Elhagyva

by Enelen

Harry Potter magára marad London közepén, és mindjárt az első útján belebotlik a legnagyobb ellenségébe... Batsutousai Abandon című művének fordítása. SLASH

47. Chapter 47

Fordította: Herika

Béta: Enelen és egy ismeretlen jótevő :)

Ez a vágott verzió, a vágatlant itt találjátok: http / enelen. insanejournal. com / 2934.html

Kulcsok, amikre szükséged lehet:

Gondolatok (Tom-Harry párbeszéd)
:párszaszó:
„leírt gondolatok" (Gin beszéde)
°°Főnix beszéde°°

47. Fejezet

Harry a vizsgázó Juniorokra mosolygott, akik a szokásos helyükön helyezkedtek el a körben. Hermione és Neville székeken ültek a körtől távolabb, ölükben egy-egy babával.

- Ez lesz az utolsó gyűlésünk a Roxfort területén – kezdte, miközben a körön kívül sétált. – Mostantól kezdve a gyűléseket vagy a Mardekár Kúrián vagy a Malfoy kúrián tartjuk. A nyaklánc égni kezd, amikor a hívás érkezik, ahogy azt mostanra már ti is jól tudjátok.

- Harry, miért nincsenek itt a hatodévesek? – kérdezte Terry sötéten.

- Terry, miért kérdőjelezel meg engem? – vágott vissza Harry nyugodtan, és megállt, hogy belenézzen a másik szemébe. Terry fordult félre először, és Harry biccentett, majd folytatta a járkálást. – Hogy válaszoljak Terry kérdésére, a hatodévesek azért nincsenek itt, mert ez őket nem érinti. Az ő számukra a gyűlések továbbra is a Roxfortban lesznek megtartva. Ti mindnyájan kinn lesztek a való világban, és így a találkozókra is a való világban kerül sor.

Harry megállt a kör végén átellenben Neville-lel és Hermionéval és körülnézett.
- Mostantól kezdve a teljes Halálfaló gyűléseken vesztek részt, és meg van rá az esély, hogy én nem mindig leszek ott. Amennyiben ez bekövetkezik, természetesen Voldemort az egyetlen, akire hallgatni fogtok, mint ahogy az ilyen dolgokat mindig is együtt terveztük. Ahogy a dolog a Juniorok számára megszokott, nem lesz elvárva tőletek, hogy bármilyen rajtaütésen részt vegyetek. Helyette azt várják el, hogy információkat szerezzetek a Sötét Rend számára, embereket toborozzatok, és bármilyen igényelt módon segítsetek.

Ha nekem lesz szükségem tőletek bármire, a magam módján fogok kapcsolatba lépni veletek. Szokatlan üzeneteket kaphattok, szokatlan módon és szokatlan időben. Az én jegyem mindig az egymást keresztező zöld és vörös pálcák. Voldemort jegye a Sötét Jegy. Azok a szimbólumok fogják elárulni számotokra, kitől érkezett az üzenet. Ha bármelyikőtöknek szüksége van rá, hogy kapcsolatba lépjen egy másik taggal, de a másik nem számít rá, elfogadható módon küldj üzenetet nekem vagy Voldemortnak. Ha nem tudsz kitalálni elfogadható utat, küldj nekem egy baglyot, és én remélem, hogy előbb jutok hozzá, mint a Rend.

Gyűlésekről hiányozni, vagy megbocsáthatatlanul késve érkezni a gyűlésekre nem a legjobb módszer, különösen, ha én nem vagyok ott. Ha én nem vagyok jelen, akkor Voldemort szabályai az irányadóak, és én garantálom, hogy Crucióval fog sújtani, amennyiben nincs az ízlésének megfelelő mentségetek. Azt kell mondanom, jól tennétek, ha összeállítanátok néhányat arra az esetre, ha tényleg elkap, de valószínűleg úgyis rájön, ha hazudtok. Akkor jártok a legjobban, ha valóban elmentek a gyűlésre. Amennyiben én vagyok az, aki rajtakap a hiányzáson vagy a késésen, valószínűleg megússzátok átok nélkül, de nem mentem meg a hátsótokat, ha Voldemort bepipul. Ezt tartsátok észben.

- Kérdések?

- Mi van Blaise-zel, Dracóval és velem? – érdeklődött Theodore.

- Ti Juniorok vagytok – biztosította a három mardekárost Harry. – Voldemort előtt nekem feleltek. Alkalmanként elmehettek rajtaütésekre, hogy biztosítsátok az álcátokat, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ez ne történjen meg. Hogy úgy mondjam, éppen elég megerőltető lesz az is, hogy megpróbáljatok megállni Dumbli előtt.

- Amennyiben sürgős, hogy kapcsolatba lépjünk veled, hogyan tegyük? – kérdezte Lisa. – Életet fenyegető információk vagy valami?

- Biztos vagyok benne, mind kitaláltátok, hogy hol fogok dolgozni szeptembertől – villantott fel feléjük egy rövid, játékos mosolyt. – Ha annyira sürgős, gyertek közvetlenül hozzám. Egy gyors ürügy, mint mondjuk egy csipetnyi információ a Rend számára, ami még Dumblit is kielégíti. Már megmondtam neki, hogy vannak barátaim a végzős osztályban, akik felajánlották a segítségüket, hogy információt szereznek a minisztériumban, de nem óhajtanak csatlakozni a Főnix Rendjéhez. Még elégedett is lesz magával, hogy leleplezi a kapcsolataim egyikét.

- De légy óvatos egy ilyen akcióval – tanácsolta finoman Hermione. – Dumbledore közelről fog figyelni téged.

Harry mogorván bólintott. – Kérlek, próbáljatok meg más módot találni arra, mint hogy beszaladjatok és elkapjatok. Ez később megnehezítené az életeteket.

Gerda hangosan felgagyogott, mint aki egyetért a keresztapjával, mire mindenki elnevette magát.

Harry átsétált és elvette a bébit Neville-től, aki megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Hát nem vagy imádnivaló? – gügyögte, miközben ringatta őt, és visszasétált a körben őt megillető helyére. – Más valami?

A hetedéves csoport összenézett. – Nem – vonta meg a vállát Susan, és visszanézett Harryre.

-Úgy vélem, rendben vagyunk.

Harry elmosolyodott. – Nagyszerű. És most figyelmeztetésként. Valami vadat tervezek az évzárónkra, mivel meg tudom úszni. Ne lepődjetek meg, mégha szeretnétek is úgy viselkedni – mozgatta szuggesztíven a szemöldökét. – Elmehettek.

- Rémes vagy – nyilatkozta Hermione, és a barátjához sétált. Galvin békésen aludt a karjaiban. Neville mögé sétált, és hálásan nyújtotta át a babatáskát Harrynek.

- Meg vagy lepve? – érdeklődte Harry kötekedve. Kihúzott egy üveget a táskából, és odaadta a karjában levő apró lánynak, mielőtt a vállára akasztotta a táskát.

- Nem kéne – értett egyet Hermione. – Akkor visszamegyünk a szobába?

- Úgy gondolom. Nev, azt mondtad, el kell menned, hogy beszélj Perselusszal, igaz?

- Igen… - Neville idegesen pillantott végig a visszavonuló Juniorok hátán.

Harry elvigyorodott. – Pan!

A mardekáros mosolyogva nézett vissza Harryre. – Mizujs főnök?

- Felvinnéd Nev-et Perselushoz, és meggyőződnél róla a kevemért, hogy nem harapja le a fejét?

- Persze!

Harry bólintott Neville-nek, aki úgy nézett ki, mintha előbb érkezett volna a karácsony.
– Akkor eredj! Ha Persi szemétkedik veled, küldd hozzám, majd én egyenesbe teszem.

- Ha az a férfi egyenes, akkor én egy varangyos béka vagyok – morgott Hermione, miközben Neville búcsút intett és elfutott, hogy utolérje Pansyt.

- És én még csodálkoztam, hogy mi ez a brekegés – ugratta Harry fényesen ragyogó szemmel. Gyakorlott könnyedséggel hajolt el Hermione csapása elől. – Állj! Meg fogod ijeszteni szegény Gerdát.

- Elrontod azt a gyereket – sóhajtotta Hermione, és a Griffendél felé vezető levegővel működő lift felé intett.

- Tudtad, hogy ez lesz. – vágott vissza Harry könnyedén, és követte a lányt. – És, gyakorlatilag én mind a kettőjüket elrontom.

- Ugye tudod, hogy kész rémálmok lesznek, mire időssebbé válnak. Te és Gin mellett.

- Á, és mardekárosok lesznek, ha Marcusnak bármi beleszólása is van.

- Ha már itt tartunk, hol van Marcus? Általában ott szokott lenni a gyűléseken.

- Utolsó pillanatban összehívott értekezlet vagy valami ilyesmi. Azt hiszem Dumbli akart vele szót váltani. – Harry megvonta a vállát, és az emelvény felé intett. – Indulj el felfelé, Herm!

- Nem, menj te elsőnek! Én sosem tudom kinyitni azt az ajtót. – sóhajtott Hermione tehetetlenül.

- Ó, igen. – A zöld szemű varázsló halványan elmosolyodott, és rálépett a légpárnára. Néhány pillanattal később ő és Gerda függőleges irányban felemelkedtek a Griffendél Toronyhoz. A csecsemő vidáman kacarászott útközben. Harry a kislányra vigyorgott. – Látod, te és én imádunk ezen a dolgon utazni, nemde kicsim? A mami csak butus.

Mikor a elérte a toronyban a leszállóhelyet, kilépett a szilárd talajra, és elindult a lépcsőkön lefelé a klubhelyiség felé. Ott viszont rengeteg mosoly és egy nagyon dühös húg várta. „Hol voltál?" – kérdezte Gin mérgesen.

Harry felsóhajtott. – Sétálj el velem a szoba felé! – mormogta, és szabad karját a lányéra tette. Ginny egy pillanatig rosszalló arccal nézett rá, mielőtt bólintott, de követte a bátyját. A kandalló közelében volt egy titkos átjáró, amelyik egy megbűvölt folyosóra vezetett. Amikor kiértek a klubhelyiségből, Harry ismét megszólalt. – Összehívtam egy gyűlést.

„Nem akartad, hogy ott legyek?" – kérdezte a fiatal boszorka sértődött arcot vágva.

- Nem erről van szó, Gin.. – Harry megállt, fél karjával átölelte a vörös hajú lányt, miközben Gerda badarságokat gagyarászott. – Beszélnem kellett a hetedévesekkel a tanévet követő gyűlések végett. Tudniuk kellett néhány dolgot, amelyek miatt neked és Lunának nem kell aggódnotok. Ez minden.

- Á, a testvéri szeretet – sóhajtotta Hermione a hátuk mögül. A Juniorok két vezetője csúnyán nézett a vigyorgó lányra.

- Igen, Herm? – érdeklődött Harry udvariasan, mikor a bámulás kezdett unalmassá válni.

Hermione mosolya elhalványult. – McGalagony tanárnő odakinn van, és minket keres, Harry. Azt mondja, hogy Dumbli beszélni óhajt velünk.

Harry összeráncolta a homlokát. – Rendben. Gondolom, nincs értelme, hogy elkerüljük.

- „Hülye, vén habokós, mindent elront" – panaszkodott Gin, miközben Harryvel együtt elindultak Hermione nyomában.

- Nahát, neked is feltűnt? – kérdezte Harry szárazon.

- „Aha."

- Á, na végre – mondta Minerva, amikor meglátta őket.

- Csak két percébe került, tanárnő – felelte Harry vigyorogva. – Szóval a „ na végre" az egy rossz kifejezés.

- Maga, Mr. Potter veszélyt jelent az iskola épelméjű emberei számára – közölte Minerva.

- Remélem, magát nem számítja közéjük, professzor – válaszolta Harry ugratásképpen.

Minerva tehetetlenül rázta meg a fejét. – Na, mozgás, maguk ketten!

Harry aprót rázott a fején Gin felé, mikor a lány kinyitotta a száját, hogy megkérje, hagy menjen velük. A vörös hajú lány összevonta szemöldökét, de csendben maradt. Harry szomorkás mosolyt villantott felé, mielőtt Hermione nyomában követte a házvezetőjét kifelé a klubhelyiségből.

-hp-

- Kérlek, foglaljatok helyet – mondta könnyedén Albus, amikor az igazgatóhelyettes bevezette a két hetedévest az irodájába.

Harry azonnal leült, és éles pillantást vetett az igazgatóra. Hermione ugyanakkor megállt, hogy körülnézzen. – Herm – mormogta Harry, mikor az Iskolaelső elindult a fal mentén álló könyvespolc irányába.

Hermione megijedt, és visszasietett a Harry melletti szabad székhez, miközben halványan elpirult. Galvin kacagott, miközben Harry elrejtett egy mosolyt. – Fogd be, Harry!

- Nem is mondtam semmit.

- Gondoltál rá.

- Khmm.

Minerva megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a két diák és a mosolygó Albus figyelmét. – A saját idejükben vitatkozzanak!

- Elnézést – felelte Harry, mielőtt tekintete összetalálkozott a higgadt igazgató csillogó kék szemével. – Mizujs?

- Úgy vélem, el kéne mondanod Miss Grangernek, mit fogsz csinálni a jövő évben – válaszolta Albus.

Harry égnek emelte szemét, mielőtt a legjobb barátjához fordult. – Herm, biztos vagyok benne, van egy biztos tipped. Mit gondolsz, mit fogok csinálni a jövő évben?

Hermione egy pillanatig pislogott a Fiúra-Aki-Túlélte, mielőtt válaszolt. – Sötét Varázslatok Kivédését tanítasz itt a Roxfortban.

Harry hátradőlt a székében, és elégedett vigyort küldött az igazgató felé. – Megmondtam, hogy ki fogja találni. – Gerda hangosan felsikított, mint aki egyetért a keresztapjával.

Albus sóhajtott. – Megmondtad. – Hermione felé fordult, aki elgondolkozva ráncolta össze a homlokát. – Harry azt kérte, hogy engedjük meg, hogy te is itt maradj a jövő évben. Természetesen körbejárta a tanári kart is, és elintézte, hogy mindig legyen valami tennivalód.

Harry bólintott, miközben Hermione szemei könnyekkel teltek meg. – Emlékezz, Herm, családtag vagy – mondta lágyan. – És amúgy is szükségem lesz segítségre a dolgozatok osztályozásakor.

Hermione valahol a zokogás és a nevetés közti hangot hallatott. – Rémes vagy.

- Köszönöm.

Ez alkalommal Hermione valóban nevetett.

-hp-

- Hol van? – sziszegte Morag Neville-nek.

- Harry? – Neville megvonta a vállát. – Fogalmam sincs. Nem árul el nekem mindent.

Mandy, még mindig előrenézve, hátradőlt a székében. – Harryt ismerve, ne számítsunk semmi jóra. Nézd, Marcus az egyetlen, aki nem tűnik nyugtalannak, hogy hiányzik.

- Mandy, megtennéd, hogy – kezdte Susan megfordulva, de megmerevedett, és eltátotta a száját, amikor meglátott valamit.

- Mi - Mandy megfordult, hogy körülnézzen, és amikor meglátta, a szeme tágra nyílt. – Ó, a pokolba, mondd, hogy az nem…

- De – suttogta Susan elborzadva.

Lavender, Gregory, Neville és Morag szintén megfordultak, hogy körülnézzenek. Amikor Lavender elkezdte nehezebben szedni a levegőt, Mandy felrázta magát a kábulatából, és sietett biztosítani a griffendéleseket, hogy ez csak Harry és nem Voldemort.

A Nagyterem ajtajában álló látvány akár szórakoztató is lehetett volna, de inkább elborzasztó volt az ott álló lapos orrú, vörös szemű, hajlott hátú, és ezáltal alacsonyabb Voldemorttal, akinek orra hegyén bizonytalanul ült hatalmas kerek szemüvege, a Griffendél-ház talárját viselte, és homloka közepén egy ragyogó, villám alakú sebhely volt. Az egyetlen hiányzó dolog, a Sötét Nagyúr nagyon sápadt feje búbján levő híres hajtincs volt.

Ahogy az emberek elkezdtek forgolódni, hogy rájöjjenek, mi az, amit a hat végzős és a nagyszámú tanári gárda a döbbenet és a rémület keverékével bámul, Tom felállt, jelzett az ajtóban álló varázslónak, és rámutatott a saját fejebúbjára. A hamis Voldemort felnyúlt, hogy megérintse a fejét, majd megmerevedett, szeme kitágult a döbbenettől, hogy mit felejtett el. Letépett egy darabot a talárja ingujjából, és átalakította egy laza parókává, mielőtt a fejére hajította. Tom felnyögött és visszaült a helyére, amikor az ál Sötét Nagyúr elindult a padok közt, szélesen mosolyogva és integetve. Albus addig figyelte a diákját, amíg az le nem leült, mielőtt megszólította.

– Harry, volt ezzel valami célod? – érdeklődött szárazon.

- Hm? – Harry félszegen ficeregve pislogott az igazgatóra. – Igen, de majd a beszédemben magyaráznám el, ha nem bánja, Dumbli. – A körülötte levő diákok megkönnyebbülten sóhajtottak fel a kérdésre adott, Harry-szerű választ hallva.

- Nos, legyen – sóhajtott Albus, és elfoglalta az emelvényt. – Újabb év, kiváló diákokból álló végzős osztályok.

- Egy lehetséges kivétellel – jegyezte meg Seamus, és a tőle jobbra levő, előtte ülő fiúra mutatott. Harry megfordult, és bosszús pillantással pöckölte meg szobatársa homloka közepét. A Nagyterem nevetéssel telt meg.

- Igen, nos, Mr. Potterre és rám vár egy hosszú, kedves beszélgetés a bizonyítványosztó ünnepség után – kuncogott Albus. Felemelte a karjait, ahogy a nevetés elhalt.

– Üdvözlöm a családtagokat, barátokat és diákokat a Roxfort 1998-as év Végzős Osztályainak Diplomaosztó Ünnepségén. - A bejelentést hangos taps követte, és Albus várt, hogy elcsendesedjen, mielőtt folytatta. – Hosszú, kemény út volt ez mindannyiunk számára, de azt tudom mondani, hogy megérte. Minden pillanat egy új kaland volt, és ha nem is volt új, legalább nem volt unalmas!

És most átadom a színpadot Miss Hermione Grangernek, a mi Iskolaelsőnknek, aki beleegyezett, hogy megtartja az Elsők beszédét. – Albus meghajolt, majd a közönség tapsa közepette ismét elfoglalta a helyét, miközben Hermione mosolyogva foglalta el az emelvényt.

- Diáktársaim, Családtagok és barátok! Köszöntök mindenkit – mosolygott, mikor néhány ember megéljenezte, majd megvárta a csendet, mielőtt ismét megszólalt. – Úgy emlékszem a legelső roxforti napomra, mint egy izgalmas új felfedezésre. Olyan sok tanulnivaló akadt! Visszaemlékszem az első barátaimra, Harry Potterre és Ron Weasleyre, az első kalandunkra a Bölcsek Kövének megmentésére. Mind azt hittük, hogy Piton professzor úr volt az, aki segített Voldemortnak, mivel olyan szemétláda volt – mosolygott Hermione, mire a terem megtelt nevetéssel, és Perselus tehetetlenül megrázta a fejét. – Ma már tudom, mindannyian tévedtünk. Akkor fiatalok és bolondok voltunk.

Ahogy teltek az évek, sok dolgot megtanultunk. Én tanultam a barátságról, bátorságról, bizalomról, megértésről és magamról. A többi diák – nem kétlem – más dolgokat tanult meg. Láttam a halált, harcoltam a gonosszal és túléltem, hogy beszélhessek róla. Szembenéztem a félelmeimmel, kötöttem barátságokat olyan emberekkel, akik a legjobbak ezen a világon, és néhány olyannal is, akik a legrosszabbak. Őszintén elmondhatom, hogy úgy nőttem fel, míg a Roxfortban voltam, ahogy sehol máshol nem tettem volna.

Gyermekből nő lettem. Egy kibírhatatlan mindentudóból, olyan ember, aki képes beismerni, hogy nincs mindenre válasza. Egy magányosból a legjobb barát. Követőből vezető lettem. Olyanból, aki nem tudja megvédeni magát, olyanná váltam, aki képes megvédeni a többieket. Kész vagyok szembenézni a világgal, és készek azok is, akik ma itt állnak velem. Csak remélhetem, hogy a világ készen áll ránk. – Hermione bólintott a hallgatóság felé, akik éljeneztek, miközben lelépett a színpadról, és visszasétált helyére, Anthony mellé.

Minerva egy biccentéssel foglalta el a dobogót. – Köszönöm, Miss Granger. Ez gyönyörű volt – mondta, miközben együtt tapsolt a közönség többi tagjával. Amikor ismét csend lett, újra megszólalt. – Örömömre szolgált, hogy tanítottam a végzősök osztályát. A maguk módján mindannyian megállták a helyüket, és valami egyedit hoztak létre az osztálytermemben. Persze néhányan egyedibbek, mint a többiek. – Itt vetett egy pillantást Harryre, aki válasz gyanánt elvigyorodott. – És ha már itt tartunk, úgy hiszem, most Mr. Potter beszéde következik. – A nő felsóhajtott, mielőtt visszatért székéhez.

Harry magabiztosan lépdelt fel a színpadra, vörös szeme veszélyesen megvillant, ahogy elfoglalta helyét. – Üdvözlök mindenkit! Először is talán elnézést kell kérnem, hogy megijesztettem azokat az embereket, akik teljesen rémültnek tűntek. Marcus és én megpróbáltuk a humorra helyezni a hangsúlyt, hogy ne okozzon túl nagy kalamajkát. Minthogy senki nem ájult el, úgy veszem sikerült, nem igaz? – Harry halványan elmosolyodott, ahogy erre a megjegyzésre a többiek felnevettek.- De, ahogy mondtam, ennek a nevetséges külsőnek oka volt. Az ok voltaképpen teljesen egyszerű. Úgy gondolom, tudatában kell lennetek, ki az, akivel szembenéztek.

„A nevem Voldemort" – mondta nekem egykor egy tizenhat éves fiú. Ez a fiú emlék volt. Egy olyan fiú emléke, aki több mint ötven évvel ezelőtt a Roxfortba járt. Akkoriban Tom Denemnek hívták, és egyike volt a Roxfort legragyogóbb diákjainak. Legalább három tanár van mögöttem, aki Tommal egyidőben járt az iskolába, és Dumbledore professzor úr tanította neki az átváltoztatástant. Többször mondták, mint ahogy számon tudnám tartani, hogy Tom jónak indult, de történt valami, és elromlott. Voldemort Nagyúrrá vált.

Jó pár alkalommal néztem szembe Voldemorttal és Tom Denemmel. Egyik sem volt kellemes, és egyikük sem olyan, akit barátnak nevezhetnék. Valójában, mindkettő az ellenségem. – Harry szünetet tartott, hogy körülnézzen a merev arcok tengerén. – Szinte hallom, hogy azt kérditek tőlem, már megint mire való ez a beszéd, ettől most vajon elindulok az üldözésére, hm?

Jövőre elindítok egy csoportot a Roxfortban, amely minden szombaton, ebéd után fog kezdődni. Ez a csoport nyitva lesz bárki számára, minden boszorkány és varázsló számára az Egyesült Királyságban, nem számít a kora vagy a végzettsége, mindössze annyit kérünk, hogy tudja, hogyan kell használni egy pálcát – mosolygott. – Ebben a csoportban – néhány tanárral és néhány társammal a végzősök közül – megtanítunk mindent, amire úgy véljük, szükséged van ahhoz, hogy tudd, hogyan harcolj Voldemorttal. Olyan türelmesen fogunk tanítani, ahogy csak tudunk, mert hisszük, hogy ez fontos. Tudod, nem lesz mindig ott egy auror, hogy megvédjen téged, amikor jön Voldemort és bekopogtat az ajtódon. A Főnix Rendje sem lesz mindig képes, hogy a megmentésedre érkezzen, amikor te épp odakinn vásárolgatsz. És, hadd mondjam meg, azok a halálfalók nem fogják elég hosszú időre leállítani a támadásukat, hogy hatszor vagy hétszer kísérletezz egy pajzsbűbájjal, mert csak nem akar sikerülni. Tudnod kell, hogyan végezz el egy pajzsbűbájt elsőre, és hogyan védjél meg másokat, akik nem tudnak pajzsbűbájt megidézni.

Arra kérlek titeket, hogy segítsetek nekünk a Voldemort elleni harcban. Ígérem, hogy ott fogok állni a frontvonal élén, de tudnom kell, hogy lesz ott valaki mögöttem, aki elküldi a fenébe azt a halálfalót, aki mögém lopódzik, míg én öt másikkal harcolok. – Felsóhajtott, és hirtelen visszaváltozott önmagává, amire a teremből általános felhördülés volt a válasz. – És most, hogy túl vagyunk azon a dolgon, amire fontos volt, hogy figyelj, úgy gondolom, ismét önmagam leszek, hogy elmondjak minden mást – jegyezte meg, és miközben beszélt, a transzfigurációt a „parókán" is befejezte. – Anthony kedvesen lemondott a beszédéről, és hagyta, hogy magukhoz a Weasley ikrekhez is méltó csínytevést hajtsak végre, akik, gondolom, itt vannak valamerre. Jusson eszetekbe, hogy megnézzétek, mit esztek és isztok!

Mindenesetre, mindazon bámulatos dolgok után, amiket Herm mondott, tényleg nem tudok elgondolni semmit, ami felülmúlná azt. Úgy értem, ki tudna Hermione fölé kerekedni? Nos, Ronnak sikerült, de őt most inkább figyelmen kívül hagyjuk – rávigyorgott Hermionéra, aki felmutatta neki a középső ujját. – Nem mintha panaszkodnék, Herm. Végül is így hozzájutottam két gyönyörű keresztgyerekhez!

- Harry James Potter, mihelyt rád teszem a kezem, te halott leszel! – kiáltotta túl Hermione a nevetőket, miközben maga is vigyorgott.

Harry meghajolt. – Nagyszerű volt tanulni minden egyes tanártól, aki csak létezett. A rejtélyes és kissé bolond Trelawney-től, a szigorú, sosem mosolygó – akkor-sem-mosolyog-ha-a-földgolyó-legnagyobb-viccét-mondod-neki McGalagonyig! A vad és őrült Dumbledore-tól, akiről mindannyian tudjuk, hogy nincs érzéke a színösszeállításhoz, a szarkasztikus, gonosz, ultra szemét Pitonig, aki tuti, hogy színvak, mivel szekrényében nincs más, csak fekete! Az ici-pici Flitwicktől az extra magas Hagridig! A gonosz varangy Umbridge-től, aki nem tanított meg nekünk semmit, a kedves vén Lupin vérfarkasig, aki mindent megtanított nekünk, amit csak tudott! A túlzottan is paranoiás és csak kismértékben őrült Rémszemtől kezdve, aki azt nyilatkozta, nem fél semmitől, a reszkető Mógusig, aki félt a saját árnyékától is! A vad és különc Lockhardtól, akinek fogalma sem volt róla, mit csinál, és a döglött legyet sem tudta volna megátkozni, a bámulatos és fegyelmezett Brutusig, aki személyesen ismer néhány sötét varázslót, és még le is tudná őket győzni! – kiáltotta a fiú, szivacsként itatva fel a nevetést, amely a tanárokkal kapcsolatos minden egyes vad meghatározást követett. – A Roxfortban eltöltött időm minden pillanatát imádtam. Valójában annyira, hogy hagytam, hogy az igazgató úr rábeszéljen, hogy tanítsak itt jövő évben, így mindenki biztosítottnak érezheti, lesz legalább még egy hozzáértő tanárunk a Sötét Varázslatok Kivédése pozícióra.

- Most, hogy eleget beszéltem, és elértem, hogy újra vidámak legyetek azok után, hogy olyan komoran kezdtem, miért nem ültök mindnyájan vissza, és hagyjátok, hogy a tanári kar tegye a dolgát! - Harry éljenzések közepette hagyta el a színpadot, és vigyorogva elfoglalta a helyét.

- Köszönjük Mr. Potternek, a maga rendhagyó módján megtartott beszédét – mondta Albus, miközben a négy házvezető fellépett a pódiumra. Megvárta, míg elhal az általános nevetés, mielőtt újra beszélni kezdett. – Azok számára, akik sosem voltak még egy Roxforti évzárón, hadd nyújtsak egy általános tájékoztatót. Én és a négy házvezető nyújtjuk át a bizonyítványokat. Utána néhány nagyon speciális jutalmat osztok ki. És mindennek a legvégén tartunk egy bankettet a ház falai között, melyre szívesen várunk minden elvegyülni vágyót.

- Akkor a végzős diákok listáján elsőként: Mr. Anthony Goldstein! – Anthony felállt a helyéről és átvette bizonyítványát Albustól, kezet rázott az agg igazgatóval, mielőtt végigment a soron, és kezet rázott minden házvezető tanárral. – Miss Hermione Granger! – szólította Albus, mikor Anthony visszaindult a székéhez. Hermione is végigment a házvezető tanárok során, de kézrázás helyett ölelést kapott a saját házvezető tanárától.

Hanna, Terry, Ernie, Draco, Pansy, Padma és Parvati ugyanezt a szisztémát követték, és a két Patil lány valamint Hanna kézrázás helyet szintén ölelésben részesült a saját házvezető tanárától. Amikor Harry következett, átvette a bizonyítványt, majd az igazgató nagy örömére, erősen megölelte Albust, majd tovább folytatva megölelte és arcon csókolta Minervát és Bimba professzort, medveölelésben részesítette Flitwick professzort, majd megölelte Perselust és megpaskolta a fejét. Felnevetett, amikor a bájitaltanár morgott valamit a foga között. A terem többi tagja vele nevetett, amikor Harry visszabaktatott a helyére, míg Perselus felnézett, mintha türelemért rimánkodna.

Ez volt az a pont, ahol Minerva átvette a vezetést. Ábécésorrendben hívta maga elé a többi tanulóját, majd ugyanezt tette Bimba, Flitwick és Perselus is. Minden tanuló, az ez előtt látott példát követte, tehát a lányok megölelték kedvenc tanáraikat, feltéve, hogy az nem az ellenségesen bámuló bájitalmester volt, és mindenki mindenkivel kezet rázott. A fiúk közül csak Neville és Seamus ölelték meg a házvezetőjüket.

Amikor a bizonyítványokat kiosztották, Albus – ezúttal egy jóval kisebb köteg oklevéllel a kezében – ismét a pódium közepére lépett. – Elsőként, szeretném megjutalmazni az Iskolaelsőinket, akik csodás munkát végeztek idén. Számotokra nincs oklevelem, így remélem, meg fogjátok tartani jelvényeiteket, és büszkék lesztek rájuk. Szintúgy szeretném megjutalmazni a nyolc prefektusunkat, azokat, akik ebben az évben helyettesítették az iskolaelsőinket, és azt az egyet, aki év közepén átvette Mr. Weasley-től annak helyét. Legyetek büszkék mindarra a jóra, amit tettetek.

- És most az oklevelek. Miss Granger, megkérhetem, hogy feljöjjön? – Hermione felment, és ideges mosollyal állt meg az igazgató előtt. – Az idei év végzős osztályából két tanuló különösen nagy hatással volt erre az iskolára. Az egyikük Miss Granger. A legjobb tanulónk, aki csak Sötét Varázslatok Kivédése tantárgyban talált legyőzőre, a fiatal nő, akinek, ahogy hallottam, elsőként jutott eszébe az eredeti DS. Miss Granger emellett iskolaelsőként elvégezte a kötelezettségeit, szerencsétlen terhessége ellenére folytatta tanulmányait, és május közepén ikreknek adott életet. Miss Granger mindannyiunk mintaképe, és tudom, mind különösen büszkék vagyunk rá, hogy a diákunknak nevezhetjük őt. Tessék, Miss Granger – adta át az oklevelet Albus.

Hermione átvette, szorosan megölelte a férfit, miközben könnyein át mosolygott rá. – Köszönöm, uram – suttogta mielőtt visszaindult a helyére. Draco diszkréten átnyújtott neki egy zsebkendőt.

- A másik diák, aki mély befolyással bírt erre az iskolára, nem más, mint Mr. Potter. - Felhívta Harryt, aki odasétált az emelvénye, miközben Albus ismét beszélni kezdett. – Mr. Potter volt az a diák, aki egy tárgyban legyőzte Miss Grangert, és ez a Sötét Varázslatok Kivédése. Az a tantárgy, amelyet jövőre tanítani fog. Ő vette át a Griffendél-ház prefektusának szerepkörét Mr. Weasley-től az év közepén, sikerült nyugalomra bírna a legforróbb vérmérsékletűeket is, amikor szembekerült egy harccal. Ebben az évben nagy segítség volt a tanári kar tagjainak, még akkor is, ha több időt töltött azzal, hogy megvicceljen minket, minthogy együttműködjön velünk. – Harry erre elvigyorodott. – De nem számít, mennyi galibát okozott, mindig megtalálta a lehetőségét, hogy a maga módján rendbe tegye a dolgokat, és amikor csak tudja, megvédje az iskolát. Ő a DS vezetője, és Roxfort legnépszerűbb diákja, vagy legalábbis ezt mondják, úgyhogy merem állítani, megérdemli ezt a jutalmat. Tessék, Harry.

Harry átvette a jutalmat, és ismét megölelte Albust. – Köszönöm, Albus. – Elvigyorodott, majd leugrott a helyére, míg a nézők nevettek, mivel a fiú az igazgató szakállát szivárványszínűvé változtatta.

- Azért kellett volna díjat adni neki, mert egy mókamester! – kiabálta Fred a családja és barátai tömegének kellős közepéből. Mindenki nevetett, amikor Harry felállt, és meghajolt.

- Talán ezt kellett volna tennem. Hány alkalommal is kaptál el idén? – nézett Albus a fiúra.

Harry megvonta a vállát. – Mindet leírtam, de attól tartok, a papírokat elpakoltam a ládámba. Később biztosan elküldöm bagolypostával.

- Én pedig biztosan bekeretezem, amikor megteszed – ígérte az igazgató elmosolyodva, amikor a többiek ismét felnevettek. – És most a nem olyan komoly jutalmak – kacsintott, és kiválasztott egyet a kezében levő halomból. – Ezt itt Mr. Seamus Finnigannek ítélem, azért, hogy ő volt az, aki majdnem mindig részegen járt órákra. Jöjjön fel, Mr. Finnigan!

Seamus széles mosollyal vette át a díjat, és miután megkapta, meglengette a levegőben. - És most nem vagyok részeg! – kiabálta.

- Tíz percet adok neki – kiáltotta Dean vissza, miközben mindenki nevetett. Seamus nyelvet öltött a barátjára, és visszatért helyére.

Albus kuncogott. – A következő Mr. Dean Thomasé, aki az iskola legjobb művésze! Fáradjon fel, Mr. Thomas! – Dean felment, hatalmas mosollyal átvette a díjat, majd visszatért a helyére. – Ez Mr. Draco Malfoynak jár, annak a fiúnak, aki a legvalószínűbb, hogy sikít, ha selyemféreg kerül a hajába. – Albus rosszalló pillantást vetett Harryre, és a fiú felröhögött. – Akár fel is jöhetne, hogy átvegye, Mr. Malfoy.

Draco méltóságteljesen lépdelt fel, átvette az oklevelet, majd Harryhez sétált, keményen fejen csapta vele a griffendélest, mielőtt visszaült a helyére. Harry leesett a székéről, annyira erősen nevetett. Hermione egy nyugtató bűbájt szórt a Kis Túlélőre, aki így képes volt visszaülni a székére.

- Köszönöm, Miss Granger. Kérem, mondja, hogy nem tett hozzá másokat, Mr. Potter.

Harry megrázta a fejét. – Nem. Ez csak azért volt, mert látni akartam Draco képét, mikor meghallja. – Draco összeráncolta a homlokát.

- Értem. – Albus szórakozottan rázta meg a fejét. – Ez a díj Miss Sally-Anne Perkset illeti Madam Pomfrey-től, mert egészen mostanáig ő volt a legjobb asszisztense. Jöjjön fel, Miss Perks! – Intett Poppynak, hogy ő is jöjjön, majd hagyta, hogy a javasasszony adja át az ölelést és az oklevelet. Amikor mindketten leültek, Albus új díjat húzott elő. – Mr. Neville Longbottomnak, aki a legtöbbet javított az elmúlt hét év folyamán! Mr. Longbottom?

Neville fintorogva ment fel, és vette át az oklevelet. – Köszönöm, uram. – Felsóhajtott, mielőtt visszament a helyére, és útközben megcsapta Harryt, mivel a fiú csendesen kuncogott.

- És végül, de nem utolsósorban, Mr. Terry Bootnak, aki a legkevesebb alkalommal értett egyet Mr. Potterrel. – Albus összevont szemöldökkel nézett Harryre.

- Azt nem én írtam, uram – vonta meg a vállát Harry.

- Nem, én tettem – jegyezte meg Hermione. – Mindig olyan szórakoztató volt nézni, hogy ti ketten valami komplett hülyeség miatt vitáztok.

- Nagyon kösz, Herm – mondta Harry szárazon.

- Igen, köszi, Hermione – értett egyet Terry fellépdelve a színpadra, ahol átvette az oklevelet. Követte Draco példáját, és útközben a helyére, fejbe kólintotta Hermionét a pergamennel. A legtöbben nevetgéltek.

- És most, mivel végeztünk, miért nem eszünk? – kiáltott fel Albus.

Harry elvigyorodott, amikor felállt, és fogadta Hermione ölelését, aki odaszaladt hozzá. – Hali, Herm.

- Te, Harry Potter, rémes egy alak vagy – jelentette ki Hermione, miközben néhány barátjuk szintén odasétált hozzájuk.

- Egyetértek – nyilatkozta Draco. – Most tényleg, Harry. Egy selyemféreg?

- Csak próbáltam kedves lenni. Lehetett volna csótány…

Draco összeráncolta a szemöldökét. – A selyemféreg megfelelő.

- Én is így gondoltam.

- Szóval, Harry. - Theodore egyik karját átvetette a Kis Túlélő vállain. - Ki mindenki tudott a beszédedről?

Harry elmosolyodott. - Nos, Marcus segített megírni, és Albus leokézta, de ők voltak az egyetlenek, akik ezelőtt halhatták. Oldalba bökte Theodore-t. - Ergo, igen, ő tudta.

- Ki tudott mit? - érdeklődött Tom, megállva Harry és Theodore mögött.

- Ó, semmi - mosolygott vissza Harry a Sötét Nagyúrra.

- Menjen arrébb, Mr. Nott! - parancsolta Tom.

- Bocs, Marcus - vigyorgott Theodore, és eleresztette Harryt.

Harry azonnal megfordult, megölelte a Sötét Nagyurat, és arcát az idősebb varázsló mellkasába temette. Tom elmosolyodott, karjaival átölelte szeretőjét, és állát Harry fején pihentette. - Nyár - mormogta Tom. - Végre eljött. Nincs többé Albus. És nem kell többé kis csirkefogókat tanítanom.

- Csak engem! - mondta Ula igen váratlanul, amikor ő, a Weasleyk és Grangerek átsétáltak hozzájuk.

A Sötét Nagyúr felnyögött, és arcát Harry hajába temette. - A francba!

Harry felnevetett. - Ó, fejezd ezt be Marcus! - Hátrahúzódott annyira, hogy felnyúljon, és Tom száját az övéhez húzza. - Szeretlek, te szörnyeteg - tette hozzá, amikor szétváltak.

Tom elmosolyodott, és megcsókolta Harry sebhelyét. - Kölyök - közölte, mielőtt elhúzódott és a Grangerek felé biccentett. - Önök biztos Hermione szülei.

Hermione apja bólintott. - Clive vagyok, ő pedig Julia. Maga biztos Marcus Brutus - mondta, és kézfogásra nyújtotta a kezét.

- Valóban az vagyok - mondta egyetértően a Sötét Nagyúr, mielőtt a Weasleykre nézett. - Arthur, Molly, Gred és Forge.

Az ikrek elnevették magukat a régi nevek hallatán. - Marcus belejött! - nyilatkozta George.

- Valóban - vetett száraz pillantást Molly az ikrekre. – Legjobb tudomásom szerint a születési okmányotokban még mindig Fred és George szerepel.

- Csak összekeverték, amikor leírták a nevünket - magyarázta Fred.

- Én írtam le a neveteket - válaszolta Molly.

- „Srácok, most fussatok" - javasolta Gin, és megölelte Harryt. „Gratulálok, hogy túlléptél a diák szinten, nagytesó."

- Hm. Néha eltöprengek, hogy mi ütött belém, amikor beleegyeztem, hogy itt tanítok jövőre - értett egyet Harry.

- Apa. Anya - bólintott Draco a szüleinek, amikor Lucius és Narcissa odalépett hozzájuk.

- Gratulálunk, Draco és mindenki - felelte Lucius, és szeme sarkából Grangeréket figyelte, mivel a muglik ellenséges pillantásokkal méregették.

Harry és Hermione összenéztek, és Harry közbelépett. - Dr. Granger, ők Lucius és Narcissa Malfoy. Lucius, Narcissa, ők Herm szülei, Clive és Julia Granger. A pillantást, amit a Malfoyok felé küldött, tisztán üzente: Légy kedves, vagy...

Lucius bólintott, és kezet nyújtott Juliának, aki közelebb volt. - Elnézését kérem a legutóbbi találkozásunkért. Azóta felvilágosítottak néhány dologról, beleértve arról, milyen különleges fiatal hölgy a lányuk.

- Á, köszi, Lucius - incselkedett Hermione. Lucius bosszús pillantást küldött felé.

- Igen. Mikor is volt az utolsó alkalom, amikor ilyen dicséretet nyilvánítottál szegény Dray-jel kapcsolatban? - vetette közbe Harry vigyorogva.

- Ó, kérlek, ne tereld rám a szót, Potter - mordult Draco.

- Lehetne rosszabb is - mutatott rá Pansy. – Például ha megint udvarolni kezdene.

- Pansy! - sziszegte Harry, idegesen nézve Tomra, aki meglehetősen zavartnak látszott. - Megígérted, hogy tartod a szád!

- Opsz! Én gonosz. Bocsi - sóhajtott Pansy vállat vonva, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki a legkevésbé is sajnálja.

A Sötét Nagyúr, aki a karját Harry fején nyugtatta, bosszús pillantást vetett a fiúra.
- Ismét megcsaltál engem?

Harry könnyes pillantással nézett szeretőjére. - Sajnálom. Tudom, hogy megígértem, hogy nem teszem újra, de annyira bársonyos a bőre!

Azok, akik ismerték a Sötét Nagyurat, óvatosan figyelték, ahogy a férfi pár pillanatig csak pislog Harryre. Tom lehajtotta a fejét, válla rázkódott, és Harry meglehetősen váratlanul, szélesen elvigyorodott. Rákacsintott Dracóra, aki láthatóan megkönnyebbült. -Te kölyök! - mondta hirtelen felnézve Tom, és ajkát Harryére nyomta. „Ugye tudod, hogy az a szerencséd, hogy képes vagyok olvasni az elméd?"

„Ó, menj már Tom! Tudod, hogy sosem csalnálak meg" - válaszolta Harry, és felborzolta a Sötét Nagyúr fényes barna haját.

Tom visszahúzódott, és mogorva tekintettel visszalapította a haját. – Nem tudnál vigyázni!

- Persze, hogy nem! - mondta Sirius vidáman, derűsen átkarolta a Sötét Nagyúr vállát, és odatartott egy üveg nyitott vajsört a keresztfiának. - Gratulálok mindenkinek - közölte, és rákacsintott Hermionére, Dracóra, Tedre, Ginre és Pansyre.

- Black, ha nem szállsz le rólam tíz másodpercen belül, a hátad mögé átkozom a karjaidat, és fellógatlak a függönyre - mordult sötéten Tom.

Harry csak mosolygott, és leszedte az átkot a vajsörös üvegéről, mielőtt átvette a keresztapjától. – Én elereszteném, Siri.

- Ó, rendben – Sirius eleresztette a Sötét Nagyurat, és elvigyorodott, ahogy Tom egy tisztítóbűbájt szórt magára. – Mellesleg, Harry, sosem fogod kitalálni, ki mellett ültem!

- Netalán, Remus Lupin? – mondta Tom szárazon.

Sirius ronda pillantással mérte őt végig, mielőtt Harryre mosolygott. – Valójában a nagynénéd volt az.

- Petunia néni eljött! – vigyorgott Harry. Nem hittem, hogy képes lesz megoldani! Hol van?

- Remus segített neki az étel kiválasztásában – vont vállat Sirius. – Hagytam, hadd tegye. Ide fogja kísérni, amikor végeznek.

- Talán akkor az a legjobb, hogy távol tartsuk ezt a tökfilkót az ételtől – szólalt meg egy sötét hang Lucius háta mögül. A szőke férfi hátranézett a válla fölött, majd megmozdult, és helyet csinált Perselusnak az apró körben, amit képeztek.

- Hello, Persi! – csacsogta Harry, miközben megfordult, és megölelte a bájital tanárt.

- Harry, ha még egyszer megölelsz, rajtad fogom kezdeni a bájitalok tesztelését – morogta Perselus. – És utoljára mondom, ne nevezz Persinek!

- Grr. Nem vagy vicces, Persi – duzzogott Harry. A körben álló emberek nevettek.

- Szerintem jobban jársz, ha megszokod, Perselus – javasolta Remus, és egy vékony nőt vezetett a körbe Sirius mellé.

Harry elmosolyodott, átsétált, és egy jóval nyugodtabb ölelést adott a nagynénjének, mint Perselusnak. – Hát mégis eljöttél.

- Igen – mosolygott Petunia. – Köszönd meg Sabernek a nevemben, amikor legközelebb látod. Ő hozott el a Kóbor Grimbuszon.

- Meg fogom – bólintott Harry, majd egy aggódó pillantással körbenézett. - Mindenkinek be kell mutatnom?

Petunia erre felnevetett. – Nem, ez így rendben van, drágám. – Kedvesen beleborzolt a hajába. - Egyébként, gratulálok, hogy munkát kaptál jövőre.

- Köszönöm.

- Természetesen, Harry az egyetlen, akiben Albus megbízik, hogy képes tanítani ezekeket a finnyás kölyköket – horkantott Perselus.

Harry elvigyorodott. – Ő csak tudja, hogy én meg tudom tenni. A bizalom, teljesen más kérdés.

- Igen. És Harryt ismerve, valószínűleg ismét hosszan el fognak beszélgetni a csínytevésekről – horkantott Tom.

- Ó, nem volt az olyan hosszú! – kacagott Harry. – Mindössze azt mondta, hogy elsőként vele kell helyben hagyatnom minden kópéságot.

- És velem! – vágott közbe Perselus.

- Kizárt. Sajnálom, Persi. Albus semmit nem mondott arról, hogy le kell okéznom veled is.

- Albus nem, de én igen, te kis rémség – vágott vissza a bájitaltan professzor.

Lucius felsóhajtott, és az órájára nézett. – Attól tartok, mennünk kell. Pansy, magunkkal viszünk a kúriára, amíg a szüleid vissza nem térnek Mexikóból.

- Ottalvás! Király! – csicseregte Pansy, megragadta Draco karját, és Harryre nézett.

– Most én se maradhatok veletek, Har. Sajnálom.

- Ó, nos. – Harry szomorúan rázta meg a fejét. – Valamikor a jövő héten találkozunk.

- Persze. A teadélután – bólintott Narcissa. – Be kell írnom otthon a naptárba.

- Igen, hát, akkor pénteken látjuk egymást – egyeztette Tom.

- Az tökéletes lenne – értett egyet Lucius.

Harry diszkréten Hermionéra nézett, és egy gyors mosolyt kapott válaszul. „Herm is ott lesz a gyűlésen. Nevvel egyeztetem, mielőtt elmegy."

„Akkor az a legjobb, ha most elkapod. Úgy tűnik, a nagyanyja éppen kifelé vonszolja." – figyelmeztette Tom, miközben a Weasleyk is a bejelentették a távozásukat. A gyűlés olyan korán meg lett tervezve, hogy mindannyian el tudnak jönni, mielőtt elhagyják az országot.

„Fenébe" – Harry mindenkire rámosolygott, miután megölelte testvérét és Mollyt. – Muszáj elkapnom Nev-et, nem gond?

- Ó, menj csak. Biztos találunk rá módot, hogy elszórakoztassuk magunkat nélküled – ugratta Hermione.

Harry égnek emelte a szemét, és elügetett utódtársa felé. – Helló Mrs. Longbottom. Nev, beszélhetnék veled egy szót?

Neville pislogott. – Azokról a leckékről van szó, amit ígértél, igaz? Remélem, nem baj, de már beszéltem róluk a nagyinak.

Harry megkönnyebbülten mosolygott barátjára. – Igen, igen. Rendben van. – Megvakarta tarkóját. – Megfelel, ha pénteken délelőtt eljövök érted? Első alkalommal nekem kell téged bevinni a házba, így meg tudod találni, és a védőbűbájokat is le tudjuk rendezni neked.

Neville hátrapillantott a nagyanyjára. – Rendben van, nagyi? Valószínű, egész nap távol leszek.

Mrs. Longbottom bólintott. – Ez megfelelő lenne. Én akkor áthívom a kézimunkázó barátokat, így én sem unatkozom – döntött.

- Nagyszerű! – vigyorgott Harry. – Akkor pénteken látjuk egymást!

- Rendben – bólintott rá Neville, és testvériesen megölelték egymást, amely úgy tűnt, megdöbbentette Neville nagymamáját. Harry visszasietett oda, ahol Grangerek álltak, készen arra, hogy távozzanak.

Harry hatalmas ölelésben részesítette Hermionét. – Holnap elküldöm hozzád Hedviget, így tudsz nekem levelet küldeni, hogy mikor fogsz meglátogatni.

- Ó, rendben. – Hermione átvette Gerdát Perselustól, aki eddig tartotta a babát volt tanulója számára. – Mondj búcsút a keresztapádnak, Gerda!

Gerda gurgulázott egyet, kövérkés kezével Harry felé intett. A zöld szemű varázsló lehajolt, és egy picit megpöckölte az orrát. – Aztán légy jó az anyádnak, és a nagyszüleidnek, kisasszony – mondta figyelmeztetően, és elmosolyodott, amikor a baba kacagott. Majd Galvinhoz fordult, aki a keresztapját a nagyanyja karjaiból figyelte. – Te is Gall. Nem akarod felhúzni Gint azzal, hogy felbosszantod anyut, igaz? – Galvin elmormolt egy csomó bébihalandzsát válaszul, és eléggé lehangoltnak látszott.

Hermione elmosolyodott. – Hát akkor, később találkozunk.

Harry mosolyogva arcon csókolta. – Vigyázz magadra! Ne hagyd, hogy a vén Voldi elkapjon téged! – Hermione nevetett, és követte kifelé szüleit a Nagyteremből.

- Nos, akkor kis porontyom, valószínűleg mi is igyekezhetnénk kifelé – sóhajtotta Tom, és elvonszolta a nevető Ulát Siriustól.

Harry bólintott, és a nagynénjére nézett. – Petunia néni, megvan már az utad hazafelé?

- Hát, szereznem kell egy zsupszkulcsot hazafelé, ahogy Dumbledore professzor mondta…

- Nonszensz – vágott közbe Tom. - Útközben kiteszünk. Harry képes hoppanálási kört alakítani.

- Tudunk muglikat hoppanálni? – tátotta el a száját Sirius.

- Lehetséges, de nem ajánlanám – válaszolta a Sötét Nagyúr gonoszul, mielőtt Harryre nézett. – Megvan hozzá az erőd?

Harry elgondolkozva ráncolta össze homlokát. – Rendben lesz - értett egyet hangosan. Csendesen tette hozzá. „de a kúriába vezető második hoppanálást neked kell elvégezni"

„Egyébként is így terveztem" – biztosította Tom a fiút. – Jó. Akkor köszönj el a keresztapáidtól, és menjünk.

A fiú elvigyorodott, odaugrott Remushoz és Siriushoz. Tom Ulához fordult, és megpróbálta megnyugtatni.

- Nem tudom, hogy Marcus be fog-e engedni a kúriába, Siri, de megpróbálom rábeszélni, rendben?

- Ugyan, ne foglalkozz vele! Biztos vagyok benne, hogy alkalmanként látjuk egymást – vonta meg a vállát az animágus. Remus majd tudatja veled, ha meg akarlak látogatni.

Harry a szemét forgatta. - Valószínűleg.

Sirius az ölelésébe vonta Harryt. – Vigyázz magadra, Harry – mormogta.

Harry elkeseredetten viszonozta az ölelést. – Ne csinálj semmi bolondságot, Tapmancs! – suttogta hevesen. – Nem tudnálak még egyszer elveszíteni.

- Esküszöm, nem fogsz elveszíteni még egyszer, kölyök – egyezett bele az animágus megnyugtatásképpen.

Harry bólintott, és elhúzódott. Letörölt egy könnycseppet, amely csillogva gördült le egy csíkban az arcán. – Jó.

Remus elvigyorodott, és régi barátjára támaszkodott. – Ne aggódj Harry! Megtaláltam a régi pórázát. Nem megy sehova.

Harry felnevetett, és gyorsan megölelte a másik keresztapját. – Csak jusson eszedbe, hogy az udvaron kötözd meg, mielőtt bárhova is elmész, rendben? Nem akarod, hogy lepisálja a bútorokat.

- Te kis szörnyeteg! – nevetett Sirius, miközben Harry intett, és átsétált, hogy csatlakozzon Tomhoz, Petuniához, és Ulához.

Tom némán nyújtott át egy zsebkendőt Harrynek, és felvette Ulát, mivel a lány azt követelte.
- Maradnia kellett egy pár fiákernek a távozáshoz, hogy le tudjunk jutni a kapuhoz. Gyerünk!

Kifelémenet Albus lépett hozzájuk. – Marcus, Harry, kaphatnék egy postacímet arra az esetre, ha szükséges, hogy baglyot küldjek nektek?

Tom vágott egy fintort. – A kúria feltérképezhetetlen, és védőbűbájok vannak a legtöbb bagoly ellen, Albus. Az a legjobb, ha bármilyen postát a dundee-i postahivatalba küldesz.

- Várj – ráncolta össze a szemöldökét Harry. – Marcus, egy főnix képes keresztüljutni a védőbűbájokon?

A Sötét Nagyúr pislogott párat. – Fogalmam sincs. Ámbár, ha szeretnéd, gondolom, bemutathatjuk Fawkes-ot a védőbűbájoknak.

Albus bólintott. – Elsőként Petuniát viszitek haza?

- Igen. Marcus azt mondta, lehetséges hoppanálni egy muglival, és én mindig szerettem letesztelni hogy, mire vagyok képes – értett egyet Harry.

- Elküldöm Fawkes-ot, hogy csatlakozzon hozzátok a Privet Drive-on, és ti magatokkal vihetitek a kúriába – döntött Albus, majd elmosolyodott. – Kellemes szünetet, drága fiam. És magának is, Miss Thorald. És persze neked is, Marcus – kacsintott, mielőtt elsétált.

- Furcsa ez az ember – döntött Marcus, megemelve a kezében tartott kuncogó Ulát. – Akkor induljunk!

Harry és Petunia felsorakozott a Sötét Nagyúr mögött. – Jól szórakozol, Ula? - szólt fel a lánynak, miközben kisétáltak a Nagyteremből és az iskolából.

- Mindent jól be tudok látni – értett egyet Ula.

Harry elvigyorodott, megállt az egyik fiáker előtt, hogy megsimogassa az ott álló thesztrált. – Tudom. Marcus magas!

- Mi az, amit simogatsz, Harry? – érdeklődött Ula, miközben Tom lerakta őt, és kinyitotta az ajtót a hölgyeknek.

- Hm? Thesztrálok – vonta meg a vállát Harry, és mielőtt követte volna a többieket, megcsókolta a fiákerűket húzók orrát.

- Thesztrálok? – rezzent össze Ula. – Tudod, azok szerencsétlenséget okoznak – jegyezte meg, miközben a hintó megmozdult

- Igen – bólintott Harry. – Legalábbis, ezt mondták, de számomra sosem okoztak balszerencsét, és én kedvelem őket.

Ula felpislantott Tomra. – Te is látod őket?

- Igen – bólintott a fejével a Sötét Nagyúr. – De hát, gyilkos lévén, megesik az ilyesmi.

- Hogy tudod ezt ilyen nyugodtan mondani? – kiáltotta Ula.

- Azért van, mert ő az aki – jegyezte meg Petunia. – Feltételezem, ő tudja, ki vagy valójában? – nézett Tomra.

A Sötét Nagyúr bólintott. – Igen.

Petunia a fiatal boszorkányra nézett. – Akkor nem kellene meglepődnöd az ilyesmin.

Harry kuncogott, miközben a fiáker megállt. – Ó, menjünk. – Kipattant a hintóból, és elindult a kapu felé.

Ula gyorsan utolérte a Kis Túlélőt, és megragadta a kezét. – Ő tényleg hátborzongató – suttogta.

Harry finoman megszorította a kezét. – Kemény élete volt, Ula, meglehetősen belefáradt. Igen, tud hátborzongató lenni, de vannak jó pillanatai is, amelyek sokkal gyakoriabbak, mint valaha voltak.

Ula felsóhajtott. – Tudom, de ez nem tartja vissza attól, hogy hátborzongató legyen.

- Nem, valóban nem – értett egyet Harry, és egy a kicsivel bűbájokon túl megállt.
– Hoppanáltál már valaha? Tudom, hogy a szülők néha hoppanálnak a gyerekeikkel, amikor el kell menniük valahova.

- Nem. Anyu nem tud hoppanálni – felelte Ula.

Harry bólintott. – Akkor ez most egy kis kaland lesz számodra.

Tom és Petunia odaléptek melléjük, és a Sötét Nagyúr óvatosan Ulára nézett. – Azért meg mered fogni a kezem?

- Igen – döntött a lány, és megragadta a felkínált kezet. Tom intett Petuniának, hogy álljon Harry és ő közé.

- Rendben – vigyorgott Harry. – Nem vagyok benne biztos, mennyire fog jól menni ez az egész, így csendet kérek! Ula, azt kérem tőled, hogy a mágikus energiádat felém összpontosítsd, rendben? – Ula bólintott, és becsukta a szemét. Harry a nagynénjéhez fordult. – Petunia néni, csak azt akarom hogy koncentrálj rám! Marcus szakértő ebben, szóval segíteni fog nekem, igaz, szerelmem?

- Igen – bólintott Tom, és egy hangtalan pálca nélküli varázslatot szórt a kékeszöld szemére, hogy képes legyen meglátni a mágikus vonalakat, bármilyen tévedés elkerülése végett.

- Erre meg fogsz tanítani – mormolta Harry, és becsukta a szemét. Amikor elérte a mentális „Menjünk" a Sötét Nagyúrtól, kiszórta a bűbájt, és hagyta, hogy az körülölelje a nagynénjét. – Apparate Omnes!

-hp-

Mikor újra feltűntek a Wistéria Sétányon, Tom megdicsérte fiatal szeretőjét. – Szép munka, Harry! Nem szükséges a bűbájt annyira felerősíteni, de rendben volt.

Harry elvigyorodott. – Jó tudni.

- Fáradt vagy? – kérdezte Tom aggódva. Petunia és Ula megfordultak, hogy megnézzék a Kis Túlélőt.

- Igen, egy kicsit – mondta beleegyezően, mielőtt elnyomott egy ásítást.

Tom bólintott, felkapta a varázslófiút, és a mellkasához ölelte. – Nem eszel eleget – motyogta, és biccentett Petuniának, hogy mutassa az utat. A mugli kissé elmosolyodott, és átvette a vezetést, megfogta Ula kezét, hogy a kislány ne tudjon elfutni.

- Hagyj békén – felelte Harry, és fejét a Sötét Nagyúr vállán pihentette.

Tom halkan kuncogott. Nem bízom Albus madarában, ugye tudod? – tette hozzá mentális kapcsolatukon keresztül.

De én igen.

Az életed árán?

Igen. – Harry felnézett a nyugtalan kékes szempárba. És a tied árán, Tom. Fawkes nem fogja elfecsegni, hogy úgy mondjam.

Sosem bírtam azt a madarat. Egyébként, miből gondolod, hogy a Főnix Rendjének kabalája szívesen fogadja majd, hogy az ellentétes oldal vezetőjével maradjon? – kérdezte számonkérően a Sötét Nagyúr.

Minden rendben lesz – mormolta Harry, és megcsókolta szeretője állát. Majd meglátod.

Túl könnyen bízol – panaszkodott Tom, miközben Petunia kinyitotta házának ajtaját. A varázslók és az egyetlen boszorka követték a muglit befelé, ahol egy színes madár üdvözölte őket.

- Főnix! – kiáltott fel izgatottan Ula.

Fawkes Harryhez repült, és a vállára ereszkedett, hogy a fiú hajával játsszon, figyelmen kívül hagyva a Tomtól érkező sötét pillantásokat. °°Jól vagy, Harry?°°

Harry elmosolyodott. – Csak egy kicsit fáradtan. Nincs semmi, amiért aggódni kéne. Marcus, ugye tudod, hogy letehetsz.

A Sötét Nagyúr felhorkantott, és óvatosan a földre tette Harryt. – Ha elkezdesz szédelegni, ismét felveszlek.

- Igen, tudom – mosolygott Harry Tomra, mielőtt Petuniához és Ulához fordult. – Petunia néni, Ula, ő Albus főnixe, Fawkes. Fawkes, ő a nagynéném, Petunia Dursley, és ő pedig Ula Thorald.

Fawkes mindkét nő felé meghajtotta a fejét. °°Örülök, hogy megismerhetlek titeket.°° Majd Harryhez fordult. °°Ula Galetea és Xylon lánya, igaz?°°

- Igen – bólintott az, mielőtt Tomhoz fordult. – Marcus, talán el kéne indulnunk a kúriába, így Fawkes is időben visszajuthat.

A Sötét Nagyúr bólintott, és intett Ulának, hogy menjen oda hozzájuk. – Köszönj el a nagynénédtől, Harry!

Harry bólintott, és megölelte nagynénjét. – Ha bármi gondod van, használd a tükröt, amit adtam neked, hogy tudasd velünk! El fogom küldeni Sabert, hogy jöjjön érted, és maradhatsz a kúrián.

Amikor Petunia Tomra nézett, a férfi bólintott. – Rengeteg szoba van, hogy elrejtőzz, ha nem akarod látni a ronda képünket.

Petunia nevetett. – Akkor majd észben tartom. - Arcon csókolta Harryt. – Vigyázz magadra, Harry! És ti is, Marcus, Ula!

- Hát persze. – Tom bólintott, Ula vigyorgott. – Menjünk, Harry!

Fawkes szólt közbe, amikor Harry visszasétált Tomhoz. °°Hova mentek? El tudom vinni mindannyiunkat. Talán könnyebb, ha Marcusnak csak a védőbűbájok átállításával kell törődnie, hogy beengedjen Ulát és engem.°°

Harry felnézett Tomra. – Hé, Marcus, szeretnéd, ha Fawkes vinne minket?

A Sötét Nagyúr pislogott párat, mielőtt megvonta a vállát. – Naná – biccentett a főnixnek. A dundee-i postahivatalhoz megyünk. Azt mondtam Hedvignek, ott várjon ránk, szóval fel kell őt szednünk.

°°Rendben°° – bólintott Fawkes. Megvárta, míg Harry megérinti Tomot és Ulát, mielőtt élesen feltrillázott. Tűz vette körül a négy mágikus lényt, és eltűntek.

-hp-

Tom megvárta, míg a főnix elhagyja a kúriát, majd leeresztette fedőbűbáját. – Otthon, édes otthon – mormogta. Dolgokat húzott elő talárja zsebéből, és visszaállította eredeti méretükre, mielőtt ledobta azokat a lábai elé a földre.

Ula és Harry összepillantottak, mielőtt nevetésben törtek ki. – Tom, kedvesem, rendben vagy? – érdeklődött Harry kissé lehajolva, hogy bele tudjon nézni a Sötét Nagyúr szemébe.

Tom az utolsó csomagot hajította a földre, majd kettőt tapsolt a kezével. Két házimanó tűnt fel, mindkettő tiszta, az elején éles részletességgel kidolgozott mardekár címerrel díszített teáskancsó melegítőt viselt. – Mit tehet Sompoly és Vidor a gazdáért? – kérdezte a kettőjük közül idősebbnek látszó meghajolva.

Tom leguggolt, hogy egy magasságban legyen az apró teremtménnyel. – Ezek ketten a vendégeim a nyárra. Ő Harry, ő meg Ula. El tudnád vinni Ula dolgait, és megmutatnád neki, kérlek a Rézvörös Szobát, Vidor!

- Vidor boldog lenne, Gazdám! – felelte az, amelyik az előbb nem szólalt meg. A manó odapattogott Ulához, míg Tom elmosolyodott. – Ha Ula úrnő megmutatná a dolgait, akkor Vidor összeszedi őket, és megmutatja Ula úrnőnek a szobáját!

A fiatal boszorkány megdöbbentnek látszott. – Me-megteszi a szimpla Ula – motyogta, és előrángatta a ládáját és a kis válltáskát, amelyet a vállára akasztott.

- Egyenesen erre, Ula! – mondta Vidor szélesen elmosolyodva, mielőtt a ládát vontatva végigpattogott a folyosón. Ula kerekre tágult szemmel sietett utána.

Harry kuncogott. – Talán Vidort Pattinkának kellett volna nevezni, nem, Tom?

A Sötét Nagyúr égnek emelte a szemét. – Talán. – Majd visszanézett Sompolyra. – Sompoly vidd a maradék holmit az én lakosztályomba, és győződj meg róla, hogy mindenki megtudja, Harry és Ula itt lesznek. Arról is intézkedj, hogy valaki lefoglalja mára Ulát.

- Természetesen, Gazdám – hajolt meg Sompoly. – És mikor szolgálja fel a kész vacsorát Sompoly a Gazdának és a Gazda vendégeinek?

Tom felnézett Harryre, aki megvonta a vállát. – Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha hívjuk, amikor éhesek leszünk, nem gondolod? Akkor Ula akkor vacsorázhatna, amikor ő szeretne – javasolta a fiú.

- Akkor legyen Harry ötlete szerint – döntött Tom, fejbólintva.

- Kitűnő, Gazdám. És mikor tálaljuk a reggelit a Gazdának és a Gazda vendégeinek? – kérdezte Sompoly, összegyűjtve a maradék ládákat és táskákat.

- Legyen kész kilenckor, és értesítsd Ulát is az időpontról! – utasította Tom, és felállt.

- Ahogy a Gazdám óhajtja – értett egyet Sompoly, mielőtt egy pukkanó hang kíséretében eltűnt, és magával vitt minden holmit.

- Sompoly a házimanók vezetője – mondta Tom Harrynek, és felajánlotta a karját. – Ha azt akarod, hogy valami el legyen intézve, tőle kell kérned.

Harry elvigyorodott, karjait a Sötét Nagyúr dereka köré csúsztatta, és fejét a magasabb férfi vállán nyugtatta. – Észben fogom tartani. Nagyon boldognak látszanak.

- Azt hiszem, azok is – mondta egyetértően Tom, és karját Harry vállai köré fonta. – Na persze, nem igazán szeretik, mikor a halálfalóim jönnek ide, de ez ügyben elég keveset tehetek. Elindulhatnánk a hálószoba felé?

- Naná – mosolygott Harry. – Holnap akkor kapok túravezetést?

- Persze – kuncogott Tom – Reggeli után teszünk egy nagy túrát veled és Ulával együtt.

- Mm. És mit kéne még addig tennünk?

- Van néhány ötletem.

Harry nevetett.

-hp-

Harry halvány mosollyal az arcán bújt be a Juniorokkal telt szobába. – Jó napot mindenkinek!

- Jó napot, főnök! – érkezett a vidám válasz az összegyűlt Junioroktól.

Harry elfoglalta a vezetőnek fenntartott helyet a körben. Alig láthatóan bólintott Hermionének és Neville-nek, akik egymás mellett álltak az egyik sötét sarokban. Egy hosszú pillanatra, körbenézett az ismerős arcokon, mielőtt megszólalt – Úgy hiszem, számotokra ez lesz az első teljes gyűlés, így hagy mondjam el, mire kell számítani. Hátralépett, és megrázta a fejét, amikor mindenki megfordult, hogy őt figyelje. – Első dolog: Nézz előre! Nem szükséges engem látnotok, ahhoz, hogy halljatok.

- Jaj. Nem lenne sokkal tiszteletteljesebb téged nézni, hogy tudjad, figyelünk rád? – érdeklődött Morag.

- Voldemort nem akarja látni az arcotokat. Ő az alázatosságot szereti – válaszolta Harry nyájasan, miközben körbejárt a varázslók és boszorkányok alkotta körben. – Tudom, hogy említettem már ezelőtt, hogy az egyik különbség a halálfalók és a Juniorok között a jóval barátságosabb légkör. - A Juniorok bólintottak, és némi kíváncsisággal figyelték. – Egy komplett gyűlésen Voldemort szabályai szerint járunk el, és ő egyáltalán nem olyan kedves a halálfaló gyűléseken. Csak azért, mert az év folyamán „K"-t értetek el, még nem jelenti azt, hogy nem fog titeket crució alá vonni.

„Ami azt JELENTI, hogy nézz ELŐRE!" – tette hozzá Gin nagy vastagított betűkkel. Mindenki feje visszapattant a kör belseje felé.

Harry köszönetképpen bólintott helyettesének. – Féltetek tőle, amikor először találkoztatok magával Voldemorttal? – érdeklődött barátságosan.

- Igen – motyogta mindenki.

„Nos, azt hiszem, én vagyok az a bizonyos egyetlen kivétel az alól a szabály alól" – horkantott fel Gin.

Harry szórakozott pillantást vetett húgára. – Ugyanannyira félted őt, mint a többi személy, amikor legelső alkalommal találkoztál vele, és megértetted, ki volt ő.

- Egy pont Harrynek – mormogta Remus.

Harry felhorkantott. - Elég. - Megrázta a fejét a többiek felé, miközben ismét elfoglalta saját helyét a körben. – Barátaim, a gyűlésen komolynak kell lennetek – mondta éles pillantással végignézve rajtuk. – Nincs nevetés, nincs a másik ugratása, nincs a melletted álló halálfaló néma megátkozása. – A Kis Túlélő a Weasley ikrekre nézett, és komoly tekintetük láttán elmosolyodott. – Jó.

„Amíg a gyűlésen vagyunk, sem Harry, sem én nem tudunk megvédeni, ha kilépsz a sorból" – tette hozzá Gin komoly hangon. „Csak azért, mert magas rangúak vagyunk, még nem jelenti azt, hogy ki tudunk húzni a slamasztikából. Ha Voldemort eléggé bepipul, hogy Cruciatust szórjon rád, valószínűleg meg is érdemled."

- Vedd ezt figyelmeztetésnek – tette hozzá erélyesen Harry. – Amikor most bejutsz a gyűlésterembe, a halálfalók nagyobb része elvegyülve fog álldogálni. Amikor elkezdenek sorakozni, sorakozzatok velük együtt! Foglaljatok el egy vaktában kiválasztott helyet a körben, és maradjatok csendben! Amikor Voldemort és én belépünk, elvárt dolog, hogy letérdelj! Ne kérdőjelezd meg, csak tedd!

- Mi van, ha nem térdelünk? – horkantott fel mérgesen Terry.

- Az van, hogy megtanulod, milyen a Cruciatus átok alatt lenni – csattant fel Draco. Ránézett a körben vele szemközt álló hollóhátasra. – A Sötét Nagyúr nem az a kedves fickó, aki egykor a tanárod volt, Terry. Ő kegyetlen és utálatos. Ha nem teszed azt, amit elvárt tőled, a pálcájának rossz végén találod magad. Megtanulhatod most, vagy megtanulhatod később, de megígérem, én ott fogok nevetni, amikor elkezdesz sikoltozni.

- Draco – dörmögte Harry, és higgadtan bámult a mardekárosra.

Draco összepréselte ajkait, de formálisan meghajolt. – Elnézésed kérem, Harry, de néha durvának kell lenned, hogy elég világos legyél.

Harry ajka megrándult. – Kezdek rájönni. – Átnézett Terryre. – Ámbár Dracónak igaza van. Voldemort Nagyúr nem fog mosolyogni, ha megeresztesz egy viccet. Ő meg fog fordulni, és addig Cruciózik téged, míg el nem kezdesz zokogni, és nem tudsz többé lélegezni, és már vért köhögsz fel, annyira sikoltozol – mondta halkan a zöld szemű fiú.

Terry arca megvonaglott. – Értettem.

- Nagyszerű – mosolygott Harry. – Gin be tudnád vezetni őket a gyűlésterembe? Még van néhány percünk, mielőtt Voldemort hívja a halálfalókat, így körül tudtok nézni.

„És te?" – érdeklődött Gin, és intett mindenkinek, hogy tegyék fel a maszkokat, és a csuklyákat.

- Neville, Hermione és én keresünk egy helyet, ahol el lehetünk, míg folyik a gyűlés – felelte Harry könnyedén.

- És a gyűlés után? – érdeklődött Terry a fehér álarca mögül.

„A Juniorok megtartják saját kis külön gyűlésüket és egy ebédet" – válaszolta Gin. – „Menjük gyerekek."

- Viselkedjetek! – tette hozzá Hermione a legjobb iskolaelső arckifejezésével, amelyre mindenki elröhögte magát, miközben Gin mindannyiukat kiterelte a szobából.

Harry a két támogatóra mosolygott. – Nos, akkor gyertek! Úgy sejtem, eljátszhattok Ulával. Küldök egy házimanót, hogy menjen értetek, amikor végeztünk.

- Az így megfelelne – értett egyet Neville.

Harry kuncogott, és intett nekik, hogy kövessék.

-hp-

:Ezúttal nem lesz semmi viccelődés, rendben?:

:Semmi olyasmi: Harry az égre emelte a szemét a vele szemben álló vörös szemű férfivel szemközt. :Tudom, hogy jó példával kell elől járnom a csoportom számára: Kisöpört egy hajtincset az arcából, mielőtt újra megszólalt. :Ma beavatjuk Drayt, Tedet és 'Binit:

:Igen: bólintott a Sötét Nagyúr. :Itt maradnak, hogy elvégezzék a tesztjüket, miután mindkét gyűlés lezajlott, azután pedig meg lesznek jelölve:

:Mi lesz a tesztjük?:

:Meg kell kínozniuk az unokatestvéredet:

Harry elsápadt, majd éles pillantást vetett a Sötét Nagyúrra. :Kedves. És természetesen azt akarod, hogy ott legyek:

Voldemort halványan elmosolyodott. :Ha az óhajod az, hogy kimaradsz, engedélyezem. Egyikünk sem fog kevesebbet gondolni rólad:

:Tudom: Felnézett a mennyezetre.:De amúgy is ott leszek:

A Sötét Nagyúr felsóhajtott. :Nagyszerű:

Harry nem tudott mást tenni, rámosolygott a szeretőjére. :És Gin? Mintha úgy emlékeznék, úgy nyilatkozott, hogy ő is ott akar lenni a drágalátos unokatestvéremnél:

:Nem tudom. Őt kérdezd:

:Úgy lesz:

:Tökéletes: Voldemort kiegyenesedett, és lesimította a talárját, amely egy horkantást hozott elő Harryből, majd a mellettük levő ajtóhoz fordult. :Úgy gondolom, készen állnak:

:Reméljük, az enyémek viselkedni fognak: motyogta Harry, és elfoglalta helyét a magasabb férfi mellett.

:Nos, ha nem teszik, megcruciózom őket: felelte vidáman Voldemort.

:És mi mind tudjuk, hogy az iskolai év kezdete óta ezt akarod tenni: volt Harry száraz válasza.

:Ó, nem is tudom. Közelsem okoztak annyi gondot, mint te: sziszegte Voldemort Harry fülébe, mielőtt belökte az ajtót, és mutatta az utat a szobába.

Harry megkönnyebbülten vette észre, hogy az összes Junior a Halálfalókkal teljes egyetértésben térdepel. Hála Merlinnek!

A köztük levő kapcsolat Sötét Nagyúr felőli vége szórakozottságtól sugárzott, még akkor is, ha rosszalló arccal nézett végig az összegyűlt csoporton. – Felállni! – parancsolta, majd bólintott, amikor mindenki gyorsan teljesítette.

:Mi a baj?: érdeklődött Harry érzelemmentes arccal, miközben a tekintetével a csoportot pásztázta.

:Az enyémek közül néhány hiányzik: válaszolta Voldemort.

:Valami a ma reggeli Prófétában, amit elmulasztottam?:

:Kétlem, habár a Próféta sem tudhat mindent:

:Igaz: Ráncolta elgondolkozva homlokát Harry. :Kérdezz rá:

:Harry…: mormogta a Sötét Nagyúr.

:Ó, rendben, majd én megkérdezem: Ki hiányzik?: felelte Harry, és gondolatban a szemét forgatta.

Plato, Bole, Ward Warrington, Roger Davis és Lyle Bletchley. Suttogta Voldemort a kapcsolatukon keresztül az elméjébe. Nem akarta hangosan kimondani, mivel néhányan érthetik a neveket. Már megtörtént a múltban.

Harry bólintott. – Bole, Warrington Davis és Bletchley hiányoznak. Hol vannak? – kérdezte éles hangon, és a tömeget fürkészte.

- Davidnak kviddics mérkőzése van Boszniában – jött a gyors válasz Septimus Cauldtól, Roger Davis egyik barátjától.

- Értesítsd, hogy beszélni akarunk vele, amint megérkezik – utasította Harry, és megvárta a válaszként érkező bólintást, mielőtt ismét a csoportra nézett. – Bole, Warrington és Bletchley.

- Nagyúr, tegnap láttam Bole-t és Bletchley-t a Minisztériumban – felelte váratlanul Cassidy Hayes. – Amelia Bonesszal beszéltek.

- Mi ügyben kéne beszélniük vele? – csattant fel Antonin Dolohov dühösen, amely vitát indított el tíz halálfaló között. A Juniorok és azok a halálfalók, akik nem szálltak be a szóváltásba, hátraléptek, és óvatosan figyelték vitatkozókat.

Voldemort és Harry összenézett. Szükségünk lesz Susanra, hogy kivallassa a nagynénjét. – mormogta a Sötét Nagyúr.

Meg fogom kérni őt – egyezett bele Harry. Jelen pillanatban azonban nem akarnál véget vetni a vitatkozásnak, ó hatalmas Sötét Nagyúr?

Gúnyolódsz velem, Potter? Felelte Voldemort egy árnyalatnyi szórakozottsággal. Harry önelégülten elvigyorodott. Kölyök. Igen. Azonnal közbe fogok lépni, amint azok, akik nem érintettek, félreállnak az útból…

Harry bensője összerázkódott, ahogy elkapta a Sötét Nagyúr gondolatainak fonalát. Gondoltál arra valaha is, hogy csak rájuk ordíts, hogy abbahagyják?

Mi lenne abban a szórakoztató? Érdeklődött Voldemort, és pálcáját a kis csoportosulásra emelte. - Crucio.

A vitatkozás meglehetősen hirtelen véget ért, és átadta a helyét a sikoltozásnak. Harry észrevette, hogy Juniorjai megrándulnak, és azok, akik közel állnak a másikhoz, megmarkolják egymás kezét. Gin egy néma „jajj'-t motyogott maga elé, miközben a Harrytől jobbra álló halálfaló csoportosulást bámulta. Azok a halálfalók, akiket nem ért utol a Cruciatus átok, érzéketlenül nézték. Beteg egy humorérzéked van, szerelmem – közölte Harry vidáman.

Nos, köszönöm – felelte Voldemort, és egy csuklómozdulattal véget vetett az átoknak. Méltóságteljesen odalépett az emberi testek halmához, és belerúgott a hozzá egyik közelebb esőbe. – Keljetek fel! Mindannyian – parancsolta hidegen. Mindnyájan elkezdték magukat talpra küzdeni, de a Sötét Nagyúr nem úgy gondolta, hogy elég gyorsan mozognak, mivel teli tüdőből rájuk ordított. – MOST! - Ezzel elérte, hogy mindenki más is összerázkódjon, és egyike azoknak, akik éppen emelkedőfélben voltak, visszaesett.

- Bocsánatod kérjük, Nagyuram – mondta Odoric York gyorsan, amikor talpra állt.

- Szánalmasak vagytok – sziszegte Voldemort élesen. – Nem is tudom, miért vesződöm veletek.

- Mert egyedül nem tudod legyőzni a Főnix Rendjét? – válaszolta illedelmesen Lach Monstro.

Voldemort pálcáját az ostoba férfi felé fordította. – Prone seco – sziszegte egy hasító mozdulat kíséretében.

Lach felsikoltott, miközben talárjának eleje szétnyílt, leleplezve egy mély vágást, amely a jobb vállától egészen az ágyékáig tartott. Vér gyors iramban kezdett gyűlni körülötte.

Harry elfordította a szemét a hajmeresztő látványtól oda, ahol a sarokban dulakodás tört ki. Felismerte a fiatalabb Monstro alakját, aki Dracóval és Vincenttel hadakozott, és némán feléjük iramodott. Mindannyian megmerevedtek, amikor meglátták, hogy közeledik. Greg, menj a sarokban lévő ajtóhoz, és segíts Salnak kimenni – parancsolta nyugodtan a Kis Túlélő, és odabiccentett, ahol Sally-Anne ingadozva állt Susan támogatásával.

- De, Harry, az én…

- Greg, ha most odamész, a Sötét Nagyúr veled is megteszi – sziszegte Vincent. - Hallgass Harryre!

- Eredj! – sziszegte Harry, miközben a Sötét Nagyúr ordítani kezdett. – Nem fogja megölni.

Gegory vállai megrogytak, és egy halvány bólintással átvágtatott az árnyékon a két hugrabugoshoz, és segített Sally-Anne-nek kimenni a szobából.

- Köszönöm – motyogta Vincent Harrynek, mikor Gregory a szobán kívülre ért.

Harry bólintott, és kezét a mardekáros vállára tette, és ránézett a két fiúra. – Jó munka – közölte, mielőtt élesen megfordult, és visszatért helyére a megtört körben.

Voldemort odalépett fiatal szeretője mellé, szeme veszedelmesen csillogott, ahogy Craig Crack és Walden Macnaire kisegítette Lachot a teremből. :Meg kellett volna ölnöm: Csattant Harryre.

Harry felhúzott szemöldökkel nézett az idősebb varázslóra. :De, ha mindenkit megölsz, aki felhúz, nem volna senki, aki maradna. Mi volna akkor az uralkodás értelme?:

Voldemort felhorkant. :Hiába próbálsz jókedvre deríteni, Harry: motyogta, mielőtt figyelmét ismét a lassan kört alkotó Halálfalókra és Juniorokra fordította. – Mozogjatok! – kiáltotta, majd elégedetten elvigyorodott, amikor mindenki visszasietett a helyére.

:De szerelmem, ha én nem próbállak felvidítani, akkor ki?: jegyezte meg Harry, miközben szeme megakadt a falnál támadt hirtelen mozgáson. :Rögtön visszajövök:

:Mi az?: Voldemort megfordult, hogy lássa, amint Harry rosszalló arccal iramodik a mozgolódás felé.

Harry szemöldökét felhúzva meredt a Patil ikrekre. Parvati szorosan ölelte testvérét, aki összegörnyedve, némán zokogott. – Mi a baj? – mormolta a fiatal vezető, és letérdelt a lányok elé. Halványan elmosolyodott, amikor a Sötét Nagyúr elmordult egy utasítást, és ezzel sikeresen elterelte róluk a figyelmet.

- Padma rosszul érzi magát – suttogta Parvati. – Sosem látott még ezelőtt ennyi vért.

- Érthető – bólintott Harry. – Kiviszem őt. Te menj vissza a körbe, és figyelj!

- Igen, uram – bólintott Parvati, majd elhúzódott testvérétől, és visszasietett oda, ahol Lisa és Morag hagyott neki helyet.

- Padma fel tudsz állni? – suttogta Harry, és finoman a fiatal nő hátára tette a kezét.

- A-azt hiszem, i-gen – mondta Padma. Hagyta magát a talpára húzni, majd hogy kivezessék a szobából. – Ba-bajba fo-fogok ke-kerülni?

- Nem. – Harry előhúzott egy zsebkendőt a zsebéből, és átnyújtotta a hollóhátasnak. – Nem vagyok meglepve, hogy néhányatok rosszul lett. – tette hozzá, miközben belépett a szobába, ahonnan Gregory és Sally-Anne medálját érezte.

- Né-néhányunk? – érdeklődött Padma reszketve, miközben lehúzta magáról a maszkját, és a zsebkendővel letörölte könnyeit és a taknyot.

- Igen – értett egyet Sally-Anee, megduzzadt vörös szemmel. – Greg segített kijönnöm.

- Harry parancsolta – közölte Gregory, miközben Harry segített Padmának, hogy leüljön Sally-Anne mellé.

- Az apád rendben van – jelentette ki Harry szigorúan. – Ha megpróbáltad volna megállítani Voldemortot, mindketten megsérültetek volna. Okkal állítottalak meg, úgyhogy ne nézz így rám!

- Harrynek igaza van – tette hozzá Sally-Anne, és ujját megrázta Gregory arca előtt. – És most fogd be!

Harry elmosolyodott. – Egyértelműen jobban néz ki, Ms Perks.

Sally-Anne grimaszolt egyet. – Te is fogd be!

- Hé! Ti nélkülem buliztok! – Egy váratlan hang érkezett a semmiből.

Harry megfordult, és Ulára mosolygott. – Ez nem az a fajta, amelyen jelen akarsz lenni, kicsim – jegyezte meg, majd felnézett oda, ahol Hermione és Neville álltak az ifjú griffendéles mögött. – Fáradtan néztek ki ti ketten.

- Ő rosszabb, mint Gerda és Gal – nyilatkozta Hermione, miközben Ula Harry karjaiba ugrott. – Hogy birkózol meg vele?

- Mit gondolsz, hogy birkózott meg Ronnal hatodévben? – közölte Neville szárazon, elfoglalva egy üres széket Gregory mellett. – Amúgy jól vagy, Greg?

Gregory összeszorította ajkait. – Nem.

Harry megforgatta szemét. – Greg, jobban éreznéd magad, ha elmehetnél, és ellenőrizhetnéd az apád?

- Igen.

Harry bólintott, szabad kezével csettintett az ujjaival, miközben a másikkal még mindig Ulát tartotta. Egy hajlongó házimanó tűnt fel előtte. - Mit tehet Ordor Harry gazdáért? – kérdezte monoton hangon.

- Vidd Greget a második emeleti bal szárnyra, ahol az apja van – válaszolta Harry nyugodtan.

- Ahogy a gazda kívánja – hajol meg Ordor – Jöjjön velem, Mister Goyle.

- Köszönöm, Ordor – jegyezte meg a manó felé, ahogy kivezette Gregoryt a szobából. – Figyelmét ismét Ulára fordította. – Le kell, hogy tegyelek, Ula. Vissza kell mennem a gyűlésre.

- Neee… - biggyesztette le ajkát Ula. – Én is jöhetek?

- Valóban nem akarsz odabenn lenni – lépett közbe Sally-Anne. – Gyere ide, és én megtanítok neked egy kézjátékot, hm?

- Rendben – csicseregte Ula. – Boldogan ugrott át Sally-Anne-hez.

Harry hálás pillantást vetett a hugrabugos lányra, majd biccentett Hermione és Neville felé. – Néhány perc múlva találkozunk. Lefoglaljátok addig?

- Minden tőlünk telhetőt megteszünk – ígérte Neville erőtlenül.

Harry szórakozottan felhorkantott, és visszasurrant a folyosón keresztül a gyűlésterembe. Voldemort ismét ordibált. Szerelmem, azt hiszem, megértették – kuncogott Harry mentálisan, miközben a helyére, a vörös szemű férfi mellé osont.

A Sötét Nagyúr felé fordult, és meglehetősen váratlanul abbahagyta a tirádáját, amellyel jó pár halálfalót és Juniort megijesztett. :Improvizálnom kellett, és nyilvánvalóan nem értették, mivel még mindig nem fogták fel: ráncolta erőteljesen a homlokát.

Harry szórakozott pillantást vetett szeretőjére. :Talán, ha nem kiabálnál, és normális hangon beszélnél, felfognák:

Voldemort homlokránca tovább mélyült. :Hol van abban a szórakozás:

Harry felkuncogott, majd a hallgatóság felé fordult. – Sötét Rend hölgyei és urai, amikor Voldemort teli tüdejéből elordítja a parancsait, meg is értitek, amit mond?

:Harry…: mondta Voldemort figyelmeztetően.

: Kíváncsi vagyok. Csitt.: válaszolta Harry nyugodtan, teljesen figyelmen kívül hagyva a vörös szempár metsző pillantását, amely lyukat égetett a fejébe. – Nos?

- N-nem… ig-igazán… - adott hangot Féregfark, majd összehúzta magát, amikor a Sötét Nagyúr ádáz pillantást vetett felé.

:Én nyertem. Fejezd be az ordítozást: Harry megfordult, és egy ragyogó mosollyal ajándékozta meg a Sötét Nagyurat, figyelmen kívül hagyva a szívére irányuló pálcát.

:Meg kéne crucióznom téged…: mordult Voldemort.

:De nem teszed: mutatott rá Harry nyugodtan. :Mivel, ha megteszed, onnantól kezdve nem lesz itt senki, aki rávilágít számodra a dolgok értelmére:

:Nincs szükségem senkire, hogy megpróbálja velem láttatni a dolgok értelmét:

„Uraim, talán nem ez a legmegfelelőbb hely erre" írták a gyors szavak, amely kettőjük között tűntek fel. „Vitatkozzatok a hálószobátokban, és ne a gyűlésen."

:A húgodnak igaza van. Ezt később fogjuk megvitatni: - döntött Voldemort. Nyugalmat erőltetett magára, mielőtt a halálfalókra nézett. - Jövő hónapban rajtaütésünk lesz. További tájékoztatást akkor kaptok, mikor az időpont közeledni fog. Most legyen elég a figyelmeztetés, hogy lesz. Ezen felül, három új halálfalót iktatunk be ma este – mondta hidegen. – Lucius, maradj!

Harry minden ügyletre bólintott, miközben a csoporthoz beszélt. – Gyakorló Halálfalók, kövessétek Gint! Elvisz titeket a mi gyűléstermünkbe.

Majd a két vezető egy emberként közölte. – Elmehettek! – Megpördültek, és Luciusszal a nyomukban elhagyták a szobát.

- Harry, talán nem kéne a gyűléseket ilyen módon félbeszakítani – javasolta Lucius nyugodtan, mihelyt a gyűlésterem ajtaja bezáródott mögöttük.

- Pont ez az én meglátásom is – mordult helytelenítően a Sötét Nagyúr, miközben visszatért emberi alakjába. – Hogy a pokolba kívánod, hogy ellenőrzésem alatt tartsam a gyűlést, amikor te folyamatosan így viselkedsz?

- Te a saját módszered szerint tartasz rendet, én a sajátjaim szerint – válaszolta összehúzott szemöldökkel, miközben a falnak támaszkodott. – Egyébként meg, a gyűléseid állandóan irányíthatatlanok. Valaki a végén mindig kínok között végzi, ami káoszt okoz legalább addig, míg fenntartod az átkot, általában még tovább is. Igen, Tom, félnek téged, de nincs meg a figyelmük azon a módon, ahogy szeretnéd.

- Azt mondod, hogy barátságosabbnak kell lennem? – sziszegte villámló szemmel Tom.

- Azt mondom, hogy segítségem nélkül a gyűléseid kaotikusak, úgyhogy ne kiabálj velem. – válaszolta Harry nyugodtan.

A Sötét Nagyúr lehajolt, egészen addig, míg az alacsonyabb varázslóval össze nem ért az orra. - Te a saját módszered szerint tartasz rendet, én a sajátjaim szerint – mondta hidegen. – Az én gyűléseimen félelemkeltéssel tartunk rendet. A te gyűléseiden barátsággal. Fogd fel a különbséget!

- Köszönöm szépen, tisztában vagyok a különbséggel – vágott vissza Harry, hangszíne méltó párja volt a szeretőjének. – Csupán nem vagyok vele túlságosan kiegyezve.

- És gondolod, hogy nekem kellemes tréfálkozni a te gyűléseid alkalmával? – kérdezte összeszűkülő szemmel Tom.

Harry beletörődően felsóhajtott. – Rendben. Viselkedni fogok a gyűléseiden.

- És én nem fogom crucióval sújtani a te Juniorjaid egyikét sem – egyezett bele igazságosan Tom. - Áll az alku?

- Áll az alku – bólintott Harry, és megszüntette a köztük levő csekély távolságot, és erősen megcsókolta a másik ajkát.

Lucius udvariasan köhintett, figyelmen kívül hagyva a két jóval befolyásosabb varázslótól kiérdemelt metsző tekintetet. – Úgy gondolom, van egy gyűlésünk.

Harry a szőke férfire pislogott. – Te is jössz?

Tom felsóhajtott. – Én hívtam meg. Tudnia kell, hogyan bánjon a porontyaiddal, ahogy Ginnek is tudnia kell, hogyan birkózzon meg az én embereimmel.

- Rendben van. – Harry megbökte a Sötét Nagyúr oldalát. – Mehetünk?

- Menjünk – egyezett bele Tom, majd megperdült, és mutatta az utat a fő étkező szalonba, ahol a gyűlés lesz megtartva.

-hp-

Dudley feje felpattant, amikor cellájának ajtaja kinyílt. A belépő szőke férfit időről időre látta már, amint önelégülten rávigyorgott, és elérési távolságon kívül megfenyegette. Dudley többé már nem félt a férfitől, nem úgy, mint eleinte. Mostanra már kitalálta, hogy a férfi nem bánthatja őt.

Miközben négy köpenybe burkolt alak lépett be Lucius után, akiket Dudley nem vett észre, Lucius megjegyezte. – Jó estét, Mr. Dursley.

- Ó, tehát már este van? – vágott vissza Dudley.

- Valójában késő délután – közölte egy érzelemmentes hang, ahogy Harry és Voldemort belépett a cellába. – Milyen faragatlan tőled, hogy félrevezeted, Lucius.

- Elnézésed kérem, Nagyuram – válaszolta Lucius enyhén meghajolva. Harry az égnek emelte szemét.

- Kibaszott kurva! – kiáltotta Dudley váratlanul, és meghúzta a láncait, ahogy unokatestvére felé nyúlt, aki meghátrált. – Gyere ide, és küzdj meg velem, mint egy férfi!

- Az méltánytalan előny volna – sziszegte Theodore a kámzsája alól. – Mivel te nem vagy férfi.

Dudley figyelmen kívül hagyta a sértést, elszántan bámult Harryre, egyszer-egyszer megrángatva láncait. Úgy tűnt, tudatában van annak is, hogy az is elbátortalanítja Harryt, ahogy kissé önelégülten elmosolyodott.

Szinte egyszerre mozdult a négy köpönyeges, hogy eltakarja vezetőjét Dudley kilátása elől, miközben a kígyószerű Voldemort ölelésébe vonta Harryt, és veszedelmes pillantást vetett Dudleyre. – Ti négyen, azt akarom, hogy sikoltozzon – sziszegte a Sötét Nagyúr, magával húzva Harryt, ahogy hátralépett egészen a falig.

Dudley elborzadt. – Voldemort királynő – motyogta.

Voldemort hűvösen mosolygott a nem-annyira-kövér fiúra. – Ez így igaz – közölte hideg egyetértéssel, miközben Lucius csatlakozott hozzá és Harryhez a falnál, és egyik kezét Harry vállára tette.

Harry elhúzódott szeretőjétől, és felnézett a vörös szemekbe, és elmosolyodott a benne látott aggodalom láttán. :Egy rúgást akarok. Nincs pálca:

:Harry…: mormogta Voldemort homlokát ráncolva.

:Kérlek, szerelmem? Emlékezz, azt mondtad, a visszavágás segített: mutatott rá Harry.

A Sötét Nagyúr felsóhajtott. :Egy rúgás: egyezett bele.

Harry bólintott, és megfordult, ajka hideg mosolyba torzult. – Juniorok, álljatok félre! – A négy Junior óvatos pillantást vetett rá, de félreálltak kétoldalra, csak egy sávnyi területet hagyva Dudley és Harry között. A Kis Túlélő lassan előrelépdelt. – Lucius azt mondja, nem okozott neked semmilyen fizikai sérelmet, azon kívül, hogy éheztetett egy kicsit – jegyezte meg a varázsló fölényes stílusban.

- Hát amilyen szánalmas nyúlbéla – értett egyet Dudley.

Harry megállt a kuzinja előtt. – Valóban? Lucius sosem tett rám szánalmas benyomást.

- Ez azért van, mert te vagy mind közül a legszánalmasabb nyúlbéla – gúnyolódott Dudley.

Harry kemény rúgást helyezett el unokatestvére fején, amellyel elérte, hogy Dudley csillagokat lásson, és olyan közel hajolt hozzá, hogy az orruk majdnem összeért. – Hát akkor lássuk, ki az igazi nyúlbéla, hm? Öt fontba fogadok, hogy Lucius vagy én kétszer olyan hosszú ideig kibírnánk a kínzást, mint te – mosolygott. – Maximum egy percet adok, mielőtt sikoltozni kezdesz. – Harry határozottan megfordult, és visszament oda, ahol Voldemort állt a falnak dőlve, és kényszerítette a Sötét Nagyurat, hogy egy perzselő csókot adjon neki.

„Rendben, ez tüzes volt" – közölte Gin hátratolva csuklyáját.

- Azt hiszem, meg vagyok sértve – sóhajtott Theodore, miközben ő, Draco és Blaise szintén hátracsúsztatták a kámzsájukat.

- Próbáld erősebben – javasolta Draco, és pálcájával Dudleyra célzott, aki Harryt és a Sötét Nagyurat bámulta. – Hé, dagi. Csukd be a szád!

- Hogy vagy képes megcsókolni? – kiáltotta Dudley.

- Biztos vagyok benne, hogy pont úgy, ahogy te képes vagy magadra nézni a tükörben – jegyezte meg Blaise.

- Lordjaim, nem akarok goromba lenni, de átkozhatunk rá egy szájzárat? – érdeklődött Theodore, és pálcájával Dudley felé intett, aki nem is vette észre.

- Nem – válaszolta Voldemort, mikor Harry elhúzódott a csókból, és megfordult, hogy a Juniorokra és az unokatestvérére nézzen. A két varázsló átölelve tartotta egymást. – Hallani akarom a sikoltozását.

- Tartsátok észben, Juniorok – tette hozzá Harry mézesmázosan -, ha megölitek, mielőtt eltelik öt perc, kudarcot vallotok.

- Nem mintha ez visszatartaná őket attól, hogy halálfalókká váljanak – motyogta Lucius, ahogy a négy Junior Dudley felé fordult, akinek szeme félelmében tágra nyílt.

- Vagy Gint attól, hogy a helyettesem legyen – értett egyet derűsen Harry.

- Kezdjétek! – parancsolta Voldemort, és egyik kezét Harry szájára csúsztatta, hogy elhallgattassa szerelme vidám hangját.

- Gyakorolhatjuk rajta a főbenjáróinkat? – érdeklődött Draco, pont mielőtt egy vörösen villanó fény elhagyta Gin pálcáját, és arra kényszeríttette Dudley-t, hogy felsikoltson. – Úgy sejtem, ez már meg is adta a választ.

- Én is azt hiszem. Hé, Gin, hagyd, hogy nekünk is meglegyen a saját fordulónk! – horkantott fel Blaise.

Gin hideg pillantással fejezte be az átkot. „Ez csak egy kis ízelítő, Dudley" Gin bűbájjal kimondott szavai jégből vésettek voltak. „Senki nem bánthatja a bátyámat, és maradhat megtorlatlan. Te történetesen az első leszel azoknak a sorában, akiket megölök."

Dudley összerázkódott a veszedelmes barna szemek láttán, ahol lógott épp a talaj fölött, mivel térdei feladták a szolgálatot. – Hagyd békén a bandámat! – kiáltotta, hangja máris rekedtes volt a sikoltozástól.

- Azt hiszem, nem! – köpte Draco. – Veled együtt mennek a pokolba, mugli! Crucio! – Dudley újra sikoltozni kezdett, és sikoltásai csak fokozódtak, amikor mind Theodore mind Blaise hideg tekintettel hozzáadták a maguk Cruciatus átkait az egyveleghez.

Jól vagy, szerelmem? – érdeklődött Voldemort a kapcsolatukon keresztül, miközben pókszerű kezével beletúrt a fiatalabb férfi hajába.

Mit tettem, hogy ilyen odaadó barátokra tettem szert? – felelte Harry.

A Sötét Nagyúr halványan elmosolyodott. Csak önmagad voltál.

Harry megrázta a fejét. Hát hogyne.

-hp-

Harry hagyta, hogy szeretője megjelölje barátait, és inkább magában kóborolt körbe a Malfoy kúriában, hagyta, hogy Dudleyval kapcsolatos gondolatai végül mélyre szivárogjanak. Különös volt, hogy gyermekkorának zsarnokát végül annak a férfinak az emberei ölték meg, aki egyike volt az azt előidéző okoknak, hogy abba a házba került. Arra gondolni, hogy a végső megmentője az volt, akit arra született, hogy megölje. Mindez észbontó volt.

Egy hang élesen vágott utat Harry gondolatai közé. – Nahát, az ici-pici Hawwy csak nem maga maradt? Kicsi védőosztaga mind itt hagyta Hawwyt teljesen egyedül?

Harry felpillantott Bellatrixra. – Azt akarod, hogy megcruciózzalak?

Bellatrix felnevetett. – Kölyök, akkor sem tudnál megcruciózni, ha megpróbálnád! Csak egy gyerek vagy, aki egy felnőtt világában játszadozik. Menj vissza a bölcsődbe, pici Hawwy, nehogy a világ gonoszai előbújjanak, hogy elvigyenek! – Szemei őrült táncot jártak.

Harry pálcáját az idősebb boszorkányra emelte, és bármilyen bevezető nélkül kimondta. - Crucio.

Bellatrix sikoltásai visszaverődtek a kúria falairól, felerősítve, hogy úgy tűntek, kétszer olyan hangosak, mint a valóságban voltak. Harry végül befejezte az átkot, amikor vér kezdett bugyogni a nő szájából, és állán át a padlóra cseppent. A nő még azután is folytatta a rángatózást.

- Úgy emlékszem, Bella, hogy figyelmeztettelek – sziszegte Voldemort, miközben Harry mögé lépett.

- Most komolyan, Bella néni! Nincs benned semmi tapintat? – húzta fel az orrát Draco, ahogy ő, Gin, Theodore, Blaise és Lucius megtöltötték a folyosót Harry és Voldemort körül.

„Nulla tapintat" – jegyezte meg Gin a fejét rázva. „Milyen nagyon szomorú"

- Kelj fel, Bellatrix! – parancsolta a Sötét Nagyúr. Mindenki csendben volt, ahogy a nő lassan a talpára küzdötte magát. – Harrynek engedélye van rá, hogy megöljön téged, Bellatrix. Ha én te helyedben volnék, nem sürgetném.

Bellatrix és Harry tekintete összekapcsolódott. – Még nem végeztünk – köpte a nő, mielőtt megfordult, és lassan végigbotorkált a folyóson.

- Remélem is, hogy nem. – Harryben felengedett a feszültség, ahogy szeretőjének dőlt. – Mellesleg jogot formálok rá. Ne merészeld őt most megölni!

Voldemort felsóhajtott. – Tudom. – Beleborzolt Harry hajába. – Biztos vagy benne, hogy mindenki haza tud jutni egymaga is?

- Aha – felelte Draco vidáman, amely néhány szórakozott pillantást hozott számára.

- Nagyszerű. – Harry belefonta bal karját a Sötét Nagyúréba. :Voldie: Mindketten eltűntek a látómezőből, ahogy a zsupszkulcs Harry ujján aktiválódott.

-hp-

:Csinos: kommentálta Harry, amikor földet értek a hálószobájukban.

:Magam is pont így gondoltam: - mormogta a Sötét Nagyúr, és egyik kezét becsúsztatta Harry talárja alá, és megszorította a fiatalabb varázsló mellbimbóját.

Nyissz

Tom tért először magához, és karjait finoman a fiú köré csavarta. – Szeretlek – suttogta bele a kusza fekete hajba.

Harry elmosolyodott, és megcsókolta a Sötét Nagyúr mellkasát. – Én is szeretlek téged.

Tom elmosolyodott, és hagyta, hogy szemei lecsukódjanak. – Köszönöm.

Harry felemelte fejét, hogy az idősebb férfire pillantson. – Mit?

Mosolygó vörös szempár pillantott a fiúra. – Hogy szerettél.

Harry szeme egy röpke pillanatra tágra nyílt meglepetésében, mielőtt válaszul elmosolyodott. – Szemet szemért – közölte pajkosan.

A Sötét Nagyúr felkuncogott. – Aludjunk, te kis szörnyeteg.

Harry odadörgölődzött az idősebb férfi mellkasához. - Jó éjt, Tom.

- Jó éjt Harry. Aludj jól.

-hp-

-hp-

Író megjegyzése: - zokogás – Micsoda boldog befejezés. Könnyeket csal a szemetekbe, nem igaz?

Ez tehát az Elhagyva vége – szomorú sóhaj – mindnyájatoknak meg kell köszönnöm, hogy velem tartottatok. Ez a fic nélkületek nem lett volna az, ami. És, őszintén szólva, támogatásotok nélkül valószínűleg a szemétre került volna. Így, köszönöm mindnyájatoknak, és szeretlek titeket. – ölelések, csókok, és csokoládé, véletlenszerű Harry Potter plüssfigurák mindenkinek

ÉS MOST! Mivel minden véleményezőt annyira szeretek (és olyan lusta vagyok, hogy válaszoljak a véleményekre vagy akármi) adok egy kis előzetest az Elhagyva folytatásából, amely remélhetőleg hamarosan következni fog.

UGYANAKKOR! Figyelmezésként, mivel őrülten folynak az iskolai tanulmányaim, nem tudok ígérgetni a frissítgetések terén. Ezek valószínűleg szórványosak lesznek, szóval a türelmeteket kell kérnem. Tudom persze, hogy mindezt meg fogom kapni tőletek, mivel olyan messzemenőkig türelmesek voltatok az utolsó néhány fejezet kapcsán is. – kacsintás.

Nem is vesztegetem a szót tovább. Íme itt a VISSZAKÖVETELNI!

-hp-

-hp-

Harry fütyörészve kopogott az igazgató ajtaján. Ez idáig jó volt a nyár, és valamikor a hét folyamán a legjobb barátja Hermione Granger fog megérkezni a kúriához, hogy ott maradjon az ikreivel a nyár további részében. Szörnyen hiányoztak neki az ikrek, mivel Hermione nem hozta őket magával a Sötét Rend gyűléseire, amikor ő eljött. Nem mintha Harry hagyta volna. Az élete árán bízott embereiben, de közel sem annyira, hogy bízzon bennük a keresztgyermekei élete árán.

- Á, Harry, drága fiam, kérlek, jöjj be! – mosolygott Albus Dumbledore, és beinvitálta a fiatalembert.

Harry elmosolyodott. – Helló Albus – közölte, miközben beleült egy vörös bársony karosszékbe, amely az igazgató íróasztala előtt ált. – Miben segíthetek?

Albus eltökélt pillantással ült az íróasztala mögé. – Harry, azt kívánom, hogy te és Ula térjetek vissza az iskolába a nyár további részére.

A zöld szempár veszedelmesen összeszűkült. – Jobb, ha jó okod van rá, Albus. Beteg vagyok a próbálkozásaidtól, hogy elráncigálj Marcustól csak azért, mert Perselus úgy gondolta, az utóbbi tanév első felében, hogy halálfaló.

Albus felsóhajtott. – Harry Fakes látta Voldemortot Marcus birtokán. Rólad beszélt egy sötétbarna hajú valakivel.

A fiatalabb varázsló meghökkent, és tekintete a főnixmadárra vándorolt, aki elővigyázatosan őt figyelte. – Marcus nem adna át engem Voldemortnak – mondta hidegen.

- Harry ezt nem tudod biztosra – felelte Albus.

Tom… - suttogta Harry az elméjébe, miközben ismét megszólalt. – Albus, te nem ismered Marcust, úgy ahogy én.

Igen, szerelmem? Felelte a Sötét Nagyúr nyugtalanul.

Fawkes látott téged egyik nap az egyik halálfalóval beszélni – felelte Harry, miközben gyanakvóan figyelte Albust. Az igazgató becsukta a szemét, és úgy látszott, valami felsőbb rendűhöz fohászkodik segítségért.

Harry mentális kapcsolatukon keresztül érezte, hogy Tom szeme tágra nyílik. Bassza meg. Mit akar, mit tegyél?

Azt akarja, hogy költözz vissza a Roxfortba a nyár további részére.

Egy sóhaj érkezett Albustól. – Harry, Miss Thorald biztonságára is gondolnod kell.

Tom felnyögött. Hallotta az igazgatót, mivel kapcsolatuk olyannyira nyitott volt. Maradj a Roxfortban! Örökkévalóságig fog a nyakadra járni. És, ha kitalálja, hogy Herm és az ikrek jönnek…

Harry úgy érezte, mindjárt sírva fakad. Ehelyett öklével széke karfájába csapott, és szorosan összezárta a szemét. – Albus, tudatában vagyok, hogy ha Voldemort szintén a kúriában van, akkor Ula is és én is veszélyben vagyunk, de te is tudatában kell, hogy legyél, hogy már egy hónapja ott vagyok, és mindketten jól vagyunk. Ha Voldemort meg akart volna támadni, már megtette volna – morogta, és átkozottul próbálkozott, hogy ne veszítse el az önuralmát.

Harry, kérlek, ne veszélyeztesd magad csak azért, hogy szexelhess velem... Nyögte a Sötét Nagyúr, miközben Albus így felelt.

- Harry, ebben az esetben attól tartok, Voldemort hagyhatja, hogy biztonságban érezd magad. – Kék szemét az előtte levő fiúra emelte, és tekintete utat vágott Harryhez, még ha ő nem is láthatta azt. – Utasítalak, hogy a nap végére költözz vissza Roxfortba!

- Nem utasítgathatsz – sziszegte a Fiú-Aki-Túlélte, és zöld szeme kipattant.

°°A Főnix Rendjének, és a Roxfort tanári karának tagja vagy, Harry°° - válaszolta Fawkes. °°Attól tartok, utasítgathat téged.°°

Csak egyezz bele, kérlek, szerelmem – könyörgött Tom.

Harry összeszorított foggal bámult az igazgatóra. – Gyűlöllek – köpte, mielőtt felállt, és kiviharzott az irodából.

Biztos vagyok benne, hogy még meg tudlak látogatni, ha megígérem, hogy nem viszlek ki az iskolából, ugye tudod. Mormogta Tom megnyugtatóan. És ott lesz veled Perselus és Poppy, akikkel beszélhetsz persze abban az esetben, ha szükséged van még egy Sötét Rendtagra, hogy megvitass vele valamit.

Utálok csapdában lenni - kiáltotta Harry, és miközben levetette magát az iskola előtti lépcsősoron. Utálok úgy érezni, hogy nincs hova mennem! Te tudod ezt!

Igen tudatában vagyok neki, de Albus ebben az esetben nem fog választást biztosítani.

- Harry! – szólalt meg egy meglepett női hang.

Harry felnézett, és látta, hogy Poppy Pomfrey siet fel hozzá. Utiköpenyt viselt, és nála volt a medicinás táskája. – Nahát, Helló, Poppy.

A javasasszony megállt a fiatal varázsló előtt, és felnyúlt, hogy letörölje a könnycsíkot. – Mi a baj?

Harry összeszorította az ajkát. – Albus látta Voldemortot a kúriában. Azt mondja, hogy itt kell maradnom a nyár további részében.

- És azt próbálod eldönteni, mit mondj Marcusnak – bólintott a mediboszorkány szomorkásan.

Harry bólintott. Poppy egyike volt annak a két tanárnak a tanári karból, akik tudták, hogy Marcus Brutus, aki az előző tanévben a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgyat tanította, a valóságban a Sötét Nagyúr, Voldemort volt. Megértette a helyzet beteg humorát. – Nem akarok itt maradni.

Poppy egyik kezét lágyan Harry vállára tette. – Tudom, de mikor Albus nem ad neked választást… - jegyezte meg egy apró szomorkás mosollyal. – Mondd meg Marcusnak, hogy Albusnak szüksége van rád itt arra az esetre, ha az iskolát megtámadnák, vagy valami ilyesmit. A támadásokkal, amelyek váratlanul felerősödtek, Albus valószínűleg elkezdi visszahívni a tanárokat a szünetükről. Lehajolt, egészen közel a fiúhoz, hogy odasúgja: - És nem úgy van, hogy Albus Dumbledore akármilyen átkozott dolgot képes megtenni, ha arra kerül a sor, hogy itt tartson téged, Nagyuram – csókolta meg az arcát. – Gyere, látogass meg, amikor visszajöttél! Scamp kölykei nemrég megszülettek, és még nem igazán volt időm, hogy elnevezzem őket.

Harry bólintott, és felállt, megtörölte nedves arcát. – Rendben. Ha látod Albust, tudasd vele, hogy elmentem összeszedni Ulát és a cuccunkat.

- Természetesen – mosolygott Poppy, majd elindult az iskolába.

Harry nehéz sóhajjal elindult a kapuhoz.

-hp-

-hp-

Fordítói megjegyzés: Itt a vége, fuss el véle... Tudom, hogy egy kicsit (heh) sokat kellett rá várni, nem utolsósorban miattam (amiért bocsánatot kérek), de azért csak a végére értünk az Elhagyvának. Ezennel köszönöm mindenkinek, aki közreműködött a három(!) év folyamán, egyiktek nélkül sem sikerült volna, már csak azért sem, mert a végén szegény Herika kis híján az akaratom ellenére fordította :D Úgy értem nem akaródzott bétázni... De ez azt hiszem feltűnt nektek is.

És most a szomorú hír: folytatás nem lesz, mi legalábbis nem folytatjuk. Ha valaki szeretné lefordítnai a „Reclaim"-et, nyugodtan lásson hozzá, tudjátok, a szokásos ceremónia, értesíteni Bats-et, megszervezni a bétázást, feltöltögetni... ha gondoljátok, szólok Batsutousai-nak, hogy én befejeztem, hogy ezzel ne legyen gond.

Mindenkinek köszönöm a türelmet, aki eddig eljutott, és még nem átkozott meg O:) Azt hiszem ez volt az utolsó fordításom, bár előfordulhat, hogy még előállok egy másikkal, ha sikerül magamat rávenni, hogy lefordítsam az utolsó két fejezetet, mert kár lenne veszni hagyni az előző kétszázötven oldalt, de ahhoz sem nyúltam már egy éve, tehát nem ígérhetek semmit. Sajnos.

Tomban és Harryben gazdag szép álmokat kívánok mindenkinek!

Enelen