4. Úton, útszélen
A havazás nem hagyott alább. A kocsin vastag rétegben állt a fehér, porhanyós lepel, pedig alig fél óra telt el azóta, hogy leparkolt a ház előtt. Jill előhalászta zsebéből a kulcsokat, és sietve kinyitotta az ajtót. Orrát azonnal megcsapta légfrissítő cseresznye illata. Beült a kormányhoz, majd bekapcsolta a fűtést és az ablaktörlőt, közben a többiek is beszálltak a hátsó ülésre. Tágas autó volt, nagy csomagtartóval
- Kössétek be az öveket. Ilyenkor még téli gumival is veszélyes a közlekedés.
- Vicces, hogy ahová megyünk ott tombol a nyár. Lehet napszemüveget is kellett volna hozni? – gondolkodott hangosan Claire.
- Nálam van fürdőruha – mondta Jill. – Csak vicceltem! – Tette hozzá nevetve, amikor a visszapillantó tükörben meglátta Chris döbbent arckifejezését. Miután az ablaktörlő végzett a tisztítással, beindította a motort, és a Chevrolet Tahoe kifarolt a parkolóból.
A belvárosban a nagy hóesés ellenére sem állt le a közlekedés, bár a forgalom korántsem volt akkora, mint nappal, vagy száraz időben. Jill úgy számolta, így röpke háromnegyed óra alatt eljutnak a reptérre.
- Nem kellett volna mégis megvárni a reggelt? –Vetette fel a kérdést Chris. – Lehet most nem vagyunk fáradtak, de a repülőút akkor is tíz óra. Minimum. Attól függ milyen géppel megyünk.
- Nem hiszem hogy el tudnék aludni abban a tudatban, hogy az Umbrella valahol ismét kavarja a szart, és Steve ott van – felelte Claire - Életben van. Még most is nehezen fogom fel.
- Igen, azt hiszem igazad van.
- Ráadásul, az időeltolódás miatt sötét lesz mire odaérünk. Ennél jobban nem is időzíthetnénk. De talán lesz alkalmunk aludni a repülőn.
- Tudunk valami konkrétat erről? – Kérdezte Jill. – Azonkívül hogy magángép.
- Trent nem avatott be a részletekbe. Csak annyit mondott, hogy egy férfi várni fog ránk, és útba igazít.
Chris meglepetten nézett húgára. – Várni? És mi lett volna, ha csak reggel megyünk?
- Úgy tűnik Trent túl jól ismer minket.
- Ó, ne, a francba ezt nem hiszem el! – Jill hangját hallották elölről.
- Mi a baj?
- Fogytán a benzin. Jobb lesz ha sürgősen találunk egy benzinkutat, mielőtt teljesen kiürül a tank.
- És ezt nem vetted észre korábban? – érdeklődött Claire.
- Épp ez az! Amikor leparkoltam a kocsit nálatok, még majdnem teli volt! Nem sokkal azelőtt tankoltam, hogy beértem a városba.
- Ezek szerint...
- Valakinek nem tetszik amire készülünk – bólintott Chris.
- Ugyan már! – Claire megrázta a fejét. – Lehet, hogy csak közönséges tolvajok csapoltak meg. Ha valaki keresztbe akar tenni nekünk, miért nem rejt bombát a kocsiba, ami mondjuk akkor robban, amikor elfordítod a kulcsot az ajtózárban?
- Talán mert meg akar bizonyosodni róla, hogy mindannyian az autóban vagyunk, és csak akkor kezd el visszaszámlálni, amikor beindítom a motort, aztán mondjuk tíz perc elteltével robban – felelte szórakozottan Jill. - A benzin pedig csak figyelemelterelés.
Ennek hallatán egy pillanatra dermedt csend telepedett a társaságra.
- Basszus! – Jill lehajtott a útról, és beletaposott a fékbe.
- Jill, ugye ezt nem gondolod komolyan? Claire csak viccelt!
- Szálljatok ki!
Claire és Chris értetlenül meredtek rá, a nő tekintetében rémület tükröződött. Mindannyian kipattantak, majd Jill lehasalt a földre, és benézett az autó alá.
- Ilyen nincs! – kiáltott fel néhány másodperc múlva. Az autó aljára egy apró szerkezet volt erősítve.
- Mi a baj? – Hallatszott Chris hangja – Csak nem azt akarod mondani, hogy tényleg...
- Nem! Nyugi, nincs bomba. Csak egy nyomkövető.
- Mi? A rohadt életbe!
- Tessék – Jill leszedte és odadobta a férfinek a szerkezetet, majd felállt a földről. – Csak dobd el jó messzire, és húzzunk innen, mielőtt rajtunk ütnek.
- Nekem jobb ötletem van – Claire kivette a tárgyat Chris kezéből, és a közeli vegyesbolt előtt parkoló kocsihoz sétált. Az autóban szólt a rádió, ami arra engedett következtetni, hogy a tulajdonos pár percen belül visszatér. Körülnézett, hogy nem látják-e mások, majd lehajolt, és a jármű aljára erősítette a nyomkövetőt.
- Így. Ez majd eltereli őket egy kis időre. És most nyomás!
- Claire, te egy zseni vagy!
- A kedvenc sorozatomban láttam – mondta a lány vigyorogva.
Visszaszálltak az autóba, és fél perc múlva már ismét elvegyültek az éjszakai forgalomban. Jill nyugtalanul nézegetette a visszapillantó tükröt. Nem volt kérdés, kinek a keze van a dologban. Az Umbrellát nem lehet ilyen könnyen lerázni, ezt mindannyian jól tudták. Raccoon Cityben még a saját házában sem volt biztonságban, a vállalat ugyanis holtan akarta látni az összes S.T.A.R.S. tagot a kastély-incidens óta, és minden eszközt bevetett, hogy ezt meg is valósítsa. Először fegyveres katonák ütöttek rajtuk. Aztán jött a Nemesis
Elég! Koncentrálj inkább az útra, és légy résen!
Épp egy kereszteződéshez értek, amikor Chris megszólalt.
- Jill, itt fordulj jobbra! Néhány sarokra van egy benzinkút. – Jill jobbra kormányozta az autót, és nem sokkal később észrevette a kivilágított táblát.
- Végre! Remélem Claire trükkje tényleg beválik, és nyerünk egy kis időt. Legalább addig, amíg tankolok.
- Nem értem, honnan szereztek tudomást rólunk – Claire elgondolkozva bámulta az elsuhanó, havas fákat és villanyoszlopokat. - Egy lélek sem volt az étteremben, ahol találkoztam Trenttel, csak a pincérnő a pultnál, de aztán ő is... Ó! Oh... Hát persze.
- Mi az? – érdeklődött Chris.
- A pincérnő... Telefonált valakinek. Nem sokkal azután, hogy leültem Trenthez. Aztán eltűnt vagy tíz percre.
- Ez még nem jelent semmit.
- Talán nem. De talán igen... Mindegy. Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan ismét nagy szószban leszünk.
- Már így is abban vagyunk – Jill lekanyarodott a benzinkúthoz. - Ha az Umbrella tud a tervünkről, mindent el fognak követni, hogy megállítsanak. A kérdés, vajon harmadszorra is lesz-e olyan szerencsénk, hogy élve megússzuk?
Jill végzett a tankolással. Miután visszarakta a gumitömlőt a helyére, a kocsihoz sétált, behajolt a nyitott ablakon, és keresgélni kezdett a kesztyűtartóban. Nem sokára kihúzott egy fekete pénztárcát, melyen ezüst színű cérnával hímzett S.T.A.R.S. jelvény virított. Claire szeme megakadt a tárcán.
- Szép darab.
- Oh. Kösz. Tudod, a legtöbb S.T.A.R.S.-os kacattól már megszabadultam, de ettől képtelen vagyok megválni. Az első munkanapomon kaptam Barrytől, amolyan üdvözlő ajándékként. A lelkemre kötötte, hogy mindig vigyem magammal, mert szerencsét hoz.
- Szuper, arra most nagy szükségünk lesz – mosolygott Claire.
- Maradjatok itt, bemegyek fizetni. Ha bármi gyanúsat, vagy fenyegetőt észleltek...
- Ne aggódj, számíthatsz ránk – Vágott a szavába Chris. - De azért siess!
- Még valamit? – Érdeklődött a sötétbőrű férfi a kasszánál.
- Nem köszönöm. Csak a benzin lesz – felelte Jill, és elővett néhány papírpénzt a tárcából. - Az aprót tartsa meg, sietek. - Azzal sarkon fordult, és már indult is a kijárat felé, ám ekkor valaki megszólította.
- Hová sietsz, tündér? Miért nem iszol velem egy kávét? – Jill megtorpant, és idegesen a hang irányába fordult. Egy fiatal, húsz év körüli, talpig feketébe öltözött, hosszú fekete hajú srác ült az egyik asztalnál, előtte kávéscsésze.
- Te hozzám beszélsz? – Kérdezte a nő flegmán.
- Nem, szivi, a pénztáros bácsihoz. – Jill lesújtó tekintetet vetett rá, majd türelmetlenül megrázta a fejét, és tovább indult.
- Várj! Nincs egy szál cigid?
- Kopj le!
- Egy öngyújtód esetleg?
- Ez egy benzinkút! Ha lenne, se adnék a kezedbe gyújtót! – Rátette a kezét az üvegajtó kilincsére, és lenyomta. A férfi ekkor ismét utánaszólt.
- Rendben, akkor csak beszélgessünk egy kicsit... Jill.
A nevének hallatán Jill megmerevedett. Döbbent arckifejezéssel fordult az idegen felé, egyik kezével még mindig a kilincset markolta, a másikkal pedig már a fegyverét. Aztán meggondolta magát, és kirohant az épületből. Egy pillanattal később hallotta, hogy a férfi követi. Befordult az épület sarkán, és szorosan a falhoz lapult, miközben készenlétben tartotta a Magnumot. Talán hülyeség az egész, és a srác nem akar semmi rosszat, nincs semmi köze az Umbrellához, de...
De tudja a neved. Tudja a neved, és te még soha életedben nem láttad őt! Ez épp elég gyanús...
- Jill? – A hang közvetlen közelről hallatszott. – Nem kell félned, csak beszélni szeretnék. – A következő pillanatban megjelent a férfi sötét sziluettje. Jill kihasználta az alkalmat, hogy a srác nem látja őt a sötétben, megragadta a karját, és a falhoz rántotta, majd az arcának szegezte a fegyvert.
- Ez az, szivi! Én is vadul szeretem! – Úgy tűnt az idegen egy cseppet sem rémült meg.
- Ki a büdös franc vagy te, és honnan tudod a nevem?
- Hé, nyugalom! A nevem Eric. Eric Osborne. Az hogy honnan ismerlek, elég hosszú történet...
- Na arra nekem nincs időm – felelte Jill – Fél percet kapsz, hogy összefoglald.
- Különben? Lepuffantasz?
- Nem viccelek. Ha valóban ismersz, tudod hogy megteszem. Ne kényszeríts rá.
- Igen ismerlek, drága. És tudom, hogy sosem lennél rá képes.
- Úgy gondolod?
- Úgy. De egy csókért cserébe talán hajlandó vagyok gyorsan összefoglalni amit tudni szeretnél.
- Neked teljesen elment az eszed, vagy egyszerűen csak meg akarsz halni? Ha még nem tűnt volna fel, épp egy Magnumot szegezek az arcodnak.
- Pedig semmi okod rá – válaszolta Eric, és egy határozott mozdulattal eltolta a fegyvert. Jillt ez olyan váratlanul érte, hogy ellenkezni is elfelejtett, a következő pillanatban pedig arra eszmélt, hogy már ő áll a falnak döntve, a férfi szája az ajkain.
Hogy jutottam idáig?
A pillanatnyi megdöbbenést követően összeszedte a maradék józan eszét, és ellökte magától a srácot.
- Mi a fenét képzelsz?
- Nem képzelek semmit - vigyorgott Eric. - Egyszerűen csak megteszem.
- Meg ne próbáld mégegyszer, mert esküszöm megöllek!
- Ne aggódj, tündérem. Mondtam, hogy egy csókért cserébe olyan leszek, mint a kezes bárány. Most, hogy ezzel megvagyunk, rá is térnék a lényegre.
Jill türelmetlenül karba fonta a kezét, és tekintetét a srác zöldes-kék szemeibe fúrta.
- Hallgatlak...
- El kell jutnom Ausztráliába az Umbrellához. – Eric olyan nyugodt természetességgel közölte ezt, hogy Jill először fel sem fogta a szavait. Értetlenül meredt a férfira, aki azonban ugyanolyan nyugodt hangon folytatta. - Azt hallottam te épp odakészülsz.
- Tessék?
- Veled kell mennem.
- Honnan veszed, hogy...
- Nézd, azt kérted mondjam el a lényeget. Ha minden mondat után megkérdezed hogy miért, órákig itt fogunk állni.
- Bocs, de ez nevetséges. – Jill ellépett a faltól, majd idegesen járkálni kezdett - Leszólít egy idegen, aki tudja a nevem, azt állítja hogy ismer, ráadásul le is smárol, aztán közli, hogy tud a szupertitkos küldetésről, és velem akar jönni...
- Mindenképp odamegyek – közölte Eric a szokásos nyugodt hangnemben. - Ha nem veled, akkor majd ott találkozunk. De azért jobban örülnék, ha megszánnál egy fuvar erejéig, és nem kéne stoppal mennem.
- Mégis miért tenném?
- Mert közös a célunk, és van egy közös barátunk is. Általa ismertelek meg téged. Carlos sajnos nem tudott eljönni, épp egy küldetés kellős közepén van Európában.
- Jól hallottam, azt mondtad Carlos? Carlos Oliveira?
- Miért, ismersz mást Carlost? – mosolygott rá Eric.
- Nem értem... Carlos honnan tudhatta volna, hogy mire készülök, amikor én is csak ma tudtam meg?
- Mr. Trent Carlosszal is tartja a kapcsolatot. Nyilván sejtette, hogy te is a többiekkel mész majd, amikor tudomást szerzel a dologról. Carlost pedig ismered milyen... mindig ott akar lenni, hogy vigyázzon rád.
- Szóval Carlos téged küldött maga helyett? Hogy segíts nekem?
- Nos... Nem egészen. – Eric vett egy mély levegőt, majd lassan kifújta. – Más oka is van annak, hogy itt vagyok. Mondjuk úgy, hogy egy személyes ügy. Nekem is van egy kis leszámolnivalóm a vállalattal... De ez már tényleg hosszú történet. Majd útközben elmesélem. Jobb lesz ha el is indulunk, a többiek már bizonyára aggódnak érted...