Heten egy lovon
2007. 07. 07.
- Készültetek valamilyen műsorral?
- Természetesen – felel Bankotsu magától értetődően. Jakotsu felvonja szemöldökét és felpillant Renkotsura, aki néma kétkedéssel figyeli a főnököt. Jakotsu elhúzza a száját. Ismeri ezt a nézést. Renkotsu mindig így néz Ooanikire, ha bármi kétségbevonhatót mond.
Naraku gúnyos mosollyal elvonul. Bankotsu visszafordul a társaihoz.
- Engem miért nem vettetek be a műsorba? – kérdezi Suikotsu tettetett megbántottsággal.
- Benne lennél, ha készültünk volna. – veregeti meg a vállát a főnök. Renkotsu nézésére csak megrándítja a vállát – Neki azt nem kell tudni. Különben is, abból a mosolyból a végén egyértelmű, hogy tudja hányadán állunk.
A csapat visszavonul a frissen szerzett lakókocsiba készülődni. A lakókocsi eredeti lakosait átköltöztették máshová, ahol volt még hely, hogy ők egy helyen lehessenek.
Jakotsu kinn marad. A sátrat figyeli. Hamarosan, ahogy szürkül, egyre több ember jelenik meg a környéken, a bejárat felé lézengnek. Jakotsu letép egy fűszálat és fogai közé harapja. Egy újabb hely.
Annyi felé jártak már az elmúlt két évben. Mikor elindultak még csak ketten voltak. Immár heten. És most egy cirkuszban. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer itt kamatoztathatja a képességeit. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer majd tapssal fogják bíztatni, mikor szabadjára engedi gyilkos ösztöneit.
A tiszta ég és a közeli, üres stadion elhomályosul a szürkületben. A körvonalak elbizonytalanodnak. Egy csillag jelenik meg a még világos horizonton. A levegő hűvösebb, madarak csicseregnek. Most még.
Még nem bizonyos, hogy itt maradnak. Bár, nem lehet véletlen, hogy pont ezen a napon érkezett a cirkusz. Csak egy pillantást kell vetni a naptárra. Na és, hogy hetediknek lépnek fel... Jó fej ez a Naraku.
Jakotsu kiköpi a fűszálat és a lakókocsi felé indul. Megnézi végre milyen ruháról beszélt Naraku, amit kötelező felvenni. Mikor belépne az ajtón az kinyílik, és szembetalálja magát Bankotsuval, aki épp a keresésére indult.
Miközben öltözik hallgatja társai beszélgetését. A leendő műsorról van szó. Megy a hiszti, hogy ugyan mivel is állnak majd ki a porondra. Bankotsu azt mondja Naraku engedi őket körbenézni és megmondhatják, mire van szükségük a műsorhoz. Neki mindegy, csak a közönségnek tetsszen. Itt nincsenek szabályok.
Jakotsu, immár fekete testhezálló ruhában, guggolva egy hajgumi után kotorászik táskájában, mikor felfigyel rá, hogy nézik. Viszket a válla. Hátrapillant.
- Hm? – Renkotsu tünteti ki figyelmével.
- Állj csak fel...
Jakotsu felkel és szembefordul a férfivel. Renkotsu int, mire a srác körbefordul. Renkotsu szúrósan nézi, majd nagy sóhajjal tenyerébe temeti homlokát. Ginkotsu hörögve felnevet.
- Most mi van?- puffog Jakotsu. Bankotsu is mosolyogva nézi a jelenetet.
- Meg se kellett volna néznem, előre megmondtam volna. De naivan reménykedtem.
- Miben?
- Neked áll a legbuzisabban ez a cucc.
Jakotsu összeszorítja a száját és igyekszik nem válaszolni. A főnök jelenlétében nem pofázik vissza. Igyekszik.
A csapat megtekinti a készletet. Különböző cirkuszi, és nem cirkuszi eszközök széles választéka áll rendelkezésükre.
- Ezek inkább hasonlítanak egy szadomazo szexüzlet kínálatára, mint cirkuszi raktárra... – jegyzi meg Suikotsu.
Bankotsu pár szót mond. Ennyi a szervezés. Mindenki válogat. Mikor végeznek, már kezdődik a műsör. Elfoglalják a helyüket a függöny mögött. Jakotsu és Mukotsu nem tudják megállni, hogy ne lessenek be egy résen.
Várnak. Várnak a kezdésre. Mindannyian nyugodtak. Talán Suikotsu lába remeg egy kicsit.
Naraku tűnik elő a porondon, köszönti az összegyűlt népet, de nem esküvő alkalmából. Elhangzik a figyelmeztetés, hogy ez egy másik világ. Ez itt a Pokoli Cirkusz. Jönnek a műsorszámok. Bőregér, vámpírok, tigris, pókok, kutyák. A hét bandatag érdeklődéssel figyel.
Jakotsu figyelmét mind közül leginkább a kutyadémon ragadja meg. Még soha nem látott azelőtt ilyen emberi, és egyszerre embertelen démont. Imponál neki a feszülős cucc, a hosszú haj, és az a bunda... Meg aranyos az arca is... Csak ne lennének azok a szemek. Ijesztőek. Lerontja az összhatást.
Ellenben a kutyadémon kifogástalanul mozog. Jakotsu kritikus szemmel figyeli, mint a szakterületén tevékenykedőt, de nem talál hibát. A férfi rutinosan forog, vetődik, bukfencezik, hajol, kicsit talán unottan is. Fel kéne dobni a napjait valamivel...
Szünet következik, majd még egy szám. És akkor ők kerülnek sorra. Szó nélkül állnak fel rendbe. Bankotsunak – szokás szerint – az utolsó pillanatban eszébe jut közölni másokkal is, mit tervez, így még most magyarázza a világítást, a zenét, meg valami állatról is szó esik.
Naraku nem konferál. A banda magára van utalva.
Hozzálátnak. A közönség már meg van babonázva. Erre nincs gondjuk most első alkalommal. Csak a színvonalat kell tartani. Bankotsu nem tartja nagyra a feladatot. Ő pusztán a jelenlétével tarol.
A reflektor csak az ő alakjára koncentrál. A nők egy-egy sóhajjal köszöntik. A férfiak furcsa tekintetet vetnek rá. Pláne, mikor a fiú előkapja kardját, amit eddig a háta mögött tartott. Arányosan alacsony, jó alkatú fiú. Ázsiai származása még a karamellszínű bőrét elnyomni igyekvő erős fény ellenére is egyértelmű. Ferde szemrésében hercegien kék szempár. Fekete haja hosszú, fonott copfja fenekét verdesi. Ruhája egyszerű fekete nadrág, mellkasán egy hatalmas, misztikus lila kereszt. Figyelmesebb szemlélő felfedezheti ennek a párját homlokán. Hirtelen lebukik.
Abban a pillanatba repül el mellkasa helyén egy kés, beleáll a sátor egyik tartóoszlopába. Majdnem egy nő szeme közé érkezett. A fiú feláll, kardját egy sötét pontra szegezi a porond szélén. A világítás lassan láttatni engedi az újabb alakot.
Az ő kezében is kard, a másikban két újabb kés. Az egyiket övébe tűzi, a másikat feldobja, megpörgeti, majd körbejátssza csuklója körül. Ő nem vár annyit, hogy megszemléljék, de azért a lényeget mindenki felfogja.
Haja szénfekete, kócos, rendetlen. Azt a keveset, amit copfba tudott fogni belőle jó szorosan kötötte hátra. Fekete, abnormálisan sovány testére feszülő ruhát visel, amely mellkasánál véget ér, és nyakbaakasztós fürdőruha módjára folytatódik. Lábán fekete csizma. Arcán két kék csík, könnycseppek módjára. Mozgása furcsán nőies.
A karddal ront társának, aki zökkenőmentesen véd, és visszakézből vág. A páros elunhatatlan, izgalmas kardforgatási bemutatót tart, aminek csak egy kis részlete a kardozás. Előszeretettel használják öklöket, lábukat, és egyéb testrészeiket is. A magasabbik figura kését veszélyes ügyességgel forgatja, mikor elveszíti, ostort kap elő; ki tudja honnan. Az ázsiai fiúnak ezzel meggyűlik a baja, többször csattan bőrén az ostor.
A közönség meg van győzve, hogy a harc nincs előre megrendezve. Nem azt a hatást kelti, ugyanis néha meg-megállnak levegőt venni, de azonnal folytatják is. Hibáznak is. Az alacsonyabbikon már több vágás is van, az egyikből vérzik is, az ostor sem egy nyomot hagy rajta. A másik pedig térden rúgatta magát, azóta csak a bal lábáról ugrik el, és kicsit sántít.
De mindketten mosolyognak. Különösen feltűnően. Élvezik. Hátborzongató mosollyal arcukon ugranak újra és újra egymásnak. A lüktető zenekíséret megfelelő alapritmus biztosít nekik. Tekintetük szikrázik, mikor a másikra vetik. Egyértelmű a feszültég közöttük. De a szemfülesebbek számára az is egyértelmű, hogy ez nem csak harci feszültség, vagy ellenséges indulat.
A harc élesben megy, de mégis magabiztosan, ugyanis egyenrangúak. Tudják, hogy nem fognak nyerni – de veszíteni sem. Ettől élvezik úgy a játékot. Csillogó szemük megborzongatja a nézőket, jéghideg verejtékcseppet csorgat le gerincük mentén. A kettejük közt dúló harc érthetetlen, megmagyarázhatatlan. De a lételemük. Kiveszne az élet belőlük, elsorvadna, ha nem csaphatnának össze.
Mindketten hátralépnek, mikor tűzcsóva csap ki a függöny mögül. A két harcos leveti magát a földre, eltakarják arcukat. Füstbomba robban, betakarja a nézőket. Hamar elszáll a köd, és megláthatják a harmadikat. Egy kancsószerű edénnyel a kezében, csípőre tett kézzel, teljesen kopaszon áll a porond közepén fekete katonai ruhában. A magasabbik, könnyező alak felkapja kardját és egy érthetetlen nyelven leszidja. Csak egyszavas feleletet kap. Dühösen nekilendül. Lángot kap az arcába, vagyis, ha nem bukfencezne oldalra. Így hátba kapja a tűzfújó férfit, aki meghúzza a kancsót, és köp egyet a kékszemű fiú elé. A könnyező srác kést tart a torkához. Mielőtt elfajulhatna a dolog, előcsámpázik egy alig méter magas alak, csupa fehér cuccba burkolva. Injekcióstűt tart fel, mire a három jelenlévő hátrál egy lépést. A közönség mosolyog. Az előbb értetlenül figyelt, nem tudta, hogyan kéne reagálnia az új, összetett érzelmekre. De a humort azonnal felismeri.
A fehérruhás az ismeretlen nyelven felváltva győzködi őket, és körbekergeti a porondon. A hármas bemenekül, beugrál a közönségbe. A nézők elakadt lélegzettel figyelik a közöttük lézengő harcosokat, akik menekülésük közben sem feledkeznek meg róluk; csillogó penge simul egyesek nyakához, csuklójuk mellett csattan az ostor, tűz pörköli a sátor szélét. A fehérruhás törpe tétován áll a porondon. Patadobogás hallatszik, majd előtör egy ló és lovas. Fekete, megtermett paripa sok sörénnyel és bozontos bokaszőrrel száll a porondra. Lenyűgöző méretei és szépsége magával ragadó. Hátán egy robosztus alkatú férfi fehér köpenybe burkolózva, eltorzult arccal. Tébolyodott herceg. Karmot fen – karomkesztyű – és leveti magát a lóról. Közben ledobja köpenyét, felfedve felemás ruháját. Bal fele fekete, a jobb fehér, ugyanolyan testhezálló, mint amilyen a cirkuszban közkedvelt. Haja erősen zselézett, tekintete őrült. Üvöltve ráveti magát a fehér törpére, csattog a karomkesztyű, vérbenforgó szempár követi a törpe menekülési kísérleteit. A ló elszabadultan trappol, majd nyihogás kíséretében felágaskodik, és első két lábával a porond szélére lép. A nézők hátradőlnek. Míg a karmos vacsorának óhajtja megszerezni a törpét a könnycseppes előkerül és megfékezi a lovat - nem fukarkodik az ostorral - a hátára pattan, fut vele egy kört, majd váratlanul a levegőbe emelkedik lovastól. Elengedi a szárat, a sörénybe kapaszkodik. Lepillant. Egy feketeruhás óriás hordozza tenyerén a lovat imbolyogva, mintha rögvest az emberek közé ejtené. A figura lekúszik a lóról az óriás vállán és a földre. Az óriás utána csap, de nem kap el belőle semmit. A kígyó módjára tovasiklott srác észrevétlenül elcseni a törpétől a fecskendőt. A tűzköpő kiront a tömegből és leüti a karmolászót. A hátára ül, hátracsavarja kezeit. A könnyező a földön fekvő lapockájába nyomja a fecskendő tartalmát. Az illető elcsendesül. Ám a fecskendő még nem ürült ki. A tűzköpő kapná a másik felét, méghozzá az orrába, de az óriás felkapja az oda nem figyelő kígyós alakot. A tűzköpő kárörvendően köp egyet oldalra. Gyorsan múló lángcsóva csap fel. A megijedt ló majdnem letarolja őt.
Ismét megjelenik a legelső figura, a függöny mögül előbújik egy hetedik. Mielőtt más is történhetne az ázsiai csettint. Mindenki megdermed. Ő nevet. Megérinti a tűzköpő vállát, mire az felkel. Kézbe veszi a feléje nyújtott kardot. Ő nagyot húz a kancsójából, a zenekar pedig tust. A férfi végigfújja a kardot, ami teljes hosszában lángolni kezd. Ő pedig teketória nélkül terpeszbe áll, felfelé fordítja a fejét és elkezdi ledugni a torkán az égő fegyvert. A lila keresztes bólogatva áll mellette. A tűznyelő mögött megjelenik a könnycseppes, átöleli hátulról, ámélkodva csókot nyom a kardot nyelt férfi arcára. A karmolászós is jön, bosszúfecskendőt nyomva a férfi erős combjába. A törpe visszalopja azt, és kupán vágja a karmost. A hetedik felkapja a kardot nyelt férfit, akinek szinte világít a hasa és felrakja az óriás által földre dobott lóra. A ló körbefut a porond mentén. A férfi kihúzza a kardot torkából. A lángoló fegyver megvadítja a lovat. A többi tag egyszerre zúdul a lóra. A lila keresztes az óriás vállára ugrik, majd onnan a kopasz tűznyelő elé. A könnycseppes mögéje siklik a ló farába kapaszkodva. A karmos a hetedik tagon utazott eddig, most róla lép fel a mozgó ló fölé, eddigi szállítója rögtön követi. A törpe az óriás tenyeréből csusszan legelőre. Az óriás nem fér fel.
Gondolná mindenki. De ő is felül, leghátulra. A ló nem lassul, félelemben tartja a lángoló kard és a csettegő ostor. Tapsolnak. A hetek mosolyognak. Van, aki csak a nem létező bajsza alatt, de mosolyog. A nézők elbizonytalanodnak látva azokat a mosolyokat...
A műsort legjellemzőbb szó a groteszk.
Pár kör után a könnycsepp mintás feláll az óriás vállára és elkap egy kötelet, amiről majomügyességgel áttornázza magát egy hintára, ahol lábaival kapaszkodik meg. Belendíti magát, majd sorban elkapja társai felfelé nyújtott kezeit és kidobja őket a függönyön kívülre. Ők bukfencezve érnek ki. Csak a karmos marad, visszaszerzi köpenyét, beleburkolózik, integet. Elvágtat a lógó srác alatt, aki tévesztés nélkül mögéje csúszik. Együtt vágtatnak ki a porondról. Ahogy kiérnek sikoly hallatszik, a zene hirtelen hallgat el. Vér fröccsen a porondra a függöny mögül, egy kézfej vetődik ki, amit gyorsan be is húznak. Elsötétül a sátor.
- Azt hittétek vicces...? – suttogja egy hang.
Egy fél perc hatásszünet, majd megjelenik az igazgató konferálni és kommentálni.
2007. 07. 11.
Azt mondta elsőre jó volt.
Aztán elmesélték neki, hogy a terv csak Bankotsu fejében állt össze. Igazából ők semmit sem tudtak belőle. Csak követték a jeleket. A megszokott, jól ismert apró, kívülállók számára érthetetlen, észrevétlen jeleket. Bankotsu úgy fogalmazott: ők heten össze vannak hangolva.
Azt mondta ennél groteszkebb műsort még nem látott.
Bankotsu körbemutatott társain. Egy srác szoknyában, sminkelve. Egy férfi az egyik pillanatban habzó nyállal a következőben gézcsomóval aggódva. Egy férfi kopaszon, felturbózott testtel, de működésre képtelen belső szervekkel. Egy férfi túl a negyvenen, egy méter alatt. Egy fiú alig húszévesen, két méter fölött. Egy balek szétroncsolt testtel. És ő maga. A hosszú hajával, szép arcával többszörös gyilkosként. Mi ez, ha nem groteszk...?
Azt is mondta, hogy sikerült meglepniük. Ő, mint igazgató nem szokta hagyni, hogy friss jelentkezők improvizáljanak a porondon, élesben. De bennük érzett valamit. Ami aztán tényleg ott volt.
De nagyot nevetett, mikor megtudta, hogy az egész tényleg csak improvizáció volt, és tulajdonképpen mindenki csak önmagát adta.
Jakotsu végiggondolja ezt a jelenetet újra és újra. Úgy tűnik, új életszakasz kezdődik el. Az előadás óta belemelegedtek a cirkuszi életbe. Bár a népek nem egykönnyen fogadják be őket. Kevés itt az ember rajtuk kívül... Minél furcsább valaki, annál könnyebben illeszkedik be. Kyoukotsu a háromméteres magasságával, vagy Ginkotsu fémtestével több társat talál magának, mint ő. Aki mindig is társasági lénynek számított.
Furcsa. Sok időt tölt egyedül. Nem szereti, mert ilyenkor gondolkozik. Általában olyasmik jutnak eszébe, amik mindig egy helyre vezetnek; oda, hogy cseszhette el az életét ennyire. Elhúzza a száját saját pesszimizmusán.
A lakókocsi oldalánál fekszik a fűben. Hallja a rossz szigetelésű falakon át társai beszélgetését, de nem akar részt venni. Nem is akarja érteni. Csak jó hallani. Ők az egyetlenek, akik befogadják. De a banda minden tagja így van ezzel. Lehet, hogy nem volt jó ötlet csatlakozni a cirkuszhoz... Itt mások is vannak, akik befogadják őket. Megbomolhat az egység... Vagy ez egyfajta teszt Bankotsu részéről...?
De egy pozitívum biztosan van. Itt nem keresik őket a zsaruk.
Az eget figyeli. Tiszta, csillagos. A levegő hűvöse nem hideg, csak kellemesen simogatja bőrét. Cigarettája füstje távol tartja a bogarakat. Csak cigizni jött ki – Renkotsu nem szereti – de kint ragadt.
Tarkója alá fektetett kézzel hever a nedves fűben, szájában cigarettája. Sötét füsttel tölti meg tüdejét. Egyik lábát a másikra fekteti. Lábfeje fázik egy kicsit.
Olyan nyugalom önti el, mint ami egy jó véres, mocskos, titokban tartandó éjszaka után szokta. Lehunyja szemét. Érzékletei közvetítik az este összes illatát, hűvösét, bársonyos simogatását. Nyers tisztaság veszi körbe. Szép. De hánynia kell tőle. Ezért lóg a szájában a dohányáru. Legalább az emlékeztesse rá kicsoda, és miért nem szereti az ilyen éjszakákat.
Apropó. Le kell mondania kedvenc éjjeli időtöltéséről, mikor nem város mellett ütnek tanyát. Pech...
- Alszol...?
Jakotsu résnyire nyitja szemeit. Bankotsu guggol mellette. Nem lepődik meg, hogy észre sem vette. Egyrészt álmos, másrészt a fiúnak megvan ez a rossz szokása. Bankotsu kiveszi a szájából a cigit.
- Megmondtam, hogy ne szívj, amikor álmos vagy. Egyszer még elalszol vele és megperzseled a szád... – benyálazza ujjait és elnyomja a csikket, ami a fűben köt ki.
Jakotsu rámosolyog.
- Otthagytad őket?
- Nélkülem is tudnak vitázni... – legyint Bankotsu. Megtapogatja a puha füvet és leül törökülésben. Térde Jakotsu oldalához ér. A fiú tép egy fűszálat és barátja nyakát kezdi csiklandozni vele – Ugye nem zavartalak meg semmiben?
- Legfeljebb az alvásban... – Jakotsu nem veszi zokon a csiklandást, legfőképpen, mivel szinte mindenhol csikis, csak a nyakán nem. De ezt nyilvánvalóan Bankotsu is jól tudja.
A srác nézi barátja arcát. Máshová nem mer nézni, mert Bankotsu egy szál boxeralsóban merészkedett ki. Jakotsu ezt máskor díjazta volna, de most csak a sok nőre tud gondolni, akik a cirkusszal tartanak és mind az ő főnökére vetettek szemet. Legszívesebben mindnek felvágná a torkát!
Csak azok a gyönyörű kék szemek tartják vissza.
- Ooaniki...
- Hm...? Mi az, Jakotsu?
- Meddig leszünk ebben a cirkuszban?
- Nem tetszik? - Miért tudja mindig rögtön?
- Nem.
Ez nem szorul kifejtésre. Bankotsu pontosan érti.
- Ne haragudj. Kényszerhelyzet volt.
Ritkán hallani a leginkább részeges kalózkapitányra hasonlító hangot ilyen lágyan felelni. De ők ketten... Ha beszélgetnek mindig őszinték. Vagy nem szólnak semmit inkább.
- Nem haragszom. Elvagyok itt. Meg... Mukotsuék jól érzik itt magukat. Csak ne legyünk itt sokáig...
- Meglátjuk...
Csend telepszik rájuk. Bankotsu mozgékony ujjai megállnak, a fűszál nem birizgálja többé Jakotsu libabőrös nyakát. Jakotsu lejjebb húzkodja trikóját. Rövidnadrágja sem éppen alkalmas hosszabb időtöltésre az éjjeli szabadban. A lakókocsiból neszezés hallatszik, beszélgetés. Talán kockáznak. Esetleg szkanderoznak a fiúk.
- Jakotsu.
- Mi az Ooaniki? – a fiú összehúzza ferdemetszésű szemeit. Jakotsu fekete, éjbe olvadó tekintete fürkészően kíváncsiskodik arcszegleteiben. Vajon mit...
- Mit csinálnál, ha lefeküdnék valamelyik lánnyal a cirkuszból?
Semmi válasz. Jakotsu kifejezéstelen tekintettel nézi főnökét, aki várakozva néz rá vissza. Felkészült a srác idegrohamára, bár nem tartja valószínűnek.
Jakotsu gondolkodik. Bankotsu régen kérdezett már ilyen véletlenszerű dolgot váratlan időpontban. Azelőtt többször tették meg mindketten. Ezekkel szakították fel általában a hallgatással lezárt nem beszélünk róla témákat. De ha egyszer nekiláttak nem volt megállás.
- Dühös lennék.
Jakotsu mosolyog. Kedvesen. Édesen. Bankotsu látja a lényeget. Ha Renkotsutól kérdezné ugyanezt – tőle meg se kérdezné – ő csak hátba csapná és sok sikert kívánna.
- Miért? Elméletben nincsen rá okod.
- Tudod, hogy utálom a nőket – már nem mosolyog. Sötét szeme elnyeli Bankotsu tekintetét, akinek ismét eszébe jut, hogy annak idején ezért tetszett meg neki a srác. Azok a szemek az őrületbe tudják kergetni. Szó szerint. Lehetetlen szabadulni a varázsukból.
- Csak azért? Akkor nem szoktál dühös lenni, ha Renkotsu vagy Suikotsu elmennek kurvázni.
- Az... – Jakotsunak elakad a szava. Félrenéz – Az más.
Mindketten pontosan tudják, mire megy ki a játék.
- Inkább feküdnél te le velem?
- Inkább, mint egy nő – Jakotsu egyenesen Bankotsu szemébe mondja a választ, aki igyekszik nem kimutatni semmilyen érzelmet, vagy reakciót – De, szerintem tudod, hogy ezt nem kell ilyen drasztikus kérdésekkel bevezetned, akár itt és most is lefeküdnék veled szívesen.
Bankotsu kihívóan közelebb hajol. Copfja előresiklik vállán és Jakotsu mellkasára esik. A srác előhúzza egyik kezét tarkója alól, hogy játszhasson vele.
- Akkor miért nem teszed meg?
Jakotsu Bankotsu szemébe nézve gondolkodás nélkül, rezzenéstelenül, érzéketlenül a máskor rá oly nagy hatással lévő szituációra válaszol:
- Az, hogy gyerekkorunk óta jóban vagyunk, és te állsz hozzám a világon a legközelebb, meg, hogy tetszik a tested, és nagyon kívánlak még nem jelenti azt, hogy szerelmes vagyok beléd. – ez elég idiótán hangzik az ő szájából, aki minden második fiúval ágyba bújik (jó, abból nem sok éri meg a reggelt) – És sajnos te vagy az egyetlen, akivel nem lennék képes másképp.
- Félsz, hogy felborítod a barátságunkat...
Jakotsu bizonytalanul bólint. Hirtelen eszébe jut, hátha hallják ezt odabent... Nem. Akkor már elcsendesedtek volna, vagy Renkotsu kiszólt volna, hogy az intim momentumokat vigyék messzebb innen.
- És ha én is benne lennék a dologban...? – feszegeti tovább Bankotsu. Jakotsu szép reményeket táplál, de...
Kétségbeesettsége, hogy erre nem tud mivel felelni, kiüt tekintetén. Bankotsu nyerésre áll.
A fiú még lejjebb hajol.
- Túl fiatal vagy – nyögi ki Jakotsu. Bankotsu majdnem felnevet. Megvillantja ördögi mosolyát.
- Azt hittem te buksz a fiatal fiúkra...
Jakotsu azért is fél bármibe belekezdeni, mert tudja, hogy nem lesz képes megálljt parancsolni magának. Főleg, ha Bankotsuról van szó.
Bankotsu nincs tekintettel erre, pedig ő is tudja. Jakotsu arcához hajol. Orrhegyük összeér. Jakotsu becsukja szemeit. Bankotsu résnyire nyitva hagyja. Mikor ajkaik megérintik egymást, Jakotsu két kézzel Bankotsu nyakába kapaszkodva húzza őt közelebb egy szenvedélyes, tűzzel teli csókba. Nem tudják abbahagyni. Nincs megállás. Úgy érzik örökké itt tudnának maradni a nedves fűben, a simogató hűvösben egymáshoz közel, összeforrva. Levegőt sem kapnak, semmi nem érdekli őket.
Valami kattan. Olyan hirtelen dermednek meg, mintha szoborrá váltak volna. Szájuk egy centire egymástól, egymás használt levegőjét szívják be, jóleső érzéssel. Halkan pihegnek.
Bankotsu figyeli Jakotsut. Neki nem is kell ügyelnie a környezetére, a szemfüles srác megteszi helyette. Fekete tekintete oldalra les a lakókocsi irányába. Bankotsu most veszi csak észre, hogy a fiú egyik keze az övén van, kése nyelét érinti.
Egy futó pillanatra még összeér a szájuk, puha, nedves, forró ajkaik alig akarják elengedni egymást. Bankotsu még barátja fülébe súgja:
- A tizenöt már nem fiatal.
Felül. A lakókocsi ajtaja kinyílik, Renkotsu kilép rajta.
Jakotsu legszívesebben belevágná a kését a kopasz marha tökébe. De a kritikus pillanatban belenéz Bankotsu szemébe, aki épp akkor mosolyog rá, miközben szóváltásba bonyolódik a kopasz taggal.
Azok a szemek mindig visszatartják a vadállattá válástól.
Bankotsu esze még máshol jár. Csak ennyit engedhet meg. Egy röpke fél perc. Ez szánalmas. Hogy nem kaphatja meg, amit akar. De tudja jól, hogy túl sok minden tartja vissza.
Különben is, mi lenne a bandával?
Ez a banda nem arról szól, hogy mindenki barátságos és szereti egymást. Hanem arról, hogy tolerálják a többiek furcsaságait és vigyáznak egymás seggére akció közben.
Jakotsut így is nehezen viselik el, főleg Renkotsu aki márpedig itt hangadó. Elvégre ő a helyettes főnök. Mi lenne, ha viszonyt folytatnának...? Jakotsunak többé nem lenne nyugta a bandán belül sem. Ezt pedig nem kívánja neki, mivel ha valaki, akkor ő ismeri a múltját. És különben sem akarja, hogy ez a banda szétessen.
Milyen egyszerű is lenne minden, ha csak ők ketten lennének. Egy saját világban.
De nem. Ez itt a valóság. És nem dobja el a sorstársait, akik megnyugvást hoznak egymás életébe ebben a klikkekre bontott, utálatos, szemét, egyedül kibírhatatlan világban.