A fejezet végefelé végig azon gondolkodtam, hogy milyen szerepet adhatnék Koreának, mert viszonylag kevés az ázsiai Heta karakter, de mégis szörnyű, hogy előbb találtam helyet Arthurnak, mint Kikunak vagy well, bárki másnak.
Ismét néhány magyarázat és kiegészítés, mert közben kiderítettem, hogy a xiongnu nem egészen hun, de valahogy mégis. Valami olyasmiről van szó, hogy közük volt egymáshoz (tehát vannak nagyon hasonló hun meg xiongnu szokások), de igazából senki nem tudja kik voltak a hunok, szóval minden homályos. Szóval van olyan elmélet is, hogy a xiongnuk leszármazottai, vagy legalábbis a xiongnu népből fejlődtek ki. Lényeg, hogy nomád, vad népek. Én meg fogom tartani őket szinonimaként, mert Erzsi mindenhogy belepasszol a képbe.
Shifu - mester/tiszteletteljes megszólítás is lehet a köznyelvben, pl. amikor valaki a saját szakmájában mester.
Shizun - ez is mester, csak sokkal alázatosabb, nagyobb tiszteletet mutat.
Laoshi - tanár.
Yi Wan nem csatlakozott hozzájuk vacsoránál, sem másnap reggelinél. Igazából nem is hívták, Wang Yao az egyik aprócska tanítvánnyal küldetett neki cipót és teát hajnalban. Bár Wang Yao arra számított, hogy a férfi későn fog kelni, a tea egész korán eltűnt a tálcáról, a cipó viszont megmaradt.
A vendégnek nem volt híre hamva délre sem, Wang Yao pedig, miután kiadta a napi feladatokat a tanítványtestvéreinek, maga ment a férfi szobájához, hogy körülnézzen nála.
Kopogott egyszer, kopogott kétszer, majd Yi Wan lágy hangja szűrődött ki némi papírzörgéssel kísérve.
– Gyere be!
Wang Yao kinyitotta az ajtót, óvatosan belépett a szobába és körülnézett. Az ágy érintetlenül állt az ablak alatt, Yi Wan a tanítványoktól kapott fehér ruhákban üldögélt a középre helyezett asztal mellett, a földön. A sálját, melyet tegnap is viselt, ma is feltette. Illett hozzá a fehér, bár a bőrét csak még sápadtabbá tette. Yi Wan a székeket egyszerűen arrébb tolta. Az asztalt és a földet papírok borították, össze voltak tintázva egytől egyig, a felakasztott ecsetekről szintúgy az asztalra csöpögött a fekete folyadék.
Wang Yaoban erős késztetést ébredt, hogy a sarokban álló seprűvel először ráverjen a férfi kezére, majd felsöpörtesse vele az egész padlót, amíg ő lesikálja valahogy az asztalt.
Kezeit a ruhaujjába rejtette, úgy lépett közelebb, nem akart a papírra lépni. Ahogy lenézett, észrevette, hogy mindegyiken ugyanaz a két karakter szerepel irtózatosan ronda vonásokkal, amik Yi Wan nevét alkották.
Összevonta a szemöldökét. Yi Wan felpattant a helyéről, hogy üdvözölje.
– Daozhang!
– Mit művelsz itt?
– Gyakorolni szerettem volna a nevemet… hogy másoknak is megmutathassam majd.
Wang Yao szíve megpuhult egy kicsit. Lehajolt és felvette az egyik papírt. A festék még nem száradt meg rajta teljesen, viszont a papír szinte teljesen átázott. Reménykedett benne, hogy a padló nem ment legalább tönkre.
A yi egész szép volt már ezen. Nem volt túlságosan bonyolult – viszont a wan minden volt, csak értelmes nem.
Felszedegette a szétszórt lapokat. Valószínűleg azért voltak a szoba minden pontjában, mert Yi Wan annyira gyorsan írta őket, hogy nem akarta száradás előtt egymásra rakni őket. Szerencsére a padló nem volt összekenve.
Letette a kupacot az asztalra, majd közelebb húzta a széket az asztalhoz.
– Megmutatom, hogy írd le a saját neved – mondta, a hangja szigorúan csengett, Yi Wan viszont úgy tűnt, örül a felajánlásnak. Mosolyogva letelepedett mellé a földre. Még hatalmas lábait is megpróbálta maga alá húzni, ahogy Wang Yao tette.
Wang Yao felhúzta annak a karjának ruhaujját, amiben az ecsetet tartotta és nem engedte el egy pillanatra sem. Lecsöpögtette a felesleges tintát, majd a papír fölé emelte.
– Mindig tartsd egyenesen! – utasította Yi Want, aki azonnal utánozni kezdte a mozdulatait. – Felülről írsz lefelé. És mindig a vízszintes vonással kezded.
Leírta egymás alá a két karaktert, majd Yi Wanra nézett. Amaz felemelte a fejét és belenézett a férfi sötét szemeibe. Wang Yao egészen zavarba jött. Normális volt, hogy valakinek ilyen lila szemei legyenek? Ráadásul olyanok, amikből nem lehet olvasni, hiába mosolyog a gazdájuk?
Nem volt ehhez szokva. A templom tizenegy tanítványa egytől egyig fiatalabb volt nála. Hárman voltak Wang Jialonggal egyidősek, a többiek még kisebbek, valamelyikük még tízéves sem volt. Egyszerűek voltak mindannyian, fekete szemükben el lehetett veszni, csillogásukban látta az örömöt, látta a szomorúságot, látta, ha hazudtak, és látta, mikor kellett őket halálosan komolyan venni.
Nem látott Yi Wan fejébe – és ez némiképp zavarta, végtére is nem tudhatta, milyen embert engedett be a templomba. Emlékeztetnie kellett magát, hogy senkiről nem szabad rosszat feltételezni, azt megítélni pedig pláne nem, hogy milyen ember két találkozás után.
Yi Wan fordította el először a tekintetét, óvatos, ám csúnya vonalakat húzott a papírra. De ezek legalább már hasonlítottak Wang Yaoéra.
– Tehát hajlandó vagy tanítani, daozhang? – kérdezte mosolyogva, fel sem nézett rá. Büszkén nézegette az írását, Wang Yao pedig nekitámasztotta a papírnehezéknek az ecseteiket.
– Aztán mit szeretnél tőlem tanulni? Zenét? Főzést? Kalligráfiát? Démonűzést?
Yi Wan halkan kuncogott.
– Daozhang sok művészetben jártas, úgy látom.
– A mesterem sok dologra megtanított. Én voltam az első tanítványa – húzta ki magát Wang Yao.
Yi Wan csendben figyelte, az arckifejezése nem változott, mintha nem hinne neki. Wang Yao önbizalmát meg is ingatta, arca megrándult, és sértődötten emelte fel az állát.
– Úgy hallottam – kezdte végül Yi Wan –, a harcművészetek fejlesztik mind a testet, mind az elmét. Erősítik a lelket és elég gyakorlással erős varázslatokat lehet művelni.
Wang Yao összefonta maga előtt a karjait.
– Na és miért akarnál varázsolni? A legtöbb dolgot anélkül is meg lehet tenni.
– Úgy hallottam, aki eleget gyakorol, az halhatatlanná is válhat – mondta Yi Wan.
Wang Yao nevetni akart. Hát tényleg ezért jött ide ez az idegen? A halhatatlanságot kereste? Ennél ostobább dolgot csak egy gyermek tudott volna mondani. Nem mintha nem lett volna igazság abban, amit Yi Wan mondott – Wang Yao úgy hitte, a saját mestere már rég elérte a halhatatlanságot, bár mivel senki nem kérkedett a saját eredményeivel, ezt nem mondhatta meg biztosra.
Felállt és büszkén felemelte a fejét, kezeit összefűzte a háta mögött. Ezen a napon még a haját sem kötötte lófarokba, ahogy szokta, így a nyitott ablakon befújó szellő könnyebben meglibbenthette. Szürke ruhában volt, és bár később el akart látogatni a fürdőbe, még két réteget viselt, derekán ezüstszínű öv fogta össze a köntösét.
– Amíg nem találsz egy erős indokot a gyakorlásra, nem segíthetek.
Yi Wan is felemelkedett, olyan közel állt Wang Yaohoz, hogy a férfi érezte az illatát is. Leginkább földszagú volt, de nem a rossz fajta, inkább olyan, mint a frissen szántott termőföldeké, amelybe belevegyült néhány mezei virág is.
Felemelte a tekintetét, egészen hátra kellett hajtania a fejét, hogy belenézhessen az ibolyaszín szemekbe.
– Daozhang, honnét veszed, hogy nincs erős indokom?
Úgy nézett le rá, hogy Wang Yao hátán felállt a szőr. Ez nem volt egy megnyugtató jel, pláne, hogy mivel nem ismerte, nem akart semmi olyat tanítani neki, amivel árthatott másoknak.
A belsője megremegett és ő törte meg a szemkontaktust. Megköszörülte a torkát.
– Van már bármiféle tapasztalatod? Szeretnék veled megküzdeni, mielőtt döntést hozok.
Yi Wanból csalódott sóhaj szakadt fel, ő is elfordította a fejét. Wang Yao nem tudta mire vélni. Mintha semmi kedve nem lett volna megküzdeni vele, mintha nem akart volna semmit bizonyítani a férfinak. Azért csak rábólintott.
Wang Yao elégedetten fordult sarkon és egyenes háttal kisétált a szobából, hallotta a sarkában Yi Wan nehéz lépteit is.
Kivezette őt a gyakorlótérre, közvetlenül a vörös kapu elé, ahol a két legkisebb tanítványöccse hajtogatott éppen papírsárkányt és hajót. Wang Yao szigorúan feléjük legyintett ruhaujjával.
– Elmondom apátoknak, hogy csak lustálkodtok! Levisznek a hegyről titeket és mehettek vissza szöszt szedni a rizsből!
A két tanonc felnyögött és letették a játékaikat, de eszük ágában sem volt értelmes munkához fogni. Ők voltak azon kevesek között, akik a városból jöhettek fel tanulni a templomba tanulni, mert elég ügyesnek bizonyultak. A legtöbben árva fiúk voltak, akiket a mester úton-útfélen szedett össze.
Wang Yao úgy döntött, most az egyszer szemet huny a lustaságuk felett. Ismét összefűzte ujjait a háta mögött, lábait összezárta. Nem volt nála kard, hogy Yi Wannal kiegyenlítettek legyenek az esélyeik.
Yi Wan azonban csak állt vele szemben, láthatóan nem tudta, hogy mihez kéne kezdenie most. Oldalra döntötte a fejét, mire Wang Yao hirtelen előrelépett és tenyéréllel Yi Wan nyaka felé ütött.
A nyugati a másodperc törtrésze alatt állította meg a kezét, majd ütött vissza, ököllel, olyan puszta erővel, hogy Wang Yao egészen megilletődött, de azért könnyen elhajolt és visszakézből Yi Wan hasa felé rúgott.
Yi Wan könnyedén hárított, mackós mozgása, mely olyan komikusnak hatott séta közben, most teljesen eltűnt és fürgén mozgatta a kezeit. Nem ugrált össze-vissza, mint Wang Yao, és inkább hagyatkozott a karja erejére, mint izmai rugalmasságára.
– A bátyus harcol! A bátyus párbajozik Yi Wannal! – hangzott a két apró tanítvány kiabálása, mely odacsődítette a bátyáikat is, akik megálltak a gyakorlótér szélén és izgatottan figyelték a fejleményeket. Wang Yao mindegyiküknél erősebb volt, még soha nem látták, hogy méltó ellenfélre akadt volna. Wang Jialongot is hamar a földre tudta küldeni, a hegyi kósza démonok nem jelentettek kihívást neki, úgy volt képes legyűrni őket, hogy még egy tincs sem szabadult ki a lófarkából.
Yi Wan más volt, mint azok, akikkel eddig küzdött, ez látszott. Még mindig erősebbnek tűnt, gyakorlottabbnak, a nyugati volt az, aki a védekezésre fókuszálta a legtöbb erejét.
Wang Yao volt a falevelet kettészelő szél, Yi Wan volt a szikla, aki agyonnyomott minden elébe kerülőt. Előbbi hamar mozgásra késztette a nyugatit, Yi Wan arra kényszerült, hogy másolja a mozdulatokat, melyeket Wang Yao évek óta gyakorolt.
Wang Yao haja nem is szállt, úszott a férfi vékony teste körül harc közben. Yi Wan a férfi mozdulataira koncentrált, próbálta kitalálni, melyik tagját lendíti legközelebb felé. Egyszer azonban felnézett a férfi arcára is, és észrevette a homlokán a két halvány, aranyszínű foltot, amit eddig eltakart két előrelógó tincse.
Wang Yao mindeközben a vendéget nézte, kifejezéstelen arcát, ismét csak megpróbált a tekintetéből olvasni, sikertelenül. Amikor viszont Yi Wan a homokára nézett, valami olyasmi csillant meg ibolyaszín szemében, amit végképp nem tudott értelmezni. Mindenesetre megrémítette az a hirtelen feltörő sötétség, amit bennük látott, olyannyira, hogy a következő jól irányzott rúgása erősebbre sikerült mint akarta, és eltalálta Yi Wan mellkasát.
Yi Wan hátratántorodott, szemét lesütötte, majd féltérdre zuhant, keze öléből leesett a gyakorlótér kövére. Pár pillanat eltelt, majd az egész föld megremegett.
Mintha a hegy nyögött volna fel fájdalmasan, a madarak felszálltak a környező fákról, egy repedés futott fel a templomot körbevevő fal oldalán. Tetőcserepek estek alá, a gyakorlótér szélén álló fiatal tanítványok belekapaszkodtak idősebb bátyáikba. Yi Wan zavartan nézett körbe.
Az egész nem tartott tovább pár másodpercnél, viszont a rombolás, ami a földrengéssel járt, így is soknak tűnt. Wang Yao összevont szemöldökkel nézett körül, majd tekintete megállapodott Yi Wanon, aki feltápászkodott a földről és leporolta fehér ruhájáról a port. Nem szoktak csak úgy földrengések történni ezen a vidéken.
Wang Yao ezután tanítványöccseire nézett, hogy megbizonyosodjon róla, mindegyikük rendben van. Megigazította a köntösét és megszólalt:
– A konyha biztos romokban hever. Menjetek és terítsetek meg vacsorához!
Az apróságok azonnal eliszkoltak.
Wang Jialong maradt, a bátyjához sétált, közben Yi Want méregette. A férfi a falon futó repedést figyelte, annak a különös csillanásnak a szemében már nyoma sem volt.
– Yi Wan, egyél velünk ma este – szólalt meg Wang Yao, mire a férfi szemei elkerekedtek. Eddig nem is hívták, megtiszteltetésnek érezte az invitálást. Kissé meghajolt köszönete jeléül.
Wang Jialong csendben várt, amíg a vendégük arrébb oldalgott, pedig látszott rajta, hogy még akar valamit mondani. Amikor hallótávolságon kívül ért, belekarolt a bátyjába és lassan ők is a konyha felé kezdtek sétálni.
– Ő csinálta…?
Wang Yao úgy nézett rá, mintha azt mondta volna, hogy egyszerre látta a mesterük összes felmenőjének a szellemét öklöt rázni feléjük, amiért Wang Yao túl csípősre főzte az említett búcsúvacsoráját.
– Micsoda?
– Yi Wan idézte a földrengést? – kérdezte megint Wang Jialong, a hangja türelmetlenebbé vált.
– Mikre nem gondolsz – morogta Wang Yao és megrázta a fejét. – Láttál te már akkora erejű embert, aki hegyeket tudott mozgatni a puszta akaratával? Ha tényleg olyan nagyhatalmú lenne, miért akarna tőlem tanulni?
Wang Jialong a szemét forgatta, karját összefonta maga előtt.
– Szerintem jobb lesz vele vigyázni. A legutóbbi földrengés nyolc éve volt Meihua'anban. És emlékezz, hogy mi okozta! Az a haragvó szellem, amivel még te sem bírtál!
– Yi Wan nem gonosz szellem – sóhajtott Wang Yao. – Hidd el, észrevenném. A szellemek nem tudják jól utánozni a finom emberi mozgásokat. A szemek nem mozognak rendesen… a tenyerükön nem látszanak a vonalak, nem esznek és a hajuk sem szálakból áll.
Yi Wan szemei pedig gyönyörűek voltak, még ha olyan furcsák is voltak. A haja is mint a hó, az ember nem tudta levenni róla a szemét. Ilyen feltűnő külsőt egy szellem sem választana magának, még ha erős is volt.
– Kinéznéd belőle? Hogy titkolja az erejét? – sóhajtotta Wang Yao lemondóan.
– Nyugati! Semmit és mindent ki tudok nézni belőle – horkant fel Wang Jialong. – Küldjük el, amíg nem késő! Még a mestert is fel fogja verni, ha még egy földrengést idéz…
– Halkítsd le a hangod! – szólt rá Wang Yao – Csak véletlen volt, hogy most rengett meg a hegy!
Ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést és nem is tűnődött sokat rajta.
– Valakinek be kell majd tömnie azt a repedést… és újra kell festeni a falat… – morogta Wang Jialong.
Wang Yao megveregette a vállát. Wang Jialong volt elég ügyes ahhoz, hogy megcsinálja a kétkezi munkákat és a dolgok megjavítását a templom körül. Wang Yao természetesen segített, ha tudott, ám ő mindig is a szellemi munkában volt jobb, illetve az apróbb feladatokat látta el, mint a főzés és gyógyszerkészítés.
A vacsora elkészültével megverette Wang Jialonggal a gongot, a tanítványok pedig megjelentek az étkezőben. Yi Wan utolsónak érkezett és elfoglalta a megmaradt szabad helyet az asztal jobb oldalának legvégén. Wang Yao ült az asztalfőre, mégiscsak ő volt a templom vezetője a mester távollétében.
Gombóclevest ettek, Wang Yao nem vette le a tekintetét a nyugati jövevényről. Yi Wan termetéhez képest rendkívül keveset evett: csak egyszer szedett, akkor is csak fél tányérral és három gombócot, de tisztelettudóan megköszönte és kóstolás után meg is dicsérte az Első Tanítvány főztjét.
Minél tovább nézte, annál inkább tűnt Yi Wan egyre ártalmatlanabbnak. Hatalmas kezében olyan vékonynak tűnt a pálcika, hogy szinte eltört, a kanál még inkább eltörpült, akkora volt az egész, mint a férfi egy hüvelykujja. Nem siette el az evést, még ha ilyen keveset is szedett, szelíden bánt az evőeszközeivel és figyelt, nehogy meglökje a mellette ülő fiatal tanítványokat. Körültekintő volt és jámbor. Hogy juthatott eszébe Wang Jialongnak ekkora marhaság?
Vacsora végeztével Wang Yao megkért két idősebb tanítványt, hogy mosogassanak el, ő maga pedig a lakóépületek mögötti melegvizű források felé vette az irányt.
Fák szegélyezték azt a néhány mesterségesen kialakított tavat, amik a meredek sziklák árnyékában feküdtek. Nem volt külön fürdőház, még egy szoba sem, ahol egyedül lehetett volna mosakodni. A tanítványok hozzá voltak szokva a közös fürdőzéshez.
Wang Yao leterítette a köntösét az egyik sziklára és beleereszkedett a meleg vízbe. Haját kibontotta, szemét behunyta és rákönyökölt az egyik vízből kiálló kőre.
Sötétedett már, az egyik közeli fa ágára fehér lámpást akasztott, amivel vissza készült menni a Jáspis Pavilonhoz. Kabócák és tücskök ciripeltek a fűben és a lombban, olyan hangosan, hogy elnyomták a víz csobogását is.
Nem is hallotta meg, hogy valaki közel oson a forrásokhoz és egész közelről kérdezi meg:
– Szólíthatlak már shifunak?
Wang Yao úgy megijedt, hogy talpra állt, majd elcsúszott és visszaesett a vízbe. Vörös arccal nézett fel Yi Wanra és most először érezte úgy, hogy nagyon is kellene valami ruha, amit magára vehet fürdéshez. Igaz, hogy nem volt szégyenlős az öccsei előtt, de azok mégiscsak az öccsei voltak, nem egy hatalmas nyugati idegen!
Yi Wan egy szál alsóruhában állt a parton, közvetlenül amellett a pont mellett, ahol korábban ő pihent. Bár a ruha fedte a karját és lábait, középen azért nem volt összehúzva, ahogy kellett volna. Wang Yao most láthatta, hogy a hatalmas ember tényleg izomból épül fel.
Yi Wan melléereszkedett a vízbe és mosolyogva nyitotta a száját, hogy újra feltegye a kérdését.
Wang Yao megelőzte.
– Ne szólíts shifunak – mondta felemelt állal és elhátrált a medencében. Bár a víz éppen a derekáig ért, elszégyellte saját apró termetét Yi Wané mellett.
– Akkor shizunnek? – Yi Wan követte, mosolyából arra lehetett következtetni, hogy észre sem vette, mennyire zavarba hozta Wang Yaot.
– Az meg pláne nem vagyok.
Egészen elhátrált a medence szemközti oldaláig, amikor pedig a háta hozzáért a langyos kőhöz, nem volt hova menekülnie. Yi Wan lejjebb ereszkedett, álla már belelógott a vízbe. Wang Yao hálásan fújta ki a levegőt és húzta fel a térdeit, ahogy letelepedett a tó aljára.
– Laoshi? – próbálkozott még egyszer a férfi, ám Wang Yao erre is csak rázta a fejét.
– Nem egészen.
– Ezek szerint nem voltál velem megelégedve? – kérdezte Yi Wan, mosolya eltűnt, és gyermeki csalódottság ült ki az ajkára. Wang Yaot A-Longra emlékeztette. Így persze, hogy megszelídült a hangja és nem tudott neki nemet mondani.
– Nagyon ügyes voltál – mondta őszintén. – És szívesen mutatok neked új dolgokat. Csak ne hívj se mesternek, se tanárodnak. Szégyelleném magam, ha tanítvány létemre saját tanítványokat fogadnék.
– De hát te tanítod az öcséidet is, nem? – döntötte a fejét oldalra Yi Wan.
– Mint a tanítványtársuk és rangidős bátyjuk – mondta Wang Yao határozottan.
Nagy levegőt vett és beletúrt a hajába, hátrafésülte az arcából a nedves tincseit. Előre kínosan érezte magát amiatt, amit mondani készült. Yi Wan tekintete megint a homlokára szegeződött, de most ismét csak nem látott semmi vészjóslót a szemeiben.
– Taníthatlak, mint tanítványöcsémet.
Ahogy kimondta, elvörösödött. Yi Wan arca is kipirult, ám inkább az örömtől és a meleg víztől. Tovább mosolygott, nem is húzódott távolabb a férfitől.
– Találunk neked is utat, aminek mentén élhetsz és gyakorolhatsz – mondta Wang Yao gyorsan, hogy továbblépjenek arról, amit mondott.
– Igen? Hát nem csak egy út van?
– Ezernyi út visz az ég felé – felelte. – A több lemondással járó út általában gyorsabb eredményt hoz.
Yi Wan érdeklődve hallgatta. Lábait maga alá húzta, úgy figyelt, mint egy gyerek az esti mesére. Ibolyaszín szemei igyekeztek Wang Yao arcára fókuszálni, ám a tekintete néha visszavándorolt a homlokára, ami arra késztette az Első Tanítványt, hogy ismét előre húzza nedves tincseit.
– Aiya, ezekkel a foltokkal születtem, ne bámulj már annyira! – mondta duzzogva Wang Yao és fel kezével eltakarta az egyiket a homlokán.
Yi Wan csak jobban elmosolyodott.
– Mintha arany lenne a bőröd alatt.
Wang Yao maga sem értette miért, de belepirult a megjegyzésbe. Megdörzsölte az egyik foltot, mintha erre még soha nem gondolt volna. Érthetetlen volt, miért viselt két ilyen szabályos bőrhibát, de amikor a mesterét kérdezte erről, azt felelte, nem volt ebben semmi különös.
Yi Wan szerencsére másfelé terelte a beszélgetést.
– Te miről mondtál le a gyakorlás érdekében? – kérdezte. A haja már hozzátapadt a homlokához, a ruhája az utolsó centiméterig elázott.
Wang Yaot meglepte a kérdés, hiszen nem igazán lehetett megmondani, hogy ő is lemondott valamiről azért, hogy gyorsabban fejlődjön.
– A házasságról és arról, hogy elmét bódító szereket fogyasszak.
– Hm, tehát soha nem ittál még bort?
Wang Yao megrázta a fejét, Yi Wan pedig halkan nevetett.
– Megéri kihagyni az életnek ezt az oldalát is csak azért, hogy egyszer talán elérd a halhatatlanságot?
– Nem a halhatatlanság miatt csinálom – grimaszolt Wang Yao és eloldalazott a vízben a kőre leterített köntöse felé. Yi Wan, mint egy hűséges kiskutya, követte, állát sem emelte ki a vízből. – Feküdj le hamar, holnap elkezdjük a gyakorlást!
Lélekben egész beszélgetés alatt arra a fél pillanatra készült, hogy kiugorjon a tóból és a lehető leggyorsabban magára terítse a köntösét. Yi Wan azonban megelőzte, kihúzta magát a partra és a kezét nyújtotta Wang Yao felé, hogy kisegítse újdonsült bátyját.
Wang Yao először arra gondolt, hogy inkább visszaereszkedik a vízbe, és megvárja, amíg a férfi elmegy, arra hivatkozva, hogy még meditálna egy kicsit. Azonban a keze már a köveken volt, nyilvánvaló szándéka volt, hogy kiszáll a tóból.
Lesütötte a szemeit és megragadta Yi Wan kezét. Azt várta, hogy a férfi kirántja majd a vízből, és hamar túllehetnek az egész meztelenkedésen, ám a nyugati nagy ereje ellenére a lehető legóvatosabban húzta ki a tóból, külön figyelve arra, hogy Wang Yao hova lép, nehogy megsértse a lábát a csúszós köveken.
Wang Yao nem mert felnézni, nem kellett, érezte ő így is Yi Wan tekintetét magán. Két lépéssel a köntöse mellett termett és a nedves testére terítette.
Megköszörülte a torkát és sietve jóéjszakát kívánt, majd a lábbelijét a kezébe véve elsuhant a Jáspis Pavilon felé. Bár nem futott, a szíve erősen kalapált, ő pedig nem sejtette miért, csak azt tudta, hogy a vizes fehér ruha olyan dolgokat is láttat, amiket nem kellene. Be fogja vezetni, hogy ezentúl mindenki csak fekete nadrágban fürödhessen a melegvizű forrásban.