Wang Yao-t dühítette, hogy most már nem csak Yi Want, hanem őt is démonnak nézték. A kardjáért nyúlt, az előtte álló férfi keze figyelmeztetőn szorult rá a legyezőjére. Nem mintha ez megrémisztette volna Wang Yao-t, a fegyvere csengve került elő a hüvelyéből. Az ellenfele ezt már nyílt támadásnak vette, nekirontott a behatolónak, puszta kézzel, csak a legyezőjét nyitotta ki hozzá.

Yi Wan a bátyjára pillantott, majd elrugaszkodott a tetőről, a belsőbb területek felé igyekezett. Ám abban a pillanatban, hogy a lába elhagyta a cserepeket, a legyezős férfi egy talizmánt dobott felé a „Béklyó" karakterével. Yi Wan nem vette észre, a sárga papírlap ráragadt a hátára, a karjait pedig ismeretlen erő szorította a törzséhez. A lábai is összeragadtak, zsákként zuhant le a belső udvaron a katonák közé.

Wang Yao utánakiáltott, aggódva oldalazott ki a szélre, hogy ellenőrizze a társát.

– Ne bántsátok! Csak őrizzétek! – adta ki a férfi a parancsot a katonáknak, akik kíváncsian fogták körül Yi Want.

Mielőtt Wang Yao bármi egyebet mondhatott volna, a férfi felé hajította a legyezőjét. Wang Yao most már teljesen biztos volt benne, hogy a férfi, ha nem is lát, mert a szemét nem mozgatta, pislogni is alig pislogott; mindent határozottan érzékelt a körülötte lévő eseményekből. A legyezője sem volt fából és papírból készült olcsó kiegészítő, bár bambusz volt az alapja, élein fémes ezüstminta húzódott, ami, ha úgy adódott, vágta volna a húst is.

Kitért előle, a legyező visszatért a férfi kezébe, mintha soha el sem szállt volna. Következőnek már Wang Yao-hoz ugrott és felé suhintott.

Féktelen párbaj kerekedett a két férfi között a tetőn. A lábaik olyan puhán érkeztek a cserepekre, hogy a házbeliek nem hallottak mást, csak Wang Yao kardjának a csengését, ruháik suhogását, na meg a fehérszemű férfi legyezőjének a koppanását, amivel néhány kardsuhintást fogott fel.

Wang Yao azon kapta magát, hogy már ő hátrál a tetőn, ő hárítja a súlyos legyező csapásait és a felé küldött talizmánokat.

– Nem rossz, démonocska – dicsérte meg őszintén a férfi. – Hol tanultál így vívni?

Wang Yao morgott, de nem felelt. A férfi felé rúgott, amaz könnyedén megállította a lábát a legyezőjével az arca előtt. Wang Yao csak erre várt, a férfi bokájához vágott, ám ő az utolsó pillanatban hátraugrott, így csak a ruháját nyeste meg.

Néhány méterrel odébbról nézte Wang Yao-t, lassan legyezte magát.

– Határozottan nem rossz – mondta. – Emlékeztetsz valakire. Mi a neved?

Wang Yao válaszként ismét nekirontott. A férfi a fejét csóválta, felfogta a következő kardcsapást is és hasba rúgta Wang Yao-t, olyan erővel, hogy az első tanítvány hátrarepült, immár nagy csörömpöléssel érkezett a tetőcserepekre. Nem fájt különösebben, csak bosszantotta, hogy ilyen könnyen elbánik vele valaki, aki még csak nem is lát rendesen.

Még messze volt attól, hogy feladja. Elrugaszkodott, a kardját előreszegezte, hogy átszúrja vele azt az istenverte legyezőt. A férfi szemei megvillantak, fehérségük teljesen eltűnt egy pillanatra, aranyszínnel égtek, akár két Nap az égen. Wang Yao-t elvakította. Megtorpant, kardját védekezőn felemelte, másik kezével a szemét árnyékolta, de úgy érezte, a fényesség még így is átégeti. Mintha ezer meg ezer apró nyílvesszőt szúrtak volna át a testén, úgy érezte, egy pillanatra teljesen elemészti őt a fény.

Amikor végre megszűnt, Wang Yao egy kis időre megvakult. Sűrűn pislogott, de mielőtt még teljesen feleszmélt volna, a férfi már le is dobta a tetőről.

Hangos puffanással ért Yi Wan mellé a földre, a kardja csengve landolt mellette. A másodperc törtrésze alatt szegeztek lándzsát a nyakához, így kénytelen volt a földön maradni.

Meg akarta dörgölni a szemét, hogy hamarabb kitisztuljon a látása, de nem mozdíthatta a kezét. Akaratlanul is könnybe lábadt a szeme, ahogy felnézett a tetőn állóra. Mire újra ki tudta venni a férfi alakját, az mostanra egy kicsit hevesebben legyezte magát, szabad kezével a mellkasát dörzsölte.

– Ilyen apróság miatt… – mormolta, majd bármiféle kecsesség nélkül ugrott le ő is a tetőről. Összecsukta a legyezőjét és közelebb sétált hozzájuk. A katonák fejet hajtottak előtte és utat engedtek neki.

A férfi felemelte Wang Yao kardját. Méregette, csak úgy súlyra, ujjait végighúzta a pengéjén is, vésések után kutatva, de hiába. A kardnak nem volt neve.

– Engedjétek felállni – hangzott a következő utasítás. Amint a hideg pengék eltávolodtak Wang Yao torkától, a fiatal taoista felállt, de lehajtott fejét nem emelte fel. – Én fogok gondoskodni mindkettőjükről.

Kinyújtotta a kezét és visszahívta a béklyózó talizmánt Yi Wan hátáról. A papiros a kezébe szállt, a férfi pedig szintén feltápászkodott és leporolta a ruháját. Magasabb volt a legtöbb katonánál, termetre is szélesebb, néhányan elsápadva gondoltak bele, hogy mi lett volna a harc kimenetele, ha puszta kézzel kellett volna ellene küzdeniük.

A legyezős férfi lassú, kissé döcögős léptekkel indult el a belső udvarban az egyik épületcsoport felé. Fáradtnak tűnt és megviseltnek. Wang Yao csendben követte, de igyekezett úgy lépni, hogy mindig a lehető legközelebb maradjon Yi Wanhoz.

Nem tetszett neki ez a legyezős férfi a legkevésbé sem. A lelkét különösen bolygatottnak érezte, a belső béke, amit igyekezett a legtöbb helyzetben megtartani, egy szempillantás alatt eltűnt, úgy érezte, szétszakad, a szíve pedig őrülten vert. Tudta ő, hogy az akaratán kívül lesték ki a múltját, gondolatait, legtitkosabb vágyait, talán még a jövőjét is.

Bevezették őket egy kis házikóba, ami valószínűleg a férfi lakhelye volt. Selyemfüggönyök voltak a bejárat mellé akasztva, odabent a legjobb minőségű fákból faragott bútorok kaptak helyet, az ágy mellett szantálfafüstölő égett. Miután beléptek, az ajtók maguktól bezárultak, a férfi pedig gyertyát gyújtott.

Leült az ágyra, lábait keresztbe tette, a kardot a combjára fektette. Amikor érzékelte, hogy a két betolakodó csak áll sután, az arcizmai megrándultak.

– Ao Mang vagyok, a császár főtanácsosa – mondta végül.

Wang Yao szemei elkerekedtek, térdre ereszkedett. Megrángatta Yi Wan köntösének ujját is, de a nyugati nem mozdult. Wang Yao kénytelen volt kézbe venni az ügyet.

– Szörnyen sajnáljuk a történteket – mondta, a homlokát a padlóhoz érintette.

– Tudom, hogy egy pici falu ügye miatt jöttetek – szakította félbe Ao Mang. – Mégis mit képzeltetek? Betörtök a Weiyang palotába? Ha nem lépek közbe, talán még a császárt is felveritek az álmából.

– Eszünkbe sem jutott a felséges császárt…

Yi Wan felvonta a szemöldökét ahogy a bátyjára nézett. Wang Yao alázatosan verte a fejét a földhöz, mintha maga az Ég Fia előtt állna. Yi Wan nem értette. Hiszen nemrég raboltak ruhákat és osontak be a palotába! Nem gondolt arra korábban, hogy elkaphatják őket? Vagy mi lesz, ha eljutnak egészen a császárig?

Ao Mang leintette őt.

– Személyesen fogok gondoskodni a településetek gondjáról holnap reggel – mondta. – Az én szavamat veheted készpénznek, Wang úrfi.

A fejét Wang Yao felé fordította. Az ifjú taoista arca eltorzult. Hát tényleg mélyen belenézett a lelkébe. Látszólag tudott már mindent róla. Idegesen ficeregni kezdett, Ao Mang Yi Wan felé fordult.

– Yi Wan, nemigaz?

– Így van – a nyugati felemelte az állát, nem volt hajlandó letérdelni még akkor sem, amikor Wang Yao újra meghúzta a ruhaujját.

Ao Mang hosszan hallgatott, kezét újra végighúzta a kard pengéjén. Mélyeket lélegzett, vállai megereszkedtek, láthatólag nagyon kimerült volt.

A csend megült rajtuk, egyedül Yi Wan nem zavartatta magát. A legyezős férfi arcát vizslatta, majd lenézett Wang Yao-ra. Nem tetszett neki, hogy még mindig ott térdel a földön.

– Bármi is volt ma éjszaka a szándékotok, betörtetek a Weiyang palotába. Ez nem maradhat büntetlenül – mondta. – Ma éjszaka láttam, hogy Wang úrfinak igen tisztes tapasztalata van a harcban. Ennek fényében olyan büntetést kaptok, ami a császár szolgálatára válik.

Wang Yao lassan felemelte a fejét. Ao Mang felállt és az egyik ládából két vastag aranykarperecet halászott ki. Intett nekik, mire a két betolakodó bár akaratlanul, de kinyújtotta a karját. Ao Mang egyszerre kattintotta a jobb csuklójukra a jó tíz centi széles ékszert, ami szinte azonnal szorítani kezdte a tagjaikat.

Yi Wan felszisszent és elrántotta a kezét. Megpróbálta lefeszegetni magáról, de a karkötő nem engedett. Wang Yao a csuklóját dörzsölte, hogy enyhítsen a szorításon. Ao Mang csendben figyelte a próbálkozásokat.

– Reggel a nyolcadik dobszókor a város északi kapujában két ló fog várni titeket. Vigyétek őket és menjetek az északi határhoz. Egy évig kell szolgálnotok ott, keressétek Qi Ku, Fehér Róka generálist. Ha nem értek oda hozzá egy hónapon belül, a karperec összezúzza a csuklótokat.

Wang Yao az ajkába harapott. Nagyon nem tetszett ez neki. A jobb kezén volt, a kardforgató kezén. Na meg egy év? Annyit nem maradhatott távol a templomtól! Wang Jialong nem tudta tanítani az öccseiket egyes egyedül!

Ismét leborult a férfi elé.

– Uram, mi csak szegény taoisták vagyunk – mondta – nem azért kultiválunk, hogy háborúkba bonyolódjunk. Nem célunk ily módon harci érdemeket szerezni.

– Mégis betörtetek a palotába és megmérkőztetek velem – mondta Ao Mang szenvtelenül. Visszanyújtotta neki a kardját, amit Wang Yao két kézzel átvett, majd lassan visszacsúsztatta a hüvelyébe.

– Mégsem hagyhatom egy évig magára a templomomat…

– Nem lesz élelemből és áruból hiány – jelentette ki Ao Mang. – Ha vissza akartál menni, gondoltad volna végig előbb a tetteidet.

Wang Yao lehajtotta a fejét és összeszorította az ajkait.

– Ha odaérünk a határra, ki fogja levenni rólunk ezeket? – emelte fel a karját Yi Wan.

– Úgy hiszem, Qi Ku tábornoknak megvan hozzá a művészete – állt fel Ao Mang. Wang Yao is felkelt, követték őt ki a házból, a palota egyik szélső kijárata felé. – Nem sokkal azután jelent meg, hogy a Jáde Sárkány eltűnt. Azt beszélik, valóságos égi halhatatlan, aki a sárkány helyett érkezett. Ha ez tényleg így van, akkor nincs félnivalótok attól, hogy eltörjön a karotok.

Kinyitott nekik egy aprócska ajtót a falon, amellett csak egy-egy őr állt a fal két oldalán. Kihúzták magukat, amikor Ao Mang elhaladt mellettük.

A főtanácsos nem lépett ki a palota falain kívülre, viszont azt megvárta, hogy a két betolakodó kilépjen. Fáradtan legyezte magát, haja a szemébe hullott. Mintha a tetőn álló ereje teljében lévő ember nem is ő lett volna korábban.

– A tábornok jelenteni fog nekem az érkezésetekről és teljesítményetekről. Ha bármi baj van, az ő kezében van a sorsotok.

Wang Yao meghajolt elköszönésképpen, erre már Yi Wan is képes volt.

– A páncélokat meg adjátok vissza a tulajdonosainak.

Ezzel becsukta az ajtót és otthagyta a két betolakodót a fal mellett folyó patakocska hídján. Wang Yao a fogát csikorgatta, elfordult és dühösen belerúgott a hídba.

– Ezt nem hiszem el! – kiáltotta.

Yi Wan karon ragadta és öles léptekkel távolabb húzta a faltól. Átkarolta, hogy Wang Yao ne tegyen semmi meggondolatlant, úgy vezette vissza az örömház felé. Az első tanítvány arca vöröslött, a szégyentől és a szomorúságtól egyaránt. Lehajtotta a fejét.

Nem tudta elképzelni, hogy nem állította le Yi Want, amikor a terve kezdett körvonalazódni előtte. Ösztönösen a nyugatit akarta hibáztatni, de rá kellett jönnie, hogy azzal nem lennének egy cseppet sem előrébb. Na meg, hogy hagyhatta, hogy egyáltalán ilyen dolog eszébe jusson a tanítványöccsének? Neki kellett volna lennie a vezetőjének, mindenki bátyjának. Hát egyáltalán nem volt jó tanár, aki irányította volna?

Yi Wan gyengéden dörzsölte a karját séta közben és ez lenyugtatta eléggé ahhoz, hogy azzal hitegesse magát, Qi Ku generálist majd meggyőzheti arról, hogy neki semmi keresnivalója a hadszínterén. Otthon viszont, ahol a mestere már évek óta nem mutatkozott, nagyon is nagy felelőssége van…

A ruháikat egyszerűen letették az örömház ajtajába, majd hazaindultak. Yi Wan szokatlanul vidám volt – vagy csak megint nem lehetett megállapítani a tényleges érzéseit, amiket mindig a mosolya mögé bújtatott.

A nap már felkelőben volt, az első sugarak aranysárgára színezték Chang'an házainak tetejét. Úgy festett, mintha egy ékszerdoboz belsejében sétáltak volna. Az előző napokhoz képest még nem is volt annyira hideg, felhők pedig nem voltak az égen. Minden okuk megvolt rá, hogy megpróbálják pozitívan szemlélni a jövőjüket.

– Reggelizzünk, aztán szedelőzködjünk fel – mondta Wang Yao amint beléptek.

Letelepedtek az egyik asztalhoz, és bár igen korán volt még, az egyik kék függöny már be volt húzva közvetlenül a bejárat mellett.

Kiadós reggelit rendeltek, bár inkább csak Wang Yao evett, Yi Wan azt mondta, hogy nincs túl sok étvágya mostanság, még mindig rendetlenkedik a gyomra. Wang Yao ráhagyta, a maradékot elcsomagoltatta.

Ezután felmentek a szobájukba összepakolni, amikor pedig ezzel is megvoltak, Yi Wan kiment a fogadóból, amíg Wang Yao elintézte a számlát. Három ezüstöt tett le a házigazdájuk elé az asztalra, amaz pedig mosolyogva söpörte be a ruhájának a zsebébe, aztán Wang Yao lelkére kötötte, hogyha visszatérnek, feltétlenül térjenek be még egyszer.

Wang Yao megköszönte a vendéglátást, aztán elindult kifelé. Ahogy kilépett volna az ajtón, a bejárat melletti elhúzott kék selyemfüggöny mögül egy kar nyúlt ki és rántotta be az asztalhoz. Wang Yao megtántorodott, el is dőlt, egyenesen egy szőke férfi karjaiba, aki a hóna alatt kapta el és rávillantotta sármos mosolyát.

– Szép napot!

Wang Yao felnézett és még alulról is megismerte azt, aki tegnap a hídon kiabált utánuk. Az, aki berántotta pedig a szemöldökös ellenfele volt a dobóversenyben. Ellökte magát a férfitől és összefonta maga előtt a karját.

– Ha ez a szoba, vagy még mindig a fésű miatt van…

– Kár, hogy Arthur béna volt ahhoz, hogy megszerezze őket, de nem ezért vagyunk most itt – mondta a hosszúhajú szőke, aztán helyet foglalt az asztal egyik oldalán.

Az Arthakárminek nevezett férfi megmasszírozta az orrnyergét, majd az egyik szabad székre mutatott.

– Kérlek, ülj le. Fontos dologról kell beszélnünk.

Wang Yao gyanakodva mérte végig őket. Yi Wan azt mondta, legjobb lenne megtartani tőlük a távolságot.

– Előbb talán mutatkozzatok be! – mondta szigorúan, ahogy a tanítványtestvéreihez is beszélt. Összefonta maga előtt a karjait.

A hosszúhajú ismét talpra ugrott, de Arthakármi hamarabb elismételte a korábban hallott nevet.

– Arthur vagyok.

Wang Yao agyában nehezen csikordultak a fogaskerekek. Majd megpróbálta elismételni.

– A-Tu?

– Arthur.

– A-Ru-Tu?

– Arthur! – láthatólag kezdett ideges lenni.

– Aiya, túl nehéz ez. A-Se.

– Értékelnék további próbálkozásokat, de fogytán van az időnk – legyintett A-Se és leült a helyére. A hosszúhajú azért maga felé fordította Wang Yao-t.

– Én meg Francis vagyok.

– Fu Ran Xi… Si? – még a nyelve is összeakadt. Miért volt az összes nyugatinak ilyen furcsa neve? A hosszúhajú majd elolvadt az elragadtatottságtól.

– Furan Xi elég lesz, az már majdnem Francie – kacsintott, majd a vállait fogva lenyomta a közöttük lévő székre.

Wang Yao helyet foglalt, még mindig keresztbe tett karokkal nézte a két embert, aki csak úgy elrabolta. Biztos volt benne, hogy tegnap is azért érdeklődtek szoba után, hogy utánuk kémkedjenek. Ez már önmagában is elég volt, hogy a legelső adandó alkalommal felálljon és otthagyja mindkettőjüket.

– Wang Yao vagyok, bár lehet, hogy ez már tudott volt – mondta.

– Nem, ezt éppenséggel nem tudtuk – felelte A-Se és az asztalra könyökölt. Összefűzte az ujjait az arca előtt és összevont szemöldökkel vizsgálgatta Wang Yao-t. – Ugye Ivan veled van?

Az első tanítványnak meg kellett mozgatnia minden agytekervényét, hogy értelmezni tudja nyugati neveket.

– Ti vagytok az utazótársai? – kérdezte bizonytalanul. – Akiket otthagyott, mert megunta őket?

A-Se és Furan Xi összenéztek, majd utóbbi finoman megrázta a fejét.

– Így is fogalmazhatunk – felelte A-Se. – Tehát, mióta vagy vele?

– Úgy másfél hónapja. Tőlem tanul a templomomban – mondta.

A-Se csendben meredt maga elé egy darabig, addig Furan Xi teával kínálta Wang Yao-t. Wang Yao nem kért. A-Se összeszorította a száját, mielőtt újra rávette magát, hogy megszólaljon.

– A versenyen tegnap bizonyítottad, hogy a varázsképességeid még az enyéimnél is jobbak. Biztos rájöttél már, hogy Ivan micsoda valójában. Nem tudom, miért tanítod… de én már elég ideje ismerem Ivant ahhoz, hogy tudjam őt kezelni. Add őt vissza nekem, velünk jobb kezekben lesz.

Wang Yao nem értette. Visszaadni? Mintha Yi Wan valami tulajdon lenne? Talán teljesen félreértelmezte eddig a dolgot? Talán a nagydarab tanítványöccse valójában ennek a girnyó A-Se-nek volt a szolgálója és csak megszökött tőle?

A-Se látta rajta, hogy összezavarodott. Furan Xi-re nézett, aki csak megvonta a vállát. A-Se a szemét forgatta. Furan Xi kinyúlt és megfogta Wang Yao kezét. A taoista fiú összerezzent. Furan Xi kezei ugyan puhák voltak, de a bőre alatt kavargó sötét energiát nem volt képes elrejteni. Démon volt, alacsonyabb rangú, gyengécske szellem, aki úgy tűnt, minden erejét a külseje csinosításába fektette.

– Drágám – mondta Furan Xi mosolyogva. Tudta ő, hogy Wang Yao átlátott rajta. – Ha nem vetted még észre, hogy tudtad egyáltalán rávenni, hogy bármiben is hallgasson rád?

– Tényleg megtanulta jól elrejteni, nem igaz? – kérdezte A-Se. – Nem csoda, aki rendesen gyakorol, nem úgy, mint te, te béka!

– Kérlek, én máshonnét kapom az erőmet – forgatta a szemét Furan Xi és sokatmondón A-Se ölébe pillantott.

Wang Yao el akart süllyedni szégyenében. Miért kellett pont egy buja szellemecske, meg egy buta mágus közé kerülnie?

Felemelkedett a helyéről és a függönyért nyúlt, hogy távozzon. A-Se és Furan Xi egyszerre kapták el a karjait, majd húzták vissza őt a helyére. Mindketten igyekeztek moderálni magukat a továbbiakban. Még az arcuk is komollyá vált.

– Lehet, hogy már mondta ő is… de a Jáde Sárkány megszállottja – mondta A-Se, egészen lehalkítva a hangját. – Ahogyan mi is. Évekkel ezelőtt megegyeztünk, hogy segítjük egymást a lény megtalálásában és legyőzésében. Ő viszont pár hónapja megszökött. Meg kell értened, amíg szabadon jár, addig csak bajt okoz.

Végig fogta Wang Yao karját beszéd közben, hogy ne tudjon megint felkelni. Wang Yao nem értékelte túlságosan. Yi Want már a barátjának tartotta, már az arcizma is megrándult minden alkalommal, amikor csak a felvetés is felmerült, hogy a férfi gonosz lenne.

– Talán tudsz róla néhány dolgot – mondta, és kitépte magát a markából. – De én viszont ismerem.

– Aki sokat táncol a tűz körül, az előbb-utóbb belelép – jegyezte meg Furan Xi és sóhajtott.

– Ha Yi Wan veletek is volt, jó oka lehetett rá, ha eljött. Tartsátok tiszteletben és hagyjátok békén, ha nem akar többé veletek tartani!

A-Senek és Furan Xinek nem tetszett különösebben ez a válasz. Wang Yao erős késztetést érzett, hogy előhúzza a kardját és levágja az előbbi kisujját, utóbbinak pedig a haját. Látszott rajtuk, hogy még egyáltalán nem készültek feladni a győzködését, álljon bármi is ennek hátterében.

A függöny mögött hallani lehetett a bejárati ajtó nyitódását. Nem csak Wang Yao, de A-Se is megismerte Yi Wan járásának módját. Wang Yao felugrott és a függönyhöz lépett, ám a mágus azonnal visszarántotta.

– Az enyém – sziszegte, majd elhúzta a függönyt. – Ivan!

Yi Wan zavartan fordult hátra. Ő csak Wang Yaoért jött, mivel a férfi túl sokáig elmaradt. Oldalra döntötte a fejét és összevonta a szemöldökét. Igazán nem számított itt régi ismerősökre. Csak egy pillantást vetett Furan Xire, majd visszaszegezte a tekintetét A-Sere. Őt tartotta a komolyabb fenyegetésnek, nem a harmatgyenge démonocskát.

Mielőtt még megszólalhatott volna, Wang Yao kirántotta a karját a mágus szorításából és Yi Wan elé penderült.

– Ha egy ujjal is hozzá mersz érni, megbánod! – mondta és összefonta maga előtt a karjait.

A-Se nevetni akart, látva, hogy mennyire kicsi falként vetette meg a taoista a lábát a hatalmas férfi előtt.

– Párbajozzunk! – javasolta. – Aki nyer, Ivan azzal megy!

– Egyszer már legyőztelek – emlékeztette Wang Yao.

– Ócska kis játék volt az, nem igazi harc – erősködött a mágus és intett Furan Xinek, aki felállt és mögé oldalgott. – A városfalakon kívül. Most.

– Állok elébe – morogta Wang Yao, karon ragadta Yi Want és kiviharzott a fogadóból.

Bár egész éjszaka nem aludt, sőt, már egy párbajon is túl volt, de ennek a két nyugatinak sikerült annyira feldühítenie, hogy úgy érezze, még mindig ereje teljében van. Felkapta az összes pakkjukat is, bármiféle búcsúpillantás nélkül indult a városkapuk felé. Yi Wan mellette sétált. Kimérten haladt, nem kellett úgy szednie a lábait, mint Wang Yao-nak, hogy tartsa vele a lépést.

– Mégis miről beszélgettetek? – kérdezte, amikor látta, hogy A-Se és Furan Xi lemaradtak egy kissé.

– Rólad. Vissza akar kapni, vagy mi, én meg nem engedem. Biztosan okkal jöttél el tőlük. Sértegettek is, meg kell védenem a becsületedet.

A nyugati ezt hallva nevetett.

– A becsületemért igazán nem kell megküzdened.

Wang Yao nem hallgatott rá, csak ment egyenesen előre, a kapuban álló őröknek pedig felmutatták az Ao Mangtól kapott karpereceket, melyeket látva két fekete lovat vezettek nekik elő. Kisétáltak a városból, Yi Wan pedig egyre hallgatagabb lett. A mosolya is lehervadt, a poros földre bámult, ahogy a lova kantárát fogta. Nem lehetett leolvasni a gondolatait az arcáról, így Wang Yao jobb híján csak arra tudott gondolni, hogy a férfi nem hisz abban, hogy képes legyőzni A-Set. Ez csak még jobban felpaprikázta a harci kedvét.

Megálltak egy viszonylag sík füves területen, párszáz méterre Chang'an falaitól, hogy bevárják a másik két nyugatit.

Amazok hamarosan feltűntek, bár még hallótávolságon kívül voltak, amikor Yi Wan Wang Yao vállára tette a kezét.

– Remélem, te nyersz – mondta neki halkan.

Volt valami a hangjában, amitől Wang Yao-t kirázta a hideg. Nem tudta igazán megfogni ezt az érzést, de határozottan nem keltett benne rossz érzést. Yi Wan hálás volt, a szemei azonban zavartságot és értetlenséget is tükröztek. Mintha nem hinné el, hogy a bátyja ilyesmit tenne csak azért, mert rágalmazták.

A-Se megállt tőlük biztonságos távolban, Furan Xi egészen közel húzódott hozzá még egyszer utoljára. A testük összesimult, de nem mondtak semmit. A hosszúhajú férfi megérintette A-Se enyhén elnyílt ajkait, majd eltávolodott tőle és Yi Wan mellé sétált.

Wang Yao felállt az ellenfelével szemben.

Szavakra már nem volt szükség. A harc egy pillantás alatt elkezdődött, A-Set nem érdekelte más, csak hogy újra gondjaiba vehesse a szökött Ivanját, Wang Yao pedig igyekezett megvédeni a barátját.

A-Senek is kardja volt, egy nehéz, nyugati fajta. Wang Yao már látott ilyet, de ő maga nem tudott vele bánni. Túlságosan súlyos volt a könnyű, légies mozdulatokhoz, amiket ő tanult. Ismeretlenek voltak A-Se mozdulatai és mágiái is, viszont úgy tűnt, a nyugati nagyon is ismerős a taoista mágiákat illetően. Pontosan tudta, hogy milyen mozdulat mit követ, ennek megfelelően vagdalkozott. Wang Yao karja meg is sebesülhetett volna néhányszor, de hála a széles karperecnek, amit Ao Mangtól kapott, ha A-Se el is érte őt, a pengéje lecsúszott a megbűvölt fémről.

Bár A-Se mágiája más volt, nem volt nehéz kiismerni, az akaratuk összefeszítésénél pedig kétségkívül Wang Yao volt az erősebb. Azonban, miképpen A-Se nem volt hajlandó feladni, mindketten fáradni kezdtek, Wang Yao pedig egyre jobban elkalandozott, Yi Wan és Furan Xi felé pillantgatott, akik a lovak elé telepedtek, utóbbi pedig rendkívül unottan figyelte a harcot. Néha-néha közelebb hajolt Yi Wanhoz és mondott neki valamit, mire Yi Wan csak elfordította a fejét. A férfi mellett egy pillanatra sem tért vissza a jól megszokott mosolya.

Amíg azon mélázott, a hosszúhajú nyugati mivel ámíthatja a tanítványöccsét, A-Se újból lecsapott. Ő elugrott, majd gyorsan a levegőbe emelkedett, hogy ő is lesújtson. A-Se átkozódott, felfogta a kardcsapását, majd oldalra lökte a nálánál kisebb férfit. Wang Yao féltérdre érkezett és megvágta A-Se lábát, mire amaz azonnal a feje felé legyintett. Ő gyorsan arrébb gurult és talpra ugrott.

Most, hogy A-Se megsérült, nem látta tovább értelmét a harcnak. Gyorsan elhajolt a következő pár kardcsapás elől.

– A-Se uraság, elég lesz. Nem érdem egy sérülésnél tovább küzdeni.

A-Se szorosabban markolta a kardja markolatát, sérült lábáról levette a súlyt.

– Feladásig harcolunk!

– Hiszen ez volt a második, hogy összemértük az erőnket – sóhajtott Wang Yao. – Nem fogod tudni megváltoztatni az állást.

A-Se leengedte a kardját és mélyen belenézett a taoista sötét szemeibe. Feltámadt a szél, a ragyogó eget nyugatról esőfelhők kezdték elfedni. Wang Yao haja is meglibbent, A-Se összevonta a szemöldökét.

– Nem tudod, hogy aki kapcsolatba kerül vele, annak a végzete elkerülhetetlen? – mondta egészen halkan.

– Az ő sorsa meg az én sorsom az Ég dolga, nem a sajátunk – felelte Wang Yao és meghajolt A-Se előtt. Majd visszacsúsztatta a kardját a hüvelyébe és a lovakhoz sétált.

Furan Xi akart valamit mondani még Yi Wannak, ám az csak elfordult tőle és felszállt a lovára. A démon bosszúsan összefonta a karját maga előtt és inkább Wang Yao felé fordult, elállta a lovához vezető utat.

– Aztán csak óvatosan.

Wang Yao kikerülte és felszállt a maga lovára. A mellkasára tette a kezét és fejet hajtott a vetélytársa előtt.

– Ezer szerencsét a továbbiakban!

– Még találkozunk – felelte A-Se. Nem törte meg a szemkontaktust, csak morcosan maga mögé vonta Furan Xit. Egyáltalán nem örült a fejleményekben, a keze remegett, arcizmai újra meg újra megrándultak.

Wang Yao gyengéden megbökte a lovának oldalát, mire elindult az észak felé vezető úton, Yi Wan nyomában. A tanítványöccse nem nézett vissza, vállait megfeszítette, némasága már-már aggasztó volt. Wang Yao sem fordult vissza, de végig érezte a készszúrásként hátába szúródó tekintetet. Csak akkor lélegzett fel, amikor a fák takarásába értek és a felhők egy kicsit elsötétítették a tájat.

Yi Wan mellé léptetett és mosolyogva próbálta vele felvenni a szemkontaktust. Yi Wan fél arca a sálja mögé volt bújtatva.

– Na mi bánt? Inkább mentél volna tovább A-Se-vel?

A férfi lehorgasztotta a fejét.

– Náluk bármi jobb. Én csak téged nem értelek.

– Hogy érted?

– Még fél éve sincs, hogy először találkoztunk, máris harcokba bocsátkozol értem – mondta Yi Wan. – A-Se is megtette régen, de…

Elhallgatott és megrázta a fejét. Felnézett az ágak között az égre. Már teljesen eltűnt a kékség, viszont a felhők még korántsem képeztek vastag falat a nap és a föld között. Egy-egy fénysugár áthatolt és megérintette Wang Yao homlokát.

– Újra meg újra megtenném, Yi Wan – nevetett fel és megveregette Yi Wan vállát. – Hiszen barátok vagyunk, na meg tanítványtestvérek is! Félig-meddig a kötelességem is, hogy kiálljak érted. Na meg… A-Se semmiség volt, száz mérföldön idestova nem találsz nekem olyan lényt, aki le tudna engem győzni!

Yi Wan finoman elmosolyodott az elbizakodott beszédet hallva. Wang Yao megkönnyebbülten lélegzett fel. Tehát sikerült egy kicsit jobb kedvre deríteni.

– Siessünk északra, hogy leszedessük magunkról ezeket a vackokat.

– Nem kerültek volna ránk, ha le tudod győzni azt a főtanácsost – jegyezte meg Yi Wan.

Wang Yao felfújta az arcát és duzzogva belevágta a sarkát a lova oldalába, hogy otthagyja a társát. Yi Wan utánaügetett, és addig kergette Wang Yao lovát, amíg az ki nem fáradt. Így hagyták el Chang'ant, ahol a nyugati mágus és a démonja még korántsem nyugodtak bele a vereségbe.

Rajzoltam egy borítót a ficnek :3

Ao Mang - Makaó. Azért vaksi, mert nem tudok rá ebben a korban szemüveget rakni. Ami pedig a nevét illeti, még mindig nagyon büszke vagyok rá. A Makaót át lehetne írni fonetikusan Ma Ku-ra, vagy Ma Kou-ra, de mondom az túl gagyi, meg amúgy is Qi Ku után nem lenne szerencsés. Makaó kínaiul eredetileg Ao Men 澳门, ebből megtartottam az Ao-t, meg akkor mondom mossuk össze a Ma-val. De az Ao Ma hülyén hangzik, akkor legyen Ao Mang, 忙 (mang), ami elfoglaltat jelent, MIVEL EGY FŐTANÁCSOS, HIVATALNOK, ÉRTITEK, NINCS EGY SZABAD PERCE SZEGÉNYNEK

Qi Ku - Japán. Na, neki igyekeztem átírni az embernevét.

Az Ég Fia: a császár.

Egyébként minden karakternek megvan a kínai karakterekkel átírt neve, kerestem mindegyiknek egy hangzatos kis jelentést, ami esetleg még le is írhatja őket vagy a későbbi szerepüket. Ha érdekel titeket, majd esetleg összegyűjtöm az összeset és megosztom veletek ^^