5. fejezet
Egy kis szelet boldogság
Három hónap telt el. Egy gyötrelmekkel, tervezgetéssel, s gyönyörrel teli negyedév. Minden olyan kaotikus és hirtelen. Perselus. Már csak így tudok gondolni rá. Az utált bájitalmester valahol félúton eltűnt, s helyébe egy ellenállhatatlan férfi lépett. Vagy talán mindig is ott volt, valahol a vastag héj alatt. Ha belegondolok, ez alatt a három hónap alatt annyi minden történt velünk. Csókok, örömök, bánatok, beszélgetések, s szenvedéllyel teli együttlétek. Mosolygok. Jelenleg nem számít Dumbledore árulása, s nem számít Voldemort sem. Csak boldogságot érzek, öt éve először. Most is a bájitallabornak kinevezett szoba felé tartok, mert szinte mágnesként vonzol magadhoz. Hangtalanul kinyitom az ajtót, s csak nézlek. Épp egy hozzávalót darabolsz, nagy precizitással. Szeretem nézni, amikor dolgozol, a koncentrálástól feszült vonásaidat. Végre beleteszed az alapanyagot a készülő bájitalba, s kavargatni kezded. Ágyékom épp most tudatja, hogy nem bírja tovább. Odalépek, és hátulról átkarolva belecsókolok a nyakadba. Megborzongsz, s elejted a keverőkanalat, amely nagyot csattan az üst oldalán. Már a fülcimpádat szopogatom, s erősen tartalak, közben élvezettel morogsz. Egy pálcaintéssel eloltod a tüzet a főzet alatt, megfordulsz, s nyelved azonnal akcióba kezd. Szinte felfalsz, annyira csókolsz, de nem tiltakozom, sőt, még gyorsabb mozgásra kényszerítem nyelvedet. Kezem közben a talárodat gombolja, s a becses ruhadarab pár másodperc múlva a padlóra kerül, ahogy a felöltőd is. Az én ruháim is ugyanígy végzik. Már csak ing van rajtunk meg a nadrágunk, de magunkat ismerve már az sem sokáig. Közben megszűnök létezni az érintésedtől, s a csókjaidtól. Nem sokkal később már a földön fekszem, s ajkaid a mellkasomat kényeztetik. Mikor a köldökömhöz érsz, felnyögök, de te nem törődsz vele, hanem élvezettel folytatod tevékenységedet. Merevedésem már elég erőteljesen lüktet, és vészesen várja a kielégülést, de te felnézel, és sunyin rám mosolyogsz. Elindulsz felfelé, s a mellbimbóimat veszed kezelésbe, lassan szopogatva, hogy kínozz vele. Halkan nyögdécselek, de te csak azért sem gyorsítasz. Belemarkolok a hajadba, s közben élvezem a selymes szálak érintését. Közben felém térdelsz, s én érzem tekintélyes merevedésedet, amint az enyémhez ér. Két fekete csillagként ragyogó szemed az enyémbe kapcsolódik, s én elveszem bennük. Végigsimítasz az arcomon, majd újra megcsókolsz, most nem követelődzően, hanem gyengéden, mert tudsz te ilyen is lenni. Gondoskodó és finom minden érintésed.
Egy hirtelen mozdulattal átfordítalak, s így én kerülök felülre. Hallom helytelenítő morgásod, de nem törődöm vele, hanem kényeztetni kezdelek. Vagyis kezdenélek, de valaki megzavar. Lassan lenézek rád, hogy most mi legyen, de te lehúzol magadhoz és megcsókolsz.
- Perselus, gondoltam hozok neked egy kis ebédet. Perselus? Harry? Mit csi…– Draco az. A tálca, amin az ételt hozta hangosan csattan a padlón. Szétválunk, de már csak azt látjuk, hogy csapódik az ajtó, ahogy Draco kicsörtetett a szobából. Összenézünk, s önkéntelenül is felnevetünk.
- Mi az, Draco, szellemet láttál? – kérdi Hermione, mikor meglátja Draco sápadt arcát.
- Val… mi olyasmi – válaszolja a szőke férfi.
- Baj van?
- Nem, az nincs, illetve… Hogy az istenbe képesek, és… és mióta?
- Mit locsogsz itt? Egy szavadat sem értem.
- Harry és Perselus.
- Ó… hm… hát – hebeg most a barna hajú nő is, de ez a reakció a férfi számára egyértelmű.
- Mióta tudod?
- Mármint, pontosan mit?
- Hogy ezek ketten együtt vannak. Mi mást?!
- Már majdnem két hónapja tudok róla, de megígértem, hogy nem mondom el senkinek.
- Még nekem sem, Granger? Pedig már azt hittem, hogy nem vagyunk ellenségek.
- Nem erről van szó, hanem… Á! Nem akarták, hogy addig elmondjam, amíg nem biztos a dolog. Megérted ezt, Draco? Kérlek, ha lehet, ne térj vissza a grangerezéshez, mert nem akarom.
- Rendben megértem, de…
- Nincs itt semmi de. Szeretik egymást és boldogok. Mi kell még?
- Egy csókot akarok, Granger.
- Nem kapsz, amíg Grangernek hívsz.
- Nem érd… - Draco mondatát itt elvágják Hermione ajkai.
A tértágító bűbájjal ellátott konyhában ülünk azoknak a rendtagoknak a társaságában, akiket sikerült az oldalunkra állítani. Köztük van McGalagony, a Lupin házaspár, Harry volt évfolyamtársai közül néhányan, Kingsley és Mordon is, aki néhány minisztériumi aurort is beszervezett. Kevesen vagyunk, de már ez is több mint, amit remélhettünk. Harryt és Hermionét várjuk, hogy visszajöjjenek a Mungóból. Közben Draco is elment, hogy beszervezzen néhány átállni készülő halálfalót. A többiek halkan beszélgetnek, de én nem kapcsolódom be. Csendben gondolkodom. Hirtelen megérzem a védővarázslatok jelzését, majd a falra elhelyezett speciális pergamenre nézek, melyen kirajzolódik Draco neve, de mást nem jelez a bűbáj. Rögtön tudom, hogy nem járt sikerrel. Erről meg is bizonyosodom, amint meglátom belépő keresztfiam gondterhelt arcát. Rám néz, és megrázza a fejét. Végigtekint a Rendtagokon, majd megkérdezi.
- Harry és Hermione még nem jött meg?
- Hol vannak? – kapcsolódik be Lupin.
- A Mungóban – felelem. Aggodalom jelenik meg az arcán. – Megbizonyosodnak róla, hogy rendben fejlődik-e a kicsi.
- Hogy? – McGalagony megrökönyödve néz rám.
- Hermione nem írta meg a levelében, hogy gyereket vár?
- Nem, erről nem szólt – szól mosolyogva Tonks. – Csak azt írta meg, hogy Patricket megölték.
- Piton professzor, tényleg együtt vannak Harryvel? – kérdezi Neville Longbottom.
- Maga ezt meg… honnan…
- Megírtam neki – szakítja meg álmélkodásomat a mindenkiénél jobban szeretett hang. – Nem követem el még egyszer azt a hibát, mint Charlie-val. Engem nem érdekel, hogy ki tudja meg. Vállalom.
- Harry, ez… rendben van, de… - Nem találom a szavakat, de nem is nagyon kell. Harry lehajol hozzám, s röviden megcsókol. Ekkor egyértelművé teszi, hogy komolyan gondolja előbbi szavait. Szétválunk, majd a boldogan mosolygó Hermionéra nézünk.
- Hogy vagy? – kérdezem.
- Jól, köszönöm, és a baba is rendesen fejlődik.
- Na, ki vele! Megígérted, hogy elmondod! – kéri Draco.
- Kisfiú – válaszolja a boldog kismama.
Draco megöleli, majd mindenki gratulál. Ezután hosszas megbeszélés s tervezés kezdődik. Hamarosan már mindenki tudja a dolgát, és minden rendeződni látszik. Újra bizakodni kezdünk, s már nem keservesen várjuk a holnapot.