2. fejezet

- Az anyját Ichii, ezért várhattunk volna rád reggelig is, olyan jól szórakozol. – szólalt meg elsőként Renji, féltékenységét nem is leplezve. Ichigo rájuk pillantott, majd magához hívta a hadnagyot.
- Azt hitted, hogy kihagynálak a jóból? – kérdezte buja hangon.
- Miről beszélsz? Nem tudom, hogy miről van szó… - játszotta a naivat Renji, hátat fordítva a még mindig ölelkező párosnak. Ichigo azonban elengedte Hanatarout és karjait a duzzogó hadnagy nyaka köré fonta, mézédes szavakkal csábítva azt.
- Tudom, hogy titokban mindig is rám vágytál. – duruzsolta a megenyhülni látszó Renji fülébe, miközben nyakát cirógatta – Itt az alkalom, hogy élj ezzel lehetőséggel… tégy magadévá, csődöröm!
A narancshajú elérte célját, a már régóta rá vágyakozó férfi megfordult és a fejét megragadva, magához húzva szenvedélyes csókot váltott vele. Kezeivel Ichigo ruhadarabjait lerángatva, miután megszabadult a pólójától, érzékeny mellbimbóira tévedt ujjaival. A helyettes shinigami kéjesen felnyögött, fejét hátra vetve, megmutatva szépen ívelő nyakát, melynek láttára a kiéhezett hadnagy nedves nyelvével végig nyalta, majd egy ponton elkezdte szívni, még izgatóbb nyögéseket kicsalva Ichigoból. Aki kezeivel már Renji domborodó nadrágjában nyúlkált.
A háttérbe szorult Kenpachi és Ikkaku csak álltak és nézték őket. Míg előző, saját merevedő férfiasságát markolászva éhes vadállat tekintettel, addig utóbbi iszonyatosan ledöbbent fejjel. A kirekesztett és most unatkozó Hanatarou most odasétált az ácsorgó páros magasabbik tagjához, formás fenekét ágyékhoz nyomva.
- Nincs kedved játszani? – kérdezte mindent eláruló hangon a kapitányra nézve, miközben egy tubus síkosítóról csavarta le a kupakot. Kenpachi nem sokat tétovázott, hátulról magához szorította a perverz fiút egyik kezével fejét hátra húzva, hogy nyelvével szétfeszítse zárt ajakit, a másikkal pedig a ruhája alá nyúlva, álló vesszejét megragadva. A rettegő Ikkaku most már egyedül maradt; tőle balra Renji és Ichigo éppen a „hatvankilencként" emlegetett póz előnyeit élvezték, jobba pedig egy izomkolosszus készült letiporni egy cérnavékony fiú liliomait. Rettegett. Attól hogy őt is elkapják, rettenetesebbnél rettenetesebb gondolatok cikáztak agyában. „Nem akarom, hogy ezek engem is elkapjanak, addig kell eltűnnöm innen, amíg nem vesznek észre, ha most sikerülne eljutnom a mögöttem lévő folyosóvégére, ott biztosan találnék egy ablakot. " Szép lassan elhátrált a fertő középpontjából, szíve olyan hevesen vert, hogy attól tartott, hogy még meghallják. Mihelyt sikerült bemenekülnie a biztonságot nyújtóan sötét folyosóra, hangtalanul végig rohant rajta és a végében lévő hosszú terembe érkezett. Körülnézett. Egy elkeseredett hang szólalt meg a fejében: „Bassza meg! Itt nincsenek ablakok!" Már-már kicsordultak a könnyei, hogy idáig eljutott és most csapdába került. „De ha már itt vagyok, akkor itt is maradok, ezek úgysem jönnek ide. Megvárom, míg abba hagyják, és ha már mindenki lelépett valahogy ki megyek innen." Döntését a folyosó túloldaláról kristálytisztán, behallatszó nyögések, cuppanások és csattogások változtatták meg. „Asszem mégis inkább most megyek ki, ha itt maradok, még a végén elhányom magam." És ismét elindult a folyosón, a végére érve kilesett, felmérte a terepet és megállapította, hogy csupán két méter választja el őt az ajtón túl várakozó szabadságig. Megtette hát az első nesztelen lépést a halál zónába, minden idegszálával összpontosítva arra, hogy ne nézzen hátra és rá se figyeljenek fel. A biztonság kedvéért megpróbálta teljesen elrejteni a reiatsuját is, igaz, hogy Ichigo nem is venné észre, mert ő ebben úgy is béna, de ott van még egy kapitány és egy hadnagy is. Nem beszélve Hanatarouról aki a negyedik osztagban gyógyítást végez, nála könnyebben senki nem figyelne fel a reiatsujára. Így hát behunyta szemét és megpróbált koncentrálni… de nem ment, folyton a fülébe kúsztak a kéjnyögések, lihegések és a mindenféle zajok. Ezért taktikát változtatott. „Rohanni fogok, nem jönnek utánam, mert nagyon el vannak foglalva egymással." Kinyitotta a szemét, és oldalra pillantott, amit nem kellett volna megtennie; Zaraki egy piros bársony fotelben ült, ölében azzal a kis perverzzel, aki hátravetett fejjel nyögve feszítette hátát az élvezettől, aki most kinyitotta szemét és Ikkakura szegezte tekintetét.
- Nem szállsz be? – nyögött remegő hangon.
A tar fejű most lebukott, izzadtság cseppek folytak le az arcán, pupillája kitágult, térdei megremegtek, és ekkor futásnak eredt… volna, ha Kenpachi nem kapja el a csuklójánál fogva. Mellkasában valami szorító érzés uralkodott. „A picsába, most végem van." Hátranézett, mire a kapitány maga mellé rántotta a bársony ülőalkalmatosságba, mindkét csuklóját egy kézzel lefogva, hogy ne tudjon ellenkezni. Hanatarou aki még mindig Zaraki brutális méretű farkán lovagolt most elkezdte alulról lecsupaszítani a vergődő kiáltozó Ikkakut. A zajra az Ichigo - Renji páros is felfigyelt, majd a narancshajú fejével az édes hármas felé intett.
- Segítsünk nekik – szólt reszkető hangon. Majd egymást felsegítve a fotelhez léptek. Renji Ikkaku mellé lépett, a félhomályban sejtelmesen rajzolódtak ki feketéllő tetoválásai, és Hanatarou segítségére sietett a vetőztetésben, aki háláját a hadnagy hatalmas merevedésének heves kényeztetésével fejezte ki. Ez alatt Ichigo megkereste a síkosítós tubust, egy jó adagot nyomott a tenyerébe és az immár félmeztelen, kiabálással tiltakozó férfi formás farpofái közé nyomta síkos, csúszós ujjait, aki meglepettségében először felkiáltott, majd miután a narancshajú másik kezével éledező szerszámát izgatta, az ellenkezés szép lassan átalakult élvezetté, de azért Kenpachi továbbra sem engedte el a kezét, hátha elszalad, ha nem fogja. Ennél több sem kellett a helyettes shinigaminak, elkapta Ikkaku csípőjét és tövig nyomta méretes férfiasságát, annak farába. Percek alatt hatalmas orgia kerekedett; Hanatarou Kenpachit lovagolta, közben a nyögdécselő Renjit mesteri száj- és nyelvtechnikájával őrjítette meg, aki kezével a fiú fejét fogta, gyorsabb kényeztetésre bíztatva. A lefogott, élvezettől elgyengült Ikkaku már meg sem próbált ellenkezni, lábai között pedig Ichigo dolgozott keményen. Később a párok és a pózok is változtak; mindenki mindenkivel. Mámoros, kéjgőzös pára lepte be a helyiséget, nyögések, lihegések, a nyáltól nedvesen cuppanó ajkak zajai törték meg a csendet, a félhomályban élvezettől vonagló, nedves testek sejlettek fel, ahogy egymáshoz tapadnak a gyönyörtől. Később, mikor már mindenkit utolért a beteljesülés és lihegve feküdtek egymás karjaiban, Ichigo visszahúzódott az egyik sarokba és fáradtan dőlt a falnak. Renji négykézláb követte. Az alkohol már kezdett felszívódni szervezetükben, de azért még érezték az utóhatását, a narancshajú nehéznek érezte a fejét, ezért a mellette ülő hadnagy ölébe feküdt, aki gyengéden cirógatni kezdte az álmos arcot.
- Ichigo, kérdezhetek valamit? – kezdte bártortalanul. Az említett egy helyeslő hümmögéssel válaszolt.
- Mi lenne ha… ha máskor is… - nem merte befejezni a mondatot.
- Ha máskor is mit? – kérdezett rá a fiú továbbra is csukott szemmel – Ha máskor is tartanánk ilyen orgiákat?
- I-igen… vagyis hogy nem… - dadogott Renji – csak velem, a… többieket nem hívjuk. – fejezte be végül, leegyszerűsítve a mondanivalóját.
- Szóval azt akarod, hogy máskor is feküdjek le veled… csak úgy?
- Öhm… igen, azt.
- Sajnálom, én nem vagyok „olyan". – fejezte be bizonytalanul, pirulva a helyettes shinigami.
- Borzasztó rosszul hazudsz, Ichi. – mosolyodott el a hadnagy – akkor miért akartál mégis elcsábítani, amikor hátat fordítottam neked? – mosolygott tovább, ezzel még jobban zavarba hozva Ichigot.