Igyekeztem a lehető legjobban leírni Chang'ant. Tényleg megpróbáltam.
A Weiyang palota volt a világon épült legnagyobb palota, 4,8 négyzetkilométeres alapterülettel a város délnyugati csücskében helyezkedett el.
Már a völgybe érve hatalmas forgatagba kerültek, pedig még közel sem értek a városfalakhoz. Árusok táboroztak a szekereiken, tábortüzeket ültek körbe, ezernyi nyelv és hang vegyült zsivallyá a fülükben. Különböző, viselt, sebhelyes arcok tűntek fel mellettük, a hajszínek sem álltak meg feketénél, barnától szőkéig minden árnyalat megtalálható volt. Wang Yao ezt úgy magyarázta, hogy ez a Selyemút vége, vagy kezdete, ahonnét az ember nézi. Természetes, hogy sok kereskedő fordul meg Chang'an kapui előtt, amiből mellesleg tizenkettő van.
A várost szögletes, de nem négyzet alakú fal vette körbe, volt vagy nyolc méter magas. A bejáratként szolgáló hatalmas kapuszárnyak ki voltak tárva, de mellettük, valamint a falakon is katonák sorakoztak rendíthetetlen fegyelemmel. Nem állították meg azokat, akik belépni készültek, csak a látogatás okát kérdezték a gyanúsabb alakoktól. Yi Want nem háborgatták, mert olyan közel lépdelt Wang Yao-hoz.
Más volt, mint Meihua'an. Széles utcák szelték át a fővárost, oldalaikon szorosan egymás mellett fehér falú, fekete gerendás házak sorakoztak, a kisebbek az egyszerű kézműveseké voltak, katonáké és szerényen élő családoké. Ahol külön fal vette körbe a birtokot, tehetős klánok éltek, kapujuk fölé a családnevük volt vésve, bentről fák kopasz ágai nyúltak az utca fölé.
A házak sötét cserepes tetejéről szélcsengők lógtak, hangjuk belevegyült a lovak patáinak kopogásába a köveken, az árusok kiabálásába, utazók alkudozásába. Jobboldalt egymás után három teaház állt, szemben velük hatalmas fogadó.
Szerencsére rendkívül könnyű volt tájékozódni is. Az utcák zöme merőleges volt egymásra, csak néhány ferde, sötét sikátor mellett haladtak el.
Yi Wan ámult és bámult a forgatagban. A nyugatról érkezők a városfalon kívül maradtak, így ő nagyon is kitűnt a tömegből, ellátott mindenki feje felett, és mosolyogva próbálta visszautasítani a kereskedők csábító ajánlatait, melyeket képesek voltak az utca túlfeléről átordítani neki.
Wang Yao tudta az utat, magabiztosan tört utat apró termetével a tömegen. Elértek egy csatornához és átsétáltak egy kevésbé forgalmas hídon. Ennek oldalán hatalmas, többemeletes vörös ház állt. Az ajtajában csinos nők csevegtek és vetették pillantásukat minden arra tévedőre. Néhányuk arca finom selyemmel volt eltakarva, szemük vörös tussal volt kihúzva. Legyezőikkel Yi Wan felé intettek, kecses mozgásuk befelé invitálta még azt is, akit nem néztek ki maguknak.
Yi Wan zavartan fordította el az arcát, kezét Wang Yao vállára tette. Amaz felvont szemöldökkel nézett vissza, tekintete a nőkre tévedt.
– Csak egy örömház. Ne foglalkozz velük! – mondta, majd megpaskolta Yi Wan kezét. A férfi elengedte, majd csendben követte őt, de amikor átértek a hídon, még egyszer visszafordult. Azoknak a nőknek, akiknek nem fedte selyem az arcát, le tudta olvasni a szájáról: hagyjátok, a feleségével van.
Inkább nem szólt erről Wang Yao-nak.
Az első tanítvány egy újabb hatalmas falhoz vezette, mely ugyan alacsonyabb volt a városfalnál, de olyan hosszú volt, hogy nem is látta a végét onnan, ahol álltak. Katonák álltak ennek is a kapujában, felette aranyozott felirat hirdette, hogy a Weiyang palota előtt állnak.
Wang Yao megállt, de csak azért, mert a katonák olyan csúnyán néztek rá. Felvonta a szemöldökét, aztán Yi Wanra nézett.
– Szerintem várj meg itt kint! Nem nagyon szeretik a külföldieket.
A nyugati bólintott, ő ugyan kész volt várni. De azért finoman emlékeztette Wang Yao-t, hogy ő sem néz ki úgy, mint aki a császárt kívánja látni. A hosszú úttól az arca piszkos volt, a haja rendezetlen, csizmája sáros, ruhája nyűtt.
Wang Yao morgott, majd háttal fordult a palota kapujának és elővette a kulacsát. Mágiával kivezette a vizet a bőrből és az arcának csapta. Megtörölte a ruhaujjában magát, majd visszacammogott a kanálishoz, hogy a víz tükrében ellenőrizze magát. Ujjaival kifésülte a hosszú haját, amennyire tudta, majd újra lófarokba kötötte. Saját meglátása szerint mindent megtett.
Újra a katonák elé állt, mire az egyikőjük intett, hogy adja le a fegyvereit, aztán menjen csak be. Yi Wan letelepedett a hídfő árnyékába és türelmes mosollyal nézte az őröket, akik láthatóan az idő múlásával kezdték egyre kényelmetlenebbül érezni magukat.
Wang Yao odabent egy hatalmas téren találta magát egy hosszú lépcsősorral szemben, ami egy roppant épülethez vezetett fel. Akkora volt az egész terület, hogy egy kisebb sereg minden gond nélkül elfért volna itt. A teret körbevevő falakon festmények voltak, holt uralkodók nagy tettei, mitikus lények csodái, aranyozott szegélyek. Két kisebb kapu volt balra és jobbra, itt megint csak őrség állt.
Az első tanítvány felfelé indult a lépcsőkön. Bár semmiség volt Meihua'an hegyeihez képest, a nyitott tér miatt úgy érezte, egészen eltörpül valami nagyon nagy mellett, ami megfoghatatlan, megérinthetetlen. Lelassította a lépteit, a kardja nélkül egészen kiszolgáltatottnak és védtelennek érezte magát.
A lépcsősor tetején egy erkély várta, melynek oszlopaira zászlókat tűztek, rajtuk a „Han" írásjegy és a Jáde Sárkány képe díszelgett. Újabb őrök állták útját a hatalmas aranykapuk előtt. Közölték vele, hogy a császár nem ér rá holmi apró ügyekkel foglalkozni. Bezörgettek az egyik apró faajtón, mely az épület legszélén volt, ahonnét egy fontoskodó, kecskeszakállas hivatalnok jött, nem is, inkább mászott elő, majd behívta magához Wang Yao-t.
– Mi járatban Chang'anban? – kérdezte, amikor leültette a vendégét a félhomályos szobában, melyben egy haldokló cserepesnövény és egyetlen asztal volt, amelyre temérdek iratot halmozott az elmúlt fél percben.
Wang Yao elmondta, hogy segítséget jött kérni a városának. Némi élelmet télire, jószágokat és pénzbeli támogatást az építkezésekhez. A hivatalnok bólogatott, heves ecsetvonásokkal jegyzett fel mindent, amit fontosnak vélt.
– Igyekszem a felsőbb vezetők elé tárni a kérést – mondta végül udvariasan. – Addig kérem, szálljon meg a városban, majd keresni fogjuk, ha önre kerül a sor.
Az első tanítvány naiv szíve hevesen dobogva köszönt meg mindent a hivatalnoknak. Szinte lelebegett a lépcsőkön, felhőn járó halhatatlannak érezte magát, ahogy leért a nagy térre. Már nem ő volt a legkisebb, ő volt itt a legnagyobb. Sietve elhagyta a palotát. A főbejáratnál álló őrök, akiknél a kardját hagyta, valamiért nem bírtak egyhelyben maradni, izegtek-mozogtak, pedig Yi Wan csak nézte őket.
Visszaszerezte a fegyverét, majd Yi Wanhoz libbent, aki a hídba kapaszkodva felállt.
– Hogy ment? Találkoztál a császárral? – kérdezte mosolyogva.
– Nem, de azt ígérték, utánajárnak – mondta Wang Yao vidáman. – Gyere, keressünk szállást!
Yi Wan szemében mintha kétkedést vélt volna felfedezni, de ezt elkönyvelte annak, hogy csak csalódott amiatt, hogy ő nem jöhetett be a császár udvarába.
A város keleti része felé indultak, hogy ott nézzenek körül. Wang Yao úgy ragyogott a nyugati mellett, mintha magát a holdat ígérték volna neki. Felugrott a csatorna mellett húzódó korlátra is, végigugrált rajta, majd puhán érkezett a talajra és már rohant is, hogy vegyen valami édességet ünneplésképpen.
Yi Wan csendben követte, csak akkor szólalt meg, amikor séta közben már a bátyjától kapott kandírozott gyümölcsöt eszegette.
– Nagyon remélem, hogy itt nem úgy mennek a dolgok, mint nálunk odahaza. Ígérnek mindent, de a végén nem tesznek semmit – jegyezte meg.
– A császár nem fogadna fel haszontalan hivatalnokokat! – vágott vissza vidáman Wang Yao. – Legfeljebb két nap, és hazaindulhatunk a segítséggel.
Yi Wan erre csak hallgatott, Wang Yao-val mosolygott, de a lelkesedésére nem reagált többet. Inkább azzal múlatta az idejét, hogy kiélvezze a gyümölcsök minden falatát, na meg figyeljen, nehogy Wang Yao véletlenül belecsússzon a kanálisba. Ügyes volt a maga nemében, de azt az útjuk során már bizonyította, hogyha nincs közvetlen veszélyhelyzet, hajlamos sokat csetleni-botlani.
Wang Yao besétált egy fogadóba, ami nem volt túl messze a palotától és nagyjából a város közepén helyezkedett el. Forgalmas volt, mert a földszint teázóként is szolgált, de ez csak jó hír volt. Yi Wan nem sokat jött le a templomból az elmúlt hónapokban, most aztán lesz alkalma megkóstoltatni vele minden híres teát. Feketét, fehéret, zöldet, vöröset, illatosat…
– Uram! Uram, van két szabad szobájuk néhány napra? – kapta el Wang Yao az egyik felszolgáló köntösének ujját. Amaz nagy rohanásban volt, de alázatosan megfordult és végigmérte a legújabb vendégeit. A szemében szórakozottság csillant, ahogy Yi Wanra nézett.
– Sajnálom, úrfi, nemrég járt itt két másik nyugati is. Ők is azért mentek tovább, mert csak egy szabad szobánk van. Viszont az elég tágas, ha gondolják nyomban elő is készíttetem…
Wang Yao hátranézett Yi Wanra, aki csak megvonta a vállát.
– Bizonyára minden másik fogadóban is ekkora tömeg van– mondta mosolyogva. – Na meg, eddig is egymás mellett aludtunk.
A felszolgáló felvezette őket a falépcsőn az emeletre és az egyik leghátsó szobához vezette őket. Körbevezette őket, csak egy ágy volt, de az elég széles, hogy ha Wang Yao összehúzta volna magát, még Yi Wan is elfért volna mellette hanyatt. Az ablak alatt állt egy asztalka négy székkel, rajta egy kék porcelánváza szárított virágcsokorral. Volt még egy függönnyel elválasztott rész, ahol egy nagy fürdődézsa volt törölközőkkel.
– Tökéletes lesz – mondta Wang Yao és megköszönte a felszolgálónak.
– Szeretnének enni, uraim? Esetleg melegíttessek fürdővizet? Ki szeretnék mosatni a ruháikat?
Wang Yao elgondolkodott, majd mindenre rábólintott. Mindent egyszerre, ha lehetett. Egy ilyen sikeres nap után igazán megérdemlik a kényeztetést!
Leroskadt az ágyra és lerúgta a csizmáját. Hátradőlt a karjaira és mosolyogva nézett fel Yi Wanra, aki ott állt közvetlenül a térdei előtt. A nyugati ezúttal nem mosolygott. Ibolyaszín szemei üresek voltak, szinte sötétek, állát felszegte, ahogy visszanézett a férfire.
Wang Yao összevonta a szemöldökét és feljebb tolta magát az ágyon.
– Nem akarok egyedül aludni az ágyon, ha az a baj – mondta. – Ma mondjuk te, holnap én. Aztán váltás.
Yi Wan mélyet sóhajtott, de végül nem mondta ki, mi járt a fejében.
– Túl naiv vagy ehhez a világhoz – mondta, majd leült mellé. Összefűzte az ujjait, arcára lassan visszakúszott a mosoly, viszont Wang Yao látta rajta, hogy most szemernyit sem boldog. Rendesen felült, megpaskolta a vállát.
– Mondtam. A császár a nép barátja. Segíteni fog két napon belül, ha meg nem, úgy átszúrom a kezem egy hajtűvel.
Yi Wan levette a kezét a válláról és hosszan nézett a tenyerébe, ahova a tű került volna. Wang Yao duzzogott és elrántotta a kezét, majd bosszúsan arrébb sétált. Yi Wan végre felnevetett.
A szolgáló visszatért két nagy tálka levessel, melyeket az asztal közepére helyezett. A nyomában három másik férfi sietett, az egyikük tiszta ruhákat hozott nekik, a két másik forró vizet öntött a dézsába. Wang Yao kibújt a felsőruházatából, csak a legalsó, fehér köntösét tartotta magán. A koszos ruháit átadta az utoljára kilépő szolgálónak, majd behúzta az ajtót utána.
– Megfürdök, te addig egyél csak! – mondta Yi Wannak. Az étel és a víz is meleg volt, csak nem mehettek kárba.
Vidáman libbent a függöny mögé és kibújt a maradék ruhájából is. Kontyba kötötte a haját, aztán belemászott a dézsába. Elégedett sóhajjal folyt szét a fakád szélére könyökölve. Több, mint tíznapos útjuk alatt csak a források és patakok vizében tudtak tisztálkodni, de ezekhez nyilván egyiküknek sem volt kedve – olyan hideg volt minden, hogy Wang Yao hosszú percekig vacogott egyetlen ujj vízbe mártása után.
A karjára hajtotta a fejét és hagyta magát ázni egy kis ideig. Mivel a szoba másik oldalán volt az ablak, így a függöny erről az oldalról engedett láttatni körvonalakat, homályos formákat. Látta Yi Want, ahogy az ablak előtt üldögél, kimérten eszegeti a levesből a tésztát, olyan lassan, hogy még a pálcikák ütődését sem lehetett hallani a tálon.
Talán rosszul főznek itt – futott át Wang Yao agyán, mire unottan a kezébe támasztotta az arcát. Ha tényleg olyan rossz, lehet, hogy be tudna kéretőzni a konyhába főzni maguknak. Igazán nem maradhatnak éhesek egy ilyen nap után. Egy ilyen hét után. Ha most engedné a gyakorlásának módja, még inna is magukra valami jóféle bort, és nem csak vállon veregetné magát.
Elbóbiskolhatott, mert arra eszmélt fel, hogy Yi Wan elhúzza a függönyt és mosolyogva bekukucskál. Wang Yao majdnem kiborult a dézsából, annak ellenére, hogy az a derekáig ért, ha felállt.
– Én végeztem – mondta Yi Wan kedvesen. – Segítsek valamit?
– Aiya, miért kéne segítség a fürdéshez?! – kiáltott rá Wang Yao és erőt vett magán, hogy odanyomja magát teljesen a dézsa falának. – Mindjárt cserélhetünk, aztán leviszem a ruháidat, hogy azokat is tisztítsák ki…
Yi Wan úgy jött be a fürdőrészlegre, mintha nem tűnt volna fel neki, hogy Wang Yao milyen zavarban van. Megfogta a karját és felemelte. Wang Yao arca már lángolt, és azt kívánta, bárcsak leengedte volna a haját, akkor most elbújhatna mögé.
– Hiszen még tiszta kosz vagy. Itt is, meg ott is.
Önkényesen megfogott egy rongyot és közelebb húzott egy zsámolyt. Magához vette Wang Yao alkarját és gyengéden dörzsölni kezdte a ronggyal. Wang Yao még inkább nekipréselte magát a falnak, ahogy a szabad karjával kikönyökölt, igyekezett elrejteni mögé az arcát.
Hiszen már látta meztelenül. Még a templom forrásában. Miért volt hát zavarban?
Odanyújtotta Yi Wannak a másik karját is, amikor az végzett. Aztán még azt is hagyta, hogy a vállait is végigdörzsölje. Új érzés volt, egyszerre zavarbaejtő, de kellemes. Senki nem törődött vele még így, ahogy Yi Wan. Senki nem kérdezte meg, segíthetnek-e bármiben, pláne nem érintették meg a bőrét. Csak a mestere volt az, aki kezdetben fürdette őt, mert annyira át volt fagyva a Meihua'anba érkezése után, hogy ő is ágynak esett. Egyedül ő kezelte Wang Yao-t olyan gonddal, mint most Yi Wan. A többiek mind kisebbek voltak nála… ők is igényelték azt a törődést, amit Wang Yao nem kaphatott meg egy idősebb bátytól vagy szülőtől.
Hátrafordult, hogy lopva Yi Wan arcára pillantson. A férfi mosolyogva tisztította a hátát, gyengéden masszírozta is közben. Igen, ez a tekintet határozottan ismerős volt. A mestere is hasonló arckifejezéssel fürdette, amikor éppen nem döntött a kicsi A-Yao úgy, hogy ő most aztán szívből gyűlöli a vizet, ha az az arcához ér.
Most, hogy nem mozgolódott és hisztizett, tehát nem kellett fejbekólintásra számítania, kifejezetten kellemes volt így üldögélni.
Yi Wan felemelte a fejét, tekintete találkozott Wang Yaoéval. A keze lejjebb vándorolt a testén, hatalmas kezeit végighúzta Wang Yao oldalán, mire az első tanítványnak benn akadt a levegője, úgy ugrott talpra, hogy elfelejtette, mennyire elzsibbadtak a lábai a folyamatos dézsának-feszüléstől.
Átesett a kád szélén és arccal előreborult a földre.
Yi Wan azonnal mellette termett és megpróbálta feltámogatni.
– Ne merj még egyszer csiklandozni! – mondta szigorúan Wang Yao, majd a törölközőért nyúlt, hogy minél gyorsabban elrejtse magát.
Yi Wan pislogott, mint aki nem érti. Pedig világos volt, mint a nap, hogy Wang Yao oldalai érzékenyek, főleg a bordáinál!
– Én nem is… – kezdte, de Wang Yao csendre intette. A derekára kötötte a törölközőt és eloldalazott a függöny mellett.
– Megbocsátok, menj csak fürdeni.
Yi Wan zavartan állt, majd csak visszahúzta a függönyt és a nem sokkal később hallható csobbanásból Wang Yao úgy hitte, a férfi megfogadta a tanácsát.
Ő maga felöltözött, abba az alsóruházatba, amit a szolgálók hoztak neki. Egy hófehér nadrág és egy oldalt megkötős ing volt, semmi több. Ezek szerint másnapra már vissza is kapják az eredeti ruháikat.
Leült az ablak alá és felvont szemöldökkel konstatálta, hogy mintha az ő tálkájában több leves lenne, mint amennyit behoztak. Visszanézett a függönyre, majd csak vállat vont és enni kezdett. Végül nem is volt rossz az itteni szakács főztje.
Odakint már sötétedni kezdett, a város utcáin a lámpások ezernyi csillaggal égtek. Az utcán még jártak emberek, csak a gyerekeket hívták haza. Mozgalmas hely volt, ahol úgy tűnt, soha nem áll meg az élet. Wang Yao elgondolkodott, hogy mennyire tudná megszokni, ha hosszabb időre kellene itt maradnia.
Valószínűleg semennyire – döntötte el magában rövid gondolkozás után. Nem olyan szerzeteseknek való hely volt ez, mint ami ő is volt.
Befejezte a levest és hátrapillantott a függönyre. Yi Wan még mindig fürödhetett. Vajon ő is várt volna valami segítséget? Akkora hatalmas volt… talán el sem érte a saját hátát.
Letette az evőpálcikákat a tálkán keresztbe, majd a függönyhöz osont. Már előre érezte a fülei égését a pírtól, ahogy a vékony anyaghoz ért. Bekukkantott, és már mormolta volna a kötelező „hogy állsz" kérdést, de látta, hogy erre igazából nincs is szükség. Yi Wan elaludt a dézsa meleg vizében. A karjai kilógtak, feje hátraesett. A ruhái a sámlin voltak szépen rendben összehajtogatva, tetején a sállal, amitől addig soha nem látta, hogy megvált volna.
Mulattatta a látvány, hogy egy ekkora ember képes volt egy ilyen helyen elaludni. Visszament az asztalhoz és letépte az egyik szárított virágot a száráról. Visszament a függönyhöz és kifújta a tenyeréből a sárgaszirmú kis növényt, ami szállt, táncolt a légben, majd Wang Yao-nak hála leszállt Yi Wan orra alá.
Wang Yao esküdött rá, hogy az volt a célja, hogy a virág egyszerűen megcsiklandozza az orrát, aztán a férfi felébredjen a tüsszentéstől. Nem is gondolt arra, hogy ahogy Yi Wan kifújja a levegőt, az egyenesen a nyitott szájába löki a száraz virágot.
A következő pillanatban a nyugati fel is ébredt hála a letüdőzött növénynek. Köhögött, kifordult a dézsából, a mellkasát verte, amíg ki nem tudta köpni a fulladást okozó tárgyat.
Wang Yao szégyenében elrohant és összekuporodva alvást tettetett az ágy sarkában és imádkozott, hogy kifizetődő legyen a sokévi gyakorlás, és tényleg olyan puhaléptű legyen, amilyen mindig is lenni akart.
Azzal nem számolt, hogy bár a nap lement, egy lámpa égett az asztal fölé akasztva, így a függönyön keresztül még mindig kivehetők voltak az sziluettek.
Amikor hallotta Yi Wan motoszkálását, hogy kijött a kádból, állig húzta a takaróját, hogy teljesen elrejtse az arcát. A nyugati megtorpant pár pillanatra az ágy mellett, Wang Yao csak ekkor döbbent rá, hogy neki ígérte a fentalvás jogát az első éjszakára. Még jobban elszégyellte magát, de mivel aludt, így már nem volt mit tenni.
Yi Wan nem verte fel, csak fogta a maradék takarókat és megágyazott magának az ágy mellett. A lámpást elfújta, hamarosan teljes csend telepedett a szobára. Bár Wang Yao úgy hitte, az idegesen kalapáló szívét még két házzal arrébb is hallani lehetett.
Ebben a fejezetben terveztem leírni a következő két napot is, deeee így is hosszú lett. A következő nap meg új emberekkel találkozik Yaocska, akikre remélem eleget utaltam már, hogy *khm* erre bóklásznak *khm.*
Úgy tűnik, tömeggyártásba kezdtem a ficet illetően. Tessék örülni, mert, ha elkezdek tanulni a vizsgákra és többet megtudok a törijegyzetből, akkor át akarom majd írni az egészet.