SELAR

By Soledad

Disclaimer: All Star Trek belongs to Gene Roddenberry and Viacom or whoever owns the rights at this moment. I don't make any profit out of this – I wish I would, but I don't, so suing me would be pointless.

Rating: G

Series: none.

Archiving: Please, ask first. I like to know where my stuff goes.

Summary: Dr. Selar leaves the Enterprise to start a new scientific career on Vulcan.

Part 2

Selar akadémiai szállásának nappalijában ült és zenét hallgatott. A zeneszerző Terra egy korábbi korszakából származott, s az orvosnő nagyra becsülte, mint emberi zsenit, aki a tartózkodás és a rend erényét kivételes módon megértette. Johann Sebastian Bach dallamai jól ellenőrzött érzelmeket szimbolizáltak, akusztikus szépséggé szublimálva. Selar úgy találta, művei még a Ka'athyra akkordjainál is jobban hozzásegítették, hogy a problémáit megoldja.

Nem mintha ezidőtájt problémái lettek volna. Az Akadémia bioelektronikai tanszékének vezetőjeként egészen új lehetőségek nyíltak meg előtte, hogy a Dr. Pulaskival és Dr. Crusherrel elkezdett munkát folytassa. Saavik olykor kissé lobbanékony, de roppant tehetséges munkatársnak bizonyult. Az implantációs módszerek fejlesztését kiterjesztették a Szövetséghez tartozó, egymástól erősen eltérő népek képviselőire, s az időpont, amikorra egy standardeljárást fejleszthettek ki a Csillagflotta és a szövetségi orvosok számára, elérhető közelségbe került.

Az Akadémia igazgatói nagyra értékelték Selar munkáját, s a kézzelfogható eredmények kivívták kollégái tiszteletét. Mint a vulkániak általában, ő is arra törekedett, hogy hasznos legyen mások számára, a régi suraki elv alapján: "Hasznos cél nélkül az élet üres létezés csupán. Hogy miből áll a hasznos cél? Szemben kell állnia az Univerzum pusztító tendenciáival."

Selar korán azonosult ezzel az elvvel. Már kislányként gyógyító akart lenni. Minden másnál tiszteletre méltóbbnak találta, hogy mások életének megmentését tekintse feladatának, hogy megmentse őket a szenvedéstől. Ezért tanult még vulkáni mértékkel mérve is kiemelkedő szorgalommal és odaadással, ezért ment a Flottához, ezért dolgozott tizenöt standardéven át a Szövetség legkiválóbb szakértőivel együtt. Munkájának gyümölcse most érett be, és Selar nem restellte bevallani önmagának, hogy boldog és elégedett.

Családjával kapcsolatos aggályai is alaptalannak bizonyultak. A rokonság egész egyszerűen ignorálta az "elfajzott" családtagot, anélkül, hogy tudta volna: ezzel teszi neki az elképzelhető legnagyobb szívességet. Sukat ugyan továbbra is megpróbált kellemetlenkedni neki, de csak azt érte el méltatlan viselkedésével, hogy egyre több kollégája fordult el tőle... Pontosan úgy, ahogyan Saduk megjósolta.

Saduk egyébként olykor-olykor hallatott magáról. Szabálytalan időközökben jelentkezett a házi interkomon, ahogy a munkája éppen engedte, és ha Selar történetesen ráért, előállt valami javaslattal, amely mindkettejük kikapcsolódását szolgálta. Selar kellemesnek találta a férfi társaságát; gondolkodásmódjuk hasonló volt, ha érdeklődésük nem egyezett is meg feltétlenül mindenben. De hát mind a ketten tisztelték az IDIC- alapelvet... ezen túlmenően pedig a kapcsolat egyiküket sem kötelezte semmire, és Selar nagyra értékelte ezt a szabadságot.

Thala jól beilleszkedett ShiKahr életébe. Olyan iskolába járt, amelyet elsősorban a Vulkánon élő idegen tudósok és diplomaták gyermekei látogattak, és tanárai elismeréssel nyilatkoztak képességeiről. A tény, hogy évekig egy csillaghajó fedélzetén élt, ahol állandó kapcsolatban állt idegen népek képviselőivel, megkönnyítette számára a szocializáció folyamatát. S ha a kutatások az eddigi ütemben haladnak, hamarosan bioelektronikus szemeket fog kapni, amelyekkel ugyanúgy fog látni, mint bárki más, sőt jobban. Még ha ezek a protézisek állandó orvosi ellenőrzést igényelnek is majd, képessé teszik a leánykát arra, hogy normális, hétköznapi életet éljen.

Fölberregett az ajtócsengő, és Selar egy kézmozdulattal halkabbra állította a zenét.

– K'vath! – mondta nyugodtan. Az ajtó hangtalanul kinyílt, és Saduk lépett a szobába. Ez meglepte Selart; a férfi soha nem jött bejelentés nélkül.

– Üdvözlöm, Dr. Saduk! – állt fel az udvariasság kívánalmainak megfelelően, hogy vendége elébe menjen – Kérem, foglaljon helyet! Megkínálhatom valami frissítővel?

– Megtiszteltetésnek tekinteném, ha megoszthatnám Önnel a vizet, Selar – Saduk olyan mereven foglalt helyet, hogy tartása már önmagában elárulta: fontos mondandója van. Ezt csak megerősítette a tény, hogy vizet kért: vulkániak csak olyasvalakihez intézték ezt a speciális kérést, aki közel állt hozzájuk... vagy akihez szerettek volna közel állni.

Selar csodálkozva emelte meg a szemöldökét, de minden kommentár nélkül elővett egy gyönyörűen formált, zöldes színben játszó üvegkancsót és két ugyanolyan megmunkálású üvegpoharat. Ezek a pompás üvegmunkák a bolygó sivatagi régiójának határán készültek: logikus termékei egy olyan környezetnek, mely nagyrészt homokból és forróságból áll.

– Kérése arra vall, hogy személyes jellegű ügyben fordul hozzám – mondta az orvosnő, miközben átnyújtotta a férfinak az egyik poharat – Ez... nos, mindenesetre megtisztelő. Azon leszek, hogy hozzásegítsem problémája megoldásához, amennyiben ez hatalmamban áll.

– Ó, abban nem kételkedem – viszonozta Saduk –, a kérdés csupán az, vajon megfelel-e az Ön kívánságának is.

Selar talányosnak ítélte a választ, de türtőztette kíváncsiságát, amíg a víz megosztásának hagyományos szertartását elvégezték.

– Hallgatom, Dr. Saduk – mondotta azután.

A férfi néhány pillanatig habozott, mint aki nem tudja, hogyan fogjon hozzá mondandójához.

– Sukat indiszkréciójának következtében nem titok az Akadémián az Ön kötetlen állapotának háttere – kezdte végre –, Ön azonban feltehetőleg nem tudja, hogy én magam mindezidáig cölibátusban éltem.

– Valamilyen fogadalom miatt? – érdeklődött Selar – Természetesen ismeretes előttem, hogy Ön is kötetlen állapotú, és ha nem kívánna beszélni az indítékairól, most nyilván nem volna itt.

– Így igaz – ismerte el Saduk – Nos, egyedüli indítékom az volt, hogy nem kívántam megosztani figyelmemet a munkám és... egyéb dolgok között. Azonkívül a tapasztalat azt mutatja, hogy a hosszú különélési periódusok nem kedveznek egy harmonikus kapcsolatnak, márpedig ez aligha elkerülhető, ha valaki a Flottánál szolgál. A Galaxy-típusú hajók, ahová a legénység a családját is magával viheti, még újdonságnak számítanak.

– Logikus – bólintott Selar – Akkor hát mi indította arra, hogy megváltoztassa az elhatározását? Mert feltételezem, hogy erről van szó.

– Természetesen. Nyilvánvalóan Ön is hallott Dr. Lynn Costa meggyilkolásának körülményeiről, s hogy Dr. Karn Milu minden logika és jogos elvárás ellenére sem rám akarta ruházni a mikrokontaminációs kutatások vezetését... Mint később kiderült, azért, hogy titokban tarthassa felelősségét Dr. Costa halálának körülményeiben.

– Hát hogyne – felelte szárazon a nő – Csak a hírek gyorsabbak egy csillaghajó fedélzetén mint Warp 10. De mennyiben befolyásolta ez az Ön magánéletét? Hiszen végülis megkapta azt a posztot, amely jog és logika szerint Önnek járt.

– Igaz – ismerte el Saduk –, de az említett körülmények arra indítottak, hogy vizsgáljam felül nézeteimet arra vonatkozólag, mi az, ami valóban fontos az életemben. És arra a következtetésre jutottam, hogy a munka önmagában, bármilyen fontos legyen is, nem elég ahhoz, hogy egy életet teljessé tegyen. Most, hogy az egész kutatóprogramot az Akadémiára helyezték át, néhány évig Vulkánon fogok maradni. Logikusan szemlélve a helyzetet ez a megfelelő időpont arra, hogy élettársat keressek magamnak.

– A következtetés valóban hibátlan – bólintott Selar –, de nem egészen értem, mit kíván tőlem. Óhajtja, hogy közvetítőként lépjek föl?

A férfi szája sarkában láthatatlan mosoly rezzent.

– Ön alábecsüli önmagát, Selar-kam – válaszolta a közvetlen megszólítási modorban – Nem, szó sincs arról, hogy közvetítőre volna szükségem. Azért jöttem, hogy megkérdezzem Önt: mérlegelné-e annak lehetőségét, hogy az életét az enyémhez kösse?

Selar hosszú másodpercekig nem jutott szóhoz a meglepetéstől.

– Be kell vallanom, hogy ez a kérdés váratlanul ért – felelte végül –, bár a választása nem nélkülözi a logikát. Érdeklődésünk és gondolkodásmódunk valóban elég hasonló ahhoz, hogy harmonikus kapcsolat alakulhasson ki köztünk.

– Ez esetben – mondta Saduk – joggal várhatok pozitív választ Öntől.

– Elvileg igen – helyeselt Selar – De, őszintén szólva, nem szándékoztam még új kapcsolatot létesíteni. A munkám pillanatnyilag teljesen leköt, és Thala nevelésével is foglalkoznom kell.

– A munkája mindig le fogja kötni, amennyiben helyesen ítélem meg Önt – szögezte le Saduk –, ami pedig a gyermeknevelést illeti, abban a teljes család általában előnynek számít. Kész vagyok tehetségem szerint támogatni Önt ebben a feladatában.

– Ezt nem kétlem – felelte Selar –, és nem is a családi élet mint olyan vagy az Ön személye ellen van kifogásom. Egyszerűen csak nem vagyok még egy ilyen lépésre felkészülve. Voltaképpen miért annyira sürgős a dolog?

– Most még nem sürgős – válaszolta lassan a férfi – de két vulkáni perióduson belül az lesz. Ha a pon farr tüze lobogni kezd, s én meg akarok menekülni egy kínos és szégyenteljes haláltól, nem lesz más választásom, mint az első asszonyhoz kötni magamat, aki hajlandó rá... Ez olyan méltatlan volna. Ha lehet, szeretném megtartani a döntési szabadságot, melyet családunk minden tagjának engedélyez.

– Önt nem közvetítette ki a család gyermekkorában? – csodálkozott Selar.

Saduk a fejét rázta.

– Nálunk e téren nemzedékek óta meglehetősen liberális szemlélet uralkodik. Alapjában véve támogatom ezt a felfogást, olykor azonban nehézségeket okoz, mint jelen esetben is.

– A hagyományos eljárás is tud nagyon kellemetlen lenni – jegyezte meg Selar – Nos, ami adott, azon nem tudunk változtatni. Ellenben... nem tudna nekem még egy kis időt adni? Egy életre szóló kapcsolatot felnőtt fejjel megkötni olyan lépés, amit nem szívesen hamarkodnék el, akár igent mondok, akár nemet.

– Sajnálatos módon éppen az idő az, amiből jelenleg a legkevesebb áll rendelkezésemre – Saduk fölemelkedett – Egy vulkáni periódusig tudok Önre várni, tovább nem.

Selar is fölállt, s az ajtóhoz kísérte vendégét.

– Mielőtt még a periódus letelne, hallani fog rólam, Sadukam.

Selarnak ugyancsak nagy dilemmát okozott Saduk látogatása. Igazat mondott a férfinak: valóban nem gondolt még arra, hogy új kapcsolatot létesítsen. Annak idején boldog volt, hogy Sukattól megszabadult, az azóta eltelt idő alatt pedig kizárólag a munkájának élt. Természetesen nem zárta ki a jövőre vonatkozó tervei közül eleve a házasságot – ez nem lett volna logikus –, de úgy gondolta, van még ideje. A vulkáni nőket, a férfiakkal ellentétben, nem sürgette biológiai kényszer a házasodásra, és Selar ki akarta használni visszanyert szabadságát. Az pedig, hogy most már Thaláért is felelős volt, még alaposabb megfontolásra intette leendő házastársának kiválasztását illetően.

Másrészt azonban gondolnia kellett arra is, hogy az ő életkorához illő férfiak többnyire már vagy kötöttek, vagy házasok, s ha túl soká vár, elszalaszthatja annak lehetőségét, hogy magához illő partnert találjon. Az elképzelés, hogy életét egy jóval fiatalabb vulkáni férfihoz vagy egy idegenhez kösse, kellemetlen érzéssel töltötte el. És Saduk valóban minden józan szempontból nézve megfelelő élettárs lett volna.

Családja részéről nem számíthatott tanácsra; igaz, eszébe sem jutott volna anyjához vagy más idősebb nőrokonához fordulni. Mégis szükségét érezte, hogy beszéljen valakivel a dologról, és választása Saavikra esett. Azt remélte, bőséges élettapasztalatokkal rendelkező munkatársa, aki ráadásul nem osztja a szokásos vulkáni szűklátókörűséget, segítségére lehet a döntésben.

Saavik egyáltalán nem lepődött meg az események ilyetén fordulatán.

– Az igazat megvallva sejtettem valami ilyesmit – jelentette ki teljes nyugalommal, miközben a labor kis teakonyháján kitöltött maguknak egy-egy pohár friss vizet –, ámbár kollégáink elítélően húznák föl a szemöldöküket, ha hallanák, hogy sejtésektől engedem befolyásolni magamat. De hát én amúgysem számítok egyenrangúnak; ezért aztán megengedhetem magamnak ezt a fényűzést.

Hanglejtése nem annyira keserűséget, mint inkább kihívást tükrözött, ezért Selar megkockáztatta, hogy rákérdezzen néhány dologra, melyek már régóta szították a kíváncsiságát.

– Nem tudom komolyan elképzelni, hogy még ennyi idő után is akadnak olyanok, akik lenézik Önt, csak azért, mert egyik szülője rihannsu volt – jegyezte meg csodálkozva. Saavik fanyarul mosolygott.

– Úgy látom, nincs egészen tisztában a dolog horderejével, Selar. Azt hittem, utánanézett a Flotta archívumában a származásomnak.

– Megfordult a fejemben – vallotta be Selar –, de aztán másként határoztam. Egyrészt nem tartottam helyénvalónak, hogy olyan dolgok után érdeklődjem, amelyekről szemlátomást nem kíván beszélni. Másrészt meg akartam hagyni Önnek a lehetőséget, hogy önként hozza szóba a témát, ha valaha is annyi bizalmat érez irántam.

Saavik sokáig nem válaszolt, csak ült és forgatta erős, karcsú ujjai közt a szegletes, zöld üvegpoharat. Arcáról lehullt a vulkáni nyugalom álarca; vad lett és sötét, s az erőszakkal elnyomott fájdalom mély, éles redőket vont a homlokára és a szája csücskébe.

– Sokszor tapasztaltam már, hogy a gyógyítók fölvehetik a versenyt bármelyik betazoid counselorral, de Ön valamennyin túltesz, Selar-kam – mondta végül – Nos, tudja meg hát a teljes igazságot... vagy legalábbis annyit, amennyit én tudok magamról. Hallott már valaha Hellguard rihannsu kolóniáról?

Selar kutatott néhány másodpercig még vulkáni mértékkel mérve is kiváló memóriájában.

– Hogyne – felelte. – Ha jól tudom, a kolónia rövid fennállás után csődbement, s a rihannsuk kitelepítették a lakosságot, kivéve az öregeket és betegeket, akiket sorsukra hagytak.

– Az öregeket, betegeket és egy sereg félvér gyereket, akik elhurcolt vulkániakon végrehajtott szexuális erőszaknak köszönhették a létüket – egészítette ki Saavik – Ön, mint gyógyító bizonyára hallott már arról, hogy a rihannsuk attraktívnak találják a vulkániakat, s a foglyokat aphrodisiakumok adagolásával teszik szexuálisan függővé... egyfajta mesterségesen előidézett pon farr által. A nőket kényszerítik a gyermek kihordására és megszülésére, a férfiakat arra, hogy jelen legyenek a szülésnél. Azután, amikor megaláztatásuk mértéke betelt, megölik őket, a gyermekeket pedig az utcára lökik, hogy éljenek meg, ha tudnak.

Selarnak hirtelen beugrott, amit még akadémiai tanulmányai idején hallott.

– Ön egyike volt ezeknek a gyermekeknek, igaz? – kérdezte csendesen – Egy vulkáni expedíció fedezte föl Hellguard maradványait, és Spock rávette a többieket, hogy mentsék meg a gyermekeket.

– Nem volt könnyű dolga – viszonozta fanyarul Saavik – Rihannsu álláspont szerint nem is létezhettünk, hiszen az ottani kutatók azt vallják, hogy vulkániak és rihannsuk genetikai beavatkozás nélkül nem tudnak utódokat nemzeni. Ez természetesen ostobaság, de hát mikor volt a politikának köze a valósághoz? A vulkániak ugyan nem vonták kétségbe a létezésünk biológiai lehetőségét, de a legszívesebben úgy tettek volna, mintha nem léteznénk. Nem is csoda; szégyenfoltnak számítottunk minden vulkáni család számára. Egy egész falkányi elvadult, analfabéta krenath...

– Tudomásom szerint Ön lemondott az antigén-vizsgálatról, amely családi hozzátartozását megállapíthatta volna – mondotta Selar. Saavik vállat vont.

– Mit értem volna el vele? Senki nem tartott rám igényt, de az még mindig jobb, mint ha a család szégyenbe hozása miatt gyűlöltek volna. Nekem legalább annyiban szerencsém volt, hogy Spock felismerte bennem a tehetséget és lehetővé tette, hogy előbb az idegenek iskolájában, aztán az Akadémián tanuljak. Személyesen is foglalkozott a képzésemmel... Tőle tanultam az összes mentális technikát és azt a keveset, amit Surakból valaha is megértettem. Valami olyasmi volt számomra, mint egy apa. El tudja képzelni, mit jelentett ez számomra, aki azt sem tudom, melyik szülőm volt vulkáni és melyik rihannsu?

– Mint a vulkániaknak általában, nekem sincs túl sok képzelőerőm – válaszolt Selar –, de azért azt hiszem, el tudom képzelni.

Saavik halkan nevetett. Vulkáni álarcát teljesen levetkezve, most először mutatta meg Selarnak azt az erős érzelmektől vezetett, impulzív személyiséget, aki valójában volt.

– Igen, azt hiszem, Ön valóban el tudja képzelni. Ha nem így volna, soha nem jutott volna eszébe egy andori leánykát örökbe fogadni.

Selarnak kellemetlen volt a téma, megpróbált hát váltani.

– Az elmondottakból azonban nem következik logikusan, hogy Spock és Ön házasságot kössenek – jegyezte meg – Természetesen tudok arról, hogy Ön részt vett Spock megmentésében a Genezis-bolygó pusztulásakor, de amennyiben értesüléseim helyesek, ő ezután visszatért az Enterprise-ra, Ön pedig Vulkánon maradt.

– Ez nagy vonalakban így igaz – bólintott Saavik –, az elbeszélés azonban nélkülöz néhány fontos részletet. Mint Ön is tudja, Spock a Khan elleni ütközetben halálos sugárzás áldozatául esett a gépteremben, miközben a Warp-hajtóművet megjavította.

Selar némán bólintott. Saavik megint hallgatott egy ideig; gondolatai, melyek láthatóan nem voltak kellemes gondolatok, a múltban időztek.

– Kirk tengernagy úgy rendelkezett, hogy égessék el Spock koporsóját a hajtóművek tüzében – folytatta nagy sokára – Én... nem tudtam ezt megtenni. Úgy programoztam a torpedócsövet, hogy Spock a Genezis-bolygón landoljon.

– És a Genezis-effektus rekonstruálta a testét – egészítette ki Selar –, a szelleme azonban üres maradt mindaddig, amíg T'Lar a katra őrzőjének, Dr. McCoynak a segítségével végre nem hajtotta a fal-tor-pan rítusát, először és utoljára a történelmi időkben. Annak idején az Akadémián érintőlegesen foglalkoztunk ezzel az egyedülálló eseménnyel. Amit azonban nem értek azóta sem – tette hozzá elgondolkodva –, az az, hogyan sikerült a fejlődés felgyorsult fázisait túlélnie. Hiszen egy meghatározott időpontban elkerülhetetlenül fel kellett volna lépnie az első pon farr-nak.

– Fel is lépett – felelte Saavik nyugodtan. Selar értetlenül hajtotta oldalra a fejét... a vállvonogatás vulkáni megfelelője.

– Ez esetben még kevésbé értem. Még a Mesterek is tehetetlenek az első pon farr tébolyával szemben. Spocknak semmi esélye nem volt az életben maradásra, hacsak... – elharapta a szót, és tágra nyílt szemmel meredt az idősebb asszonyra – Ön volt az, aki megmentette!

– Nem tehettem mást – felelte Saavik egyszerűen – Nem hagyhattam még egyszer meghalni.

– Nehéz döntés lehetett.

– Nehezebb, mint gondolná, ugyanis nem voltunk egyedül. Velünk volt Kirk tengernagy fia, akivel nekem azidőtájt... intim viszonyom volt. El kellett távolítanom arra az időre... egyrészt, mert úgysem értette volna, mit teszek és miért, másrészt Spockra való tekintettel.

– Úgy tudom, Dr. Marcust a rákövetkező napon megölték a klingonok – jegyezte meg Selar. Saavik bólintott.

– David nagyon sokat jelentett számomra – felelte – A vulkániak azt állítják, hogy nem tudnak szeretni, s ez bizonyos értelemben persze igaz is. De azt, hogy rájöttem: én magam tudok szeretni, igaz, nem egészen úgy, ahogyan azt az emberek értik, Davidnek köszönhetem. És hosszú ideig ez volt az egyetlen pozitív felfedezés az életemben. Mert Spock, miután a fal-tor-pan-t végrehajtották, sok mindent elfelejtett korábbi életéből. Többek közt engem is. A Mesterek pedig, akik az emlékezetét helyreállították, nem tartották kívánatosnak, hogy egy ilyen lényegtelen epizódra mint az én megmentésem és neveltetésem emlékezzék.

– Annál meglepőbb ezek után, hogy éppen Önt választotta élettársául – csodálkozott Selar.

Saavik keserűen nevetett.

– Ez Amanda műve. Mint a földi asszonyok általában, elég romantikus nézeteket vallott arról, amit ő boldogságnak nevezett, és úgy vélte, minthogy részem volt Spock megmentésében, ő viszont egyáltalán nem emlékszik rám, Sarek kötelessége, hogy a fia helyett a protektorom legyen. Elintézte, hogy Vulkánon maradhassak és folytassam a tanulmányaimat valamelyik szakterületen. Aztán... aztán kiderült, hogy gyermeket várok. Én, a klán és család nélküli krenath a Surak családjából származó nagykövet unokájával voltam terhes. Egy teljes napba került, míg Sarek kiheverte a sokkot.

Selar demonstratívan összerázkódott. El tudta képzelni a fiatal, magányos – és idegen – Saavik helyzetét egy olyan merev társadalmi rendszerű világon mint Vulkán.

– Együttérzésem – mormolta – Mihez kezdett?

– Amandához menekültem – felelte lassan Saavik –, és amennyire vissza tudok emlékezni, akkor sírtam először életemben. Tudja, olyan különös... Amanda előtt nem szégyelltem se a gyengeségemet, se az önuralom hiányát. Ő aztán kezébe vette a dolgot. Olyan... tapintatos volt, mint még senki, akivel valaha találkoztam. Keresett nekem egy kis házat egy félreeső városnegyedben, mert tudta, hogy nem laknék náluk, de a fiamról sem mondanék le. Elintézte, hogy a család a rendkívüli körülményekre való tekintettel teljes jogú tagjaként fogadja el Siluant. És tiszteletben tartotta a kívánságomat, hogy Spock egyelőre ne tudjon meg semmit.

– Miért óhajtotta ezt?

– Nem akartam, hogy kötelességtudatból hozzám kösse magát. Találhatott volna sokkal megfelelőbb partnert is. De amikor Siluan elérte a megfelelő életkort, és úgy határozott, hogy leteszi a kahs-wan vizsgát, vagyis a vulkáni életutat választja, megmondtuk Spocknak az igazat.

– Hogyan fogadta?

– Ambivalensen. Egyrészt örült; volt már egy fia, aki egy időutazás következtében született, s így elveszett számára. Másrészt, mint az várható volt, rossz néven vette, hogy éveken át eltitkoltuk előle Siluan valódi kilétét.

– Hogyan volt ez egyáltalán lehetséges?

– Nagyon egyszerűen. Genezis pusztulása után Spock évekig nem járt Vulkánon, s utána is csak rövid hivatalos utakon. Gyakorlatilag nem is találkoztunk. Csak akkor tért végleg haza, amikor a régi Enterprise tisztikara nyugalomba vonult.

– Most már igazán kíváncsi vagyok, hogyan lett ebből mégis házasság! – jelentette ki Selar.

– Innentől már rövid a történet – felelte Saavik - Spock, miután a Flottát otthagyta, ráébredt, hogy most már legfőbb ideje volna családot alapítania. Meglátogatta a fiát, és nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttük. Aztán Siluan elment Gol sivatagába a Kolinahr mestereihez... talán az ő távozása volt az, ami összehozott bennünket – halványan elmosolyodott – Nem valami romantikus, ugye? Furcsa kapcsolat a miénk, fájdalmakkal és félreértésekkel megterhelt, keresztülvezet életen és halálon. Előbb szinte a gyermeke voltam Spocknak, majd bizonyos értelemben az anyjává lettem, aztán a partnerévé, végül a feleségévé. De mindent egybevetve igazán harmonikusan élünk. Miután összeházasodtunk, úgy döntöttünk, hogy nagy családot akarunk, ezért szabályos hét évenként gyereket szültem. Siluant nem számítva, hiszen ő mai napig Golban él, összesen hatot, és talán a vérkeveredés teszi, de mind a hatan egészségesek, tehetségesek és bár ez nem kifejezetten vulkáni szempont, szépek is. A legidősebb lányunk révén már unokáink is vannak.

Bánatos tűnődéssel nézett maga elé, s Selar arra gondolt, mennyire triviálisak voltak az ő nehézségei ennek a bátor és nagylelkű asszonynak a szenvedései mellett.

– Bizalma mélységesen megtisztel, Saavikam – mondta őszintén –, és azt hiszem, amit elmondott, megkönnyíti a saját döntésemet is.

– Vagyis elfogadod Saduk ajánlatát – Saavik nem kérdezte, állította ezt, és Selart nem lepte meg, hogy kitalálta a döntését; annál inkább az, hogy áttért a közvetlen megszólításra.

– Úgy van – felelte.

– Helyesen teszed – mondta Saavik – Illetek egymáshoz, és Saduk teljesen nyilvánvalóan pozitív érzéseket táplál irányodban, bár mint afféle vulkáni ezt nyilván letagadná.

Selar megengedte magának egy halvány mosoly fényűzését.

– Hiszen elég az, ha mi ketten tudjuk, nem igaz?

– Tökéletesen – helyeselt Saavik – Mikor mondod meg neki?

– Még ma este.

– Nagyon kíméletes eljárás.

– Nem igazán kíméletből teszem. De ha nagyon megváratom, még meggondolja magát, s ezt nem kívánnám, ha már rászántam magam, hogy hozzámegyek.

Saavik jól megjátszott botránkozással meredt a fiatalabbik nőre.

– Selar, téged megfertőzött az emberek kártékony társasága... kifejlődött a humorérzéked.

– Ez – felelte komolyan Selar – nem éppen örvendetes iránya a személyiségfejlődésemnek. De Saduk kénytelen lesz elviselni, ha mindenáron velem akar élni.

TBC