Szómagyarázat:
Otouto: Öccs, fiatalabb fiútestvér.
Tadaima: Akkor mondják, ha hazaérkezik valaki. Magyarul kb annyit tesz: Megjöttem! Erre azt felelik a bent lévők: Okaerinasai! Magyarul: Üdv itthon!
Oyasumi: Jóéjszakát

Kokoro no soko kara
Tiszta szívből

3. Fejezet

Yoh úgy futott, mint még soha életében. Nem akart megállni, soha többé. Ki akart futni a világból, el mindenki elől… Főleg a testvére elől. Amint újra eszébe jutott, megszaporázta lépteit. Nem akart rá gondolni, sőt egyáltalán semmire sem akart gondolni!

De hiába próbálkozott, nem tudta kiverni a fejéből Haot… Hallotta hangjának nyugodt ritmusát, érezte ölelésének melegét, és ajkai ízét a sajátján. Ahogy ott ült, a mellkasának támaszkodva, s hallgatta Hao nyugodt lélegzetvételeit, teljesnek érezte magát. Abban a percben nem akart máshol lenni, csak ott és csak vele. Kicsit lassított a futás tempóján, de még mindig küzdött ezek ellen a gondolatok ellen. Miért jár folyton ő a fejében? Miért érzi még mindig azt a bizsergést? Miért nem tiltakozott a csókjai ellen? El kellett volna löknie magától, és kerek perec kijelentenie, hogy hagyja abba! Még se tette…

Halványan motoszkált benne egy érzés… nem is, inkább vágy.

Itt Yoh megtorpant.

A felismeréstől legszívesebben sikoltozni kezdett volna. Tudat alatt tudta, érezte ezt a vágyódást. Most már állni is képtelen volt, ezért elbotorkált a legközelebbi padig, és lerogyott rá. Kezébe temetett arccal ült mozdulatlanul, és úgy érezte a feje majd széthasad. Megint visszagondolt Hao csókjára, a legelsőre, élete első csókjára. Amikor megérintette az ajkait, újra szétáradt benne ez az érzés, de akkor máshogy… Nem volt kellemetlen, sőt élvezte… élvezte testvére minden egyes érintését.

Yoh gondolatban ráparancsolt magára, de nem használt. Újabb emlékek rohamozták meg. Hao, amint belecsókol a nyakába, halkan a fülébe suttog, lágyan átöleli… s végül megint a csókjánál lyukadt ki. Yoh nem tehetett mást, megadta magát vágyainak és elmerült bennük. Hosszában elnyúlt a padon, kezeit összekulcsolta a feje alatt és a felhőket bámulta. De igazából nem az eget látta, hanem a testvérét… Úgy érezte, ha kinyújtja a kezeit, ő itt terem mellette és megnyugtatja háborgó elméjét. Vágyott rá, azt akarta hogy örökké mellette legyen, s törődjön vele… szeresse… „De akkor, miért vagyok ennyire összezavarodva? Miért nem tudom elfogadni ezt a helyzetet?" Kezével a felhőkre vetített Hao felé nyúlt, aki erre eltűnt, s néhány esőcsepp hullott Yoh arcába. Majd szép lassan szitálni kezdett.

Yoh nagyot sóhajtva felállt, és kelletlenül tovább futott. Nem akart bőrigázni. De alig tett meg 500 m-t, máris olyan erősen zuhogott, hogy alig látott valamit. Behúzódott egy fa alá, s leült, hátát a törzsnek vetve. A ruhája teljesen átnedvesedett, rátapadt a libabőrős, s didergő bőrére. Lábait maga alá húzta, és összegömbölyödött, így védve magát a hideg ellen. De mintha még az időjárás is ellene lett volna, felkorbácsolódott a szél, s az égbolton villámok cikáztak keresztül. Remek, gondolta magában Yoh. A zivatarból szép kis vihar kerekedett, és nem úgy nézett ki, mint ami hamar el akar állni. Karjaira hajtotta a fejét, s szorosan becsukta a szemét, de a remegését nem tudta megfékezni. Már teljesen átfagyott, alig érezte a végtagjait.

Majd egy apró zaj áthatolt az esőfüggöny okozta suhogáson. De Yoh nem nézett fel, mintha a feje is teljesen elzsibbadt volna. Tompán érezte, hogy lefejtik kezeit a térdéről és gyengéden megemelik a fejét, majd két erős kar körbefogja és belehúzza valami melegségbe. Erre az elgémberedett izmai újabb reszketéssel válaszoltak, s Yoh egész testében összerándult.

- Yoh! Hallasz engem? Yoh! – hallott egy ijedt hangot közvetlenül a füle mellett.

Bármikor felismerte volna. Nehezen kinyitotta szemeit és megszorította az illető ruháját.

- Ha…o? – suttogta halkan, mintha a hangszálai is megfagytak volna.

Erősödött körülötte a szorítás.

- Én vagyok. – mondta kedvesen, és megcirógatta öccse arcát.

Yoh izmai hirtelen ernyedtek el, úgy megkönnyebbült. De még mindig rázta a hideg, így belekarolt testvére meleg köpenyébe. De derengeni kezdett neki valami… Hao itt van… de ez nem jó, nem itt kéne lennie! Azt mondta maradjon otthon. Miért nem hallgatott rá? Most ő is bőrig fog ázni!

- Nem kéne… itt lenned. – mondta rekedten – Miért jöttél utánam? Mondtam ho… hogy várj meg.

- Ne gyerekeskedj, otouto! Azt hiszed hagyom hogy a szakadó esőben futkoss? Így is teljesen átfagytál! Előbb kellett volna jönnöm! – mérgelődött Hao és dörzsölni kezdte testvére hátát.

Yoh ólomsúlyúnak érezte a szemeit, így lehunyta őket. Teljesen Haonak dőlt, aki nem utasította vissza.

- Hao… fá… fázom… - nyöszörögte alig hallhatóan.

- Ne félj, mindjárt felmelegítelek. – búgta a fülébe megnyugtatóan.

Yoh érezte, hogy oldalra dönti a fejét, és belenyalnak a fülébe. Megremegett, de nem a hidegtől. Hao az arcát kezdte el puszilgatni, s Yoh csukott szemmel tűrte. Testvére átkarolta a nyakát és rálehelt közvetlenül Yoh arcára. A meleg fuvallattól Yoh kinyitotta szemeit, s mikor meglátta milyen közel hajolt hozzá a testvére, elpirult. Hirtelen elfeledkezett arról is, hogy fázik. Megbabonázva bámulta Hao ajkait, aki bizonytalanul közeledni kezdett felé. Mikor Hao hozzáért a szájához, nyögve kitárta neki, s testvére mohón hatolt belé nyelvével. Olyan forró volt, hogy Yoh úgy érezte belülről elindul egy meleg hullám, ami végigfut az egész testén. Ezzel együtt, erősödő bizsergés is szétáradt benne.

- Hao… - nyögött bele halkan a csókba, mire testvére egyből megállt.

- Ha nem akarod csak szólj, és abbahagyom. – mondta neki, s szemeiből komolyság sugárzott.

Yoht nem érdekelte más, csak újra érezni akarta az ajkai ízét. Belekarolt Hao nyakába és pirulva ránézett.

- Kérlek… csókolj meg… - lehelte halkan, s közben hozzádörgölőzött.

Hao meglepetten pislogott, de nem tétovázott sokáig. Száját újból Yohéra tapasztotta, aki nemcsak széttárta ajkait, de visszacsókolt. Félénken érintette meg Hao nyelvét, de mikor nem tapasztalt ellenállást felvette testvére ritmusát. Ahogy ott ölelték, és kényeztették egymást, Yoh már nem érezte a hideget. Belülről fűtötte valami, főleg az arcát. Teljesen kipirult és levegőért kezdett el kapkodni. Hao mosolyogva elhúzódott tőle, amit Yoh egyrészt hálásan, másrészt csalódottan fogadott. Mikor rájött, hogy az előbb mit csinált, szégyenlősen Hao mellkasának döntötte a fejét.

Hao végig simított a haján, és tovább ölelte.

- Fázol még, otouto? – kérdezte kedvesen, bár biztos volt a válaszban.

Yoh finoman megrázta a fejét.

- Tudsz mozogni? – érintette meg gyengéden a csuklóját.

Mikor Yoh bólintott, lassan felsegítette, de még mindig szorosan kapaszkodtak egymásba.

- Haza viszlek, jó? Fogózkodj erősen! – kérte, és ő is szorított az ölelésen.

Yoh átkulcsolta kezeit Hao mellkasa körül, és szorosan becsukta a szemét. Hirtelen egy rántást érzett, mintha kiszakadt volna a testéből, és iszonyatos sebességgel pörögni kezdett. Amint Yoh lába talajt fogott, sután előre esett, ugyanis Hao nem volt mellette, megszüntetve a támaszt. Pont egy sártócsában landolt, ráadásul még el is szédült, nem beszélve hogy kótyagos is volt, az előzőektől… Pirulva megrázta a fejét, felállt a latyakból és elhúzta a tolóajtót.

- Tadaima… - morogta, s a fürdő felé vette az irányt.

Azért Hao igazán szólhatott volna, hogy eltűnik! Lesz egy-két szava hozzá, ha felmegy! „Véletlenül" egy sártócsába transzportálni? Ez aljas húzás volt tőle… Bár ha jobban belegondolt, megérdemelte. Biztos így akart visszavágni neki a rózsabokor miatt.

- Késtél, Yoh. – jegyezte meg Anna, majd mikor végignézett rajta rosszallóan felhúzta egyik szemöldökét – Mi történt? Úgy nézel ki, mintha egy csavargó lennél.

- Elestem… - motyogta, majd emeltebb, és jól érthető hangon azt mondta: - Véletlenül…

Kicsit megreccsent a fejük fölött egy deszka, ami úgy hangzott, mikor valaki hanyatt dobja magát egy futonon, s fuldokolva röhögni kezd. Persze Yoh csak ezt a reakciót feltételezte Hao részéről, s nem is volt kétsége hogy testvére hallotta, amit az imént mondott.

- Megyek, megmosakszom. – mondta csüggedten, s elindult a nappalin keresztül a fürdő felé.

Amint odaért egyből ledobta magáról az ázott és sáros ruháit, majd szaporán sikálni kezdte magáról a koszt. Jó forró vízzel leöblítette, majd tiszta hálóköpenyt vett fel. Mire mindennel végzett, a konyha felől finom illatok kezdtek el szállingózni. Yoh a meleg víztől újult erővel, és mohón beleszagolt a levegőbe.

Kiért a nappaliba, és az asztal már meg volt terítve, de ő mégis a konyhába igyekezett. Anna a tűzhely előtt állt, és valamit kavargatott.

- Öhm… Anna. – szólította meg halkan.

- Igen? – szólt hátra a válla fölött.

- Nem érzem valami jól magam, azt hiszem megfáztam. Ha lehet inkább fent ennék a szobámban… - kezdte bizonytalanul, de a médium csak hümmögött egyet.

- Jól van, de feküd ki a náthát.

- Arigatou. – mosolyodott el Yoh, majd alaposan megpakolta magának a tányérját, gondolva Haora is.

Így legalább nem lesz gyanús, hogy kaját csempész ki a testvérének.

Mielőtt Yoh eltűnt volna Anna látóköréből, a lány még egyszer kutatóan ránézett, majd szó nélkül folytatta a főzést.

Amint Yoh felért a szobájába, csendben becsukta maga mögött az ajtót. Elég sötét volt, így csak az ajtó alatt beszűrődő halvány ragyogás világította meg a teret, de így is ki tudta venni a futonján ülő alakot. Kitapogatta a kapcsolót és felgyújtotta a villanyt. Hao kicsit összeszorította szemeit a hirtelen jött sok fénytől, de mosolyogva üdvözölte Yoht.

- Kényelmes volt az utazás, otouto? – inkább kíváncsiság volt a hangjában, s nem gúny, de Yoh ezen is felhúzta magát.

- Igen, igen… nagyon kellemes volt! Nem elég hogy csurom vizes voltam, de még tiszta sár is lettem! Hááápcuuu! – prüszkölt egy hangosat – Ráadásul meg is fáztam!

Hao szégyenlősen vakarta feje hátulját.

- Gomen.

Yoh beletörődően sóhajtott, majd leült Hao mellé a futonra és átadta neki a tálat.

- Tessék, ezt neked hoztam. – mondta halkan.

Hao egy ideig csak üresen meredt a tálra.

- És te? Biztos éhes vagy. – kérdezte és felé kínálta a tálat.

- Bocs, de nem kívánok semmit… - magyarázta és beletúrt a hajába.

- Yoh, muszáj enned! Ez így nem egészséges. – makacskodott, és pálcikájával összefogott egy hús darabot, majd testvére felé hajolt – Mond, hogy: ÁÁÁ.

- Ha-Hao! – pirult el közelségétől – Ez olyan gyerekes!

- Az is hogy éhezteted magad! Tessék enni! – parancsolt rá.

Yoh durcásan kinyitotta száját, és hagyta hogy Hao megetesse. Az utolsó falatnál megcsúszott bátyja keze, így Yoh arcára ment a fele.

- Hopsz, bocsi otouto! – hajolt közelebb hozzá bűnbánóan.

- Se-semmi… - dadogta, mert Hao nem akart megállni – Mégis mit…

Nem tudta végig mondani a mondatot, mert Hao elkezdte lenyalogatni róla az ételt. Először szép körkörös mozdulatokkal, majd kezével megfogta Yoh állát. Kicsit felemelte, hogy a lecsurgó szafthoz is hozzáférjen. Hosszan végighúzta nyelvét Yoh nyakán, egészen a szája sarkáig. Yoh beleremegett, és lehunyta a szemeit. Hao lerakta kezéből a tálat, s immár két kézzel a falnak döntötte Yoht. Majd újra odahajolt hozzá, egészen közel, bele az arcába.

Yoh még mindig csukott szemmel lihegett, de nem próbálta magától ellökni testvérét. Hao ezt bíztató jelnek vette és egy puszit nyomott az állára. Yoh kieresztett egy reszketeg sóhajt és kitárta ajkait. De Haonak egyenlőre nem volt szándékában csókot lopni tőle, sokkal jobb terve volt. Furcsa tűz villant szemében, s nyelvével végignyalta Yoh szájának körvonalát. Yoh halkan felnyögött és megremegtek ajkai.

- Hao… Hagyd abba…! – zihálta, s résnyire kinyitotta szemeit.

Testvére gúnyosan elmosolyodott.

- Mégis micsodát, otouto? Nem csináltam semmi olyasmit… - lehelte Yoh ajkait nézve.

- Hát éppen ez az… - de elharapta a mondatot, mikor rájött hogy elárulta magát.

Szégyenlősen oldalra kapta a fejét.

- Nem hallottam jól otouto… - húzta az idegeit.

Egy újjal végighaladt Yoh nyakának vonalán, majd gyengéden visszafordította az arcát.

- Ha azt akarod hogy csókoljalak meg, csak egy szavadba kerül. - s csábosan felé közelített szájával.

Yoh félig nyitott ajkakkal sóhajtozott, és megbabonázva bámulta testvére száját. A fenébe! Gondolta magába. Miért kell Haonak mindig ilyen helyzetbe hoznia… Nagyon jól tudja mire vágyom… Csak játszik velem…

Hao sejtette hogy Yoh emiatt tétovázik, ezért elmosolyodott.

- A parkban nem voltál ilyen makacs, Yoh.

Yoht elöntötte a pír és elkezdte fejét ütlegelni a kezével.

- Ne… nem akarok erről beszélni! – hadarta zavarában.

Hao halkan kuncogott. Pontosan ilyen reakciót várt Yohtól. Olyan kis ártatlan volt… Már ő is alig bírt magával. Lefogta mindkét kezét, és apró puszit lehelt rájuk. Amire Yohn ismét remegés futott végig. Majd az idősebb iker visszatért Yoh arcának csókolgatásához. Ezúttal egész közel megérintette az ajkai szélét, s szórakozottan cirógatni kezdte az orra hegyével. Yoh nyögve apró rést nyitott száján, amin Hao végighúzta sajátját.

- Hao… Miért… Miért csinálod ezt velem? – nyöszörögte kéjes hangon.

- Mert te is akarod, otouto… - suttogta végig Yoh ajkait nézve, majd lassan megindult feléjük.

De mikor elérte volna őket gyorsan visszarántotta fejét. Yoh beugrott, mert hirtelen akart utána kapni, de a levegőt érte csak el. Hao csak erre várt. Elégedetten elmosolyodott és újból közelebb hajolt hozzá. Mikor újra hárított öccse elől, az elkapta a köpenyét és erősen megszorította. Lihegve és kipirultan nézett fel rá. Pontosabban csak a szájára összpontosított. Yoh már teljesen elvesztette a fejét, és nem bírta türtőztetni magát. Tudta, hogy Haonak pont ez volt vele a célja.

- H…Hao. – nézett rá könyörgő tekintettel.

Az idősebb iker megértette az üzenetet és megemelte Yoh állát, s végre igazából megcsókolta. Szenvedélyesen marcangolta ajkait, s nyelvével utat tört magának testvére szájába. Yoh nyögve engedte érvényesülni őt és teljesen hozzádőlt Haohoz, aki a dereka körül átkulcsolta a kezeit. Yoh sem fogta vissza magát, kiadott magából minden felgyülemlő szenvedélyt. Hevesen beletúrt testvére hajába, és átkarolta a nyakát. Hao egyik kezét felfedezőútra engedte, s becsúsztatta Yoh köntösébe az ujjait, így simogatva végig közvetlenül a mellkasán. Yoh belenyögött a csókba.

- Ha...Hao…

- Hm? – mordult fel az idősebb iker, és lejjebb csúsztatta kezét, egészen Yoh hasáig.

Yoh zihálva elvált testvére ajkaitól, és a vállára hajtotta fejét. Hao erre abbahagyta a simogatást és átkarolta öccse hátát. Yoh belemarkolt testvére köpenyébe, és hozzábújt.

- Jól vagy, otouto? – kérdezte kedvesen Hao.

Yoh csak behunyta a szemeit.

- Yoh? – hallotta bátyja féltő hangját, s ez kis bátorságot adott neki.

Bizonytalanul elhúzódott tőle, de csak a padlót bámulta zavaros tekintettel.

- Én… ne-nem tudom. – motyogta.

Hao óvatosan megsimogatta az arcát.

- Ne küzdj magad ellen, Yoh. Így csak saját magad kínzod vele. – vigasztalta.

- Hao… én… én – makogta pirulva – veled akarok lenni… - mondta ki nagy nehezen.

Hao magához húzta és átölelte a hátát.

- Hallani akarom a hangod, érezni hogy itt vagy mindig mellettem… - tört fel belőle a váratlan vallomás – Érezni akarom, ahogyan megcsókolsz…

Itt megremegett a hangja, és vágyakozva felnézett testvére szájára.

Hao nem habozott sokáig, lágyan összeérintette ajkaikat, majd rövid időn belül el is váltak.

- Én is ugyan ezt szeretném, Yoh. Azt akarom, hogy boldog legyél… - búgta megnyugtatóan a fülébe.

- Engem már az is boldogsággal tölt el, hogy velem vagy. – mondta neki őszintén, és elmosolyodott.

Hao halkan felnevetett, és beletúrt Yoh hajába, majd felállt.

- Most hogy ezt megbeszéltük, tudnál adni nekem is egy köntöst? – kérdezte ártatlanul az idősebb iker.

Yoh is felállt és a szekrényből előhalászott egy tiszta alvóruhát neki, s már nyúlt volna egy futonért is, de Hao hangja megállította.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. – mondta – Feltűnő lenne reggel, ha esetleg Anna betoppanna.

Yoh elgondolkozott, de belátta, hogy Haonak igaza van.

- De mégsem aludhatsz a földön! – méltatlankodott.

- Ki mondta hogy ott akarok aludni? – húzta fel az egyik szemöldökét és immár a köntösbe bugyolálva, bebújt Yoh futonjába.

- Hé, én sem vagyok hajlandó a padlón tölteni az éjszakát! – kezdte Yoh, de testvére csak lágyan elmosolyodott.

- Azt se mondtam, hogy te fogsz ott aludni. Elég nagy ez a futon kettőnknek is, otouto. – mutatott maga mellé, és félrehúzta a takarót.

Yoh elpirult és megrázta a fejét.

- A-azt már nem! Inkább alszom a földön…

Hao felkuncogott.

- Nyugi, Yoh. Nem áll szándékomban lefeküdni veled. Legalábbis még nem. – mondta sejtelmesen.

- Ha-Hao! – pirult el még jobban Yoh.

Hao felnevetett, majd megfogta öccse csuklóját és lehúzta maga mellé. Átkarolta és lágyan megcsókolta. Yoh nem tudott ellentmondani neki, ezért hagyta hogy kényeztesse. Észre sem vette, hogy Hao ledönti a futonra, hogy átöleli, betakarja, végül egy puszit lehel a homlokára.

Csak azt tudta, hogy vele van, és most csak ez számított. Átfonta a mellkasa körül a karjait és hozzádörgölőzött.

- Oyasumi, otouto… - suttogta halkan Hao öccse fülébe, de Yoh már nem válaszolt neki.

Testvére oltalmazó karjaiban nyomta el az édes álom.

Folytatása Következik

Olyan aranyosaaaaaaaaaak :) Egyszerűen náluk cukibb ikerpár nincs a világon XD Remélem ez a feji is tetszett mindenkinek, és kérlek írjatok véleményt! Köszike