Éppen csak két hét telt el azóta, hogy Harry, azon az ominózus éjjelen, egy Papillon nevű melegbárban kötött ki, és túlzottan is felkavaró dolgok érték őt pár óra leforgása alatt. Bár, már egyéb, hátulról jövő fájdalmai teljesen megszűntek, és a vélhetőleg enyhe alkohol mérgezéséből is kijózanodott, volt valami, amit egyáltalán nem tudott kiverni a fejéből. Valami, ami újabb kétségek mázsás súlyát tették a vállaira. A Dracóval történt találkozása óta érezte, és nem nagyon akart eltűnni.

„Te tetted tönkre a családomat!"
„...a Kis Hőst még csak nem is érdekli, hogy mi történt azokkal, akiknek az élete miatta ment tönkre!"

Draco szavai ide-oda verdestek a fejében. Mégis... mire célozhatott ezzel? Kinek tette tönkre az életét azzal, hogy megszabadította a világot egy olyan alaktól, mint Voldemort?
Inkább azokra kellene gondolni, akik miatta, és a Halálfalói miatt szenvedtek.

- Harry – hallatszott Ron hangja az egyik helyiségből tompán – megértem, hogy lusta vagy mosni, de azért a vécét igazán lehúzhatnád magad után!
De Harry nem mozdult. Sőt, még csak nem is hallotta barátja szemrehányásait. A tévé sötét képernyőjére bámult, és azon gondolkodott, hogy az óta vajon mi történhetett Malfoyjal.

- Harry! – lebegett be a képbe Ron türelmetlen arca – Figyelsz te rám egyáltalán?
- Őhm... bocsi, mondtál valamit? – kérdezte rekedtes hangon.
- Csak azt, hogy nem élhetsz egy ilyen szemétdomb közepén! Nézz körül – mutatott körbe a rendetlen nappalin – ez még nekem is sok – vonta fel szemöldökét.
A kócos Potter, könyökére támaszkodva nézett körbe a lakásban.
- Igazad van... azt hiszem, valamelyik nap, majd leviszem a szemetet...
- Hagyd csak – legyintett Ron – azt már levittem, de örülnék, ha segítenél, mert az egy dolog, hogy egy ideig még én is itt lakom, de ha Hermione ezt holnap meglátja, nem csak téged fog megátkozni...
Harry felkapta a fejét.
- Mi az, hogy egy ideig, és hogy Hermione ide jön?
- Hátttőőőő – kezdett heves tarkóvakargatásba Ron – egyrészt azért jön, hogy meglátogasson, másrészt pedig azért, hogy az egy ideigről beszéljen... jünk... – fejezte be sután.
- Ron! Ugye nem azt akarod ezzel mondani, hogy...
- Figyelj, nem kell, hogy túl nagy rend legyen, de legalább a durvább dolgokat tüntessük el, amíg nem késő! – vágott közbe, az egyre idegesebb Ron.
Harry jónak látta, ha nem firtatja tovább a dolgot, ugyanis sejtette, ha továbbkérdezősködne, barátja nem tudna jól kijönni a dologból.

Este nyolcra, már majdnem befejezték a takarítást, de mint ahogy a férfiak többségére jellemző, csak a nagyját tüntették el; a mosatlan edények, a szeméthalmok, a több kupacnyi szennyes, az üres sörös dobozok és vodkás üvegek, na és a romlott dolgok kiszortírozása a hűtőből. Igen csak nagy munka volt, mivel félóránként meg kellett pihenni egy kis sör mellett.
De viszont a kanapét – aminek már jó felismerhető, Harry formájú bemélyedése volt, elfejeltették kiporolni a sok szösztől, a fekve elfogyasztott szendvicsek morzsájától és egyéb meghatározhatatlan eredetű kosztól. A lépésenként porzó szőnyeg, valójában már nem is tűnt fel nekik, úgy ahogy az sem, hogy a mennyezeten, a sarkokban, kifejlett pókháló rendszerek alakultak ki.

- És mikor jön Hermione? – kérdezte Harry, majd nagyot csuklott.
- Valamikor három körül... – válaszolt Ron, a szavakat kissé furcsán formálva.
- Háromkor? Minek jön ide az éjszaka közepén?
- Nem éjjel jön... hanem... hikk... tőcccsé' még Harry – nyújtotta üres poharát Ron – hanem holnap délután.
- Háromkor – tette hozzá Harry.
- Háromkor – helyeselt Ron, majd belekortyolt a sörébe.

**

Másnaposan köszöntött rájuk a kora délelőtt, és Ron szentségelve dörzsölgette a lábujjait, mivel az egyensúlyérzékét még nem sikerült teljesen visszanyernie, és ennek következtében a legelső szembe jövő bútordarabba belerúgott. A hangra Harry is felébredt, majd ahogy megpróbált felülni, heves fájdalom nyilallt a fejébe.
- Basszus, Ron... mi az istent csináltunk mi tegnap?
- Ittunk. Sokat.
- Aham, és mikor hánytad le a falat? – érdeklődött Potter, amikor az émelygés ellenére sikerült feltápászkodnia.
- Miről beszélsz, Harry? Én nem hánytam le a falat! Emlékeznék rá, ha lehánytam volna... – majd abba az irányba pillantott, amerre barátja ujja mutatott – és miből gondolod, hogy én hánytam le? – Harry ezúttal Ron foltos pólójára mutatott. – Az ki van csukva Harry! Szerintem te okádtad le a falat, majd aztán engem is...
Harrynek nem volt ereje vitatkozni fafejű barátjával, ezért inkább bezárkózott a fürdőbe, hogy egy józanító, hideg zuhanyt vegyen.

Az előző esti üres sörösüvegeket eltűntették, majd a falat próbálták tisztára bűvölni - kevés sikerrel. Ezen kívül eseménytelenül, fejfájósan telt el a nap. Majd háromkor, megérkezett Hermione is, aki szóvá tette, hogy miért nincs kitakarítva, és különben is, miféle szag terjeng a lakásban.
- Hányás... – kezdte Harry.
- Ágyás! – javította ki társát túlharsogva Ron.
- Miféle ágyás? – húzta össze szemöldökét Hermione.
- Öhm... virág... ágyás...
- Virágágyás? Ez minden, csak nem virág... – fintorgott a lány.
- A szomszéd ültette, valami trópusi növény lehet...
- Aham – Hermione szemlátomást nem akarta elhinni ezt a mesét – értem, trópusi növény, amikor mi mérsékelt éghajlati övben vagyunk...
- Hát, tudod...
- Legalább az erkélyajtót nyissátok ki.
- Várj! – ugrott elé Ron – Nem akarsz nekünk valami kaját csinálni?
- Mi van az erkélyen, Ron? – kérdezte gyanakvó hangon Hermione.
- Nincs semmi, de tudod, az a növény átlóg a szomszédtól, és igen ronda látvány... húsevőfajta, mi sem szoktuk kinyitni az ablakot, félünk, hogy bejön és megesz minket. Ugye Harry? – nézett segélykérően barátjára.
- Igen, ronda egy gyom, gyakran portyázik az erkélyünkön.
Hermione döbbent arccal, hitetlenkedve fordult inkább a konyha felé, majd mikor biztonságos távolságba került, Harry Ronhoz fordult.
- Mi van az erkélyen?
- Tele van rókázva.
- És miért nem tűntetted el?
- Nem találom a pálcám – vakargatta meg idegesen állát Ron.

Mire Hermione elkészült a fiúknak gyártott harapnivalóval, és a mosogatással, lassan szürkülni kezdett, majd amikor végre nem kellett semmi miatt sem bosszankodnia, és mindhárman végre együtt voltak, előhozta, azt, amiért eredetileg jött.

- Szóval, lenne valami, amiről beszélni szeretnénk veled, Harry – kezdett bele mondandójába nagy nehezen.
- Igen, tudom, Ron említette.
- Arról lenne szó, hogy Ron megkérte a kezemet és összeköltözünk.
- Hát... gratulálok, sok boldogságot, meg ilyenek. Remélem, majd meghívtok engem is az esküvőre.
- Persze, hogy meghívunk, de... ez egy kicsit sem zavar téged?
- Hermione! – csattant fel Harry – Nem kell örökösen azon aggódnod, hogy mi van velem, jól vagyok... tényleg. És én csak örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással.
- Biztos?
- Biztos.
Miután Hermione és Ron, úgy döntöttek, hogy késő van már haza menni, Harrynél szállásolták el magukat, Ron szobájában.

**

Nehéz, fülledt volt az éjszakai levegő, és Harry sehogy sem tudott elaludni. Egy frissítő, hideg zuhany után úgy határozott, hogy tesz egy sétát a környéken.
Először még fel sem tűnt neki, majd ahogy egyre közeledett, eszébe jutott, hogy akkor is, ezen az úton jött.
Eleinte megfordult a fejében az is, hogy inkább másfelé fordul, de aztán úgy döntött, hogy nem megy haza, amíg Ron és Hermione ott vannak, így hát emlékezettből próbált meg eljutni a Papillonba.
Pár perc séta után oda is ért, a biztonsági ember most is kirívóan mogorva volt, majd ahogy belépett, mintha egy kicsit elszakadt volna a kinti világ gondjaitól.
Most is egyenesen a bárpulthoz igyekezett, majd leült, rendelt és várt. De azt nem tudta, hogy mire. A válasz hamarosan megérkezett, egy gúnyos, csípős megjegyzés formájában.

- Nocsak, Potter, megint itt? A kis hőst olyan sokra tartják, hogy ide menekül a rajongói elől?
- Fogd be, Malfoy!
- Csak nem fenyegetsz?
- Figyelj, nem azért jöttem, hogy az idióta szövegedet hallgassam.
- Akkor miért? Csak nem azért, hogy kikezdj mások pasijával?
- Te meg mi a jó francról beszélsz? – fordult idegesen a szöszi felé.
- Oh, hát már nem is emlékszel a múltkori numerádra?
- A copfosra? De igen, emlékszem, és akkor mi van?
- Az van, hogy Jet az enyém! És ha még egyszer meglátlak körülötte, nem garantálom, hogy sértetlenül mész el innen! – fenyegetőzött Draco.
- Mi van? Te most féltékeny vagy?
- Mondjuk úgy, hogy nem szeretem, ha mások megkörnyékezik, azt, ami az enyém – húzta össze a szemeit Draco.
Harry most már felvette kesztyűt, iszonyatosan irritálta Malfoy önelégült szövege.
- Nem kellett megkörnyékezni, jött ő magától is, szerintem marhára nincs megelégedve a „gazdájával", ha máshoz szökik.
- Fogadjunk, Potter?
- Fogadjunk. Mi a tét?
- Hm... talán az, hogy kit választ!
- Rendben, és mit kapok, ha nyerek?
- Ha te nyersz, azt csinálsz vele, amit akarsz – felelt a szöszi – de csak ma! – tette hozzá.
- Felőlem... – vonta meg a vállát Harry.
- De ha veszítesz – morfondírozott Harry büntetésén Draco – azt majd meglátjuk...

Jet csak egy jó óra múlva érkezett meg, és rögtön tudta, hogy az emeleten kell keresnie Dracót, aki ezúttal nem volt egyedül.
- Nem vártam, hogy rögtön ketten is fogadnak, azt hiszem, kellemes éjszakának nézünk elébe! – vigyorgott Jet hol Harryre, hol Dracóra pillantva.
- Arról ne is álmodj! – vágta rá egyből a szöszi – Válassz! Vagy én, vagy Harry!
- Áh, szóval Harrynek hívnak... – méregette az említettet Jet, miközben közel húzódva hozzá, észrevétlenül végigsimított annak ágyékán, amitől Harrynek enyhe görcsbe rándult a gyomra.
- Semmi flörtölgetés! Térjünk a tárgyra, kit választasz? – sürgette Dracó.
- Nem is tudom – simogatta az állát Jet – Dracó tüzessége bármelyik pasit übereli, de Harry ártatlansága is nagyon vonzó... nagyon is. - Dracó sértődötten fordította el a fejét, majd Jet folytatta. – De ha választani kell kettőtök között, akkor Dracót választom, mert azért mégiscsak ő az én kis Dracitóm.
Harry csalódottan dőlt a falnak, Draco pedig fölényesen állt elé.
- Nem győzhetsz ellenem, Potter! Most már te is beláthatod, hogy én vagyok a jobb!
- Hát, ha neked ez dicsőség, hogy kurvulásban jobb vagy, nem fogok a sikereid elébe állni.
- Most megdöglesz, Potter! – lendítette öklét Draco, de még épp időben kapta fel a derekánál fogva Jet.
- Jól van kislányok, nem kell egymás haját tépni! Le lehet rendezni másképp is.
Draco addig kapálózott, amíg Jet le nem tette, majd a haját igazgatva Harryhez fordult.
- Jól van, Potter, fogadtunk és vesztettél. Egy óra múlva, egy emelettel feljebb, a hetesben. És készítsd azt a vastag tárcádat, mert te fizetsz! – azzal elviharzott, faképnél hagyva a döbbent Harryt. Jet utólag még visszafordult, és sokat ígérő mosollyal integetett.
- Majd még találkozunk! – suttogta Harrynek.

Nehezen telt az az egy óra, és Harry nem győzte elhajtani maga körül a rápályázókat.
Fogytak a sörök, és Harry józansága is kezdett elillanni, majd mikor végül negyed nyolckor rápillantott az órájára, szinte futólépésben igyekezett a második emeletre.
A hetes szobánál megállt és bekopogott, az ajtó hamarosan ki is nyílt és Malfoy önelégült arccal fogadta.
- Már kezdtem azt hinni, hogy a híres Potter megfutamodott.
- Mindenki önmagából indul ki, Draco, de azért ne hasonlíts magadhoz.
- Csak nem megsértettem ő Potterségét?
- Fogd be... – legyintett Harry, majd a szobába lépve az ágy szélére huppant, ahol Draco is ücsörgött – nincs kedvem a baromságaidat hallgatni.
Draco csak sértődötten ciccegett.
- És mi hajtott pont ide téged? – kérdezte mindenféle gúnyt mellőzve hangjából. Harry úgy válaszolt, hogy még a szemeit sem nyitotta ki.
- Ron és Hermione.
- Ki lettél dobva? – vigyorodott el a szöszi.
- Nem egészen... de hosszú sztori, szóval lényegtelen.
- Van időnk.
- Mi van veled, hogy ennyire érdekel, hogy mi van velem és a barátaimmal?
- Csak jó volt végre látni egy ismerős arcot – válaszolt az egyik párna bojtját piszkálva Malfoy - akármennyire is utállak – tette hozzá gyorsan.
Harry nagyot sóhajtott, majd elkezdett mesélni.
- Mint már említettem, a barátaim most a lakásomban vannak és ezért jöttem el otthonról. Össze akarnak költözni, meg házasodni, meg mit tudom én...
- Féltékeny vagy Weasleyre, mert neki jutott a csaj?
- Gondolkozz már el néha, mielőtt hülyeségeket beszélsz... de amúgy... először én is azt hittem.
- Aztán?
- Aztán rájöttem, hogy csak azért zavar, mert a két legjobb barátom jött össze, hogy pont ők ketten... egymással. Engem pedig majd szépen elfelejtenek, pedig mindig hozzám jöttek, ha összevesztek.
- Tipikus mellőzött hős-szindróma. A kis Potter nem tudja megemészteni, hogy most már nem ő áll a rivaldafényben. De amúgy tisztán látszik, hogy bele vagy esve a kis sárvé... szóval Grangerbe.
- Szerinted, ha így lenne, mit keresnék itt?
A beálló kínos csendet Dracó törte meg, azzal, hogy elővett az ágy melletti ki szekrényből egy furcsa üvegvázaszerű tárgyat.
- Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy tudom, mit tudnám csillapítani a depressziódat?
- Azt, hogy tök hülye vagy.
- De csak utánad. Nekem bevált és jó cucc.
- Te most valamilyen drogot akarsz eladni nekem? – döbbent le Harry.
- Hát... – húzta el a szót Draco – mondhatjuk úgy is.
- Kösz nem kérek belőle... – kezdte Harry, de Draco félbeszakította.
- Állítsd már le magadban azt a rohadtul idegesítő jó fiúskodást. Csak azért, mert ellentétes oldalon álltunk, nem vagyok tök hülye. Bizton állíthatom, hogy nem fog ártani, ha egyszer jól beszívsz, és kizárod a külvilágot.
Harry szóhoz sem jutott, nem bízott Malfoyban egy kicsit sem, lehetséges volt, hogy valami mérget próbál rá tukmálni, hogy eltegye lába alól, vagy az is lehet, hogy amíg ki van ütve, rá küld egy Adavát. Végülis belement a dologba, úgy gondolkodott, hogy neki már nincs veszteni valója. Kíváncsian figyelte Draco ügyködését, amíg előkészítette az apró, réz ópiumpipát, majd mikor végzett, oda nyújtotta Harrynek.
- Tessék, szívjál belőle.
Harry először ügyetlenül, tétován tartotta az apró, ékszerszerű, szépen megmunkált eszközt, melynek díszes szárán egy smaragd szemű kígyó tekergett.
Az első szippantás kicsit furcsa volt, a könnyű füst enyhe kesernyés utóízt hagyott a szájában, majd valami lágyan kavarogni kezdett a fejében. Nyugtató puhaság áradt szét a végtagjaiban, mintha nem lennének csontjai és bármelyik pillanatban lebegni kezdene a szobában. A furcsa érzéstől eltekintve elméje többnyire tiszta maradt, és meglepődve nézett Dracóra, amikor az kivette kezéből a pipát és bele szívott.
- Direkt használtam egy gyengébb szert. Ilyen hígításban orvosi célokra is használják. Valójában az enyhe fájdalomcsillapító hatása egy kicsit ellazít. és erős agyalásra készteti az embert.
- Akkor miért adtad nekem ezt? Hiszen pont, hogy nem akarok gondolkodni.
Draco csak mosolyogva legyintett, majd meg látod, hogy nem olyan rossz az.

Harry nem tudott attól az érzéstől, hogy valamiért teljesen nyugodt és nem nyomasztja az, ami az elmúlt napokban. Ez nem az ópium hatása volt, ezt már előtte is érezte. De vajon mikor? Valamikor akkor kezdődhetett, amikor összefutott Dracóval, nem tudta, hogy miért pont ő, hiszen ősellenségek voltak, de lehetséges, hogy pont ezért; amikor a barátai magára akarják hagyni, az egyik legjobban utált személy társaságában tud végre teljesen kikapcsolódni.
Ez a rövid kis eszmefuttatás Harry agyában, egyszerre tartott rövid ideig és húzódott el a végtelenségig. Valójában mindössze egy órán keresztül feküdt az ágyon Draco társaságában.
Megmagyarázhatatlan érzés, csak az tudja elképzelni, aki már megélte, és Harry pontosan ezt tette.
Dracó viszont ebben az egy órában borzasztóan unta magát, magazinokat olvasott, fésülgette a haját, papírdarabokat gyújtogatott egy aranyszínű Zippo gyújtóval, majd mikor már abból is kifogyott a szufla, megpróbálta felrázni Harryt az elmélkedésből, de mivel az nem reagált túlzottan, feszülten simított végig szőke haján.
- A fenébe is, Potter! Nem ücsöröghetek itt egész éjjel, nekem még dolgom lenne.
Majd hirtelen ötlete, hogy megkeresi a tárcáját és elveszi azt, ami neki jár – pontosabban azt az összeget, amit az ügyfelei szoktak rendszerint kifizetni neki, ha esetleg többet is akarnak a taperolásnál – legalább ötven fontot. De legyen száz, mert Potterről van szó, ő úgyis vastag, még ha nem is néz ki annak.
Amikor megtalálta a tárcáját, csalódottan húzta el a száját, ugyanis mindössze nyolc knútot és egy galleont talált benne. A varázslóvilág pénze. De ebben a világban ez nem ér semmit. El is felejtette, hogy Pottert kitüntették, nem pedig kitoloncolták, így valószínűleg nem a mugli boltokban vásárol. Tűnődve forgatta az ujjai közt a kis érméket, rég volt már ilyen a kezében, még valamikor azelőtt, hogy kimondták rá az ítéletet.
Ekkor Harry hirtelen megragadta Draco karját, aki kábé szívrohamot kapott.
- Baszd meg, Potter! – kapta el a kezét.
- Pontosan azt teszem – duruzsolta Harry, majd magára rántotta Dracót és a hajába túrva magához húzta a fejét és megcsókolta. A szöszi eleinte tiltakozott, megpróbálta eltaszítani Pottert, de valami halvány, titokzatos érzés által vezérelve egyre jobban hagyta magát, míg végül egymás ajkaira tapadva össze nem gabalyodtak az ágyban.