6. fejezet
Ellenség varázs
A kanapén fekszünk a nappaliban. Fejedet a mellkasomon nyugtatod, s pihensz. Nem zavarlak, hisz mostanában nem sok időd volt rá, ahogy egyikünknek sem. Finoman simogatom a hátadat, hogy nyugalmat csepegtessek nyugtalan valódba, mert érzem, hiába fekszel ellazultan, ez csak a látszat. Szüntelenül őrlődsz, mint egész életedben mindig. Most már végérvényesen el kell pusztítanod Voldemortot a volt mentoroddal együtt, és tudom, nehéz. Mintha kitaláltad volna a gondolataimat, felsóhajtasz, s lassan kinyitod az eddig csukva tartott szemeidet. Álmosan felülsz. Szemeid inkább szomorúságot tükröznek, és nem kipihentséget. Magamhoz húzlak, s szorosan átölellek. A taláromba temeted az arcod. Próbállak nyugtatni.
- Hidd el, minden rendbe jön. Sikerülni fog.
- Nem tudom, Perselus. Félek, hogy még több ember hal meg miattam hiába, s kudarcot vallok – motyogod a taláromba. Eltollak magamtól, és a szemedbe nézve mondom.
- Nem, Harry, legyőzöd a Nagyurat, s utána nyugalomra lelsz. Biztos vagyok benne.
- Perselus, én… - de nem tudod folytatni, mert hirtelen egy tűzcsóva jelenik meg a szobában, és Dumbledore Főnixe bontakozik ki belőle. A madár a kanapé karfájára száll, és várakozóan néz ránk egy levéllel a csőrében. Harry óvatosan felé nyúl, és elveszi. Fawkes egy dalt dúdolgatva várakozik. Szerelmem kibontja a levelet, és együtt olvasni kezdjük. Nincs megszólítás, csak pár sor az ismerős betűkkel írva.
Egy hónap múlva végleg összecsapunk. Ennyi időtök van, hogy felkészüljetek. A Roxfortban kerül sor a végső csatára. Legyetek ott!
Dumbledore
Nem szólunk semmit, mert erre nem lehet. Számítottunk rá. Harry megfordítja a pergament, s egyszerűen csak ennyit ír a hátuljára. „Ott leszünk." Fawkes csőrébe adja, aki azonnal eltűnik.
- Kész a vacsora – töri meg Hermione hangja a tapinthatóvá váló csendet.
- Mindjárt megyünk – felelem.
- Valami baj van? – kérdi átlátva a helyzetet. Harry elmeséli a levél tartalmát. Hermione hitetlenkedve fogadja.
- Egy hónap? De ez lehetetlen!
- Ennyi maradt. Mindenre – mondja szerelmem halkan. Két oldalról átkaroljuk, hogy erőt meríthessen, s ekkor Draco is bejön.
- Mi ez az össznépi bújás? – kérdi.
- Gyere ide! – kéri Hermione. Nem kell neki kétszer mondani. Leül a lány mellé, és átöleli. Egy darabig még ülünk csendben, aztán Hermione idehívja a vacsorát, amit beszélgetve költünk el.
Már két hét telt el Dumbledore levele óta, de még mindig nem reménykedem. Fogalmam sincs, hogy győzhetnénk a Nagyúr és volt igazgatóm kettős ereje ellen. Közben beindult a szervezés, s a készülődés gépezete. Perselus bájitalokat főz, Hermione és Draco pedig a könyveket bújja, hogy valami hasznosra bukkanjanak. Én hol nekik, hol Perselusnak segítek. Néha Neville és Luna is be szokott nézni, s velük gyakorlunk. Mordon és az aurorok a minisztériumban szervezkednek, McGalagony titokban az iskolában próbálja beszervezni a tanárokat és a diákokat, s mindenki más is teszi a dolgát.
Most épp barátnőmnek segítek a könyvek átnézésében, mikor az hirtelen felsikkant. Dracóval összerezzenünk.
- Mi baj? A baba? – kérdezem aggódva.
- Nem, semmi bajom. Találtam valamit.
- Mit? – kérdezzük egyszerre.
- Az Ellenség varázs.
- Az meg mi?
- Egy olyan varázslat, amivel el lehet pusztítani az ellenségedet, kell hozzá egy bizonyos mértékű kapcsolat a két fél között. Lehet mágikus, vagy valamilyen szintű lelki kapcsolat. Olvassátok el! – Azzal elénk tolja a vaskos könyvet, melyben a varázslat leírása, és a szükséges kellékek szerepelnek. Gyorsan végigfutunk rajta Dracóval. Miután végigolvastuk, összegzem a lényeget.
- Hermione, ha jól értem, ha ezt a bájitalt a közvetlen közelükbe juttatjuk, miközben az elpusztítandó személyre gondolunk, akkor tehetetlen lesz.
- Pontosan.
- Ezután pedig egy varázsige, és kész?
- Nem egészen. Mivel két embert kell legyőzni, így a varázslatot is két embernek kell végrehajtania.
- Harry és Perselus?
- Igen.
Felállok, s kimegyek, hogy szóljak neki. Épp egy fontos bájital főzésének közepén jár, és egy kicsit bosszús, mikor megzavarom, de végül velem jön a konyhába. Mikor végigolvassa a szöveget, felderül az arca.
Azonnal nekilátunk a megvalósításnak. Elkezdjük számba venni, hogy a bájitalhoz milyen hozzávalókra van szükség, s belekezdünk az igézet elsajátításába. Hamarosan már minden készen áll.
A csata előtti este még összehívjuk a támogatóinkat az utolsó megbeszélésre. Az öledben ülve intézem szavaimat az emberekhez. Megnyugtat a tudat, hogy ott vagy velem, és nem egyedül kell végigcsinálnom. Látom, hogy mindenkit megérintenek bátorító szavaim, s mindenki tudja a dolgát. Megbeszéljük még, hogy itt találkozunk holnap hajnalban, majd mindenki hazamegy. Olyan fáradt vagyok, hogy alig bírom nyitva tartani a szemem. Lefekszünk a kanapéra, s én szinte azonnal elalszom simogató karjaid között.
Hajnalban a csókjaidra ébredek fel. A hajad csiklandozza az arcomat, miközben ajkaid kényeztetnek. Kinyitom a szemem, amely rögtön a te vágytól égő íriszeiddel találkozik, amelybe fájdalom, s aggodalom is vegyül. Aggódsz értem. Tudjuk, hogy ez az utolsó boldog pillanatunk, mielőtt elkezdődik. Felülök, majd egy hirtelen rántással magamhoz húzom a fejedet, s olyan hevesen csókollak meg, ahogy még soha. Ebben benne van minden, amit irántad érzek. Azt akarom, hogy örökké tartson, de tudom, nem lehet. Szétválunk, és elkezdünk készülődni. Mindezt szótlanul tesszük, mert az előbbi csókhoz nincs mit hozzátenni, és felesleges is lenne.
Dracót és Hermionét a konyhában találjuk, akik a gyülekező volt rendtagokkal beszélgetnek. Érezni lehet a feszültséget.
- Örülök, hogy eljöttetek – kezdem. Mindenki felém fordul, és feszülten figyel. – Nem akarok sokat beszélni, csak annyit kérek, vigyázzatok magatokra és egymásra is.
- Úgy lesz, Harry – mondja Neville.
- Induljunk!
A házat körülvevő erdőből hoppanálunk a Tiltott Rengetegbe. Megdöbbentő látvány tárul elénk. Több tucatnyi diák várakozik a hoppanálási pont közelében, hogy csatlakozhasson hozzánk.
- Mindannyian jól meggondolták? – kérdezi tőlük volt házvezető tanárom.
- Igen, tanárnő! – válaszolják egyszerre a gyerekek.
- A többiek?
- A pincében, tanárnő, de volt, akit hazavittek a szülei – válaszolja valaki.
- Tudják a dolgukat?
- Igen.
Elindulunk a kastély felé. Látom az elszántságot mindenki arcán. Hamarosan két ellenségemet is meglátom csatlósaik gyűrűjében, köztük sok félrevezetett rendtagot. Még előzőleg megbeszéltük, hogy a rendtagokat csak elkábítjuk és megkötözzük, de nem öljük meg.
Hirtelen több tucat szájból hangzik el temérdek átok. Védekezek és támadok, mint ahogy mindenki más körülöttem. Perselussal szorosan egymás mellett harcolunk, ahogy megbeszéltük, és várunk a megfelelő alkalomra. Hermione hamar kikerül a látókörömből, de tudom, hogy Draco vigyáz rá. Ez valamelyest nyugalommal tölt el.
Hamarosan a két alak körül a halálfalók s rendtagok fogyatkozni kezdenek, s tudom, közel a cél. Félszemmel látom, hogy egyre több a sebesült és a halott, de nemcsak a mi oldalunkon, hanem a másikon is. Végül végzünk az utolsó halálfalóval is, aki elállta az ellenségeinkhez vezető utat. Már mindketten fáradtak és sebesültek vagyunk, de határozottan állunk eléjük. Számomra elhalkul a csatazaj.
- Harry Potter és Perselus Piton, micsoda tökéletes páros – hallom meg Voldemort gúnyos hangját.
- Jobb, mint a tietek – sziszegi mellettem Perselus.
- De uraim, nem ezért vagyunk itt – mondja Dumbledore hűvösen.
- Hát, nem – mondom.
- Melyikkel kezdjük? – kérdezi Dumbledore-tól Voldemort.
- Mondjuk veletek! – kiáltja szerelmem. Ugyanabban a pillanatban eléjük dobja a bájitalt. Próbálnak szabadulni, de nem hagyjuk nekik. Elkezdjük kántálni az igézetet.
„Ki engem becsaptál, és elárultál, s emberi életek százait romboltad le, most nem menekülsz. Szívem haragjának energiája emészt el téged örökre. Ha megbánod, talán menekülhetsz, ha nem, halál lesz jutalmad." – Háromszor ismételjük meg, mire az őket körülvevő energia pulzálni kezd, s egyre erősödik. Kicsit távolabb megyünk, hogy egy háromszöget alkossunk a burokkal, majd egyszerre emeljük fel pálcáinkat, s mondjuk ki a varázsigét.
- Edurus pereo!
A hatás most azonnal észlelhető. Mindkét féreg felordít, de velük együtt én is. Olyan fájdalom hasít a sebhelyembe, amit még soha nem éreztem. Vele együtt sajog a lelkem is, s fáj mindenem. Későn döbbenek rá, hogy a Voldemort és köztem lévő kapcsolat - bárhogy igyekeztem ezt elérni -, nem szűnt meg. Próbálom lecsendesíteni az elmém és elhessegetni a fájdalmat, de minden hiába. Még utoljára megkeresem Perselust a tekintetemmel, aki döbbent aggodalommal néz felém, hogy erőt merítsek a benne rejlő szeretetből, de a saját varázslatunk által megidézett erő egyre jobban emészt belülről, nem hagyva lehetőséget szabadulni. Felkiáltok fájdalmamban, majd elsötétül előttem a világ, talán örökre.