta. Egyszer megjegyezte, hogy nevetségesnek tartja a visongást, amit a harcosok művelnek, amitől a mestere, aki általában visszafogott és komoly volt, röhögőgörcsöt kapott. Még jó öt percig folytatták hasonló módon.
Hirtelen Harry megszólalt. – Speciális kör.
Lucius felvonta a szemöldökét, de előhúzta a pálcáját, és küldött egy gyors rontást a fiúra, amit Harry ügyesen elkerült, és a szőke férfi felé rúgott. Lucius egy magas rúgással és egy alacsonyan küldött átokkal válaszolt. Harry kivédte a rúgást, és elugrott az átok útjából. Mikor Harry visszahuppant a matracra, Lucius megpróbálta kirúgni alóla a lábát, és egy újabb rontást küldött a fekete hajú varázslóra. Harry felszisszent, és gyorsan odébb gurult, épphogy csak elkerülve Lucius következő rontását.
Ez addig folytatódott, míg Luciusnak végre sikerült eltalálnia Harryt egy Furunculussal, és a becsapódástól a fiú fenékre esett. A rontást semlegesítette a karkötője, de sikerült megütnie magát.
Hirtelen egy sikkantást hallottak az ajtóból, és a következő pillanatban Hermione landolt Harry ölében. – Ez elképesztő volt! De veszélyes is!
Harry felnevetett, és arcon csókolta Hermionét. – Merlin, de jó látni téged! – rávigyorgott az ajtóban ácsorgó Tomra. – Meg téged is!
Tom bólintott. – Dumbledore odalent van.
Harry megmerevedett, és a szemei fenyegetően összeszűkültek. – Mi a francot akar?
- Azt hiszem, azzal az ürüggyel tolta ide a képét, hogy valakinek szavatolnia kell Herm biztonságát. – sóhajtotta Tom, fáradtan végigsimítva a haján.
- Akkor jobb, ha lemegyek, és elijesztem. – mormogta sötéten a fiatal varázsló, azzal feltápászkodott, és Hermionét is felsegítette.
- Harry. – Lucius a vállára tette a kezét. Közben már átalakult Saber Upwooddá, Lucius Malfoy alkalmazottjává, akit azért küldött, hogy vigyázzon Harryre, és megvédje, ha valami sötét varázsló meg akarná ölni. – Ügyes voltál. Sokkal jobb, mint tegnap.
Harry elvigyorodott. – Kösz, Saber.
A halálfaló mosolyogva összeborzolta a haját. – Menj. Én is mindjárt indulok.
Harry átkarolta Hermione vállát. – Szóval, hogy vagy?
- Hiányzott a legjobb barátom. – vallotta be Hermione, és a fiú vállára hajtotta a fejét. – Meg vagy izzadva.
Harry hangosan felnevetett. – Miért, mire számítottál?
Hermione elmosolyodott. – Milyen buta vagyok. – Ő is a fiú hajába borzolt. – Még a hajad is vizes!
- Attól tartok, ez a hátránya Saber kedvenc hobbijának Imád seggre ejteni. – sóhajtotta a konyhába lépve, mire a boszorkány elnevette magát. – Igazgató úr. – biccentett sötéten az idős varázsló felé.
- Ó, Harry, édes fiam! Örülök, hogy újra látlak. – Dumbledore ragyogó mosolyt villantott a fiúra. A konyhaasztalnál ült Petuniával. Tom is leült melléjük, megelőzve a fiatalokat, de nem látszott túl boldognak.
- Biztosíthatom, hogy ez nem kölcsönös. – válaszolta Harry jeges hangon.
Dumbledore elkomorodott . – Most miben sántikálsz, édes fiam?
- Jelenleg azon dolgozom, hogyan tudnám mágia nélkül is elintézni az ellenségeimet, még akkor is, mikor az ellenfelem egyetlen szóval is a túlvilágra röptethet. – jelentette ki Harry, miközben előzékenyen Hermione alá tolt egy széket, majd ő is leült.
- Én, ah, értem... – Dumbledore hirtelen az ajtóra pillantott, és Harry tudta, hogy Lucius is leért a konyhába. – Ön bizonyára Mr. Upwood.
Lucius Harry mögé sétált. – Igen. – Azzal egy törülközőt dobott Harry fejére. – A barátnődnek igaza van. Le vagy izzadva.
Harry egy sötét pillantást vetett a testőrére, és a törölközőbe törölte az arcát. – Elnézést, amiért a darabjaimat a padlón hagytam. Ugye nem vágódtál el rajtuk?
- Nem. Vigyázz a szádra. Még mindig képes vagyok téged egyetlen szóval a túlvilágra röptetni. – válaszolta Lucius monoton hangon, amit ő és Rodolphus Saberként használt.
- Nem is rossz ötlet. – jegyezte meg mosolyogva Dumbledore.
Lucius közömbösen az igazgatóra meredt, míg Harry bosszúsan hámozgatta magáról a pólóját. – Nem bírom magát.
Hermione visszanyelte a nevetését. Tom elvigyorodott és Petunia is a teájába prüszkölt. Dumbledore-nak elakadt a szava. Harry a szemeit forgatva Lucius képébe vágta a pólót. – Saber, légy udvariasabb a vendégekkel.
Lucius a szennyesbe küldte a pólót. – Nem az én vendégem.
- Akkor azért viselkedsz olyan szörnyen.
- Gondoltad, hogy másképp fogok viselkedni?
- Nem. Nem igazán. – Harry megdörzsölte a haját a törölközővel. – Mindig ilyen pokróc volt a modorod. Ha hirtelen megváltoznál, a szívbajt hoznád rám.
Dumbledore rémült képet vágott. Petunia és Hermione halkan nevettek. Tom, arcán széles mosollyal hátradőlt a széken, úgy élvezte a műsort. – Azt kell hogy mondjam, Harry, mostanra már senkit sem tisztelsz. – jegyezte meg a Sötét Nagyúr.
- Senkit nem tisztelek a beosztása miatt. – bólintott Harry. – Kivéve talán téged és Hermionét, mindenki kedvenc iskolaelsőjét. – felállt, és a vállára dobta a törölközőt. – Most pedig, ha megbocsátotok, megyek, és átöltözöm. Úgy emlékszem, Marcus, hogy moziba akartuk vinni Hermionét.
- Ó igen, majdnem elfelejtettem. – vigyorgott rá Tom Hermionéra, miután Harry kilépett a konyhából. – Remélem, nem baj?
Hermione megjátszott ingerültséggel felhorkant, és sértett szemeket meresztett Tomra. – Hogy nem baj? Már hogyne lenne baj! Az persze senkit sem érdekel, hogy én Saberrel kettesben akartam tölteni a napot?
- Nem hiszem, hogy tetszik neki az ötlet. – kuncogott Petunia. Lucius vicsorgott.
- Semmi ötlet nem tetszik neki, aminek nem az a vége, hogy a hátsó felemen kötök ki. – mordult fel Harry, visszatérve a konyhába.
Hermione megfordult, és nagy szemeket meresztett a barátjára. – Átkozom a napot, mikor Ginnel kezdtél járni. – mormogta, és alaposan végigmérte a fiút.
A varázsló a fekete bőrnadrágot vette fel a fekete izompólóval, aminek a hátán a kivágás tökéletes keretbe foglalta a tetoválását. – Ha ez megnyugtat, te láttad előbb. – nevetett, aztán Tomra nézett, aki döbbenten bámult rá. – Hé, Marcus, van otthon valaki?
- Lelépett. – válaszolta Tom szórakozottan. – Merlinre, hol szerezted ezt a cuccot?
- Harrod's-nál. – válaszolta mosolyogva Petunia. – Elvigyelek titeket?
- Nem, a Grimbusszal készültünk menni. – válaszolta Harry, talpra segítve Hermionét. – De köszönjük az ajánlatot.
- Szívesen. – állt fel Petunia. – Kér még teát, igazgató úr?
- Igen, köszönöm. – motyogta Dumbledore. Ő is Harryt bámulta.
Saber lehajolt, és Harry fülébe suttogta. – Ha látótávolságon kívül érünk, átveszem Hermionét. Tönkreteszed a pasi idegeit. – mormogta franciául.
- Észrevettem. – válaszolta Harry vigyorogva, szintén franciául. – És ha még emlékszel, éppen erre megy ki a játék.
- Igen. – felegyenesedett. – Most indulunk, vagy csak egy hónap múlva?
- Attól tartok, egy hónap múlva Herm már nem lesz itt. – motyogta Tom, és Hermione mellé lépett. – Menj előre, Saber.
- Akkor te zárod a sort. – válaszolta Lucius monoton hangon.
- Nem hiszem.
Harry a szemeit forgatta, és a karját nyújtotta Hermionénak. – Lady Granger?
Hermione felkuncogott, és Harry karjába csúsztatta a kezét. Aztán hagyta, hogy Harry kivezesse a házból. – Gondolod, hogy utánunk jönnek?
- Miután Saber befejezte a monológját arról, hogy nem azért fizetik, hogy lehetővé tegye az ellenem tervezett támadásokat, és rájönnek, hogy mi már le is léptünk, igen.
- POTTER! – kiáltott fel Lucius, viharosan kirohanva a házból. Tom zavarodott mosollyal lépkedett mögötte. – MIT MONDTAM A NÉLKÜLEM VALÓ FUTKOSÁSRÓL?
- Hogy szükséged van Lucius pénzére, mert valamiből el kell látnod az öt gyerekedet, meg a beteg feleségedet. – ugratta őt vigyorogva a fiatal varázsló.
- Miss Granger, jobb, ha odébb megy. – mordult fel Lucius. – Kénytelen leszek megmutatni ennek a kölyöknek, pontosan merrefelé helyezkedik el a táplálékláncon.
Harry Hermionéra kacsintott, és elengedte a kezét. Aztán Luciushoz rohant, és elhajolva egy rúgás elől az idősebbik varázsló gyomra felé lendítette az öklét. Lucius elkapta a kezét, és a csuklóját megcsavarva hanyatt vágta Harryt a pázsiton. – Francba!
Hermione és Tom kuncogtak. Lucius megborzolta Harry haját. – Az a nadrág lassított le, egyébként sikerült volna. Ne keseredj el. – A kezét nyújtva felsegítette Harryt a földről, míg Tom leintette a buszt.
- Kösz a figyelmeztetést, Saber. – sóhajtotta Harry, és az ötös számú ház kertjében botocskát faragcsáló Tonks felé intett. A lány mosolyogva visszaintegetett.
- Nem valami ügyesen bújnak el, ugye? – kérdezte Hermione, megragadva Harry karját, mikor a Grimbusz befordult a sarkon.
- Láttad őt, mielőtt intettem?
- Öh... Tényleg nem.
Harry elmosolyodott. – Az jó búvóhely, de mindig ugyanott ülnek. Én se találtam volna meg, de valamelyik nap Tonksnak rikítórózsaszín volt a haja, és azóta már nem is olyan jó az a hely. Szóltam neki, most már mindig barnára változtatja a haját.
Hermione kuncogott. Követték Tomot a második emeletre, ahol mind a négyen le tudtak ülni egymás mellé, Hermione Luciussal, Harry Tommal.
Mikor útnak indultak, és mindannyian összeszedték magukat, Harry előrehajolt, és Hermione fülébe súgta. – Mit szólsz rá, hogy te viheted Sabert az első mugli stílusú filmjére?
Hermione felhorkant. – Ez érdekesnek ígérkezik. Külön moziba megyünk?
- Igen, azt hiszem, Marcus ilyesmit tervez.
- Milyen édes. És a szódátokat is egy pohárból fogjátok inni?
- Kinek van szüksége szódára? – kérdezte a Sötét Nagyúr halk, szuggesztív hangon.
Hermione arca élénkvörösre váltott, míg Harry oldalba bokszolta a barna hajú férfit. – Semmi érzéked a helyes viselkedéshez.
- Miért, azt hitted, hogy van neki? – kérdezte Lucius.
- Már nagyon az idegeimre mész. – figyelmeztette Tom a halálfaló helyettesét, aki erre elvigyorodott.
- Csak azért beszél így, mert tudja, hogy most úgyis megússza. – mutatott rá Harry mosolyogva.
- Tudom. – mordult fel Tom ingerülten, és hátradőlt. Harry és Hermione összenéztek, aztán kitört belőlük a nevetés. Lucius halkan köhintett.
A busz hirtelen megállt, és Stan Shunpike dugta fel a fejét az emeletre. – London, mozik! – kiáltotta, és rávigyorgott a társaságra. Mikor nyitotta a száját, hogy a szokásos módján üdvözölje Harryt, Lucius jeges hangon rászólt, hogy fogja be a száját, vagy halálra átkozzák. Harrynek hirtelen eszébe jutott az az incidens ötödikben, mikor Tonks valami egészen hasonlót mondott, de inkább nem említette Luciusnak.
A társaság felkelt, és kisorjázott a buszból, Hermione Harry mellett középen, Tom elől, és Lucius zárta a sort. – Utálom a Grimbuszt. – nyögött fel Hermione, mikor végre a járdán álltak.
A három varázsló viszont azt figyelte, ahogy egy eltakart arcú varázsló is leszáll a járműről. – Azt hiszem, mégis egy filmre megyünk be. – mormogta Harry halkan, hogy csak a társai hallják. – Mielőtt bárki bármit iszik vagy eszik, én vagy Herm végigfuttatjuk rajta a karkötőnket. Nem tetszik nekem az az alak.
- Egyetértek. – válaszolta Tom és Lucius egyszerre.
Hermione zavarodottan körbepillantott. – Milyen alak?
- Menj tovább, Herm, eltűnt a tömegben. – suttogta Harry.
- Vagy a kedvenc igazgatónk küldte, vagy egy másik átkozott támogatónk lehet. – sziszegte Lucius dühösen.
- Gondoljátok, hogy minket követ? – kérdezte Hermione halkan, és a szemei rémülten tágra nyíltak.
- Nem lehetünk biztosak benne. – mormogta Tom. – Lehet, hogy meg akarja ölni Harryt, de az is lehet, hogy éppen azért küldték, hogy megakadályozza Harry meggyilkolását. Nem tudhatjuk.
- Lehet, hogy csak moziba jött. – makacskodott Hermione.
- Varázslógöncökben van, Herm. Nem a műsor érdekli. – motyogta Harry, és előhúzott valamit a zsebéből. – Tudtok valami varázslatot, amivel el lehet intézni, hogy ez mindannyiunkat védje?
Tom a fejét rázta. – Nincs ilyen bűbáj. Ez egyszemélyes.
- Francba. – Harry visszadugta a zsebébe a Fredtől és George-tól kapott medált.
- Mi az? – kérdezte Hermione.
- Elmagyaráznád neki, Marcus? Saber, gyere velem jegyet venni. – válaszolta Harry, a testőre karjára téve a kezét. Lucius bólintott, és beálltak a jegypénztár előtti sorba. – Mi van? – kérdezte a fiú, látván a halálfaló bosszús arckifejezését.
- Valami bűbájt vagy mást használ, hogy láthatatlanná váljon. Hirtelen eltűnt. – motyogta Lucius.
- Hol láttad utoljára? – kérdezte Harry a száját alig mozgatva, miközben a szemei máris a tömeget pásztázták.
- Három fára attól a helytől, ahol álltunk.
Harry arrafelé fordította a pillantását. A csuklóján a láthatatlanság elleni medál hirtelen felmelegedett, jelezve, hogy működik, és egy pillanattal később észrevette az eltakart arcú férfit. – Látom. Marcust és Hermet figyeli.
Lucius a karkötőjére fonta a kezét. – Majd én figyelem. Mi következünk.
Harry bólintott, és hátat fordított a jelenetnek. – Ez unalmas. Utálok sorban állni.
Lucius felhorkant, aztán felszisszent. – Fenébe!
Harry azonnal a gyanús férfi felé fordult. Az elővette a pálcáját. Tom! Hasra!
Tom azonnal lerántotta Hermionét a járdára, miközben a csuklyás varázsló egy vörös fényű átkot küldött feléjük. Mi a franc!
- Mégse Dumbledore embere. – sziszegte Harry, figyelve a körülöttük kialakult rémült futkosást. Hermione odakapta a fejét, ahonnan az átok jött, és gyorsan a karkötőjére szorította Tom kezét, a támadójukra mutatva. – Gyere.
- Maradj mögöttem. – sziszegte Lucius parancsolóan. Harry mögé lépett, vigyázva, hogy a halálfaló továbbra is a medálhoz érhessen. – És francba az egész óvatossággal, ezt már úgyis látták a muglik, nem? – tette hozzá, miután csatlakoztak Tomhoz és Hermionéhoz, akik addigra már megint álltak, Hermione Tom háta mögött.
A Sötét Nagyúr a támadóra fogta a pálcáját. – A számból vetted ki. – válaszolta, aztán újra a csuklyás férfi felé fordult. – Mit akarsz?
Harry medálja hirtelen lehűlt, jelezve, hogy a férfi már szabad szemmel is látható. – Engedd el. – mormogta Luciusnak, aki engedelmeskedett. A fiú gyorsan végigpásztázta a területet maguk mögött, hátát Malfoyénak vetve.
- Álljatok félre! Én csak a diákokat akarom! – vágott vissza a másik varázsló. Rekedt, fensőbbséges hangon beszélt, ami valahonnan ismerős volt Harrynek. A fiú összenézett a homlokát ráncoló Hermionéval.
- Ismerjük ugye? – suttogta Harry, miközben Tom és Lucius visszakiabáltak, hogy eszükben sincs féreállni.
- Igen, - sóhajtotta Hermione, gyanakvó pillantásokat vetve maga köré. – De ki-
- Protego! – kiáltotta Lucius és Tom egyszerre. Harry inkább érezte, mint látta, ahogy az átok lepattant a pajzsukról.
- Csak védekeztek? – kérdezte Hermione.
- A jelenlegi stratégiánk, hogy kiismerjük az ő stratégiáját. – válaszolta Lucius. – Így vagyunk kiképezve.
Tom egyetértőn bólintott. – Eszünkben sincs vakon támadni. Ha többen lennénk, vagy nem kellene titeket védenünk, már szórnánk rá az átkokat, és imádkoznánk, hogy valamelyik eltalálja.
- Jó rendszer. – jegyezte meg Harry. – Majd megemlítem a Junioroknak is.
- Tedd azt. – mormogta Tom, aztán felemelte a hangját, hogy a támadó is hallja. – Ki vagy? És miért akarod bántani ezt a kettőt?
- Semmi közöd hozzá!
- Percy! – kiáltott fel Harry, akinek hirtelen beugrott, honnan ismeri a hangot. – Mi a francot akarsz tőlünk, Weasley?
- Fogd be, Potter! – vágott vissza Percy.
Harry összehúzta a szemét. Tom, óvatosan csúsztasd a kezembe a pálcádat.
Miben sántikálsz? sziszegte Tom, de közben már nyújtotta is a pálcát.
Harry elmormogott egy láthatatlanná tévő bűbájt. Meglátod. Foglald el. Válaszolta, aztán kilépett Lucius mögül.
- Harry valami őrültségen töri a fejét. – sziszegte Tom a társainak, aztán újra Percyre kiáltott. – Kinek dolgozik, Weasley?
- Magamnak! – vágott vissza Percy. – Adjátok át Pottert és Grangert!
- Ennyire kellek neked, Percy? Milyen kedves. – mormogta Harry, Percy tarkójába nyomva Tom pálcájának hegyét. – Dobd el a pálcádat, vagy megöllek, megértetted?
Percy pálcája csattanva a járdára hullott. – Átkozott.
- Invito! – kiáltott fel Lucius, és a pajzsot megszüntetve elkapta Percy pálcáját.
Attól tartok vége a mozikirándulásnak. Sóhajtotta Harry. – Indulj, Percy. Egyetlen rossz mozdulat, és élvezettel Adava Kedavrázlak át a pokolba.
Lucius előhúzta a zsebéből a vészhelyzetekre tartogatott zsupszkulcsot. – Hermione, Marcus, fogjátok meg. Még az idén, Harry.
- Fogd be, Saber. – vágott vissza Harry a többiekhez lépve. – Ha bármivel is próbálkozol, Percy, meg fogod bánni. – figyelmeztette a fiút, mikor az a lánc felé nyúlt. Harry is megmarkolta, aztán bólintott Luciusnak.
- Teleportálás aktív. – mondta Lucius, ingerült pillantást vetve a jelszót kitaláló fiúra.
Hirtelen érezték, hogy valami megrántja a köldöküket, majd a Privet Drive-i ház konyhájában találták magukat.
- Ó, egek! – kiáltott fel a szívéhez kapva Petunia.
Dumbledore felállt, és a társaságra fogta a pálcáját. – Mi folyik itt?
- Úgy tűnik a Rend nem egészen megfelelő védelem Harry számára. – csattant fel Lucius, zsebre vágva a láncot, miközben Tom talpra segítette Hermionét.
Harry Percy vállára hajolt, Tom pálcáját még mindig a fiú nyakán tartva, és Dumbledore tátott szája láttán elvigyorodott. – Megtámadtak, professzor úr. – mondta gúnyosan. – És ha Marcus meg Saber nem lettek volna ott, ha én és Herm nem látnánk át a láthatatlanná tévő varázslatokon, már halottak lennénk. Hát nem kedves?
- És jobb is lenne a varázsvilág számára. – motyogta Percy, most már egyáltalán nem rekedt hangon. Harrynek az volt az érzése, hogy csak álcázásképpen használta azt a hangot.
- Próbára teszed a türelmemet, Percy. – jegyezte meg a hollóhajú fiú vidáman.
Dumbledore elképedt. – Percy Weasley!
Harry lehúzta a csuklyát Percy fejéről, vigyázva, hogy a pálcáját továbbra is a nyakán tartsa. – Nagy mosolyt a vén szőrmóknak, Percy. – gügyögte.
- Igazgató úr! – kiáltott fel megkönnyebbülten Percy. – Uram, Potter halálfaló!
- Jé, tényleg? – mosolygott Harry. – És hogy csináltam?
- Ugyan, Percy, attól tartok félreértettél valamit... – mondta Dumbledore komoly hangon. Nem tette el a pálcáját, de most egyenesen Percyre szegezte.
- A saját szememmel láttam! Tudjukkinek dolgozik!
Szerelmem, lehetséges, hogy Percy halálfaló?
Tom szemei egy pillanatra tágra nyíltak. Francba. Igen, attól tartok, tényleg az...
Óóó, jól van. Már csak azt kell megtudnunk, mit szól majd Gin, ha megölöm az árulásért.
Nem hiszem, hogy ezek után bármit is szólna.
Igaz. Harry sértett kifejezést erőltetett az arcára, míg Dumbledore egyikükről a másikra nézett. – Ez fájt. Én? Halálfaló? Lehetetlen!
- Akkor hol tanultál meg úgy settenkedni? – csattant fel Percy.
Harry Dumbledore-ra fintorgott. – Ugyan már. Professzor, ezt nem hiheti el. Végül is éppen ön volt az, aki elintézte, hogy kiképezzenek a csatákra.
A szobában tartózkodó boszorkán és két sötét mágus rémülten felszisszent. – Micsoda! – kiáltott fel Hermione. – Mikor?
- Tavaly. – sóhajtotta Dumbledore és bólintott. – Harryt valóban az én utasításomra képezték ki.
Harry boldogan hümmögött, és csak úgy, véletlenül felhúzta Percy bal ruhaujját, mire a varázsló rémülten felkiáltott. Erre mindannyian odakapták a fejüket. – Ez egy szép tetoválás, Percy. Csak nem Volditól kaptad? – kérdezte gúnyosan, miközben Hermione rémülten megragadta Tom karját. A Sötét Nagyúr gyengéden megölelte a lányt. Lucius a vörös hajú halálfalóra fogta a pálcáját.
Dumbledore fenyegetően összehúzta a szemét. – Kinél van a pálcája?
- Sabernél. – válaszolta Harry nyugodtan, Percy nyakába nyomva Tom pálcáját. A varázsló felszisszent. – És nálam van Tom pálcája, mert maga elvette az enyémet.
Dumbledore egy pillantással elhallgattatta a diákját. – Percy, nagyon veszélyes helyzetbe kerültél.
- Uram, kérem! Én az ön oldalán állok! Megmondhatom a neveiket is! A halálfaló tanoncok neveit!
- A mik neveit? – suttogta Dumbledore döbbenten.
- A halálfaló tanoncokét, professzor. Ezek a halálfalók egy újabb csoportja. Potter a vezetőjük. Nincs rájuk égetve a sötét jegy. – mondta gyorsan Percy. – Egy nyaklánc van rajtuk, amit csak a többi halálfaló és a halálfaló tanoncok láthatnak. Potter nyakán most is ott van az övé. – A Harry nyakában lógó medál felé intett.
- Micsoda? – Harry teljesen feldühödött. – Őrültség! Igazgató úr, ez a halálfaló, - fröcsögte, - kis híján megölt engem és Hermionét! Ne mondja, hogy elhiszi a meséjét! Hogy én Voldemortnak dolgozzam!
- Harry! Nyugodj meg! – kiáltott fel Hermione, mikor a lámpa pislogni kezdett.
- Halálfaló söpredék. – csattant fel Harry, aztán visszadobta a pálcát Tomnak, és kirohant a szobából.
- Percy, meg kell, hogy mondjam, hogy ezek komoly vádak. És attól tartok, minden eddigi információnk ellene szól annak, amit állítasz. – sóhajtotta Dumbledore, miközben Hermione a barátja után indult. – Csakúgy, mint a tetteid.
- Kérdezzen ki Veritaserummal, igazgató úr. Kérem, uram! – könyörgött Percy.
Dumbledore felsóhajtott. – Percy, most el kell küldenünk téged a minisztériumba, de abban biztos lehetsz, hogy részt veszek majd a tárgyalásodon, és elintézem, hogy mindent megkérdezzenek, amit javasolsz.
- De uram-
Dumbledore megrázta a fejét, véget vetve a további vitának. – Ennyit tehetek érted, Percy, sajnálom. – Most Tomra és Luciusra nézett. – Mr. Upwood, ideadná, kérem, Percy pálcáját?
Lucius átnyújtotta a pálcát Tomnak, aki Dumbledore kezébe nyomta. – Tessék, Albus. – mondta nyugodtan.
Dumbledore biccentett, és zsebre vágta, aztán előhúzott egy másik pálcát. – Úgy látszik nem tanácsos elvenni Harry pálcáját. Marcus, tegyél róla, hogy visszakapja, és figyelmeztesd, hogy továbbra sem léphet be az iskola területére, amíg le nem jár a büntetése.
- Természetesen, professzor. – bólintott Tom, és a zsebébe csúsztatta a pálcát.
Dumbledore bólintott, és a kétségbeesett Percy mellé lépett. – Akkor indulunk is a minisztériumba, Percy. – sóhajtotta, és a fiúval együtt dehoppanált.
- Te hallgattattad el? – kérdezte Harry Luciustól, mikor az visszatért a szobába. Hermione aggódva követte.
- Igen. Még ma éjjel lépnünk kell. – bólintott Lucius, miközben Tom odadobta Harrynek a pálcáját.
- Még ma éjjel elintézzük. – döntött Harry. – Herm, te úgy teszel, mintha a mai nap feszültsége túlságosan kifárasztott volna, és szeretnél visszatérni a Roxfortba, ami azt jelenti, hogy Brutus professzornak is mennie kell veled. Én annyira dühös vagyok Percyre, hogy a végkimerülésig gyakorlok majd Saberrel. Petunia néni, ma este nem vacsorázom itthon. – mindenki bólintott, hogy érti. – Jól van. Herm, Marcus, gyertek, köszönjetek el tőlem és Sabertől. – tette hozzá, azzal kirohant a szobából, Luciussal a nyomában.
Hermione az ajkába harapott, és Tomra pislantott. – Ő és a többiek elmennek megölni Percyt a börtönbe?
- Talán ellenzed? – kérdezte a Sötét Nagyúr.
- Marcus, ha megtehetném, még segítenék is nekik. – mordult fel Hermione, aztán megfordult, és követte Harryt és Luciust a gyakorlószobáig.
Tom elvigyorodott. – Megáll az eszem. – kacsintott Petuniára. – Majd vigyázok, hogy egyben jöjjön vissza.
- Ebben nem kételkedem. Ha késik, Rodolphus és én majd kitalálunk valamit. – bólintott Petunia.
- Még akkor is, ha csak holnap jön vissza velem?
- Az a fiú utál időben felkelni hétvégén! – panaszkodott Petunia, a mosatlan edényekhez téve Dumbledore csészéjét.
- Észrevettem. – kuncogott Tom, aztán indult, hogy megkeresse a másik három mágust.
---
Harry önelégülten vigyorogva figyelte, ahogy az iskolában tartózkodó Juniorok egyenként beszállingóznak a Szükség Szobájába. Mindannyian meglepődtek, mikor ott találták. – Üljetek le. Még mindig el vagyok tiltva, úgyhogy nem lenne szabad itt lennem. Gin, beszélhetnék veled egy pillanatra négyszemközt, amíg a többiek helyet foglalnak? – tette hozzá, aggódó pillantást vetve a lányra.
Gin követte Harryt egy árnyékos sarokba, és szorosan megölelte. – Mindannyiunknak nagyon hiányoztál!
- Nekem is hiányzott az iskola. – biztosította őt Harry.
- Valami történt.
- Egy halálfaló átállt tőlünk, miután megpróbált megölni engem és Hermionét, aztán elárult minket Dumblinak. Jelenleg a minisztériumban tartják fogva, és Lucius jóvoltából némító bűbáj is van rajta, de kénytelenek leszünk véglegesen elhallgattatni. Egyelőre én vagyok az egyetlen, akit név szerint kiadott, de említette a nyakláncokat is.
- Akkor kénytelenek leszünk még jobban megbűvölni őket, hogy biztonságosabbak legyenek. – sóhajtotta Ginny. – Ki az áruló?
- Percy. – mormogta Harry, idegesen végigfuttatva a kezét a haján.
Ginny szemei megvillantak. – Nem tartozik a családomhoz. Senki nem törhet a bátyám és a nővérem életére.
Harry szorosan megölelte. – Kösz, Gin.
- Egyébként jól vagy? – kérdezte a lány, miután elhúzódott.
- Aha. A pálcámat is visszakaptam. – kacsintott rá Harry, és Ginny felhorkant. – Gyere. Legalább öt embert kell találnom, aki eljön velem erre a küldetésre.
- Hagyja, hogy mi csináljuk? – kérdezte meglepetten Ginny, mikor visszafordultak az elcsendesedett társasághoz.
- Minket árult el. Különben is már akkor megfogadtam, hogy megölöm Percyt, mikor azt az első átkot kilőtte a keresztfiamra, Hermre és Marcusra. – jelentette ki Harry. Ginny bólintott, és mindketten megálltak a Juniorok előtt.
- Mindannyian hallottátok, mikor mondtam, hogy aki elárul minket, azt megöljük, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mindannyian felfogtátok, miről is van szó. Tudom, hogy néhányan tökéletesen tisztában vagytok a dolog lényegével, úgyhogy ne nézz rám olyan csúnyán, Dray. – Harry rávigyorgott a barátjára, aztán újra elkomorodott. – Egy halálfaló ma megpróbált megölni engem és Hermione Grangert London mugli részében, mikor moziba mentünk.
- És mindketten jól vagytok? – kérdezte Parvati rémülettől tágra nyílt szemmel. Az iskola legnagyobb része tudta, hogy az iskolaelsőjük terhes, mert többé már nem használhatott mágiát az órákon.
Harry elmosolyodott. – Igen. Brutus professzor és Lucius Malfoy is velünk voltak, ők vigyáztak ránk.
- Hála Merlinnek. – sóhajtotta a griffendéles boszorkány, és fejét Lisa vállára hajtva lehunyta a szemét.
- Harry? Elmondanád, miért vagyunk itt? – kérdezte Draco. – Tednek és nekem tíz perc múlva büntetőmunkán kell lennünk.
- Mintha túl gyakran lennétek büntetőmunkán ti ketten. – horkant fel Harry a fejét rázogatva. – A lényeg az, hogy mikor visszavittük a halálfalót a nagynéném házába, és ő szembetalálta magát Dumbledore-ral, információkat adott ki a csapatunkról. Eddig még csak engem árult el, de ha nem teszünk ellene valamit, ebben a szobában Parvati az egyetlen, akit nem rángatnak majd a minisztérium elé. Voldemort ránk bízta ezt a munkát, mert mi vagyunk azok, akiket a leginkább érint ez az árulás.
- Harry, ha téged már elárultak, és Dumbledore bevisz a minisztériumba vallatásra, mindenképpen végünk van. – mutatott rá Mandy.
- Nem így van. – szólalt meg most Ginny. – Harrynek és nekem megvan rá a módszerünk, hogy ellenálljunk a vallatásuknak.
- És azt hiszem, ezt lehetővé kell majd tennünk minden Junior számára. – Tette hozzá gyorsan Harry. – Már a támadás alatt rájöttem, hogy néhány dolgot egységesítenünk kell, különösen ezen a csoporton belül. Legközelebb, mikor az Abszol Úton járok, majd teszek róla. – Végignézett az előtte ülő tizenkét diákon. – Szükségem van legalább öt emberre, akik ma velem jönnek erre a támadásra. Dray, Ted, induljatok a büntetőmunkára. Siessetek.
A két mardekáros fiú meghajolt a zöld szemű varázsló előtt, aztán kirohantak a szobából.
- Én veled megyek. – jelentette ki határozottan Ginny.
Harry bólintott. – Gondoltam. Add ide a pálcádat, megbűvölöm, hogy a minisztérium ne tudja érzékelni a vele végzett varázslatokat. – Még legalább négy ember.
- Harry, ki volt ez a halálfaló? – kérdezte Blaise.
- A bátyám, Percy. – válaszolta Ginny, míg Harry a pálcáját bűvölte meg, hogy legalább az éjszaka folyamára megszüntesse rajta a minisztérium korlátozásait.
- Egy griffendéles halálfaló! – kiáltott fel Morag.
- Nem ő az első. – motyogta Harry, visszaadva a húgának a pálcát. – Peter Pettigrew például majdnem tizenhét éve halálfaló, és ő is griffendéles volt. Az apám bandájába tartozott. Az egyik legjobb barátja volt.
- Én megyek. – jelentette ki Seamus.
- Ittál? – kérdezte komolyan Harry.
- Nem. Azóta nem ittam, hogy te elmentél. – válaszolta határozottan Seamus. A mellette ülő Blaise bólintott.
- Jól van. Gyere ide, meg kell néznem a pálcádat.
- Miért?
- A minisztérium nem csak a kiskorúk varázslását tiltó bűbájokat tesz rá, Seam. – horkant fel Pansy. – Mindenféléket tesznek rá. Egyébként én is megyek.
- Akkor állj ide te is. Gondolom a szüleid már levették a korlátozásokat a pálcádról?
- Aha. Még akkor, mikor kaptam. – jelentette ki Pansy, és odaállt Ginny mellé, míg Harry Seamus pálcájával volt elfoglalva.
- Lisa és én is jövünk. – jelentette ki Parvati, miközben mindketten felálltak.
- És én. – tette hozzá Blaise talpra kecmeregve. – Valakinek rajta kell tartania a szemét Seamuson.
- Mindenkinek rajta kellene tartania a szemét Seamuson. – horkant fel Harry, visszaadva a fiú pálcáját, és átvéve Lisáét. – Gin.
- Jól van. – Ginny a társaság elé lépett. – A többiek fedezzék azokat, akik velünk jönnek, különös tekintettel Parvatira és Pansyre, mert ők prefektusok. Herm és Nev tudják, hogy fedezniük kell a griffendéleseket, ugye? – pillantott Harryre, aki szórakozottan bólintott. – Jól van. Aki nem jön velünk, elmehet. Harry kivételével mindannyian találkozunk holnap, vagy még ma éjszaka, miután visszajöttünk, és mindenről beszámolunk.
Miután mindenki elment, Ginny Harryhez lépett. – Hogy gondolod a dolgot?
- Kinél van a térkép? – emelte fel a hangját Harry.
Seamus átnyújtotta a régi pergament. – Egyébként kösz. Nagyon hasznos volt.
- Szívesen. – vigyorodott el Harry, és az üres pergamenhez érintette a pálcáját. – Esküszöm, hogy rosszban sántikálok.
Parvati és Lisa felsikkantottak, mikor a pergamenen tintacsíkok jelentek meg, és lassan kirajzolódott a Roxfort, valamint a benne tartózkodó emberek. – Mi ez? – suttogta Parvati.
- A Tekergők Térképe. – válaszolta Harry, a ruhaujjába csúsztatva a pálcáját. – Az apám és a barátai készítették, mikor még ide jártak. Ez a leghasznosabb dolog, ami eddig a kezembe került, kivéve talán a láthatatlanná tévő köpönyegemet. – kacsintott.
- Magasságos egek, Harry. – motyogta Lisa a fejét rázogatva.
- Jól van akkor. – kezdte Harry komoly hangon, mire mindannyian felé fordultak. – Most kockáztatnunk kell, mert sajnos csak egyetlen helyet ismerek az egész iskolában, ahonnan tudunk hoppanálni, és nem vagyok benne biztos, hogy az őrzője örülni fog, ha ennyi emberrel jelenek meg nála.
- Létezik ilyen hely? – kérdezte Lisa.
Ginny rémülten meredt Harryre. – Azt mondtad, Malazár mindenki mást megöl, aki oda mer menni!
- Várjatok, ez a Titkok Kamrája? – tátotta el a száját Blaise. – Harry, ez őrültség!
- Van jobb ötletetek? – kérdezte tőlük kedvesen Harry.
- Most mind meghalunk... – nyöszörögte Seamus.
- Jaj, ne legyél már ilyen gyerekes. – horkant fel Harry, és a térképet zsebre vágva előhúzta a pálcáját. – És most, mivel ahogy már említettem, nekem nem szabadna itt lennem, lekicsinyítem magamat. Gin, te viszel magaddal, vezesd a többieket a bejárathoz.
- Harry, nem maradhatnék inkább itt? – nyafogta Seamus.
Harry fenyegetően összehúzta a szemeit. – Malazár lesz a legkisebb problémánk, ti szerencsétlenek. Gondoljátok, hogy olyan nagyon egyszerű lesz bejutni a minisztériumba, megtalálni a börtöncellákat, átjutni az őrök között, megtalálni Percyt és megölni őt? – sziszegte. – Én egyáltalán nem aggódom Malazár miatt, azt hiszem, mindaddig, amíg jól viselkedtek, képes leszek őt lebeszélni arról, hogy megöljön titeket. Ti csak a minisztériummal törődjetek, a veszélyes Alapítók legyenek az én gondom, megértettétek?
- Igen. – sóhajtották a többiek még mindig rémült szemekkel.
- Hugrabugosok. – horkantotta Harry, aztán magára fogta a pálcáját. – Minuta Harry.
Gin óvatosan felemelte a bátyját. – Feltehetlek a vállamra?
- Ahogy a kezeid remegnek, azt hiszem, az lesz a legjobb. – válaszolta Harry vékonyka hangon. Erre a nevetséges hangra mindannyian elmosolyodtak, míg Ginny a vállára ültette a fiút, ahol az felállt, és belekapaszkodott a hajába.
- Azt hiszem Harrynek igaza van. Törődjünk mi csak a minisztériummal, és hagyjuk rá Malazárt. – jelentette ki Ginny határozottan. – Kövessetek. Ha valaki a közelünkbe jön, Harry majd figyelmeztet.
- Aha. Ha semmi más lehetőségünk nem marad, majd szólok, hogy szóródjatok szét. – bólintott Harry.
- És hogy találunk meg titeket újra? – kérdezte Pansy.
- A nyakláncotok felmelegszik. Csak kövessétek, mint ahogy ide is követtétek őket. – válaszolta a vékonyka hang valahonnan Ginny kontyából. – És most induljatok.
- Hallottátok a főnököt. – viccelt Blaise, miközben mindannyian felsorakoztak a szobából kilépő Ginny mögött.
- Harry, ne rángasd a hajamat. – sziszegte Ginny.
- Akkor ne kapdosd annyira a fejed. – vágott vissza a varázsló.
Ginny halkan elkáromkodta magát, mire Harry felvihogott. A mögöttük jövő Juniorok elmosolyodtak.
- Egyébként mindannyian úgy néztek ki, mintha az akasztófa alá indulnátok. Viselkedjetek természetesen, vagy rontást küldök rátok. – figyelmeztette őket Harry.
- Mondja a tökmag. – ugratta őt Ginny, miközben a többiek erővel lenyugtatták magukat, és halkan beszélgetni kezdtek.
- Gin, voltál már nyakszirten átkozva Crucióval? – kérdezte könnyedén Harry.
- Nem. És nem is nagyon szeretném kipróbálni.
- Akkor ne nevezz tökmagnak. Marcus tizenkét óránál.
Ginny elvigyorodott, és integetett a Sötét Nagyúrnak. A többiek ijedten felpillantottak, mikor a férfi megállt mellettük. – Hova mentek?
Harry felmászott Ginny feje tetejére és elvigyorodott. – Úgy tűnik, egyenesen a halálba viszem őket.
- És ezt hogyan sikerült elérned? – kérdezte Tom, intve, hogy ne álljanak meg.
- A Kamrába visz minket. – panaszkodott Pansy, miközben Harry visszacsúszott Ginny kontyába.
- Ó, igaz is, Malazár mondta nekünk, hogy ha bárki mást leviszünk magunkkal, megöli. – bólintott a Sötét Nagyúr.
- És le tudod beszélni Harryt róla? – kérdezte reménykedve Seamus.
- Nem. Ő griffendéles. Képtelenség a lelkére beszélni. – rázta a fejét Tom.
- Ezt hallottam. – szólalt meg Harry.
- És mit tudsz tenni ellene, apróság?
- Úgy megbillentem a hátsó feledet, hogy Dumbledore irodájáig repülsz.
- Mondja a véraláfutásos fenekű.
- Csak mert nem tudom legyőzni Luciust a harcművészetekben, még nem biztos, hogy téged se tudlak megverni.
- Ó, igen, de ez a nadrág lelassít, nem tudtad?
- Szeretnéd, ha levetném, mielőtt neked megyek?
- És az a talár is akadályozni fog.
- Ó, értem, csak meztelenül akarsz látni, te szemét.
- Talán így van.
- Hagyjátok már abba. – motyogta Ginny, míg a mögöttük jövő négy Junior elnevette magát.
- Gin nem szeretne meztelenül látni. – vonta le a következtetést Harry.
- Nagyon úgy tűnik.
- Szétszóródni! – kiáltott fel hirtelen Harry.
Blaise és Seamus beugrottak egy falikárpit mögé, és azonnal csókolózni kezdtek. Parvati és Lisa elindultak visszafelé. Pansy emelgetni kezdte a kárpitokat, mintha Seamust és Blaise-t keresné. Ginny és Tom folytatták az útjukat.
McGalagony jelent meg a kanyar mögött. – Ó, Marcus, hát itt vagy. Albus beszéli szeretne veled.
- Köszönöm, Minerva. – biccentett Tom. – Miss Weasley, holnap az előcsarnokban találkozunk.
- Ott leszek, Marcus. Már alig várom, hogy láthassam Harryt!
- Ebben biztos vagyok. – kacsintott rá Tom és elindult Dumbledore irodája felé, miközben McGalagony lehordta Pansyt, amiért a kárpitokat feszegeti, és belebotlott Seamusba és Blaise-be. Miután nekik is jól megmondta a magáét, befordult a sarkon, és eltűnt szem elől.
A Juniorok futva felzárkóztak a vezetőikhez, és nemsokára ott álltak a második emeleti lányvécé előtt. – Myrtle már megint bőg.– nyögött fel Lisa.
- Fantasztikus. – motyogta Harry elhúzva a száját, és újra felmászott Ginny feje tetejére. Bocsánatkérő pillantást vetett a Juniorokra – Sajnálom. – mondta, miközben Ginny egyenesen a vécé ajtaja felé indult.
- A bejárat egy lányvécében van? – kérdezte döbbenten Blaise. – Azt hittem Malazár férfi!
- Az is. – vonta fel a szemöldökét Harry. – De jobb, ha nem keresel logikát Mardekár Malazár gondolkodásában.
- Fúj. – fintorodott el Pansy, a vizes talárjára pillantva.
- Lányok. – horkant fel Seamus, becsukva az ajtót a társaság mögött.
- Mit kerestek itt? – röppent ki hirtelen eléjük Myrtle, és helytelenítő pillantást vetett rájuk.
- Myrtle... – kezdte Parvati.
- Velem vannak, Myrtle. – szólalt meg Harry, aztán leugrott Ginny fejéről. – Primitivus magnitudo. – A földre már a rendes méretében ért le. Felnézett a nagy szemeket meresztő Myrtle-re. – Ugyan, drágám, nem kellene ennyit sírnod. Szebb vagy, mikor mosolyogsz. – mondta felállva.
- Óóóh... – kuncogott Myrtle, aztán eltűnt az egyik fülke ajtaja mögött.
A többiek döbbent arca láttán Harry megrántotta a vállát. – Tetszem neki. – súgta, aztán a mosdókhoz fordult. :Tárulj fel.: Parancsolta.
A háta mögül ijedt hangokat hallott, mikor a mosdó a padlóba süllyedt. – Azta. – suttogta Seamus.
Ginny megragadta Harry karját. – Én félek.
- Rossz emlékek. – mormogta Harry, és szorosan magához ölelte. – Gin, nem lesz semmi baj, megígérem. Én is itt leszek melletted.
Ginny felnézett a bátyja aggódó zöld szemébe, és bólintott. – Jó. – Az ajkát harapdálva hátrébb lépett. – És most nincs itt se napló, se baziliszkusz, se semmi.
Harry kedvesen rámosolygott. – Bingó. – Végignézett a többi Junioron. – Másodikban Gin nyitotta ki a Kamrát, Voldemort egy visszatérési kísérletének köszönhetően. Most előjöttek a rossz emlékei, meg minden. – magyarázta, kielégítve a kíváncsiságukat. Mindannyian bólintottak, hogy értik. – Jól van. Én megyek előre. Gin, te jössz utánam. A többiek olyan sorrendben jönnek, ahogy nekik tetszik, kivéve Pansyt, ő jöjjön utoljára. A Kamra magától becsukódik utánunk. Mindenki értette?
- Igen. – morogták.
- Jól van! – Harry integetett nekik, aztán egy kurjantással beleugrott a csőbe, mire mindenki elmosolyodott.
- Úgy néz ki, mintha nagyon otthon lenne. – vigyorgott Ginny a cső szájához lépve. – A másik oldalon találkozunk. – tette hozzá, aztán belemászott a csőbe, és a fiúnál jóval nyugodtabban elindult.
Mikor az aljára ért, szembetalálta magát a kezét nyújtó Harryvel, és a fintorgó Mardekár Malazárral. – Ugorj. – kuncogta Harry, és talpra húzta, alig valamivel azelőtt, hogy Parvati is leért. Ginny félreállt az útból, míg Harry gyorsan felsegítette a másik lányt is, majd sorban a többieket, míg végül Pansy is leért.
- Jól van! – Harry az őt lesújtó pillantással méregető Malazár mellé szökkelt, figyelemre se méltatva a nem igazán szívélyes fogadtatást. – Fiúk-lányok, ez itt a hírhedt Mardekár Malazár. Malazár, ők a Juniorok közé tartoznak. Ginnel, Seam-mel, Pan-nal és Binivel már találkoztál. A másik két hölgy Lisa Turpin és Parvati Patil, hollóhátas és griffendéles.
- Ha nem hagyod abba a pattogást... – mordult fel Malazár.
- Igen, igen, tudom. Levágod a kedvesebbik részeimet. Köszönöm, Malazár. – horkant fel Harry, egy pillanatra sem maradva egyhelyben.
- Szöcskét vacsoráztál, Harry? – horkant fel Seamus.
- Nem, csak engem próbál kihozni a sodromból, úgyhogy jobb, ha be is fejezzük a társalgást. – mordult fel Malazár, és elindult a Kamra felé. – Kövessetek.
- Ugye milyen aranyos fickó? – vigyorgott Harry a szellem után fordulva, aztán gyorsan kivédte az Alapító által felé küldött rontást.
A Juniorok összevigyorogtak, aztán a vezetőjük után indultak.
---
- Esküszöm, az a csúszda minden alkalommal koszosabb, ahányszor csak lecsúszok rajta. – panaszkodott Harry, a földre dobva a talárját.
Seamus elismerően füttyentett. – Buliba készülsz, szépségem?
Harry rávigyorgott a fiúra. – Készültem, de tudod, sajnos közbejött egy halálfaló.
- Mit szólt a szerencsés kiválasztott, mikor meglátott ebben a cuccban? – kérdezte Pansy, lecsüccsenve a kandalló előtti székre. Még mindig volt egy órájuk, mielőtt biztonságosan betörhettek a minisztériumba, úgyhogy mindannyian Mardekár hálószobájában gyűltek össze, halálra idegesítve vele a szellemet.
- Tátogott, mint a partra vetett hal. – kuncogta Harry.
- Úgy nézel ki, mint egy bűnöző. – tájékoztatta a fiatalembert Malazár, aki ekkor jelent meg a fiú mögötti falban. – És mikor szerezted azt a tetoválást?
- Tetoválásod is van? – sikkantotta Parvati. – Mutasd!
- Griffendélesek. – mordult fel Malazár, miközben Harry hátat fordított nekik, és megmutatta a tetoválását Parvatinek és Lisának.
- Milyen kedves vagy ma. – horkant fel Harry. – Godrik még mindig nem hajlandó veled lefeküdni?
- Erről jut eszembe. Te már lefeküdtél Rowle-vel? – vágott vissza Malazár gúnyosan.
A szobában megfagyott a levegő. Ginny, Pansy, Blaise és Seamus aggódva pislogtak Harryre. A két mardekáros és Seamus már hallott róla, mit tett Harryvel az unokatestvére, bár eredetileg lemaradtak a történetről. Lisa és Parvati zavarodottan figyelték őket.
- Látod, Malazár, most elárultad a nagy titkot Lisának és Parvatinek! – panaszkodott Harry, aztán a két lányhoz fordult. – Gin nem a barátnőm. Marcus Brutussal járok.
- Akkor ezért van bejárásod a szobájába! – tátotta el a száját Parvati.
- Ez az egyik oka. – bólintott Harry. – De továbbra is kitartok amellett, hogy én parancsolok neki.
- Perverz.
- Nem igazán. – vont vállat Harry. – Nem szívesen van alul.
A két lány izgatottan felsikkantott, míg a Harry másik négy barátja aggódva figyelte a fiút. – Harry? – szólalt meg végül halkan Ginny.
A zöld szemű varázsló halványan elmosolyodott. – Jól vagyok, Gin. Már túltettem magam rajta.
Ginny megnyugodva felsóhajtott. – Egy pillanatig azt hittem, hogy azonnal robbanni fogsz.
:Elmondtad nekik.: Sziszegte Malazár, megállva Harry mellett, míg Parvati és Lisa összedugták a fejüket.
:Igen...: Harry a két pletykafészekre nézett. – Ha ezt terjeszteni meritek, kénytelen leszek átvenni Voldemort halálfaló-Cruciózási szokását, lányok.
A két lány elsápadt. – Igenis, uram.
- Köszönöm. – biccentett Harry, aztán leült az ágyra, és felnézett Malazárra. :Nem válaszoltál a kérdésemre.:
Malazár elfintorodott. :Nem hajlandó.: Elkeseredetten leült Harry mellé az ágyra. :Ez olyan bosszantó.:
:Lehet, hogy még mindig nem bocsátott meg neked, amiért elmentél világot látni.:
:Azt mondta, hogy már megbocsátotta...:
:Akkor lehet, hogy valami más a baj. Akarod, hogy beszéljek vele:
:Kérlek.:
Harry felállt, és kinyújtózott. :A szobájában van:
:Igen. Soha nem mozdul ki onnan.:
Harry bólintott, aztán a többiekhez fordult. – Hé, srácok? – A Juniorok felkapták a fejüket. – Most jutott eszembe, hogy el kell még intéznem valamit, amíg itt vagyok. Mire indulnunk kell, visszajövök. Malazár megígérte, hogy senkit nem belez ki.
:Fúj.: horkant fel Malazár.
:Csitt, te.: Vigyorgott rá Harry, aztán újra a Juniorokra fordította a figyelmét. – Kérdés?
- Csak egy. Van ennek valami köze Marcushoz? – kérdezte Pansy erőltetett komolysággal, de a szája széle jól láthatóan megrándult.
Harry felvonta a szemöldökét. – Bármennyire is meglepő lesz ez a számodra, de nem. Valójában a családomat érintő dologban kell eljárnom. – mondta rejtélyesen, aztán kisietett a könyvszekrény mögötti rejtett átjárón keresztül.
- Senki nem ismeri úgy ezt az iskolát, mint a mi Harrynk. – sóhajtotta Blaise.
- Igaz. – bólintott Ginny. – Nagyon igaz.
---
- Godrik? Beszélhetnék veled?
- Hogy jöttél be? – kérdezte gyanakodva Godrik. – És nem tiltottak ki téged véletlenül?
- Malazár szobájából jövök. A kitiltással kapcsolatban pedig igazad van. Viszont be kellett jönnöm, elintézni néhány dolgot. És beszélnem kell veled.
- Ezt már mondtad. – Godrik az egyik szék felé intett. – Ülj le és beszélj.
Harry csúnyán nézett rá, és nem ült le. – Godrik, miért kell olyan nagyon megnehezítened Malazár dolgát?
- Mi van, ha semmit nem akarok attól a kígyótól? – csattant fel Godrik. – Egyébként is, miért állsz te az ő oldalán!
- Mert segített feldolgozni a problémáimat. – válaszolta Harry nyugodtan. – Mikor szükségem volt valakire, akivel nyugodtan kiabálhatok, hagyott kiabálni. Mikor szükségem volt valakire, akinek elmondhattam, mi történt velem, meghallgatott. Mikor rám jött a sírás, hagyott sírni. Mindent tud rólam. Ha szüksége van a segítségemre, hát segítek neki. És most légy szíves, áruld el, valójában mi a bajod.
- Ez a bajom. – sziszegte Godrik, és elfordult.
Harry elé lépett. – Te is tudod, hogy valójában nem ez a baj. Egyébként is, ez nem lehet az oka. Már akkor is ugyanolyan kígyó volt, mikor a Roxfortot építettétek. Mi bánt téged?
- Semmi. – szipogta Godrik.
- Az volt a baj, hogy elindult világot látni? Vagy az, hogy évszázadokig feléd se nézett? Mi a baj, Godrik?
- Egyébként is, miről kellett neked Malazárral beszélned? – vágott vissza Godrik.
Harry a szemeit forgatta. – Csak próbálod megkerülni a kérdést.
- Nincs itt semmiféle kérdés.
- A sírba viszed! – kiáltott fel hirtelen Harry.
Godrik úgy nézett rá, mint akit pofon ütöttek. – Már régen halott, Harry.
- És hiányzol neki, ugyanúgy, mint ő neked. Miért nem szeded végre össze magad, és mondod el végre valakinek, miért vagy olyan átkozottul keményfejű?
- Nem vagyok keményfejű.
- Pedig esküdni mertem volna rá.
- Gúnyolódni mersz velem?
- Nincs miért félnem egy ilyen beszari alaktól. – válaszolta jegesen Harry.
- Hallgass. Nem tudsz te semmit.
- Nagyon is sokat tudok. – válaszolta Harry. – Csak azt az egyet nem tudom, de próbálom kideríteni, miért viselkedsz olyan szemét módon azzal a férfival, aki évszázadok óta többet jelent ér neked a világ minden kincsénél.
- Nem vagyok köteles neked semmit elmondani, kölyök.
- Pedig nagyon úgy néz ki, hogy valakinek el kell mondanod. – horkant fel Harry. – Mert már kezd elegem lenni belőle, hogy az ősöm egy ilyen szerencsétlenség.
- Vigyázz a szádra! – ordított rá a fiúra Godrik.
- Kényszeríts rá. – vigyorodott el Harry, és összefonta a karjait a mellkasa előtt. – Ha mersz.
- Már nagyon az idegeimre mész, te kis kurva. – tornyosult fölé fenyegetően az Alapító.
Harry felszisszent. – Nagyon örülnék neki, ha többé nem szólítanál így.
- Miért ne? – csattant fel Godrik. – Talán zavar téged, Utódom?
- Igen. És, tekintve, hogy úgy húsz perc múlva le kell vezényelnem egy támadást, és nem szeretnék könnyek között az embereim elé állni, kénytelen vagyok szépen megkérni téged, hogy tartózkodj ettől a szótól.
Godrik megmerevedett. – Könnyek között... Micsoda? – összevonta a szemöldökét. – Téged megerőszakoltak?
Harry a mennyezetre emelte a szemeit. – Talán, de most nem az én szar életemről van szó. Most azt próbáljuk kideríteni, miért nem vagy hajlandó szóba állni Malazárral.
- Ki erőszakolt meg?
- Nem tartozik rád. Válaszolj a kérdésemre.
- Addig nem, amíg te nem válaszolsz az enyémre.
- Akkor akár örökké itt meredhetünk egymásra, de jelenleg nincs időm veled vitatkozni. Menj, kérdezd meg Malazártól, ha mindenáron tudni akarod. Akkor legalább beszélsz vele. – morogta Harry, aztán megfordult, és távozott ugyanarra, amerre bejött.
- Utódok. Kellenek a fenének. – horkant fel Godrik, és eltűnt a hálószoba függönye mögött.
---
:Még a szokásosnál is nehezebben ment.: nyögött fel Harry, mikor belépett Malazár szobájába.
Malazár aggódva pillantott rá. :Mondott neked valamit, ugye? Sápadt vagy.:
:Semmi bajom. Viszont ha jönne, és azt kezdené firtatni, hogy ki erőszakolt meg, legyél már olyan mardekáros, hogy előtte kiszeded belőle, mi a franc baja van.: motyogta Harry, fáradtan végigsimítva a homlokán. :Most viszont nagyon szükségem lenne egy ölelésre.:
Malazár felhorkant, átkarolta a fiút, és elmosolyodott, mikor Harry a szemét lehunyva a vállára hajtotta a fejét. :Mit mondott neked, kis Griffendél:
Harry megrázta a fejét, és kibontakozott az ölelésből. :Talán majd elmondom, mikor visszajöttünk. Most nem. Indulnunk kellene.:
Malazár bólintott. :Bármi is volt az, ne idegeskedj rajta. Vegyél példát Rowle-ról, és vezesd le a célpontodon.:
Harry keserűen felnevetett. :Az nagyon fájna Percynek, és aztán senki másnak nem maradna esélye vele játszadozni.:
- Hé, Harry, jól vagy? – kérdezte aggódva Ginny.
- Csak az idegeim. – vont vállat Harry.
- Valóban? – mondta Ginny hitetlenkedve.
Harry elmosolyodott. – Valóban. Ha ezt elcsesszük, Voldi alaposan hátsón billent érte. – Végigsimított a haján. – Vagy átad Luciusnak. Majd ami éppen az eszébe jut.
- Ugyan, nem tenné. – válaszolta Seamus. – Túlságosan is kedvel téged.
- Ez igaz. – kuncogott Blaise.
- Egyébként, ha téged felképel érte, mit gondolsz, velünk mit fog csinálni? – ugratta őt Lisa.
Harry összenézett Malazárral. :Lehet, hogy elküldi őket Godrikhoz.: jegyezte meg az Alapító.
Harryből kitört a nevetés. – A tökéletes büntetés! Szinte látom.
- Micsoda? – kérdezte gyanakodva Pansy.
Harry elvigyorodott, míg Malazár diszkréten nevetgélt a háta mögött. – Ez a párszaszájúak titka.
- Ez nem igazság! – kiáltott fel Ginny, és a bátyjának ugrott.
Harry megint felnevetett, mikor egy csomóban a földre zuhantak. – Lehet, hogy most te győztél, de úgyse mondom el soha!
- Harry!
Harry szemei huncutul villogtak. – Ideje mennünk.
- Nem kelek fel rólad!
- Nem is kell. – mondta Harry, aztán gyorsan a hátára fordította a lányt, és felállt. – Korábban kell felkelnie annak, aki bármit is ki akar szedni belőlem, Miss Weasley.
- Jajj... – nyögött fel Ginny, és nagy nehezen talpra kecmergett. – Csaltál.
- Mardekáros vagyok. Amit csak tudok, a magam hasznára fordítom. – válaszolta Harry, magához hívva és felöltve a talárját. – Mindenki változtassa át a talárját olyanra, amit az avatásakor is viselt. Parvati, gyere ide, megcsinálom a tiédet.
Mikor mindannyian átváltoztak, és az arcukba húzták a csuklyájukat, Harryre néztek, aki még mindig az egyszerű fekete talárt viselte, csuklya nélkül. – Helyezkedjetek körbe, és fogjátok meg egymás kezét, aztán koncentráljatok rám. Egy hangot se akarok hallani. Ha én nem tudok koncentrálni, mindannyiunkat félbeszakíthatom.
:Sok szerencsét.: mondta Malazár, félrehúzódva a hoppanálási körtől.
Harry elmosolyodott, és koncentrálni kezdett a barátai mágiájára. Már egyetlen ember hoppanálása is veszélyes volt, másokkal hoppanálni egyenesen őrültség. Szükség volt a többiek bizalmára, és egy nagyon erős varázslóra, aki végre tudta hajtani ezt a műveletet.
Harry összefogta a társai mágiáját, és lehunyta a szemét. – Apparate Omnes!
---
Harry óvatosan kinyitotta a szemét, és megnyugodva kiengedte a levegőt. – Mindenki egy darabban van?
Hat „Igen" választ kapott.
- Jól van. Ugyanaz a sorrend, mint mikor a csövön mentetek le. Egy hangot se halljak. Pálcákat elővenni. Kövessetek. – parancsolt rájuk suttogva Harry, aztán megfordult, és áthaladt az üres előcsarnokon a liftekhez. Tom? Bent vagyunk. Értesítette a Sötét Nagyurat és mutatta a többieknek, hogy szálljanak be mellé.
Mondtam, hogy meg tudod csinálni.
Eegen. És most merre?
Fel az aurorok szintjére... Nem emlékszem, hányadik emelet...
Harry a szemeit forgatva rácsapott a „Rettenetes sietség" feliratú gombra. Még jó, hogy én tudom. Jegyezte meg, miközben egy hivatalos női hang zendült fel a liftben.
- Kérem adja meg a kívánt szint számát. – mondta a hang, és az ajtók bezárultak.
- A második emeletre megyünk. – válaszolta Harry. A lift azonnal megmozdult, és ő rávigyorgott a többiekre. – Fel a fejjel. Ha valamit elrontunk, a legrosszabb, ami történhet, hogy az aurorok megátkoznak minket.
- Hagyd abba a mosolygást. A frászt hozza rám. – motyogta Ginny a csuklyája alatt.
Harry vállat vont, és előre fordult. Lesznek őrök?
Valószínűleg. Nem vagyok benne biztos, hogy a mi aurorunk ma bent van.
Van aurorunk?
Meglepődtél, ugye? Igen, van egy auror a mi oldalunkon. Nem is akármilyen. A neve Cassidy Hayes. Hosszú vörös haja van, már ha látnád.
Lehet, hogy egyszer már találkoztam vele, mikor itt voltam... Harry elgondolkodott, és csak akkor kapta fel a fejét, mikor a felvonó lassítani kezdett.
- Második emelet, Varázsbűn Üldözési Főosztály, Varázs... – kezdte a hang, miközben az ajtók kinyíltak.
- Köszönöm. – mondta Harry, és mosolyogva intett a többieknek, hogy kövessék. Az ajtók becsukódtak mögöttük, és ő a társaság élére állva elindult. – Figyelmeztetés. Ha szétszóródnánk, kövessétek a nyakláncotokat. – Mondta halkan. Mindannyian bólintottak, hogy megértették, és ő végigvezette őket egy folyosón, amiről mindkét oldalon ajtók nyíltak, majd megállt az egyik előtt, amin egy felirat hirdette: tárgyalásra váró gyanúsítottak.
Harry betaszította az ajtót, és belesett a sötét folyosóra. Az egyik oldalon cellák sorakoztak, amik messziről bűzlöttek. Becsukta az ajtót, és az embereire pillantott. – Remélem, mindenki ismer legalább egy láthatatlanná tévő bűbájt. Most szükségetek lesz rá. – figyelmeztette őket komoran. Azok bólintottak. – Jól van. Végezzétek el a bűbájokat. Pan, Bini, Seam, ti feleltek érte, hogy Lisa és Parvati ne vesszenek el.
- Értettük, uram. – mormogta Pansy, míg a varázslók bólintottak.
Harry várt, amíg mindenki láthatatlanná nem vált, aztán újra kinyitotta az ajtót, és végigsietett a cellák előtt, miközben a szemei ide-oda járva keresték a Weasley fiút.
Percy egy nagyjából félúton levő cellában volt. Egy távoli sarokban ücsörgött összekuporodva, és hangtalanul sírt. Harry tudta, hogy a némító bűbáj még mindig a helyén van. – Szegény Weasley. – mormogta, és halkan kinyitotta az ajtót. Percy felkapta a fejét, és a szemei reménykedve felcsillantak. – Szegény kicsi áruló. – tette hozzá Harry, megszüntetve a láthatatlanná tévő bűbájt. – Tudhattad volna, hogy a sötét oldalt életed végéig szolgálnod kell.
- És itt van az életed vége. – szólalt meg Ginny hidegen mosolyogva, miután ő is megszüntette a bűbájt, aztán hátratolta a csuklyáját. Percy úgy elsápadt, mint egy szellem. – Nem lett volna szabad ilyet tenned, Percy.
Harry megveregette a lány vállát, és a többiekre nézett. – Őröket mindkét oldalra. Lisa, Parvati, ti mentek. A figyelmeztetés az, hogy szétszóródni. – A lányok bólintottak, és kiléptek a folyosóra. – Pan, dobj fel egy némító pajzsot. Nem szeretnénk felverni senkit. – Pansy elvigyorodott, és megtette, amire kérték. Seam, te őrzöd az ajtót. Ha figyelmeztetnek, zárd be. – Seamus bólintott, és az ajtó mellé állt, kidugva a fejét a folyosóra.
Harry újra a rémült halálfaló felé fordult, akinek Ginny egészen eddig sértéseket suttogott. – Percy, Voldemort mondta, hogy eddig még egyszer se próbáltad a Cruciatust. Hát ezen segítenünk kell. – Előhúzta a pálcáját, és a feltápászkodó fiatalemberre fogta. – Crucio.
---
Harry hidegen mosolyogva kilépett a folyosóra, és becsukta az ajtót maga mögött. Percy a saját vérében és ürülékében feküdt a sarokban. Pansy és Blaise Weasley vérével felírták a falra, hogy „A sötét oldalt életed végéig szolgálod". – Óvatosan. – mormogta Harry, elindulva a kifelé vezető irányba.
- Innen nem tudunk hoppanálni? – suttogta Ginny.
- Nem. Le van védve. A kinti folyosó viszont nincs. – szűrte a fogai között, ahogy közelebb értek a kijárathoz. Harry kiterjesztette a mágiáját, emberek után kutatva a folyosón. Mikor biztos volt benne, hogy sehol senki, kivezette őket az ajtón. – Körbe. – sziszegte, megvizsgálva a folyosó a korábbinál gyengébb védelmi rendszerét. Át tudja vinni a társaságot, de azzal megszólaltatja a riasztót. Ezzel viszont nem törődött.
Vigyázz, hogy a célodat ne tudják bemérni.
Értettem. – Koncentrálni. – figyelmeztette a többieket Harry. – Egy hangot se. Visszatérünk Malazár szobájába. – a társaság bólintott, és Harry érezte, hogy a mágiájuk csatlakozik az övéhez. Összefogta őket, és lehunyta a szemét. – Apparate Omnes!
Mikor eltűntek, az épületben megszólalt a riasztó.
---
- Ahogy látom, jó munkát végeztetek. – jegyezte meg Tom, mikor megjelentek Malazár szobájában.
Harry gyorsan elkapta Ginnyt, aki erőtlenül térdre esett. A lány enyhén zöld volt, csakúgy, mint a többiek. – Arra van a mosdó. – mutatta az irányt. – Több vécé is van. – Az öt hetedéves sietve eltűnt az ajtó mögött, míg Harry talpra segítette Ginnyt, és Tomra pillantott. – Hozhatnál abból a hányinger elleni főzetből. – javasolta, aztán átkísérte Ginnyt a mosdóba.
Tom csendesen kiosztotta a bájitalos üvegeket. Harry gyengéden simogatta a húga hátát, míg az próbált mélyeket lélegezni. – Mindenki rosszul lesz az első támadás után. – mondta a Sötét Nagyúr halkan, átnyújtva a bájitalt Harrynek, aki aztán segített Ginnynek meginni. A lány hálásan Harry vállának dőlt.
- Harry nem lett rosszul. – Mondta Parvati.
- Láttam már ennél sokkal rosszabbat is. – sóhajtotta Harry, még mindig a húga hátát simogatva. – Átéltem már sokkal rosszabbat is. Nekem már nincs hányingerem. – mosolygott rájuk. – Gyerünk, üljünk le a hálószobában. Gin, vigyelek?
- Kérlek. – suttogta a lány gyenge hangon.
Harry egyik karját Ginny térde alá csúsztatta, a másikkal átölelte a hátát, és óvatosan felállva követte a Juniorokat a szobába, majd Ginnyvel az ölében leült egy nagy plüssfotelbe. Tom leült mellé a karfára, és meglengetett egy üvegcsét az orra előtt. – Ha nem veszed be azonnal, később nagyon meg fogod bánni, ezt elhiheted nekem. – figyelmeztette.
Harry a szemeit forgatta, de engedelmesen lenyelte a főzetet, aztán elfintorodott. – Fúj.
- Mi volt az? – kérdezte Pansy, átkarolva a térdeit.
- Segít a mágikus kimerültség ellen. A hoppanálás már magában sem egyszerű dolog, de a hoppanáló körök nagyon kimerítők, még a ti segítségetekkel is. Harry kettőt is elvégzett, egy láthatatlanná tévő bűbájjal, egy Cruciatus átokkal és egy halálos átokkal megtetézve, ha jól tudom?
- Igen. – Harry a Sötét Nagyúr oldalának dőlt, és szorosan magához ölelte Ginnyt. – És most kezdek elfáradni. Kösz, Marcus.
A Juniorok halkan felkuncogtak. – Olyan kergének érzem magam. – tájékoztatta őket Lisa.
- Ezért nem szeretem ezt a főzetet. – morogta Tom, átkarolva Harryt és Ginnyt. – Mindenki rettenetesen vihogós lesz tőle egy egész órára.
- Biztos igazad van. – motyogta Harry elhúzódva a szerelmétől. – De biztonságban vissza kell juttatnunk a többieket.
- Menjetek az én szobámon keresztül. – javasolta Godrik, aki hirtelen megjelent a könyvespolcok közti ajtóban. Malazár csúnyán nézett rá.
- Most túl fáradt vagyok hozzá, hogy veletek vitatkozzam, úgyhogy fogjátok be. – dörrent rájuk Harry. Aztán Ginnyre nézett, aki úgy látszik, elaludt. – Seam, Parvati, rátok bízhatom Ginny ágyba szállítását?
- Igen. – mondták azok mosolyogva.
- Nagyon jó. Seam, gyere, vedd át. – sóhajtotta Harry és óvatosan felállt.
Ginny felriadt, mikor Harry átadta a másik fiúnak. – Havvy? – nyögte.
- Aludj nyugodtan, húgocskám. Holnap találkozunk. – mondta Harry gyengéden, kisimítva a lány haját az arcából, aztán visszaváltoztatta a ruháját.
Tom kikapta Harry kezéből a pálcát, és megtartotta a fiút, mikor az megszédült. – Semmi mágia, Mr. Potter. Már így is eléggé ki vagy merülve.
- Elnézést. – motyogta Harry félrehúzódva, és valahogy sikerült talpon maradnia. – Marcus, vissza kell vezetnünk Lisát. Nem tudja az utat.
A kisereglő mardekárosokat és griffendéleseket figyelve Godrik felhorkant. – Lisa velem jön. – mondta ellenkezést nem tűrő hangon. – Tegyél róla, hogy az a kis szörnyeteg aludjon is valamennyit. – tette hozzá, jeges pillantást vetve Tomra.
Tom a karjába kapta a tiltakozó Harryt, amin a jelenlevők jól szórakoztak. – Parancsára, Griffendél. Harry, fejezd be a nyafogást. – Harry magában motyogott valamit, aztán Tom vállára hajtotta a fejét. A Sötét Nagyúr felkuncogott. – Csitt, szerelmem. – suttogta, és megcsókolta a fiú sebhelyét, aztán biccentett a két szellemnek és a hollóhátasnak. – Jó éjt.
- Jó éjt.
Tom rámosolygott a karjaiban alvó fiúra, és elindult a szobája felé vezető úton.