1 évvel később
Nicho rohant a kis város emberekkel zsúfolt utcáin, haza felé tartott, kék farmernadrágja és szürke pólójában épp olyan mugglinak tűnt mind az emberek körülötte. A karaván amivel utaztak az elmúlt pár hónapban lassan tovább indul és maga mögött hagyja ezt a kis várost is. Lassan a vándor élet megszokottá vált számára, hiszen ez volt amire emlékezett egész életéből, néha rémálmok formájában a múlt elő kandikált sötét rejtekéből, de mire felébredt soha nem maradt meg több az álmokból, emlékekből, mint egy két ködös pillanat, elmosdott arcok, hangok és érzések.
Nem tudta ki volt ő az előtt hogy Jade magához vette, de nem is igazán akarta megtudni, az a kevés is amire emlékezett elég volt számára hogy hálát adjon az égnek és Merlinnek hogy megszabadította őt attól a pokoltól. A napok múlásával, Jade az édesanyává a karaván pedig az otthonává vált.
A karaván és annak lakói örömmel fogták be öt, és sajátjukként szerették, nem ítélkeztek felette. Bár mért tették volna, Ők akik az utat járták nem kívánatos személyek voltak a varázsló világban, squibek, vámpírok, vérfarkasok, manók és törpék. Mivel a világ aminek részévé születtek, nem fogadta be Őket, máshol keresték és találták meg az otthonuk. A mugglik közt, mutatványosként jó életet lettek. És most már ez a hely és életmód volt Nicho élete is.
Néha elgondolkozott, milyen lehet normális muggli vagy varázsló életet élni, de tudta hogy kevesebb, és szürkébb lenne az élete úgy. Ez nem azt jelentette hogy nem tanult meg mindent amit lehetett mindkét világról, csodás mesterei voltak. Jade megtanította neki a bájital készítés művészetét, Nicho úgy érezte hogy ezt az ágát a mágiának mintha mindig is ismerte volna, néha a kezei ösztönből mozdultak, és tökéletesen végezték el a megfelelő mozdulatot a pálcával vagy a késsel. Néha a nélkül hogy tényleg koncentrálna a receptek megelevenednek előtte, Jade szerint jó memóriája van, de Nicho tudta hogy ez nem volt teljesen igaz mert néha olyan dolgokat is tud amiket még sose tanult itt és nem csak bájitalból, átkok, és bűbájok.
Nem messze előtte megpillantotta a karaván egyik kocsiját és egy barna baglyot közelíteni az irányába. Összeráncolt a homlokát, a bagoly postát jelent a varázsló világból, de üzenetek többnyire csak rossz híreket hoztak, megszaporázta lépteit és remélte hogy most kivételesen nem rossz hír érkezik.
Ahogy kiderül később nem érkezett rossz hír, bár ki tudja , ahonnan nézi az ember. Jade meghívást kapott Roxfortba hogy ott tanítson bájitalt és készítse el egyik tanártársa részéra a vérfarkas főzetet. Nicho sok szépet halott már a kastélyról és annak csodáiról, de ugyan annyi rosszat is. Egymással háborúzó diákok, előítéletekkel teli tanárok és a háború ami a varázsló világot sújtja. A gonosz aki magát a Sötét Nagyúrnak hívja és elvetemült szolgái.
Mami megyünk Roxfortba? – kérdezte Nicho, Jade gondterheltnek tűnt és nem szolt egy szót se amióta meg kapta a levelet.
A pénz amit ajánlanak, több mint amennyit 2 év alatt tudnánk össze szedni, kosztot és lakrészt is kapnánk… - sóhajtott, Jade nem akart menni túl sok veszély leselkedett rájuk, ha elhagyják menedéküket, otthonukat, de a pénz nélkül nehezen tudnák ellátni a karaván szükségleteit, a bájital hozzá valók ára a háború alatt egyre nőtt, és itt lakok többsége rászorult valamely formájára. Ez nem volt igazán döntés. – Igen, megyünk.
Klassz
De te fiatal úr, nem jöhetsz
Mi?! Nem teheted ezt velem, Anya.
Hagy fejezzem be a mondandóm, nem jöhetsz úgy ahogy vagy. Szükséges lesz valami álca