Elhagyva

by Enelen

Harry Potter magára marad London közepén, és mindjárt az első útján belebotlik a legnagyobb ellenségébe... Batsutousai Abandon című művének fordítása. SLASH

41. Chapter 41

Fordította: Herika

Béta: én és Nivett

Külön köszönet Enahmának, aki annyit segített, hogy ő se tudja (akkor pedig senki se :), valamint TTB-nek, aki nem is tud róla, mennyit segített a „ha valami nem megy, akkor nem megy" megjegyzésével abban az interjúban :)

Bocs a késésért, én ültem raja ilyen sokáig. Van viszont egy következő fejezet is, nem ittfelejteni!

--NLN

::Párszaszó::

gondolatátvitel

41. Fejezet

A Ron kicsapását követő vasárnapot az iskolaelső és a két hetedéves griffendéles prefektus számára teljesen elrontotta a McGalagonnyal és Dumbledore-ral folytatott megbeszélés az ebédszünetben.

- Üljetek le. - mondta komoran Dumbledore a három diáknak. McGalagony már helyet is foglalt egy aprólékosan kifaragott, meglehetősen kényelmetlennek tűnő, egyenes hátú széken.

A három diák összenézett, és előrébb lépett. Parvati egy kényelmes plüss vörös színű karosszéket varázsolt magának McGalagony mellé. Harry varázslata nyomán kék és zöld székek tűntek fel Hermione és önmaga számára, majd mindhárman tisztelettudóan leültek. Előttük feltűnt egy tálca szendvics, amiből a két lány engedelmesen vett egyet-egyet. Harry az igazgatóthoz fordult. - Nem akarok tiszteletlen lenni, uram, de miért kéretett ide minket? - érdeklődött a hollóhajú fiú.

Dumbledore felsóhajtott. - Ma reggel levelet kaptam a minisztertől Mr. Weasley tárgyalása ügyében. - Elhallgatott, ivott egy korty teát, mintha tesztelni akarná a türelmüket.

Harry belement a játékba. - Egy levelet, uram?

- Igen.

- És mit… - folytatta Harry, mikor Dumbledore újra gondolataiba merült - tartalmazhatott az a levél, ami miránk tartozhat? - Úgy döntött, még jobban utálja Dumbledore szemében megjelenő csillogást, mikor visszatartja az információkat. - Úgy értem, ha Ron haláláról van szó, akkor az sajnos aligha érint minket. Kivéve talán Hermet, mivel neki közölnie kell majd a gyermekével. És ha erről van szó - tette hozzá Harry egy pillanatnyi gondolkodás után -, felteszem, nekem is itt kell lennem, mint keresztapának vagy valami ilyesmi. Hogy Parvati miért van itt, arról a legcsekélyebb fogalmam sincs. Hiszen amennyire én tudom, Gin a keresztanya. - Lustán körülnézett a szobában. Hermione csendesen nevetgélt bele a szendvicsébe, míg Parvati, és McGalagony természetesen komolyak próbáltak maradni. Dumbledore elnézően mosolygott.

- Mr. Potter, gondolom most kissé túlzott, ugye? – kérdezte az igazgató komolyhangon, de csillogó szemmel és mosolyogva.

Harry megvonta a vállát. - Nem.

- Harry, te akkora seggfej vagy. - Kuncogott Hermione. - Igazgató úr, elmondaná, kérem, mi áll a levélben?

Dumbledore mosolya elhalványult. - Mr. Weasley tárgyalása tizennyolcadikán, szerdán lesz megtartva. Mindhármukat tanúként kérték fel ellene. Az aznapi órákról felmentést kapnak, és közvetlenül reggeli után indulnak. Visszatérésük attól függ, mennyi ideig húzódik a tárgyalás. Természetesen én is elkísérem önöket.

- Mi van McGalagony professzorral? - kérdezte Hermione szelíden. - Ő is a szobában volt.

- Nem hagyhatjuk az iskolát igazgató vagy igazgatóhelyettes nélkül, Miss Granger. - mondta ünnepélyesen McGalagony. –Nekem is mennem kellene, de ez most nem lehetséges.

- Nem bízhatnak meg egy másik tanárt, hogy felügyelje az iskolát, míg önök távol vannak? - érdeklődött Parvati. - Egy igazgatóhelyettes-helyettest.

- Ilyen nincs - felelte McGalagony.

Harry magába fojtotta azon véleményét, hogy ez mekkora marhaság. Végül is a Sötét Rendben is csak egy ember volt, aki átvehette a vezetők helyét, ha azokkal valami történne.

Ó, igen, de nekünk két vezetőnk van, Harry. Ez benne a trükk. Hallotta a fejében Tom válaszát

- A megfelelő ruházat mindhármuktól elvárt. Legjobb az ünnepi dísztalár lenne. - Dumbledore szavai visszatérítették Harry figyelmét a való világba.

- Uram, Hermet és engem korábban elvonszoltak Malfoyék, hogy illő ruházatot szerezzünk be magunknak bármiféle nem várt alkalomra. - Harry szeme a mellette ülő boszorkányra tévedt. - Parvati?

- Én felvehetem az ünnepi talárom – felelte Parvati.

Harry felvonta szemöldökét. – Azt a rózsaszín talárt karácsonyi bálról?

Parvati meglepetten pislogott néhányat. - Ühüm, igen. Emlékszel rá?

- Igazán csinos volt, de a színei nem egy bíróságra valóak. - felelte Harry és elgondolkozva a mennyezetre emelte a szemét. - Ha az igazgató úr megengedi, ma elviszlek Roxmortsba, és nézhetünk valami kevésbé csillogót. Talán burgundi színűt.

- Ez igazán nem…

- Természetesen visszafizeted. - tette hozzá Harry, zöld szemeivel szigorúan ránézve.

- Én… rendben. Ha az igazgató úr beleegyezik. – sóhajtotta a fiatal lány, és Dumbledore-ra pillantott.

- Végül is, miért ne? - egyezett bele Dumbledore. – Nos, ez minden. Akkor most el is mehetnek. Az ebéd majdnem véget ért, így biztos vagyok benne, hogy elújságolhattok mindent a barátaitoknak, aztán Miss Parvati és Mr. Potter talán elindulhatnának Roxmortsba.

- Hát, nem is tudom, talán akár most is lemehetnénk, és magára hagyhatnánk Hermet. Biztosra veszem, hogy képes megvédeni magát a barátainktól. – Horkantott fel Harry, miközben felállt.

- Rémes vagy - nevetgélt Hermione és szintén felállt. Parvati megeresztett egy kuncogást miközben eltüntette a székeket.

- Én is meg tudtam volna csinálni. - motyogta Harry és felajánlotta karját Hermionénak, aki egy mosollyal elfogadta.

- Hoppá. - Parvati vigyorogva vállat vont, és némi erőszakkal belekarolt Harry szabad karjába. - Lekísérne minket, uram?

- Harry összevonta a szemöldökét, amikor elindultak az ajtó felé. - Félő, hogy csak hölgyeket vezetek bárhova.

- Azt sugallod, hogy én nem vagyok hölgy?

- Nem. Én állítom. Parvati, te nem hölgy vagy. Te egy rémes, aláva… - a becsukódó ajtó elvágta a vitájukat.

McGalagony szomorúan mosolygott Dumbledore-ra. - Bevallom, Mr Potter nagyon fog hiányozni.

Dumbledore bosszús pillantást vetett helyettesére. – Csak jól esik tudnod, hogy van olyan diák, aki mer sértegetni engem.

McGalagony felnevetett. - Lehetséges. - Aztán gyorsan elkomolyodott. - Feltételezem, még nem kérdezted?

- Ha jól emlékszem, auror szeretne lenni.

- Mindketten tudjuk, hogy nem kerülhet be az aurorprogramba az ő eredményeivel.

- Hátha mégis. Hiszen ő Harry Potter.

- Akkor sem…

- Majd meglátjuk. Megérdeklődöm, hogy engednék-e vagy sem. Ha igen, akkor nem fogom őt kérdésekkel nyaggatni. Ha nem, akkor természetesen megkérdezem. - Dumbledore hátradőlt a székében, és kinézett az ablakon. - Ugye tudod, hogy ő lesz a legfiatalabb?

- Tudom. Ám biztos vagyok benne, hogy bele fog egyezni. Nem mintha nem lenne gyakorlata benne.

- Az idős igazgató szomorkásan mosolygott helyettesére. – Tudom, én tudom.

- Igyekezzünk. Marcus szeretne velünk beszélni. – mormogta Harry Parvatinak, amint beléptek a griffendél klubhelyiségébe a boszorkány új dísztalárjával. – Mondd meg Hermnek, hogy ő is jöjjön le.

- Rendben. – bólintott a Junior és felsietett a lányok hálóhelyiségébe.

Harry felsóhajtott, leült az egyik szabad fotelbe és belebámult a kandallóba. Egy elsőéves lépett hozzá. – Öhm, Harry Potter? – Kérdezte idegesen.

Harry ránézett. – Enid, igaz? – a fiatal boszorkány bólintott. – Miben segíthetek? – kérdezte Harry biztatóan elmosolyodva.

- Öh, azt reméltem, hogy segíteni tudnál a bájital feladatommal.

Harry egy gyors pillantást vetett a leányhálóhelység felé, és látta, hogy még egyik barátja sem jött 0le. – Rendben. Na, milyen munkát adott fel az a csúnya Piton?

- Enid idegesen kuncogott, és elővett egy maszatos macskakaparással teleírt pergament. - Harminc centiméteres tekercset két a Feledékenység főzetről. És utalt rá, hogy ez szerepelni fog az év végi vizsgán. Átolvasnád, és megmondanád, hogy mennyire szörnyű?

Harry összeráncolta homlokát, ahogy a tekercsre koncentrált. – Szívesen, ha adsz nekem pennát és tintát. – mondta végül. – Azt is javasolnám, hogy írd át egy kicsit rendezettebb külalakban, mert Piton a macskakaparásért is le fog vonni pontokat. – A zöld szemű varázsló felnézett és észrevette a csalódást Enid szemeiben. – Sajnálom. Csak azt mondom, amit ő fog. Elárulom, hogy annyiszor piszkált a kézírásom miatt, hogy már kívülről fújom a szövegét. Felmondjam? – vigyorgott.

Enid felnevetett, majd elszaladt tintáért és lúdtollért. – Tessék. Egyébként igazad van. Állandóan az írásommal van baja. Még akkor is, ha az olyan rendes, amilyen csak lehet. Már feladtam a próbálkozást, hogy javítsak rajta.

Harry a lányra kacsintott. – Hadd áruljak el egy titkot. – Harry előrébb hajolt a lányhoz. – Minél tisztább a kézírásod, annál kevesebb pontot von le tőled. Például, ha el tudja olvasni, akkor egy ponttal kevesebbet von le, mintha nem tudná, de mindig fog levonni. Hermionének bámulatosan szép az írása, de még tőle is von le pontokat. Egyszerűen csak nem szereti a griffendéleseket.

Enid nevetésben tört ki, Harry visszaült, átolvasta a papírt, feltüntette a hibákat és javaslatokat tett. Úgy öt perccel később lejött Hermione és Parvati.

- Be kell vallanom, sosem hittem volna, hogy eljön az a nap, mikor azt kell látnom, hogy te segítesz valakinek bájitaltanban. – ugratta Hermione üdvözlésképpen, a szék háttámlájára hajolva.

- Ginnek is segítek, mióta nyáron meglátogatott, és idén megmutattam Seam-nek is hogyan kell elkészíteni a kijózanító bájitalt. – felelte Harry nyugodtan, miközben észrevett valami hibát. - Te is tudod, hogy valójában nagyon is jól tudom ezt az anyagot.

- Tudom – tette Hermione szelíden Harry vállára kezét. – Induljunk el nélküled, vagy megvárjunk?

- Várjatok. Valószínűleg egyébként is elfoglalt. Úgy emlékszem, említett valamit Dumbli látogatásával kapcsolatban. – mormogta Harry, miközben összehúzott szemmel olvasott valamit, majd leírta, hogy milyen hibát talált, és mit javasol.

- Óh, rendben. Gyere Parvati, üljünk le. – nevetett Hermione, és előrébb lépett, hogy elfoglalja a plüss karosszékek egyikék. Mellesleg, kinek a papírjai azok, Harry?

- Enid Cloughé – felelte Harry.

Hermione egy pillantást vetett a sarokban ülő kislányra, akit könyvek és pergament tekercsek vettek körül. – Vannak barátai? Tudsz róla valamit?

- Egy hugrabugos és egy mardekáros, bármilyen meglepő is ez. – válaszolta Harry fölényes kézmozdulattal. Mindkettő lány. Az egyikük Kamila Vance, Emmeline Vance lánya a Rendből, a másik, Babette Kern, egy alsóbbrendű halálfaló, Serge Kern lánya.

- Pont a közepében. – hümmögött Parvati. – Érdekes egyveleg. – És ismered az ő oldalát?

- Nem, dehogy. – vetett egy gyors mosolyt a Juniorra. – Sosem foglalkoztam vele, hogy kitaláljam. Egyébként is mugli származású. Már, ha jól tudom. Az anyja nem sokkal Enid születése után eltűnt.

- Harry, hogy tudod ezeket kideríteni? – kérdezte Hermione döbbenten.

A varázslótanonc megvonta vállát. – Megvannak a módszereim. – pusztán ennyit mondott, és felállt. – Hadd adjam ezt vissza Miss Cloughnak. – átsétált oda, ahol Enid üldögélt.

- Úgysem fogja elárulni neked. – kuncogott Parvati. – Ne meredj úgy a fenekére, bármilyen formás is!

Hermione felnevetett. – Oh, istenem. Rémes egy csaj vagy Parvati. Csak Marcus meg ne hallja, hogy így beszélsz szegény Harryről, mert a végén még megátkoz.

- Valójában jobban aggódom, mit tenne Harry. – pontosított Parvati. - De most tényleg, neked is be kell ismerned, hogy fantasztikusan néz ki. Úgy értem én már negyedévesen is helyesnek tartottam, de Merlinre, mostanra káprázatossá vált.

- Ezt hallottam. – szólt hátra Harry a vállai fölött.

- Fred és George megint telefüleket küldött neked? – vágott vissza Hermione.

-Nem – kacsintott Harry. – Tudod, vannak más módok is. – Ezzel visszafordult Enid felé.

- Káprázatos és titokzatos. – sóhajtott Parvati. – Csak sajnos már foglalt.

Hermione kuncogott. – Néha egyetértek veled. Borzasztóan éreztem magam tavaly, mikor szakítottam Ronnal, és Harry említette, hogy egy ideig ő sem randizik. Úgy értem, Ron után ő volt a következő pasi a listámon.

- Meg vagyok hatva. – válaszolt Harry mikor Eniddel együtt visszasétált hozzájuk. – De teljesen komolyan mondtam. Ha nem futok bele Marcusba az Abszol úton a nyáron, nem randiznék idén senkivel.

- Harry,csak úgy kíváncsiságból, randiztál volna Hermmel, ha kitaláltad volna előre, hogy Ron teherbe akarja ejteni őt, és csak ezzel tudod megakadályozni? – érdeklődött Parvati.

Harry homlokát ráncolva elgondolkozott. – Igen. – Döntött egy pillanat múlva. - Még ha abban az időben éppen Marcusszal jártam volna, akkor is, vagy legalábbis úgy tettem volna, csak hogy megvédjem őt.

Hermione felugrott, és szorosan, könnyes szemmel megölelte Harryt. – Édes Merlin. Harry, fogalmad sincs, mennyit jelent ez nekem!

Harry behunyta a szemét, és erősen magához szorította legjobb barátját. – Húgomként szeretlek Herm. Bármit megtennék érted, csakúgy, mint Ginért. Kinyitotta szemét és rámosolygott Parvatira. – Pontosan úgy, mint bármelyik barátomért. Akár még csinos dísztalárokat is veszek nekik a tárgyalásra.

Parvati ledöbbenve nézett Harryre. – Nem akarod, hogy visszafizessem.

Harry kacsintott egyet, amint Hermione hátrébblépett, és mosolyogva megtörölte szemeit. – Egyáltalán nem. Valójában, agyoncsapnálak, ha megpróbálnád. Tudom, hogy az a talár nem volt olcsó.

Parvati felsikoltott örömében, Harry nyakába ugrott, és még erősebben megölelte, mint Hermione. – Oh, Harry Potter, te vagy a legjobb!

Enid a három hetedévesre nevetett. – Hogy ti milyen dilisek vagytok!

Harry rákacsintott a kislányra. – Biztosíthatlak róla, hogy pontosan ezt teszi az emberrel hét együttöltött év, főleg, ha közben végig tisztában vagy a másik tökéletlenségével.

Enid megrázta a fejét. – Engem nem kedvel a többi griffendéles.

- Miért nem? – kérdezte Hermione aggódva.

- Mert egy talpnyaló mardekáros a barátja. – morogta Harry. - Herm, te is biztos jól emlékszel, hogy viszonyultunk az mardekárosokhoz első éves korunkban.

- Hogyne, de idén a mardekárosok közel sem olyan rosszak, mint a mi időnkben voltak. Úgy értem, Draco volt szörnyű. – felelte a lány homlokráncolva.

- Cyrus York majdnek olyan rémes, mint Dray volt - bizonygatta Harry. – Ő és Ula Thorald pontosan olyan, mint Dray és én voltunk elsőben. Mindig egymást marják. Ráadásul Hooch azt mondta, hogy még a kilátásaik a Kviddics csapatba való felvételre is egyformák. Némi szerencsével, mindketten megszerzik Dray és az én pozíciómat, mint fogó, és ez soha nem fog véget érni.

- De te és Malfoy most már barátok vagytok. – mondta halkan Enid. Szemei reménnyel teltek meg. – Talán Thorald és York is tisztázhatják a dolgaikat, és akkor nem lesz olyan rossz…

- És a többi griffendéles hogy viselkedik veled, Enid? – kérdezte Hermione, és lehajolt hogy a kislány szemébe nézhessen.

- Hát, ők csak nem vesznek rólam tudomást. Bár Thorald legjobb haverja, Rockwell meg szokott dobálni engem a tantermekben. – Enid tehetetlenül megvonta a vállát.

Hermione felnézett Harryre. Szemei segítségkérően meredtek a fiúra, aki megvonta a vállát. Hermione visszanézett a kislányra. – És mi a helyzet a mardekárosokkal?

- Legjobb barátom Babs, de ő túl sok fejmosást kap, mert egy 'idióta griffendélessel' és egy 'mamlasz hugrabugossal' barátkozik. Valójában ők sem kedvelnek. – mondta a kislány a kandallóba bámulva.

Hermione könyörgéssel felérő pillantást vetett Harryre, aki felsóhajtott és letérdelt Enid elé. – Enid, nézz rám. – Várt, míg a kislány a szemébe nézett, majd folytatta. – Elég jól ismerem a mardekárosok nagy részét, és megkérhetem őket, hogy hagyják békén Babettet, ami valószínűleg neked is segít. Szeretnéd, ha megpróbálnám?

Remény költözött Enid kék szemeibe, és a kislány összecsapta kezeit. – Tényleg? Megtennéd?

- Természetesen. És Herm, Parvati vagy én valószínűleg elbeszélgetünk a griffendélesekkel is. – Enid örömteli sikollyal vetette magát Harry nyakába és szorosan megölelte, félbevágva ezzel Harry további mondandóját. Harry vigyorogva viszonozta az ölelést. – Hé, sikerült Harry Pottert az oldaladra állítanod. És bizonyított tény, hogy én mindent megtehetek.

A három boszorkány felnevetett. Enid elengedte Harryt, hogy fel tudjon állni. – Félelmetes vagy. – mondta a lány a hetedéves fiúnak.

Harry megvonta a vállát. – Úgy tűnik. Hermnek, Parvatinak és nekem most el kell mennünk egy megbeszélésre Brutus professzor irodájába, de utána lesétálok a mardekárosokhoz és magam ordítom le a fejüket azoknak a porontyoknak, oké?

A kicsi lány mosolyogva bólintott. – Aha, rendben. Köszönöm.

- El van intézve. Ezért vagyok. – felelte Harry kacsintva, mielőtt karját nyújtotta a két hetedéves boszorkánynak. – Hölgyeim? Elkésünk a megbeszélésről. Csak remélhetem, hogy Marcus nem harapja le a fejem.

- Harry, híreim vannak számodra. – vágott vissza Hermione, mialatt Parvatival együtt belekarolt Harryba. – Marcus nem tenne veled rosszabbat, mint hogy ráhúzzon egyet arra a szexi fenekedre.

Harry gonoszul vigyorodott el. – Tényleg tudni szeretnétek, valójában mit tenne?

- Nem. – nevetett össze a két lány, amikor mindhárman elhagyták a klubhelyiséget, és elindultak lefelé a Nagyterem irányába.

- Harry, pont ezért kéne összeragasztanunk a szádat. - Vihogott Parvati. – Túl piszkos.

- Mondja az, aki pár pillanattal ezelőtt nevezte a fenekem 'meglehetősen formás'-nak. – ugratta a varázsló. – Már vártam, mikor kezded el csorgatni a nyálad.

Parvati szabad kezével Harryére csapott. – Rémes egy alak vagy.

- Azt hittem, ezt már tudtad.

- Tudta is. Csak eddig nem vitte át ezt a tudást a gyakorlatba. – tájékoztatta őt Hermione.

- Tudod, halvány fogalmam sincs, miről beszélsz. – tagadta Harry mosolyogva és bólogatva.

Hermione egy gyors csókot nyomott barátja arcára. – Nem is vártam mást.

- Azt hiszem, ez sértés akart lenni. – panaszkodott Harry, amint megálltak Tom szobája előtt. :Megjött a szépséged.:

A portré megfenyegette őket az ujjával, de kinyílt, és beengedte őket.

- Utálom ezt a képet. – közölte Harry, magára hagyta két lányt, és hátulról magához ölelte Tomot. A férfi éppen teát töltött magának, mikor Harryék megérkeztek.

- Tudod, jó dolog, hogy nem vagyok ijedős típus. – mormolta Tom. Letette a teáskannát, majd meggfordulva az ölelésben egy csókkal viszonozza azt. Kölyök.

Nem tudhatod. – vágott vissza Harry arrébb húzódva. – Herm, Parvati, foglaljatok helyet. Én megyek, és keresek még csészéket.

- Koszosak. – mondta Tom, amint Harry eltűnt a konyhában, és a két boszorkány elhelyezkedett a kanapén.

- Erre való a varázslat.

- Sosem tanultam meg azt a bűbájt.

- Ez mindent megmagyaráz. – mondta Harry visszafelé jövet kezében további három csészét hozva, letette a nappali asztalára, ahová Tom rakta a kannát, tejet és cukrot, majd elfoglalta a szokásos helyét.

- Tudod, nem hiszem, hogy továbbra is kedvellek. – panaszolta Tom, míg a három diák elkészítette a teáját. – Állandóan inzultálsz.

- Ez az egyetlen dolog, amire jó, nem tudtad? – felelte Hermione.

Harry kiöltötte nyelvét a lányra, majd elhelyezkedett Tom ölében, hátát egy békés sóhajjal a férfi mellkasának döntve. – Mondani akartál valamit nekünk?

Tom szabad kezével átölelte Harry derekát. – Igen. A tárgyalásról. – komolyan nézett rájuk. – Vannak bűbájok minden tárgyaló teremben, amelyek semmissé teszik az olyan bűbájokat, mint például a láthatatlansági és a fedőbűbájok. Parvati, Harry, a ti nyakláncaitok láthatóvá válnak. Csakúgy, mint mindhármotok védőbűbájos karkötője.

- Mit javasolsz? – érdeklődött Parvati, míg Harry becsukott szemmel átkozta a minisztert a fogai között.

- Le kell vennetek a nyakláncokat. Nincs más megoldás arra a varázslatra. – A karkötők rendben lesznek, de azt javaslom, rejtsétek el őket az ingetek alá, és ne hozzátok senki tudomására, pontosan milyen bűbájokat rejtenek. Szükségetek lehet rá, különösen Veritaserum esetén, ha úgy gondolják, hogy visszatartotok valamit. Semmi szín alatt ne vegyétek le. – felelte a Sötét Nagyúr.

- Tom, megfordultál valaha is a tárgyalótermek egyikében? – érdeklődött Hermione idegesen babrálva karkötőjével.

- Egyszer, fiatalabb koromban. – bólintott Tom. – A védelem még nem volt olyan jó, mint most. A minisztériumból kaptam az információt.

- Lehetséges, hogy képes lennék megtörni azokat a bűbájokat, Tom – mormogta Harry. – Legalább is a kettő közül az egyiket. Ezek nem úgy készültek, hogy téged vagy engem visszatartsanak, ezek normális boszorkányok és varázslók távoltartására készültek.

- Felőlem akkor teszteled őket, amikor csak akarod, szerelmem, de megkérlek, valami olyannal teszteld, ami nem sodor bajba. – Sóhajtott Tom, és megcsókolta Harry nyakát. – Rajzolj valamit a kezedre, vagy viselj valamilyen gyűrűfélét, és teszteld a védelmet azokon. Ha felül tudsz emelkedni rajtuk, nagyszerű. Ha a mágiád nem képes áthatolni rajtuk, az sem probléma. Vannak módszereink hasonló esetekre.

- Azt tudom.

- Csak ne próbáld meg megszüntetni őket. Tudom, hogy akkor bajba kerülnél.

- És miből gondolod, hogy valami ekkora bolondságot tervezek? - kérdezte Harry megbántott hangon, mire a két boszorkány felnevetett.

- Mivel griffendéles vagy, és már rengeteg esztelen dolgot elkövettél.

- Tudod, most akár meg is sértődhetnék ezen, de történetesen tudom, hogy a mardekárosok maguk is elkövettek néhány meglehetősen nagy ostobaságot.

- Valóban?

- Valóban. - Harry eltekeredett, és egy gyors csókot nyomot Tom állára. - De elég intelligens vagyok ahhoz, hogy ezt a tudást megtartsam magamnak.

- Egy intelligens griffendéles. Hova fordul ez a világ?

- A sötétségbe. - válaszolta Harry gonoszul. - Muszáj lemennem a Mardekárosok közé, és rekedtre ordítani magam néhány elsőévessel még a takarodó előtt.

- Én azt hittem, egyszerű prefektus vagy, nem iskolaelső - gonoszkodott Tom, amikor Harry felállt.

Harry megfordult és szerelmére kacsintott. - Néha jó példával kell elől járni, kedvesem. Végül is egy tanárral randizom.

- És megígérte egy griffendélesnek, hogy lehordja életének megkeserítőit. - tette hozzá Parvati, mikor felállt és megfordult, hogy felsegítse Hermionét.

- Tudom. - Mosolygott Tom a zöldszemű varázslófiúra, amikor Harry a konyhába vitte a három teáscsészét. - Ő jó kölyök, az esetek nagy részében.

- Ezt hallottam.

Tom tehetetlenül megvonta a vállát a két lány felé fordulva. - Mit tehet ilyenkor egy pasas?

- Egy pasas megállja, hogy a háta mögött sértegesse a barátját. - felelt Harry, visszasétálta szobába, és egy gúnyos sötét pillantás vetett Tomra.

- Barát. - Ez a az szó, amit sosem gondoltam volna, hogy hallom kettőtök kapcsolatában. - sóhajtott Hermione mosolyogva.

- Hé, ő kezdte. - bökött Harry hüvelykujjával Tom felé.

- A legkevésbé sem vagyok meglepve. - vágott vissza Hermione. - Gyere, Harry. Jó éjt, Tom.

- Jó éjt hölgyeim. - felelte Tom, és sóhajtva felállt. Harryhez sétált, és ujjával megemelte a fiú állát. – Jó légy.

- Én? Griffendéles vagyok, emlékszel? - ugratta Harry.

Tom megrázta a fejét. - Tudom. - lágyan megcsókolta Harryt, majd ördögien elmosolyodott. - Na, eredj. Érezd jól magad azokkal a mardekárosokkal. Mutasd meg nekik, valójában hogyan intézzük mi a dolgokat.

- Ó, pontosan ez a tervem. - válaszolta ugyanazzal a mosollyal Harry. - Holnap reggelinél látjuk egymást.

- Rendben. Akkor holnap. - Tom kuncogva figyelte, hogy a három diák elindult a maga útján az előcsarnok felé, mielőtt visszatért a szobájába gondolkozni.

Harry magában dúdolászott, mikor belépett a mardekáros klubhelyiségbe. Szokás szerint mindenki elnémult, míg biztosak nem lettek, hogy biztonságos folytatni a beszélgetést. Harry rendkívül különlegesnek érezte magát, amiért azon kevés nem mardekáros egyike volt, aki körében a mardekárosok biztonságban érezték magukat. Tudta, hogy ez azért van, mert a szüleik kijelentették, hogy ő megbízható, de akkor is, ez különlegessé tette őt.

Látogatásához ugyanakkor szüksége volt a figyelmükre, így hát hangosan füttyentett. Minden szem rászegeződött, és Harry hűvös tekintettel pásztázta őket. - Beszélnem kell az elsőévesekkel. Idebenn vannak?

- Legtöbbjük. - mondta egy sötét hajszínű, szorosan befont copfos spanyol lány. De Kern a hálóteremben van. Akarod, hogy lehívjam?

Paloma Chelton. - látta el információval Tom. - Meglehetősen szelíd mardekároshoz képest.

Köszönöm, szerelmem. - sóhajtott hálásan Harry. - Kérem, tegye azt, Miss Chelton. Találkozzuk a folyosón. A többiek jöjjenek velem. - Begörbített ujjával intett a másik négy elsőéves felé.

Mind a négyen felálltak, és követték az utasítást. Ők még nem kerültek vele szemtől szembe, és még óvatosak voltak, pont úgy, ahogy Harry várta. Tom kihasználta az időt, hogy nevet adjon az arcokhoz, így Harry sem volt teljesen elveszett. Az az eléggé undok kinézetű szőke, Cyrus York, a klikkjük vezetője, vagy olyasmi. Igazad volt, mikor Dracohoz hasonlítottad. A közvetlenül mellette levő barna, a legjobb haverja, Morgan Munro. Ők ketten már az első héten kész rémálom voltak, egészen addig, míg be nem bizonyítottam nekik, velem nem kukoricázhatnak.

Nem hiszem, hogy tudni akarom.

Valószínűleg nem. Ordibálások tömkelege, szülők berendelése megbeszélésre…

Jaj.

Aha. Egyébként a feketehajú lány, Juno Baddock, egy negyedéves húga. Úgy viselkedik, mint valami királynő. Gondolj Panre, és akkor közel jársz. Az utolsó fiú tele szeplőkkel, Iven Stanton. Ő olyasmi, mint 'Bini. Csendes, nem okoz sok gondot, viszont rendkívül intelligens. - magyarázta Tom. A rejtekajtó kinyílt, és Paloma lépett ki rajta egy magas, rövid szőke hajú lánnyal, aki úgy tűnt, nemrég sírt. Babette Kern, biztos, te is ismered. Bár jobb szereti, ha Babsnak hívják.

Életmentő vagy, Tom. - sóhajtott Harry megkönnyebbülten, mialatt a csoportot a sötét folyosón keresztül egy üres tanterembe vezette, amelyről tudta, hogy közel van a klubhelyiséghez. - Keressetek egy széket és üljetek le. - Utasította őket, mielőtt egy erős kihallgatás-gátló védelmet helyezett el. Azután rájuk nézett.

Babs a lehető legmesszebb ült a többi mardekárostól. Cyrus és Morgan komisz pillantásokat vetettek rá. Juno úgy tett, mintha a szőke lány nem is létezne, míg Iven és Paloma a griffendéles prefektust figyelték. Harry a maga részéről megpróbálta kordában tartani a vérmérsékletét, míg odahúzott magához egy iskolapadot és ráült. - Ez egy szomorú nap, mikor a mardekárosok nem tudnak még pillantást sem vetni a másikra támogatásért. - mondta halkan. - Nem csak szomorú, de szánalmas is. Ezért engedjétek meg nekem, hogy én legyek az első, aki az idei mardekárosokat szánalmasnak hívja.

- Mit tudsz te rólunk? - csattant fel Morgan Harryre nézve. - Te egy griffendéles vagy!

- Én? - morrant Harry. - Én a Sötét Rend második számú vezetője vagyok, Mr. Munro. Úgy vélem, tudok egy vagy két dolgot rólatok. - A barna hajú fiú elnémult. - Ugyanakkor látok egy megosztott házat, és a mardekárosok nem lehetnek megosztva egy olyan iskolában, ahol bármikor griffendélesekbe ütközhetnek. Ha ez megtörténik, akkor ők felmorzsolódnak. Ne próbálja tagadni ezt, Mr. York. - tette hozzá Harry, mikor Cyrus felkelt. A szőke megvetően nézett rá, de visszaült. – Ki akarsz kezdeni velem? Összetörhetlek, ha ezt akarod.

- Te hetedéves vagy. Persze, hogy megteheted, hogy a te szavaddal éljek „összetörj minket". - vitázott Cyrus. Egy hetedéves Hugrabugos is összetörhet minket.

- Amikor én voltam elsőéves, akkor a hetedévesek nem tudtak sikert elérni egy elsőéves mardekárossal. - válaszolta Harry nyugodtan. - Nem tudnám megmondani, hogy ez azért volt-e, mert féltek Draco Malfoytól és a bandájától, vagy azért mert Draco és a bandája tényleg képes volt ellenállni nekik. Kétlem, hogy valaha is megtudom, és egyébként sem érdekel. De hadd áruljam el, ismerek néhány hatodévest, aki készségesen elfogadná a kihívást, ráadásul egyikük néma. - Szemei villogva meredtek a mereven bámuló arcokba, majd a magányos mardekáros szomorú tekintetével találkozott. - Ez elfogadhatatlan.

- Ugyan, fogd már be. - mondta Juno hűvösen, és hátrarázta válla felett a haját.

Harry fenyegető mosollyal nézett a lányra. - Szerencséd, hogy a Roxfortban vagyunk. A védővarázslatok jelenleg nem engedik át a Cruciot. - Juno elsápadt. - Jobban ügyelhetne, ki van a közelében, mikor kinyitja a száját, Miss Baddock. Ha ezt bármely másik halálfalónak mondta volna, feltételezem, hogy a védővarázslat ide vagy oda, már rég cruciatus alatt állna.

Juno hideg pillantással méregette. - Az apukámat nem érdekli, mit mondok neki.

- Apád Trent Baddock, igaz? - érdeklődött Harry szelíden, és némi koszt piszkált ki a körmei alól.

Juno fölényes pillantást eresztett meg. - Természetesen. A belső kör tagja.

- Gyanítom, el kell vele beszélgetnem, hogy neveli a lányát. Ő egy elkényeztetett kicsinyes szuka. - mondta Harry nyugodt hangon, még mindig a körmét piszkálva.

Juno dühösen felállt, és pálcát rántott az idősebb varázslóra. - Stupor!

Harry fagyosan nevetett fel, mikor a varázslat visszapattant a korábban felrakott védőpajzsáról. - Ez a legjobb, amire képes vagy? Hogy ez milyen kínos! Leugrott az asztalról, szemei hevesen megvillantak. - Semmi egyéb nincs a tarsolyodban? Mi van a kivéreztető átokkal? Vagy például a taroló átokkal, arra az esetre, ha volt eszem és felhelyeztem egy védőpajzsot? - A lány asztala fölé hajolt, és a halálra rémült arcába meredt. - Miss Baddock, meg kell tanulnia, hogy visszafogja az indulatait. Ez a fajta kirobbanás akár meg is ölheti. Ostoba. Nagyon ostoba. Nőlj fel.

Harry tekintete átvándorolt oda, ahol Cyrus és Morgan vihorásztak, és egy hangtalan némító bűbájt szórt mindkettőjükre. - Soha ne engedjék elterelni a figyelmüket, uraim. Ha ez egy másik varázsige lett volna, mostanra halottak lehetnének. Ezt jobb, ha észben tartják, mielőtt kinevetnek másokat. - Mindkét fiú megmerevedett, és rémülten bámultak vissza rá. Harry kihúzta magát és az ajtó felé fordult. - Kaptok egy hetet, hogy javítsátok kapcsolataitokat a házatokban és az évfolyamotokban, mielőtt visszatérek, hogy megmutassam, hogy intézzük a dolgokat a Sötét Rendben, kicsi kígyóim. - mondta a hetedéves fiú tisztán érthetően, szemeivel még mindig az ajtó felé fordulva. - Mr. Stanton, csak, mert háttal állok, még nem jelenti, hogy nem látom, ahogy pálcájával engem vett célba. - tette hozzá megfordulva, és a ledöbbent arcokba vigyorgott. - Kövessetek. Visszakísérlek a klubhelyiségbe.

A hat mardekáros felállt és rosszkedvűen elsétált Harry előtt. A bejárattól körülbelül három méternyire egy hűvös hang állította meg a menetet. - Nocsak, nocsak. Mit keresnek mindannyian a hálókörleten kívül?

Harry morcos ábrázattal lépett közéjük. - Perselus.

A bájitalmester szeme meglepetten viszonozta a prefektus pillantását. - Harry. Mit csinálsz ezekkel a jómadarakkal?

- Tanítom őket - vont vállat a fiú.

Perselus fagyosan felnevetett. - Nincs kétségem, hogy meg is érdemlik.

- Nem kétséges. Jó éjt Perselus.

- Jó éjt, Harry. - Bólintott a halálfaló fiatalabb urának, majd eltűnt a pince homályában.

Harry szemei követték az elenyésző alakot egy pillanatig, mielőtt a rövid séta végetért a mardekáros klubhelyiségnél. – Ballentwag. - motyogta. A fal félrecsúszva kinyílt és a beengedte a kis csoportot.

Draco sétált hozzá. - Megtudhatnám, mit követtek el? - érdeklődött, miközben áteresztette az elsőéveseket.

Harry levette a némító bűbájt a két fiúról, mielőtt a Juniorra mosolygott. - Csak figyeld, hogy péntekig elkezdik-e bevonni dolgokba Miss Kernt. Amennyiben a dolgok nem változnak, tájékoztass bájitalóra alatt, és akkor újra elbeszélgetek velük, talán ez alkalommal Marcus társaságában. Majd' meghal, hogy megfélemlítse Munrot és Yorkot már az első órájuk óta.

- Lefogadom. Mindkettő szörnyeteg.

Harry elvigyorodott. - Küldj rájuk rontást alkalmanként, ha nem figyelnek kellőképpen. Biztos vagyok benne, hogy idővel megpuhulnak.

Draco felnevetett. - Te valódi szörnyeteg vagy, pláne, ha nem figyelsz oda a vérmérsékletedre- Olyankor örülök neki, hogy a barátod vagyok és nem az ellenséged.

Harry a vállát vonogatta. – Kár, hogy ezt a leckét Percy és Ron sosem tanulták meg, nem? - Szemei vidáman megvillantak, mikor megfordult, hogy távozzon. - Jó éjt, Dray.

- Jó éjt, Har.

- Harry tréfás-bosszúsan felhorkant. - Griffendélesek és az ő francos beceneveik. - sóhajtott, majd kilépett a folyosóra.

Draco nevetése egészen Godric szobájáig követte.

- Csak remélhetjük, hogy ez bejön. - sóhajtott Harry, és lerogyott a kandalló előtt álló szabad fotelbe. - Enid, ha Miss Kern azt mondja, hogy a viselkedésük nem javult e hét végéig, kérlek, tájékoztass, és én boldogan tépem ki a kicsi szívüket.

Enid egy hosszú pillanatig csak nézte, mielőtt elkacagta magát. Hermione összevonta szemöldökét. - Harry, ez egy kicsit túlzás volt.

- Marcus mondta, hogy már az első órán katasztrofálisak voltak, és már megértem, miért. Ezt kapd ki. Miss Baddock úgy képzelte, hogy képes rám szórni a kábító átkot. A legcsekélyebb fogalmam sincs, mit tervezett, miközben ájult vagyok, bár abban sem vagyok biztos, hogy ő tudta.

- Miért próbált elkábítani? - kérdezte Parvati szórakozottan, míg Enid magát próbálta nyugtatgatni.

- Elkényeztetett kicsinyes szukának neveztem. - mondta Harry vállvonogatva. A bejelentés erős nevetési ingert váltott ki Enidből.

- Ó, magasságos… - tette kezét Hermione a saját homlokára. - És aztán mit tettél?

- Csak egy nonverbális némító varázst küldtem Munrora és Yorkra, mert Baddock balszerencséjén nevettek.

- Definiáld a 'balszerencsét'.

- Ó, csupán csúnyán néztem rá, és megemlítettem, hogy az emberek többsége egy halálnál rosszabb átokkal torolta volna meg, valamint azt is említettem, hogy a jó öreg Voldi valószínűleg alaposan megkínozta volna ezért a tettéért… - egy pillanatig elgondolkozott. - Vagy talán ez már az után volt, hogy azt mondta, fogjam be…

Enid fejét rázogatva figyelte a varázslófiút. - Te rémesen aljas vagy.

- Nem, tényleg nem - húzogatta vállát Harry zavartan. - Csak egy kissé elvesztettem az önuralmamat.

- Én még emlékszem azokra az időkre, mikor az önuralmad elvesztése végtagok elvesztésével is járt. - kommentálta Dean Harry széktámlája mögött áthajolva. - Úgy vélem, sokat változtál tavaly óta. Kár, hogy nem ölted meg azokat a kis taknyosokat.

- Kíváncsi vagyok, vajon megpróbálnak-e Dumblihoz menni, és bemagyarázni neki, hogy megfenyegettem őket. - mondta Harry vidáman hátradőlve foteljébe.

- Jaj ne, megint egy titoktartási varázslat. - nyögött fel Hermione. - Sosem kellett volna megtanítanom neked.

Harry elmosolyodott. - Na, de miért nem? Már annyi szeméttel kevesebb lenne, ha képes lennék távol tartani az embereket az árulkodástól.

- Ooh, Megtanítasz? - könyörgött Enid.

Harry megrázta a fejét, mikor Hermione mérgesen fújt egyet. - Ez negyedéves tananyag, kicsim. Várj még egy pár évet, és ígérem, visszajövök, és megtanítalak rá, oké?

- Jó, rendben. - Bólintott Enid. - Szóval akkor, most a griffendélesekkel fogsz vitázni?

Harry felvonta a vállát. - Még át kell gondolnom egy kissé a megközelítést. A mardekárosok legjobban a fenyegetőzésre reagálnak, azt tudom. Mi a helyzet a griffendélesekkel, Herm?

- Te nem griffendéles vagy? - ugratta Dean.

- Én csak félig vagyok griffendéles - felelte Harry dölyfösen. – és félig mardekáros is vagyok, így én nem reagálok túl jól semmire.

- Vettem észre. - Dörmögte Hermione sötéten.

Harry rávigyorgott. - Viszont remekül reagálok Marcusra.

- Ó, szóval ez a gyengeséged? - Dean felnevetett, és megbökte Harry karját. - Hát legyen. Legközelebb, ha azt akarom, hogy Harry megtegyen valamit, emlékeztessetek rá, hogy Brutus professzorhoz forduljak segítségért.

- Csak az az egyetlen probléma, hogy Harry és Marcus túl gyakran gondolkodnak egyformán. - Fennáll a lehetőség, hogy amennyiben Harry nem akar valamit megcsinálni, Marcus nem fogja erőltetni. - Sóhajtott fel Hermione. - Harry, halvány fogalmam sincs, hogyan küzdj meg a griffendélesekkel. Ha kihasználod a gyengeségeiket, akkor valószínűleg sikert érsz el. Csak azt kell kitalálnod, mik a gyengéik.

- Hát ez nem lehet probléma Harry számára. - szögezte le Parvati. - Ő mindent tud.

Harry elgondolkozva túrt bele hajába, míg a körülötte álló a három boszorkány és az egyszem varázsló nevettek. - Thorald családjának legtöbbje Rendtag. - mormogta, mire a másik négy elhallgatott. - Rockwell családja tele van sötét varázslóval és boszorkánnyal, akiknek a többsége lenézi őt, amiért a Griffendél-házba került. Hermione, melyik az a két név, amelyik erről egyből az eszedbe ötlik?

Hermione tágra nyílt szemmel bámult Harryre. - Ágas és Tappmancs. Harry, te is tudod, hogy mik a gyengéik!

Harry behunyt szemmel, fáradtan sóhajtott fel. - Igen.

- Harry? - hajolt előre Hermione, és aggódó arccal érintette meg Harry térdét. - Jól vagy?

Harry gyengén elmosolyodva nézett fel a lányra. - Igen, sajnálom. Egy pillanatra azt hittem, Szipák fejét láttam a tűzben. A fiatal fiú kinyújtózkodott és felállt. - Megyek, lefekszem. Miss Thoralddal és Mr. Rockwell-lel majd holnap foglalkozom. Jó éjt. - Megfordult, és elindult felfelé a fiúk hálótermébe.

- Ki az a Szipák? - kérdezte Enid, mikor a csoportra nehezedő csönd már túl elviselhetetlen lett.

- Egy nagyon bátor férfi, aki meghalt, hogy megvédje Harryt. - rázta meg fejét szomorúan Hermione. - Szipák valószínűleg nem értene egyet Harry néhány választásával, mostanság.

- Én azt hiszem, Hermione, ha ez a Szipák tényleg annyira törődött Harryvel, és tudná az okokat, akkor végső soron nem bánná. - ellenkezett Dean egy vállrándítással. - Megyek, elteszem magam holnapra. Jó éjszakát mindenkinek.

- Dean! - szólt utána Hermione. A fekete fiú kíváncsian visszafordult. - Mondd el ezt neki, kérlek. Igazán nem akarunk holnap reggel egy rosszkedvű Harryt.

Dean rábólintott. - El van intézve. - Majd magukra hagyta őket a gondolataikkal.

Harry az idiótákról mormogott valamit, mikor szerda reggel belépett a klubhelyiségbe. Előző éjjel végül volt alkalma, hogy elbeszélgessen Ula Thoralddal és Ronan Rockwell-lel, pontosan a hétfő éjszaka esedékes Friccsel eltöltendő büntetőmunkájuk előtt. Megállt, mikor észrevette Hermionét és Parvatit. Mindkét lány a tárgyaláshoz illően és csinosan volt felöltözve, mivel Dumbledore közölte velük, hogy közvetlenül reggeli után fognak indulni.

Hermione haja ki volt egyenesítve, és féloldalas szoros kontyba volt fogva. Világoskék talárja elegánsan körülölelte alakját, könnyűszerrel elrejtve terhességét. Szemét sötétkékkel húzta ki, ajkára egy árnyalati rózsaszín pírt tett. A Malfoytól kapott sötétbíbor köpenyt átvetette a vállán, mert március közepe ellenére még mindig kicsit csípős volt az idő.

Parvati befont sötét haját a feje tetején viselte, mint valami koronát. Az ő dísztalárja modern, sötét mályva, majdnem bíborszínű volt. Vörösesbarna hímzett virágminta húzódott végig a nyakkivágásán és mandzsettáján. Szeme sötétibolyára volt festve, ajka sötétpiros, közel bíborvörös. A sötét vörös és aranyszínű köntöse válla körül lebegett, hogy megvédje a hidegtől. A Sötét Jegyet formázó medált nem lehetett látni sehol.

Mindketten csodásan néztek ki. - sóhajtotta Harry mosolyogva. - Semmi kétség, el fogjátok bűvölni a bíróságot.

- Te sem panaszkodhatsz, te is káprázatosan nézel ki.

Harry a sötétzöld talárját viselte ezüst kígyókkal a mandzsettán. A kígyók eredetileg mozogtak, ami könnyen elvonta a figyelmet, így Harry korábban elkábította őket. Egy bájitallal megnövesztette haját, amely így könnyebben kezelhető volt, és egy fekete csattal fogta össze, hogy ne lógjon az arcába, bár néhány hajtincs így is az arca körül szálldosott. Sebhelye, mint mindig, élesen kirajzolódott a homlokán. Szemüvegét kontaktlencsére cserélte. Sötét Jegyet formázó medálját biztos helyre, az erszényébe rejtette, ami az övén lógott, és helyére egy repülő főnixet ábrázoló nyakláncot akasztott. Ő is a Malfoyéktól kapott köpenyt viselte.

- Köszönöm, Parvati. - Kezével a nyakában lógó medálhoz nyúlt. Kipróbálok egy kis tesztet ezen, úgyhogy majd jelezzetek, hogy eltűnik-e vagy sem.

- Mi van, ha nem egyszerre szólítanak? - kérdezte Hermione aggódva, miközben csatlakoztak a többi reggelire készülődő griffendéleshez. Mindannyian kerülték az egyenesen rájuk szegeződő tekinteteket.

- Nem tudom - vonta meg a vállát Harry. - Majd kitalálunk valamit. - Nyakláncához érintette kezét. - Biztonságban vannak a karkötőitek?

- Igen, főnök! - zümmögték. - Harry rájuk vigyorgott.

„Bámulatosan néztek ki mindhárman" - kiáltotta Gin, mikor meglátta őket. Ő, Seamus, Blaise, Draco, Pansy, Theodore és Padma a nagyterembe vezető lépcső alján várták őket.

- Jé, köszi, Gin - felelte Harry álszemérmesen.

Gin rácsapott Harry karjára. „Időnként olyan szörnyű vagy."

- Ezt nézd meg Draco. A mi kicsi Harrynk teljesen felnőtt. Ez alkalommal már nem volt szüksége a segítségünkre, hogy felöltözzön. - mondta Pan szipogva.

- Ha-ha, Pan. Vicces. - morogta Harry a lányra pillantva.

- Váu! - hallatszott egy hang a csoport hetedéves és Gin fölött. Mindannyian odanéztek, ahol Enid állt, és száját tátva bámult rájuk.

Harry visszaintett. - Ugyan már, mire fel ez a tekintet?

- Irigy vagyok. - bosszankodott az ifjú griffendéles - Én sosem tudnék ilyen jól kinézni.

- Ugyan, ne aggódj. - biztatta őt Harry. - Majd Pan gondoskodására bízunk, és ő semmi pillanat alatt felhívja rád a srácok figyelmét. - Nálam is bejött. - Gyorsan félreugrott, mert Pansy megkísérelt egy csattanós pofon adni neki.

- Mivel tudom, hogy ebben a ruhában nem tudsz gyorsan futni, Potter, adok neked öt másodperc előnyt. - Mondta a fiatal lány sötéten.

- Adj öt percet, és lehet, hogy engedélyezem. – szólalt meg egy vészterhes hang Pansy háta mögött.

- Marcus! A szívbajt hozod rám! - kiáltott a mardekáros lány, mikor megfordulva a professzor pillantotta meg.

- Ez volt a cél. - válaszolt a Sötét Nagyúr hűvösen.

- Kissé rosszkedvű, mert a mai óráján nem lesz alkalmam keveredést okozni. – jegyezte meg Harry ragyogó mosollyal, és megnyugtatásképpen Pansy vállára ejtette kezét. – Jó reggelt, Marcus.

Tom előrenyúlt és mellkasához húzta Harryt, mielőtt erősen megcsókolta. A csókot felkiáltás követte: - Ez nem fair. Meg akartam kapni a mai vad szexfantáziám óra alatt.

Harry arcát Tom mellkasába fúrta, és tehetetlenül kuncogott, míg a háta mögötti csoport majd' megpukkadt a röhögéstől.

Hogy te mekkora barom vagy, Tom!

És te így is szeretsz. Kár.

- Marcus, nem túl normális dolog, hogy mindezt teli tüdőből ordítod reggeli előtt az előcsarnokban. - mondta Blaise a férfinek, és megpróbált újra normálisan levegőt kapni.

- Csak a nemtetszésemet akartam kifejezésre juttatni. – felelte a Sötét Nagyúr siránkozva.

- Nos, az stílusosan sikerült, Marcus. Kérlek, ne tedd ezt többé. – javasolta Harry fáradtan, és hátrahajolt, hogy jobban lássa a Nagyurat. Ő tényleg nem tűnt elégedettnek, hogy Harrynek el kell mennie a tárgyalásra.

Tom szeme megvillant és már nyitotta a száját, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy újra teli tüdővel kürtölje szét kínos mondanivalóját. Harry ehelyett inkább magához húzta Tom fejét és megcsókolta. Hé!

Ez a leggyorsabb út, hogy befogjam a szád, seggfej. Vágott vissza Harry elhúzódva, hogy a szerelmére nézzen. - Nem érdekel, mennyire nem tetszik, kérlek, ne tedd még egyszer.

- Oh. Rendben… - Sóhajtott Tom és erősen megölelte a fiút. Emlékezz, hogy minden jogod megvan, hogy ne válaszolj egy kérdésre, ok?

Tom, mit tudsz, amit én nem?

Sok mindent tudok, de bajsejtelmeim vannak ezzel a kihallgatással kapcsolatban. Nem kell válaszolnod mindenre. Emlékezz erre. Felelte Tom, és aggodalom szűrődött át a kapcsolatukon keresztül.

Rendben, szerelmem – sóhajtott Harry arrébb húzódva. – Minden rendben lesz, Marcus. Fantáziálni nélkülem is tudsz, csak nem leszek ott, hogy közben engem bámulj.

Az nem ugyanaz. – A Sötét Nagyúr szomorkásan megrázta a fejét. – Várj egy kicsit, Harry. – előhúzott valamit a zsebéből, és Harry markába helyezte, majd köré zárta a fiú kezeit. – Ne merd elveszíteni, hallod?

- Igen. – Bólintott Harry komolyan.

Tom megcsókolta Harry sebhelyét. – Viselkedjen a tárgyaláson, Mr. Potter. Komolyan gondolom.

- Ez is terveztem. Ne aggódj.

Egy rövid szomorkás mosoly futott át Tom arcán. - De én aggódom, kölyök. Azért vagyok. – mondta lágyan, mielőtt hátat fordított szerelmének és barátainak és a Nagyterembe sétált.

Harry kinyitotta kezét, és szájtátva nézett a benne levő gyűrűre. – Oh, Merlin…

A Juniorok és Hermione közelebb léptek. – Harry, ez az, amire gondolok, hogy az? – szisszent fel Draco.

Harry mosolyogva húzta fel a gyűrűt a gyűrűsujjára. – Ez a családi címere.

- Káprázatos – motyogta Parvati.

- Még sosem láttam, hogy viselte volna. – nézett Hermione Harryre. – Vagy igen?

Harry megrázta a fejét, és egy hosszú pillanatig nézte a gyűrűt ragyogó mosollyal arcán. – Na, gyerünk emberek. Éhen halok.

A többek rábámultak, majd megvonták válluk, mielőtt követték őt, és szétszéledtek a saját asztalaik felé.

Gin bátyjával szemben ült, és vastag betűkkel írta ki feje fölé: „Ti ketten pokolian szexien néztek ki együtt."

Harry összehúzott szemmel nézett a lányra. – Köszönjük, Gin.

„ Óh, és Colin végül lekapott egy képet kettőtökről, miközben csókolóztok.

- Colin Creevey! – fordult a szerencsétlen hatodéveshez Harry, mérges ábrázattal. – Adsz majd egy másolatot belőle.

Egy teljes perc is eltelt, mielőtt a Griffendélesek felfogták, hogy valójában miről beszél Harry, és kitört belőlük a nevetés, mialatt Colin bólintott. – El van intézve, Harry!

Harry visszafordult a reggelijéhez, miközben asztal körül ülők leadták rendeléseiket a kép egy másolatára. Köszönöm szépen.

Csak ez az egyetlen darabom van, szóval tényleg ne veszítsd el, oké?

Természetesen. Drága kincsként fogom őrizni.

Tudom. Használt ezt a kis kísérletezésedre, ha akarod.

Óh, álszent.

Egyben zsupszkulcs is a Mardekár Kúriába, abban az esetben, ha valaha szükséged van rá.

A családodnak van egy kúriája

Hát persze, hogy van. Elviszlek oda nyáron, mit szólsz hozzá?

Rendben! mosolyogta el magát Harry. Van a zsupszkulcshoz jelszó is?

Igen, és elővigyázatosságból párszaszóval kimondva aktiválódik.

És a jelszó…

Tulajdonképpen a 'Voldi' az.

Tartozol nekem tíz galleonnal, ugye tudod.

Valóban?

Aha! Kimondtad, hogy Voldi.

Azt hiszem, drága porontyom, az alku úgy szólt, hogy nekem kell Voldiként hivatkoznom saját magamra.

Ó, a francba. Egyszer úgy is elkaplak, Denem!

Tom halkan kuncogott elméjükbe. Efelől semmi kétségem. És most edd meg a reggelid.

Dumbledore reggeli végén komoly arckifejezéssel lépett a három Griffendéleshez. – Az irodámban van a zsupszkulcs, amit használni fogunk. Kérem, kövessenek. – A három diák szó nélkül sorakozott fel az igazgató mögött. Harry ment elől, őt követte Hermione, a sort Parvati zárta.

- Uram, hova fogunk érkezni a zsupszkulccsal? Az átriumba? – érdeklődött Harry nyugodt hangon.

Dumbledore visszanézett a fiúra. – Igen. – Szeme megakadt a Harry nyakában lógó medálon, és rámeredt. – Honnan szerezted ezt a medált, Harry?

- Hm? – Harry lágyan végigfuttatta ujjait a főnixen. – A családi örökségemben volt. Miért?

Dumbledore bólintott. – Ez egy régi Rend medál, ez minden. Már nem használjuk ezeket.

- Óh… - Harry huncut pillantást vetett a válla fölött Hermionéra és Parvatira. Ő volt a Sötét Rend második számú vezetője, és egy Főnix Rendjés medált viselt. Hogy miket tud a végzet produkálni? Te tudtad. Vádolta szerelmét Harry.

Hát persze. Ez egy kitűnő álca. Nehéz megkérdőjelezni egy személyt, aki a Rend medálját hordja, még akkor is, ha a karján a Sötét Jegyet viseli. Tudom, hogy Perselusnak is van egy, amelyet láthatatlanná tevő bűbáj alatt tart. Mindenki felismeri ezeket, aki az első háború idején életben volt. – Értett egyet Tom.

- Cukorpenna. – mormogta Dumbledore, és az ajtót védő vízköpő arrébb ugrott. Az igazgatót követve elindultak felfele a lépcsőn.

Talán akkor a továbbiakban is viselnem kéne.

A teljes gyűléseken nem

Nem. A teljes gyűlésekre nem. Vagy, ha mégis, majd láthatatlanná tévő bűbájt szórok rá.

Tom gondolatban vállat vont. Gondolod, hogy Dumbli valaha be akar iktatni téged?

Gondolod, élni fog olyan sokáig?

Sajnálatos módon, igen. Az az alak minden, csak nem ostoba. Ő szinte mindent képes túlélni. Noha idővel meg fogom találni a gyenge pontját. Addig pedig ússzunk az árral.

Én mindig úszom az árral.

- Gyertek ide. – Dumbledore kinyújtott egy öreg csizmát. – Kérlek, fogjátok meg. – Harry és Parvati Hermione két oldalára állt, és mindketten megfogták a könyöke alatt. A lány mindkettőjükre ránézett, de hangosan nem mondott semmit. – Egy…kettő…három. – Hirtelen rántás éreztek a köldöküknél, és az iroda eltűnt a színek forgatagában.

A forgalmas Átrium közepére érkeztek. Dumbledore a csizmát egy ládába lökte, majd a biztonsági őr asztalához vezette őket. – A Weasley tárgyalásra jöttünk. – Mondta az asztalnál ülő varázslónak. – Szükségünk lesz jelvényekre is.

Az őr egy szenvedő sóhajt hallatott, majd felállt, és leemelt a polcról egy kitűzőkkel teli dobozt. Az őr gyorsan keresztülfuttatta rajtuk a biztonsági rendszert (aranyszínű pálca pásztázott végig rajtuk tetőtől talpig, leolvasta a pálcájukat és elkészítette a jelvényt), csak egyszer állt meg egy hosszú pillanatig, mikor Harryre nézett. Harry visszanézett rá, mire az idős varázsló gyorsan elfordult, és folytatta a jelvénykészítést. Mikor végzett, útjukra engedte őket.

Dumbledore a liftek termébe vezette őket, beterelte őket az egyik lefelé menőbe. Harry meglátta Rita Vitrolt és egy másik riporternek látszó nőt, mire az igazgató nagy mulatságára megpróbált elbújni Dumbledore mögött.

Mikor a lift megállt, az igazgató előreengedte a riportereket, mielőtt a diákokkal együtt ő is elhagyta a liftet. Menet közben ismét megszólalt. – Bocsánatot kérek, amiért ezt elfelejtettem megemlíteni az iskolában, de a láthatatlanná tevő bűbájok, a fedő- és egyéb varázsok a tárgyalóteremben hatástalanok lesznek. Ha van valami, amit ilyenformán kívántok elrejteni, akkor jobban teszitek, ha most elrakjátok. – Visszafordult hozzájuk, és meglepve látta, hogy egyikük sem akart semmit sem gyorsan eltüntetni. Kíváncsian megemelte szemöldökét.

- Olvastam a tárgyalótermeknél használatos védővarázsokról egy könyvben – felelt Hermione a kimondatlan kérdésre mindentudó hangon. – Beszéltem róla Harrynek és Parvatinak hétfőn.

- É-éértem. – Dumbledore visszafordult. Harry hátranyújtotta a kezét, és Parvati nagy csodálkozására Hermione belecsapott. Az út hátralévő részét ezután azzal töltötték, hogy megpróbálták elmagyarázni Parvatinak a high-five és a low-five jelentését.

Dumbledore bevezette őket a terembe, és kíváncsian nézett vissza rájuk. Amikor semmilyen furcsa medál jelent meg egyikükön sem, felsóhajtott, és négy számukra lefoglalt székhez vezette őket. A tárgyalóterem ugyanolyan volt, mint amilyenre Harry az ötödik évéből emlékezett, és ettől megborzongott.

- Fázol? – suttogta Hermione.

Harry megrázta a fejét. – Emlékek. Itt tartották az én kihallgatásomat is ötödikben.

Hermione szem tágra nyílt, mikor megértette. - Oh.

Harry lenézett a kezére és képtelen volt elnyomni az arcán átfutó vigyort. Működött!

Hm? Átjutottál a minisztérium biztonsági rendszerén, szerelmem?

Aha.

Oh, nagyszerű. – Kuncogott Tom. – Mindig jó tudni.

És Dumbli zavartnak látszik, mert egyikünk medálja sem tűnt fel, pedig azt hiszem tényleg látni akarta őket.

Na még mit nem. Mintha olyan elővigyázatlanok lennénk, hogy kockáztatnánk a te vagy Parvati lebukását. Erre vágyna?

Biztos vagyok benne, hogy igen. Ó várj, csendet kérnek. Ne átkozz meg senkit sem, szerelmem.

Francba.

Harry elmosolyodott és elzárta a kapcsolatot, hogy a tárgyalásra tudjon koncentrálni.

Pontosan úgy, ahogy Harry gondolta, nem sokkal azután, hogy Caramel csendre szólította fel őket, az ajtó kinyílt, és két auror bevezette Ront. Harry jót mulatott, mikor észrevette, hogy egyikük Kingsley Shacklebolt a Rendből, a másik pedig Cassidy Hayes az ő oldalukon álló halálfaló auror. A két auror leültette Ront a székbe, és mellé álltak. A széken levő láncok nem aktiválódtak, valószínűleg azért, mert az aurorok elérhető közelségben maradtak. Harry diszkréten bólintott Cassidy felé, mikor a férfi megkereste őt a szemeivel.

Hermione könyökével megbökte Harry oldalát, és odahajolt. – Shackleboltot ismerem, de tudod, ki a másik?

- Cassidy Hayes. – Felelte Harry dörmögve. – Az esetem kapcsán még ötödikes koromból emlékszem rá. Amikor Arthur behozott engem, először az emeletre mentünk, és ő egy levelet, vagy valami mást diktált éppen. Mindenesetre a nevét az asztaláról olvastam.

- Óh. – bólintott Hermione elgondolkodva, és Parvatihoz fordult, hogy továbbadja az információt. Valószínűleg egyébként is az ő kérdését tolmácsolta. Harry ezúttal is bebizonyította, hogy pontosan tud mindenről.

A fiú Dumbledore felé fordult és cseppet sem volt meglepődve, mikor meglátta a Rend medálját az idős férfi nyakán. – Régi medálok, professzor úr? – kérdezte Harry némileg csipkelődve.

Dumbledore egy gyors mosolyt eresztett meg felé. – Az első háború idején használtuk ezeket. Még mindig vannak a tagok közül olyanok, akik hordják, bár nem túl divatosak, hogy a ti szóhasználatotokkal éljek. Néhányan persze mégis hordjuk. – sóhajtott fel. – Ez után a tárgyalás után váltanék veled néhány szót az irodámban.

- Természetesen, uram. – bólintott Harry, végighordozva a pillantását az összegyűlteken. – Néhány riporter máris írt, a többiek a szomszédjukkal beszélgettek. – Harry rosszallóan húzta össze a szemöldökét. – Mért nem kezdjük?

- Madam Bones még nincs itt. – jött a válasz Alastor „Rémszem" Mordontól, aki Harry mögött foglalt helyet. – Valami visszatartja odafenn az irodájában.

- Ez azért van, mert nem volt elég óvatos, he? – nézett hátra Harry a nyugalmazott Aurorra, majd még egyszer találkozott a nyíltan viselt, ám elrejtett Főnix Rend medál látványával. – Helló, Rémszem.

- Potter. – bólintott Rémszem. – Remélem jól vagy.

- Óh, csak amennyire őrült varázslókkal, és ex-legjobb barátokkal körülvéve lehetek. – vonta meg vállát Harry. – És te?

Rémszem halványan elmosolyodott. – Még élek.

- Az is valami. – vont vállat Harry. – Mi szél hozott ide?

- Albus. – Rémszem is megvonta a vállát.

- Aha. – bólint Harry megértően. – Ez mindent megmagyaráz. – vigyorgott. – Rémszem, úgy gondolom, emlékszel még Hermione Grangerre és Parvati Patilra? Herm, Parvati, ő Rémszem Mordon. És higgyetek nekem, mikor azt mondom, hogy képes rémesen morcos lenni. - Hermione és Parvati halkan felkuncogtak.

Rémszem felhorkant. – Potter, ez a vicc már akkor is elavult volt, mikor először mondtad.

- Elképzelhető. De értsd meg, Rémszem, amíg képest nevetést okozni, még nem halott.

Rémszem hümmögött, majd hirtelen előrekapott. Harry hátrahőkölt az elérhető hatótávolságból, szeme kíváncsian meredt Rémszemre. – Jó reflexek. Sokkal jobbak. – kommentálta Rémszem. – Vethetnék egy pillantást a nyakláncra? Elfelejtettem, milyen ijedős vagy

Harry haragosan vonta össze a szemöldökét, de engedte Rémszemet. – Nem vagyok ijedős Alastor. Csak belefáradtam, hogy hagyjam magam fejbecsapni, csak mert elszúrtam valamit.

Az ex-auror egy mosolyt villantott rá. – Úgy tűnik, Lilyé volt.

- Te látod a különbséget? – érdeklődött tágra nyílt szemmel, kíváncsian Harry.

- Részletek. – válaszolt Rémszem, és megkopogtatta a fejét. – Emlékezned kell a részletekre. James főnixének a farka csorba volt. Lilyé nem.

- Aha, értem. Nem tudtam, volt köztük különbségHagyd abba a kritizálásom.

- Az a dolgom, hogy kritizáljalak.

- Ebben az esetben az én dolgom, hogy nehezebbé tegyem a munkád.

- Látod, Albus. Pontosan ezért utáltam tanítani is. Idegesítőbb kölyköt még nem hordott a hátán a föld. – magyarázta a mosolygó igazgatónak.

- De legalább nem nekem kellett vesződnöm vele. – válaszolta Dumbledore.

- Ah, az igazgató úr egész évben vesződik velem. Te pedig addig, míg Madam Bones megérkezik. Biztos vagyok benne, hogy tudsz kezelni engem, hacsak tényleg ki nem öregedtél. Túl öreg vagy már, Rémszem? Ez a probléma? – ugratta Harry, maradéktalanul jól érezve magát. Az idős auror mindig nagyszerű vitapartner volt, jól le lehetett rajta vezetni a feszültséget. Tom rossz érzéseinek megvolt az a rossz szokásuk, hogy valóra váltak, és Harry ez természetesen nyomasztotta. Azt is észrevette, hogy Tom nyitva hagyta a kapcsolatukat, arra az esetre, ha történne valami. Nem tudta biztosan, hálás-e ezért vagy inkább bosszantja.

- Csak úgy kíváncsiságból, ti ketten barátok vagy affélék vagytok? – kérdezte Parvati.

- Rémszem és én kissé közelebb kerültünk egymáshoz, tavaly. – bólintott Harry. – Azt nem mondanám, hogy barátok vagyunk, mivel Rémszemnek nincsenek barátai, de ismerősök vagyunk.

- Akkor se mondanálak a barátomnak, Potter, ha fizetnél érte.

- Egyébként sincs szükséged pénzre. – vágott vissza Harry.

- Ah, megérkezett Madam Bones. – közölte Dumbledore.

Harry visszafordult. – Rajtad tartom a szemeim Rémszem, szóval meg se próbálkozz semmilyen tréfás dologgal.

Rémszem elvigyorodott, és jelzett valamit kezeivel Harry feje mögött. Harry visszajelzett, és az ex-auror mosolyogva megrázta a fejét.

Egy utolsó személy helyet foglalt Rémszem mellett, mialatt Caramel újra megkísérelte rendre utasítani a tárgyalótermet. Harry Arthur Weasleyre vigyorgott. – Ideértél az előadásra? – ugratta.

- Vagy valami olyasmi. Te még mindig élsz?

- Én majdnem halott ember vagyok. – felelt Harry drámaian színpadias suttogással. – Ha a segítség egy cseppet is később érkezik…

- Harry hagyd abba a melodramatikát. – sziszegte Hermione. – Arthur, ez a seggfej teljesen rendben volt. A bűbájos karkötője megállította a mérget.

- Merlinnek hála az apró dolgokért. – lehelte Arthur, miközben Harry szelíden oldalba bökte Hermionét a könyökével.

- Kérem, csendesedjenek el! – kiáltotta Caramel még egyszer. Amikor úgy tűnt semmi nem változik, segélykérően nézett Dumbledore-ra.

- Felkérhetnénk Rémszemet, hogy énekeljen. Az magára vonná a figyelmet. – Viccelt Harry, mikor Dumbledore felállt. A fiú könnyedén elkapta a fejére célzó kezet, és rávigyorgott az ex-aurorra. – Pedig igaz.

- CSENDET! – kiálltotta Dumbledore. A teremben szinte azonnal teljes csend lett, és az igazgató Caramel felé bólintott, mielőtt visszaült.

- Szeretném, ha én is tudnék ilyet. – mormogta Harry sötéten. Dumbledore rámosolygott.

A miniszter köszönetképpen bólintott, és újra az összegyűltekhez fordult. – Ronald Duke Weasley, önt azzal a váddal állítottuk a bíróság elé, hogy ok nélkül megkísérelt meggyilkolni egy jó varázslót. Mit tud felhozni mentségéül?

Ron, aki már korábban, amíg Madam Bones-ra vártak, kiszúrta magának Harryt, gyűlölettel nézett a zöld szemű varázslóra. - Nem érzem magam bűnösnek, uram, csak azt tettem, ami minden törvénytisztelő állampolgár kötelessége.

- És mi lenne az, Mr. Weasley? – érdeklődött Madam Bones.

- Megpróbáltam megállítani Tudjukkit. – csattant fel Ron. – Mivel Harry Potter átállt a sötét oldalra!

Harry összeszűkült szemmel meredt az egykor legjobb barátjára, miközben a termet hangok árasztották el. Amennyire tudta, némán és pálca nélkül megerősítette a titoktartási bűbájt a vöröshajú fiún.

- Rendet! Azt mondom, rendet! – kiabálta Caramel. Ezúttal is Dumbledore-ra nézett segítségül. Dumbledore gyors pillantást vette Harryre, majd egy sóhajjal odabiccentett a miniszternek.

Az igazgató oldalba bökte Harry. – Harry, próbálj meg rendet teremteni.

Harry rosszallóan meredt Dumbledore-ra, majd lassan felállt, figyelembe véve egy csúnya ötletet. Hermione, aki viszont úgy tűnt, ismeri az észjárását, figyelmeztetően megrántotta a karját. A fiú vállat vont. – Rendet! – szólt nyugodtan. És annak ellenére, hogy nem emelte fel a hangját, a terem igen gyorsan elcsendesedett, és minden szem rászegeződött. Biccentett miniszternek és leült a helyére, és hirtelen hálás volt, hogy Hermione megállította.

A miniszter köszönetképpen bólintott, majd lenézett Ronra, aki ezt nem vette észre, mert túlságosan el volt foglalva azzal, hogy Harry bámulja. - A bíróság szeretné az emelvényre szólítani Harry James Pottert.

- Minden rendben lesz. – suttogta Hermione bátorítóan, mikor Harry felállt.

Harry némán bólintott és lassan elindult az emelvény felé. Megcsavarta az ujján levő gyűrűt, és azonnal jobban érezte magát. Tom… - emlékezett. Rendben! Én Harry Potter vagyok, A Fiú, Aki Túlélte! Egyik a világos oldalt jelképező két főalak közül. Ron csak egy seggfej. Mondta magának, mikor kiállt az emelvényre. Bólintott Cassidynek, aki elővarázsolt neki egy egyenes háttámlájú párnázott széket, leült, és szemeit Caramel miniszterre és Madam Bones-ra szegezte.

- Mr. Potter, Mr. Weasley azzal vádolja önt, hogy sötét varázslóvá vált. Mit hoz fel mentségére? – érdeklődött Madam Bones.

- Nem bűnös. – felelte Harry határozottan. – Ronald Weasley nyilvánvalóan téved. – Észrevette, hogy Madam Bones tekintete megakadt a nyakában viselt Főnix Rendjés nyakláncon, és némán éljenzett magában.

- Téved? – érdeklődött Caramel.

- Ronald rendszeresen leveleket kapott az idősebb bátyjától, Percy Weasleytől, egészen Percy haláláig. Percy ültette el Ronald fülébe azt a nyilvánvaló képtelenséget, hogy már hónapok óta halálfaló vagyok. Miniszter úr, bizonyára emlékszik, hogy Ronald karácsony előtt is halálfalónak nevezett, mikor ön meglátogatta a Malfoy kúriát? – Kérdezte Harry nyugodt hangon, és megállta, hogy Ronra nézzen.

A miniszter szemei kitágultak. Nyilvánvalóan képes volt felidézni az incidenst. Bólintott. – A bíróság megkéri az esküdtszék tagjait, hogy emeljék fel kezüket, ha úgy találják, Mr. Potter bűnös az ellene felhozott vádban.

Egy kéz sem emelkedett meg.

Caramel bólintott. – Mr. Potter, ön tisztázta magát minden vádpont alól. Mégis, tudna maradni még egy pillanatig?

- Természetesen, miniszter úr. – értett egyet Harry. Pillantása a barátaira rebbent. Hermione rendkívül megkönnyebbültnek tűnt.

- Mr. Potter, megtámadta önt Mr Ronald Weasley pénteken, március tizenharmadikán, tizenkilenc óra ötvennyolc perckor azzal a szándékkal, hogy megölje önt? – kérdezte Madam Bones.

- Nem nevezném támadásnak, asszonyom. Hozzámvágta a prefektusi jelvényét, amely méregbe volt mártva. – felelte Harry szelíden.

- Igaz, hogy annak tűje felsértette az ön bőrét?

- Igen, asszonyom. – bólintott Harry.

- Hogyhogy nem lett önnek baja, Mr. Potter? Ez nem volt tisztázva az iratokban.

- Van egy védőamulettes karkötőm, amelyet egy barátomtól kaptam karácsonyra, egy olyan bűbájjal, amely megvéd engem.

- Láthatná a bíróság ezt a karkötőt, Mr. Potter? – kérdezte Madam Bones éhes szemmel.

- A bíróság nem láthatja a karkötőmet, asszonyom. - Felelte Harry határozottan. Az emberek újra felzúgtak.

- Csendet – kiáltotta Caramel. Ez alkalommal hallgattak rá. – Mr. Potter, miért tagadja meg a bíróságtól, hogy szemügyre vegye a karkötőjét? – érdeklődött a miniszter haragos pillantással.

- Remélem a bíróság elnézi nekem, de van egy őrült, aki a véremre pályázik. Alig hiszem, hogy jó ötlet lenne, megmutatni egy olyan karkötőt, amely már egyszer megmentette az életemet. A legjobb védelem az, amit titokban tartanak. – mondta Harry a megbánás jele nélkül. Szeme sarkából látta, hogy Rémszem felé bólint. Az idős auror szerette, ha idézik a figyelmeztetéseit. Ebből látta, hogy sikerült megfelelően Harry fejébe vernie őket.

Madam Bones suttogott valamit Caramelnek, mielőtt a férfi újra megszólalt. – Elfogadható. – Mondta végül, jóllehet kelletlenül. – Mr. Potter, ön visszatérhet a helyére.

- Köszönöm, miniszter úr. – Mondta udvariasan Harry és felállt. Köszönetképpen bólintott Cassidynak, mikor a férfi eltűntette a széket, majd visszasétált, hogy elfoglalja székét. Mikor odaért, lerogyott rá, és egyik kezével eltakarta a szemeit. – Soha többé. – mormogta sötéten. – Rémszem, milyen undok főzeted van a flaskádban ez alkalommal?

A nyugalmazott auror előrenyújtotta az üveget. – Szép munka.

Harry befogta az orrát és legurított a torkán egy nyeletet. Vágott egy fintort, mielőtt visszaadta az üveget. – Kösz. Erre szükségem volt.

Hermione homlokráncolva nézett Harryre. – Mi van abban?

- Szupertitkos Speciális Őrültségi Tinktúra Megzavarodott Egyének Számára. – felelt Harry vállvonogatva. – Legalábbis én így hívom. Különféle alkoholokat kever össze leginkább véletlenszerű sorrendben minden egyes reggel, és megbűvöli a flaskát, hogy kitartson egy teljes napig. Meg vagyok győződve róla, hogy nem rendelkezik ízérzékelő szervvel.

- Én pedig meg vagyok győződve, hogy fiatalabb korodban valakinek szappannal kellett volna kimosnia a szádat. – morogta Rémszem, és nagyot kortyolt az üvegéből.

- Harry, nem te voltál az aki, mindig azt papolta, hogy a körülötted levők ne részegedjenek le? – pisszegte Parvati Hermione háta mögül.

- Ez a fiú nem részegedik le. Immúnis. – tájékoztatta őket Rémszem.

Harry megvonta a vállát. – Pszt. Hallani akarom Ron ítéletét.

- Harminc év Azkaban.

- Ezügyben nem fogadok veled, Rémszem. Ez az első részvételem egy tárgyaláson. – vágott vissza Harry, szemét továbbra is Ronra függesztve. A vörös hajú fiú visszanézett rá, mire Harry egy önelégült vigyort eresztett meg felé, amit a bíróság többi tagja elől egy gyors fedőbűbájjal takart el. Harry boldog volt, hogy a terem korlátozó bűbájai rá nem hatnak. Megcsavarta a gyűrűjét, és békésen elmosolyodott.

Ron, ahogy Rémszem előrevetítette, harminc évet kapott az Azkabanban. Az agg aurornak kellett elmagyaráznia a lányoknak, hogy azért nem kapott életfogytiglanit, mert valójában nem ölt meg senkit. Egyik boszorkány sem értette meg ezt, még az után sem, hogy kétféle módon is kifejtette, végül Harry mondta neki, hogy adja fel.

- Szóval, Rémszem, egyéb ok, amiért követsz minket? – érdeklődött Harry, miután kiléptek a liftből az Átriumba.

- Alastor visszatér velünk az iskolába. – mondta Dumbledore magyarázatképpen.

- Én is így gondoltam. – bólintott Harry. Tom, kedvesem, Rémszem érkezik vacsorára.

Remek. Csak ez az iskola lehet tele pszihopatákkal!

Gúnyolódunk? – ugratta Harry könnyedén, és megfogta Dumbledore zsupszkulcsát, amelyet eléjük tartott.

Jelenleg a hetedévesek vannak itt, és nincs közöttük egy Harry Potter se.

Sajnálom szerelmem. Máris jövök vissza. Talán beugrom hozzád, miután Dumbledore befejezte a megbeszélését velem.

Megbeszélés? Milyen megbeszélés? kérdezte Tom gyanakodva, miközben a zsupszkulcs működésbe lépett.

Harry várt a válasszal, míg újra szilárd talajon álltak. Az, amit úgy döntött, szüksége van lefolytatnia velem. Pszt.

- Miss Granger, Madam Pomfrey megkért, hogy küldjem le, mihelyt visszatértünk, hogy biztos lehessen benne, hogy a zsupszkulcs nem okozott semmiféle zavart az állapotában. Miss Patil, miért nem kíséri el őt? Harry, foglalj helyet. – javasolta Dumbledore, és elfoglalta helyét az asztala mögött, miután Rémszem is leült egy székbe, amelyet magának készített.

Harry elfoglalta a széket, amit Dumbledore varázsolt számára, miután a két boszorkány távozott. Akárcsak Rémszem, ő is elutasította mind a citromport, mind a teát. – Uram, foghatnánk olyan gyorsra, amilyenre csak lehetséges? Megígértem Marcusnak, hogy benézek hozzá, mikor visszaérünk, hogy megállítsam, nehogy még több haját kitépje. – Mondta a fiú, miután Dumbledore kitöltötte a teáját.

- Ah, és hogy megkapja a fantáziáját? – érdeklődött Dumbledore csipkelődve.

- Hogy őszinte legyek, uram, ez az ő napirendje, nem az enyém. Engem igazán nem érdekel, hogy álmodozik az órán, vagy a dolgozatokat osztályozza. – vonta meg a vállát Harry.

Dumbledore kuncogva rázta meg fejét. – Mertem remélni.

- Albus – morrant Rémszem figyelmeztetően.

Harry hosszan meredt az ex-aurorra, míg az igazgató újra lehiggadt. – Miért vagyok itt? – kérdezte a fiú óvatosan, és felváltva nézte a két idős varázslót. – És miért gondolom, hogy nem fog tetszeni?

Dumbledore felsóhajtott. – Mert valószínűleg tényleg nem fog tetszeni. – A tekintete most komor volt. – utána érdeklődtem az auror programnak a te iskolai eredményeivel. Szokásuk, hogy elutasítják azokat a diákokat, akiknek folt van a múltjában. McGalagony professzor és én reméltük, hogy ennek ellenére felvesznek téged, de megtagadták.

Harry lassan pislantott párat. – Öhm,… értem.

- Te is tudod, hogy Marcus úgy tervezi, hogy jövőre itthagy minket, és neked a Roxfortban a legbiztonságosabb… - folytatta Dumbledore.

Harry behunyta szemét, és megvakarta orrnyergét. – Szóval azt akarják, következő évben átvegyem a Sötét Varázslatok Kivédése állást, igaz? – motyogta.

- Igen – mondta Dumbledore.

Harry fáradtan nézett fel rá. – Én csak azt tudom, amit diákként tanultam itt a változó képességű tanároktól. Hogyan taníthatnám én a többi tanulót, uram? Mindketten tudjuk, hogy amíg élek, soha nem fogok rendesen viselkedni. Miért pont én lennék a megfelelő ember erre az állásra?

- Többet tudsz, mint a volt tanáraid többsége, Potter. – hordta le Rémszem. – Nem csak tudással, de tanítási tapasztalattal is rendelkezel. Mellesleg Albusnak igaza van. Biztosabb neked itt a Roxfortban.

- És a Rend támaszpontja is itt van, Harry. – tette hozzá Dumbledore.

Harry összerándult. – A Rend? Mi köze ehhez?

- Jaj, ugyan már. Számon tartunk, mióta ötödéves korodban csatlakozni akartál hozzánk.

- Remus azt mondta, csak akkor csatlakozhatok, ha nagykorúvá válok. – felelte Harry gyanakodva. – Én még nem vagyok tizennyolc.

- Még. – értett egyet Dumbledore.

- Egyébként is a szavazás megtörtént. – vitatta Mordon. – Úgy tűnik, mindenki egyetértett, hogy felvegyünk, mielőtt az iskola befejeződik. Támadásnak vagy kitéve a legváratlanabb helyeken, a legváratlanabb személyek által.

- Sokkal jobban ki leszel téve a nyilvánosságnak, mint most, Harry. Miután Percy és Ron megkérdőjelezték a hűséged, az újságok majd' meghalnának egy sztoriért. Amennyiben a Rend tagja vagy, ezt a sztorit nem kapják meg. A Rend megvéd a sajtótól. – tette hozzá Dumbledore előrehajolva.

Harry lassan felállt. – Szükségem van gondolkodási időre. – motyogta. – Ha nem bánják?

- Hogyne. – egyezett bele az igazgató mosolyogva. – Harry, tudom, hogy szereted Marcust, de van néhány dolog, Főnix Rend-beli dolog, amelyről nem beszélhetsz neki.

Harry hűvös pillantást vetett az idős férfire. – Én tudom, mi az, hogy titok, és képes vagyok azt megtartani. – Megfordult, és az ajtóhoz ment. – A vacsoránál találkozunk. Ott megkapják a válaszom. - Hagyta, hogy az ajtó becsapódjon utána.

Tom nem vette a fáradtságot, hogy felnézzen, mikor a zöld szemű fiú belépett az elsőéves Mardekáros-Griffendéles órájára. Viszont azonnal befejeződtek az apró párbeszédek, mikor a tanulók észrevették, ki áll az ajtóban. A Sötét Nagyúr halkan felsóhajtott. – Segíthetek önnek, Mr. Potter? – érdeklődött, de még mindig nem nézett fel a dolgozatból, amit éppen osztályozott. Jól érezte Harry nyugtalanságát, és ez lassan megőrjítette.

- Azon tűnődtem, hogy elrejtőzhetnék-e az irodájában, míg véget ér az órája, professzor. – felelte a fiatal varázslófiú hűvösen.

Tom felnézett, és Harry zavaros tekintetével találkozott. – Nos, rendben. Ne törjön össze semmit.

- Igen, uram. – bólintott beleegyezőn, mielőtt félrecsúsztatta az irodába vezető ajtót. Lerogyott Tom kedvenc foteljébe a nappaliban és nagyot nyögve behunyta szemeit. – Pokollá válik az életem.

Az életed 1981. Halloweenje óta pokol. – válaszolta Tom gyengéden. - Az órának körülbelül tíz percen belül vége, szerelmem. Azután rögtön jövök, rendben?

Igen. Persze…

Visszavetted már a nyakláncod?

Mi? Oh, nem… Meg kéne tennem… - Harry elővette a pénzeszacskóját, amibe a Sötét Jegyes nyakláncot rejtette, és magára öltötte. A következő tíz percet azzal töltötte, hogy a két nyaklánccal babrált, és megpróbált nem gondolkodni.

Miután a kölykök kisorjáztak a tanteremből, Tom belépett. – Tudtad, hogy azt akarják, csatlakozz a Rendhez. – mutatott rá, mikor furcsa pillantással megállt Harry széke előtt.

- Még nem vagyok tizennyolc, Tom. Bosszant, hogy megint elferdítik miattam a szabályokat.

- Miattad mindig meg fogják csavarni a szabályokat, szerelmem. - sóhajtott Tom, letérdelt a szék elé és kezébe vette Harry kezeit. - Nézz rám. - Harry felnézett a hamis kékeszöld szemekbe. - Tudom, hogy utálsz különlegesnek lenni, Harry. Tudom, hogy inkább elásnád magad egy apró lyukba, és néha elrejtőznél. Nos, vedd úgy, hogy a Roxfort a te lyukad, és a Rend a te sziklád, amely eltakarja azt.

- Akkor inkább legyél te a szikla, kösz szépen. - morogta Harry sötét hangon.

Tom elmosolyodott, és megcsókolta Harry kezeit. - Nos én nem lehetek. Tényleg nem. Hivatalosan nem. A Sötét Rend mindig meg fog védeni téged, és ezt te is tudod, de te a világosság gyermeke vagy, és ők erősen ott is akarnak tartani.

- Tehát azt mondod, fogadjam el az állást, és csatlakozzam a Rendhez. - sóhajtott fel Harry félrenézve.

- Igen. Több emberre van szükségünk a Roxfortban. Szemmel tarthatod Gint. Szükségünk van valakire, akiben Dumbli teljesen megbízik, mind a Rendben, mind a Roxfortban. Perselusban nem bízik meg teljesen. Arthur, Molly, Fred és George nincsenek a Roxfort falain belül, ahogy a keresztapád sem. Te bizonyos fokon mindig élvezni fogod a Rend bizalmát, és rajonganak érted a roxforti diákok és a tanári kar. Én nem azt mondom, hogy vonulj vissza tőlünk, csak azt kérem, hogy segíts nekem megszerezni azokat az információkat, amire szükségünk van.

- Tudom, tudom… - húzta el kezeit Tomtól, majd előrehajolt, hogy megölje őt, és arcát az idős varázsló talárjába fúrta. - Csak olyan hirtelen jött, ez minden. Egyik baj követi a másikat, ahogy a mondás mondja. Tegnap éjjel azok a nyavalyás elsőévesek, aztán a bírósági meghallgatás, és most ez.

- Shh… - Tom karjaiba vonta Harryt, beleült a karosszékbe a fiú alá, így Harry az ölébe került. - Kimerültél. Aludj egy kicsit.

- A következő órád…

- El fogom rendezni, mikor elkezdődik. Aludj, kölyök.

Harry gyengén felkuncogott, belebújt a meleg ölelésbe és becsukta szemeit. - Rémes vagy…

Tom csak mosolygott, és megcsókolta Harry feje búbját.

- Harry! - Hermione szorosan megölte Harryt, mihelyt az ásítozó fiú feltűnt könyökénél a folyosó bejáratánál. - Hol voltál?

Harry pislogva nézett barátaira. Hermione és Parvati már visszaöltötték az iskolai egyenruhájukat. Ő a bíróságon viselt talárjában maradt, bár a köpenyét Dobbynak adta, hogy tegye el. - Aludtam egyet Marcus irodájában.

„ALUDTÁL!" - kiáltotta Gin. - „Miért csak aludtál?"

- Kimerültem. - válaszolta egy vállvonással Harry, visszatartva egy másik ásítást, és kezét Hermione vállára tette. - Nem tudtam, hogy a tárgyalások ilyen fárasztóak lehetnek.

- Fogalmad sincs róla. - szólalt meg egy hang a csoport háta mögött. Harry kivételével mindenki nagyot ugrott, és Draco elsápadt, ahogy Rémszem megjelent a látómezejükben.

Harry újra ásított egyet. - Ne ijesztgesd a barátaimat, Rémszem.

Az ex-auror körbepillantott a négy mardekárosból, hét griffendélesből és két hollóhátasból álló csoporton. - Potter, Albus megkért, hogy jöjjek érted. - mondta végül Harryre nézve, míg a többi diák idegesen összerándult.

Harry megvonta a vállát, és elengedte Hermionét. - Oh, rendben. Később találkozunk. - Álmos pillantással intett a többieknek, és követte Rémszemet.

- Tényleg annyira fáradt vagy? - érdeklődött óvatosan Rémszem.

Harry megvonta a vállát. - Igen. - Rémszem kutató pillantással végigmérte őt, és a prefektus gonosz kacsintással felelt, mielőtt visszaöltötte magára az álmos kábult tekintetet. - Ha nem kellene sehol máshol lennem, tényleg korán bújnék ágyba.

Rémszem megeresztett egy nevetést. - Biztos ezt tennéd. Egész biztos. Cukorpenna. - A vízköpő elmozdult az útjukból és Rémszem mutatta az utat felfelé a kör alakú irodába, ahol Dumbledore mosolyogva üdvözölte őket.

- Kicsit fáradtnak tűnsz, Harry. - tette szóvá Dumbledore és intett a két varázslónak, hogy üljenek a szoba közepén levő kicsi asztal köré.

- Csak egy kicsit. - értett egyet Harry, és helyet foglalt. - Mindenesetre gondolkodtam az ajánlatán.

- És? - Nézett rá Dumbledore, mikor ő is leült.

- Igen, hajlandó vagyok már most csatlakozni a Rendhez. - bólintott Harry bágyadtan. - És igen, itt fogok tanítani jövőre, de vannak feltételeim.

- Ahogy nekem is. Rögtön át is vehetjük őket. - bólintott az igazgató komolyan. - Ami a Rendhez való csatlakozást illeti, szombaton lesz egy gyűlésünk a Grimmauld téren. Ha képes vagy megoldani, akkor iktatnánk be. Máskülönben egy hónapot kell várnunk. Szabad vagy a hétvégén?

Harry elgondolkodva vakargatta nyakának hátsó részét. - Igen. Valójában semmi különöset nem terveztünk. Ám szükségem lesz egy ürügyre, amit a barátaim bevesznek. És, uram, ne felejtse el, hogy a barátaim fel mardekáros, úgyhogy valami ésszerű lenne a legjobb.

- Megkérem Remust, hogy holnap küldjön neked egy ebédmeghívást, jó lesz? - mondta elgondolkozva az igazgató.

- Csak úgy? - meredt Rémszem Dumbledore-ra, majd Harryre nézett. - Mit szólsz egy ebédmeghíváshoz velem ezena hétvégén? Hogy információkat cserélhessünk, mert tényleg nem volt lehetőségem, hogy beszélgessek veled.

Harry felhorkant. - Hollóhátasok. - Megrázta a fejét és visszatartott egy ásítást. - Rendben. Biztos jobb, ha nem ásítozom ki a fejemből. Vasárnap, Londonban?

- Vasárnap Londonban. - bólintott Rémszem komolyan.

- Akkor ezt elintéztük. - mondta Dumbledore boldogan, és összeütögette kezeit.

- Briliáns. - mondta Harry unott hangon. Ő és Rémszem összenéztek.

- Szóval, azt mondod, vannak feltételeid a tanítással kapcsolatban? - folytatta Dumbledore túlfűtött hangon.

Harry elgondolkozva töprengett, villáját lazán markolta tányérja felett. - Igen. Először is, azt akarom, hogy engedje hogy Herm, jövő évben az iskola területén maradhasson.

- Van egy elfogadható indokod?

- Tényleg van egy pár. Elsőnek, ő is csakúgy, mint én nagyobb biztonságban van a Roxfortban. Ő a legjobb barátom, és ha Voldemort ki akar csalni, valószínűleg őt használja. Másodszor, a gyermekei is biztonságban vannak a Roxfortban. Mindkét keresztszülője itt lesz, és az apja az Azkabanban van. Nem díjazom az ötletet, hogy hazaküldjük a szüleihez. - mondta Harry keményen, és a kimerültség minden jele eltűnt szeméből.

- Érthető. Felajánlok neki egy szobát év végén.

- Nem most?

- Nem. Voltaképpen jobb, ha még senkinek nem árulod el, hogy itt fogsz tanítani a következő évben.

- Marcusnak elmondom - vitázott Harry.

Dumbledore szigorú pillantást vetett rá. - Ésszerű indok?

- Ő az a varázsló, akinek átveszem az állását. Ha pontosan tudom, mit tanít, és tanított idén, akkor jobb tantervet tudok felépíteni most, és később variálhatom. Szeretném látni, hogyan irányítja az óráit, és megszerezni jegyzeteit a diákokról, mielőtt hasztalannak titulálja, és tűzbe veti azokat. - válaszolta Harry.

Az igazgató gondolkodott egy ideig, majd sóhajtva bólintott. - Nos, rendben. Elmondhatod Marcusnak, de senki másnak sem.

- Megbeszéltük.

- Van még más feltételed?

- Igen. - Harry letette a villáját. - Marcus, - természetesen, ha feltételezzük, hogy kapcsolatunk még fennáll - meglátogathat, vagy én látogathatom meg őt bármikor, kérdés nélkül, az ésszerűség keretein belül.

Dumbledore összehúzta száját. - Kérlek, határozd meg, mi az, hogy ésszerű.

- Nem tanítási óra közben. Ha van más kötelezettségem, mondjuk Rendgyűlés, vagy büntetőmunka, akkor első a kötelesség. Előbb a munka, aztán a szórakozás, ha így jobban tetszik.

Dumbledore megfontolta, majd bólintott. - Ez elfogadható. - Mindazonáltal jobban szeretném, ha legalább éjszakára a kastélyban maradnál.

- Természetesen. – bólintott Harry. – Önnek vannak feltételei?

- Az egyik az volt, hogy ne mond el senkinek. A másik a csínytevési szokásaid. - Dumbledore éles pillantással nézte a Kis Túlélőt. – Nem akarom látni többet.

- Szabadon fogom alkalmazni a tantermemben. – vágott vissza Harry. – Megtréfálhatom őket, ha hozzátartozik a tantárgyhoz. Nem tréfálom meg az egész iskolát, bármennyire is csábító, jó ok nélkül, sem anélkül, hogy önnel meg nem beszéltem előbb.

Dumbledore bólintott. – Beleegyezem, addig, míg a csínyeid csakis az osztálytermeid belsejében hatásosak, kivéve, ha az egész iskolát érintik.

- Elfogadható. – döntött Harry. Hirtelen elvigyorodott. – Igazgató úr, úgy vélem, hosszú ideje ez volt az első eredményes párbeszédünk.

Dumbledore elmosolyodott. – Valóban. Biztos vagyok benne, tudod, merre van a tanári szoba?

- Az, amelyik a negyedik emeleten van? A fákkal teli szurdokot ábrázoló kedves festménnyel szemben? – érdeklődött könnyedén Harry.

Az idős férfi kék szemei vadul pislogtak. – Az lenne az. Minden szombaton reggel négykor tanári értekezletet tartunk. Gondolom, tudod, hogyan szerezd meg a jelszót.

- Nem probléma. Azt akarja, hogy részt vegyek?

- Ha képes vagy felkelni olyan korán. – bólintott Dumbledore. – Ha nem, az sem baj. Bejelentem az alkalmazásod első alkalommal, mikor részt tudsz venni.

Harry bólintott. – Nos, rendben. – Hirtelen nagyon fáradtnak látszott, és lassan felállt. – Igazgató úr, Rémszem, ha megengedik, azt hiszem, elteszem magam holnapra.

- Természetesen. – egyezett bele Dumbledore, mikor Rémszem bólintott. – De mondd Harry, tényleg fáradt vagy? – akarta tudni az igazgató.

Harry lassan pislogott párat. – Hát persze, uram. Halálosan. Jó éjszakát.

- Jó éjszakát. – köszönt Rémszem szélesen vigyorogva. Miután becsukódott az ajtó Harry mögött, az igazgatóhoz fordult. – Jó választás, Albus. Nem kérdés, fog még neked gondot okozni.

- Te edzetted őt. Tényleg fáradt volt? – kérdezte Dumbledore elkeseredve.

- Aha. Kimerült, de alaposan rá is játszik. Láttam, legyőzött két teljesen képzett és pihent aurort, miután egyhuzamban negyvennyolc órát talpon volt.

Dumbledore megeresztett egy hangot, valahol a horkantás és a nyögés között. – Nincs szüksége, hogy bekerüljön az aurorprogramba.

- Mondtam. Amit nem tanult meg tőlem, megtanulta a Londonban eltöltött ideje vagy a felfüggesztése alatt. Valószínűleg szerezhetünk neki egy auror engedélyt, ha tényleg akar egyet.

- Említsd meg neki ebéd közben. – válaszolta az igazgató bosszúsan. – Korábban azt mondtad, hogy ő nem tud lerészegedni?

- Sosem láttam őt ittasnak. – biccentett Rémszem. – Pedig elég nagy adagot eltüntetett az üvegemből. Vagy immúnis, vagy különleges alkoholtűrő szintje van. Amennyire én emlékszem, James nem bírta a szeszesitalokat. Mi a helyzet Lilyvel?

- Fogalmam sincs róla. Sosem láttam őt kapatosnak, bár azt sem láttam, hogy alkoholt ivott volna. – sóhajtott Dumbledore, és megdörzsölte állát. – Elképzelhető, hogy csak jól bírta az alkoholt, és ezt a képességét továbbadta Harrynek.

- Lehetséges. Habár most, hogy van az a bűbája a részegség ellen…

Dumbledore hirtelen felkapta a fejét. – Te képes vagy átlátni azon a láthatatlanná tevő bűbájon?

- Sokféle láthatatlansági bűbájon át tudok látni, Albus, és ezt te is tudod.

- Milyen más bűbájok vannak még ott, Alastor?

Rémszem egy apró furcsa mosollyal jutalmazta az igazgatót, miközben felállt, hogy távozzon. – Legjobb védelem a titok, Albus. Jó éjszakát.

Az igazgató haragosan vonta össze tekintetét, miután az auror elhagyta az irodáját. Hogy milyen lehetetlen az a két alak!