IV. Fejezet

Pár nappal később, mikor belépett Mustang házába, a nappaliban egy réginek tetsző, fémkeretes olajfestmény volt egy helyen a falnak támasztva. Edward elgondolkodva nézegette egy darabig a képet, és mikor vállat vonva otthagyta volna, Mustangba ütközött.
- Mit gondolsz? – bökött a képre.
- Miért kérdi? – kérdezett vissza a szőke.
- Mert te vagy a szakértő – hangzott a felelet.
- Cseppet sem, de… - pillantott vissza a képre.
- De…?
- De remélem, hogy nem milliókért vette, mert ez egy hamisítvány – válaszolta.

- Persze, hisz' az eredeti egy múzeum falán lóg, nem?
- Nem. Két hete ellopták. – Elmosolyodott, amikor meglátta a férfi döbbent arcát. – De ne aggódjon, ez tényleg csak egy ügyes hamisítvány. Én láttam az eredetit, és meg tudom őket különböztetni – legyintett. Ezzel a szoba felé vette az irányt.

***

Három nappal később, mikor Mustang benézett a szőkére, számára nem megszokott látvány fogadta: Edward éppen nem festett. Inkább kapkodó mozdulatokkal pakolt. Mikor felnézett, szemeiben zavartság és ijedtség tükröződött, majd vett egy mély levegőt, hogy higgadtan tudja közölni a problémáját.
- Haza kell utaznom pár napra, történt valami az öcsémmel – hadarta. – Sietek vissza, és meglesz időben a kép is, de most muszáj hazamennem – tette hozzá, mire a férfi csak bólintott, és a következő pillanatban a szőke már ki is sietett mellette az ajtón. Utána nézett, de nem állította meg, pedig a szíve ezt követelte…

***

Amikor visszatért, Ed nyúzott volt, és fáradt, de megnyugodott. Semmi komoly baj nem történt, csak a szívbaj lett ráhozva… Bár éppen fáradtsága miatt nem volt túl lendületes, azért haladt, hogy behozza a lemaradást, nem egyszer tovább maradt a megbeszélt időpontnál, hogy biztosan készen legyen időre a munkával.
Esős nap volt, de a kedvén ez nem rontott sokat, igaz, nem is javított. Úgy gondolkodott, hogy legfeljebb két délután, és befejezi a munkát, hisz' már az íves plafonnal bíbelődött napok óta. Először érezte azt, hogy minél hamarabb be akarja fejezni a festést, hogy végre valahára pihenéssel tölthessen egy egész hétvégét.
Örült, hogy egy hátizsákban otthagyta a helyiségben a munkaruháját, így az száraz volt, és a vizes hajával sem nagyon akart bemenni, de nem volt más választása, nem volt ideje, hogy kivárja, míg megszárad. Sóhajtva mászott fel a két asztalból és egy széles pallóból rögtönzött emelvényre, amivel kényelmesen elérte a plafont.
- Ma menj haza időben, és pihend ki magad – tanácsolta Mustang hangja az ajtóból.
- Jó – bólintott le sem nézve rá. Megszokta már, hogy a legváratlanabb pillanatokban jelenik meg, és szól bele, abba, amit csinál. Persze, ezt csak képletesen.
- Ne tízkor küldjelek el – figyelmeztette szigorú hangon.
- Jó – ismételte magát. Nem volt túl sok kedve beszélgetni.

- Nem vagy valami beszédes hangulatban ma – jegyezte meg.
- Csak fáradt vagyok – vont vállat.
- Mióta nem aludtál rendesen? – kérdezte mintegy mellékesen.
A szőke csak vállat vont, hogy fogalma sincs.
- Azért ne hajszold túl magad, annyira nem fontos – szólt még, aztán ismét magára hagyta a szőkét. Az egy hosszú pillanatra behunyta a szemeit.
Már régen nem itt lennék, ha nem lenne fontos… - gondolta, aztán folytatta, amit elkezdett.

Másnap reggel fejfájással ébredt, a torka is kapart, és mikor felült az ágyában megszédült. Vett egy forró fürdőt, hogy felébredjen, ivott két pohár mézes teát, vett be gyógyszert, tett el magának mentolos cukrot. Ennyivel elintézettnek vette a megfázásból való kikúrálását.
Csakhogy ez nem volt ilyen egyszerű. Délutánra felment a láza, és valósággal vacogott. Fél óra festés után úgy érezte, muszáj leülnie pihenni kicsit, különben leszédül az állványról. A tíz perc pihenőből jó fél óra lett, de egyszerűen nem érzett elég erőt magában ahhoz, hogy felálljon. Azt is alig vette észre, hogy nyílik az ajtó, fáradtan nézett fel a belépő férfira, aki rögtön észrevette, hogy valami nagyon nincs rendben a sráccal. Aggódva sietett oda hozzá.
- Edward! Mi a baj? – kérdezte ijedten.
- Semmi – rázta volna meg a fejét, de megszédült, és nem tudott megkapaszkodni. Előredőlt a férfi mellkasának. Mustang egy érintésből érezte, hogy a szőke lázas. Karjaiba vette, és elindult vele kifelé. Ed erőtlenül akart tiltakozni, végül feladta, és arcát Mustang mellkasának döntve elaludt.

Nem tudta volna megmondani, mennyi idő telt el, míg aludt, de nem érezte jobban magát. Főleg, mikor tudatosult benne, hol is van… A hideg még mindig rázta minden mozdulatra, de legalább egy vastag takaró volt rajta. Megpróbált felülni, de nem igazán jött össze, inkább nem erőlködött. Pedig haza kéne mennie, nem akart lábatlankodni.
Ha már felébredt, várt, hogy valaki benézzen hozzá. Újra elszundított, s csak arra riadt fel, hogy nyílt egy ajtó, és fény vetült rá. Hunyorgott, de felnézett a belépő alakra. Hűvös kéz ért az arcához, közben Mustang hangja szólt:
- Jobban vagy?
- Azt hiszem… - felelte halkan, rekedten.
- Így nem engedhetlek haza – mondta komolyan a férfi. – Egyedül laksz, igaz? – bólintott. – Akkor végképp nem. Maradj, amíg jobban leszel, jó? – kérdezte.
- Jó… - bólintott újra. – Kérhetek inni valamit?
- Mindjárt hozok teát – ígérte a férfi, és végigsimítva az arcán távozott a helyiségből.
A szöszke zavartan nézett utána, s nem tudta eldönteni, hogy az érzés a láza, vagy az érintés miatt van. Mindenesetre nem volt olyan rossz… Aztán egy mozdulatra kirázta a hideg, és nyomtalanul eltűnt.
Mustang visszatért a teával, és hozott pár szem gyógyszert is a szőkének.
- Mikor ettél utoljára? – kérdezte tőle.
- Reggel… - mondta.
- Az nem jó. Várj még egy kicsit – kérte, s már ott sem volt. Pár percen belül visszatért egy tányérral a kezében. – Enned kéne egy kicsit, hogy vehess be gyógyszert – mondta.
- Nem vagyok éhes – rázta meg kissé a fejét, mire fekve is megszédült.
- Rosszabbul leszel, ha így veszed be a gyógyszert – figyelmeztette.
- Jó-jó… - sóhajtotta, és megpróbált felülni. De túl gyengének érezte magát hozzá, így gondolatban már közölte is, hogy inkább alszik még egyet, és majd reggel hazamegy. Csakhogy Mustang minden bizonnyal máshogy gondolkodott, mert letette kezéből a tányért, mellé ült, és segített neki felülni. Kedvesen rámosolygott, és a szöszke mindenfelé álló haját kisöpörte az arcából, hogy lásson.
- Jól vagy? – kérdezte.
- Szédülök – mormogta válaszképp.
- Mindjárt visszafekhetsz aludni – ígérte, ahogy elnyúlt a tányérért.
Ed evett pár falatot, aztán bevette a gyógyszereket. A forró tea jót tett a torkának. Mikor visszafeküdt, házigazdája megint kedvesen megcirógatta az arcát.
- Aludj nyugodtan, reggel is benézek majd – ígérte. Bólintott, és visszafeküdt. Elnyomta az álom, és reggelig aludt is.

***

Mustang besietett a házba, és első útja a vendégszoba felé vezetett, ahová délután Edwardot vitte, miután rosszul lett. Csakhogy a szőkét nem találta az ágyban, a gyógyszerek és a tea viszont eltűnt. Az ételből alig pár falat hiányzott csak. Átrohant a nappalin, és szabályosan berontott a szobába.

A sötét barackvirág alapszínű szoba sokat változott az elmúlt hónap alatt: már a zöld, a kék, és a fehér színek domináltak. Körül a falon görög mitológiai alakok voltak, egyik sarokban Pegazus tárogatta szárnyait. De talán a plafon volt a legszebb: úgy volt megfestve, mintha az ember a fák ágai közt az eget látná, s Hermész, a szárnyas hírnök közeledett a távolban a tisztásra. Mintha a belépő maga is az erdei tisztásra érkezne, az istenek, Múzsák, Nimfák közé csöppent volna.
Mustang egy hosszú pillanatig csak a falakat bámulta, s csak utána fordította figyelmét a festője felé, aki épp az utolsó barackvirág színű pöttyöt tűntette el a falról. Vagyis a szoba készen volt. Csakhogy a szőke eddig is szédelgett, s most, hogy végre végzett, úgy érezte, hogy a létráról sem nagyon tud majd lemászni. Azért mégis próbálkozott, és már csak egy fok választotta el a biztos talajtól, mikor a szédülés ismét erőt vett rajta. Hiába kapaszkodott, megtartani magát már nem tudta, de nem is kellett, két erős kar kapta el, és ölelte át.
- Nem kellett volna felkelned – mondta kissé dühösen a férfi, ahogy rendesen talpra állította a szöszkét.
- Tudom… de kész van! – mosolyodott el bágyadtan, szemei láztól csillogtak, arca is kipirult.

- Nem volt ilyen sürgős – csóválta fejét a férfi.
- Na de holnap… - kezdte volna, de Mustang a szavába vágott.
- Nem holnap. Tíz nap múlva. – A szőke zavartan nézett rá, de bólintott. – Gyere – indult el. – Holnapra jobban leszel – biztatta.
Amint visszafeküdt az ágyba, elaludt. Mustang csak a fejét csóválta rajta.