Második rész

Este mindenki az igazak álmát aludta, kivéve két embert. Hermione és Piton – ki-ki a saját szobájában – álmatlanul feküdt az ágyában. A lány azon morfondírozott, vajon mit tudhat Charlie Weasley, és miért nem akarja elmondani neki a sejtését. Piton ugyanezért volt nyugtalan. Még nem akart színt vallani, holott mostanra már biztosan tudta, hogy a lány majd megveszik érte, hogy tudja, ki lehet a titokzatos idegen. Bár Hermione még nem tudta, hogy ő a titkos hódolja, de látta azt a boldog csillogást a szemében, ahogy az ismeretlenről beszélt. Azonban egyáltalán nem volt benne biztos, hogy a lány örülne neki, ha megtudná, hogy róla van szó. Bár Granger nem volt elutasító vele szemben, sosem látott még undort a szemében, ha hozzáért… mégis aggasztó volt, hogy sötétben tapogatózott. Valahogy meg kellett tudnia a lány várható reakcióját.
Másnap reggel mindenki várta, mivel rukkol elő Hermione a konyhában, de csalódniuk kellett. A lány már az aznapi vacsorával volt elfoglalva, számos lábos rotyogott a tűzhelyen, és Hermione serényen kevergette mindegyik tartalmát.
A többieknek be kellett érnie néhány pirítóssal és teával, mert Granger a lehető leggyorsabban kiterelt onnan mindenkit.
Perselus nem ment reggelizni, a laborjában volt, gondolkozni akart a következő lépésen. Már nem mert megkockáztatni egy újabb ajándékot, mert azzal idő előtt világossá tette volna a lány számára, hogy a hódoló tényleg a házban van. Nem sok lehetősége lett volna találgatni, és előbb utóbb eljutott volna hozzá.
Mikor felfelé tartott a saját szobájába, egy pillanatra megtorpant a konyha ajtaja előtt. Szívesen bement volna, de nem tudta, hogy viselkedjen a lánnyal. Tett egy tétova mozdulatot, hogy belökje az ajtót, és legalább egy pillantást vethessen Hermionéra, de Charlie közbeavatkozott.
– Perselus, beszélhetnék veled egy pár szót négyszemközt? – érdeklődött barátságos mosollyal az arcán. – Van egy új sárkányunk, és… – Piton csalódottan engedte le a kezét, és a vörös hajú férfi felé fordult.
– A könyvtárszobában megfelel? – Választ nem várva az emeleti lépcső felé indult.
Charlie lépett be másodiknak a szobába, és gondosan bezárta az ajtót, hogy senki ne zavarhassa őket. Piton türelmetlen arccal fordult felé, mielőbb túl akart lenni a számára kissé érdektelen beszélgetésen. Minden alkalommal szívesen társalgott a Weasley fiúval a romániai rezervátumról, de most más tervei voltak.
– Szóval az új sárkány – emlékeztette a bájitaltan professzor a másikat. – Egy teljesen új példány, vagy valamelyik már jól ismert fajtáról van szó?
– Nincs új sárkány – felelte kaján vigyorral a képén a vörös hajú férfi.
– Nem egészen értem – mondta vontatottan Piton –, az imént…
– Hermionéról szeretnék veled beszélni – fojtotta belé a szót a másik.
– Jobb dolgom is van, mint Grangerről társalogni – hárított azonnal.
– Pedig szerintem nekünk pont róla kell beszélnünk – erősködött Charlie.
– Szerintem meg nem… Ha nincs egyéb megbeszélnivalónk, akkor én inkább visszavonulnék a szobámba – azzal megkerülte a másik férfit, és az ajtó felé indult. Már a kilincsen volt a keze, mikor Charlie megszólalt.
– Nem tartod különösnek, hogy Hermione újabb ajándékot kapott a titkos hódolójától? – kérdezte ártatlan arcot vágva. – Eddig mindig bagoly vitte el neki a meglepetéseket, de most itt várt rá egy doboz a házban.
– Mire akarsz kilyukadni? – húzta össze résnyire a szemét Piton. – Erről már tegnap is volt szó vacsora alatt. Talán van valami újabb fejlemény?
– Szerintem az a valaki itt van a házban – felelte Charlie, és közelebb lépett Pitonhoz.
– Kizárt dolog, hogy bárki bejusson ide, akinek…
– Igen, Perselus, tudom – vágott közbe. – Ezért gondolom úgy, hogy Hermione hódolója itt volt a házban tegnap, és még ma is itt van!
– Úgy véled, hogy valamelyik fivéred vetett szemet Grangerre? – Piton igyekezett közömbösnek látszani, pedig Charlie alaposan ráijesztett.
A "Legjobb védekezés a támadás" elvet alkalmazva támadásba lendült, hogy a legkézenfekvőbb emberre terelje a gyanút.
– Esetleg megint az idióta öcséd próbálkozik, ámbár meg kell jegyeznem, a mód, ahogy a lányt igyekszik megközelíteni, Ronald Weasley képességeihez képest túlságosan zseniálisnak számít.
– Mindketten tudjuk, hogy nem róluk van szó – tette a kezét a férfi vállára. – Mikor szándékozol megmondani neki?
– Nincs konkrét… – Piton egy pillanatra kiesett a szerepéből, gyorsan ki kellett találnia valamit. – Fogalmam sincs, miről beszélsz, de javaslom, nézesd meg a fejed az ispotályban – jegyezte meg hűvösen. – Sületlenségeket képzelegsz, akár az is lehet, hogy hosszú távú kezelésre szorulsz!
– Ugyan, Perselus, én megőrzöm a titkodat – védekezett a férfi. – Ha engem kérdezel, szerintem nyert ügyed van nála.
– De nem kérdeztelek, sem most, sem máskor! – fújtatott dühösen Piton, és lerázta magáról Charlie kezét. – Ez a beszélgetés nem történt meg, és ha bárkinek említést mersz tenni róla, biztos lehetsz benne, hogy megátkozlak! Ismersz engem jól, nem riadok vissza semmitől, jobb, ha a hátad mögé nézel időnként!
Charlie megsemmisülve állt a könyvtárszoba ajtajában, és csak egy hajszál választotta el attól, hogy orrba találja az ajtó, amit Piton vágott be maga után. Egyikük sem számított arra, hogy valaki esetleg kihallgatta őket…

Perselus magát átkozva vonult be a szobájába, hogy leemelje az első méreggel teli fiolát a polcról, és ledöntse a torkán. Hogy lehetett ennyire ostoba? Annyi árulkodó jelet hagyott maga után, hogy csoda, hogy Hermione még nem jött rá a dologra. Olyan elkeserítően amatőr volt, mintha sosem lett volna kém. Ha annak idején is ennyit szerencsétlenkedett volna, akkor nem hogy nem tud Dumbledore szolgálatába állni, de még a kastélyig sem jutott volna el eléve. Hova tette az eszét, amikor ilyen meggondolatlan és kockázatos lépésre szánta el magát?
– A szerelem elveszi az ember eszét – csengett a fülében az anyja hangja.
Igen, talán valóban így van. Ez ellen tennie kell valamit. Sarokba volt szorítva. Nem bízott abban, hogy a Weasley fiú sokáig tartani fogja a száját. Nem lett volna szerencsés, ha a lány másodkézből értesül a dolgokról. Akarta Hermionét, vágyott rá, hát jobb, ha tényleg tesz is valamit az ügy érdekében. Nem akarta, hogy banálisan elszaladjon mellette a lehetőség. Mindenképpen tovább kell „forralnia az üstöt", ezért úgy döntött, lemegy a konyhába, és felajánlja a segítségét a lánynak. Minél több időt töltenek együtt „civilként", annál könnyebben tudja majd elmondani Hermionénak az igazságot.

Ahogy leért a nappaliba, McGalagony professzor egy puma gyorsaságával ugrott elé. Piton először próbált ellépni, és a konyha felé araszolni, de gyorsan meggondolta magát, mikor rájött, hogy az idős boszorkány is oda tart. Ám Minerva nem adott neki lehetőséget a menekülésre, mert szinte belökte a férfit az ajtón, aki így nem túl elegánsan, fél lábon pördülve esett be a konyhába.
Hermione lisztes arccal fordult feléjük, éppen a gyümölcsös pite tésztáját gyúrta.
– Gondoltuk, elkél némi segítség – közölte Minerva, még mindig az ajtóban állva, hogy megakadályozza a férfi szökési kísérletét. – Nem nézhetjük tétlenül, hogy egyedül bajlódik mindennel.
– Jaj, nagyon hálás lennék egy kis segítségért. Röstellem bevallani, de kicsit túlvállaltam magam – felelte a lány nagyot sóhajtva. – A karácsonyi puding még sehogy sem áll, és a narancsos kacsát is félbehagytam – panaszkodott.
– Akkor azt javaslom, hogy Perselus aprítsa fel az aszalt gyümölcsöket a pudinghoz, én pedig foglalkozom azzal a szárnyas jószággal – mondta Minerva, maga előtt tolva a bájitalmestert.
– Ez így önnek is megfelel, professzor? – kérdezte a lány a hallgatag férfit. – Mert ha inkább mást csinálna, akkor én szívesen…
– Hát persze, Miss Granger, az ő kezében otthonosan mozog a kés – kacsintott kettőjükre, és kicsit meglökte a férfit, aki még mindig kővé dermedve állt egy helyben.
A bájitalmester az orra alatt morogva kezdte el aprítani a gyümölcsöket, miközben Hermione lopva figyelte egyenletes mozdulatait. Minerva magában jót mosolygott a másik kettőn. Úgy vélte, ideje egy kicsit rásegítenie a dolgok alakulására. Egészen véletlenül kihallgatta a könyvtárszobában megesett beszélgetést, így már beigazolódott abbéli gyanúja, hogy Perselus a titkos hódoló. Mivel Charlie nem tudott fogást találni Pitonon, Hermione továbbra sem sejthetett semmit. De McGalagony ismerte a bájitaltan professzort, mint a rossz knútot... pontosan tudta, hogyan kell kiugrasztani a durrfarkú szurcsókot a bokorból.
– Miss Granger, mesélne még, kérem, a titkos hódolójáról? – kérdezte semleges hangon a boszorkány.
Piton kezében egy pillanatra megállt a kés, ebből Minerva már tudta, hogy jó úton halad. Hermione elhebegett egy pár szót a titkos ismeretlenről, de rettentően zavarban volt, hogy a férfi előtt kell erről beszélnie. A bájitalmester még jobban felgyorsította a mozdulatait, jóformán a vágódeszkát is hozzáaprította a gyümölcsökhöz.
– Ezzel megvolnék, van még valami, amiben a segítségére lehetek? – vonta magára a lány figyelmét. – Biztos vagyok benne, hogy jól boldogul magában is, de ha mégis... – Függőben hagyta a mondatot, mert a lány egy pillanatra nagyon furcsa arcot vágott.
– Nem használunk varázspálcát a konyhában! – közölte felemelt kézzel McGalagony felé fordulva. – A kacsát és minden mást a saját két kezünkkel készítjük el, ettől lesz igazán ízletes.
– Oh, pardon, nem tudhattam – felelte csalódott képet vágva a nő. Sosem volt egy nagy konyhatündér. – Szóval érjek hozzá, csak így kézzel? – tudakolta fintorogva.
– Nem lesz tőle semmi baja, igazgatónő – válaszolta a lány. – Egy darab hústól még nem lesz fertőző beteg!
Mivel a kacsa már a sütőben volt, az idős boszorkány Piton körül sertepertélt. Valamilyen úton-módon megpróbált egy kis jófajta skót whiskyt löttyinteni a gyümölcsökre, amiket a férfi egy lábosba halmozott, hogy órákon keresztül cukros lében főjenek.
Piton többször is egyértelműen elmondta neki, hogy két teáskanálnyi alkoholnál nincs többre szüksége, Minerva mégis egészen véletlenül újra és újra meghintette a hőn szeretett nedűvel.
– Mondja csak, kedvesem, milyen szépséges ajándékokkal halmozta el önt a hódolója? – próbálkozott megint a nő. – Ha jól sejtem, nem a nyaklánc volt az első meglepetés.
Hermione tűnődve simogatta meg a nyakában lógó ékszert. Már éppen válaszolt volna, mikor Piton belefojtotta a szót.
– A Roxfort igazgatójának munkaköri leírása a mások magánéletében történő vájkálás? – kérdezte csípős hangnemben.
– Ha megbocsátasz, Perselus – kezdte kioktató stílusban –, éppen egy magánbeszélgetést folytatnék. Egyébiránt most szabadságon vagyok, és nem tudom, hogy miért hozakodsz elő az iskolában betöltött pozíciómmal.
– Roppant mód jól áll neked, ha értetlennek tetteted magad. – Állításával ellenkező hangsúllyal beszélt. – Ha emlékeim nem csalnak, Albus ugyanígy szerette kikutatni mások titkait! Csak nem rászoktál már a citromporra is? – gúnyolódott.
– Fel nem tudom fogni, miért zavar téged ennyire ez a téma – sóhajtott színpadiasan a nő.
– Én meg azt nem tudom megérteni, hogy mégis miért akarod kiszedni ebből a fiatal hölgyből, hogy milyen ajándékokat kapott mostanában – sziszegte a nő arcába. – Igyekszem megvédeni azokat, aki nem mernek kellően agresszíven fellépni veled szemben, amikor ilyen illetlen módon letámadod őket!
– Azonnal vond vissza ezt az alaptalan vádat! – szólt rá Minerva. – Hogy van merszed a barátságos érdeklődésemet tolakodásnak titulálni? – Látszott a nőn, hogy kezd komolyan megsértődni.
De Piton nem tartotta kizártnak azt sem, hogy csupán színészkedik, hogy szimpátiát keltsen Hermionéban. Az okára azonban nem tudott rájönni, fogalma sem volt róla, hogy Minerva már tudja az ő kis titkát.
– Számtalan példával szolgálhatok a múltból visszanézve, amikor is te barátságosan érdeklődtél – nyomta meg ironikusan a szavakat a férfi –, de valahogy mégis olyan furcsa módon sült el a dolog, hogy átgázoltál mások érzésein.
– Csak egyetlen példát mondj! – morogta a nő.
– Kérlek, a legnagyobb örömmel – felelte Piton. – Mondd csak, miért is volt olyan fontos tudnod, hogy az új SVK tanárnak, nevezetesen Robert Dromnak, miért is olyan fényesen csillogó és göndör a hajkoronája, noha egyéb más szőrzetéből, vagy éppen annak a hiányából egyértelműen érezhető volt, hogy parókát hord…? – Minerva kissé belepirult az eset említésébe. – Addig hergelted azt a szerencsétlen, amíg mérgében le nem kapta a fejéről azt a vackot, és eléd dobta. Hozzáteszem, borzalmas paróka volt, de miután az egész iskola megcsodálta a kopasz feje búbját, már nem tudott rendet tartani egyetlen osztályában sem, és még a félév előtt felmondott!
– Az állás el van átkozva – rukkolt elő a magyarázattal a nő. – Nem az én hibám volt, ennek így kellett lennie.
– Az állás valóban el volt átkozva, mikor Ő még élt. – Máig figyelt rá, hogy ne nevezze nevén Voldemortot. – De akkor már egy éve halott volt, és abban sem vagyok biztos, hogy valóban rontás ült azon a poszton valaha is!
Hermione megrökönyödve állt kettőjük között, miközben róla vitáztak a feje fölött. Minerva tovább erőszakoskodott, Piton viszont rászólt Grangerre, hogy ne válaszoljon az igazgatónőnek, mert nincsen hozzá semmi köze.
– Perselus, most már igazán maradj magadnak! – szólt rá ingerülten az idős boszorkány.
– Miért kell neked mindenről első kézből értesülni? – rivallt rá dühösen a férfi. – Ha jól sejtem, a kisasszony miniatűr cseresznyefája tökéletes egészségnek örvend, és szépen virágzik!

=O=O=O=

Hermione tátott szájjal bámulta a férfit. Piton egy pillanatra lehunyta a szemét és azt képzelte, hogy ez az egész jelenet nem történt meg, de mikor újra a lányra nézett, rájött, hogy sajnos a fohásza nem hallgattatott meg. Minerva diszkréten távozott a konyhából, úgy gondolta, rá itt már nincs szükség.
Granger mondani akart valamit, de – életében először – valahogy nem találta a szavakat. Álmodozott róla, elképzelte, milyen jó lenne, ha Perselus Piton lenne a titkos imádója, most mégis furcsán érezte magát.
A férfi átkozta magát ostobaságáért, amiért elszólta magát. Nem így akarta a lány tudomására hozni az érzelmeit. Minél előbb el szerette volna hagyni a konyhát, egyedül akart maradni.
– Azt hiszem, rám itt már nincs szüksége – szólalt meg halkan.
Hermione nem válaszolt, csak bólintott, és némán nézte, ahogy a férfi távozik a helyiségből.
Nagyot sóhajtott, össze kellett szednie magát, hogy időben elkészüljön a vacsorával. Reménykedett benne, hogy senki nem fogja zavarni, gondolkoznia kellett. Szerencsére aznap már csak akkor találkozott a többiekkel, mikor leültek az asztal köré, hogy elfogyasszák az ünnepi ételt. Kingsley, Remus és Tonks is csatlakozott hozzájuk, hogy együtt ünnepeljenek.
Az asztal körül ülők mindannyian agyondicsérték a szakácsnőt. Az ételek fenségesek voltak, és az önfeledt nevetés és beszélgetés igazán ünnepivé varázsolta a vacsorát. Csupán Piton volt szótlan, de ez senkinek nem volt szokatlan, magának való embernek ismerték. Minerva lopva a férfira sandított néhányszor, de a bájitalmester nem kereste senkivel sem a szemkontaktust. Hermione igyekezett részt venni a társalgásban, de gondolatban egészen máshol járt.
A szalonban összegyűlve izgatott várakozással várták az ajándékosztást. Harry kezdte a sort, aki Kingsleyt húzta, és egy nagyon hasznos pálcakarbantartó készletet ajándékozott neki. Piton visszafogott stílusban köszönte meg Minerva ajándékát. A konyhában történtek után nem tudott jó képet vágni semmihez.
Az este jó hangulatban telt, szinte senkinek nem tűnt fel, hogy Perselus az ajándékozást követően halkan kisomfordált, és elhagyta a szalont. Csupán Hermione vette észre az ajtócsukódást, mikor a férfi távozott. Kimentette magát valamilyen ürüggyel, és gyorsan lerohant a bájitalmester után, de ő addigra már nem volt ott. Egy szó nélkül elhagyta a Grimmauld téri házat…
– Ne bánkódjon, Miss Granger – szólalt meg a háta mögül a Roxfort igazgatónője. – Ismerem Perselust, csak egy kis idő kell neki.
– Ha ön mondja – felelte szomorú mosollyal a szája szélén a lány.

=O=O=O=

Hermione szinte számolta a perceket, mióta újra otthon volt. Január középig nem kellett újra a Szent Mungóba mennie, így kénytelen volt kivárni, míg a férfi jelentkezik nála. Reménykedett benne, hogy Piton felbukkan a szilveszteri összejövetelen, de csalódottan vette tudomásul, hogy Perselus nem ment el. Írt neki egy levelet, amit némi fontolgatás után elküldött egy bagollyal, de válasz nem érkezett.
A hó újra szállingózni kezdett, az utcán nevetgélő gyerekek játszottak, de ő egyre melankolikusabb hangulatba került. Attól félt, hogy a férfi talán meggondolja magát, és visszalép. Nem tudta, mi járhat most Perselus fejében, de rettegett tőle, hogy visszautasítja majd minden közeledését. Arra is gondolt, hogy esetleg úgy fog tenni, mintha semmi sem történt volna…

– Három kondér lázcsillapító főzetet kell elkészítenie és egy üst köhögés elleni szirupot – szólalt meg Piton szigorú hangon, ahogy a lány belépett a labor ajtaján.
Hermione csendesen állt egyhelyben egy pillanatig, majd bólintott, és elindult, hogy átöltözzön.
– A jövőben ajánlom, hogy ne késsen el, mert ezzel csak az én időmet vesztegeti – jegyezte meg a férfi mérgelődve, amiért a lány fél órával később ért be a megbeszéltnél.
– Nem fog többet előfordulni – válaszolt halkan a lány.
– Remélem is, elmondtam a szabályokat, amiket be kell tartania, és ebbe a pontos érkezés is beletartozik!
A lány nem válaszolt, meggyújtotta a tüzet az első üst alatt, és igyekezett érzelemmentesnek tűnni, holott nagyon zaklatott volt. A férfi viselkedése egyértelműen alátámasztotta abbéli félelmét, hogy Piton úgy fog tenni, mintha nem derült volna ki a kis titka. Keserű könnyek kaparták a torkát, de nem akarta megadni a bájitaltan professzornak azt az örömöt, hogy sírni látja.
– Ha ezekkel végzett, akkor még vár magára néhány feladat – szólalt meg ismét a férfi, rá se nézve a lányra.
– Igenis, uram – felelte összeszorított fogakkal a lány.
Granger lassan dolgozott, és pontatlan volt. Nem tudott odafigyelni arra, amit csinál, így az első kondér lázcsillapítót alaposan el is rontotta. Piton nem tett semmilyen megjegyzést sem, amikor látta, hogy a lány a mosogatóhoz cipeli az üstöt, és az egész tartalmát beleönti. De a második próbálkozása sem volt eredményesebb. A bájital túlságosan sűrű volt, és közel sem volt megfelelő a színe.
– Mégis, mi ütött magába, Granger? – rivallt a lányra keményen.
Hermione elfordította a fejét. – Tehát megint Grangernek szólítja. – Pompás, ennél jobb már nem is lehetne – morogta magában.
– Szedje össze magát, nem azért vagyok itt önnel, hogy elrontsa az összes bájitalt, amit magára bízok – folytatta a férfi. – Egyedül is meg tudom főzni, elhiheti, hogy nem nagy kunszt. Ha azt akarja, hogy a tanára maradjak, akkor…
– Nem akarom – vágott a férfi szavába keményen.
– Hogy mondta? – vonta fel a szemöldökét Piton.
– A legnagyobb tisztelettel közlöm önnel, Piton professzor, hogy ezennel kilépek a csoportjából! – Hermione nem kis meglepetést okozott a férfinak. – A továbbiakban nem szeretnék önnel dolgozni.
– Félredobja a tanulmányi előmenetelét, csak mert magára pirítottam…
– Nem, uram, azt semmiképpen sem tenném – szakította félbe újra a férfit. – Átjelentkezem egy másik csoportba. Nem a kórházi gyakorlattal van problémám, hanem önnel!
– Oh, micsoda meglepetés – nevette el magát gonoszan a férfi. – A kis griffendéles gyöngyszem nem bírja elviselni, ha valaki kritizálja a munkáját. Ez annyira jellemző azokra, akik abba a házba tartoznak.
– Azt gondol, amit akar, uram. – Hermione kigombolta a munkatalárját, majd a kabátjához indult, és feltett szándéka volt, hogy rögtön kilép az ajtón.
– Tényleg feladja? – kérdezte a lányt. – Azt hittem, kitartóbb, és az első útjába kerülő akadály nem fogja megállítani.
– Még mindig a közös munkáról beszélünk? – fordult vissza a lány.
– Mi másról beszélhetnénk még? – Piton meglepődöttséget színlelt egy pillanatra.
Hermione megrázta a fejét. Miért is gondolta, hogy ő valaha is Piton kedvese lehetne? Nem volt már mit mondania, egyszerűen otthagyta a férfit a laborban.

=O=O=O=

Piton a munkaasztalra támaszkodott. Nem érezte jól magát. Nem testi értelemben, de nagyon rosszul volt. Most hagyta elszaladni a lehetőségét annak, hogy valaki a társa legyen, csak azért, mert túl büszke volt elismerni, hogy valóban érzelmeket táplál a lány iránt. Nevetségesen viselkedett, és megbántotta Hermionét, pedig nem akarta. Illetve, ez így nem volt igaz.
Szándékosan nem volt vele kedves, tudni akarta, hogyan reagál a viselkedésére. Az már kiderült, hogy ő volt a titkos imádó, de azt nem sejtette, hogy Granger örült-e ennek vagy sem. Gondolta, ha úgy tesz, mintha mi sem történt volna, előbb-utóbb kiderül, hogyan is állnak a dolgok. De mint minden – amit mostanában eltervezett –, ez is balul sült el. Nem gondolta volna, hogy csak így egyszerűen faképnél hagyja.

Hermione könnyei felszáradtak, ahogy elérte az otthonát. Valahogy nem tudott többet sírni, pedig a szíve darabokban hevert, de a düh – amit jelen pillanatban, a férfi iránt érzett – elnyomott minden más érzést. Számíthatott volna rá, hogy Piton nem fogja azonnal beismerni a nyilvánvalót, de azt nem sejtette, hogy ennyire makacsul ragaszkodik majd a tartózkodó magatartásához.
Kis gondolkozás után végül arra jutott, hogy a bájitaltan professzor csak szórakozott vele, és egyáltalán nem voltak rejtett szándékai a neki szánt ajándékokkal. Bizonyára csak valamiféle perverz játékot űzött vele… Ez a felismerés csak még jobban elkeserítette. A legrosszabb arra rájönni, hogy a szeretett fél csak a bolondját járatja velünk.

Két nap múlva Perselus hiába várta Hermionét a laborban, a lány nem ment el az órájára. Félórás várakozás után türelmét veszítve rontott be a laborvezető irodájába, hogy közölje vele, a továbbiakban nem tud együtt dolgozni Grangerrel, hacsak valaki nem érteti meg vele, hogy be kell tartania a felé támasztott szabályokat. Dr. Leader zavartan pislogott Piton szóáradata alatt, majd mikor a bájitalmester végre kifogyott a szuszból, bátorkodott megjegyezni, hogy Miss Granger miért nincs jelen a mai órán.
– Bizonyára valami ostoba félreértés lehet az oka – jegyezte meg a laborvezető a homlokát vakargatva.
– Úgy gondolja? – kérdezett vissza gúnyosan a férfi.
– Nos, semmi más lehetőséget nem látok rá, csak valami keveredés történhetett, hiszen pár nappal ezelőtt a hölgy felkeresett engem, és kijelentkezett az ön csoportjából – tájékoztatta Pitont. – Miss Granger úgy informált engem, hogy ön is tud a dologról, és közös megegyezés alapján szakítják meg a labormunkát.
A bájitalmester rövid idő alatt rendezte arcvonásait, hogy nyoma se legyen az előbbi indulatnak, amely az előbb még jól láthatóan sugárzott róla. Tudta, hogy a lány ezzel a végszóval távozott a laborból, de azt gondolta, csak valamiféle hisztéria volt nála. Igyekezett nem meglepettnek tűnni, sőt, inkább készségesen vállalkozott rá, hogy valaki mást szívesen maga mellé vesz, ám nem akadt jelentkező. A laborvezető a kezét tördelve mondta el Pitonnak, hogy jelenleg nincs olyan tanuló, aki önként a csoportjához szeretne tartozni, így bizonytalan időre felfüggesztik a kórházzal kötött szerződését.
– Természetesen megértem az álláspontjukat, miszerint nem tudnak állományban tartani, ha jelenleg nem veszik hasznom – morogta Piton, de egészen másképpen gondolta.
Dr. Leader kissé megnyugodott, hogy a férfi nem rendezett jelenetet a történtek miatt. Pár percre egyedül hagyta a bájitalmestert az irodában, amíg összeszedte a szükséges papírokat. Piton, kihasználva az időt, amíg nem figyeli senki, villámgyorsan előhívta Granger aktáját, hogy kileshesse belőle, kinek a csoportjába jelentkezett át a lány, de aztán egy jobb ötlete támadt. Személyesen fogja felkeresni a lakásán, és átbeszéli vele ezt a dolgot.

Hermione ráérősen pakolászott a könyvespolcán. Szerette rendben tartani a dolgait, és egyik legkedveltebb időtöltése a könyvei rendszerezése volt. Minden alkalommal kitalált egy új szempontot, hogyan tegye őket sorrendbe. De ma még ez sem tudta elterelni a gondolatait arról, ami a napokban történt. Tudta, hogy ma órája lett volna Pitonnal, és szinte erőnek erejével kellett magát visszafognia, hogy ne induljon el a kórházba.
Perselus nem gondolta át, mit fog mondani a lánynak, ha majd ott állnak egymással szemben. Dühös volt és meggondolatlan, ezért aztán eszébe sem jutott, hogy Grangernek minden joga megvolt, hogy otthagyja a csoportját azok után, ahogy viselkedett vele.
Átvágott a parkon, és a kétemeletes házak felé vette az irányt. A környék rendezett volt és csendes. A házsorok elé cseresznyefákat ültettek, éppen ezért – nem túl fantáziadúsan –, Cseresznyéskertnek nevezték el az utcát. Soha nem járt itt azelőtt, de pontosan ilyennek képzelte el a helyet, ahol a lány élhet. Megtalálta a házszámot, és hosszasan nyomni kezdte az ajtócsengőt.
Hermione kilesett az emeleti ablakon, de egészen ki kellett hajolnia, hogy lássa, ki felejtette rajta a kezét azon az átkozott csengőn. Piton meghallotta a neszezést odafentről, és egy pillanatra kilépett az ereszcsatorna takarásából, hogy felnézzen, és tekintete találkozzon Hermione mézbarna pillantásával.
A lány ijedten húzódott vissza az ablakból. A függönyt enyhén elhúzva kikukucskált, de akármennyire szerette volna, Piton nem ment el a háza elől.
– Mit keres itt pont ő? – kérdezte saját magát. – Talán bocsánatot akar kérni? – fordult meg a fejében.
Örömében szinte lerohant a lépcsőn, hogy beengedje a férfit, ám alighogy kinyitotta az ajtót, rájött, hogy itt nem lesz semmiféle bocsánatkérés, legalábbis nem azonnal. Piton mérgesen méregette, és egyértelmű mozdulatot tett arra nézve, hogy belépést nyerjen az utcánál sokkal melegebb lakásba. Hermione félreállt az útból, de eltökélte magában, hogy bármi történjék is, nem fogja hagyni, hogy Piton újra megbántsa.
– Egy teát esetleg? – kérdezte a lány a konyha felé sétálva.
Piton nem válaszolt, csak követte Hermionét.
– Minek köszönhetem a látogatását, uram? Valami azt súgja, hogy bocsánatot szándékozik kérni.
– Ha arra gondolt, hogy elnézést fogok kérni azért, mert kritizáltam a minősíthetetlen munkáját, akkor csalódást kell okoznom, mert eszemben sincs bocsánatot kérni érte – válaszolta Piton a konyhapultnak támaszkodva.
– Pedig én holtbiztos voltam benne, hogy ezért látogatott meg – tettette magát naivnak a lány, miközben leült az egyik székre az asztalnál.
Kitöltötte a teát, amit a konyhaasztalra készített a kannában, és a férfi felé nyújtott egy csészével.
– „Az a baj a világgal, hogy az ostobák mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel"¬* – jegyezte meg gúnyolódva a férfi, miközben elfogadta a felé nyújtott csészét.
Hermione félrenyelte a saját italát, és prüszkölve köhögni kezdett. Piton ostobának titulálta őt?
– A sértegetéséből nem kértem – szólalt meg kissé sértődötten. – Ha nem azért jött, hogy elnézést kérjen, akkor kérem, árulja el, mi a csudát keres itt!
– Azért jöttem, hogy megmagyarázza nekem, miért lépett ki a csoportomból.
– Azt hittem, ez egyértelmű volt az ön számára – felelte Hermione. – A múltkori alkalommal kiderült számomra, hogy nem tudok együtt dolgozni önnel azok után, ami történt.
Piton nem kérdezett rá, mi történt, pontosan tisztában volt vele, de nem akart róla beszélni.
– Az egyetemi szabályzat pontosan leírja, hogy a magánjellegű nézeteltéréseket csak kivételes esetekben fogadják el egy tanár-diák viszony felbontásánál. – Ezzel Hermione is tisztában volt. – Valahogy úgy sejtem, hogy nem ilyen indokkal lépett ki a csoportomból, legalábbis a laborvezető ezt nem említette.
– Valóban nem a magánéleti összeférhetetlenségünkre hivatkoztam, hanem az ön tanítási módszerére, amihez nem is kellett különösebben sokat hozzátennem, mert alighogy ezt megemlítettem, Dr. Leader felajánlott egy másik csoportot a számomra. – Piton összeszorította a száját mérgében. – Sajnos az ön szaktudása nem feledteti az emberekkel azt, ahogyan bánik velük.
– Nagyon elégedett magával, igaz? – kérdezte, sötét pillantásokat lövellve a lány felé.
– Mi tagadás, így van. – Hermione megengedett magának egy szemtelen vigyort.
– Arra nyilván nem gondolt a zseniális terve kivitelezése közben, hogy laborasszisztens híján megszűnik a munkaviszonyom az ispotállyal, és ezzel az egyetlen megélhetési forrásom is semmissé válik. – Hermione megdöbbenve hallgatta a férfit.
– Én erről semmit sem tudtam – hebegte a lány. – Ha szeretné, beszélek Dr. Leaderrel.
– Semmi szükség rá... Amint megmondja neki, hogy az egész egy tévedés volt, és holnap elkezdi a munkát, már nem lesz szüksége arra, hogy az érdekemben bármit is mondjon a laborvezetőnek.
– Sajnos ebben nem segíthetek – felelte a férfi szemébe nézve. – Nem lehetek a diákja, mert az egyetem tiltja a magánjellegű kapcsolat minden formáját a tanár és tanítványa között, hacsak nem vérrokonság ténye áll fent.
– Nem igazán tudom követni – felelte felvont szemöldökkel a férfi.
– Nem lehetek a diákja, mert szerelmes vagyok önbe – ismerte be szemrebbenés nélkül. – Egészen az első januári találkozásunkig meg voltam róla győződve, hogy ezzel ön is így van... de mint már említette, ostoba vagyok.
Piton percekig csak hallgatott, és próbálta megemészteni a vallomást.
– Egészen biztos a velem kapcsolatos érzéseiben, kisasszony? Vagy még mindig a karácsonyi hangulat utóhatásait éli meg? – kérdezte Piton összevont szemöldökkel.
Hermione jogosan felháborodott a férfi reakcióján, és hátralökte a székét, ahogy felállt az asztaltól. Egészen közel ment a férfihoz – bár fel kellett rá néznie a magasságkülönbség miatt –, és igyekezett fenyegető hatást kelteni.
– Ennek semmi köze a karácsonyi hangulatomhoz – sziszegte dühösen a férfi arcába –, de én legalább őszintén megvallottam az érzéseimet, ellentétben magával.
– Miről beszél, Granger? – kérdezte megjátszott értetlenkedéssel a bájitalmester. – Megkérhetném, hogy világosítson fel?
– Komolyan el akarja játszani a tudatlan hülyét? – lépett hátra egy lépést a lány. – Az ajándékokról beszélek, amiket nekem küldött! Talán félreértettem volna a szándékait, és az elmúlt években olyannyira megváltozott, hogy minden ismerősének ilyesfajta dolgokkal kedveskedik?
Piton csettintett a nyelvével, miközben a fejét rázta.
– Maga is tudja, hogy nem szokásom másokkal csak úgy jót tenni. – A lány elfordította a fejét, nem bírt a férfire nézni, mikor láthatólag Piton csak szórakozott vele. – Senki másnak nem küldtem ajándékot, csak neked.
Hermione hirtelen visszakapta a pillantását. A férfi, életében először, letegezte.
– Miért nem volt soha üzenet az ajándékokhoz? – kérdezte a lány, mikor újra megtalálta a hangját. – Nem értem, mit szeretne tőlem.
– Én sem voltam tisztában vele, mikor az elsőt elküldtem. Sőt, egészen addig nem voltam biztos semmiben, míg a Grimmauld téren meg nem hallottalak beszélni a titkos imádódról. – Piton olyan pillantást küldött felé, hogy a lány szinte beleborzongott.
Hermione fejét oldalra billentve hallgatta a férfit. Soha nem ismerte Piton romantikus oldalát, és őszintén meglepték a férfi szavai.
– Nem kellett volna kiderülnie, hogy ki küldte a meglepetéseket – morogta a férfi.
Granger megzavarodva nézett a férfira.
– Nem tűntél túlságosan boldognak, mikor rájöttél, hogy kitől származnak az ajándékaid… Úgy éreztem, másra számítottál. – Hermione csak pislogni tudott az értelmetlen vádaskodásra.
Piton tudta, hogy feleslegesen futja a köröket, mert a lány már bevallotta, hogy szereti, de egyszerűen félt kimondani, hogy ő is ugyanígy érez. Muszáj volt húznia az időt.
– Tévednék, ha azt mondom, hogy a reakciód nem volt éppen biztató? Csak megpróbáltam elkerülni a többi kínos szituációt, ezért inkább elmentem.
– De igenis boldog voltam, csak egyszerűen túlságosan megdöbbentett, hogy maga a titkos hódolóm. Időm sem volt semmit mondani, mert kiviharzott a konyhából!
– Ha annyira mondani szerettél volna valamit, akkor lett volna rá alkalmad – vágott vissza a férfi. – Már tudtál mindenről, de egész este szándékosan kerültél engem. Mit gondoltál, miféle érzéseket keltett ez bennem? Egyáltalán nem volt bátorító a magatartásod – méltatlankodott a bájitalmester, miközben távolságtartóan karba fonta a kezét.
– Össze voltam zavarodva – mentegetőzött a lány. – Nagyon meglepődtem… Mégis mit várt tőlem, mit fogok tenni?
– Már nem számít – felelte a férfi. – Azt hiszem, jobb lenne, ha inkább a közös munkáról beszélnénk…
– De számít, nekem számít! – ellenkezett a lány. – Mire összeszedtem a bátorságom, hogy beszéljek önnel, addigra már eltűnt a házból. Amikor pedig legközelebb találkoztunk, maga úgy csinált, mintha semmi sem történt volna! – mondta keserűen. – Ahelyett, hogy megbeszélte volna velem a karácsonykor történteket, csak egyfolytában gúnyolódott és kritizált. Még csak meg sem próbálta megakadályozni, hogy kilépjek, mégis mit gondolhattam volna?
Perselus igyekezett közbeszólni, de Hermione nagyon belelovalta magát az egészbe, és nem vette észre, hogy a férfi is mondani kíván valamit.
– Micsoda gyerekes viselkedés volt magától, hogy ajándékokat küldözgetett mindenféle üzenet nélkül? Most pedig azt sem tudja megmondani, hogy mi volt a célja vele? – A lány arca egészen kipirult, ahogy egyre jobban felhergelte magát. – Mások érzésével játszadozni nagyon is mardekáros dolog, ezt el kell ismernem. Viszont az még magától is nevetséges, ahogy próbált kibújni a felelősség alól!
Hátat fordított a férfinak, és járkálni kezdett, miközben tovább szidalmazta Pitont.
– Most pedig idejön, hogy menjek vissza a csoportjába, mert különben nem lesz állása, holott tudja, hogy ha újra tanítani fog, akkor nem lehet köztünk semmi magánjellegű. – A felismerésre egy pillanatra megtorpant. – Maga nem is akar tőlem semmit, igaz? – fordult vádlón a férfi felé. – Csak hülyét akart belőlem csinálni, hogy így bosszút álljon Harryn, vagy mit tudom én!
Piton tett felé egy óvatos lépést, de a lány nem is törődött vele.
– Olyan nagyon bolond voltam. Előadja nekem ezt a baromságot arról, hogy nem tudta, mit is érez, pedig nyilvánvalóan nem lehettem közömbös, ha még annak is utánajárt, hogy a cseresznye a kedvencem. Hát tudja, mit? Maga egy gyáva alak! Még most is csak áll, ahelyett, hogy mondana vagy tenne végre valamit, amivel…
Hermione nem tudta folytatni, mert Piton egy hosszú lépéssel előtte termett.
– Valóban olyan elvetemülten szánalmasnak tűnök, hogy rajtad keresztül akarnék bosszút állni egy olyan valakin, aki teljesen hidegen hagy, mióta nem kell utána futkosnom, hogy megmentsem az életét? – kérdezte ingerülten a férfi. – Egyébiránt, mégis hogy vette volna ki magát az, hogy megkísérellek elcsábítani, miközben a laborban dolgozunk? Azt gondolod, hogy mindenképpen ki szerettelek volna csapatni az egyetemről? Vagy éppen én szerettem volna elvágni magam az egyetlen pénzkereseti forrásomtól?
Nem volt titok, hogy Piton után nem kapkodtak a különböző kutatóintézmények. Hiába volt nagy szaktekintély, a háborúban betöltött kétes szerepe miatt az emberek többsége bizalmatlanul fordult felé. Néhai ismeretségének hála, a Szent Mungo felajánlotta számára a tanítás lehetőségét, de szigorú szabályokhoz kötötték a munkába állását.
– Nem kockáztathattam – lépett kissé közelebb Hermionéhoz.
Granger megpróbálta eltolni a férfit, zavarta a közelsége, de Piton elkapta a csuklóját, mikor hadonászni kezdett, és magához szorította.
– Azonnal eresszen el! Mégis mit képzel, hogy azonnal megbocsátom a gyalázatos viselkedését? Ilyen könnyű prédának néz?
– Igen, azt hiszem, megbocsátasz! – Piton ravaszkásan elmosolyodott, és mikor a lány újra szólásra nyitotta volna a száját, villámgyorsan lecsapott a piros ajkakra.
Hermione meg sem próbált ellenkezni, hiszen csak álszentség lett volna tőle úgy tenni, mintha nem vágyott volna a férfi csókjára. Annyiszor álmodozott már erről a pillanatról, de a valóság messze túlszárnyalta minden elképzelését. Perselus olyan hévvel csókolta, hogy nem tudott mást tenni, mint kapaszkodni a férfiba, és átadni magát ennek a mindent elsöprő érzésnek. Piton szinte falta a lány ajkait, nem tudott betelni velük. Addig folytatták a csókolózást, míg végül minden levegőjük elfogyott, és pihegve szét nem váltak.
– Ez… ezt nem értem…
– Mit nem ért ezen, Granger? – váltott vissza magázódásba egy pillanatra a férfi. – Megcsókoltam, mert nem tudtam másképp elhallgattatni.
– Oh, milyen rafinált a professzor – jegyezte meg hamiskás mosollyal a lány.
– „Ha Merlin nem csókra teremtette volna a nő száját, nem tette volna ennyire könnyen hozzáférhetővé"!*
– Most hogyan tovább? – kérdezte Hermione, de félt a választól. Nem akart újabb elutasítást.
– Azt javaslom, hogy ezt tartsuk titokban – felelte a férfi elgondolkozva. – Nem lenne szerencsés, ha kitudódna, amíg le nem teszed a vizsgáidat. Ha újra mellettem fogsz dolgozni, akkor nem lehet közöttünk semmilyen személyes jellegű kapcsolat.
Hermione aggódva harapta be az ajkát, pont ettől a választól félt.
– Legalábbis semmiképpen sem nyilvánosan – fejezte be a gondolatmenetét Perselus.
– De többé nem fogsz elutasítóan viselkedni, ha úgy érzed, az biztonságosabb számodra? – érdeklődött félénken a lány.
– Hermione – Piton magához ölelte, és szorosan tartotta –, nem fogok hazudni neked! Velem nem könnyű együtt lenni, de igyekszem majd a tőlem telhető legjobbat nyújtani. A türelmedre nagy szükséged lesz, és a kitartásodra is. De egy ilyen hős griffendélesben buzognia is kell a kitartásnak – kacsintott a lányra.
– Akkor nem is kellenél, ha nem ilyen lennél! – Piton kérdőn felvonta a szemöldökét. – Tudod, unalmas lenne, ha az életem ezután már zökkenőmentes és tökéletes lenne. A kihívások éltetnek – vigyorgott pimaszul.
Hermione szélesen elmosolyodott, és újra odabújt a férfi mellkasához. Perselus ujját a lány álla alá tette, kicsit közelebb hajolt, és hagyta magát újra belefelejtkezni egy hosszú, lágy csókba. Hermione halkan belesóhajtott a professzor szájába, mikor Piton végigsimított a hátán, majd keze megállapodott a fenekén.
Hermione sem tétlenkedett, az asztal felé kezdett el araszolni, és feltornázta magát a szélére, hogy kényelmesebb pozícióban folytathassák a csókolózást, miközben kapkodó mozdulatokkal rángatta ki a férfi ingét a nadrágjából, hogy aztán alányúlva végre Perselus meztelen bőrét simíthassa, majd utána máris a férfi nadrágja felé kezdett tapogatózni.
– Miss Granger, maga igazán lényegre törő – szólt mosolyogva Piton, ahogy megérezte a lány kezét, amint a nadrágja sliccénél matat. – Micsoda vakmerőség ez magától, kisasszony, kikezdene egy tanárral?
– Oh, csak nem lett hirtelen szemérmes, Piton professzor? – incselkedett vele a lány. – Ígérem, nem harapok… – Végre ki tudta csatolni Piton övét, és egy határozott mozdulattal kirántotta az övbújtatókból.
A férfinak tetszett a lány provokációja, és semmiképpen nem akart adósa maradni. Kissé eltávolodott, és eltolta a lány kezét az ágyékától, amire Hermione csalódottan sóhajtott egyet. Finoman végigfektette Grangert az asztalon, és lassan kezdte el kigombolni a lány blúzát. Élvezettel legeltette szemét Hermione mind jobban felsejlő bőrén. Bal kezét végighúzta a lány felsőtestén az álla alatti résztől egészen a köldökéig, majd a lányhoz hajolt, és izgatóan belemormogott a lány fülébe.
– És miből gondolja, kisasszony, hogy esetleg én nem harapok?
Hermione villámló szemekkel nézett a férfira.
– Ó, fogd be, és tedd a dolgod végre! – zihálta türelmetlenül.
Perselus csak erre a jelzésre várt. Szinte pillanatok alatt meztelenre vetkőztette a lányt, szanaszét dobálva a ruhadarabokat a konyhában. Sietve leráncigálta a saját nem kívánatos nadrágját is, majd mellkasával a lány fölé helyezkedett. Hermione ajkát beharapva élvezte, ahogy a férfi lágy csókokkal hinti be a nyakát, a vállait, majd a mellét. Mindeközben végig érezte a férfi erekcióját a combjához nyomódni. Perselus nyelvét kidugva kezdett el körözni a lány mellén, míg elő nem csalogatta a mellbimbókat, majd éhesen rávetette magát az egyikre, és érzékien szívogatni, becézgetni kezdte.
Hermione már éppen hangot akart adni tetszésének, mikor a férfi elkezdett lejjebb vándorolni a testén, a bőrét ízlelgetve. Mikor a lány szeméreméhez ért, egy rövid másodpercig felemelte fejét, látni akarta a lány tekintetében a vágyat, ami őt is majd' felemésztette.
Granger somolyogva nézett szerelmére, miközben lélegzetvisszafojtva várta a további kényeztetést. Perselus végigcsókolta a lány belső combjának bársonyos bőrét, majd végül megérintette azt a pontot, amit a lány már sóvárogva várt. Hermione keze ökölbe szorult, mikor a férfi a kezét is bevetette, és nyelvével együtt immáron ujjaival is izgatta.
A bájitalmester megremegett a lány minden egyes sóhajától, nyögésétől, és egyre jobban feszülő férfiassága jelezte számára, hogy ideje a tettek mezejére lépni. Sürgetőbb tempót kezdett diktálni, aminek eredményeként Granger perceken belül elérte a gyönyört.
Piton felegyenesedett, és kigyönyörködte magát a pihegő lányban, akinek szemében még mindig ott tündökölt a kielégülés édes mámora. Granger a kezét nyújtotta felé, hogy magára húzva a férfit egy hosszú, forró csókkal mondhasson köszönetet az előbbiért. A férfi egyik kezét a lány alá helyezte, és kissé megemelve egészen az asztal szélére tornázta Hermione fenekét. A lány szinte azonnal rákulcsolta lábait a férfi derekára, és még mielőtt Piton akár pisloghatott volna, egy könnyed csípőmozdulattal magába segítette a férfi kemény péniszét.
Elnyújtott sóhajok szólaltak meg kánonban a konyhaasztal ütemes recsegésével. Nem tudtak betelni egymással, hajszolták a gyönyört, egyre gyorsabb és gyorsabb mozdulatokat végezve. A férfi homlokán izzadságcseppek jelentek meg. Hermione alig tudott levegőt venni, úgy érezte, a teste felett lebeg, és nem fogja bírni a közelgő orgazmust, amit a testén végigfutó remegéshullámok már erőteljesen jeleztek számára. Szinte egy időben érték el a gyönyör végső határát. Piton egy hangos morgással üdvözölte a beteljesülést, míg Hermione szaggatott levegővétellel kísérte a kielégülés utolsó, mennyei pillanatát.
A lány ülő helyzetbe tornázta magát, és boldogan simult oda a férfi mellkasához.
– Ez valami fantasztikusan jó volt, hihetetlen vagy – suttogta Pitonnak.
– Önre sincs panasz, Miss Granger – mormolta Perselus, majd felkapva a lányt, a fürdőszoba keresésére indult…

=O=O=O=

A május meghozta az első igazi meleg napsugarakat. A cseresznyefák rózsaszín és fehér virágokat bontottak, és a levegőt megtöltötte bódító illatuk. Két szerelmes ült egy padon összebújva a legnagyobb lombú fa alatt. A lány barna haja fel volt tűzve, a férfi egyik kezével lustán átkarolta, és a nyakát cirógatta.
Hermione kivételes tanulmányi eredményei miatt előbb tehette le a vizsgáit, mint az évfolyamtársai. Természetesen kitűnő eredménnyel végzett, de mindazok, akik ismerték, nem vártak tőle mást. Izgatottan vetette bele magát a munkakeresésbe, és türelmetlenül várt a megfelelő állásra. Perselus nem siettette a dolgot, egy utazást tervezett kettőjük számára, ahol zavartalanul kipihenhetik magukat.

Miután Granger letette a vizsgáit, nem kellett tovább titkolniuk a kapcsolatukat. Természetesen az egyetemi bizottságnak is a fülébe jutott a nagy szerelem híre, és behívatták Pitont egy elbeszélgetésre. A bájitalmester nem tagadta, hogy az érzelmeik nem új keletűek, de úgy döntött, a többiről mélyen hallgat. A vizsgálóbizottság elmarasztalta, amiért viszonozta Miss Granger érzelmeit, amíg a hölgy még tanulóviszonyban állt az intézménnyel. Figyelmeztetésben részesítették, és levonták egy havi honoráriumát. Perselus gondolatban megvonta a vállát. Járhatott volna rosszabbul is. A pénzbüntetést pedig szinte meg sem érezte, mert végre-valahára sikerült elnyernie a Szent Mungo kutatási részlegének vezető posztját, így amellett, hogy nem kellett diákokat tanítania soha többé, még a fizetése is megugrott egy tetemes összeggel.

A környezetük meglepődve vette tudomásul a kapcsolatot. Harry és Ron azonnal támadásba lendült, és minden erejükkel megpróbálták lebeszélni a lányt a bájitalmesterrel folytatott viszonyáról. De Hermione kitartott a férfi mellett. Számtalan alkalommal kelt Piton védelmére, és nem hagyta, hogy bármi vagy bárki közéjük álljon. Idővel a barátai is belátták, hogy nem fognak célt érni az állandó vitákkal, de nem örültek. A fiúk barátkoztak a gondolattal, hogy Piton Hermione életének szerves részét képezi ezentúl. A lány nem sürgette őket, tudta, hogy nem kis dolgot kér tőlük. Egyedül Ginnyben csalódott egy kissé, mert a vörös hajú lány nem volt hajlandó állást foglalni a kérdésben. Nem támadta Hermionét, de nem is állt mellé a fiúkkal szemben. Valahogy úgy érezte, hogy mint Harry Potter barátnője, „kötelessége" a barátja pártját fogni.
De azért akadtak támogatóik is Charlie Weasley és Minerva személyében, illetve a bájitalmester nem kis meglepetésére, Remus is örült nekik.
Hermione kiegyensúlyozott volt és boldog, főleg mióta a férfi odaköltözött hozzá. Perselus mindenképpen szeretett volna egy nagyobb házat kettőjüknek, de egyelőre megelégedett a lány lakásával.

– Nagyon csendes vagy – jegyezte meg a lány, még szorosabban bújva a férfihez. – Valami bánt?
Piton tagadóan rázta meg a fejét.
– Elgondolkoztam valamin, de nem kell aggódnod – simogatta meg kedvese vállát.
– Elmondod, miről morfondírozol?
– Nem tudsz leszokni a kíváncsiskodásról? – csóválta meg a fejét a férfi.
– Sajnálom, vagy megszoksz, vagy megszöksz! – jelentette ki Hermione.
– Micsoda ultimátum – felelte gúnyosan a bájitalmester. – Ha már mindenképpen tudni szeretnéd – nézett jelentőségteljesen a lányra –, azon törtem a fejem, mit fogsz szólni az utolsó ajándékodhoz.
– Utolsó? – húzódott el rémülten Hermione. – Talán úgy tervezted, hogy innentől nem leszel végtelenül romantikus?
Piton az égre emelte a szemét. Sosem fogja tudni elcsitítani Hermione csacskaságát.
– Az utolsó ajándékod, amit még mint ismeretlen hódolód vettem neked… – Várt, hogy Hermione szeme éhesen felcsillanjon, és nem kellett csalódnia. – Azt hiszem, a felső zsebemben találod.
A lány mohón kapta ki a kis fekete bársonydobozt a férfi zsebéből. Egy pár percig csak tartotta a tenyerében, nem kellett kinyitnia, hogy tudja, mit rejthet. Végül győzött a kíváncsiság, és felpattintotta a fedelét.
– Ez egy… egy szem cseresznye? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel. – Ezt nem igazán értem.
Piton harsányan felnevetett. Most hallotta először életében a lány szájából, hogy valamit nem ért.
– Oh, pardon, akkor ez egy másik ajándék – somolygott csalafintán a férfi, és kezében már ott tartotta az igazi meglepetést. – Szabad?
Hermione nem bírt megszólalni, csak bólintott, és hagyta, hogy a férfi az ujjára húzza a piros kővel díszített aprócska ezüstgyűrűt.
– Hermione! – A lány szája kiszáradt, felkészült a nagy vallomásra, noha korainak tartotta. – Nem tehetek neked elhamarkodott ígéretet, korai lenne még. De azt szeretném, ha ez a gyűrű az irántad való tiszteletem és szeretetem jelképezné. A jövőbeli terveim minden percében szerepelsz, és ki tudja, egyszer talán hajlandó leszek fél térdre ereszkedni, és…
A lány belefojtotta szót, ahogy a nyakába borult, és mosolyogva csókolgatni kezdte, ahol érte. Nem is álmodott ilyen szép gesztusról, amit Piton tett az imént.
– Szeretlek, Perselus! – nézett mélyen a férfi szemébe, miközben kimondta.
– Szintúgy, Miss Granger – felelte Piton. – Tartsa meg eme jó szokását, és tegyen így az elkövetkezendő hosszú évek során.
– Megígérem neked! – Puha ajkát a férfiére nyomta, és miközben a lenge szélben a ruhájukra hullott néhány rózsaszín cseresznyevirág, ők semmi másra nem tudtak gondolni, csak arra, hogy milyen jó, hogy vannak egymásnak.

* Bertrand Russell szavai.
* Nora Roberts szavai.