Elhagyva

by Enelen

Harry Potter magára marad London közepén, és mindjárt az első útján belebotlik a legnagyobb ellenségébe... Batsutousai Abandon című művének fordítása. SLASH

45. Chapter 45

Fordította: Herika

Béta: ezúttal fordított felállásban, vagyis nagyrészt Nivett, kisrészt én :)

Kulcsok, amire szükséged lehet:

Gondolatok (Tom-Harry párbeszéd)
:párszaszó:
-„leírt gondolatok" (Gin beszéde)
°°Főnix beszéde°°

45. Fejezet

- Ez egy érdekes hét volt – tájékoztatta Harry a Juniorok csoportját, a támogatókat, Perselust, és Tomot. A tinédzser vezető a kör közepén állt, kezeit összekulcsolta a háta mögött, miközben végignézett a körülötte ülőkön.

- Te tudod – motyogta Seamus. Blaise oldalba vágta a könyökével, mire Harry halványan elmosolyodott.

- Először is, szeretném üdvözölni Remust, aki most először vesz részt a gyűlésünkön. – mondta Harry, és a vérfarkas felé bólintott.

- Voltaképpen, első alkalommal teljes jogú tagként – jegyezte meg Remus.

- Igaz. Valamint üdvözöljük körünkben Michael Cornert. Ő azért van itt, hogy beiktassuk. Gin? Marcus? – Harry válla fölött odapillantott, ahol a Sötét Nagyúr és az ő második számú embere ült. Mindketten felálltak, és megálltak kétoldalt. – Michael, idejönnél? Állj elém.

A hollóhátas lassan felállt és odalépett a a Kis Túlélő elé. – Fájni fog? – érdeklődött csendesen.

Harry felvont szemöldökkel nézett a fiatal varázslóra, míg a körülöttük levő Juniorok elrejtették kuncogásukat. Tom szemei végigpásztáztak a körön. – Elég – adta ki az utasítást halotti hangon. A szobára azonnal csönd hullott.

- Köszönöm – mormogta Harry, és az előtte álló tanulóra összpontosított. – Nem. Mi a dolgokat kicsit másképp intézzük. Az én csapatom másképp működik, mint Voldemorté. Te csak egy nyakláncot kapsz, mindenki számára ez a legjobb … - Harry hirtelen elhallgatott, és a konyha felé vezető ajtóra kapta a pillantását.

Poppy és Sally-Anne léptek be a terembe, mire a Juniorok fele pálcájukkal a két boszorkányra szegeződve, felemelkedett. Poppy bosszús pillantást vetett a diákokra, miközben a remegő hugrabugos és a pálcák közé lépett. – Tegyétek el azokat – utasította őket. – Senki nem mozdult.

- Hűség Cruciatus átok nélkül. Neked volt igazad – mormogta Tom olyan hangon, amely mindenkihez eljutott.

- Ez azért van, mert én briliáns vagyok, te meg nem – ugratta Harry könnyedén. – Poppy, Sally-Anne, legyetek üdvözölve. Juniorok lépjetek vissza.

A csoportnyi Gyakorló Halálfaló óvatosan visszatért helyére, szemüket le nem vették volna a két újonnan érkezőről, miközben Tom átsétált hozzájuk Harryvel. – Ez mindjárt más. – morogta Poppy meglehetősen sötéten.

- Hitted volna, hogy nevelhetőek? – viccelt mosolyogva Harry. – Ezt láttam, Dray.

- Francba – motyogta a szőke mardekáros, és eltette pálcáját, miközben a többiek körülötte kuncogtak. A szobában levő feszültség szinte azonnal megenyhült.

- Miss Perks, feltételezem, Poppy azért hozta le, mert döntésre jutott? – érdeklődött Tom hűvösen.

- Igen, professzor – értett egyet a Hugrabugos.

Tom bólintott, és felvont szemöldökkel nézett a mediboszorkányra. – Poppy, Merlin nevére, hogy találtad meg az ide vezető utat?

- Harry mondta el nekem hogyan jutok ide. – válaszolta higgadtan a javasasszony, és nyugodtan nézett a kékeszöld szemekbe. – Miért? Nem bízol bennem?

- Oh, fejezd be – horkant fel égre emelt szemmel Harry, és visszanézett a körre. - Poppy egy támogató, és ennek a szörnyeteg szeretőmnek egy barátja –tette hozzá, miközben hüvelyujjával megbökte a Sötét Nagyurat, aki haragosan vonta össze szemöldökét. – Sally-Anne Michaellel együtt csatlakozik hozzánk. Remek időzítés. – Az utolsó mondat a két boszorkánynak szólt.

- Jó – bólintott Poppy határozottan.

Harry elmosolyodott. Poppy, ha megtenné, hogy helyet foglal Perszi mellett?

- Potter… - mordult fel Perselus, miközben elővarázsolt egy széket az asszonynak.

Harry rákacsintott, mielőtt visszafordult Sally-Anne felé. – Sally-Anne, megkérhetlek, hogy állj Michael mellé?

– A Sal is megfelel, Harry – motyogta Sally-Anne idegesen mosolyogva mielőtt odasietett Michael mellé.

Tom és Harry váltott egy pillantást, mielőtt visszatértek eredeti helyükre. – Sal, épp azt mondtam Michaelnek, hogy az öreg Voldi halálfalóival ellentétben, mi a Sötét Jegyünket nem a karunkba égetve hordjuk, hanem a nyakunkon viseljük. Az én nyakláncom már korábban megmutattam neked.

- Igen – bólintott Sally-Anne. Egy kicsivel nyugodtabbnak látszott. Valószínűleg azért, mert rájött, hogy Harry jól bánik a körülötte levő emberekkel, és ő bízott Harryben.

Harry bólintott, és meglehetős hirtelenséggel felhagyott minden mosollyal és szelídséggel. – A Juniorok nem mindannyian olyan aktívak bizonyos dolgokban, mint a rajtaütések, hacsak az illető nem óhajt benne részt venni. Mi túlnyomó részben információkat gyűjtünk, szóbeszédeket terjesztünk, és szabotáljuk például a Főnix Rendjének terveit.

-„És összezavarjuk őket" – tette hozzá derűs mosollyal Gin.

- A Junioroknak nem kell összezavarniuk a Rendet, az a mi munkánk – válaszolta higgadtan Tom.

-„Akkor te és a tieid bekaphatják."

- Mi vagy te, ötéves? – érdeklődött Harry a szemét forgatva, mialatt a körben levő többiek közül páran elrejtették vigyorgásukat. Még a két beiktatás alatt álló is küzdött a feltörő jókedv ellen. – Hatalmas Merlin. Gin, te ismered a halálfalókat, és tudod, hogy jobb pozícióban vannak nálunk, hogy összezavarják Dumblit. Marcus, viselkedj, vagy agyoncsaplak.

- Milyen tiszteletlen – felelte csípősen a Sötét Nagyúr, mialatt Gin csendesen köhécselt a kezébe.

Harry körbefordult, és egy bosszús pillantással Tom karjára csapott, ami előhozta a nevetést a kör tagjaiból. – Látod, mit tettél?

- Te vagy az, aki azt akarta, hogy a gyűléseid barátságosak legyenek – felelte Tom derűsen.

- Fogd be, te szörnyeteg – mordult Harry. – Ne akarjátok elérni, hogy szabadkezet adjak neki – tette hozzá némileg hangosabban az embereinek. A szoba azonnal elcsendesedett, ami elérte, hogy mind Sally-Anne, mind Michael egy óvatos pillantást vessen Tomra. Harry tehetetlenül rázta fejét. – Ő nem rémisztően veszélyes – jegyezte meg a beiktatandóknak.

- Veszélyes vagyok, de kezelhető – válaszolta Tom.

Harry felhorkantott, de ejtette a kérdést. – Vissza a kézenfekvő feladathoz. – Komollyá vált zöld szemmel fordult az előtte álló két hetedéveshez. – A Sötét Rend egész életre szól. Aki megszökik, mindegy milyen okból teszi, megöljük. Percy Weasley megszökött, és ő halott. Remélem, ez érthető.

- Igen, uram – értett egyet lágyan Michael, míg Sally-Anne bólintott, szemei véletlenszerűen vándoroltak a Sötét Nagyúr és Harry között.

-„Három embernek kell felelnetek" – vágott közbe Gin szigorúan, felhívva ezzel magára a figyelmet. – „Voldemortnak, aki a Sötét Rend vezetője, Harrynek, aki az ő helyettese, és nekem, aki Harry helyettese vagyok. Lucius Malfoynak, aki a halálfalók második számú vezetője, nincs hatalma felettetek, bár meglehet, olykor másképp szeretné. Tehát, nektek csakis három embernek kell felelnetek, bár azt javaslom, szenteljetek figyelmet, ha valaki tanácsot ad nektek."

- A Sötét Jegyes medálok ugyanúgy viselkednek, mint az eredeti Sötét Jegyek – folytatta Tom hűvösen, kékes szemei oda és vissza cikáztak a két újonc között. – Ha Harrynek, Voldemortnak vagy Ginnek szüksége lesz rátok, felizzanak. Koncentráljatok az izzásra, és ez segíteni fog megtalálni, hogy hol vannak. Gyakran kell hoppanálni, hogy eljussatok a híváshoz, és persze ez rendszerint egy találkozó lesz.

Harry határozottan visszanyerte Sally-Anne és Michael figyelmét, mikor újra megszólalt. – A Juniorok sok mindenben különböznek a halálfalóktól. A medálok és a feladataink ezek egyike. A másik, hogy mi nem vasököllel intézzük itt a dolgokat. Minden nézeteltérés el van felejtve a munka alatt. Ha bármelyik Juniort rajtakapom, hogy harcol találkozó alatt, vagy amikor megvitatnak egy feladatot, vagy bármi mást, ami ezzel a csoporttal kapcsolatos, ígérem, ugyanúgy elbánok vele, mint Voldemort, és szükség esetén átveszem a módszereit is. Az nem lesz bájos, és igen, Michael, akkor fog fájni.

Mindkét fiatal elsápadt, és óvatosan bólintott. – Megértettem – felelte Sally-Anne gyenge hangon.

- Jó. – Harry halványan rámosolygott a két újoncra. – Ismeritek a törvényeinket. Még mindig Juniorok akartok lenni?

- Igen – válaszolta Sally-Anne határozottan.

Michael bólintott, és úgy tűnt, megrázza magát a kábulatából. – Nagyon is, igen.

Harry átnyújtott egy nyakláncot Ginnek, és mindketten a két legújabb Junior nyakába akasztották a láncokat. – Van még egy dolog, amit át akarok adni nektek, mielőtt leültök – mormogta Harry, miközben átkutatta a zsebeit.

Tom önelégülten vigyorgott és meglóbálta három megbűvölt karkötőt a fiatalabb varázsló arca előtt. – Ezeket keresed, drágám?

Harry mogorván nézett rá, és kikapta a karkötőket a kezéből. – Mondtam már, hogy ne lopdoss, seggfej – morogta, mielőtt újra Sally-Anne-re és Michaelre összpontosított, és kinyújtotta feléjük a két karkötőt, hogy elvegyék. – Megbűvölt karkötők. Ezek egységesek a Juniorok számára. Ezt a kört én veszem, minden pótlást és bármi mást, amit akartok, ti. Mindegyiken varázslat van, hogy amíg magadon tartod, csakis a viselőik számára váljanak láthatóvá. Azt javaslom, sose vegyétek le, személyesen bizonyíthatom a tényt, hogy megmentheti az életeteket. Kérdezzétek meg a többieket, hogy melyik bűbáj, hogyan hat, vagy később gyertek hozzám.

- Csinos… - döntött Sally-Anne, magára húzva a sajátját. Míg Michael némán tette ugyanezt.

Harry elmosolyodott. - Pontosan így gondoltam. Leülhettek. - Odalépett, ahol Poppy ült, és kinyújtotta felé a harmadik karkötőt. – Úgy gondoltuk, hasznát venné egynek, Poppy.

Poppy mind meglepettnek, mind hálásnak tűnt, mikor elvette a karkötőt. – Mindkettőtöknek köszönöm – bólintott Harry és Tom felé.

- Természetes – felelte Tom, miközben Harry visszatért a körbe. – Ez tűnt egyedül tisztességesnek, ha már Hermnek és Nevillenek is van, és ők szintén nem tagok.

- Néhány dolog fontos pár ember számára – mormolta Harry visszaérve a kör közepébe. – Most, hogy az új tagjaink be lettek osztva, térjük vissza egy pár dologra, amit tudnotok kell. Először is, a múlt hétvégén be lettem iktatva a Főnix Rendjébe – mondta Harry nyugodtan, és körbenézett a körön. - Remus és Perselus szintén Rendtagok, ahogy az idősebb Weasleyk is, akik Juniorok.

- Második, és egyben a legfontosabb, Marcus személyazonossága, amit valószínűleg tudnotok kéne, Sal, Michael – tette hozzá Harry, mielőtt a Sötét Nagyúrra nézett, aki a körben levő eredeti széke mellett állt. – Tom?

Tom átváltozott a Tom Denem féle emberi alakjába. Mind Sally-Anne, mind Michael rémülettől tágra meredt szemmel nézett, mikor a dermesztő vörös szemek rájuk pillantottak. – Azt hiszem, leginkább Voldemort Nagyúrként ismertek – jegyezte meg.

- Vagy Voldiként – tette hozzá Seamus vidáman.

- Részeg vagy, Finnigan? – érdeklődött Tom könnyedén a diákjától.

Seamus egy óvatos pillantást vetett Harry felé. - …nem…

- SEAMUS! – ordította Harry, amitől mindenki felugrott. – Kifelé – sziszegte, és rámutatott a Griffendél felé vezető kijáratra. – Később beszélünk.

Seamus megnyikkant és kimenekült, miközben Harry összeráncolt homlokkal figyelte a visszavonuló hátát.

- Még egy szabály – jegyezte meg Tom meglehetősen szórakozott hangsúllyal. – Sose gyere ittasan a gyűlésre.

Blaise felsóhajtott. – Mondtam neki, hogy elkapod – jegyezte meg a kör közepén álló zöld szemű fiú felé, amíg a többiek megnyugodva ültek le újra.

- Szeretnéd, hogy beszéljek vele? – érdeklődött Tom könnyedén.

- Nem! – kiáltotta Harry és Blaise egyidőben, és mindketten a Sötét Nagyúrra néztek.

- Ülj le, és maradj csendben, mielőtt egy teljes testkötöző átkot szórok rád – parancsolta Harry a Sötét Nagyúrnak élesen, összeráncolt homlokkal. – És fejezd be a Juniorjaim fenyegetését.

- Igen, anya. – Tom felhorkant, megforgatta szemeit és mosolyogva leült.

- Szörnyeteg – mormogta bosszúsan Harry, és visszanézett az előtte levő csoportra. – Remus van valami beszámolnivalód?

A vérfarkas elmélkedő pillantást vetett keresztfiára, mielőtt megrázta a fejét. – Semmi olyan, amit már nem tudsz – vonta meg a vállát, miközben Harry újra összeráncolta homlokát. – Mi a helyzet Siriusszal?

A zöld szemű varázsló sóhajtott, és beletúrt a hajába. – Nincs benne a személyiségében, hogy számunkra többé váljon egy támogatónál, és elég megerőltető, hogy megbízzunk emberekben, akik nincsenek felesketve – mormolta a fiú. – Nem mintha nem bíznék hármótokban, bízom az életemmel, de akkoris nagyobb biztonságban érzem magam, ha csak azoknak adom át a titkainkat, akik halálfalók vagy Juniorok.

- Megértjük, Harry – mondta Poppy mosolyogva. Hermione és Neville is bólintott egyetértése jeleként.

- Köszönöm – mosolyodott el Harry halványan. – Sirius jó ember és túlzottan hűséges. Remus, a te álláspontod? Te régebb óta ismered.

Remus végighúzta kezét az állán. – Elkaptad a lényeget. Támogatni fog téged, Harry, de nem igazán tudom elképzelni, hogy valaha is csatlakozna. Nem igazán mernék rábízni minden egyes apró titkot, mivel felszínre törhet a természete, és lehet, hogy elárul téged – válaszolta a férfi őszintén, egy percnyi gondolkodás után.

Harry bólintott. – Rád hagyom, hogy megosztod-e vele a valós helyzetedet vagy sem, ahogy gondolod. Valójában – Harry szemei hűvösen pásztázták körbe a teremben levő csoportot. – Mindenkire rábízom, hogy megossza a Sötét Rend béli szerepét azzal, akivel szeretné, csak azt kérem, hogy mások neveit, vagy a csoportunk nevét ne mondjátok meg nekik. Tényleg azt akarom, hogy csábítsatok embereket az oldalunkra. Ha az, hogy elárulod neki a szereped, betereli őket a karámba, csodálatos. Csak legyetek óvatosak. – Egy éles pillantást vetett Michaelre, és a fiú összerándult. – Az egész világ tele van fülekkel és szemekkel, és ez az iskola meglehetősen veszélyes hely, ahhoz, hogy kinyissátok a szátok, és bármiről beszéljetek.

- „Van bárkinek egyéb beszámolnivalója?" – érdeklődött Gin.

- Az utolsó értekezletünk nem volt olyan régen – mutatott rá Blaise. – A legfontosabb dolog, ami azóta történt egészen mostanáig, a keresztapád visszatérése volt.

- Igen – mordult Draco. – Mi volt a helyzet azzal?

Harry elvigyorodott. – Az ici-pici Draco szörnyen megrémült? – ugratta gügyögő hangon. Mindenki nevetett, még Draco is mosollyal küszködött. - Nos, komolyan? – higgadt le Harry. – Úgy látszik, a függöny visszalökte őt a múlt év végén, és a Szt. Mungóban volt elhelyezve, mivel eszméletlen volt. Tegnap tért magához, és Dumbli üzent értem.

- És azután összekaptak Marcus miatt, de sikerült a dolgokat elrendezni – tette hozzá mosolyogva Remus.

– Ki akarna harcolni miatta? – kérdezte Pansy szórakozott hangon.

Tom összeráncolta szemöldökét, míg mindenki más újra felnevetett. – Nagyszerű dolog, hogy nem érzem magam megsértve ezáltal, Miss Parkinson.

- Harry mindenképpen jobban néz ki – szúrta közbe Parvati, és elutasítóan meglendítette a kezét.

Harry vigyorgott. – Én, és a 'meglehetősen formás' fenekem, ahogy emlékszem.

- Miért nem fordulsz meg, hogy vethessünk a fenekedre egy remek pillantást? – javasolta Padma, miközben kacsintott.

- Ez most egy gyűlés vagy egy modell bemutató? – érdeklődött Remus, ami valamennyi diákot harsogó nevetésre késztetett. Tom mosolyogva rázta a fejét, míg Perselus és Poppy elrejtették vigyorgásukat.

- Végre valaki feltette azt a kérdést, amire már hónapok óta kíváncsi voltam.

- Jó estét Malazár – kiáltotta derűsen Harry. Tomon kívül mindenki más óvatosan vizslatta a szellemet. – Godric korábban ment el.

- Miért tőrödnék vele?

:Tényleg nem tudom, miért próbálkozol még mindig, Harry: - kommentálta Tom. :Te is tudod, hogy soha nem fogják megoldani:

Harry tehetetlenül vonta meg a vállát, mialatt a Malazár az utódját bámulta. – Szükséged van valamire Malazár?

Az alapító visszanézett Harryre. – Valójában, igen. McGalagony utánad kutat, kicsi Griffendél. Az a kis szörnyeteg, akit adoptáltál, a könyvtárba küldte őt, mondván, hogy valószínűleg vagy ott vagy, vagy pedig a mardekáros klubhelyiségben.

- Nem az én szobámban? – érdeklődött Tom.

- Az volt az első hely, amit ellenőrzött volna. – mormogta Harry. – Rendben. Köszönöm, Malazár. Minden bizonnyal Ulának is meg fogom köszönni, amikor legközelebb látom őt. – Körülnézett a körülötte levő komollyá vált arcokon. – Ha ez minden?

- Igen, én is úgy vélem – bólintott Tom és felállt. – Értekezlet elnapolva.

- Gyere ide, Rowle – utasította Mardekár, mikor mindenki talpra állt.

- Uh, oh – vigyorgott Harry Tomra. – Érezd jól magad Malazárral, szerelmem.

- Szórakozz jól Minervával – vágott vissza a Sötét Nagyúr.

- Hát persze. – A fiú intett szeretőjének, mielőtt követte Dracot, Blaise-t és Pansyt. - Hé, 'Bini, szólnál Seamnek, hogy elbeszélgetnék vele holnap?

- Oh, nézhetem? – érdeklődött Draco.

- Nem, Draco, nem – vágott közbe Blaise. – Persze, megmondom neki, Harry. Azt hiszen jobb is ha most megyek, és megkeresem.

- Szórakozz jól – javasolta Harry, mikor a mardekáros kocogásra váltott.

- Tuti!

Pansy egyik karjával átkarolta Harry vállát, miközben elindultak lefelé a dohos folyosón, amely Godric szobájából a pince további részére vezetett. – Szóval, szexi fiú, később megmutatod azoknak a Griffeseknek a nagyon formás feneked?

- Ugyan, valószínűleg csak a szűk farmerja teszi. – horkantott Draco vigyorogva. – Marcus az egyetlen személy, akinek szemlére bocsátja a fenekét.

Harry átkarolta mindkettőjük vállát, és közel húzta őket egyfajta bizalmas megjegyzés erejéig. – De Marcus sosem dicséri úgy a fenekem, ahogy a hölgyek teszik. Mit gondoltok be kéne szereznem egy lányt ráadásként, hogy méltányoljon engem?

- Hmm. Én hajlandó vagyok – ajánlotta Pansy ravaszul. – És fogadnék, Draco is.

- Úgy nézek ki neked, mint egy lány? – morgott Draco.

- Igen – mondta kórusban Pansy és Harry, mielőtt vihogásban törtek volna ki.

- Azok a gyönyörű formájú arccsontjaid teszik – jegyezte meg Harry.

- És azok a bámulatos ezüst szemek – tette hozzá Pansy.

- És az a selymes, szőke haj, amibe egyszerűen muszájbeletúrni. – sóhajtott Harry, miközben végigsimított a szőke fiú haján.

- Rendben, most már elég – húzódott el Draco a barátaitól mogorva arccal. – Nagyon viccesek vagytok.

- Tudjuk – vágták rá kórusban, mielőtt újra felnevettek.

- Mindkettőtöket megvetlek. Szörnyűek vagytok. Tűnjetek a szemem elől. Ha megint meglátlak, még valami törvénytelenhez kell folyamodnom.

- Milyen magabiztosan mondta nekünk, nem, Pan?

- Naná. Annyira rémült vagyok, azt hiszem, összevizeltem magam.

- Tudom! Nézz ide, remegnek a térdeim!

- Fúj! – nyögött Draco, és tehetetlenül rázta meg a fejét. – Harry, azt hittem nőt akartál fogni.

- Oh, igen. – Harry megvonta a vállát, és Pansyre vigyorgott. – Szóval, mit mondasz? Megyünk, és elrejtőzünk az árnyékban, és kihasználjuk egymást? Megígérem, hogy nem mondom el a szüleidnek, ha te is megígéred, hogy nem mondod el Marcusnak. – Szuggesztíven mozgatta a szemöldökeit.

- A nevetségesebb dolgok közül, amit hallottam magától az évek során, Mr. Potter, ez felülmúlja mindegyiket! – szólalt meg egy éles hang a csapat háta mögül.

Harry és Pansy megfordultak, karjuk még mindig a másik vállán, vigyorogtak, míg mellettük Draco nevetésben tört ki. – Hello, McGalagony tanárnő. Hogy érzi magát ezen a kellemes estén?

McGalagony mogorván nézett a diákokra. – Maguk meg mit mászkálnak erre?

- Átvizsgáljuk a folyosókat olyan gonosztevők után, akik összeesküvést szőnek, hogy átvegyék az iskola feletti hatalmat, míg mi itt beszélgetünk – tájékoztatta Harry pléhpofával az igazgatóhelyettest. – Dray tájékoztathatja, amíg Pansy és én ellenőrizzük amott azt a sötét sarkot.

- Gonosztevők, valóban. – McGalagony felhorkant, és szórakozottan megrázta a fejét, amíg Pansy vonított a nevetéstől, és Draco megpróbálta magát megnyugtatni. – Honnan szedi ezeket a dolgokat, Potter?

- Délutáni rajzfilmek – felelte Harry derűsen. – Petunia néni hagyta, hogy a TV előtt lógjak, mikor fel voltam függesztve. – Nagyon szórakoztató volt, különösen mivel Saber sosem látott effajta műsort ezelőtt. – Draco újra elkezdett nevetni. – Szüksége van valamelyikünkre valamiért, professzor? – fejezte be Harry vigyorogva.

- Igen – bólintott McGalagony. – Azt reméltem, válhatok magával egy pár szót az irodámban.

- Ez alkalommal mit tettél, Harry? – kérdezte Pansy hamisan elkeseredve, és kicsúszott Harry fogásából.

Harry rémülten pillantott a fiatal boszorkányra. – Azt gondolod, tudomást szerzett a… a tudodmiről? – kérdezte hangos suttogással.

Pansy arca rémületet sugárzó maszkká változott. – Oh, nem… - nyögte, mielőtt esedező tekintettel nézett az igazgatóhelyettesre. – Professzor, kérem, ne büntesse meg Harryt azért. Az én hibám, esküszöm. Ő csak rosszkor volt, rossz helyen.

- Megfelelő idő, megfelelő hely, téves személy – tisztázta Draco, erőt gyűjtve magában. Mikor McGalagony szórakozott arckifejezéssel felé fordult, Draco tekintete rémültté vált. – Esküszöm, nem csináltam semmit, azzal kapcsolatban!

McGalagony bősz pillantást vetett Harryre. – Oh, na akkor jöjjön, maga bajkeverő.

Harry nevetett, miközben a két mardekáros csintalan mosolyt váltottak. – A professzort nem könnyű átverni, gondolom – rázta meg a fejét sóhajtva. – Nos, rendben. Akkor majd holnap találkozunk.

- Viszlát, Harry! – mondta Pansy boldogan, megmarkolta Draco karját, és lefelé vezette a folyosón egyenesen a Mardekár körlete felé.

- Ne hagyd, hogy túl sokat változtasson rajtad, Har! – tette hozzá Draco, és hangjában nevetés bujkált.

Harry mosolyogva rázta meg a fejét. – Hello, McGalagony professzor.

McGalagony elmosolyodott, és intett Harrynek hogy lépjen mellé, miközben elindult kifelé a pincéből. – Nehézkes megtalálni önt, Mr. Potter. – Úgy tűnt, akármerre kerestem, éppen csak elszalasztottam.

- Colin is említett valami hasonlót egyik nap. Úgy vélem, csak túl nagy ez az iskola. – Szemei pajkosan csillantak meg. – Vagy csak nagyon jó vagyok a rejtőzködésben, ha azt akarom, hogy ne találjanak meg.

- Biztos vagyok benne hogy, az utóbbi – értett egyet McGalagony. A nő kíváncsian nézett rá. – Valami rosszban mesterkedtek maguk hárman?

- Pan, Dray és én? – kérdezte Harry. McGalagony bólintott. – Nem. Valójában, Dumbli megesketett, hogy kívül maradok a bajokon.

- És maga hallgat rá? – kérdezte a nő nem enyhén döbbenten.

Harry vállat vont. – Igen. Tesztelni a türelmét, mókás dolog meg minden, de nem vagyok rá különösképpen kíváncsi, hogyan kezelne most engem. Egyébként is – kunkorodott fel hűvösen a szája sarka – Sirius helyettem is követ el csínyeket.

- Valóban – értett egyet McGalagony, és megállt egy festmény előtt, amit Harry ezelőtt még sosem észlelt. – A változás elkerülhetetlen.

- Pontosan. – Bólintott a fekete hajú fiatal nőt ábrázoló festmény, mielőtt a kerete megugrott és kinyílt.

- A szobái? – érdeklődött lágyan Harry, miközben a tanára befelé ösztökélte őt. Nézte, ahogy bólintott, mielőtt megállt a portrélyukon túl, hogy körülnézzen.

- A nappali szoba zöld és kék színű volt, a kőfalak valahol a zöld és kék között voltak. Minden egyes asztal sötét színű fából készült, ami úgy fénylett, mint amit nemrég tisztítottak meg. A padló, Tométól eltérően, nem volt szőnyeggel borított, csak egyszerű kő. Nem igazán volt semmilyen személyes tárgy a szobában, ámbár volt egy hatalmas könyvszekrény a fal mentén, ami dugig volt könyvekkel, főképp átváltoztatásról szólóval, bár volt néhány más témájú is, amit tanítottak az iskolában. A kandallóban vidáman lobogott a tűz, és belsejében volt egy McGalagonyt valamint egy fiatalabb férfit ábrázoló kép, akik karjaikkal átölelték a másikat, amint barátságosan üldögéltek egy köpenyen. A konyhának azon a része, amire Harry rálátott a lengőajtó alatti és feletti résen át, halvány zöld színű volt, fehér fa konyhaszekrénnyel. A hálószobaajtó zárva volt, így Harry nem láthatott be oda.

- Barátságos – döntötte el Harry, és bólintott. – Kedveli a zöldet? – Nézett vissza a tanárára, és elmosolyodott, mikor ő elfintorodott.

- Igen. Legalább tudom, hogy nem fog kevesebbre tartani ezért engem, hmm? – vágott vissza kötekedve, mielőtt elmosolyodott. – Foglaljon helyet. Kér inni valamit?

- Igen, egy kis sütőtöklé remek lenne – döntötte el Harry, mialatt helyet foglalt egy sötétzöld karosszékben, és elvigyorodott, amikor belesüllyedt abba.

McGalagony letett egy csésze sütőtöklevet az asztalra Harry széke mellé, és leült szemben vele egy kék székbe egy csésze teával. – Kényelmes? – ugratta érdeklődve.

- Oh, igen. Sosem gondoltam volna, hogy ön az a típus, aki megeteti a székeivel azt a személyt, aki beleül, de feltételezem, ez lehetővé teszii a látogatók kínzását, anélkül hogy megszökjenek – válaszolta a fiú derűsen, és belekortyolt az italába.

McGalagony felnevetett. – Nos, azért van itt, hogy beszéljen, és nem azért, hogy kínozzák.

Harry engedte, hogy feje oldalra billenjen, és kíváncsi arckifejezés üljön ki az arcára. - Miről, professzor?

McGalagony kissé elmosolyodott. - A magánlakosztályomban tartózkozik, Mr. Potter. Bizonyára képes Minervának szólítani.

Harry pislogott néhányat, mielőtt újra megszólalt. – Akkor azt hiszem, Harrynek kéne szólítania… - szünetet tartott, míg McGalagony bólintott. – Arról van szó, hogy Albus azt akarja, barátkozzam össze a tanárokkal, igaz?

- Bizonyos mértékig, igen – válaszolta McGalagony, és újból bólintott. – De én szeretném önt egyébként is jobban megismerni. Ahogy szombaton említette, már felnőtt.

A fiú halványan elmosolyodott. – Igaz… - Ismét a kandalló köpenyén levő képre pillantott. – Azon a képen, ki az önnel?

McGalagony megfordult a székében, hogy ő is nézhessen a képre. – A bátyám, Reynold. Most Franciaországban él, a barátjával, Jeffel. – Visszanézett Harryre, aki elmélázónak látszott. – Azt lehet mondani, hogy ő a legjobb barátom.

Harry lassan bólintott. – Hiányzik?

- Valahol igen, valahol nem… - McGalagony megvonta a vállát. – Tartjuk a kapcsolatot. Valójában boldog vagyok, hogy Tudjukki hatókörén kívül él.

- Oh, igen, Voldemort. – Harry felsóhajtott, figyelmen kívül hagyva az átváltoztatástan tanár megborzongását a nevet hallva. – Csaknem megfeledkeztem róla.

McGalagony egy meghökkent pillantást vetett rá. – Hogy éri azt el?

- Megfeledkezni Voldemortról? – a boszorkány bólintott, és újból összeborzongott. – Tevékenység hiánya? Elmélkedni más dolgokon? – Harry vállat vont. – Vágyálom?

- Minden bizonnyal – sóhajtott McGalagony.

Harry ismét oldalra billentette a fejét, és McGalagonyra nézett. – Minerva, miért rezzen össze, amikor valaki kimondja, hogy Voldemort?

A tanárnő szemöldökét ráncolva nézett a diákjára. – Mindig is ezt tettem.

- De most már annyi ember mondja már ki a nevét. Albus, Sirius, Remus, Herm, Marcus, Gin, Luna, Fred, George, Nev, Ernie, Rémszem, Tonks, Poppy és én állandóan ezt mondjuk.

- Ön, Sirius, Remus és Albus sosem félték a nevet, és maga mindenki másra ráragasztotta – válaszolta McGalagony sötét pillantással.

- Vélhetően. Mégis, botor dolognak tűnik, félni egy névtől. – Harry megvonta a vállát. – Ez nem olyan, hogy a jó öreg Voldi egyszer csak megjelenik a levegőből, csak azért, mert kiejtette a nevét.

Az igazgatóhelyettes halványan elmosolyodott. – Az igaz, de ez nem jelenti azt, hogy valaha is kellemesen érzem magam azzal a névvel kapcsolatban.

- Szoktassa magát – sóhajtott a fiú tehetetlenül, és megvonta a vállát.

McGalagony összeszorította ajkait. – És mi történt a DS-sel? Idén nem találtam senkit sem a hálókörlete felé rohanni éppen takarodó előtt.

- Oh. – Harry elvigyorodott. – Hozzáértő tanár. Egyetértettünk, hogy senkinek nincs rá szüksége idén, mivel Marcus tudja, miről beszél, és képes megtanítani az anyagot.

McGalagony elmosolyodott. – Értem. És mi a helyzet a következő évvel? Gondolja, hogy hozzáértő tanáruk lesz?

- Oh, Nem tudom. – A fiú beharapta alsó ajkát. – Lehet, hogy elfogadható lesz. Végül is, remélem, hogy az. Legalábbis Rémszem szerint.

A boszorkány kuncogott, míg Harry röviden elmosolyodott. – Remekül fogja csinálni, efelől nincs kétségem. Több mint alkalmas erre a posztra. Végül is már van gyakorlata abban, hogyan taníthatja meg a fiatalabbakat a sötét varázslatok elleni védekezésre.

Harry bólintott. – Tudom, de ettől még nem érzem magam jobban.

- A diákok már ismerik és tisztelik magát – tette hozzá McGalagony. – És maga is ismeri őket. Ami nagyobb előny, mint ami a legtöbb Védelem tanárnak jutott.

- Oh, de mindigmindenki ismer engem – motyogta Harry szemét forgatva. McGalagony újra kuncogott. – De igaza van, úgy hiszem, tényleg előnyben vagyok. Én ismerem őket, ők ismernek engem, és Marcus adott pár tippet néhány tanulóval kapcsolatban. Például, már most tudom, hogy Rose Zellert a Hugrabugban és Geneva Shepardot a Hollóhátban soha ne tegyem párba, mert ők legjobb barátok, és ez, attól való félelmükben, hogy bántják a másikat, nem engedi, hogy kibontakozzon a teljes képességük.

McGalagony mosolyogva bólintott. – Érthető. Szerencsés vagyok, hogy nálam nem ugyanabban az osztályban vannak.

- Nem mintha ez nagyon zavarna jelenleg. Még csak harmadévesek. Egészen hatodikig nem tanuljuk, hogyan transzfiguráljunk másik embert – válaszolta Harry önelégülten elvigyorodva.

Az átváltoztatástan professzor felhorkant. – Valóban. – Megrázta a fejét. – Fogja folytatni a DS-t? Az egy hasznos csoport volt.

- Úgy gondoltam, hogy egy klubot csinálok belőle – mondta Harry elgondolkozva. – Természetesen nyitott lenne minden ház számára, de valószínűleg teszek egy korhatár limitet, habár nem tudom még, hogy az mi legyen. Szükségem volna segítségre, mert így többen lesznek, mint amit már megszoktam, hogy tanítsak, de biztos vagyok benne, hogy tudok szerezni segítséget, ha szükségem lenne rá.

- Olyat, mint a Párbajszakkör öt évvel ezelőtt? – javasolta könnyedén McGalagony.

- Oh, Merlin, nem! – Harry megvonta a vállát. – Elég volt azt túlélni, nem szeretném feleleveníteni újra.

McGalagony kuncogott. – Nem. Gyanítom, nem. Habár megkérdezhetné Perselust.

- Igen, valószínűleg meg is fogom, ha ezzel több mardekárost is rávehetnénk, hogy jöjjön – simította végig állát Harry. – Talán Flitwick professzor? Hallottam, hogy remek párbajozó volt.

- Igen. lehet, hogy hajlandó lenne segíteni neked. – értett egyet McGalagony. – Ha jobban belegondolok, valószínűleg el lesz ragadtatva, ha megkérdezed tőle.

- Valószínűleg – egyezett bele Harry kényszeredetten. – Másvalaki? Minél több embert szerzek, annál jobb. – Beletúrt a hajába. – Tudom, hogy Herm imádni fogja, hogy segíthet, bébik ide vagy oda…

- Itt fog maradni a következő évben? – érdeklődött McGalagony meglepetten.

- Igen – bólintott Harry. – Elértem, hogy Albus engedélyezze, de ő még nem tudja. Ami arra emlékeztet, hogy még beszélnem kell Madam Cvikkerrel, hogy Herm kisegítené őt.

- Biztos vagyok benne, hogy a tanári kar bármelyike örömmel üdvözölné Miss Grangert, ha ő felajánlaná segítségét.

- És én biztos vagyok abban, hogy a tanári kar többsége nem bánná a gyermekfelvigyázást – egyezkedett Harry, és szemei pajkosan csillantak meg.

- Muszáj lesz, nem? – kuncogott McGalagony. – Vissza a DS-hez. Ugyanazt a nevet fogja megtartani?

- Nem tudom. Össze kéne hívnom egy gyors megbeszélést a jelenlegi tagokkal és megkérdezni. Nos… - Harry összeráncolta a homlokát. – Összehívnék egy megbeszélést, de senki nem gyanítja, hogy jövőre én fogok itt tanítani.

- Kérdezze másképp – javasolta McGalagony. – Kérdezze meg őket, hogy mit gondolnak, érdemes-e folytatni a DS-t a Roxfortban, miután maguk végeztek. Biztos vagyok benne, hogy örömmel visszajönnek, és segítenek a tanításban azokon napokon, mikor szabadok. Vagy tarthatná a klubot hétvégenként, így sok ember el tud jönni.

- Még Rend tagok is? – kérdezte vigyorogva Harry.

- Talán. Végül is mindig van valami, amit érdemes gyakorolni – egyezett bele az igazgatóhelyettes szintén mosolyogva.

- Ez egy jó ötlet. Gondolkozni fogok róla – bólintott Harry. – Köszönöm Minerva. Tényleg nem sokat gondolkoztam róla. Ez egy jó módja volna, hogy megengedjük mindenkinek, tanulóknak és diplomásoknak, hogy kapjanak egy esélyt némi extra gyakorlásra. És Albus mentségként használhatná, hogy jóval diszkrétebb módszerrel kapjon híreket.

- Mi, nem gondolja, hogy az elég diszkrét, hogy havonta egyszer elmegyünk egy találkozóra? – nevetett McGalagony.

- És folyton megtörténik, hogy véletlen emberek kísérelnek meg felosonni az irodájába – horkantott fel Harry. – Én észreveszem őket, és kétlem, hogy én vagyok az egyetlen.

- Van benne valami. Tarthatnánk a gyűléseket az iskolában, miután a klub feloszlik.

- Oh, úgy érti, nem marad az iskola védtelenül, mikor magának és Albusnak is távoznia kell, igaz?

- Igen. – McGalagony mogorván nézett Harryre, aki önelégülten mosolygott a válasz hallatán. – Magával mindig csak a baj van, Harry Potter

- Mondták már – értett egyet a zöld szemű varázsló derűsen. McGalagony nevetett. – Azt hiszem megvitatom ezt Albusszal holnap vagy csütörtökön.

- Tudja, felhozhatná ezt szombaton, az értekezleten.

- Megtehetném – bólintott lassan Harry. – De előbb át akarok rajta futni Albusszal, nehogy rossz ötletnek találja, és ellenezze.

- Azt hiszem, ezt megértem. Természetes, hogy először mindent el akar simítani, nem? – ugratta McGalagony.

- Igen, azt hiszem – vigyorgott Harry. – Ha van egy áttekinthető ötleted, az emberek jóval szívesebben értenek vele egyet, igaz?

- Igaz. - McGalagony előhúzott a talárja zsebéből egy órát, és összeráncolta szemöldökét. - Most vissza kellene küldenem a klubhelyiségbe.

- Oh, rendben. - Harry felsóhajtott, és felállt. - Minerva, élmény volt magával beszélgetni.

- Hasonlóképpen, Harry - értett egyet McGalagony és szintén felállt. - Meg kéne ismételnünk.

- Egyetértek - döntött Harry. - Örülök, hogy ezt lesz kivel megvitatnom a dolgokat jövő évben is.

- Nem beszél erről Marcusszal? - kérdezte McGalagony és hangjában aggodalom érződött.

- Oh, persze, hogy beszélünk erről. - Harry megvonta a vállát. – De, amikor a következő évről beszélek vele, az elég lehangolja. - A fiú újra vállat vont. - Nem látjuk egymást olyan gyakran, meg minden, tudja?

McGalagony egy pillanatig elhallgatott, mielőtt lassan megszólalt, bár viselkedése azt sugallta, egyáltalán nem akarja azt mondani, amit mond. – Hívja meg őt ebbe a klub félébe, mármint úgy értem, ha Albus beleegyezik. Akkor tudni fogja, hogy legalább minden hétvégén látni fogja őt.

Harry lassan bólintott, és szemöldökét összeráncolva nézett a házvezetőjére. - Ha nem bánja, hogy megkérdem, miért nem kedveli Marcust?

McGalagony egy megriadt pillantást vetett a fiúra. - Ő csak… emlékeztet valakire, akit egykor, míg a Roxfortba jártam, megismertem, és akadt vele némi problémám.

- Kire emlékeztet? - kérdezte Harry kíváncsian.

McGalagony vár egy pillanatot, mielőtt válaszolt. - Tom Denemre.

Harry szemei kimeredtek. - Együtt járt vele iskolába, igaz? - mormogta elmélázó hangon.

- Igen - sóhajtott McGalagony. - Negyedéves voltam, amikor ő végzett.

Harry bólintott. - Mókásnak hangzik. Mindenesetre, szerencsés vagyok, amiért nem voltam vele együtt az iskolában.

McGalagony gyengén felnevetett. - Érthető.

Harry végszónak vette, és elmosolyodott. - Denem egy szörnyeteg. Bármilyen ostoba dolgot is tett, azt javaslom, ne engedje, hogy felzaklassa. Holnap találkozunk, Minerva.

McGalagony bólintott. – Rendben. Ne maradjon fenn már túl sokáig, Harry.

- Ugyan. Utam egyenesen az ágyhoz vezet. Ha később ébredek, mint Sirius, ő tréfál meg engem. - válaszolta Harry kacsintva, és elvigyorodott. Kilépett a szobából a folyosóra, és hagyta, hogy a festmény kilengve csukódjon be mögötte.

----

- Hello, mindenki - köszönt Harry a Szükség szobájába lépve, és rávigyorgott az összegyűlt DS tagokra.

- Harry, van annak oka, hogy összehívtál mindannyiunkat? - Tudod, van egyéb dolgom is, amit csinálhatnék - morogta Zacharias Smith.

Harry hidegen mosolyodott el. - Sosem mondtam, neked, hogy jönnöd kell, Zacharias. A saját döntésed volt. Ha van valami más, amit inkább tennél, hát tedd. Nem tartalak vissza - jegyezte meg a Kis Túlélő hideg hangon, és a pillantásával, amit Zachariasra vetett, ölni lehetett volna.

- Bármi egyéb panasz? - kérdezte Hermione szelíden a terem első részéből, ahol ült. Mindenki a fejét rázta, míg Harry beslisszolt a terem elejére.

- Csak kérdeztem - motyogta Zacharias. - Megegyeztünk, hogy idén nem találkozunk, mivel Brutus valóban tudja, mi a faszt csinál.

- „Igen, miért kell találkoznunk, nagy tesó?" - kérdezte Gin.

- Várjunk csak, úgy érted, Harry az egyedüli, aki felvetette az ötletet? - kérdezte Hermione, és furcsa pillantást vetett Harryre.

- Igen. - Harry homlokráncolva nézett a legjobb barátjára. - Mire fel ez a pillantás? Mindent meg kell vitatnom ezek után legalább egyiktökkel, mielőtt cselekszem?

Hermione és Gin egy pillantást váltottak. - Igen - mondták kórusban, amivel kiérdemeltek egy nevetést a DS tagok többségétől.

- Képzelem. - Harry tehetetlenül forgatta meg szemeit, mielőtt figyelemkeltés végett felemelte kezét. - Nézzétek, azért hívtam össze ezt a találkát, hogy a jövő évről beszéljünk.

- Azt hiszed, jövő évben egy rossz tanárt kapunk, Harry? - kérdezte aggódva Denis Creevy.

- Nem. - Harry megrázta a fejét, és mindenki megkönnyebbülten felsóhajtott. - Valójában, én tudom, ki fog itt tanítani jövő évben, és ő megfelelő lesz.

Azok a DS tagok, akik egyben Juniorok is voltak egy pillantást váltottak, míg a terem hangokkal telt meg.

- Ki az, Harry? - kiabálta túl Ernie MacMillan a többi hangot.

Harry egy cseppet elmosolyodott. - Voltaképpen megtiltották, hogy elmondjam nektek. Csak bízzatok bennem, amikor azt állítom, hogy hozzáértő lesz.

- Miért kéne érdekelnie bennünket, ki fog tanítani itt jövőre? - nevetett Terry Boot. - Milevizsgázunk.

- A kisöcsém jövőre kezd, Terry - vágott vissza élesen Ernie. - Én tudni akarom, hogy mit fog tanulni.

- Fiúk, fiúk! - kiáltott Hermione élesen, míg Harry fájdalmas pillantással rázta a fejét. - Mik vagytok ti, három évesek? Engedjétek, hogy Harry elmondja, amit akar. Amennyire mi tudjuk, ennek valamilyen köze kell, hogy legyen hozzánk, Terry, akár hetedévesek vagyunk, akár nem.

- Jó meglátás. Csak azért, mert elhagyjuk a Roxfortot, még nem jelenti, hogy nem jöhetünk vissza, vagy hogy nem érint minket mi folyik itt - értett egyet Leana Moon a helyéről, ahol ült, legjobb barátja, Sally-Anne Perks mellől.

- Én a Roxfort után a Mágikus Játékok és Sportok Főosztályára megyek, Leana, szóval engedtessék meg nekem, ha nem hiszem, hogy annyira érint engem, ami a Roxfortban történik.

- Amíg Voldemort szabadon kószál, a Roxfort a legbiztonságosabb hely Angliában, ahol lehetsz - jegyezte meg Neville csendesen, amivel eléggé megijesztett pár embert. Mindenki felé fordult, és döbben nézett rá, kivéve néhány Juniort és Hermionét, akik jobban ismerték annál, hogy meglepődjenek a felszólalásán, vagy azon, hogy nevén nevezi a Sötét Nagyurat. - Úgy vélem, Terry, nem számít, hova mész ez után. A Roxfort mindig fontos lesz számodra.

- Jól mondtad, Nev - bólintott Harry. - Mindenesetre, ez nem csak titeket érint. Mindenkit érinteni fog, aki valaha is a Roxfortban volt, és még azt a néhány embert, aki másik varázsló iskolába járt.

-„Oké, milyen őrült ötletet agyaltál ki ez alkalommal, Harry?" - kérdezte Gin enyhén bosszús pillantással.

- Tegnap beszéltem McGalagony tanárnővel, aki megemlítette a DS-t, és ez elgondolkodtatott minket, hogy formáljuk át egy egész iskolát érintő klubbá, mint amilyen Lochart párbaj szakköre volt - válaszolta Harry, és elmosolyodott, mikor az öt évvel ezelőtti események felemlegetésére mindenki összerezzent. - Amikor azon gondolkodtunk, megtartsuk-e ugyanezt a nevet vagy sem, McGalagony az javasolta, említsem meg a jelenlegi DS tagoknak, hogy talán olyan messzire is elmehetünk ezzel, hogy összehozunk egy hétvégi szakkört, és meghívjuk a régi tagokat, akik levizsgáztak, hogy jöjjenek el a találkozókra, abban az esetben, ha még többet szeretnének tanulni, vagy csak segítenének a tanításban.

– Nyitottá tennéd minden egykori Roxfortos számára? Volt DS tag vagy sem? - suttogta lenyűgözve Dean.

- Igen, valóban ez volt az alapötlet - bólintott Harry. - Szóval felvetettem az ötletet Dumblinak vacsora közben, és azt gondolta, hogy ez annyira nagyszerű, hogy a klub jövő évben létre fog jönni. - Mindenki éljenzett.

- Elő kell állnunk egy új névvel, Harry? - kérdezte esdeklő hangon Orla Quirke, egy negyedéves Hollóhátas, mikor a zajok végre elhaltak.

Harry kieresztett egy sóhajt, és nekitámaszkodott a mögötte levő falnak. - Igen, muszáj. Hadd magyarázzam meg, mit akarok elérni a DS-sel jövő évben, és talán akkor tisztább képet kaptok - javasolta a kamaszkorú vezető, és elmosolyodott, mikor mindenki rábólintott, és leültek a helyükre, arra az esetre, ha a magyarázat egy ideig elhúzódna. - A jövő évi csoportot egy Párbaj Szakkörhöz hasonlítottam, mivel ez az, amivé válni fog. Mindenegyes tanuló számára meg lesz hirdetve, még a mardekárosoknak is, és minden boszorkány és varázsló számára az Egyesült Királyságban, nem számít a vizsgájuk-

- Még a halálfalók is? - kérdezte hűvösen Lavender Brown.

- Ha viselik a Sötét Jegyet, meg kell fontolnunk, hogy beengedjük-e őket, de ha tiszták, nincs jogunk megtagadni tőlük a belépést - válaszolta Harry határozottan. - Sötét varázslatok ismerete még nem tesz halálfalóvá.

- Ez igaz - bólintott Michael Corner. - Az auroroknak is meg kell tanulniuk néhány Sötét varázslatot az edzésük során, mert csak így tudják azokat felismerni.

- És ők is használtak főbenjáró átkokat az első háborúban Voldemort és a halálfalók ellen, hogy kiegyenlítsék a számlát.

- Néhány használt, de nem mindenki - mormogta Neville.

- Oh, ez igaz - fordult Hermione bocsánatkérően Neville felé. Az utód egy apró mosolyt villantott fel válaszul.

Harry szeretettel mosolygott rá az előtte levő csoportra. - Na rajta, mindenki. Megkaptátok a tervezett alapötletet. Van valami egyéb ötlet? Különösen név tekintetében?

- „Talán használhatnánk Cho eredeti ötletét. Defenzív Szakkör?' - javasolta Gin szelíden.

- Nevezhetnénk továbbra is DS-nek - értett egyet Colin ragyogó mosollyal.

- Hívhatnánk A Lockharténál Mindenképpen Jobb Párbajszakkörnek! – kiabált közbe Padma Patil.

Erre a javaslatra a szükség szobája nevetéssel telt meg, miközben Harry szórakozottan a fejét rázta. - Talán valami rövidebbet, Padma.

- Defenzív Szakkör – javasolta Luna légies hangon, amelynek valahogy sikerült áttörnie a körülötte elhelyezkedő féktelen csoporton.

- Támogatom! – Lotus Vanger kiáltott, egy másik hatodéves Hollóhátas a csoport hátuljából.

- „Én is." – tette hozzá határozottan Gin. – „Még mindig hívhatjuk röviden DS-nek. Ez egy rövid név, ami első látásra elmond egy kicsit a csoportról".

- Jól mondod – bólintott Harry. – Kitűnő ötlet, Luna. – Tudtam, hogy újra előrukkolsz valamivel nekem. – Rákacsintott a hollóhátasra, amivel a többi tagot megnevettette, míg Luna csak halványan elmosolyodott. – Ötletek?

- Miért akarsz most hirtelen mindent egyenesbe tenni? – kérdezte gyanakodva Terry.

- Dumbli jóvoltából lesz egy értekezletem a tanárokkal, hogy lássam, mely tanárok lesznek hajlandóak segíteni nekem, hogy jövő évre mindent összehozzak – válaszolta Harry folyékonyan. – A gyűlés most hétvégén lesz, tehát ez a legjobb alkalmunk, hogy még ma mindent összecsapjunk.

- Rendben, mit fogsz tanítani? – sürgette Hermione. – Elő kell állnod egy vázlattal.

- Nem igazán – rázta meg a fejét Harry. A DS sosem úgy működött, mint egy osztály, vagy valami ahhoz hasonló. A találkozások alkalmával fogok előállni azzal, mit is akarok csinálni. Ez az, amilyen a DS mindig is volt, és minden ilyen is fog maradni. Amit igazán tudni akarok, ki hajlandó nekem segíteni a tanításban? Emlékezzetek, ez nem csak a mi generációnkat fogja érinteni, hanem a vizsgázók korábbi generációit is, akiket nekünk kell tanítani.

- Én természetesen segíteni fogok – mondta Hermione határozottan.

- Rám is számíts – értett egyet Anthony Goldstein.

- Rám is – kiáltotta Justin Flinch-Fletchley miután váltott egy pillantást Ernie Macmillannal.

- Miért nem választasz valakit a Mardekárból, Harry? – javasolta Ernie. – Akkor lenne segítséged a tanárok közül minden egyes házból. Ha valaki kellemetlennek érzi, azt, amit aznap tervezünk tanítani, cserélhetne egy másik személlyel a házából.

- Úgy gondolom, a tanítást a korábbi DS tagokra kellene hagyni – vágott közbe Zacharias.

- „Úgy gondolom, a fejedet a seggedbe kéne dugnod, és a szádat meg befogvatartanod" – javasolta élesen Gin, miközben megfordult, hogy Zachariasra nézzen.

- Egyébként úgy terveztem, hozzáteszek a tananyaghoz sötét varázslatokat is. Szükségem lesz egy mardekáros segítségére – szúrt közbe Harry nyugodtan. Minden szem visszafordult felé, habár Gin továbbra is sötét pillantásokat vetett Zacharias felé. – Elvégre könnyebb harcolni azzal, amit megértesz.

- „Rémszem hasonmás" – panaszkodott Gin.

- Talán – mosolyodott el Harry a vállát vonva. – Az aurorok is tanulnak sötét varázslatokat, mert jobban harcolnak, ha tudják, mit várjanak. Magam is ismerek néhány sötét varázslatot, és úgy találtam, az tényleg segít a sötét varázslókkal szemben, amikor szembetalálkoztam velük, mert ismertem a varázslatot, és tudtam, hogyan védjem meg magam azok ellen. – Az állítást követő csend fullasztó volt. – Egyébként, Sal a te segítségedre is szükségem lesz ebben.

- Az enyémre? – suttogta Sally-Anne döbbent pillantással az arcán.

- Igen. És Leanáéra. Medivarázslatokat is szeretnék felvenni a tananyagba, és ti mindketten a Szent Mungóba mentek ez után, igaz? – Mindkét hugrabugos bólintott. – Akkor ti nagyszerű segítség lesztek. Nincs kétségem, hogy Poppy segíteni fog, de más segítségének is örülnék, abban az esetben, amikor őt elhívják.

- Poppy? – kérdezte Owen Culdwell, egy negyedéves hugrabugos.

- Számodra Madame Pomfrey – válaszolt Harry, és szemei szórakozottan megvillantak. – Sajnálom. Mindig elfelejtem, hogy egyike vagyok azon kevés diáknak, akik elég vakmerőek, hogy őt, vagy Piton professzort a keresztnevén szólítsák.

- Mi van Marcusszal? – ugratta Hermione.

- Észrevehetted, hogy majdnem mindenkinekhagyja, hogy a keresztnevén szólítsa – felelte száraz mosollyal Harry.

- „Harry az egyetlen, akinek azt is elnézi, ha másképpen hívja." – jegyezte meg Gin, majd lebukott egy párna elől, amit Harry vágott hozzá. – „Mi van? Ez igaz."

- Akkor kaplak el, mikor a legkevésbé várod, te ördögfióka – ugratta Harry kedvesen, mielőtt figyelmét visszafordította a vigyorgó DS-re. – Nem jut eszembe semmi más, de tudassátok velem péntekig, ha bármelyiktöknek igen. – Harry elvigyorodott, mikor mindenki bólintott, vagy hangot adott beleegyezésének. – Nagyszerű. Akkor végeztünk. Eredjetek, és tegyétek azt ti szörnyetegek, amit ilyenkor szerdán vacsora után tenni szoktatok.

A terem újra megtelt nevetéssel, majd mindenki felkelt és elindult az ajtó felé.

---

- Elmondod nekem újra, miért vagy fenn ilyen korán?

Harry mogorván nézett keresztapjára. – Értekezletre kell mennem, Siri. Nem hiszem, hogy téged is ott akarnak tudni.

- Nos, jövök. Egy pillanatra sem engedlek ki a látókörömből.

- Nagyszerű. – A fiú megállt a csupasz fal előtt, amelyről tudta, hogy tanárai fogadószobáját rejti maga mögött.

- Tanári fogadó? Ez egy tanári értekezlet, Harry? – kérdezte kötekedőn Sirius.

Harry figyelmen kívül hagyta a férfit. - "Gáncsold el őket" – mondta a falnak, és átlépett a bejáraton, mikor az feltűnt.

- Oh, ne. Az a tökfilkó nem lehet itt! – kiáltott fel azonnal Perselus.

- Megmondtam – tájékoztatta Harry a keresztapját, miközben helyet foglalt Tom mellett, és előkészítette azt a kis halom jegyzetet, amit magával hozott. – 'Reggelt, szerelmem.

- Észrevettem, hogy lehagytad a 'jót' – jegyezte meg Tom, miközben egy csókot nyomott Harry arcára.

- Aligha tud 'jó' lenni, mikor ilyen piszok korán fenn vagyok, nem gondolod? – vágott vissza Harry, mielőtt rámosolygott Poppyra és Perselusra, aki egymás mellett ültek.- Ez nem fog menni, Perszi. Már próbáltam.

- Te, Harry, griffendéles vagy.

- Ezért én, Perselus, tudnám, hogyan harcoljak egy griffendélessel.

- Természetesen megtréfálod őket, - mondta boldogan Sirius, lepuffanva a Harry melletti üres székre.

- Ez az, ahogy egy Tekergővel harcolsz, Siri. A griffendéleseknek szüksége van egy jó alapos ütésre a fején – vágott vissza a zöld szemű fiú, amikor a bejárat újra kinyílt. – Oh, jó reggel, Minerva.

- Jó reggelt, Harry – bólintott McGalagony a fiatal varázslóra, és elfoglalta az üres széket az asztalfőn, miközben Sirius csak bámult kettőjükre. – Kicsit feszültnek tűnsz.

- Valóban? – Harry megforgatta szemeit, és belebökte hüvelykujját Siriusba.

McGalagony felvillantotta legvékonyabb mosolyát, amellyel úgy tűnt, eléggé meglepett néhány további tanárt. – Beszéltél velük?

- Igen. És Albusszal is – bólintott Harry. – Ha már a vén dilisről beszélünk, ő hol van? - Észrevetted, hogy ez egyszer korán jöttél, igaz? – érdeklődött Tom szelíden.

- Pofa be, rémpofa.

- Tom vigyorgott. – Normál esetben, Albus sosem érkezik, míg nincs közelebb négyhez, te ördögfióka.

- Nem azt mondtam, hogy fogd be?

- Nem voltál, elég kedves – válaszolta a Sötét Nagyúr könnyedén, mielőtt egy éles pillantást vetett Siriusra. – Láttam a pálcát, Black. Tedd el, mielőtt eltöröm.

- Másikat fog szerezni – jegyezte meg Perselus hidegen.

- Akkor azt is eltöröm.

- Oh, ti ketten, rémesek vagytok! Hol van a magasabb tekintély, mikor szükség van rá? – kiáltott fel Harry, amikor újra nyílt az ajtó, és ez alkalommal Albust engedte be.

- Emlegetett szamár - motyogta Tom, amely Harryt csendes kuncogó rohamra sarkallta.

Albus Harryre és Siriusra mosolygott, miközben elfoglalta normál helyét. – Jó reggelt, Sirius. Ez igazán meglepetés.

- Felébredt, miközben éppen kilopakodtam. Nem működhetett az altatóital, amit Perszi adott – sóhajtott Harry, és rákacsintott a bájitaltan professzorra, aki eltakart egy vigyort.

- Hé! – kiáltott fel Sirius, és csúnya pillantásokat vetett mindenkire, aki nevetett.

Albus kuncogott. - Nos, meg fogjuk oldani. Egyéb probléma, gyerekek?

- Igen. Ott az a kölyök a hetedéveseim között, aki abszolút egy rémálom – jegyezte meg Tom azonnal. Harry beharapta ajkát, hogy fel ne vihogjon.

- Oh, azt hiszem, tudom, kire gondolsz, Marcus – szólt közbe Perselus. – Majdnem felrobbanó üstöket okoz az énosztályomban.

- Csak a gond van vele – értett egyet Tom.

- És ki ez a fiatalember? – érdeklődött McGalagony és bosszús tekintettel nézett a két tanárra, míg Harry a karjába temette arcát, és vállai rázkódtak a nevetéstől.

Tom és Perselus pillantás váltottak, mielőtt kórusban hangoztatták: Sirius Black.

Erre az asztal nevetéssel telt meg. Sirius csak bosszúsan nézett. – Úgy vélem, aligha vicces. Mellesleg nem úgy tűnt, hogy bármely értékes üstöd közelében voltam, Piton.

- Nem, mert Harry jó munkát végzett, hogy távol tartson tőlük – adott igazat Perselus, mikor mindenki lehiggadt.

- Rémesek vagytok, ti ketten – jelentette ki Harry.

- Hát, köszönjük, drágám – válaszolta Tom, és megrezegtette szempilláit Harry felé. Harry könnyedén rácsapott a karjára.

- Egyéb diákokkalkapcsolatos probléma? – kérdezte végül Albus, még mindig őrülten mosolyogva.

- Thorald kezelhetőbb, de York, Munro és Rockwell még mindig egymás torkát marják – sóhajtotta Hooch.

- Harry? – Nézett McGalagony az asztalnál levő legfiatalabb varázslóra.

Minden szem Harry felé fordult, aki sóhajtott, és megrázta a fejét. – Talán újra megpróbálok beszélni velük, de azt hiszem, ez minden, amit tehetek.

- Akkor a régimódi utat kell választanunk – mormolta Perselus. – Tudasd velem, ha Munro, és York nem hagyják abba ezt az ostobaságot, és én fogok velük szót váltani.

- Akkor én Rockwellel fogok foglalkozni – értett egyet McGalagony, miközben a többi tanár és Harry bólintott.

- Jó. Más valami? Semmi? – Albus Harryre és Tomra nézett. – Xylon és Galatea Thorald ma eljönnek, hogy beszéljenek kettőtökkel, igaz?

- Igen. Tizenegy órában állapodtunk meg – értett egyet Harry, míg Tom bólintott. Ula gyaníthatóan csatlakozni fog hozzánk ebédre.

- Csodálatos. Bánnátok, ha én is csatlakoznék hozzátok? – érdeklődött az igazgató.

- Azt hiszem, Albus, az lenne a legjobb, ha Minerva venne részt – javasolta Tom. – Elvégre, ő Ula házvezetője.

- És az enyém – tette hozzá Harry. – Ő képes lenne enyhíteni bármely aggodalmat, amit Xylon és Galatea támasztanak.

Albus McGalagonyra nézett, aki bólintott és a két szeretőre mosolygott. Nos, akkor jó. Minerva csatlakozni fog hozzátok ebédre. Az délben lesz?

- Igen – hagyta jóvá Tom. – Amennyiben a megbeszélés elhúzódik, időben értesítelek a hopp hálózaton, Minerva.

- És én szerét ejtem, hogy értesítsem Ulát – tette hozzá Harry, mikor McGalagony nyitotta a száját, hogy kétség kívül feltegye ezt a kérdést.

McGalagony halványan elmosolyodott. – Akkor ezt a szakértő kezeire bízom.

- Mind a négyre, remélhetően – motyogta Tom. Harry újra megcsapta a karját, miközben McGalagony sötét pillantást vetett a Sötét Varázslatok Kivédése tanárra.

- Jó. Jó – bólintott Albus csillogó szemekkel. – Harry, van valami bejelentenivalód?

Harry bólintott. – Igen, köszönöm, Albus. – Körbenézett az asztalon, miközben tekintete komollyá vált.

- Minerva és én beszélgettünk kedden, és felmerült a DS témaköre. Minerva tudni akarta, hogy jövő évben újra elindítanám-e, mivel én leszek az SVK tanár. Ez, mint kiderült, jó terv volt, és Albus jóváhagyta, szóval átfutottam rajta a jelenlegi DS tagokkal. A klub egy hivatalos Roxforti szakkörré alakul, és hétvégenként lesz megtartva. Minden tanuló, és bármely varázslóképző iskolában levizsgázott boszorkány vagy varázsló számára, aki jelenleg az Egyesült Királyságban tartózkodik, nyitott lesz.

- Bármilyen boszorkány vagy varázsló? – kérdezte Firenze.

- Nem diszkriminálunk, habár az volt elhatározva, hogy azokat, akik Sötét Jegyet viselnek, egyedi esetekként kezeljük – javasolta Albus.

Harry bólintott. – Továbbá, így mindenből tanulhatunk egy kicsit, és azok, akinek nincs mindig lehetőségük, hogy kipróbálják párbajtudásukat, gyakorolhatnak. Voldemort visszatért. Felkészültnek kell lennünk – mondta a fiú hűvösen. – Mindenesetre, szükségünk van tanárokra, akik segítenek a dolgokat valamennyire ellenőrzés alatt tartani. Poppy, szeretném kérni a segítségét, mivel mind Albus, mind én egyetértettünk, hogya medimágia alapismerete mindenki számára lényeges. Perselus, a te segítségedet is kérném, hogy bevonjuk a mardekárosokat.

Poppy bólintott. – Gondolom, beszéltél, Sallyvel?

- Igen. És Leana Moonnal. Mindketten készek segíteni – hagyta jóvá Harry.

- Úgy gondolom, segíteni fogok neked – döntött Perselus.

- Igen. Én nem Lockhart vagyok – tette hozzá Harry ártatlanul, amely előcsalogatott egy adagnyi nevetést az asztal körül ülő személyzet tagjaiból.

- Hála Merlinnek ezért – értett egyet a bájital tanár.

- Valóban. – Harry Flitwickhez fordult. – Flitwick professzor, ugye szintén hajlandó lenne segíteni?

Az aprócska tanár majdnem leesett a székéről. – Boldogan!

- Nagyszerű – értett egyet Harry. – Bárki mást is szívesen látunk, aki jönni óhajt. Minden házból lesz egy korábbi DS tag az évfolyamomból, aki segíteni fog nekem bármilyen varázslat tanításában, és hogy a dolgok úgy folytatódjanak, ahogy ezt normál esetben a DS-ben tettük, amit, gondolom, aránylag gyorsan megértetek, de az olyan dolgokhoz, mint a párbaj gyakorlása, szükségem lesz minden segítségre, amit csak megkaphatok.

- Természetesen – értett egyet Perselus. – Megtartod a DS nevet? Úgy látom, hogy feleleveníted a 'Dumbledore Serege" állapotot, és nem hiszem, hogy ezzel túl sok mardekáros fog egyetérteni.

- Pontosan – hagyta jóvá Harry. – Ezért hívtam össze először a DS gyűlést. Az új név Defenzív Szakkör, vagy röviden DS.

- Griffendélesek – mormogta Tom, kiérdemelve ezzel Harrytől egy ütést az oldalába.

Albus kuncogott, és az értekezlet lassan áthúzódott a gyakorlati dolgok, házi feladat, R.A.V.A.Sz és RBF vizsgák előkészületei felé. Mire az értekezlet befejeződött, Sirius álomba merült.

- Oh, felébreszthetem én? - érdeklődött Tom ördögien, miközben a tanári kar tagjai a dolgaikat szedegették össze.

- Várj. - Perselus előhúzott egy fiolát a zsebéből, és csillogó szemmel megrázta. - Öntsd ezt rá, és állj hátra.

- Nekem ebben nincs részem - sziszegte Harry, miközben félreállt az útból, mikor Perselus odadobta az üvegcsét Tomnak, aki ügyesen elkapta. Néhányan a tanárok közül felhagytak azzal, amit csináltak, hogy figyeljék a két mardekáros bajkeverését.

- Nem, dehogyis. Még azt is mondjuk majd, hogy megpróbáltál megállítani minket, szerelmem - ígérte Tom, és kinyitotta a fiolát. Aztán Lockharthoz méltó széles mozdulattal az animágus fejére öntötte a bájitalt, és hátraugrott.

Sirius egy hangos 'Rrrowr!'-val ébredt. Szemei gyorsan váltottak szürkéből sárgászölddé, és a pupillái elkeskenyedtek. Háromszög alakú fülek keresgélték a kiutat a hajából, miközben az emberi fülek eltűntek. Mikor felállt, egy hosszú farok volt látható, ahogy a háta mögött csapkodott körbe-körbe, szemei ide-oda cikáztak Tom és Perselus között, akik mindketten rávigyorogtak. - Miau! - köpte, majd megmerevedett, és szemei kitágultak a rémülettől.

Albus volt az első, aki nevetni kezdett. Flitwick, Bimba, Poppy, Hagrid, Hooch és Rowel követték a példáját, de néhányan előttük tartották magukat az asztalnál.

- Én megmondtam - jegyezte meg Harry a vállát vonogatva a macska-ember felé.

- Miau, raowr!

- Perselus, add oda neki az ellenszert - utasította McGalagony, egyik kézzel elrejtve mosolyát.

- Először el kell készítenem - mondta Perselus ártatlan hangon, amely harsogó nevetésre késztette az összes tanárt, Harryt is beleértve.

- Nos, Black, úgy látszik, egy időre rejtőzködni kényszerülsz - tanácsolta Tom, és intett kezével az animágus felé, miközben karját Harry dereka köré fonta. - Szórakozz jól - tette hozzá, mielőtt kivezette fiatal szeretőjét a szobából.

Sirius egy sor sziszegést és „miau"-t küldött a két távozó alak után a tanárok legnagyobb szórakozására.

- Ágyban kellett volna maradnod - tanácsolta Perselus Siriusnak, mielőtt kifordult a szobából.

Mindenki más a teremben újra nevetésben tört ki, mikor az animágus egy másik sort eresztett ki, amelyeknek átkoknak kellett volna lenniük.

----

- Isten hozta - jegyezte meg mosolyogva Harry, mikor Galatea és Xylon megtették első lépéseiket az iskola épületében. - Rémszem, tudom, hogy ott vagy - tette hozzá, és odanézett, hogy az ex-auror rejtőzött egy láthatatlanná tevő bűbáj alatt Xylon mellett.

Rémszem a fiúra mosolygott, és visszavonta a bűbájt. - Biztos akartam lenni, hogy Xylon és Galatea rendben megérkezik.

- Nem, te jelenteni akarsz valamit Dumblinak, de a te érdekedben úgy teszek, mintha hinnék neked - vágott vissza Harry könnyedén, mielőtt a vendégeire nézett, akik mindketten mosolyogtak. - Marcus irodájába vezetlek titeket.

- Potter! - kiáltotta Rémszem. Harry újra megfordult és szemét nagy szemeket meresztett a férfi kezében lévő flaskára. - A tied. Az enyémet meg ne lopdosd többé - utasította, aztán odadobta a vigyorgó fiúnak a flaskát. - Megváltoztattad a hajad?

Harry mosolya önelégült vigyorrá szélesedett, miközben az üveget talárja zsebébe rejtette. - Marcus gyűlöli a rózsaszínt - jegyezte meg mielőtt intett Thoraldéknak, és megfordult, hogy vezesse őket az iskolában.

Rémszem halvány mosollyal rázta meg a fejét a visszavonuló fiúra. - Az a fiú egy szörnyeteg - döntötte el, aztán maga is besétált az iskolába, Albus irodájába igyekezve.

-----

- Isten hozta - mondta Tom mosolyogva, mikor Xylon és Galatea belépett az irodájába. Harry követte őket, és becsukta maga mögött az ajtót. - Marcus Brutus vagyok - nyújtotta kézfogásra kezét.

- Meg kell mondanom, nem a legjobb dolgokat hallottam Önről - mondta Galatea gőgösen, éppen akkor, mikor Xylon megrázta a Sötét Nagyúr kezét.

- Attól tartok, mostanában tényleg nem történik túl sok jó dolog körülöttem - értett egyet nyugodtan Tom, és indítványozta nekik, hogy üljenek le az asztala előtt levő fekete plüss székekre. Harry a harmadikba csusszant, amely az asztal mellett volt, szemben Thoraldékkal. Tom az asztala mögötti székre ült.

- Délig beszélgethetünk, - kezdte Harry. - akkor McGalagony professzor és Ula csatlakozik hozzánk ebédre. Ez így megfelel önöknek?

- Rendben - egyezett bel Xylon, mielőtt Galateának esélye lett volna tiltakozni.

Galatea bosszús pillantással rázta meg a fejét a férje felé, mielőtt megszólalt. - Hol fognak tartózkodni?

- A családi kúriámon - felelte Tom könnyedén. – Dundee közelében van, elég területtel körülötte kviddicsre, vagy akármire, amit tenni szeretne. Félek, belül nincsen túl sok, amit csinálhat, de ezt természetesen orvosolhatjuk.

- Ulának nincs seprűje - mondta Galatea feszülten.

Nekem van néhány Nimbus 2000-sem, amelyek csak egyszer-kétszer lettek használva. - Természetesen szívesen látott rajtuk. Nekem ritkán van rájuk szükségem.

- Néhány barátom alkalomadtán meg fog látogatni a nyár folyamán - tette hozzá Harry. - Biztos vagyok benne, hogy lebonyolíthatunk néhány kviddicsjátszmát. Hermione Granger szintén ott fog tartózkodni a nyár legnagyobb részében, szóval az ikreiről is gondoskodnunk kell.

- Miss Granger az iskolaelső, igaz? - érdeklődött Xylon.

- Igen - mosolyodott el kissé Harry. - Segíteni fog rávenni Ulát, hogy elkészítse a nyári feladatát. Ő valójában meglehetősen jó ebben.

- Csak meglehetősen jó? - morgott Tom. - Azt hittem, jobb volt, meglehetősen.

- Nos, igen… - vigyorgott rá Harry a szeretőjére. - Csak megpróbálok udvarias lenni.

- Első alkalom.

- Te akarod, Marcus - figyelmeztette a fiú, és egy ujját az SVK tanár arcába lökte.

A Sötét Nagyúr megemelte szemöldöké. - Nem újdonság.

Xylon rámosolygott a két szeretőre, de Galatea nem találta szórakoztatónak. - Mi van a többi személlyel, akik ott lesznek?

Harry és Tom összepillantottak. - Tulajdonképpen, csak az iskolai barátaim. - Harry megvonta a vállát. - És talán a Roxfort mediboszorkánya, Poppy Pomfrey. Ő és Tom barátok, és tőle tanulok medimágiát.

Tom bólintott. - Nem tartottam a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akikkel együtt jártam iskolába, és a legtöbbjük egyébként is meghalt az első háború idején, tehát ők nem jönnek.

- Hova járt iskolába? - kérdezősködött Galatea.

- Roxfortba - felelte a Sötét Nagyúr nyugodtan. - Levizsgáztam, mielőtt maguk megszülettek.

Harry tenyere végével a homlokára csapott, mikor Galatea levegő után kapkodott, és Xylon szemei kitágultak. Jobbat nem is mondhattál volna, Tom.

Azt reméltem, ezzel elérem, hogy békén hagyjon - felelte Tom. - Még valami, Mrs. Thorald?

Galatea gyorsan összeszedte magát. - Igen. Mi a helyzet a büntetéssel? És természetesen a jutalmazással.

Tom arca megrándult, mikor Galatea a büntetéseket említette, de nyugodtan válaszolt. - Ha Ula valami rosszat tesz, talán rá fogok ordítani. Ha úgy vélem, hogy a cselekedet többet igényel, mint kiabálás, a sarokba fogom ültetni. - Harryre nézett. - Hacsak nincs valami egyéb javaslatod.

- Kétkezi munka. - Harry elvigyorodott. - Legalábbis Molly így csinálja. Fogd be segíteni a könyvtárban portörlésre, vagy valami ilyesmi.

Tom fintorgott. - Nincs 'segítség', amikor a könyvtár portörlése jön szóba. A házimanók nem lépnek be oda.

- Tökéletes. Ha úgy dönt, hogy valami teljes őrültséget tesz, akkor portalanítania kell a könyvtárat. - döntött Harry. Tom a szemeit forgatta.

- Magának vannak házimanói? - érdeklődött Galatea.

- Igen - bólintott Tom. - Tíz. A családjaik századok óta állnak a családunk szolgálatában. A legfiatalabb, Blinky, már húsz éve szabad. - Harry döbben pillantása láttán rámosolygott. - Ő kérdezte.

Úgy, tehát te kedves vagy a házimanóidhoz, de a halálfalóidhoznem? - cukkolta Harry.

A házimanóim megbízhatóak. Egyébként is, anyám mindig kedves volt velük, tehát ők is mindig kedvesem hozzám. Én kedvelem őket - válaszolta Tom ingerülten.

Galatea elgondolkozva bólintott. - Értem. És milyen fajta ételeket készítenek a házimanói normál esetben?

Tom megvonta a vállát. - Elég sok mindent. A házamban szabály van a túl sok cukor ellen, de ez az egyetlen dolog, ami tiltott. Ha enni akar valamit, csak kérnie kell a házimanók egyikétől, és elé fogják vinni. Valójában eléggé hasonlatos a Roxforthoz.

- Akkor rendben - határozott Galatea. - Mit terveznek, mit csinálnak a lányunkkal, ha valahol máshol kell lenniük?

- Esély van rá, de nem leszünk bárhol másutt. Úgy értem, nekem lehet, hogy értekezletre kell mennem, de soha nem fogjuk elhagyni a házat egyidőben - mondta Harry elgondolkozva. - Ha már ez szóba került… - Harry megvonta a vállát és Tomra nézett. - Úgy vélem, hozom a Roxfortba. Dumbledore professzor mondott erről valamit múlt évben, hogy ez egy biztonságos ház a nyár folyamán, arra az esetre, ha valahol támadás történik, és nincs más hely, ahova mehetnél. Nem bánná, hogy itt hagyjuk Ulát, ha közbejön valami.

- Ez igaz - bólintott Galatea. - És van rá bármilyen mód, hogy kapcsolatba lépjünk Ulával?

- Biztonsági okokból, nem kapcsolódom a hopp-hálózathoz - válaszolta Tom. - De szívesen látjuk, ha bármikor, amikor szükségét érzi, küld egy baglyot. Dundee-ben van egy bagoly postahivatal, attól tartok, oda kell írniuk, de naponta legalább egyszer ellenőrizni fogjuk, hogy van-e valamijük.

- Nem enged be a birtokára baglyokat? - érdeklődött Xylon.

- Valamelyik ősöm paranoiás volt - mondta Tom, és kieresztett egy hosszú fájdalmas sóhajt. -Minden ellen védelem van, mint például a mugliriasztó bűbájok, és feltérképezhetetlenek vagyunk. Baglyok nem léphetik át, sőt a vadvilág legtöbbje nem lépheti át, az embereket be kell mutatni a védelemnek, hogy beléphessenek, nem lehet hoppanálni, és sosem kapcsolódtunk a hopp hálózathoz, satöbbi. Valójában, ha valaki képesis lenne eljutni a területre, minden oldalon egy mérföld van a nyílt terület és a vár, valamint a várat védő fal között, tehát bárkit láthatunk közeledni jóval azelőtt, hogy eléri a varázslattal ellátott határvonalat.

Harry mosolyogva forgatta szemeit, míg Xylon kuncogott. - Legalább Tudjukki sosem lesz képes megtámadni az otthonát.

- Igen, ez az egy jó van a védelemben - értett egyet Tom és Harryre nézett. - Be kéne oda zárnom téged, Harry. Végül is mindannyian tudjuk, hogy te vagy az a dolog, amit Voldemort ezen a világon a legjobban akar.

- Milyen szépen beszélsz Marcus - nyögött fel Harry. Belül egészen elégedett volt, és ezt egy mentális öleléssel hozta szerelme tudtára, amit a másik viszonzott.

- Mikor megérkezik a lista a Roxfortból a következő évre szükséges dolgokról, elviszik Ulát az Abszol útra, hogy beszerezze azokat? - vágott közbe Galatea összepréselt ajakkal.

- Igen - egyezett bele Harry. - Fizethetünk is a holmikért, ha szere–

- Nem - vágott közbe élesen a boszorkány. - Ulának van külön bankszámlája, amit az iskolai dolgaira használ. Azt az egyet kérem, hogy legyenek biztosak, csak azokat vásárolja meg, amik szerepelnek a listán.

- Persze - egyezett bele Tom nyugodtan. - Ez nem lesz probléma.

- Jó - bólintott Galatea. - Hát akkor, elvárnak valami fizetséget azért, hogy ott tartózkodhat a házukban?

- Nem - felelte Harry rosszallóan. - Ez számomra szívesség egy barátnak. Durva lenne, ha elvárnánk, hogy fizessenek Uláért, hogy velünk maradjon, mikor nem kérjük Hermet, hogy fizessen, és ő két kisbabát hoz. Nem bébiszitterkedünk Ula felett, csak megengedjük, hogy nyáron itt maradjon, ahogy bárki megkérne egy barátot, hogy ott aludhasson egy éjszakára.

- Tehát, úgy kezeli ezt, mint egy ott alvást? - érdeklődött Galatea hidegen.

- Igen - válaszolta Harry ugyanolyan hideg tónusban. Ő és Galatea egy ideig nézték egymást, míg Tom tehetetlenül nézett felfelé, és Xylon a fejét rázva felnyögött.

Az iroda ajtaja kinyílt, és beeresztette McGalagonyt és Ulát. Mindketten megálltak az ajtóban, és a jelenetet bámulták. - Visszajöjjünk később? - kérdezte McGalagony.

Tom intett a pálcájával, és elővarázsolt két kék széket. - Nem, jöjjenek beljebb - mondta, mielőtt szolidan Harry tarkójára 'csapott'. - Elég.

Harry sötét pillantás vetett szeretőjére, mielőtt megfordult, és rámosolygott a két újonnan érkezőre. - Jó napot, Minerva, Ula - mondta, miközben Tom elővarázsolt egy asztalt a szoba közepére, indítványozta mindenkinek, hogy költözzenek át a székükkel oda, és maga is így tett.

Ula meglepetésében, hogy Harry keresztnevén nevezte az igazgató helyettest, eltátotta a száját, míg McGalagony magatehetetlenül megrázta a fejét. - Jó napot Harry, Marcus, Galatea, Xylon.

Ula közelebb helyezkedett székében Harryhez, és ugrásra készen várta, az alkalmat, hogy beszélhessen. - Hogyan érted mindezt el?

Harry kacsintott. - Az én titkom.

- Jaj, ugyan már, Harry.

- Hogyisne.

- Valójában, ő sem tudja - jegyezte meg Tom, és vigyorogva megborzolta Harry haját.

- Nem tanított meg a mamád, hogy ne hallgatózz? - kérdezte Ula.

- Voltaképpen, az anyám meghalt, miközben életet adott nekem - volt a válasz. - Igaz, kissé szomorú, de így legalább megúsztam azokat a dolgokat, amiket az anyák szoktak megtanítani a gyerekeiknek. - kacsintott Tom.

- Ez mindent megmagyaráz - Harry felhorkantott, amivel egy nevetést csalt elő az első évesből, és mosolyokat Xylontól és McGalagonytól.

- Mi mindent? - vágott vissza Tom

- Két szó. Tisztító bűbájok.

- Fogd be. - A Sötét Nagyúr a homlokát ráncolta, amivel újra megnevettette Ulát.

Harry az asztal körül ülő felnőttekre kacsintott. - Marcus nem tudna megfelelő tisztító bűbájokat szórni, ha nem égetnéd bele az agyába az utasításokat.

- Világnyi fájdalomra pályázol, kölyök - figyelmeztette Tom.

- Nincs fenyegetőzés az étkezőasztalnál - mondta Ula, és ujját rázta a Sötét Nagyúrra.

- Oh, most te vagy az anyám? - érdeklődött Tom, és a fiatal boszorkányra mosolygott.

- Aha!

- Hetven év késésben vagy, kicsim. - Harry felhorkant, mikor az asztal a Roxfort házimanó populációjának jóvoltából étellel telt meg.

Ula kacarászott. - Marcus piszok öreg.

- Igen. Köszönöm. – Tom felvonta a szemöldökét. - Harry, te bánod?

- Dehogy, egyáltalán nem - felelte Harry vidáman. - Ideadnád a krumplit, szerelmem?

- Hova kérnéd? - válaszolta Tom ugyanolyan vidámsággal. - Abba az őrült hajadba, a talárodra, vagy az öledbe?

- Voltaképpen a tányéromra - mondta a Kis Túlélő vigyorogva, és egy néma begyűjtőbűbájjal magához hívta a krumplit.

- Sosem tanított meg az anyád, hogy asztalnál ne használj begyűjtő bűbájt? - kérdezte szárazon Tom.

- Nem. A nagynénémmel nőttem fel, aki egy mugli - jegyezte meg derűsen Harry, miközben átnyújtotta Ulának a burgonyás tálat.

– Ez megmagyarázza, miért olyan jó az asztali modora, mint Alastoré - sóhajtott McGalagony.

- Óh, erről jut eszembe! - Harry előhúzta új flaskáját a talárja zsebéből, és csettintett ujjával. Dobby feltűnt a semmiből, és Harry odahajolt, hogy súgjon valamit a fülébe, mielőtt átnyújtotta neki a flaskát. Dobby egy vigyor keretében eltűnt.

- Mi volt ez? - kérdezte Tom óvatosan.

- Valami, amit Rémszem adott nekem ma reggel - válaszolta Harry boldogan.

- Egy pukkanás után Dobby ismét feltűnt a flaskával, átnyújtotta Harrynek. - Tessék, Harry Potter uram - mondta izgatottan.

- Köszönöm, Dobby - felelte Harry. Miközben Dobby eltűnt, ő visszaült, és húzott egy kortyot a flaskából. Miután megrázkódott, azt mondta. - Igazi! - egy varázslatot szórt a flaskára, hogy teli tartsa.

- Kérlek, mondd, hogy ez nem az, amit gondolok, hogy az - mormolta Tom, és szemét körültekintően a flaskán tartotta.

Harry arca felragyogott. - Szupertitkos Speciális Őrültségi Tinktúra Megzavarodott Egyének Számára.

- Neeee… - nyögte Tom, és arcát a kezeibe temette.

- Mi az? - nézett Ula kíváncsian a flaskára. - Kaphatok én is?

Harry elmosolyodott, és a flaskát a zsebébe csúsztatta. - Attól tartok nem, Ula. Még túl fiatal vagy.

- Engedélyezte ezt Albus? - kérdezte McGalagony szárazon. - Mert amennyire én tudom, diákok számára nem engedélyezettalkohol birtoklása az iskolában.

– Harry! - sikította Ula, szélesre tágult döbbent szemekkel.

Harry hangosan felsóhajtott. - Oh, rá fogom beszélni őt erre, Minerva.

- Én is attól félek. - sóhajtott McGalagony.

Tom elvigyorodott, és feltartotta a flaskát. - Azt hiszem, ezt el kell, hogy kobozzam, Mr. Potter.

– Marcus! - Harry a férfi felé kapott, és megpróbálta elkapni az üveget, de Tom könnyedén kartávolságon kívül tartotta őt.

Hogy lerázza Harryt, Tom előredőlt, és megcsókolta a fiút. - Ülj le. Csak akkor fogod visszakapni, ha Albus engedélyezi. - Az asztalon keresztül ránézett McGalagonyra. - Jól hangzik?

- Igen - értett egyet az átváltoztatástan professzor.

Harry puffogva ült vissza székébe. – Gonosz dög.

- Mmhm - bólintott Tom, hátradőlt, és a palackot az íróasztala felső fiókjába helyezte. - Ha megpróbálod visszaszerezni, a következő alkalommal, mikor meglátom, gyorsított tanfolyamban részesítelek alkohol felrobbantásában- tette hozzá.

– Ooh! Nézhetem? - érdeklődött Ula, és Harryről a Sötét Nagyúrra nézett.

– Talán, biztonságos távolságból - egyezett bele mosolyogva Tom.

- Nem fogod a flaskámat felrobbantani! - kiáltotta Harry.

- Akkor az az asztalomban marad, míg Albus nem hagyja jóvá - felelte Tom derűsen.

Xylon mosolyogva figyelte, ahogy Harry és szeretője civakodnak a Sötét Varázslatok Kivédése tanár asztalának legfelső fiókja felett. Rápillantott Galateára, aki összeráncolta homlokát, és kezét a térdére tette. - Rendben lesznek.

– Nem kedvelem Brutust - morogta Galatea.

- Ha ez téged jobb érzéssel tölt el Galatea - jegyezte meg McGalagony, és előrehajolt, hogy beszéljen a párhoz. - Én sosem kedveltem Marcust, de nagyon jól végzi a munkáját, és az összes diák szereti őt. Nem fog neki problémát okozni, hogy gondját viselje Ulának, és Harry is le fogja őt foglalni.

- Te nem kedveled őt? - súgta vissza Galatea.

- Valóban, nem kedvelem - értett egyet McGalagony. - És mégis rábízom magam annyira, amennyire képes vagyok, ami tudjuk, nem sok, de megbízom benne, hogy képes bármilyen gyereknek a gondját viselni.

- Tehát azt mondod, hagyjuk vele a lányunkat?

- Nem. Én azt mondom, hogy vele biztonságban lesz.

Galatea óvatosan nézett vissza az asztal túlsó oldalán ülő a professzorra. Igaz, hogy ritkán hallgatott Ulára, de természetesen azért törődött az egyetlen gyermekével. Nem nagyon értett a gyerekekhez, nem úgy, mint Xylon, de ezen már nem lehetett segíteni. - Legyen. Ula azzal a kettővel maradhat - döntött végül. - De egyetlen panaszt is hallok róluk, egyenes visszamegy az apámhoz.

McGalagony biccentett és az asztal másik oldalán levő három emberre nézett. Mindannyian úgy viselkedtek, mint a gyerekek, ételt dobáltak a másikra.Ula rendben lesz.