3. Váratlan vendég
A magas sarkú cipők kopogása kegyetlenül felverte a lépcsőház éjszakai csendjét. A sietős léptek fáradhatatlanul mászták az emeleteket, egyre feljebb és feljebb, míg végül megállapodtak egy ajtó előtt. A csengőt egy fekete bőrkesztyűs kéz nyomta meg. Odabentről kiszűrődött az irritáló berregés. Tipikus csengőhang, mint a filmekben. Eltelt néhány végtelenbe nyúló másodperc, majd az ajtó kinyílt. Jóképű, fiatal, rövid barna hajú, barna szemű férfi állt a küszöbön. Csodálkozó tekintete centiről-centire végigmérte a magas sarkú csizma gazdáját: a két hosszú, formás lábat, feszes bőrnadrágba csomagolva. Szeme feljebb siklott, majd egy másodperc töredékéig elidőzött a bőrdzsekiből előbukkanó mély dekoltázson. Aztán amikor az arcot is megpillantotta, elvörösödött, és rekedt hangon tudott csak megszólalni.
- Jill???
- Helló Chris. Rég láttuk egymást.
A férfi szája tátva maradt a csodálkozástól.
- Te jó ég, tényleg te vagy az! Rettenetesen aggódtam érted!
- Akárcsak én! Ha tudnád mióta próbállak elérni... Bemehetek? – kérdezte a nő, miközben lehúzta magáról a kesztyűt.
- Persze!
Chris szélesre tárta az ajtót, és Jill besétált. A férfi Lesegítette róla a kabátot, majd a fogasra akasztotta. Most már teljes pompájában is megcsodálhatta a szemérmetlenül kivágott sötétvörös fölsőt.
- Mit nézel rajtam annyira?
- Ss...Semmit, csak... még nem láttalak ilyen öltözékben. És a hajad is hosszabb lett – tette hozzá Chris elvörösödve.
- Nem tetszik?
- De!
- Nyugi, nem azért jöttem hogy elcsábítsalak. Azt majd utána.
- Tessék?
- Csak viccelek! Chris, hová tetted a humorérzéked?
- Bocs. – Chris zavartan beletúrt a hajába. - Ma tök hülye napom van. Gyere, menjünk be a nappaliba. Illetve... hát az én szobám a nappali, de remélem nem gond. Egy kicsit rendetlenség van.
- Á semmi baj. Nekem kéne bocsánatot kérnem amiért ilyen későn zavarok – felelte Jill, és levette a csizmáját is, hogy ne koszolja össze a szőnyeget.
- Te sosem zavarsz – mosolygott Chris.
- Ezt bóknak veszem.
Ahogy beléptek a szobába, Jillnek megakadt a szeme a berendezésen, ugyanis annak majdnem minden darabja hófehér volt. A szőnyeg, a tapéta, a kanapé, de még a szekrények is. Egyedül a tévé volt fekete. A szófa előtt egy alacsony, üvegből készült dohányzó asztal állt. Rajta újsághalmok hevertek, üres pizzás doboz, műanyag pohár, kólás üveg. Chris a kanapéhoz vezette a lányt, és hellyel kínálta, de Jill inkább állva maradt.
- Honnan tudtad a címünket?
- Nem rég összefutottam Trenttel. Azt mondta sürgősen nézzek be hozzátok, mert szükségetek lesz rám.
- Trenttel?
- Igen. Tehát miben segíthetek?
Chris megrázta a fejét.
- Az az igazság, hogy... fogalmam sincs. Talán Claire majd megmondja. Ő ugyanis épp most találkozik vele. Illetve – ránézett az órájára - remélem hogy most már hazafelé tart.
- Ó. Értem. Claire miatt ne aggódj, ő tud vigyázni magára. Másrészt, Trenttől nem hiszem hogy tartanunk kéne.
- Nagyon remélem.
- Azért ez vicces, hogy az a pasas mindig előre tud mindent. Vajon mit forgat a fejében megint? De még ha feleslegesen küldött is ide, legalább végre találkozunk – mosolyodott el Jill, aztán a mosoly el is tűnt az arcáról. - Hallottam mi történt veletek azon a szigeten, és hogy még az Antarktiszt is megjártátok. Azóta próbállak megtalálni. Tudod... annyira féltem! Nem is tudom mihez kezdenék ha valami bajod esne.
- Jill...
Chris szerette volna megnyugtatni, hogy minden rendben, de ahogy a szemébe nézett, hirtelen rádöbbent, hogy volt kolléganője sokkal többre vágyik néhány vigasztaló szónál. Régóta ismerték már egymást, és a S.T.A.R.S.-nál eltöltött évek során szoros barátság alakult ki köztük. A kastély incidens óta azonban valami megváltozott. A kapcsolatuk sokkal bizalmasabb lett. Bár még sosem gondolt rá, hogy talán több is lehetne köztük barátságnál, de...
A fenébe is, ne gondolkozz annyit, inkább lépj valamit!
Hirtelen azon kapta magát, hogy Jill keze felé nyúl. Mintha nem is ő irányította volna a karját. Érezte, ahogy a nő puha, meleg keze a tenyerébe simul, és ujjai rákulcsolódnak az övéire. Lassan közelebb húzta magához, majd átölelte őt. Jill szorosan simult hozzá, fejét a férfi mellkasán pihentette. Hosszú másodpercek teltek el így, egyikük sem mozdult, egyikük sem szólalt meg. Annyira megnyugtató volt a nő közelsége, hogy Chris legszívesebben órákon át a karjaiban tartotta volna. Végül Jill zavartan kibontakozott az ölelésből, és amikor a tekintetük találkozott, Chris már biztos volt benne, hogy a nő sem közömbös iránta.
Ekkor nyitott be a szobába Claire.
- Chris, megjöttem... Oh! Bocs ha megzavartam valamit, már itt se vagyok... – tette hozzá, amikor észrevette, hogy a két volt S.T.A.R.S. tag hirtelen elengedi egymás kezét.
- Claire! Nem, nem mi csak... Ő itt Jill Valentine!
- Ezt valahogy sejtettem – kacsintott bátyjára huncut mosollyal, majd közelebb sétált hozzájuk és kezet nyújtott - Jill, örülök hogy végre megismerhetlek.
- Én is örvendek – felelte a nő, viszonozva a kézfogást. – Szóval, hallom randevúd volt Trenttel.
- Mit mondott? – érdeklődött Chris.
A lány arca elkomorult Trent nevének hallatán. – Csomagoljatok. – felelte. - Még ma éjjel indulunk.
- Micsoda?
- Hová megyünk?
- Ausztráliába. Itt az ideje, hogy ismét szétrúgjuk az Umbrella seggét.
Chris elmélyülten lapozgatta a Trenttől kapott dossziét. Térképek, feljegyzések, fényképek kerültek elő. A telephelyen dolgozók nevének listája, belépési kódok, adatok a T-Veronica vírusról, az épületek tervrajza... még egy pontos útvonal leírás is, hogy miként juthatnak oda.
- Tasmania! Ez őrület, de hisz az több ezer mérföldre van innen. Ráadásul onnan már csak egy ugrás és ismét az Antarktiszon vagyunk...
- Logikus. Nyilván nem véletlenül választottak a Déli Sarkhoz közeli helyet – mondta Claire - Nem vagyok oda az ötlettől hogy megint egy szigetre megyünk. De ha Steve valóban életben van...
Chris húga arcára pillantott. Claire szemében elszántság csillogott. Tudta, hogy semmivel sem tudná őt lebeszélni az életveszélyes tervről. Steve valamiért borzasztó fontos volt a lánynak. Részben meg is értette, hisz rettenetes dolgokat éltek át együtt, és tapasztalatból tudta, hogy egy ilyen kaland után az ember máshogy tekint a világra, és főleg az emberekre, akik ott voltak vele a nehéz időkben. Ugyanez volt a helyzet vele és Jillel. Csakhogy Claire azelőtt nem ismerte Steve-et, alig egy napot töltöttek együtt.
Furcsa, hogy ennek ellenére mégis olyan erős kötődés alakult ki köztük, hogy gondolkodás nélkül képes kockára tenné miatta az életét!
- Most már értem miben leszek nagy segítség – szólalt meg Jill. – Feltételezem egyikőtöknek sincs kocsija.
- Tényleg nincs – helyeselt Chris.
- Én pedig Raccoon Cityben hagytam a Harleyt – mondta szomorúan Claire. – Az éjszakai tömegközlekedéssel meg órákba telne eljutni a reptérig. Még jó hogy nem kell jegyet foglalnunk. Ha minden igaz, vár ránk egy magán repülőgép. Trent jóvoltából... Hé, ne nézzetek így rám! – tette hozzá látva társai arckifejezését. – Chris remek pilóta. Így jutunk oda a leggyorsabban.
- A fenébe is, ha tudom hogy megint bevetésre megyünk, előbb hazaugrottam volna átöltözni.
- Ez a ruha talán előnyösebb lesz mint gondolnád – kacsintott a nőre Claire. – Ha le kell venni néhány biztonsági őrt a lábáról.
- Azt egyszerűbb módon is megtehetjük – Chris egy fekete zsákot húzott be a szobába, majd mielőtt tartalmát a földre borította volna, leterített egy sötét színű plédet, hogy megóvja a szőnyeget a fegyverolajtól.
- Hű! Neked aztán szép fegyvergyűjteményed van – csodálkozott Jill, miután a férfi az utolsó darabot is kirázta a zsákból.
- Na igen, a mi drága Barry barátunk időnként kedveskedett egy-két finomsággal.
Claire lehajolt, és a combra csatolható tokokkal együtt elvette a félautomata M-100P pisztolyokat. – Remélem nem gond ha magammal viszem őket, Chris.
A férfi bólintott, majd kérdőn Jillre nézett.
- Biztos, hogy velünk akarsz jönni?
- Persze hogy biztos! Nem fogok megint tétlenül üldögélni a lakásban, azon filózva, vajon éltek-e még.
- Örülök. Nálad nagyobb segítséget nem is kaphatnánk.
- Bármikor számíthatsz rám. És még kölcsön-stukker sem kell – felelte a nő és előhúzott egy Smith & Wesson típusú Magnumot. – Azok után amit Raccoon Cityben átéltem, nem mennék ki nélküle az utcára.
- Helyes – mosolygott Chris. - Azért remélem észben tartjátok, hogy életveszélyes dologra vállalkozunk. Még ha most nem is lesznek sétáló, húsevő hullák.
- Pontosan erre képeztek ki minket a S.T.A.R.S.-nál, Chris. Hogy kezeljük az ilyen helyzeteket – mondta Jill. – És ami azt illeti, Claire sem panaszkodhat.
- Tudom – Chris lerakta a dossziét, és elkezdte visszapakolni a zsákba a többi fegyvert. Úgy döntött, magukkal viszik az egészet a biztonság kedvéért. - Tudom. És igazatok van. Csak arra akartam célozni, hogy nem vakációra megyünk. Ne gondoljátok, hogy ezúttal könnyebb dolgunk lesz. Ki tudja mivel fogunk ott találkozni. Ahogy az Umbrellát ismerem, összefuthatunk sokkal borzalmasabb teremtményekkel is, mint amiket eddig láttunk. Nem beszélve a vírusról... – Váratlanul Jill kiáltása vágott a szavába.
- Te jó isten! Ezt hallgassátok! – A nő a földön heverő dosszié fölött ült, és az egyik dokumentumot tanulmányozta. Egy viszonylag friss újságcikk volt az Umbrelláról. Jill hangosan olvasni kezdte a szöveget.
- ...Albert Wesker, a telephely vezetője cáfolta a hírt, miszerint birtokában van a világ egyik leghalálosabb vírusa, amely néhány hónapja egy egész város pusztulását okozta. A hatóságok egyelőre tehetetlenek, ugyanis Raccoon Cityben minden bizonyíték megsemmisült a város sterilizációja során, a hatalmas gyógyszerészeti vállalat pedig tisztázta magát a vád alól. Amikor Weskert kérdőre vontuk, a következő választ kaptuk: „Nevetséges, hogy ha valami disznóság történik, egyből az Umbrellát veszik elő. Nálunk tisztességes emberek dolgoznak. Vállalatunk célja, hogy minél több betegségre megtaláljuk az ellenszert." A nyomozások továbbra is folynak az ügyben.
- Mekkora egy szemétláda! – Csattant fel Claire. – Ezek szerint ismét az Umbrellának dolgozik.
Chris kikapta a papírt Jill kezéből. – Ez... Ez nem lehet igaz! Claire, miért nem szóltál semmit Weskerről? – A kanapéhoz sétált a dossziéval és lehuppant.
- Mert tudtam hogy kiborulnál, és lefújnád az egész akciót – felelte Claire.
- Rosszul gondoltad. - Mondta Chris elszántan némi hallgatás után, és rávigyorgott húgára - Alig várom hogy viszont lássam Weskert, és végre visszafizessük a vállalatnak ami jár.
- Szuper vagy! – Claire átölelte bátyját és egy puszit nyomott az arcára
- Nem vagyunk ehhez egy kicsit kevesen? – Vonta fel a szemöldökét Jill. Chris nyugodt hangon válaszolt.
- Kevesen vagyunk, de így nem keltünk feltűnést. Senki sem számít ránk. És ha még mindez nem lenne elég, Trent jóvoltából a kezünkben van minden információ. Ha pedig sikerül sötétben odaérnünk, minden körülmény tökéletes lesz.
- Teljesen igazad van - helyeselt Claire. - Akkor jobb lesz ha azonnal indulunk És ne feledjétek, a legfontosabb, hogy kihozzuk Steve-et. Bármi áron.
Megjegyzés: Íme néhány kép Claire és Jill ruhájáról (az arcukat ne figyeljétek, mert nem hasonlít) valamint Claire és Chris lakásáról:
http://www.freeweb.hu/claire-redfield/szoba.JPG
http://www.freeweb.hu/claire-redfield/Claire.JPG
http://www.freeweb.hu/claire-redfield/Claire-withoutcoat.JPG
http://www.freeweb.hu/claire-redfield/Claire2.JPG
http://www.freeweb.hu/claire-redfield/Claire2-withoutcoat.JPG
http://www.freeweb.hu/claire-redfield/Jill.JPG
http://www.freeweb.hu/claire-redfield/Jill-withoutcoat.JPG