Fordította: Herika
Béta: én és Nivett
Kulcsok, amikre szükséged lehet:
gondolatok (Tom-Harry párbeszéd)
:párszaszó:
-„leírt gondolatok" (Gin beszéde)
°°Főnix beszéde°°
Szerző megjegyzése: Mindannyian utálni fogtok a fejezet vége miatt… (meg engem is, ha nem frissítek gyorsan - NLN:)
43. Fejezet
- Merlin nevére, mit műveltél magaddal!
Harry szégyenlős mosollyal borzolta fel tüskés, rózsaszín és vörös színben pompázó haját. – Felhúztam Rémszemet. – Lezuttyant a Hermione melletti székbe, aki mosolyogva rázta meg a fejét. – Mi van? Szerintem megérte. Amilyen képet vágott, az egyszerűen megfizethetetlen volt. Ha lett volna nálam egy fényképezőgép, lekaptam volna. És erről jut eszembe... - Felállt és átsétált oda, ahol Dennis és Colin játszottak Robbantós Snapszlit, otthagyva a nevető Hermionét. – Colin, az a film már elő lett hívva?
A Griffendél ház fotósa gyors pillantás vetett Harryre. – Van egyáltalán valami fogalmad róla, milyen nehéz téged megtalálni?
- Nem. Én mindig tudom, hol vagyok.
- „Kivéve, mikor nem." – tette hozzá Gin, miközben átsétált és a bátyja mellé állt. Előhúzott két fényképet a Colin mellett lévő iratgyűjtőből. – „Tessék. Adj egyet Marcusnak is."
- Rendben. - Harry rávigyorgott a képre. Akkor lett felvéve, mikor megcsókolta Tomot, hogy elhallgattassa a Sötét Nagyurat. Be kellett ismernie, ezen meglehetősen szexinek tűnt. – Fogadjunk, még jobb lett volna, ha önmaga lenne. – suttogta húgának, mielőtt elcsúszott előtte.
- Így van. – Jelent meg Gin álmodozó képe előtt.
Harry nevetett és eltette a fotókat a farmerja hátsó zsebébe. Odalépett az asztalhoz, ahol az elsőévesek többsége ült a házi feladatát készítve és levigyorgott rájuk. – Hello rosszcsontok.
- Húzz el a francba, Potter. – köpte Ronan, és egy dühös pillantást vetett a prefektusra.
- Akkor te most éppen bosszús vagy, mert nem iskerült megúsznotok a klubbhelyiségbeni párbajozás következményeit. – kacarászott Harry. – Meglehetősen szánalmasak vagytok, ha engem kérdezel.
- Volt valami tényleges oka, hogy ide jöttél? – sziszegte Storm Ambrose, átdobva ezüstös hajfürtjét a válla felett és egy csúnya pillantást vetett Harryre.
- Aha! – Harry megeresztett egy ragyogó mosolyt. – Thorald, Brutus professzor váltani akar veled néhány szót és megkért, hogy vonszoljalak le hozzá, ha kell akár rugdosva és ordibálva. – Harry nagyot sóhajtott.
- Mi vagy te, egy színész? – kérdezte Ronald gorombán, miközben Ula gyorsan a táskájába lökte cuccait. – Már csak azért, mert nem látok itt egy szinpadot sem.
Harry megvonta vállait. – Nem, nem vagyok színész. Habár te bohócnak tűnsz. És Harry pálcájának egy pöccintésére a fiatal varázsló fel volt öltöztetve egy pöttyös bohóc felszerelésbe, kiegészítve a hatalmas cipőkkel, piros orral, és szivárványszínű hajjal.
A klubhelyiség kicsattanó nevetésben tört ki a dühös aranyvérű láttán, míg Ronan lassan felállt és megpróbált fenyegető arckifejezést vágni, mialatt előhúzta a pálcáját. – Ezért még elkaplak, Potter.
Harry csak a szemeit forgatta. – Ugyan már. Rémszem Mordon másfél óráig üldözött, és a legtöbb, ami tőle tellett, hogy sikerült néhány különböző színre változtatnia a hajamat. Te mit tervezel? Elkábítasz? Ulára nézett, aki megpróbált nem nevetni. – Gyere, Thorald. Brutus vár. Kinyújtotta nyelvét Ronanra, és kivezette Ulát a szobából, miközben csendesen felhúzott maga mögött egy pajzsot, hogy leblokkolja a fiútól érkező átkot.
Kinn a folyosón végül Ula elnevette magát. - Rémes vagy!
- Ő váltotta ki belőlem – felelte Harry, és megvakarta a fejét.
- Tényleg Rémszem adta neked ezt a nevetséges hajstílust? – akarta tudni az ifjú boszorka.
- Aha. Elfutottam azzal a hülye alkoholos flaskájával. – vonta meg a vállát Harry. – Már el is felejtettem milyen remek móka volt szemétkedni vele.
- Barátok vagytok?
- Tanított nekem néhány dolgot az elmúlt évben. - mondta az idősebb griffendéles ravaszul.
- Oké, rendben. Mit akar tőlem Brutus professzor?
- Ő semmit. – mosolyodott el csintalanul Harry. - Nos, valójában MÉG semmit. Még nem mondtam neki semmit.
- Te tényleg rémes vagy.
- Cöcö. – Harry megforgatta szemeit és megállt az SVK professzor szobája előtti csettintgető portré előtt. Ne csettintgess nekem. Figyelj, látod, gardedámom is van.
- Egy gardedám! Ha! Nekem elsőévesnek tűnik! – vágott vissza a portré fontoskodva.
- Elsőévesek is lehetnek gardedámok. – vitázott Harry.
- De nem számodra. Még nem láttam olyat, aki megfelelő gardedám lett volna a szá-
- Miért kell nektek folyton ilyen hangosan vitázni? – zúgolódott Tom, miközben kinyitotta az ajtót. – Harry, miért van veled ez a kis rémség? –nézett Ulára óvatosan. A lány önelégülten vigyorgott.
- Szeretsz engem, igaz? – érdeklődött Harry negédesen.
- Jaj ne... - nyögött fel Tom, és megvakarta orrnyergét. – Rendben, befelé, mindketten. –Hátrébb lépett, hogy beengedje őket.
Harry vidáman vezette be Ulát, és a kislány félve nézett körül. – Hol vagyunk?
- Marcus magánlakosztályában. – felelte Harry boldogan, és levetette magát Tom kedvenc karosszékébe.
- A Sötét Nagyúr mogorván nézett szeretőjére. – Kifelé a székemből. És áruld el, mi a frászt csináltál ez alkalommal, te ördögfióka. Szünetet tartott, majd gyorsan előrenyúlt és belemarkolt Harry hajfürtjébe. – Miért érezted szükségét, hogy átfesd?
- Rémszem berágott, hogy elloptam tőle az elmebajosok számára készített Szupertitkos Különlegesen Őrült Formuláját. – Harry megvonta a vállát. - Ezért megátkozott. Voltaképp jó párszor. Ez volt az egyetlen, ami fogott is.
- És te nem szabadultál meg tőle?
- Nekem tetszik!
- Én viszont utálom. Szabadulj meg tőle. És tűnj el a székemből! – Harry nyöszörgött, de béketűrően arrébb sétált a másik székhez, mialatt Ula kuncogott. Tom átható pillantással ült le a székébe. - Szóval?
Harry szemöldökráncolva nézett a férfire, és lebontotta kapcsolatuk korlátjait, de észrevette, hogy Tom viszont felhúzta a saját mentális falait. – Mi a baj?
A Sötét Nagyúr átnézett Ulára, aki kíváncsian figyelte őket. – Semmi.
- Marcus, mondd el nekem – sziszegte Harry.
- Ez magánjellegű.
- Nem tudok beszélni veled, mikor ilyen vagy. – kiáltotta Harry bőszen.
- Visszamehetek a klubhelyiségbe, ha akarjátok. – ajánlotta fel udvariasan Ula.
Tom egy hosszú pillanatig nézte, mielőtt megrázta a fejét és felállt. – Maradj itt. Gyere velem, Harry. – Elindult a hálószobába, és behúzta az ajtót a fiatal szerelme mögött.
:Tom, mi az: - suttogta Harry, megpihentetve kezeit a Sötét Nagyúr mellkasán, és belenézett annak kékeszöld szemeibe.
Tom kieresztett egy elfulladt hangot, majd szorosan megölelte Harryt. – Megölöm őt, amiért belekényszerített ebbe.
Harry behunyta szemeit és beletemette arcát a sötétzöld talárba. – Azt hittem blokkoltalak.
- Az, hogy láttad azokat a szörnyetegeket, megszakította. – mormogta Tom. – Azt hiszem, megijesztettem a húgod. – Várt egy cseppet. – Miért félsz attól, hogy elveszítesz engem?
- Mert az meg fog ölni engem? – Harry felnézett az aggódó kékeszöld szemekbe. – Tudom, hogy nem hagynál el saját akaratodból, te piszok, úgyhogy ne nézz így rám. Ez csak…
- Egy félelem. – bólintott Tom. – Tudom. De soha, semmi nem lesz képes elszakítani engem tőled. Soha. – suttogta vadul. – Egyszer és mindenkorra az enyém vagy.
Harry bágyadtan bólintott. – Nem állt szándékomban nyugtalanítani téged.
- Örülök, hogy megtörtént. – vágott vissza Tom. – Inkább most kell megtudnom ezeket a dolgokat, mint később. – Gyengéden rámosolygott a fiúra, és megcibálta Harry egyik hajfürtjét. – Komolyan gondoltam, hogy szabadulj meg ettől.
A fiú gyengéden rámosolygott. – És én meg komolyan gondoltam, hogy nekem tetszik.
- Legalább válassz valamilyen normálisabb színeket. Talán zöldet és ezüstöt.
- Vöröset és aranyat.
- Feketét és zöldet.
- Vöröset és ezüstöt.
- Rendben. – bólintott Tom és finoman megcsókolta Harry sebhelyét, miközben a fiú a hajával foglalkozott. – Sokkal jobb. Legalább most már rád bírok nézni.
Harry kuncogott. – Aljas vagy. Igaz is! Tessék, itt vannak azok a képek, amiket Collin végre előhívott. Gin küldött egyet neked. – Elővette a fotók egyikét a hátsó zsebéből és átnyújtotta a Sötét Nagyúrnak.
Tom szemöldökét ráncolva nézett a fényképre. – Átkozottul szexisen nézel ki.
Harry egy gyengéd cuppanós csókot nyomott rá. – Nem adsz magadnak elég elismerést.
- Elég elismerést adok magamnak, de melletted semmi vagyok. – Magához húzta Harryt egy szilaj csókra. – És ne vitatkozz velem.
- Piszok dög.
- Poronty.
Harry felkacagott és elkezdte húzni a Sötét Nagyúr kezét. – Gyere. Még nem mondtam el neked, miért van itt ez a kis szörnyeteg.
- Várj, várj. Ezt bekeretezem.
- Mit teszel vele, az ágyad mellé állítod?
- Nem, az íróasztalomra a dolgozószobámban.
- Neeee…
- Vagy talán az osztályteremben levő asztalra. Tudod, vad szexfantáziák…
- Te egy szörnyeteg vagy – nyilatkozott Harry, kitárta a hálószoba ajtaját és, rámosolygott Ulára, aki épp a bájital esszéjével birkózott. – Hát nem egy szörnyeteg?
- Ő a tanárom. Nem inzultálhatom őt. – felelte Ula, és vigyorgott, mikor Tom kijött a hálószobából és Harry dereka köré fonta karjait, magához húzva a fiút.
- Dehogynem – felelte Harry. – Gyámjaid egyike lesz ezen a nyáron.
- Micsoda? – Ula döbbenten meredt a varázslóra.
- Harry, szerelmem, én lemaradtam – tette hozzá a Sötét Nagyúr nyugodtan.
- Xylon eldöntötte, hogy a legalkalmasabb személy, akire Ulát hagyhatja nyáron, az én vagyok – magyarázta Harry. - És mivel én a te házadban tartózkodom ezen a nyáron, úgyhogy valószínűleg időnként rád hárul majd a felügyelete.
- Te viccelsz – lehelte Ula, és a döbbenten bámult a Fiúra, Aki Túlélte. – Nem kell mennem a nagypapihoz?
- Megmondtam, hogy találni fogok más lehetőséget – mondta Harry fényesen ragyogó szemmel.
- Király! – Ula felpattant, Harryhez rohant, aki megölelte a kislányt.
Harry érdeklődve nézett Tomra, mikor a férfi elindult a konyha felé. – Marcus?
A Sötét Nagyúr rávigyorgott a fiúra. - Mostanra megszoktam, hogy ilyesfajta dolgokat teszel. Végül is szórakoztatóan hangzik. – Besurrant a konyhába. – De lehet, hogy hozzá kell tenned azt a tényt, hogy én egy sötét varázsló vagyok, és kapcsolatban állok Voldemorttal, szerelmem.
Ula megmerevedett. – Micsoda?
Harry kieresztett egy frusztrált sóhajt, és kényszerítette a kislányt, hogy ránézzen. – Ula, nézz rám. Marcus egy magas rangú halálfaló, rendben? Sokat foglalkozik Voldemorttal, és van rá esély, hogy a Sötét Nagyúr meglátogatja a kúriát, mikor ott vagyunk. Ha inkább beszélnél a szüleiddel, hogy küldjenek valahova máshova, nem bánom. Csak tudd, ha velünk maradsz, az egyben azt is jelenti, hogy találkozni fogsz néhány halálfalóval.
Ula megfordult és ránézett Tomra, aki kékeszöld szemével hűvösen figyelte őket a konyhaajtóra támaszkodva. – Te halálfaló vagy?
Tom megvonta a vállát. - Valami olyasmi.
- Ha egy kicsivel is nehezebbé teszed, mint amilyen most, soha nem bocsátok meg – mondta Harry figyelmeztetően.
- Harry azt kéred tőle, töltse a nyarát az én házamban. Azt hiszem, joga van megtudni mindent. Ha pánikba esik, szórhatsz rá memóriatörlő bűbájt – szidta lágyan szeretőjét a Sötét Nagyúr, mielőtt visszafordította tekintetét az elsőévesre, aki Harry kezét szorongatta.
- Mi az, amit egyikőtök sem mond el nekem? – suttogta Ula, és összeszűkült szemmel nézett tanárára.
Tom ajka egy hideg, önelégült mosolyba kunkorodott. – Bátor, kicsi Griffendéles. – gúnyolódott.
- Hagyd abba – parancsolta Harry élesen. – Ne törődj vele, Ula. Az a szokása, hogy ijesztgeti az embereket. Mardekáros jellemvonás, gondolom.
Tom élesen felhorkant, és újból eltűnt a konyhában. – Csak mondd meg neki, Potter.
Ula esedezve nézett fel az aggódó szemekbe. – Mi az? Ígérem, nem fogok kiborulni tőle.
Harry egy hosszú pillanatig bámult a szürke szemekbe, mielőtt bólintott. – Ő Voldemort Nagyúr.
Ula megpördült, hogy konyha irányába nézzen. Onnan csörömpölés hallatszott. – Nem viccelsz?
- Nem. Teljesen komoly.
Ula felkandikált a Fiúra, Aki Túlélte. – És te szereted őt? És ő szeret téged?
- Griffendélesek!
- Fogd be, Denem! – vágott vissza, mielőtt bólintott. - Igen.
- Csak vékony vonal van szerelem és gyűlölet között – mondta Tom kidugva fejét a konyhából, és rájuk vigyorgott. – És minél erősebb volt a gyűlölet, annál erősebb lesz a szerelem is, ha egyszer átlépjük azt a vonalat.
- Te olyan hülye vagy – sóhajtott Harry, és tehetetlenül a mennyezetre emelte a szemét.
Tom rákacsintott. – Mintha eddig nem tudtad volna. – Újból eltűnt a konyhában.
- Nem fog bántani engem? – érdeklődött Ula suttogva.
Harry megrázta a fejét. – A legrosszabb, hogy megtréfál téged.
- Én nem tréfálok meg embereket!
- Bátorkodom ellenkezni.
- Sokat bátorkodsz.
- Oh, menj, baszogasd Dumblit!
- Brrr…
Ula kuncogott. – Biztos, hogy te vagy Tudjukki?
- Azt akarod, hogy bebizonyítsam? – kérdezte hűvösen Tom, kidugva fejét a konyhából.
- Nem különösebben. – válaszolt Harry.
- Naná – egyezett bele Ula. – Hogy bizonyítod be, hogy te vagy Tudjukki?
- Először is, ne nevezz úgy. Ha nem tudod nekem azt mondani, hogy Voldemort, akkor hívj azon a fránya valódi nevemen.
- Tom. – javasolta Harry, mikor Ula zavartan nézett.
- Oh. – Ula visszanézett a Sötét Nagyúrra, aki eltűntette a fedőbűbáját. – Mindenki képes magának vörös szemeket csinálni.
- Igaz. – Tom hidegen elmosolygott. – De ezt nem mindenki tudja. – És hirtelen, Voldemort állt a konyhaajtóban.
Ula rémülten felsikoltott, és Harry mögé ugrott. – A rohadt életbe!
Harry megrázta a fejét a szeretője felé, és mosolyra húzódott a szája. - Most boldog vagy?
- Nem. – Voldemort odasiklott a fiúhoz és a mögötte elbújt kislányhoz.
Harry felvont szemöldökkel nézett a férfire. – Neked valami nagy baj van az agyaddal, Denem.
Voldemort finoman végighúzta ujját Harry arcán. – És? – mormolta.
- Nincs és. – Harry megvonta vállát, és addig dőlt, hogy ajka elérje a Sötét Nagyúr száját. Voldemort Harry köré fonta karjait, és becsúsztatta villás alakú nyelvét Harry szájába. Oh, a francba, ez csúcs…
Egy felvillanó fény arra késztette őket, hogy nagyon gyorsan szétváljanak, és bosszúsan nézzenek a fényképezőgépes boszorkára. – Zsarolás. – javasolta ördögien.
Voldemort visszaváltozott emberi alakjába. – Na, pontosan ezért utálom ezt a gyereket! – mondta mérgesen, mielőtt üldözőbe vette a lányt.
Ula őrültnek tűnő nevetést hallatott, ahogy körbe körbe futott a szobában. – Nem tudsz megfogni! Nem tudsz megfogni!
Harry felhorkant és levetette magát Tom kedvenc foteljébe, hogy onnan figyelje a játékot. - Hé Voldi, vesztésre állsz egy tizenegy évessel szemben.
- Fogd be, Potter! – vágott vissza Tom. – Esküszöm, akkor is elkapom!
Harry nevetett.
- Megváltoztattad a hajad! – sikoltotta Hermione, mikor Harry leült vele szemben a Griffendél-ház asztalánál. Ula a barátai körében ült le az asztalhoz és boldogan mosolygott.
- Aha. Marcus rohamot kapott tőle. Utálja a rózsaszínt. – felelte Harry egy kacsintás keretében.
„Szóval, mit akart Marcus azzal az ördögfiókával?" – érdeklődött Gin, és kíváncsian nézett át a mellette levő varázsló felett.
- Nos, igazából inkább én akartam, hogy beszéljenek egymással. – vonta meg vállát titokzatosan.
- Bökd ki, Potter – utasította Seamus.
- Mit is? – kérdezte Harry ártatlan arccal.
- Tudod, mi látjuk azokat az apró szarvakat, igaz? – ugratta Parvati, miközben Gin Harry feje fölé tartotta kezét, és szarvakat mutatott vele.
Harry vigyorgott. – Este elmondom.
„Miért nem-"
Harry határozottan megrázta a fejét, mosolya elillant. – Este. Ne kérdezd újra. – sziszegte élesen.
- Dumbledore – mormogta Neville a tanári asztalt figyelve.
- Ne nézzetek oda. – Harry égre emelte a szemét, mikor a körülötte levő összes griffendéles megfordult, hogy arra nézzen, ahol Dumbledore ült és az asztalra mosolygott. – Griffendélesek.
Neville finoman megpaskolta utódtársa karját, miközben a körülötte levő többi griffendéles felnevetett a kijelentésre. – Harry, ebben az esetben elfelejtetted, hogy te is griffendéles vagy.
- Talán, de én eszesebb vagyok, vagy legalábbis úgy tűnik. – motyogta A Fiú, Aki Túlélte.
- Harry Potter működőképes aggyal. Mivé lett a világ? – sóhajtotta Dean tehetetlenül.
Harry megvonta a vállát. – Hát, lassan vége is lesz.
- Caramel hatalma véget ér. – tette hozzá Colin Creevey vigyorogva. – Harry át fogja venni a Minisztérium vezetését, nem igaz, Harry?
- Csábító, de nem. – Harry vállat vont.
- Miért nem?! – kiáltotta Dennis Creevy több meglepett griffendéles kiáltása között.
- Politika nem az én asztalom. – Harry megvonta vállát. – Ezen a nyáron belevetem magam életem munkájába, és nekiviselkedem az Aurorképzőnek.
- De hát belőled jobb miniszter lenne! – mondta egy ötödéves Dennis mellett, akinek Harry nem tudta a nevét.
- De hát már így is mindent tudsz, amit egy auror – érvelt Seamus, mialatt Harry belekortyolt töklevébe.
„Mínusz a papírmunka." – értett egyet Gin.
- Egy auror barátom azt mondja, hogy a minisztérium párokra osztotta az aurorokat. Némi szerencsével olyan társat kapok, aki szereti a papírmunkát. – mondta Harry vigyorogva. A körülötte levők nevettek.
- Ó, nem – suttogta Hermione.
- Mi az? – Harry gondterhelt pillantást vetett a lányra.
- Ki lett a Tonks partnere?
Harry pislogott párszor, mielőtt felhorkant. Mindenki, aki ismerte Tonksot, visszafojtott lélegzettel várta, hogy megtudja, ki lett a lány partnere. – Miből gondolod, hogy tudom?
- Mivel Tonks és te barátok vagytok. – felelte Hermione előrehajolva. – Na, gyerünk, bökd ki. Kit kapott, hogy kínozzon?
Harry vállat vont. – Azt a kopasz fickót Ron tárgyalásáról. Kingsley Shackleboltot.
Hermione nevetésben tört ki, míg Gin arcát tenyerébe temette bátyja mellett. Mindenki más csak zavartan pislogott.
- Tonks a legügyetlenebb és legszeleburdibb auror, akivel csak összeakadhatsz – magyarázta Harry. – Ezzel szemben Shacklebolt inkább nyugodt és elgondolkozó. Esküszöm, a legfurcsább páros, amit valaha is láthatsz.
Ez a magyarázat forgószélszerű nevetésként söpört végig a Harry körül ülő griffendéleseken, és Harry vigyorogva hátradőlt. Dumbledore elkapta pillantását, és bátorítóan rámosolygott. Harry körbehordozta tekintetét a tanári asztalon. McGalagony rámosolygott, és felé emelte a poharát. Flitwick fényesen mosolygott, majd a tanulók élvezetére leesett a székéből. Hagrid sugárzott a boldogságtól. Firenze, aki Hagrid mellett ült, komolyan bólintott felé, mielőtt visszamerült volna a félóriással folytatott társalgásába. Tom és Perselus suttogva beszélgettek, de mindketten küldtek a fiúnak egy gyors mosolyt, Perselus kisebbet, mint Tom.
A mai reakciójuk alapján, nevén tudok nevezni minden egyes rendtagot a tanári karból. – jelentette ki Harry szerelmének. – Úgy értem, még azok is elárulták magukat, akikről nem is tudtam.
A tanárok kedvelnek téged. Már mondtam ezelőtt is. Azok, akik a Rend tagjai, büszkék rád. Azok alapján, amit a beavatásodból láttam, nem volt egy könnyű teszt, amin átmentél. – válaszolta Tom.
Igaz... Tom, eláruljuk a Junioroknak az új pozíciómat?
- Meg akarod tenni?
- Azt hiszem, megérdemlik, hogy tudják. – Döntött Harry egy pillanattal később, szemei végigsiklottak a különböző Házakon, ahol az emberei ültek, beleértve a griffendéleseket is, aki azokról az aurorokról beszélgettek, akiket ismertek vagy akikről hallottak. – Legalább azt elmondom nekik, hogy hova tűntem el Dumblival. És egy kicsivel több szabadságot ad velük. Nem fogják elvárni, hogy állandóan körülöttük legyek.
Igaz. Beszámolsz nekik Miss Thorald látogatásáról is?
Igen. Szükség van rá, hogy tudjanak róla, arra az esetre, ha gyűlést hívunk össze a kúriába, és ő is ott lesz.
Veszélybe kerül, ha meglátja az arcukat.
Talán igen, talán nem. – Harry elgondolkozva rázta meg a fejét, és az asztalánál levő kis csoport elsőévesre bámult. – Még nem jártatta rólad a száját.
Talán mert még nincs bizonyítéka.
Megvan az a fényképe.
Nálam van az a fénykép.
Gondolom igazad van. De attól még tény marad, hogy nem szólt róla Dumblinak. Bizonyíték ide vagy oda, mindenki tudja, hogy Dumbli belekötne ebbe. Add fel a vitát, szerelmem.
Nos, legyen - sóhajtott mentálisan Tom. – Kölyök.
Szörnyeteg. – Harry pislogott, mikor Gin megbökte a karját. – Hm?
„Megint elmerültél a saját kicsi világodban."
- Aha. Történetesen szeretek ott lenni. Semmi stressz, tudod?
Gin a szemeit forgatta. – „Jaj, dugulj el."
Harry vigyorgott. – Hát dugíts el. – Felnevetett, mikor Gin belekönyökölt az oldalába.
Harry felpillantott az öreg iskolaépület terveiből, amit Godrik mutatott neki, mikor első Juniorok átléptek a Mardekár bejáraton. – Keressetek magatoknak helyet. – szólt rájuk, mielőtt visszafordította figyelmét a diagramra. – Még sosem láttam ezt a folyosót ezelőtt – említette, és rámutatott egy folyosóra, amely úgy tűnt egy, a könyvtárba vezető hátsó bejárat.
- Rowena szobája – mondta Godrik. Az ő vérvonala kihalt már évekkel ezelőtt. Habár te képes lehetsz átjutni rajta, ha akarsz.
- Az ajtó a könyvtárban van?
- Igen.
- Hol?
- Van ott egy vízköpő hátul a történelmi részlegben. A te kis térképed talán meg tudná mutatni neked az átvezető utat.
- Kétlem – rázta meg fejét Harry. – Az nem olyan hely, amit a Tekergők megtaláltak volna.
Godrik megvonta a vállát. – Nos, én nem ismerem a befelé vezető utat. Kérdezd Malazárt.
- Ezt fogom tenni. Hol van Helga szobája?
- Kettes számú üvegház – felelte Godrik, és rámutatott egy alagútra, amely kifelé vezetett az épület alatt.
- Várjunk csak, ez rajta van a térképen… - Harry előhúzta a Tekergők Térképét. – Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! – mormogta, és rákoppintott pálcájával a pergamenre, mielőtt kiterítette az ősi tervek mellé. – Figyelj, látod? Ámbár Fred és George azt mondta, hogy Frics tud róla.
- Nem lepne meg – vonta meg a vállát Godrik. - De az nem jelenti azt, hogy valaha járt volna ott lenn. A szobáinkba vezető bejáratokon való átjutás közismerten nehéz. Malazáré párszaszót igényel, az enyémhez az szükséges, hogy elsőként valaki a vérvonalamból lépjen át azon a vérfüggönyön, mielőtt bárki más megtehetné. Rowena átjárójához, ahogy emlékszem, az szükségeltetik, hogy felolvassanak valamelyik könyvből vagy valami hasonló. Helgáéhoz hűséges barátokra vagy hasonlókra volt szükség.
Harry megvakarta feje búbját. – Gyanítom, megfűzhetnénk Hermet, hogy felolvassa a vízköpőnek könyvtárban lévő összes könyvet. Valamelyik biztos beindítja.
Godrik felhorkant, és egy szórakozott pillantást vetett utódjára. – Valóban rémes kölyök vagy.
Harry rákacsintott. – Csíny letudva! – mondta a Tekergők Térképének, mielőtt visszatette volna talárjába. – Na, nézzük, irányítás alá tudom-e vonni ezt a bandát, hm?
- Megpróbálod kinyitni a többi szobát? – kérdezte az idős szellem, Harry mellé suhanva, miközben a fiú elindult egy csoport Junior felé, oda, ahol Hermione, Neville és Perselus ült és beszélgetett.
- Ha épp unatkozni fogok – bólintott Harry. – Talán jó ötlet összebarátkozni az alapítók mindegyikével, ha már a varázslóvilág fölötti hatalom átvételét tervezzük.
- Jó ötlet. – mondta Tom a szobába lépve. A puffokon ülő csoport szinte azonnal elcsendesedett és mindenki felnézett rá. Tom pislogott néhányat. - Mi van?
Gin azt terjesztette, hogy az előbb még mindenfélével dobálóztál, és tömeggyilkossággal fenyegetőztél. – mondta Harry mosolyogva.
Tom megrázta a fejét. – Megígérem, hogy nem átkozom meg egyikteket sem Harry jóváhagyása nélkül – válaszolta unott hangon.
- Nem túl megnyugtató – mutatott rá Pansy. – Parvati, Dean, azt javasolnám, fussatok, míg tudtok.
- Nem kell, már beszéltem velük – mondta Harry és egy hideg mosolyt küldött a két Junior felé.
- Mármint úgy érted, hogy megfenyegetted őket? – felelte Seamus vigyorogva.
- „Nos, Tom, akkor miért voltál olyan pipa korábban?" – kérdezte Gin a megszokott módon, miközben a Sötét Nagyúr elfoglalta helyét, és ölébe húzta fiatal szeretőjét.
- Én borítottam őt ki. – mondta Harry és előrehajolt. – Amivel el is érkeztünk mai találkozónk céljához.
- Tehát okkal vagyunk itt – mormogta Draco, és megforgatta szemeit.
- Aha. – Harry egy gyors grimaszt küldött barátjának, mielőtt lehiggadt. – Herm, Parvati emlékeztek, Dumbli megkért, hogy maradjak, mikor visszaértünk a tárgyalásról, igaz?
- Aha – bólintott Hermione. – Egyébkéntmit akart? Elfelejtettem megkérdezni.
- Azt akarta, hogy csatlakozzam a Főnix Rendjéhez.
- Basszus…
- Fenébe!
- Semmiképp!
- De azt hittem, hogy ahhoz nagykorúnak kell lenned!
- Jól hitted! – Bólintott Harry és nyugodtan tekintett körbe.
- Elfogadtad? – suttogta Morag
- Muszáj volt. – felelte Tom nyugodtan, állát Harry jobb vállán pihentette és körbenézett a diákokból és egyetlen tanárból álló tagok során. – Mellesleg, több emberre van szükségünk a Renden belül.
- Különösen ilyen magas beosztásban... – mormogta Hermione. – Harry, ugye tudod, hogy Dumbledore után te vagy a legfontosabb tagja a Főnix Rendjének?
- Tisztában vagyok vele.
- Ha ezután rájönnek, hogy melyik oldalon is állsz valójában… - suttogta Blaise, de nem fejezte be a gondolatot, miközben mindenki rémülten meredt a Sötét Rend két vezetőjére.
- Oh, a francba… - suttogta Pansy. – Ezt elbasztuk.
- Nem fognak. – felelte Tom erélyesen. – Mivel az iskola egyetlen tanára sem fog rájönni semmire velem kapcsolatban, vagy hogy Harry érintkezésben áll Voldemorttal.
- Akkor talán egy támadásfélét kéne intézned az iskola ellen az év végén. – javasolta hirtelen Hermione. – Minden évben ezt teszed.
- Nem, ez egy jó móka, ami összezavarja a Rendet. – mondta Harry derűsen. - Rémszem azt mondja, megpróbálják kitalálni, miben mesterkedik Voldi.
- Mit mondtam arról, hogy így nevezel? – sziszegte Tom Harry fülébe.
- Hogy ne tegyem. – felelte Harry, mialatt majdnem mindenki mosolygott. – De mégis így hívlak, mert tudom, hogy idegesít.
- Valóban? – horkant fel Tom, és ujjait csiklandozva futtatta végig Harry hasán, tehetetlen nevetésre kárhoztatva ezzel az ölében ülő fiút. A csoport vigyorogva vagy nevetve figyelte őket.
- KEGYELEM! KEGYELEM! – vihogott Harry, majd a Sötét Nagyúrnak hátradőlve elernyedten pihegett, mikor a férfi végre abbahagyta. – Hát ez aljas volt tőled.
- Hallgass. – felelte Tom gyengéden.
- Na várjunk csak, akkor ma a Rend egyik gyűlésére mentél? – ébredt rá Lisa.
- Azt hittem, Rémszemmel mentél ebédelni – kiáltotta Draco ingerülten.
- Úgy is volt. – Harry szemöldökráncolva nézett a csoportra. – Alastor és én együtt ebédeltünk, aztán mentünk a gyűlésre. Megvolt a beavatásom, Tom kapott egy szívrohamot, túl vagyok egy partin, és Alastor átkán, amiért elloptam a laposüvegét, majd visszajöttem.
- Kifelejtetted, hogy beszéltél Thoraldékkal. – mormogta Tom, mialatt a körülöttük levő csoport a fiúra bámult.
- Várj csak, Ula Thorald szülei? Mi dolgod volt velük? – kérdezte Parvati.
- „Van valami köze ennek, hogy korábban leráncigáltad magaddal Tom szobájába, nem igaz"? – kérdezte Gin, mogorván nézve bátyjára.
Harry komolyan bólintott. – Szülei nyáron Boszniába készülnek a Rend megbízásából, és neki nem volt kedve a nagyapja házába menni. A szülei úgy döntöttek, miután beszéltem velük erről, hogy velem maradhat, de én ezt a nyarat a Mardekár Kúriában töltöm Tommal.
- El kellett mondanunk neki, mi folyik itt. – morgott Tom.
- És nem borult ki! – szisszent Dean.
- Utálja a mardekárosokat! – értett egyet Parvati.
- Mindenki azt hiszi, hogy engem is utál, emlékszel? – pontosított Harry, nézésével újra elcsendesítve a szobát. - De hozzám fordult a problémájával.
- Miért nem akart a nagyapjával maradni? – kérdezte lágyan Susan.
-A leírása Vernonra emlékeztetett – mondta szűkszavúan Harry.
Azonnali düh-kiáltások hallatszottak a Griffendélesek köréből, a Mardekárosok többségétől és néhány Hollóhátastól, amely mind a férfire irányult. Még Perselus szemei is gyűlölködve szűkültek össze.
- Ki az a Vernon – kérdezte Terry Boot szorongva.
-„Harry nagybátyja" – csattant fel Gin.
- Nincs egyetlen Mugli sem, aki szörnyetegségben felülmúlja. - sziszegte Hermione dühkitörése ritka példájaként.
- Égjen a lelke örökre a pokol tüzén. – értett egyet Dean hidegen.
- Áment rá – bólintott Seamus.
Az a néhány ember, akik nem tudtak Harry gyalázatos gyermekkoráról, óvatosan tekintettek fiatal vezetőjükre. A fiú behunyta szemeit, és Tom szorosan ölelte őt, fülébe motyogva valamit. Harry bólintott, kinyitotta szemeit, amelyek mentesek voltak minden érzelemtől. – Nyugalom – mormogta szelíden, mindenki figyelmét visszaszerezve.
- „Nagy tesó-" – kezdte Gin, nyilvánvalóan aggódva.
Harry élesen megrázta a fejét, elhallgattatva ezzel a lányt. – Főleg azért mondtuk el nektek ezt, mert Ula valószínűleg ezen a nyáron a kúriában lesz, így nektek tudnotok kell a jelenlétéről. Ezt vegyétek figyelembe. Azonkívül, amint tudjátok, már benne vagyok a Rendben, ezért azt is tudnotok kell, hogy Dumbli találkozóra hívhat az irodájába, vagy egy másik Rendtag, aki a tanári kar tagja megkérhet, hogy maradjak ott óra után, vagy valami ilyesmi. Ha megtudok bármit, amiről tudnotok kell, ti is tudni fogjátok, de ne nyaggassatok e miatt. Világos?
- Igen – mondták kórusban a Juniorok.
- Hermione? Neville? – kérdezte Harry, éles pillantást vetve a két barátjára.
- Értjük, Harry – értett egyet Neville, míg Hermione szigorúan bólintott.
- Köszönöm. – bólintott Harry. – Van még valami megvitatnivaló? Luna?
A különös hollóhátas rámosolygott, miközben leeresztette kezét. – Korábban beszéltem Michael Cornerrel, és ő említett valamit arról, hogy a halálfalóknak bizonyos dolgokban igazuk van, de Anthony azt mondta neki, hogy fogja be, és pontot vont le tőle, mielőtt elmondhatta volna nekem, mire gondolt – mondta, és hangja úgy hangzott, mintha mérföldekre járna.
Harry bólintott. - Akkor beszélni fogok vele. Köszönöm.
- Anthony mostanában folyton körülötte kering – motyogta Padma. – Gyanítom, ez megmagyarázza, hogy miért.
- Nagyszerű – sóhajtott Harry. – Padma, Terry lássuk, el tudjátok-e érni, hogy Anthony abbahagyja. Ha ez nem működik, szóljatok Hermnek, és ő is fut egy kört. – Mindhárman bólintottak. – Rendben. Elkapom Michaelt egy beszélgetésre holnap vacsora előtt. Ha hárman sem tudjátok elérni Anthonynál, hogy abbahagyja, tudassátok velem, majd én elintézem.
- Ha Harry nem képes elintézni, akkor senki sem! – nyilatkozta Theodore, amivel beszerzett magának csattanos csókot barátnőjétől, és egy enyhén bosszús pillantás Harrytől és Tomtól, míg mindenki más nevetett.
- Még valami?
- Óh, várj csak, igen! – kiáltotta Hermione. A figyelem a lányra irányult, és Harry bólintott, hogy folytassa. – Voltaképpen két dolog. Madam Pomfrey kérte, hogy mai vagy a holnapi nap egyikén nézz be hozzá, amint alkalmad adódik.
- Értettem – egyezett bele Harry. - És a másik dolog?
- Hm, végül is hagytam, hogy Madam Pomfrey elárulja nekem a baba nemét, amióta annyit piszkáltál ez miatt az elmúlt héten…
- „Mondjad! Mondd már"! – szólalt meg Gin és csillogó szemmel hajolt előre. A többi diák szintén előredőlt úgy figyelt, kivéve Lunát, aki azzal volt elfoglalva, hogy áhítattal bámulja a mennyezetet.
- Nos? – kérdezte Harry, és vigyorgott legjobb barátja arcán kiülő pír láttán.
- Ikrek. – suttogta Hermione. – Egy fiú és egy lány.
Godrik szobája nevetésben tört ki és gratuláltak, mialatt Harry felpattant és átrohant barátnőjéhez, hogy megölelje. – Úgy tűnik jó sok dolgod lesz – suttogta mosolyogva.
- Ha! Nem én leszek az egyedüli, Mr. Potter! – vágott vissza Hermione boldogan mosolyogva. – Emlékezz rá, hogy te és Gin lesztek a keresztszülei.
- Ah, a pokolba. A kis szörnyetegek – motyogta Harry kacsintva.
- A nyarad egy részét a kúriában töltöd, igaz? – érdeklődött Tom Harry vállainak dőlve, amíg Gin szorosan megölelte Hermionét.
- Hát, valójában azt gondoltam, hogy a nyár egy részét az Odúban fogom tölteni – motyogta Hermione Ginre nézve.
Gin sajnálkozva rázta meg a fejét. – „Charlie meghívott minket nyaralni magához, mivel ez az utolsó évem a kastélyban, és Ron nélkül megvan hozzá a pénzünk is, tudod?"
- A francba…
Harry vigyorgott. – Gyere, maradj velünk a nyár egy részében, Herm. Boldogok lennénk, ha ott lennél velünk, és a szüleid valószínűleg boldogok lesznek, hogy megszabadulnak tőled.
Hermione nevetett. – Igaz.
- Hermione, mi a terved, hol fogsz lakni jövő évben? A szüleiddel? – kérdezte Parvati.
- Gyanítom, igen. – sóhajtott Hermione. – Talán vállalhatok rész-állást a fogászati rendelőjében, mint recepciós vagy valami, hogy fizethessem a költségeket.
-Hermione, nem… - Parvati megrázta a fejét. – Maradhatsz velünk, ha akarsz.
- Vagy velünk. Anyám imádni fogja, ha velünk leszel – tette hozzá Draco.
- Maradhatsz az én házamban – vágott közbe Pansy, Draco vállának dőlve. - Végül is, szükségem van rá, hogy valakihez beszéljek. Tudod, a Parkinsonok nem dolgoznak.
- „Nem, ő anyával és apával marad az Odúban" – felelte Gin.
Harry rámosolygott Hermionéra, amikor ő könnyes szemmel nézett végig barátai mindegyikén. – Biztos vagyok benne, hogy lesz egy hely, ahol maradhatsz, és emberek, akik segítenek vigyázni a porontyaidra, Herm. – mondta Harry.
Hermione gyanakvóan nézett rá, figyelmen kívül hagyva könnyeit. – Mit vettél a fejedbe, Potter?
- Miből gondolod, hogy a fejembe vettem bármit is? – érdeklődött Harry ártatlanul.
- Mert te még nem ajánlottál fel nekem egy helyet. – Hermione felnézett Tomra, aki önelégülten vigyorgott. – Egyiktek sem.
- Ez azért van, mert még nem mondhatom el – felelte Harry könnyedén. – És még meg kell kérdeznem először néhány embert.
- Ő egy alattomos griffendéles. – tette hozzá Tom a gyanakodó csoportnak, akik őt és a szerelmét nézték. – De nem ő az egyetlen. Találkozó berekesztve. Gyerünk Harry. Menjük, keressük fel Poppyt.
- Remélem, megéri a fáradozásom… - mormogta Harry sötéten, miközben engedte Tomnak, hogy a Hollóhátas bejárat felé vezesse, amelyik közelebb volt a gyengélkedő kórterméhez.
- Huh – Hermione mogorván bámult a két varázsló után, miután eltűntek. – Mi folyik itt?
Perselus egy együtt érző mosolyt villantott a boszorkára. – Nem mondhatja el neked.
Az összes Junior, Hermione és Neville rábámult a halálfalóra. – Mit tudsz te, amit mi nem? – kérdezte Draco hűvösen.
- Tudom, hogy azt mondták Harrynek ezen a hétvégén, hogy két dolgot is titokban kell tartania, és ő már el is árulta nektek ezek egyikét – felelte Perselus rejtélyesen. – És, abban is biztos vagyok, ha újra átvizsgálod az auror követelményeket, valamint figyelembe veszed Urunk apró célzását, te is rájöhetsz, mielőtt elmondják neked. Jó éjt. – Intett egy aprót, és ördögi mosollyal távozott a pince felöli lépcsők irányába.
- „Ti nem utáljátok, amikor rajtad kívül mindenki ismeri a titkot, és neked nem árulják el?" – panaszkodott Gin.
- Auror… – ráncolta össze homlokát Hermione. – Ki tervezi, hogy auror lesz belőle? Valaki?
- A nagynéném mellett kapok állást a Mágikus Törvények Végrehajtási Osztályán – rázta meg Susan a fejét. – Habár, ez nem igazán az, amit keresel.
- Ooh, tudnál pár jó szót szólni az érdekemben, Sue? – kérdezte Seamus. - Én is pont oda készülök.
- Persze – mosolygott a hugrabugos.
- Ez mind nagyszerű, de senki nem törekszik arra, hogy aurorrá váljon? – könyörgött Hermione.
- Apa mindig azt mondta, hogy a Sötét Rendnek mindig problémát okozott, hogy aurorokat a mi oldalunkra állítsa, és nem túl sok sötét varázsló vagy boszorkány akar auror lenni. Számunkra ez nem megfelelő munkatípus – felelt Draco, mikor senki nem válaszolt Hermionénak.
Hermione tehetetlenül felsóhajtott. – Akkor a könyvtár. Ki jön velem?
- „Várj csak, Piton azt mondta, vegyük figyelembe Tom célzását. Mit is mondott?"– vágott közbe Gin.
- Valami olyasmit, hogy nem Harry az egyetlen alattomos griffendéles – jegyezte meg Vincent Crak összezavarodott tekintettel.
- Dumbledore! – zihálta Pansy. – Harry állandóan panaszkodik, hogy milyen mardekáros-szerű is ő!
- Hát persze! És Dumbledore-nak kellett azt is mondania Harrynek, hogy ne mondja el senkinek, hogy a Rend tagja lett – suttogta Hermione.
- Dumbledore a Főnix Rendjének vezetője? – kérdezte zavartan Morag.
- „Aha!" – bólintott Gin. – „Valójában még az első háború idején alapította."
- Ez nagyon összeesküvés-szagúnak tűnik – panaszkodott Padma.
- Vajon mi mást tart még ellenőrzése alatt Dumbledore? – érdeklődött Parvati a gondolattól is elhűlve.
- Nem tudom. Az iskolát? – motyogta Millicent vállvonogatva.
- Tudod, hogy az A.K.P. nem szeret rossz iskolai rekordokkal elfogadni embereket. – tette hozzá Luna, aki úgy nézett ki, mintha be lenne lőve.
- Az A.K.P? – kérdezte Mandy zavartan, míg Hermione bosszúsan összehúzta szemeit.
- Az Auror Képző Program – bólintott Luna.
Hermione tekintete visszavándorolt a Hollóhátasra. – Luna, azt állítod, lehet, hogy Harry jelentkezését nem fogadják el Aurornak, mert fel volt függesztve?
- Igen – bólintott Luna mosolyogva.
- Azt hiszem, igaza lehet – mormolta Morag, és döbbenten nézett Hollóhátas társára. – Mondd Luna, mikor lettél te ilyen okos?
- „Ő mindig ilyen okos volt." – morogta Gin. – „De Harry volt az egyetlen, aki ezt tényleg észrevette."
Luna rámosolygott a másik hatodévesre. – Azt mondta, azt hiszi, okosabb vagyok, mint amilyennek mutatom magam – értett egyet a lány. – Mennem kell, még be kell fejeznem a kivédés házim… - tette hozzá a boszorka, mielőtt hirtelen megfordult és lassan elsétált a konyha közelébe vezető kijárat felé.
- Kivédés… - suttogta Susan tágranyílt szemmel. – Tom csupán erre az egy évre van itt, igaz?
- Francba! – kiáltotta Hermione a hugrabugosra nézve. – Dumbledore megkérte Harryt, hogy tanítson itt jövő évben!
- És ő azt akarja, hogy maradj itt az iskolában… - suttogta lenyűgözve Dean.
- Megengedné azt Dumbledore? – kérdezte Parvati.
- Ez Harry, akiről beszélünk – horkant fel Neville. – Ha ő akar valamit, akkor eléri, és kész, emlékszel?
- Oh, Merlin, imádom azt a pasit néha... – sóhajtott Hermione, és halványan elmosolyodott.
- Kopp, kopp – jegyezte meg Harry, és bedugta a fejét az ajtón, Poppy irodájába.
- Ah, Harry, micsoda meglepetés – mondta Dumbledore vidáman a helyéről, szemben ülve a mediboszorkány asztalával.
- Igazgató úr – bólintott a férfi felé Harry, mielőtt a boszorkányhoz fordult. – Poppy, Herm azt mondta, szeretné, ha beugranék.
- Igen – állt fel Poppy. – Itt van a könyv, amit kölcsön akartál kérni.
Harry bólintott együttműködően. – Mesés. –Belépett a szobába, mialatt a nő hátrament a saját szobájába, hogy előhozza neki a kölcsönzött könyvet. – Igazgató úr, mi szél hozta idelenn? – érdeklődött a fiú.
- Csak teázgatok a kollégával – mondta Dumbledore széles mosollyal, és rákacsintott.
- Kémkedünk? – ugratta Harry vigyorogva. – Nade Dumbli!
Az igazgató kuncogott. – Albus.
- Dumbli – vágott vissza Harry. – Ez egy becenév, mint a Voldi és a Persi.
Az igazgató nevetett rajta. – És általában mit csinál Perselus, mikor így hívod? Korábban nem tűnt túl boldognak.
- Óh, hát rám néz, és azt mondja, ne hívjam őt így. Én meg valahogy újra megteszem. Azt hiszem, mostanra már hozzászokott – vonta meg vállait Harry.
- Mostanra? – Dumbledore felhúzta a szemöldökét. – Mióta vagytok ti ketten barátok?
- Oh, elcsípett Marcus szobájában, az után a bizonyos csíny utáni napon. Tisztáztuk a dolgainkat, és azóta valamiféle baráti viszony van köztünk – válaszolta könnyedén a fiú. – Nos, azt mondom baráti, de ezt a szó persze nem található meg Perselus szótárában – tette hozzá vigyorogva.
Dumbledore felkuncogott. – No, ez nem.
- Tessék. Poppy visszaérkezett a könyvvel, amelynek a címe: Egy kezdő útikalauza a mágikus gyógyítás felé volt– Sajnálom, hogy eddig tartott. Megint rápakoltam néhány dolgot a tetejére.
- Lássuk csak, talán tisztábban kéne tartania a szobát – ugratta Harry, és kinyújtotta egyik kezét a könyv után.
Poppy gyengéden rácsapott a kézre, mielőtt beletette a könyvet. – Kezdem megérteni, miért hív Marcus folyton kölyöknek.
Harry vigyorgott. – Mert az is vagyok
Dumbledore kuncogott és felállt. – Nos, váltanom kéne veled egy szót Harry – mondta. – Holnap reggelinél találkozunk, Poppy.
- Természetesen, Albus – bólintott mosolyogva Poppy. – Jó éjt, Harry.
- Jó éjt, Poppy. – Harry rákacsintott, mielőtt követte az igazgatót az irodából. – Egy szót öregségemmel?
Dumbledore szórakozott pillantást vetett Harryre. – Úgy tűnik, egy ideje már barátkozol a tanári karral.
Harry vállat vont. – Marcus összebarátkozott Poppyval, míg én távol voltam, aztán megkért, hogy legyünk barátok. – Személy szerint azt hiszem, jóval boldogabb, hogy így lát engem ott, mint páciensként.
- Valószínűleg – értett egyet Dumbledore. – Gyógyító varázslatot tanulsz?
Harry megvonta a vállát. – Miért ne? Tudom, hogy védjem meg magam mind pálcával, mind nélküle. Tudom, hogy rejtőzzem el az érzékelés elől. A legtöbb bájitalt meg tudom főzni bármely könyv vagy személy segítsége nélkül. Valójában a gyógyítás az egyetlen olyan dolog, amit még nem tanultam.
Dumbledore furcsa pillantást vetett rá. – Milyen jól megy az átváltozás?
- Nem olyan jól, mint Tonksnak – vallotta be Harry. – De elég jó vagyok. Marcus eleinte sokat segített nekem, mióta olvasott róla, de sok mindent felfogtam egyedül is. Miért?
- Csak töprengtem.
- Hát persze – mondta Harry szarkasztikusan.
Dumbledore rámosolygott. – Cukorpenna. – A vízköpő félreugrott nekik, és az igazgató az irodájába vezette a Kis Túlélőt. – Foglalj helyet – javasolta, és rámutatott egy nagy bolyhos szürke kanapéra, ami a semmiből tűnt elő. – Teát?
- Nem, köszönöm – felelte Harry leülve.
Dumbledore bólintott, miközben ő is leült az asztala mögé. – Megváltoztattad a hajad színét?
Harry halványan elmosolyodott. – Marcus panaszkodott. Utálja a rózsaszínt.
Dumbledore kuncogott. – Ezen nem vagyok meglepve. Habár Alastor úgy tűnt, azt gondolja, hogy nem leszel képes megváltoztatni a színét.
Harry szélesen elvigyorodott. - Alastor nyilvánvalóan elfelejtette, hogy ő volt az, aki tanított. A bűbájnak azt a részét blokkoltam.
- Gondolhattam volna. – Dumbledore mosolyogva rázta meg a fejét. – Azért érdeklődtem a metamorfmágus képességed iránt, mivel Tonks felajánlotta, hogy segít neked, ha szükséged van rá.
- Nem. – Harry megrázta a fejét. – Rendben leszek vele. Ha netán bármi gondom lenne valamivel, ígérem, küldök neki egy baglyot.
- Jó. Rendben… - Dumbledore belekortyolt a teájába. – Úgy vettem észre, te és Miss Thorald együtt érkeztetek a vacsorára. Pont egy időben Marcusszal.
- Igen. Lecipeltem Ulát egy beszélgetésre Marcusszal. Azok ketten első naptól kezdve eléggé lenézik egymást. Ula szeret gondot okozni az óráján, és Marcus szeret pontokat levonni és büntetőmunkát kiosztani – bólintott Harry.
- És te mindenesetre meghívtad Miss Thoraldot, hogy maradjon Marcus házában?
- Nos, igen – vonta meg a vállát Harry. – Ula megtanult elviselni engem, és Marcus beleegyezett, hogy megpróbál kijönni vele, ha Ula is megerőlteti magát. Tehát megkértem, hogy intézzék el a dolgaikat, aztán ő megint kezdett rosszcsonttá válni, és ezzel minden rendben is volt.
Dumbledore szórakozott mosollyal rázta meg a fejét. – Azt hiszem, te mindig is furcsa módját választottad a dolgok rendezésének.
- Naná, hogy azt teszem.
- Harry. – Dumbledore előrehajolt, hirtelen komollyá vált. – Minden este gyakoroltad az okklumenciát, igaz?
Harry egy kíváncsi szemöldökráncolással bólintott. – Igen, uram.
Az igazgató felsóhajtott. – Értem.
- Valami baj van, uram?
Dumbledore elnézett fölötte, mielőtt bólintott. – Azt reméltem, van valamiféle betekintésed Voldemort tevékenységébe mostanság.
Harry zavartan pislogott néhányat, mielőtt a szemei kitágultak. – Megpróbálja kitalálni, miért nem intézett valami támadást…
- Pontosan.
Harry felnézett a mennyezetre. – Uram, lehetséges, hogy szövetségeseket gyűjt és teszteli a hűségüket? Úgy értem, mostanra biztos megtanulta, hogy nem tud hozzámférni, amíg az iskolában vagyok. Ha én ő volnék, kivárnám az időm, míg egy kicsivel jobban megértem az ellenségem, és alkalmam nem nyílik, hogy hozzáférjek egy olyan helyen, ami nem olyan jól védett, mint a Roxfort.
Dumbledore felsóhajtott. – Ez nagyjából ugyanaz, mint amire mi jutottunk.
Harry bólintott, miközben eszébe jutott egy ötlet. – Tom, lehetséges, hogy néhány emberem megkapja a Sötét jegyet, miközben mégis Junior marad?
- Milyen gonosz terveket főzöl jelenleg?
- Adjunk Dumbledore-nak néhány további kémet…
Tom lelki szemei kitágultak a meglepetéstől. – Te egy zseni vagy. Kit javasolnál?
- Dracót, mivel korábban azt mondta, hogy elzárkózik az esztelen gyilkolás elől, Theodore-t, mivel Ginnel randizik, és Blaise-t, mivel Seamusszal jár.
- Briliáns. Tedd azt. Megyek és beszélek Theodore-ral, Baise-zel és Dracóval.
- Min gondolkodsz? – érdeklődött Dumbledore, szemei megakadtak azon a csintalan mosolyon, ami Harry szája sarkán húzódott meg.
- Uram, nem gondolja, hogy szükségünk lenne néhány újabb kémre a Rend számára?
Dumbledore megdöbbent. – Ezt magyarázd meg.
- Nos, Dray, Bini és Ted mindannyian eltökéltek, hogy halálfalóvá váljanak és apáik is azt akarják. – magyarázta Harry előrehajolva. De Dray nem ért egyet Voldemort esztelen gyilkolási rohamaival, Bini Seammel jár és Ted pedig Ginnel randizik. Ha éppen szándékában állna, valószínűleg átállíthatná őket a mi oldalunkra, és megkérhetné őket, hogy kémkedjenek nekünk, ha egyszer megkapják a jegyet.
Dumbledore elgondolkozva ráncolta homlokát. – Úgy véled, több kémre van szükségünk?
- Igen – bólintott Harry. – Perselus azt mondta nekem, hogy ő már nem tartozik Voldemort kedvencei közé, és hűsége meg van kérdőjelezve. Egyébként is, mivel Perselus tanár is, nem tud mindig menni. Voldemort készíthet terveket az ő tudta nélkül, csak mert ő nem tud megjelenni. Jobb lenne, ha több, mint egy fülünk lenne a halálfalók között
Dumbledore hosszú pillanatig nézett Harryre, mielőtt lassan bólintott. – Tudod, milyen terveik vannak a jövőre nézve?
Harry könnyedén elmosolyodott. – Dray célja, hogy az iskolai felügyelő-bizottság tagjainak egyike legyen, és ahogy én tudom mind 'Bini, mind Ted minisztériumi állást keresnek. Talán a miniszter személyzetének tagjaiként, mint az apáik.
Dumbledore kissé elmosolyodott. – Bíznak benned?
- Azt hiszem.
- Rá tudnád venni őket, hogy elárulják neked, mikor kapták meg a Jegyüket?
- Valószínűleg nem.
- Miért nem? – Az agg varázsló rosszalló arcot vágott.
- Uram, emlékeznie kell, én Harry Potter vagyok, minden halálfaló rémálma. Ahogy ők tudják, valószínűleg egyenesen a Minisztériumba megyek, ha egyszer megtudom, hogy ők felvették a jegyet, és bezáratom őket.
Dumbledore hatalmasat sóhajtott. – Igaz…
- Megkérhetnénk Gint, hogy segítsen. – mormolta a fiú. – Talán ő rá tudja venni Tedet, hogy elárulja neki, mikor lett megbélyegezve, és Dray meg 'Bini is azzal egy időben vehették fel a Jegyet.
- Miss Weasley beleegyezne ebbe?
Harry becsukta a szemét, mintha a lehetőségeket mérlegelné. – Igen. – Kinyitotta a szemeit és bólintott. – Ha szavatolni tudná neki, hogy Ted bántatlan marad, és megengedi neki, hogy jövő évben meglátogathassa az iskolában, azt hiszem, meg fogja tenni, amit csak tud, hogy segítsen.
Dumbledore elmosolyodott. – Ha Mr. Nott beleegyezne, hogy csatlakozik a Rendhez, természetesen engedélyezném, hogy szinte bármikor meglátogathasson az iskolában bárkit, akit szeretne.
- Akkor hát, uram, azt hiszem, ezzel elnyeri Gin segítségét – mosolyogta el magát Harry.
Az igazgató bólintott. – Fel tudnád őt hozni ide holnap ebédidőben?
- Természetesen, Dumbli.
Dumbledore kuncogott. – Nagyon jó. Utadra engedlek, és hozzákezdhetsz a könyvedhez. Mindenképpen menj Poppyhoz, ha bármilyen kérdésed van.
- Igen – bólintott Harry és felállt. – Jó éjt, professzor.
- Jó éjt, Harry.
'Sally-Anne-Perks, akit mágikus gyógyításra tanítok, mivel gyógyító akar lenni, szombaton az aktuális világhelyzet miatti aggodalmával jött hozzám. Bizonytalan a háborúban elfoglalt helyzetét illetően, mivel elég sok mindent elfogad a Sötét Rend hitéből, csak azt nem, ahogyan vezetik őket. Minden kedden és csütörtökön itt van benn egy órát vacsora előtt. Miért nem ugrassz be ezen a héten?'
Harry gyengéden dobolt a könyv fedőborítójának belső oldalán, mialatt a cetlit bámulta, amit Poppy hagyott neki. – Nev? Ismersz egy Sally-Anne Perks nevű lányt?
Neville felnézett a növénytan könyvéből. – Aha. Ő egy hugrabugos a mi évfolyamunkon. Kedves lány. Szelíd természetű és nagyon jól bánik a növényekkel. Miért?
Harry rámosolygott a másik utódra. – Madam Pomfrey azt mondja, hogy megosztott a sötét és a világos oldal között.
Neville elgondolkozóan bólintott. – Tetszenek neki az elgondolásaitok, de nem szereti a módot, ahogy intézitek, igaz?
Harry szórakozottan rázta meg a fejét. – Igen. Piszok kis gondolatolvasó.
A kerek arcú varázsló nevetett. – Oh, tehát ráéreztem.
- Igen, igen – mormogta Harry, miközben pálca nélkül meggyújtotta az üzenetet.
Neville megugrott és leesett az ágyáról. – Ne csináld ezt!
Harry bocsánatkérő arcot vágott. – Bocs. Folyton elfelejtem, milyen nyugtalanító másoknak, mikor nem használom a pálcámat.
- Nem a pálca nélküli varázslás a nyugtalanító, hanem nézni, hogy a kezedben gyújtasz fel dolgokat– panaszkodott Neville, visszamászott az ágyára és leporolta könyvének borítóját. – Egyébként hogy csinálod?
- Tűztaszító bűbáj – vont vállat Harry. – Az, amelyik úgy néz ki, mint a láng. Igen hasznos.
- Aha – mosolyodott el Neville szomorkásan. – Elfelejtettem.
Harry kuncogott. – Nem mondom el senkinek.
Neville megforgatta szemeit. – Most meg medimágiát tanulsz?
Harry megvonta a vállát és lenézett a könyvre. – Nem akartam, de Madam Pomfreynak kénytelen volt a kezembe nyomni ezt a könyvet, hogy eljuttassa benne az üzenetét, mivel Dumbli épp ott volt. Úgy gondolom, talán nagyon is hasznomra lesz a jövőben, szóval miért ne.
- Igaz. A jövődben, mint egy auror – felelte Neville szarkasztikusan.
- Ahogy mondod – kacsintott rá Harry, és felcsapta a könyvet az első lapon. – És most hagy olvassam el ezt. Kedden jelenésem van a Gyengélkedőn, és legalább úgy tehetnék, hogy ez iránt érdeklődőm… - Megvakarta feje búbját. – Na és ha unalmas, legalább jutok némi alváshoz is, nem igaz?
Neville felnevetett, mialatt Harry behúzta a függönyét.
- Heló Anthony! – mondta vidáman Harry, miközben beugrott az iskolaelső és Michael Corner közé. – Mit művelsz?
Anthony Goldstein mogorván bámult, miközben Michael megragadta az alkalmat és meglépett. – Szemmel tartom Michaelt, Harry.
- Miért? – kérdezte Harry ártatlanul, nagyranyílt szemmel és döbbent pillantással.
- Furcsa dolgokat mondogat.
- Miféle furcsa dolgokat?
- Arról beszél, hogy csatlakozik Tudjukkihez – suttogta Anthony.
- Oh. És az hogy utána lopakodsz, megóvja őt attól, ilyen szamárságokat beszéljen? – érdeklődött Harry még mindig ártatlan arcot vágva.
Anthony megmerevedett. – Oh. Nem, nem, igazán…
Harry rámosolygott. – Majd én beszélek vele.
- Rendben. Tedd azt… - motyogta Anthony, megvakarta fejét és hátat fordított, hogy szemöldökráncolva elsétáljon.
Harry megfordult és átsétált Lunához, aki megveregette a rémülten néző Michael hátát. – Helló, Michael – mondta vidáman a zöld szemű varázsló.
- Ne vigyél az igazgatóhoz – könyörgött Michael suttogva. – Kérlek, nem gondoltam semmit, mikor beszéltem. Kérlek, Harry…
Harry vidámsága szinte azonnal eltűnt, helyét hideg tekintet váltotta fel. – Michael, nem a folyosó a legalkalmasabb hely arra, mikor az ingadozó hitvallásodról akarsz beszélni. Kövess. – Megfordult és Tom szobájának irányába indult.
- Ne, kérlek, esküszöm, semmit nem gondoltam, mikor én-
- Michael, van rá tíz másodperced, hogy befogd. Ha bármelyik tanár meghall téged, ahogy így viselkedsz, el kell, hogy vigyelek Dumbledore-hoz –sziszegte Harry a válla fölött átnézve. – Luna, kövesd Anthonyt. Gondoskodj róla, hogy összefusson Hermmel.
- Rendben, főnök. – Luna hirtelen szalutált neki és Michael legnagyobb meglepetésére, elszökdécselt, hogy elkapja az iskolaelsőt.
- Egy nap ez a lány a szívbajt fogja rám hozni – Döntötte el Harry a fejét rázva. :Kígyóbőr.: - tette hozzá Tom szobájában portréjához érkezve.
- Ne mondd, hogy ma ő a gardedámod – vágott vissza a festmény.
- Ha nem nyílsz ki, lyukat átkozok a fejed közepébe – fenyegette meg Harry, és előhúzta pálcáját.
A portré nagyon gyorsan kinyílt.
Harry rávigyorgott Michaelre, miközben eltette pálcáját. – Néha csak így lehet velük elbánni. Gyere be.
- Ez hol van? – kérdezte Michael és követte Harryt befelé.
- Az én szobám – mondta Marcus, és meztelen felsőtesttel kilépett a fürdőszobából. – Harry, soha nem kopogsz?
- Nem – felelte a fiú vállvonogatva. – Foglalj helyet, Michael.
- Miért kell mindig idehoznod a barátaidat az én szobámba? – nyafogott a Sötét Nagyúr és a konyhába sétált.
- Mert ez a hely védve van Dumbli kis kémei elől – mondta Harry, elhelyezkedett Tom kedvenc fotelének karfáján, és rámosolygott az ideges Hollóhátasra. – Nem akarunk megátkozni téged.
- Miért vagyok itt? – kérdezte Michael élesen.
- Komolyan gondolod a Voldemorthoz való csatlakozást? – mondta Harry válaszként.
Michael megmerevedett, szemei kitágultak.
- Minket nem zavar – tette hozzá Tom, és egy teás tálcával tért vissza. – Csak tudni szeretnénk. Letette a tálcát az asztalra, felvette a csészét, amit magának készített a konyhában, majd visszaült a karosszékébe, szemeit a hollóhátasra szegezte.
- Ne azt mondd, amit úgy gondolod, hallani akarok, Michael – tette hozzá Harry erélyesen. – Az igazat mondd. Komolyan csatlakozni akarsz Voldemorthoz?
Michael kitágult szemmel nézett a távolba két varázsló között. – Igen…
- Sosem hittem volna, hogy Lovegood hasznos lesz, hogy követőket találjon a diákok között – motyogta Tom és belekortyolt a teájába.
Harry megforgatta szemeit. – Marcus ez azért van, mert te egy idióta vagy. – Harry rámosolygott Michaelre. – Köszönöm, hogy elmondtad az igazat. Most pedig engedd meg, hogy eláruljak neked egy csipetnyi igazságot. Én vagyok a Sötét Rend második számú vezetője, és Luna Lovegood nekem dolgozik.
- A szóbeszédek igazak? – suttogta Michael döbbenten.
Harry önelégülten elmosolyodott, és előrehajolt, hogy töltsön magának teát. – Pontosan ez az oka, hogy elkezdtük terjeszteni őket.
- Lehetetlen!
- Nagyon is lehetséges. – Harry egy éles pillantást vetett a hollóhátasra. – Michael, a legostobább dolgok egyike, amit valaha is tettél, hogy, nyíltan hirdeted Voldemort melletti hűséged, különösen ebben az iskolában. Dumbli tudomást fog róla szerezni és addig fondorlatoskodik, amíg vissza nem szerez, mint a Világos oldal egyik harcosa, azt garantálom.
- És ő tudomást fog szerezni róla. – tette hozzá komolyan Tom. – Önnek igen óvatosnak kell lennie, hogy mit mond, Mr. Corner. Ön nagyon szerencsés volt, hogy Mr. Goldstein túl elfoglalt volt, miközben követett, hogy eszébe jusson figyelmeztetni egy tanárt vagy az igazgatót.
- Szintén szerencséd volt, hogy Luna hozzám jött – értett egyet Harry.
Tom előrehajolt. – Mr. Corner, teljesen biztos abban, hogy csatlakozni akar Voldemorthoz? Nincs kihátrálás? Követni fogja a Sötét Rend törvényeit?
A fiú határozottan bólintott, jóval biztosabban, most, hogy tudta, olyan emberekkel van, akik az ő oldalán állnak. – Abszolút.
Harry bólintott. – Holnap van egy megbeszélésünk. Megmondom Lunának, hogy hozzon magával. Addig, tartsd a szádat csukva a preferenciáidat illetően. Ha Anthony zaklat téged, amiben kételkedem, de ha mégis, mondd meg neki, hogy beszéltem veled, és rámutattam az elméleted hibáira, vagy valami hasonló ostobaságot. Értetted?
A hollóhátas határozottan bólintott. - Rendben. Miért holnap? Miért nem ma?
- Mert a griffendélesek többsége és a tanárok elfoglaltak lesznek a szombat esti harc miatt kiosztott büntetőmunkákkal. Engem meg az fog lekötni, hogy ellenőrzés alatt tartsam azokat a griffendéleseket, akik nem harcoltak, mert én vagyok az egyetlen prefektus, aki nem kapott büntetőmunkát. – Mogorván elmosolyodott. – Később találkozunk, Michael.
- Rendben. – Michael bólintott és felállt. – Vacsoránál látjuk egymást. – Megfordul és kisétált, a festmény legnagyobb bosszúságára, ahogy Tom és Harry leszűrhette az alig hallható kiabálásból.
Harry felsóhajtott és becsusszant Tom ölébe. – Jó estét, kedvesem. Milyen volt a napod? – Kérdezte, és fejét a Sötét Nagyúr mellkasán pihentette.
- Oh, teljesen rendben volt. De lássuk csak, néhány perccel ezelőtt ez a kis szörnyeteg, akit ismerek, magával cipelte az egyik évfolyamtársát a szobámba, mialatt éppen az átöltözéssel voltam elfoglalva, és még nem is fejeztem be egészen – felelte Tom, letette a teáscsészéjét az asztalra maga mellé, mielőtt az ölében lévő alak köré fonta karjait. – És hogy telt a te napod?
- Oh, későn keltem, nem reggeliztem, majdnem elkéstem Átváltoztatástanról, volt egy igen megerőltető értekezletem az igazgatóval, a húgommal és McGalagonnyal, majdnem elkéstem Bájitaltanról, mert elhúzódott a megbeszélés, aztán vadásznom kellett néhány hollóhátasra, hogy egyiküket megmentsem. És most az a pasas, akit igazán kedvelek, azért panaszkodik, mert megzavartam a vacsorához való átöltözés közepén – felelte Harry tompán. – És most elvárják tőlem, hogy Hermionéval együtt felügyeljem a Griffendél ház maradékát, mert a többi prefektust elfoglalja a büntetőmunka.
- Sajnálom, szerelmem – sóhajtott Tom. – Ez tényleg nem a te napod volt, nem igaz?
- Tom, mostanra már megszoktam – mormolta Harry és lehunyta a szemét. – Szükséged van segítségre az öltözködésben?
- Személy szerint, most nem különösebben érzek hozzá kedvet, hogy megmozduljak – felelte a Sötét Nagyúr, és gyengéden végigsimított Harry feje búbján levő vörös és ezüst tüskéken. – Miért nem szundítasz egyet, hmm?
- Mennünk kell a vacsorához – felelte Harry, de nem mozdult.
- Dumbledore megtehet egy szívességet – válaszolta Tom erélyesen. – Időben felébresztelek a vacsora végéhez, rendben?
Harry mosolyogva dörzsölte meg arcát, és beleásított Tom mellkasába. – Oké.
Tom rámosolygott, és beállította pálcáját, hogy vacsora vége előtt felébressze őt, mielőtt fejét a széke hátának döntötte és lehunyta a szemét.
- Hol voltál! – sziszegte Hermione, mikor Harry becsusszant szokásos helyére Neville és Gin közé.
- Bocs. Elaludtam Marcuson – motyogta Harry.
-„Túl sok időt töltesz azzal, hogy alszol rajta."
Harry csúnyán nézett a húgára. – Dugulj el.
- Tessék. – Hermione kinyújtott egy darab pergament, amely úgy volt megbűvölve, hogy egyedül Harrynek nyíljon ki. – McGalagony ejtette le ezt még a vacsora kezdetén. – Elég eszeveszetten nézett ki.
- Kösz… - Harry a pecsét alá csúsztatta ujjait és kinyitotta.
'Mr. Potter,
Kérem, azonnal jöjjön az irodámba. Figyelmeztesse a barátait, hogy ma este nem tudja őket kisegíteni.
Dumbledore.'
Harry felszisszent és felállt. – Köszönöm, Herm. Lehet, hogy nem érek vissza, csak későn. Gin, Nev, kérlek, segítsetek Hermnek kordában tartani a porontyokat. Végigjártatta szemét hármukon, akiket a családjának nevezett.
- Természetesen. Mi a baj?
- Nem hiszem, hogy tudni akarom – felelte Harry mogorván, mielőtt megfordult és gyorsan kisietett a teremből.
Harry?
Terveztél valami késői rajtaütést? Bármilyen támadást? Akármit?
Nem. Átfutottam volna rajtuk veled. Mi a baj?
Nem tudom.
Tomnak egy másodpercébe került, hogy átnézze Harry emlékét a levélről. – Ez nem hangzik jól.
Dettó. – Harry beletúrt a hajába. – Tom, meg vagyok rémülve.
A Sötét Nagyúr egy mentális öleléssel és egy szeretet hullámmal válaszolt.
Köszönöm. – suttogta a fiú, megállva Dumbledore irodája előtt. – Cukorpenna. – suttogta, és felrohant a mozgó lépcsőn, amint az átjáró kinyílt. Egy pillanatra megállt a csukott ajtó előtt, aztán bekopogott. Mikor senki nem válaszolt, bedugta a fejét az ajtón. – Fawkes? - suttogta, észrevéve a főnixmadarat Dumbledore székének háttámláján.
°°Mi tartott ilyen sokáig?°° - Kérdezte Fawkes, mikor Harry belopakodott a szobába.
- Nem mentem egyenesen vacsorázni. Elaludtam – válaszolta Harry. – Mi folyik itt?
Fawkes felröppent, hogy a fiú vállán landoljon. - °°Azt mondták, vigyelek magammal. Leeresztenéd egy pillanatra a pajzsodat? °°
- Igen, persze. Bocsánat. – mormogta Harry és leeresztette mágikus védelmét az olyan dolgok ellen, mint például a zsupszkulcs és a kényszerű hoppanálás. Lucius mutatta meg neki, hogyan kell létrehozni egyet, mialatt fel volt függesztve.
°°Ugyan, ez egy okos dolog. Készen állsz?°°
- Igen - bólintott Harry zsibbadtan, és behunyta szemeit.
Forró légörvény keletkezett és Harry úgy érezte magát, mint akit egy röpke pillanatig tűz vesz körül. - °°Most már felnézhetsz.°° - javasolta Fawkes, mikor az érzés megszűnt.
Harry tekintete Szent Mungo Fogadóbejáratára esett. – A Szt. Mungoba? Volt ott egy támadás? – suttogta a vállán levő madárnak annak teljes tudatában, hogy biztosan őrültnek néznék, ha azt látnák, hogy egy főnix-szel beszélget.
- Harry – Remus futott a fiúhoz és a főnixhez, és Harry szíve megkönnyebbült, a keresztapja látványára. – Végre. Mi tartott ilyen sokáig?
- Elaludtam vacsora előtt, és Marcus hagyott aludni – mormogta Harry. – Mi folyik itt?
- Gyere. – Remus átkarolta Harry szabad vállát egyik kezével, és mutatta az utat a szárnyas ajtón keresztül, az információs pulton túlhoz, egy szűk folyosón lefelé egy ajtóhoz, amelyet aurorok vettek körbe.
- Nevezze meg magát és uticélját – parancsolta az egyik auror, szürke hajú, hidegtekintetű férfi.
- Én Remus Lupin vagyok és ő itt Harry Potter. Azért vagyunk itt, hogy beszéljünk Albus Dumbledore-ral – válaszolta Remus határozottan.
- Van engedélyük – mondta egy másik auror, miután átnézte a kezében lévő űrlapot.
- Rendben. – mondta az előző auror, akivel beszéltek, majd félrelépett és átengedte őket. – Bemehetnek.
Remus bevezette Harryt. Mikor az ajtó becsukódott mögöttük, Fawkes üdvözlően felzengett, Dumbledore megfordult, hogy rájuk nézzen, de nem mosolygott. – Üdvözöllek, Harry.
De Harry nem nézett az igazgatóra. Ő az idős férfi mögötti ágyra nézte. Vagy még inkább, az ágyban fekvő embert
- Sirius?