Cím: Today... Tomorrow... Always...
Írta: Drachiss
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: slash, durva beszéd
Tartalom: Draco szakít Harryvel, és ez olyan események arzenálját indítja el az életében, amelyekre eddig gondolni sem mert...
5. Cím nélküli fejezet
Hosszú utazás áll mögöttem.
Holmimat kezeim közt szorongatva szállok le a vonatról. Nagyon elfáradtam, de tudom, a mai napnak még nincs vége. A hűvös szél befúj ruhám alá, így összébb húzom magamon a kabátot, s útnak indulok. Alig haladok pár métert, mikor meglátok egy ismerős arcot, mely boldog mosollyal tekint rám.
- Hermione!
Odaszaladok hozzá, s forró öleléssel magamhoz vonom, vigyázva, hogy a kezében tartott másfél éves gyermekének nehogy baja essen. Fél kezével szorosan átölel, majd miután elenged, barna szemeivel tetőtől talpig végigmér.
- Szentséges Merlin! Fantasztikusan nézel ki! Hihetetlenül megváltoztál! Mi történt Veled? Csak nem gyúrni jártál?
- De igen! Kenyértésztát gyúrni! - mondom mosolyogva.
- Hogyhogy?
- Ez hosszú mese Hermione, de ígérem, meg fogod tudni. Áh! És ki ez a kis hölgy itt? - nézek a vörös hajú kislányra, aki most épp anyja fülbevalóját próbálja kiszakítani annak füléből.
- Ő Pascha - mondja a büszke anyuka.
- Hát szia Pascha - mondom, miközben kiemelem a gyermeket Hermione karjai közül, s magamhoz veszem. - Még pocaklakó voltál, mikor utoljára találkoztunk.
Hermione mosolyogva néz minket, majd elindulunk. Gyalog tesszük meg az utat a Grimmauld térig, ahol már várnak minket. Bozontos hajú barátnőm elmondja, hogy Dumbledore hazatérésem tiszteletére Rend-gyűlést hívott össze. Útközben egyre jobban megered a nyelvem, s mesélni kezdek neki az ezerszínű Ausztriáról, az emberekről, szokásokról, az átélt élményeimről. A családomról nem ejtek szót, hisz a gyűlésen úgyis hallani fogja, s nekem még kissé nehézkes lenne az otthon maradottakra gondolnom.
Csemetéje időközben elalszik karjai között, így csendesen fojtatjuk utunkat, nehogy megzavarjuk az alvó gyermek álmát. Már majdnem odaérünk az elrejtett házhoz, mikor egy kérdés ötlik fel bennem.
- Harry is ott lesz a gyűlésen?
Hermione aggódó szemekkel pillant rám.
- Igen - sóhajtja.
- Értem.
Alig fél perc néma ballagás után ismét megszólal.
- Tudod, ő nagyon sokat változott, Draco. El sem tudod képzelni, mennyit. Kérlek, ha találkoztok, ne tekints rá haraggal vagy sértettséggel.
- Ha hiszed, ha nem, Hermione, ez eszemben sem volt.
- Szereted még? - kérdezi úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Nem tudom.
Több időnk nincs is beszélgetni, mert már nyílik is az ajtó, s belépünk a házba. Az előtér teljesen üres. Mrs. Black festményét még jó pár évvel ezelőtt sikerült eltüntetni a falról, így nyugodtan sétálhatunk végig az ódon folyosón. A nappaliba lépve rengeteg ismerős arcot pillantok meg.
- Szentséges szalamandra! Draco Malfoy? - tör fel Ronból a meglepett kiáltás.
Széles vigyorral arcomon elé állok, s kezet fogok vele. Utána sorban köszöntenek a többiek is. Mr. és Mrs. Weasley, az ikrek, McGalagony, Kingsley, Lupin, Black, Tonks, Fletcher és végül Dumbledore. Közben olyan dolgokat mondanak nekem, hogy: 'Nahát! Mennyire megváltoztál' meg 'Remélem jól utaztál'. Persze ezek csak szavak, s én látom a mögöttük rejlő kíváncsiságot, hogy vajon miért is változtam ennyit, érzek-e még dühöt, amiért el kellett hagynom a hazám és ehhez hasonló kérdések, melyekre tudom, ma este válasszal kell szolgálnom.
A szobában lévők közül csupán két ember nem üdvözölt. Az egyik Perselus, aki a kandalló mellett áll, kezében egy pohár bort tartva. Csak néz engem fekete szemeivel, melyekből most csodálkozást vélek kiolvasni. Elismeréssel adózom magamnak, hogy egy olyan embert, mint amilyen a bájitalmester, képes voltam meglepni.
A másik Te vagy. Ott ülsz a fotelben, és nézel. De nem engem, hanem Perselust. Aztán végül rám emeled smaragd tekinteted, de abban olyan közöny és lenézés lakozik, hogy minden örömöm elszáll, mit eddig viszontlátásod miatt éreztem. Soha nem néztél még így rám. Akkor sem, mikor elhagytalak. És Hermione még azt mondta megváltoztál... Csalódottan hajtom le fejem, s elfordulok.
Ekkor hangos sikoly töri meg a helyiség csendjét, mely a lépcső felől jön. A következő pillanatban már egy hosszú, vörös hajzuhatag takarja el előlem a világot, miközben két vékony kar erős szorításában fulladáshoz hasonló tüneteket kezdek produkálni.
- Jajj Draco! Annyira örülök, hogy itt vagy! Olyan jó, hogy végre újra láthatlak!
Hátrébb húzódik, hogy szemügyre vehessen, így az alkalmat kihasználva két puszit nyomok arcára.
- Drága Ginny! Nagyon sok boldogságot kívánok Neked és a párodnak!
- Köszönjük szépen.
- Nincs mit.
- Draco drágám - szól közbe Mrs. Weasley -, sajnos a vacsorára még várni kell egy kicsit, de addig kérsz esetleg valamit?
- Köszönöm, semmit. De ha segíthetek valamit a főzésnél, kérem szóljon.
Erre mindenki elhallgat, s úgy néznek rám, mint akik most látnak először. Csak nehezen tudom megállni, hogy egy önelégült vigyor ki ne üljön arcomra. Na igen. Amíg a Messerschmidt családnál éltem, bár nem fogadtak el tőlem pénzt, de rengeteget kellett segítenem a ház körül. Ida mellett megtanultam mosni, főzni, rendesen takarítani, és úgy általában rendet tartani magam körül. Már el se tudnám képzelni, hogy úgy éljek, mint mikor elköltöztem Tőled. Ha csak belegondolok, a rosszullét kerülget. Ruhák a földön? Lehetetlen.
Persze megértem, hogy ezen most mindenki elcsodálkozik, de végül is ők nem élték át azt, amit én. A felét sem hordozzák azoknak az emlékeknek, melyek nekem nem csak elmémben, de szívemben is ott lakoznak.
- Köszönöm kedveském, ígérem szólni fogok - mondja Molly Weasley. - Esetleg egy pohár whiskyt vagy bort?
- Köszönöm Mrs. Weasley, de nem iszom alkoholt.
- Na jó! Ki vagy Te és mi a francot műveltél azzal a Dracóval, akit ismertünk? - kérdezi Ron fennhangon, mosolyt csalva ezzel szinte az összes jelenlévő arcára.
- Nyugi haver, azért szeretném, ha a fejem a helyén maradna még egy ideig, úgyhogy ne harapd le, ha megkérhetlek.
Néhány perc beszélgetés után Ron édesanyja tálalja a vacsorát, így mindannyian asztalhoz ülünk és enni kezdünk. Senki sem szól a másikhoz, szavak nélkül költjük el az elénk rakott fenséges étkeket. Persze evés közben szinte minden szempár engem pásztáz, ám én nem foglalkozom velük. Gondolataim több ezer kilométerre vannak most a Grimmauld tértől, egy kicsiny házban egy meleg tűzhely mellett...
Rengeteget gondolkoztam a vonatúton. Hogy lehetséges, hogy én, Draco Malfoy ennyire megváltozzak? Hogy abból a jól nevelt, magabiztos, pökhendi gyerekből mostanra egy tehénpásztor lett? Talán mindez nem is történt meg. Valóban sok mindent átéltem Bajorországban, de ezektől az emlékektől nem lettem se jobb, se rosszabb. Nem történt más, csak megtanultam a saját bőrömön, hogy milyen is kemény munkával elérni valamit. Megtanultam, hogy milyen is egy család tagjának lenni. Soha nem hittem volna, hogy ez valaha megtörténhet velem. Hogy én dolgozzak? Undorodtam még a gondolattól is.
Talán ha nem szeretek Beléd, akkor apám nem tagad ki, nem próbál az életemre törni, s akkor nem kellett volna Ausztriába utaznom. Ha mindez nem történik meg, talán még mindig az az elkényeztetett kölyök lennék, aki egykor voltam.
Talán ha nem szakítok Veled azon az estén, akkor nem hívott volna meg Hermione, hogy találkozzunk a kávézóban. Akkor az elmúlt két évet nem egy távoli országban töltöttem volna, hanem itt Angliában, Veled.
De bármennyire is hiányoztál, nem bántam meg a Possenhoffenben töltött időt. Úgy tértem ide haza, hogy elhatároztam, olyan emberként fogok élni, hogy a családom büszke lehessen rám. Tudom, ők is boldognak szeretnének látni. Ennek első lépéseként azt terveztem, hogy megpróbálom Veled rendbe hozni a kapcsolatom. Ám amit megérkezésemkor a szemedben láttam... Az a hideg közöny... Minden önbizalmam romba dőlt attól a pillantástól.
Persze nem éltem szerzetesi életet Ausztriában sem. Bár kapcsolatom nem volt, azért néhány egyéjszakás kalandba bele mentem. De mégis a Te ölelésed hiányzott esténként, mikor lefeküdtem.
Kiürül tányérom, így ahogy megszoktam, felállok az asztaltól, a mosogatóhoz sétálok vele és elöblítem, majd a többi mosatlanra helyezem. Mikor visszafordulok a többiek meglepett pillantásokkal jutalmazzák azt, ami számomra immár természetes. Közömbös arccal, mintha semmi sem történt volna, ülök le a helyemre.
Miután mindenki végzett a saját tányérján lévő étel elfogyasztásával (Ron esetében beszéljünk inkább belapátolásról), a levegő a várakozás bizsergető érzésével telik meg. Ám ez sem tart sokáig, mert Dumbledore feláll, s megköszörüli torkát, majd megszólal.
- Kedves fiam! Üdvözlünk Téged újra itthon, bár azt hiszem, ezt legtöbbünk - itt Perselusra néz - már kinyilvánította Neked. Mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt két év nem volt könnyű számodra, most mégis szeretnénk megtudni, hogy miként töltötted ezt az időt, távol Angliától? Kérlek mesélj nekünk egy keveset, elvégre Te is a Rend tagja vagy, problémáid, élményeid egy kicsit ránk is tartoznak.
A bolond öregember huncutul csillogó szemekkel néz le rám. És ekkor végre megértem... Tudja. Ez a szenilis vén bolond tudja. Ha nem is mindent, de a legtöbb Bajorországban történt dolgot tudja. Hogy is lehetne másként? Hisz ő mégis csak Dumbledore...
Ám a többiek... Az ő kedvükért be kell számolnom az életemben történt nagy változásokról, s az elmúlt két évben átélt élményeimről.
Mélyről jövő sóhaj hagyja el ajkaimat, mikor belekezdek.
És csak mesélek és mesélek.
Elmondom, hogy milyen megalázó volt minden nap dolgozni járni, és hogy mennyire szégyelltem mindezt. Elmondom, hogy milyen jó érzés volt, mikor egy mugli fiú, Max a barátjává fogadott és hogy milyen furcsa volt nekem, amikor a családja szeretettel bánt velem. Elmesélem azokat a napokat, amikor honvágyam volt és azokat is, amikor a kemény munka annyira kimerített, hogy lefekvés után azonnal álomba merültem. Mesélek azokról a napokról, mikor az a kis család egyre közelebb került hozzám, s arról, hogy ez eleinte mennyire megrémisztett engem. Arról is beszélek, milyen hosszú időbe telt, míg megtanultam, hogy sokkal értékesebb az a kenyér, amire a saját verítékem árán keresem meg a pénzt és arról, hogy ha nehezen is, de én, Draco Malfoy megtanultan, hogy a muglikat hiába hívjuk varázstalanoknak, én abban a családban varázslatos embereket ismertem meg, akik elfogadtak varázslóságommal, szexuális beállítottságommal és neveltetésemmel együtt.
Mindeközben persze néha kicsit megakad a szavam a szép emlékektől, de folytatom tovább, hisz jobb túl lenni rajta.
Mikor befejezem hosszadalmas monológomat, Dumbledore elismerően bólint, de a többiek ámuló tekintettel pillantanak rám. Hermione szólal meg először.
- Hát ezért változtál meg ennyire.
Mosolyogva bólintok.
- Már megbocsáss Draco, de én nem tudlak elképzelni, ahogy dolgozol. Az auror szakma még oké, de egy építkezésen, vödröket és téglákat cipelve! - mondja Ron őszinte csodálkozással.
- Egyetértek Veled. Iszonyatos volt és nem használhattam pálcát. Minden este piszkosan, mocskosan értem haza és legalább egy órát álltam a zuhany alatt, mire végre tisztának érezhettem magam. De aztán hozzászoktam a munkához.
- És vissza mész még oda? Mármint ahhoz a családhoz?
- A családomhoz? Természetesen. Nagyon gyakran szeretném meglátogatni őket. Úgy gondoltam, hogy nyáron legalább egy hónapot ott is maradok.
Mindenki csak néz rám. Talán el sem hiszik, amiket most elmeséltem. Felállok az asztaltól és a bőröndömhöz sétálok. Kezemben rengeteg mugli fényképet tartva térek vissza a helyemre, majd a mellettem ülő Ginnynek nyújtom őket.
Kézről kézre járnak a színes kis papírok, s mikor visszaérnek hozzám, rájuk tekintve szívem összeszorul a látványtól.
Franziska a karjaimban...
Sophie és Klara a hajamat fonják...
Max és én a sörözőben...
Mathilda és Max esküvője...
Ida és Franz, azon a karácsony estén, mikor megkapták tőlem Liezlt...
Zsernyák, Regina, Klothilde és Klara az udvaron hempergőznek az avarban...
Mikor az összes fénykép visszakerül hozzám néma csend száll a szobára. Senki nem szól, de minden szempár engem néz. Egész vacsora alatt nem pillantottam Rád, kerültem tekinteted, de most nem bírom megállni. Ám Te mereven bámulod... Perselust. Halk sóhaj hagyja el ajkaim, ám ekkor Dumbledore ismét megszólal.
- Köszönjük ezt a részletes és nagyon szép beszámolót, Draco. Azonban hazaérkezésed egy újabb kérdést vet fel, méghozzá annak fényében, hogy hol szándékozol lakni?
- Úgy gondoltam, egy motelbe költözöm, vagy amennyiben itt, a főhadiszálláson van hely, akkor ide.
- Sajnos ezek közül egyiket sem tartom megfelelőnek. Ám ha jól tudom, pár évvel ezelőtt Harry és Te közösen vettétek a Swallow Place-en lévő házat, így azt hiszem, Neked ugyanannyi jogod van ott lakni, mint Harrynek.
Megáll bennem az ütő, s agyamban lázasan próbálok más megoldást keresni. Hogy újra összeköltözzem Veled? Nem. Erre azért még nem állok készen.
- Professzor. Három évvel ezelőtt én magam döntöttem úgy, elköltözöm abból a házból, bizonyos okok miatt.
- Jajj Malfoy! Nem kell ez a szent szöveg! - csattansz fel. - Döntsd el, hogy beköltözöl-e vagy élhetem tovább nyugalomban az életem?
- Potter - Perselus mindössze csak ennyit mondd, s Te azonnal elhallgatsz.
Mi a fene folyik itt?
Ám mielőtt megkérdezhetném, Te felpattansz, s gyors léptekkel kisietsz az ebédlőből, majd egy hangos ajtócsapódás jelzi, hogy a házból is.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy mindannyian nyugodni térjünk - mondja Dumbledore, s bár tapintható a feszültség a szobában, mégis mindenki feláll az asztaltól, s haza indul. Én még ülök egy darabig, várok valamire. A többiek szépen sorban elbúcsúznak tőlem, de csak akkor indulok el, mikor Perselus is feláll. Az ajtón kiérve látom, hogy vár rám.
- Te intézted el, hogy Harrynél kelljen laknom, ugye?
Rám emeli fekete szemeit.
- Örülök, hogy hazatértél Draco - mondja, majd egy hangos pukkanás jelzi, hogy hoppanál.
Csendben haladok végig a londoni utcákon régi közös otthonunk felé...