II. Fejezet

Amikor Elric nem jelentkezett három nap múlva sem, Mustang felhívta. A srác örömmel fogadta a hívást, és izgatottan kérte, hogy menjen délután a műterembe. A férfi kíváncsi volt, mit mutathat neki a szőke abban a káoszban. Igazából nem fűzött sok reményt a találkozáshoz, már gondolkodott, hogy kit kereshetne még meg…
Ráadásul Edward nem volt még a műteremnél a megbeszélt időpontban. Amikor megérkezett, gyors, de összeszedett mozdulatokkal nyitotta ki az ajtót, közben majdnem hadarva, mégis érthetően beszélt:
- Nem gondoltam, hogy ennyire elhúzódik az előadás, és a forgalom is ellenem volt. Sokat várt?
- Öt percet – felelte tömören.
- Akkor egyet még tud, amíg besötétítek – és el is tűnt bent. – Még nincs teljesen kész, de alig kell hozzá valami, apró finomítások szükségesek – magyarázta bentről. – Persze, csak ha jó. Ha nem, kezdem elölről – tette hozzá, de hangja vidám volt. Miközben beszélt, hallatszott, hogy függönyöket húz, majd halk kattanás jelezte, hogy villanyt kapcsolt. Mosolyogva lépett ki az előtérbe. – Jöjjön, megmutatom a szobáját.
Mustang kétkedve követte a terembe. A helyiségben most példás rend volt, középen pedig kiállító fatáblák voltak, bentről pirosas lámpafény szűrődött ki.
- Menjen be nyugodtan – mondta a srác, mikor az „ajtóhoz" vezette a vendégét.
A férfi belépett, s kis híján a lélegzete is elállt.
- Arányosan kicsinyített mása a szobának, csak az íves plafon nem jött úgy össze, ahogy kellett volna – magyarázta. – Meg nem tudtam olyan festéket szerezni, ilyen rövid idő alatt, de majdnem így nézne ki a hely is, ha fel lenne rá vázolva.
Mustang háromszor is körülnézett. A táblák tényleg olyanok voltak, mint a fal, a lámpának köszönhetően a szín is majdnem egyezett. A fafelületeken nagy lapok voltak, amelyeken ceruzás rajzok sorakoztak. Ki lehetett venni az alakokat a színezés nélkül is, egytől-egyig görög mitológiai alakok voltak.
El kellett ismernie, ilyen szintű profizmusra nem számított, mikor meglátta a helyet. De alig három nap alatt ennyi munkát fektetni a dologba, úgy, hogy még csak biztosra sem mehet, hogy övé a munka, vagy nem!
Edward hosszan, feszülten figyelte a férfit, aztán elmosolyodott. Tisztán látta rajta, hogy így is lenyűgözi. Végül elhúzta a hosszú függönyöket az ablakok elől, és lekapcsolta a rögtönzött falfestő vörös lámpát. Tisztában volt vele, hogy a félhomályos képek már nem okoznak akkora látványosságot. Elhúzta az egyik kiállító táblát, s így a firkáira esett a fény.
- Így nem olyan jó – jegyezte meg. – De nem is lényeg, örülök, hogy tetszik – mondta. – Valami különleges kívánság? – pillantott Mustangra kérdőn.
- Mikorra lehet ez kész? – terelte el a témát.
- Akárki elpepecselne vele éveket, de ha nem mindent szabályosan csinálok vele, akkor meglesz időben – válaszolta.
- Nem mindent szabályosan? – kérdezett rá.
- Vegyes technika… nem kell foglalkoznia vele – legyintett. - Készen lesz – nyomatékosított.
- Remek – bólintott. – És mennyibe fog kerülni?
- Ez az, amit nem tudok – mondta zavartan. – Elkezdtem összeszámolni, de feladtam, mert ha bármit meglátok, ami kellhet, megveszem – magyarázta.
- Ha te ráérsz, elmehetünk most is vásárolni – ajánlotta.

- Van egy jó hely nem messze – kezdte. – Művészellátó, nagyjából mindent meg lehet ott venni, és nem is annyira drága…
- Ez utóbbi ne zavarjon – mosolyodott el fölényesen.
- Ahogy gondolja – vont vállat. Figyelte a férfi mosolyát, ez még inkább erősítette benne azt a megállapítást, hogy az előtte álló karaktere hideg. Nem tudja megmosolyogtatni… De elkápráztatni eltudta. Ez haladás… - Mehetünk most. És majd este befejezem ezt – bökött a tervekre. Mustang csak bólintott, és megvártam, míg a szöszke ír egy cetlit, ami aztán a bejárati ajtó üvegére került.

A művészellátó akkora volt, mint egy kisebb hipermarket. Mustang érdeklődve figyelte a szőke mérhetetlen lelkesedését, optimizmusát és mosolyát. Egyszerűen sütött belőle az életvidámság és a jókedv. Ahogy beléptek a boltba, a srác kötelességének érezte magyarázni, mi miért kell, közben mondott pár poénosat is, de a férfi nem mosolygott.
- Biztosan elég ennyi festék? – érdeklődte a két decis üvegekben sorakozó különböző színeket.
- Sok is – legyintett. Edward megállt egy polcnál, bevásárlókocsijukat otthagyta. Szakértő szemmel méregette a palettákat. Felemelt egyet-egyet, de nem tartotta használhatónak őket, ezért vissza is tette mindet.
Mustang kérdőn fordult a szőke felé egy nagyobb, acélszürke palettával.
- Azzal inkább ölni kellene, mint festeni – ingatta fejét mosolyogva. – Bár a színét elnézve lehetne a magáé.
- Hogyhogy?
- Ha nem tévedek, a hűvös színeket kedveli. Fekete, kék, fehér… ilyesmiket. Az meg ott acélszürke.
- Aha – bólintott.
- Ergo, a maga palettája hideg színekből áll – jelentette ki. – Legalábbis, az eddigi viselkedése alapján. És az egy hideg paletta.
A férfi nem válaszolt, a szőke pedig tovább beszélt, de visszakanyarodott az eredeti témához.

Két nap múlva, mikor minden megvolt, Edward úgy lépett be a narancssárga és a barackvirág színei közt elhelyezkedő árnyalatú szobába, hogy festeni fog. Mustang éles szemmel figyelte a mozdulatait a kis asztal másik végétől, ami a kellő holmi egy részét tartalmazta. Sokáig pepecselt a palettán, míg egyszer a házigazdája megkérdezte:
- Balkezes vagy?
- Ja, kétbalkezes – felelte elvigyorodva, közben egy pillanatra felpillantott. – De ne aggódjon, nem rondítom el a falát. – Jobb kezébe vette a palettát és az ecsetet, majd a falhoz lépett, s ismét a festékbe mártotta az ecsetét.
Az agya öt perc alatt kikapcsolt. Már nem kellett különösebben figyelnie arra, amit csinál, egyszerűen csak csinálta, ahogyan szokta. Széles mozdulatokkal, de nem sietve, nyugodtan. Mustang egy darabig figyelte, de mivel a szőke nem szólt, láthatóan belemerült a munkába, kiment a szobából. A szőke még ezt sem vette észre.

***

Pár nappal később, mikor már egész szépen haladt a fal, s alakultak rajta a figurák, Mustang megint figyelte a szőkét, de az most lelkesen magyarázott neki. Egy beálló szünetben a férfi mégis szóhoz jutott.
- Kérdezhetek valamit?
- Nyugodtan – bólintott rá a srác kíváncsian. Érdekelte, mi keltette fel a munkaadója érdeklődését.
- Miért festesz? – A szőke kezében megállt az ecset. Elmosolyodott.
- Mert szeretem, amit csinálok – felelte. – Mert ezzel tudatom a Világgal, hogy én is vagyok, létezem, hogy én is csinálok valamit. Ennyire egyszerű – mondta, s folytatta a mozdulatot, ahol abbahagyta.