Cím: Today... Tomorrow... Always...
Írta: Drachiss
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: slash, durva beszéd
Tartalom: Draco szakít Harryvel, és ez olyan események arzenálját indítja el az életében, amelyekre eddig gondolni sem mert...
2. Cím nélküli fejezet
Fél év.
Ennyi ideje annak, hogy kirúgtál. Ennyi ideje annak, hogy utoljára láttalak. Ennyi ideje hiányzol. Hogy szerethetlek még mindig? Hogy vagyok rá képes? Hisz tönkretettél!
- Draco!
A picsába.
- Mi van Perselus?
- Ezerszer elmondtam, hogy az én otthonomban ne részegedj le. Ha inni akarsz, menj el máshová, de az én padlómat nem hányod össze mégegyszer!
- Nem vagyok részeg!
- De még néhány pohár Lángnyelv Whiskey és az leszel!
- Merlin szerelmére Perselus! Könyörgöm, hagyj már békén egy kicsit! Hadd szenvedjek magamban!
- Nem! Nem fogom hagyni, hogy egy alkoholista, lezüllött disznó legyen belőled! Nézz már magadra Te gyerek! Ami kis pénzt össze tudsz kaparni, azt is italra és cigarettára költöd! Mi lesz így belőled?
- Perlselus - próbálok nyugodt hangon beszélni, de egész testemben remegek az idegességtől - , amikor ide jöttem, csupán egy ágyat kértem, amin elalhatok. Se a segítséged, se az atyai jótanácsaid nem kellenek.
- Értem - szólal meg ő is valamivel higgadtabban. - A Te életed és nekem valóban nincs jogom beleszólni. Én ebbe a vitába nem fogok még egyszer belemenni, hisz láthatóan az eddigieknek sem volt értelme. De gondolkozz el rajta, hogy egy olyan ember, mint Potter - szinte köpi a neved - megérdemli-e, hogy kínozd magad miatta és teljesen tönkre menjen az életed?
- Perselus. Én szeretem Harryt.
- Már megbocsáss, de ezzel én is tisztában vagyok. A kérdés csak az, hogy megérdemli-e.
Nem szólalok meg. Próbálom agyamból kizárni a szavait. Pár percig néma csend van, majd sarkon fordul és az ajtóhoz sétál. Mikor a kilincsen van a keze, még visszaszól.
- Én voltam az, aki kimentett Lucius karmai közül, mikor megtagadtad és ő meg akart ölni. Én voltam az, aki az elixíredet főzte, mikor a végső csata után majdnem meghaltál. Én voltam az, aki a betegágyad mellett ült és ápolt, amikor idejöttél betegen és gyengén. Olyan vagy nekem, mintha a saját fiam lennél, és tudom, hogy Te is apaként tekintesz rám. Éppen ezért nem szeretném, hogy teljesen magadba roskadj. Ennél többet én nem tehetek. Most órára kell mennem, csak késő délután jövök.
Azzal kisétál az ajtón.
Remek. Persze tudom, hogy igaza van. Miután kirúgtál, nem maradt semmi pénzem, így rövid úton kiraktak a motelből. Az első hetekben barátoknál húztam meg magam, ami őszintén szólva borzalmas volt. Nekem, Draco Malfoynak kuncsorognom kellett. Sohasem éltem még át megalázóbb helyzetet. Undorodtam magamtól. Ehhez én túl aranyvérű vagyok. Mindegy. Ez sem tarthatott sokáig, hisz minden ismerősömnek megvolt a maga élete, a saját problémái, így néhány hét alatt az utcán találtam magam.
Sohasem felejtem el, hogy milyen kétségbeesett és magányos voltam, mikor első éjszakámat töltöttem a parkbéli padon fekve. Nem mertem aludni. Perselus segített. Befogadott magához, és nem csak egy ágyat, egy egész lakrészt kaptam tőle itt a Roxfortban. Nehéz volt a szívem, hisz ezek között a falak között utáltalak annyira, majd később itt kezdtelek megkedvelni. Itt csattant el az első csókunk, majd itt került sor az első szerelmes éjszakára is.
Perselus még azt is elintézte, hogy Dumbledore munkát adjon nekem. Segédedző lettem Madam Hooch mellett. Pedig én nem kértem tőle semmit, de ő mégis odafigyel és vigyáz rám. Valóban olyan, mintha az apám lenne. Sőt, a vérszerinti apámnál klasszisokkal jobb.
Lucius még mindig sikeresen menekül a törvény elől. Már két éve, hogy az aurorokat kicselezve megszökött az Azkabanból. Azóta sem akadtak a nyomára. Persze nem volt nehéz meglógnia, hisz a dementorokat a Minisztérium elpusztítatta, így elég volt, hogy egy 'régi jó barát' látogatáskor becsempészett neki egy pálcát, a többi az ügyességére és a leleményességére volt bízva. Kingsley vezeti ellene a nyomozást, persze eredménytelenül. A legújabb pletykák szerint Spanyolország, Andora és Portugália között ingázik, így szinte lehetetlen a nyomára bukkanni. Persze erről sem állítható, hogy megbízható információ lenne, hisz a Próféta néhány hete még azt írta, hogy egy Puerto Rico-i üdülőhelyen látták. Mikor még dolgoztam, engem kizártak az ügyből összeférhetetlenség miatt. Pedig nagyon szívesen végeznék én magam vele! Amíg élek nem fogom elfelejteni azt a kínzást, amelyben részem volt, mikor elé álltam és megmondtam, hogy én bizony nem leszek annak a vörösszemű szörnyetegnek a szolgája. Ha Perselus akkor pár perccel később érkezik, már nem éltem volna.
Egyre jobban fáj a fejem. A kezemben lévő pohárból kiiszom az utolsó korty whiskey-t, majd lakrészem felé indulok. Egy forró zuhany után elterülök az ágyon. Alig pár percbe telik, míg az álom rám talál, s elalszom végre.
- Draco.
Nagyokat pislogva nyitom ki szemeim.
- Hmm... Mit akarsz Perselus?
- Leveled jött.
- Kitől?
- Granger.
Azonnal felülök és elveszem tőle a levelet, melyet felém nyújt. Ő feláll és szó nélkül kisétál a szobából, magamra hagyva engem a küldeménnyel.
Mindig örülök, ha Hermione ír nekem. Igaz, hosszú időbe telt, de végül ellenségekből sorstársak, majd később barátok lettünk. Hét hónapja volt az esküvője Weasley-vel. Hiába hívott meg, nem mentem el, hisz nem volt kedvem Veled találkozni.
Óvatosan kibontogatom a levelet, majd olvasni kezdem.
Drága Draco!
Nagyon régen nem írtál már nekünk, ezért úgy döntöttem, ismételten pennát ragadok kezembe, hogy megkérdezzem: Hogy vagy?
Tudom, nincs könnyű sorod mostanában, s emiatt nagyon aggódom. Legalább néha írhatnál pár sort, hogy tudjam, minden rendben
Veled. Mi Ronnal nagyon jól vagyunk, sőt! Holnap Londonban van dolgom, s mivel hétvége lesz, reménykedem benne, hogy Te is ráérsz.
Jó lenne, ha találkozhatnánk a kávéházban, ahova régen jártunk. Nem jut eszembe a neve, de tudod melyikre gondolok. Nagyon szeretném ha eljönnél, mert óriási hírem van a számodra!
Délután két órakor ott várlak!
Most zárom soraimat,
Szeretettel,
Hermione
Mosolyogva rakom félre a levelet. Hermione nagyon jól tudja, hogy mikor mire van szükségem. Tényleg jól jönne most egy baráti beszélgetés.
Miután Perselust tájékoztattam másnapi terveimről, visszafekszem aludni. Holnap végre egy baráti arcot láthatok...
A városban óriási a forgalom, de ez érthető, hisz hétvége van. Az emberek mind nagy bevásárlószatyrokkal megpakolva mennek végig az utcákon. Tekintetemet előre szegezve haladok, nem nézek oldalra akkor sem, mikor az ismerős park mellett megyek el, sem akkor, mikor az úttesten átkelve magam mögött hagyom azt a trafikot, melynél megpillantottam barátodat valaki mással. Végleges perc volt az, mely életembe olyan fordulatot hozott, melyről sohasem gondoltam volna, hogy megtörténhet.
Nem sokkal később megpillantom azt a kis kávézót, ahová olyan gyakran jártunk négyesben. Te, Ron, Hermione és én. Csendes, nyugodt kis hely. A falakat mézsárga tapéta fedi, minden asztalon vörös terítők. Igazán hangulatos, kellemes.
Belépek az ajtón, majd miután becsukom magam mögött, egyből a pulthoz sétálok.
- Jó napot - mondja az pincérlány. - Mivel szolgálhatok?
- Jó napot. Egy doboz cigarettát kérnék és egy csésze kávét.
- A cigaretta milyen legyen? - mutat a mögötte lévő polcra.
- A vörös dobozos - mondom.
Kezembe nyomja a cigit, majd elküld, hogy foglaljak helyet. Megfordulok, hogy keressek egy szabad asztalt, ám két barna, örömtől csillogó szempárral találom szembe magam.
- Ginny!
Többet mondani nincs is időm, mert vörös hajzuhatag borul vállaimra, ahogy a legkisebb Weasley a nyakamba veti magát.
- Merlinre! De jó látni Téged! - hallom motyogását, melyet alig értek.
Mikor végre elenged, szemeiben a viszontlátás örömének könnyei csillognak.
- Mikor érkeztél haza? - kérdezem én is boldogan.
- A múlt héten jöttem meg.
Néhány pillanatig csak meredünk egymásra, majd megfogja kezem.
- Gyere, Hermione már vár minket.
Az egyik sarokban lévő négy fős asztalhoz vezet, ahol megpillantok egy bozontos, barna hajzuhatagot. Már csak pár lépésre vagyunk tőle, mikor a gazdája észrevesz minket. Hermione - Ginnyhez hasonlóan - azonnal nyakamba ugrik.
- Jajj Draco! De jó, hogy újra láthatlak!
Az én figyememet a köszönés helyett azonban valami más köti le. A hasamhoz egy furcsán kemény valami nyomódik. Ahogy Hermione kiereszt karjai közül, végre jobban szemügyre vehetem. Meglepetten kiáltok fel.
- Hermione! Te terhes vagy!
Arcán ragyogó mosollyal néz vissza rám.
- Bizony, már a hatodik hónapban vagyok! Nemsokára jön a legifjabb Weasley.
Átjár a boldogság a két lány csillogó szemét látva. Ha én nem is, de ők legalább boldogok.
- Na gyerünk, üljetek már le - mondja Ginny.
Miután mindhárman helyet foglalunk és megkapom a kávém, beszélgetni kezdünk.
- ... és miután ott hagytam Briant, megismerkedtem Steve-vel. Jajj, ő nagyon kedves fiú volt! Csak sajnos fél fejjel alacsonyabb nálam... Szóval neki is kiadtam az útját, de néhány héttel később már ott volt Adam...
- Ginny! Ezt már büntetik! Hány fiúd volt az elmúlt egy évben?
- Jajj Draco! Ne légy hülye. Az Államokban teljesen más a felfogás egy párkapcsolatról, mint itthon.
- Akkor lehet, hogy nekem is oda kéne költöznöm.
A lányok egy jelentőségteljes pillantást váltanak, majd szomorú szemekkel merednek rám.
- Akarsz beszélni róla? - kérdezi Hermione csendesen.
- Nem - mondom. - Inkább meséljetek még! Az ikrek hogy vannak? Régen találkoztam velük.
- Fred és Alicia épp a tengerparton nyaralnak, úgyhogy addig Angelina és George vezetik a boltot.
- Nem, nem. - szól közbe Hermione - Angelina Fred felesége, Alicia pedig George-é.
- Lényegtelen. Úgyis cserélgetik.
Kis híján az asztalra köpöm a kávém.
- Mi? Cserélgetik?
- Nyugi, csak próbálkoznak vele. A lányok sem hülyék. Rájöttek, hogy hogyan lehet őket nagyon egyszerűen megkülönböztetni.
- Hogyan?
- Meg kell őket csikizni.
- Mi?
- Fred csiklandós, George viszont nem.
Elmosolyodom, miközben régi szép emlékek jutnak az eszembe. Hányszor, de hányszor kezdtél el te is kuckolni engem. De sosem ezt a szót használtad. Mindig azt kiáltottad: " - Gyere ide Malfoy, mert most halálra foglak kuckandírozni!" Kuckandír! Azt hiszem, jogdíjat szedhetnél erre a hülye szóra.
Még pár órát beszélgetünk a lányokkal, majd haza indulok. Jó volt látni őket, így, boldogan. Ginny is rengeteget változott az elmúlt évek során. Szegény Mrs. Weasley folyton azon sajnálkozik, hogy az ő egyetlen szem lánya már sohasem fog férjhez menni.
Vajon Te hogy vagy? Még mindig együtt vagy azzal a szeméttel? A szerelem még mindig elhomályosítja látásod, vagy észrevetted már, hogy nem érdemel meg Téged? Szenvedsz? Magányos vagy? Esetleg boldog?
Annyira gondolataimba merülök, hogy az úttestre lépve körül sem nézek. Egy női sikolyra kapom fel a fejem, majd hangos fékcsikorgás hatol füleimbe, de cselekedni már nincs időm...
Az utolsó dolog, amit látok, egy fehér teherautó lámpáinak erős, sárga fénye. A következő pillanatban elvesztem lábam alól a talajt, ahogy a motorháztetőre zuhanok. Iszonyatos fájdalom hasít belém oldalamnál és lábamnál. Ekkor furcsa mozgásba kezd testem, mintha egy lejtőn gurulnék lefelé, de pillanatokkal később az aszfaltra csapódok. Sikoltozásokat és kiabálást hallok, de nem tudom értelmezni őket.
Lelassul körülöttem az idő, a fájdalom is csökkenni kezd bennem. Minden erőmet összeszedve próbálom kinyitni szemeim, s mikor végre magam elé pillantok, vörös vértócsát látok kirajzolódni a beton szürkeségében.
Utolsó gondolatként cikázik át fejemben: Meghalok...