Asamashi
Az idő veszedelmesen gyorsan telt. Ez minden embernek más-mást jelentett. Egyeseknek csak a szokásos unalmas aggodalmat a közelgő téli hideg és zordság miatt, de akad, akinek nem a környezete, hanem a szíve fagyott meg.
Már november közepe volt, azaz jó pár hét telt el azóta, mióta ellenség járt a dimenzióban...leszámítva a szokásos hollow társaságot, akik mindennapi adagként szerepeltek egy helyettes shinigami amúgy se szokványos életében. De mintha azok is megfogyatkoztak volna az utóbbi időben. Nyugalom volt. Csend.
Ám ez a hangulat
nyomasztóbb volt annál a "normális" állapotnál, melyet
egyesek eddig megszokhattak. Ichigo szinte már várta, hogy jelvénye
őrült villogásba kezdjen és ő megmeneküljön az idegtépő
szorongástól...egy időre. Addig se kell gondolkoznia.
Ez az
egész helyzet olyan volt, mint a vihar előtti csend. Egy rettenetes
vihar volt készülőben és már gyülekeztek is a sötét felhők a
feszültség villámait szórva magukból.
S ki tudna így a
jelentéktelen dolgokra koncentrálni? Mint például...iskola.
Ichigo nem értette, hogy miért kell ezen a helyen rostokolnia nap mint nap készülődés helyett. Nem fért a fejébe, mi volt ezzel a Gotei 13 célja. Igazából rettentő dühös volt a Soul Society-i társaságra. Kezdve Rukiával. Már egyáltalán nem is tartózkodott az Élők Világában. Csak annyit közölt; iszonyú sokat kell most odaát dolgoznia, de hogy mit, azt a helyettes shinigami fantáziájára bízta. De nem is kellett túlságosan megerőltetnie az agyát, hogy rájöjjön: az Őrosztag teljes erővel a látóhatáron integető harcra koncentrál.
Ám Ichigo sem tétlenkedett. Ahogy kiszabadult több órás rabságából azon az átkozottul idegesítő helyen, felkereste az ő fajtájának többi tagját: a vaizardokat.
Keményen edzett azért, hogy hollow erejét több ideig és hatékonyabban tudja használni.
Teltek a napok és a fiú egyre jobban érezte a keserűséget. Ezt az erőt kell majd a háborúban használnia...ezt a számára sötét és gonosz erőt...ami a lényéhez tartozik. Az ő része.
De nem bírta elviselni, hogy azt a hatalmat, aminek fejlesztésén fáradozik, lénye másik része ellen kell fordítania. Legalábbis az ellen, aki kitölti lelke másik felét.
Három hét. Ennyi idő telt el Grimmjow utolsó látogatása óta, végleg megfosztva Ichigot azon reményétől, mely a kérdése talán pozitív eredményt rejt magában. Ugyanis még mindig szerette volna feltenni a szívét nyomasztó kérdést, de ezek után el is felejtheti...ha a háborúig nem találkozik vele, egészen biztosan.
Ezért várt. Úgy kelt fel és feküdt le, várva, hogy hátha megérzi az ismerős reiatsut a közelben. Viszont ez nem következett be. Immáron három hete. És Ichigo kezdett belenyugodni, hogy talán nem is fog. Így, november végét súrolva nem is csoda, amiért ezt gondolja.
Az időjárás változás
hevessége csak olaj volt a tűzre. Egyre csak emlékeztette Ichigot,
hogy milyen rettentő gyorsan telnek az órák, a napok...a hetek.
Mintha az is megérezte volna a sorsdöntő pillanat közeledtét,
egy pillanatra se hagyva nyugalmat senkinek. A helyettes shinigami
meg csak tűrte és próbálta felülmúlni a gyötrelmet.
Új nap
virradt. Ugyanolyan egyhangú és rideg, mint az elmúlt hónapban.
Ichigo komor arccal és enyhén karikás szemekkel lépett ki házuk
ajtaján és lomhán lépkedve indult az iskolába. Legszívesebben a
másik irányba ment volna, de az öreg Yama-jii utasítása szigorú
volt és megszeghetetlen. Csupán a logika hiányzott belőle.
"Csessze meg az a vén szivar." dühöngött magában, de hamar elszállt a mérge s megtorpant. Tágra nyílt szemekkel nézett az utca vége felé, ugyanis nem számított az ott áló személy megjelenésére.
Orihime teste kissé
megviselt volt az edzés után, de szemmel láthatóan erősebbnek
tűnt...és ezt szellemi energiájának nagysága is alátámasztotta.
A lány a földet fürkészve állt, kezeit maga előtt csípőjénél
összekulcsolva. Mélyen elmerülhetett gondolataiban, mert még
akkor se mozdult, mikor Ichigo mellé ért. Csak pár másodperc
múlva eszmélt fel és kissé zavartan, mégis mosolyogva pillantott
a fiúra, aki hirtelen nem tudott neki mit mondani egy megkönnyebbült
sóhaj kíséretében jövő köszönésen kívül. Hagyta, hogy ő
beszéljen s immáron ketten folytatták útjukat az iskola
felé.
Orihime kínosan nevetve s tarkóját vakargatva
szabadkozott, amiért csakúgy szó nélkül eltűnt Ishidáékkal
együtt.
- Nagyon fontos és kimerítő edzésen vettünk részt a Soul Societyben...az igazat megvallva, örülök, hogy vége. Kenpachi-san elég keményen bánt velünk, eheh... - mondta a lány, miközben beléptek az osztályukba.
Ichigo figyelmesen hallgatta őt és ajkait fájdalmas mosolyra húzta. Bár kicsit mérges volt az illetőre, aki miatt szerencsétlen lánynak ilyen dolgokat kellett kiállnia, de valamiért mégis csak hálás. Orihime tapasztaltabb és megfontoltabb lett a harc terén, Ichigo egyszerűen érezte rajta.
Mikor körülnézett a teremben, szeme megakadt két másik barátján. Chad és Ishida padjaikat sorvasztva ugyanolyan elmerültséggel és megviseltséggel ültek, de ahogy meglátták a közeledő shinigamit, barátságosan üdvözölték.
Csak pár mondatot válthattak, mivel megszólalt a becsöngő fület sértő és illúzióromboló hangja. Pár másodperccel később a tanár is beviharzott s elkezdődött az óra, amit Ichigon kívül mindenki észrevett és ennek megfelelően viselkedett.
A fiú fáradtan, szinte már a padon szétterülve "ült" és lehunyta szemeit, úgy próbálta a zavaró elemeket kizárni gondolataiból.
Elképesztően irritáltnak és zaklatottak érezte magát, még így is, hogy nem figyelte a körülötte zajló eseményeket. S az a hetek óta ismerős, újra visszatérő keserűség és szorongás is szívébe költözött...de most mintha változott volna...balsejtelemmé egyesült az iménti kettős érzelem s Ichigo azonnal fel is kapta a fejét. Végigpásztázta tekintetét a termen, keresve akár egy kis nyílást is a térben, ami jelzi, hogy a dimenzió meg fog nyílni. Szíve egyre hevesebben dobogott és valami arra késztette, hogy kinézzen az ablakon, fel az égre.
Barátai észrevették a
shinigami helyettes zavart mozdulatait és kérdőn pillantottak rá,
de Ichigo nem méltatta válaszra őket. Sokkal jobban érdekelte az
az érzés, miszerint...
Jön. Mindjárt itt van.
Mielőtt
bármi is történt volna, a fiú felpattant ültéből. Az osztály
moraja elhalt s kíváncsi szemek fúródtak Ichigo testébe. A
shinigami halotta Orihime aggódó hangját, ahogy a nevét szólítja,
de ő csak állt ott mozdulatlanul és meredt maga elé. Hirtelen
megszűnt körülötte minden...mintha a többiek és a tanár, a
szidalmaival együtt eltűntek volna.
És ekkor megtörtént. Érezte, ahogy a dimenziókapu megnyílik valahol a közelben és átlép rajta valaki s az a régóta várt reiatsu betölti a levegőt. Mint a tűz, ami megállíthatatlanul száguld áldozata felé és az a lángok martalékává válik, úgy érte el Ichigot is. A shinigami látta szeme sarkából, hogy Ishidáék is felkapják a fejüket s először az égre, majd a fiúra emelik komoly tekintetüket.
Még mielőtt Ichigo nekiiramodott volna, egy nyugtató kézmozdulattal és egy bólintással jelezte nekik; "Minden rendben. Majd én elintézem."
Ezután nem törődve senkivel és semmivel engedte végül lábainak, hogy vezessék őt oda, ahova akarják. A folyosóról hallotta még a tanár ingerült és fenyegető hangját, de nem foglalkozott vele.
Villámgyorsan szelte a lépcsőfokokat lefelé s eközben zsebében megszorította shinigami jelvényét, de még nem kapta elő és alakult át. Kivárja, míg tényleg valami rossz történik...ám aggodalma nem volt helyénvaló.
Leért a legalsó szintre s a hátsóudvar felé vette az irányt. A reiatsut egyre erősebben érezte és biztos volt benne, hogy innen kintről jön. Így hát hatalmas lendülettel lökte ki az ajtót és lépett ki a csípős, hideg levegőre.
Zihálva nézett körbe, figyelmesen megvizsgálva mindent, hátha lát valami mozgást. Kijjebb jött és megismételte az iménti műveletet, de mikor az udvar egyik falára esett pillantása, lélegzete elakadt s szíve hatalmasat dobbant.
Grimmjow háttal a falnak
támaszkodva, karjait mellkasánál összefonva állt s hideg szemeit
áthatóan Ichigoéba mélyesztette. Arca olyan komolya volt, amitől
a fiú egy pillanatra meg is ijedt. Rég látott tőle ilyet...mi
történt ezalatt a 3 hét alatt. Ahogy a shinigami végigmérte a
férfit, észrevette, hogy teste itt-ott be van kötözve, akárcsak
bal kezének igen jelentős része. Ichigo szíve összeszorult,
ahogy agyába férkőzött egy igen ijesztő gondolat. Az egész
lehet, hogy miatta...
- Mi...történt veled? - nyögte enyhén
remegő hangon, miközben közelebb lépett az arrancarhoz.
Az espada továbbra is a fiú szemében kutatva elvigyorodott s elhúzódott a faltól.
- Tch...ha érdekel, odaát kurvára nem nézték jó szemmel ezeket a kis kiruccanásokat. - mondta gúnyosan és egyet lépett Ichigo felé, ki erre megtorpant.
A fiú elhúzta a száját.
-
Nehogy már engem hibáztass, seggfej... - morogta alig hallhatóan s
lehajtotta a fejét. - Ha ennyire zavar, akkor miért jöttél
vissza?
- Hogy figyelmeztesselek egy-két dologra. - vágta rá rögtön Grimmjow és a shinigami elé lépett.
- Figyelmeztetni? Minek? Azt hiszed, ennyire hülye vagyok? - nézett fel rá újra Ichigo, hangjában ingerültség érződött, mire az espada vigyora nagyobbra húzódott.
- Ha tudod magadtól is, akkor nem jöttél volna most ide. - válaszolta gonoszan suttogva.
- Ez is csak az bizonyítja, hogy elérted célodat... - nézett át az arrancar válla mellett a fiú, mintha valami nagyon érdekeset vett volna észre a sarokban.
- És amit már baszottul
bánok. - sóhajtott a férfi egy kis szünet után.
Ichigo kérdőn
nézett rá, de nem tudott erre mit mondani. A tény, hogy Grimmjow
valamit megbánt vele kapcsolatban, szabályosan sokkolta. Kínos
csend ereszkedett rájuk, ám nem sokkal később ezt a shinigami
törte meg.
- Akkor...mi a francért hagytad, hogy idáig jussunk? Mindketten bele vagyunk zavarodva ebbe az egészbe és ez csak gátol minket...nézz rám! - tárta szét a karját Ichigo, szemei szinte már könyörögtek. - Te is tudod, hogy ez ellen tenni kell valamit!
- Szerinted mi a szarért
vagyok itt, idióta?! - kiáltott rá dühösen az arrancar és
megragadta a fiút ingének gallérjánál fogva s indulattól
lángoló szemeit ismét a shinigamiéba mélyesztette.
Ichigo
kicsit mintha megszeppent volna, de nem hagyta magát megfélemlíteni.
Ezúttal nem...
Gonoszan elmosolyodott és
állta a villámló tekinteteket.
- Igaz...de akkor miért nem
teszel még mindig semmit?
Grimmjow dühtől eltorzult
arca kicsit mintha enyhült volna és a döbbenet jeleit öltötte
magára. Mire akar ez most kilyukadni...?
- ...vagy csak félsz,
hogy elveszted a kedvenc játékszeredet? - folytatta keményen
Ichigo, nem törődve azzal, hogy nagyon ráfázhat. Végül is...ez
volt a lényeg. Hogy végre mindeketten felszabaduljanak ez alól a
sanyargató érzés alól. És erre más megoldás nincs, minthogy a
régi gyűlöletet felélesszék.
- Tudtam, hogy túl gyenge
vagy ahhoz, hogy beletörődj a sorsodba...mégpedig, hogy egyedül
halj meg. - az utolsó szavak hatására hangja enyhén megremegett
és szemei fátyolosak lettek, de remélte, hogy ezt Grimmjow nem
vette észre.
Az espada immáron ismét a düh vonásait magán
viselve taszította a fiút a falhoz, ám még mindig szorítva őt
nyakánál fogva.
- Fog be azt a baszott nagy pofád, Kurosaki,
vagy itt helyben kinyírlak! - ordított rá és erősen
megrázta.
Ichigo keserűen felkuncogott s még mindig
mosolygott.
- Nem lennél rá képes, Grimmjow. Ugyanis félsz a
magánytól...félsz attól, hogy megint egyedül maradsz! És
attól...hogy nem tudod máson keresztül végrehajtani a szemét
húzásaidat...!
Ahogy befejezte a mondatot, bal arcába éles
fájdalom nyilallt s rögvest meg is érezte a vér fémes ízét a
szájában. Az espada ütése nagyot szólt és a még mindig le nem
eresztett ököl arról tanúskodott, hogy még nincs vége.
- Megmondtam...hogy pofa be! - sziszegte fenyegetően Grimmjow, de az Ichigo ingét szorító keze mintha kissé remegett volna.
- Vagy különben megölsz, mi? - folytatta a fiú, miután kiköpte a szájában összegyűlt vért, de szája sarkában még mindig ott folydogált a ragacsos folyadék. - Valójában...mindkettőnknek jobb lenne. "Kezdek tényleg mazoista lenni..." gondolta szórakozottan, ahogy ez a mondat elhagyta ajkait.
És itt telt be a pohár. Grimmjow elhúzta Ichigot a falról megfordult és egy hatszoros erejű ütéssel az udvar másik végébe küldte a shinigamit, aki így hatalmasat lendülettel csapódott a földhöz s utána még métereket csúszott a betonba, mély hasadékot hagyva a betonban.
A fiú sajgó végtagokkal próbált felülni s újabb vérsugár hagyta el száját, a fájdalom miatt szemeit lehunyta így nem láthatta, hogy az espada fenyegetően felette tornyosul.
Még mielőtt ténylegesen felpillantott volna, erős rúgást érzett a mellkasán és ismét a földre kényszerült. Köhögve nézett farkasszemet az espada őrülten csillogó szemével, mikor az felé hajolt, lábát a rúgás helyén hagyva.
- Kibaszottul felidegesítettél, Ichigo. - sziszegte az arcába. - Ezek után tényleg azt fogod kívánni, tényleg elvettem volna a szaros kis életedet! De nem adom meg neked ezt az örömet, shinigami!
- Sok a szöveg, arrancar... - nyögte rekedten Ichigo és halványan elvigyorodott.
Grimmjow megragadta a fiút
csuklójánál és durván felrángatta a földről. Miután ez
megtörtént, nyakánál erősen szorítva őt közelebb húzta és
ajkait nem finomkodva szorította Ichigoéhoz. A fiú lábai a
lendülettől kissé összerogytak, kezei pedig felmondták a
szolgálatot, hogy bármibe is bele tudjon kapaszkodni.
Az a hatos
erőszakosan tárta fel nyelvével a shinigami ajkait és szabályosan
harapta, marcangolta szerencsétlent. Eközben kezével leszaggatta
róla ruháit, majd karmait mélyesztve Ichigo bőrébe, véres
nyomokat hagyott a fiatal test minden szegletén. Ichigo keservesen
felkiáltott, miután a vad és könyörtelen csók véget ért s
hátrálásra kényszerült. Grimmjow ezután szabályosan
beleharapott a fiú nyakába, mitől meleg, sűrű folyadék csordult
le a shinigami válla mentén. Ekkor ütközött ő háttal a hideg
valnak, végleg elvágva ezzel a menekülés útvonalát és
lehetőséget hagyva az espadanak, hogy tovább kínozza Ichigot.
Az arrancar megkaparintotta a shinigami csuklóit és a fiú felé, a falnak taszította őket, kezét használva béklyóként, másik kezével meg hevesen hámozni kezdte róla a nadrágot. Minden mozdulat gyors és durva volt, de Ichigo mindezen fájdalom ellenére kéjesen felnyögött, mikor a szürke nadrág a földre hullott s ő teljesen csupaszon, libabőrösen és véresen simult a falhoz. Fájdalmas, mégis kiéhezett tekintettel pillantott Grimmjowra.
- Ha...ez az ára annak...hogy kövessem a nekem kiszabott utat...ne fogd vissza magad.
- Ennyire ragaszkodsz a
fájdalomhoz, mi? - vigyorgott rá gonoszan az espada.
- Nem tök
mindegy? Hisz...ebből a helyzetből...fájdalom nélkül...már nem
kerülök ki... - nyögte Ichigo és szemeit szúrni kezdték
felgyülemlő könnyei. De nem engedhette meg magának, hogy sírjon.
Az eltántorítani Grimmjowt attól, hogy végre hajtsa rajta
ezt...és akkor nem szabadulnak többé a bilincsektől.
Az espada nem válaszolt
.Kezével végigsimított a megkínzott bőrfelületen s végül
elért az ágyékához. Ichigo egy megkönnyebbült sóhajjal
nyugtázta a tettet s csípőjét enyhén megemelte, hogy Grimmjow
térjen már a lényegre. De az espada figyelmen kívül hagyta a
kérést és az immáron teljesen kemény férfiasságot, inkább ő
maga vette elő az övét hakamájának rengetegéből és erős
kezével megemelve Ichigot, széttárva lábait egy durva mozdulattal
beléhatolt. A fiú felkiáltott, túl hirtelen volt a tett.
Hátravetette fejét és torka szakadtából felordított, nem
törődve azzal, hogy bárki meghallhatja.
Grimmjow nem várta
meg, míg a fiú abbahagyja a kiáltozást és hogy a fájdalma kissé
enyhüljön, hevesen kezdett mozogni Ichigoban, fogaival továbbra is
marcangolva, nyalogatva a shinigami helyettes nyakát. Ichigo
fájdalmas nyögései visszaverődtek a hátsó udvarnak falairól.
A
fiú testét homorította a fájdalom és megrökönyödve vette
észre, hogy hímvesszője egyszerűen nem tud megkeményedni. Túl
nagy volta kín, nem tudott az élvezetre koncentrálni. Addig
fokozódott ez, míg lehunyt szemei mögül pár könnycsepp gördült
le orcáján és nyögései el-el akadtak.
Sokáig tartott ez az állapot. Grimmjow egyre csak mozgott Ichigoban, fejét még mindig a fiú nyakába temetve tartotta, de már nem harapta a még mindig erősen vérző, mély seb területét s így saját szenvedéllyel teli, férfias nyögései borzolták a shinigami fülét, ami segített neki, hogy kezdje elfelejteni a fájdalomsorozatot, amelyek szüntelennek hitt hullámai újra meg újra végigsodortak testén. S így is lett, pár perc múlva már a múlté volt a rossz érzés és átvette azt a szenvedély. Hímvesszője is merevedésnek indult és mellbimbói is azonnal megkeményedtek, ahogy Grimmjow a prosztatáját ingerelte, egyre nagyobb tempóban.
Az espada hevesen zihált és szorítása Ichigo csuklói körül gyengült. Felemelte a fejét s elkezdte a fiú fülét majszolni, mitől ő mélyet sóhajtott és bizsergés futott végig rajta...majd az orgazmus első jelei.
Mindezek után csoda volt, ha ezt is eléri. Boldogság töltötte el, mikor márcsak pér mozdulattól volt a végső beteljesülésig...és mikor már ott volt a határán, a célegyenesben...
Grimmjow gyorsan kiszedte faszát Ichigo hátsójából és elengedte kezeit, mitől a srác rongybabaként esett a földre. Zihálva és érthetetlen szemekkel pillantott fel az ugyancsak hevesen lélegző espadara, de annak arca kifejezéstelen maradt. Csak a szemei fürdőztek abban a gonosz fényben...
Ichigo nyelt egy nagyot és
rekedt, méregtől megremegő hangon így szólt.
- Tudhattam
volna...te aljas!
- Naiv voltál, Kurosaki. Baszott naív. - mondta színtelen hangon az espada, majd hátat fordított a földön kuporgó fiúnak. - Teljesítettem a kérésedet, ezért csak magadat hibáztathatod.
A fiú csak hápogni tudott, de mire felocsúdott volna döbbenetéből, Grimmjow már félig a dimenziókapuban állt.
- Fájdalom nélkül nincs győzelem...Kurosaki. És ezt nem csak te tanultad meg az imént... - suttogta sötéten az espada.
- Te is naiv vagy, ha elhiszed, hogy bármelyikünk is győzhet! - vágott vissza Ichigo.
Grimmjow sóhajtott és lassan megrázta a fejét.
- Látom, nem érted ezt az egész kibaszott helyzetet. Remélem, majd mikor szemtől szemben állunk, rájössz. Melegen ajánlom... - mondta fenyegetően és ekkor bezárult a kapu.
A shinigami meg csak ült ott a fal tövében, megkínzott testtel...és lélekkel. Teljesen össze volt zavarodva, nem értette, mire akar kilyukadni az arrancar. Fejét kezei közé fogta s szemeit szorosan lehunyta.
De még így se tudott gátat állítani az egyre csak előtörő könnyeinek.
***************
Eljött a december. A rettegett hónap, mire már hosszú ideje készültek az ellenfelek s ennek "tiszteletére" sűrű, szürke felhők csúfították a helyszín égboltját. Karakura város utcái néptelenek voltak, csak valamennyivel több, mint egy tucatnyi fekete és fehér ruhába öltözött alakból álló csoport várakozott az egyik téren.
A Gotei 13 összes kapitánya és hadnagya jelen volt, mellettük még néhány tiszt is. Mindannyian komoran hallgatták az öreg Yamamoto beszédét. Tudták, hogy minden tanácsra és utasításra most szükségük van, mert különben elvesznek. A legjobbat kell nyújtaniuk.
Ichigo, a Zangetsuval a hátán, Rukia, Renji, Ishida, Chad és Orihime közt állt, de az ő gondolatai teljesen máshol kalandoztak. Csak valahonnan a távolból hallotta Yama-jii hangját.
Félte ezt a napot, nagyon is félte. Hiába tudta, hogy kellően megerősödött a vaizardokkal való edzésein...az, hogy most zanpaktout kell rántania...
Kieresztett magából egy fáradt és nehézkes sóhajt. Tényleg naiv volt. Grimmjow megmondta. Azt hitte, ha az espada tette feléleszti benne a harcolni akarást, a kevésbé fájó lelkiismeret furdalást...de nem így volt. Egyre jobban kezdett igazat adni neki. És egyre csak megértette, mire akart kilyukadni utolsó szavaival.
Nem az a győzelem, hogy teljes erővel csak a harcra koncentrálva arassanak egymás ellen sikert...hogy az egyik győz, a másik veszít. Itt vagy mindketten győznek...vagy mindketten veszítenek.
De ez...annyira lehetetlen elképzelés volt Ichigo számára. Nem fért a fejébe, hogy hogy tud ebben Grimmjow bízni? Hogy maradhatnak mindketten életben?
Vagy lehet, hogy nem is ebben hisz? Hanem...hogy ő is, és Ichigo is...
Elbuknak.
Jobban belegondolva, hetekkel ezelőtt tettek egy fogadalmat. Vagyis Ichigo tett; Grimmjow mellett fog meghalni, nem számít, mi lesz ennek a következménye.
És ebből következik az, hogy komolyan iszonyatosan naiv volt. Bemesélte magának a lehetetlent. Nem tudja mindkettőt teljesíteni...nem tud úgy harcolni, hogy elfelejti a múltat. Nem tud úgy meghalni, hogy az ne mellette történjen meg. Más út nincs. Úgy kell ezt a háborút végrehajtania, amelynek eredménye ígéretéhez méltó. Nem akarja magát megtagadni.
S azon gondolata, miszerint ha felteszi a régóta felkínálkozó kérdését...talán megmenekülhettek volna ettől a csapástól. De ő túlságosan gyáva volt...utálta magát emiatt.
Ismerős hangsorozat zökkentette őt ki az elmélkedésből. Tekintetét az égre emelte és látta, hogy megannyi dimenziókapu nyílik meg.
Legelőször ismeretlen arrancarokat vélt felismerni a szürkeség homályának rengetegéből, majd azokat az espadak követték. A sort természetesen a három áruló shinigami zárta; Aizen Sousuke, Ichimaru Gin és Tousen Kaname.
Ahogy az ellenség feltűnt, úgy indult meg a Soul Societyt képviselő sereg az ég felé, hogy farkasszemet tudjanak nézni velük. Ichigo vonakodva bár, de aztán követte társait.
Eleinte csöndben állt
mindkét fél. Aizen a szokásos tenyérbe mászó mosolyával állt
ott, szemeit Yamamotora szegezve s az arrancarok is leendő harcos
társukat jelölték ki maguknak.
Ichigo is körbenézett a
társaságon, keresve az ő ellenfelét...de nem kellett sokáig
kutatnia, hogy megtalálja a kék hajkoronát és a hozzá tartozó
hideg szempárt. Grimmjow is őt nézte, de arca kifejezéstelen
maradt. Állt ott kezeit zsebre vágva, mintha csak egy délutáni
találkára gyűltek volna össze és ez Ichigot bántotta. Amíg ő
az őrületig töprengi magát, keresve kiutat ebből a reménytelen
helyzetből, ő szemmel láthatóan tök nyugodt.
És ekkor meghallotta a támadást jelző kiáltásokat és az első kardok összeütközésének hangját. Eljött az idő. A háború megkezdődött.
Grimmjow is kiszedte zsebeiből kezeit és egy másodperc múlva Ichigo előtt termett, csak pár méter helyet hagyva kettejük közt.
Ajkait vigyorra húzta és úgy mondta.
- Yo...Shinigami.
A fiú szívébe mintha éles
penge hatolt volna. Ez a két szó annyira idegen és hideg volt
számára...
A fiú szívébe mintha éles penge hatolt volna. Ez
a két szó annyira idegen és hideg volt számára...egy pillanatra
teljesen lebénult a teste. Szemeit lehunyta s kezét feje fölé, a
Zangetsu markolatára helyezte.
- Remélem, tudsz mutatni valami érdekeset, mert különben a belednél fogva foglak fellógatni a legközelebbi fára. Ne okozz csalódást, Kurosaki! - röhögött ez espada, de ez a kacaj annyira üres és kifejezéstelen volt Ichigo számára. Alsó ajkát beharapta, majd mikor egy apró könnycsepp csordult le az arcán, előrántotta zanpaktouját.
Gépies, színtelen hangom mondta ki azt a szót, amitől nem hitte volna, hogy ennyire félni fog. Kezei beleremegtek, ahogy a shinigami helyettes ajkait elhagyta a szó...
- Ban...Kai!
"Grimmjow...teme...Asamashi!"
Csepp. Csepp. Csepp...
S a vér vörössége feketévé válik...ahogy az aljasság tisztátalanságra vágyik.
Csepp...
...csepp.
~ Fin ~
