-Vissza akarok menni Japánba.
-Ahogy akarod. Mikor akarsz indulni?
-Ha lehet, akkor még ma.
-Rendben. Akkor fél óra múlva legyél kint a reptéren. A magángépünkkel elmehetsz Japánba.
-Köszönöm, Aniki.
-Szívesen, bár valamiért az az érzésem, hogy nagyon rossz döntést hozol.
-Ez legyen az én gondom. - Sasuke ellépdelt Itachi mellett, majd kilépve az ajtón, magára hagyta bátyját.
10 perccel a gép indulása előtt Sasuke még nem érkezett meg. Itachi lassan kezdte azt hinni, hogy öccse nem jön el, de végül is csalódnia kellett. A fiatalabbik Uchiha lépett át a nagy váróterem ajtaján.
-Szóval nem gondoltad meg magad.
-Nem.
-Van valami különösebb oka, hogy elmész?
-Igen, van.
-Mégis mi?
-Karin-sama-ra emlékszel, ugye?
-Ööm... Ja. Miért fontos ez?
-Azért megy most megyek őt feleségül venni.
-Hogy mi van?
-Ahogy hallottad. Ott akarok nyitni egy céget, Karinnal az oldalamon. Szeretném vele egyesíteni a mi vállalatunkat, mert így még nagyobb lesz.
-Ezt nem hagyom jóvá!
-Akkor simán kilépsz. Megszoksz vagy megszöksz? Két választási lehetőséget adok neked.
-Megszökök. Nem akarom azt látni, ahogy tönkre teszed magad.
-Rendben van. Az itteni vállalatot Orochimarura bízom. - ezzel Sasuke faképnél hagyva bátyját elindult Japánba.
Másnap délután, Itachi már nem tudott ülni a seggén, valakinek el kellett mondania az eddigi eseményeket. Legjobb választásnak Naruko bizonyult, így beülve kocsijába, az idősebbik Uchiha az Uzumaki ház felé vette az irányt. Odaérve úgy nyomta a kapucsengőt, mint süket az ajtót, míg nem Naruko dühösen ki nem nyitotta azt. Itachi behajtott és az ajtóhoz szaladva a fiatal Uzumaki lányba botlott.
-Mégis mi ütött beléd, Itachi?
-Sasuke elment. - mondta a megszólított, enyhén zihálva.
-Micsoda? Gyere be. - adott a megszeppent lány helyet az ajtóban álló fiúnak. Beérve Itachi levágódott a puha kanapéra, és egy kicsit pihent. Eközben egy másik autó is behajtott az Uzumaki kertbe, méghozzá a munkából érkező Narutóé. A szőke fiú látta az ismerős kocsit, ezért úgy akart beosonni a házba, hogy nem zavarja a turbékoló galambokat. Lassan kinyitotta az ajtót, de ekkor lett figyelmes Itachi remegő hangjára. Odalépett az ajtóhoz, hogy hallja, miről beszélget húga az Uchihával.
-Sasuke elment Japánba. Ha ez még nem lenne elég, azt a hülye ötletet vette a fejébe, hogy feleségül veszi a japán cég vezetőjének lányát, Karin-sama-t. - ekkor Naruto ellépett az ajtófélfa árnyékából, és tágra nyílt szemekkel nézett az előtte ülőkre.
-Onii-chan, mikor értél haza? - ekkor merült fel Narukóban, hogy Naruto hallotta az előbb elhangzottakat. Azonnal felugrott a helyéről és megölelte bátyját. - Hallottad, ugye?
Naruto válaszolni sem bírt, annyira lesokkolt. Úgy lecövekelt az ajtó mellé, hogy képtelen volt akár 1 millimétert is mozdulni attól a helytől. Naruko csak aggodalmasan nézte a férfit, próbálva bármilyen életjelet kiolvasni a kék szempárból, sikertelenül. Egy-két perc néma csend után, Naruto szemeiből egy könnycsepp gördült ki, majd még egy, végül már térdre esve zokogott. Itachi sejtette, hogy a másik mit érez, de azért elképzelni sem merte, hogy ez mennyire fájhat most neki. Naruko ölelte bátyját és érezte, hogy Naruto most teljesen összeomlott.
-Naruko, én most hazamegyek, te pedig próbáld meg valahogy rendbe hozni Narutót.
-Rendben. Jó volt téged látni, Itachi.
-Téged is. Majd egyszer.
-Addig is szia.
Naruko felsegítette bátyját, utána pedig a fiút a szobájába vezette. Lefektette az ágyra, majd egy puszit nyomott a szőke tincsek közé. Naruto még mindig könnyeivel küszködött, de végül is sikerült valamennyire lenyugodnia.
-Semmi baj. Biztosan visszajön. Szerintem csak viccelt. - kuncogott a lány.
-Nem. - motyogta a másik.
-Mit mondtál? - Naruko nem hallotta, mit mondott bátyja.
-Sasuke nem jön haza.
-Ezt meg mégis honnan veszed?
-Tudom. E-Egyszerűen tudom. Érzem...
-Naruto. Figyi, menj Sasuke után. Repülj utána Japánba, és hozd haza. Itachi is örülne neki, meg biztos vagyok benne, hogy Sasuke meglepődne, ha látna téged, és még jobban meglepődne, ha TE személyesen hívnád haza.
-Nem. Naruko, ez a vonat már régen elment, és nem jön vissza.
-De igen! Úr Isten! Mikor lettél ennyire nyápic? Te nem a bátyám vagy! Te csak egy lusta, érzelgős hülye gyerek vagy.
-Nem érdekel. - ezzel Naruto hátat fordított húgának, aki érezte, hogy nagyon rossz ötlet lenne most leállni veszekedni. Értette a jelet, és még egy "Gyere majd le enni." elmondása után, Naruko magára hagyta bátyját.
Eközben Itachi hazaért, és kapva a lehetőségen felhívta Sasukét, aki még mindig a repülőn ült. A fiatalabbik Uchiha csak fintorogva vette fel a telefont.
-Mi az?
-Csak szeretnék tudatni veled valamit. Naruto teljesen összeomlott a te hülyeséged miatt. Most jöttem el onnan, és rettentően bánt az, hogy ilyennek kellett látnom a szegény srácot. Annyit szerettem volna még mondani, hogy most jobb is ha nem jössz haza egy ideig, mert ha a szőke meglátna téged, biztos ideg összeroppanást kapna.
-És most árulj el valamit nekem. Miért kellene ez, hogy érdekeljen engem?
-Talán az előbbi mondókámról nem szűrted le, de Naruto meghallotta a beszélgetésemet Narukóval. Épp neki mondtam el, hogy elmentél, amikor Naruto belépett a szobába. Képzelheted. Percekig meg sem mozdult, majd térdre rogyva zokogott. Szégyelld magad, Sasuke.
-Én nem szégyellem. Ő kezdte ezt az egészet. Én nem tehetek semmiről. Fájt amit velem művelt, de azért túltettem magam rajta, és most haladok az új élet felé.
-A boldogtalan élet felé. Te tényleg rosszul hazudsz. Hallom a hangod remegéséből, hogy igenis érdekel mi van az Uzumaki fiúval.
-Na jó, én most leteszem. Ha majd lesz valami értelmes mondanivalód, akkor hívj. - és ezzel Sasuke befejezte a beszélgetést. "Naruto." - kántálta fejében ezt az egy nevet, szüntelenül.
Végre Sasuke megérkezett Tokyo-ba. Leszállt a gépről, és beült abba a limuzinba, ami egyenesen vitte Karinhoz. Kibámulva az ablakon egy kék szemű szőke fiút képzelt maga elé, azon gondolkozva, mit is keres itt valójában. Megérkezve a hatalmas házhoz, a vendéglátó az ajtóban várta vendégét. Karin rögtön lerohanta Sasukét, és össze-vissza puszilgatta, hisz hamarosan hivatalos jegyességben lesznek.
A fiatalabbik Uchiha egyedül üldögélt szobájának az ablakában, telefonját szorongatva. "Hívjam fel? És ha hallani sem akar felőlem? Biztos hogy a telefonba fogja kiabálni. Még ha tudom is, hogy utál, nem akarom pont tőle hallani. Mit csináljak? Hamarosan mennem kell az étkezőbe vacsorára. Majd evés után eldöntöm." - zárta le gondolatmenetét. Felvette azt a ruhát, amit az egyik szobalánytól kapott. Karin nagyon szeret costplay-ezni, és Sasukét mindig is szerette volna hercegeknek készült ruhában látni. Most megkapta. A vendég benyitott az ebédlőbe, enyhén vörös arcát félrefordította. Azt szerette volna, ha csak Naruto látja ilyennek. Naruto. Az aki soha többé a szemébe se fog nézni, sőt lehet, hogy még köszönni se fog az utcán. Ezekkel a borús gondolatokkal ült le az asztal másik végére. A szolgálólány kihozta az első fogást, mely nagyon ízletesnek tűnt, viszont Sasuke csak túrta össze-vissza, egy falatot se véve a szájába.
-Mi a baj, Sasuke-sama? Talán beteg vagy? - kérdezte Karin aggodalommal a hangjában.
-Nem vagyok beteg, csak éppen fáradt vagyok a hosszú repülőút miatt.
-Értem. Kérlek, akkor fáradj vissza a szobádba, és ha megéheznél, akkor csöngess le a szobalánynak, ő majd hozni fog neked valami harapnivalót.
-Életmentő vagy, Karin-sama. - Sasuke majdnem elhányta magát a mézes-mázos hangjától. Hogy fog egy ilyen őrjítően idegesítő libával leélni egy egész életet? Fontosabb, hogy fogja Naruto nélkül? Ismét teljes depressziójával lépett be a szobájába. Nem merte felhívni Narutót. Egyszer az életben megtorpant. Már érezte, hogy testének pihenésre van szüksége, ezért levetve a 'bohócruhákat', lassan elcsoszogott az ágyáig, majd lefeküdt aludni.
Egy hét telt el azóta, hogy Sasuke Japánba ment feleségül venni Karint. Orochimaru végezte a munkáját, de Itachi látta, hogy a vállalat lassan, darabról-darabra széthullik. Nem akart visszamenni, ezért inkább elköltözött Narukóékhoz. A ház teljesen üres volt Sasuke nevetése nélkül, szóval nem volt ami marasztalja. Naruto amióta Sasuke elment, ki se dugta az orrát a szobájából. Húga viszi fel neki tálcán a kedvencét, az ínycsiklandó rament. Egy nap háromnegyedig van a tál, amikor kihozza, 2 napig meg teljesen teli. Naruko kezdi azt hinni, hogy Naruto sose épül fel, legalább is addig nem, ameddig Sasuke nem jön vissza. Egy nap, Naruto kilépett a szobájából, és elindult lefelé a lépcsőn. Itachi éppen a konyhában sündörgött, amikor meglátta a háziurat, aki éppen készült eltaknyolni. Száz szerencséje, hogy az idősebbik Uchiha sikeresen elkapta. Ekkor lehetett észrevenni a depresszió művét. Naruto haja teljesen elvolt feküdve, szemei alatt vastag karikák húzódtak, szája egyfolytában lefelé hajlott. Izmost teste helyett, csak egy lefogyott, vézna csontváz díszelgett. Már lassan undorítónak hatott a látvány. Naruko kilépett a tálcával, amikor is az kiejtette a kezéből, amint meglátta bátyját. Odaszalad hozzá, átölelte, szorította magához amennyire csak tudta. Naruto még a fejét sem fordította az őt ölelő felé, hanem bámult előre, a nagy semmibe.
-Na-Naruto, kérlek, gyere vissza hozzánk! Tudod, hogy a húgod vár rád! Miért váratod őt meg? Gyere, bemegyünk szépen a kórházba. Ott majd rendbe hoznak téged, jó?
Itachi lesokkoltan hallgatta Narukót, ahogy harmadik személyként beszél Narutóval. "Vajon elment az esze? Ennyire megkergült volna Sasuke távolléte miatt? Ezt tudatnom kell azzal a hülyével." - ezzel az idősebbik Uchiha hangtalanul elosont, hogy felhívhassa öccsét. Pár kicsengés után a vonal másik végén hallani lehetett Sasuke hangját.
-Már megint te vagy? Most mit akarsz? - szokás szerint megint duzzogott.
-Sasuke, ugye tudod, hogy mekkora egy idióta vagy?
-Ez most meg honnan jött? Felhívsz, zaklatsz, erre még le is idiótázol? Mit képzelsz magadról, ki vagy te?
-Az vagyok aki kurvára elcseszte azt, hogy elengedett téged Japánba. Nyugodj meg, most nem miattad mondom, hanem az a szegény Naruto miatt, aki most készül Narukóval kórházba menni.
-Mi? Mi történt vele?
-Az, ami sosem kellett volna, hogy megtörténjen.
-Ezt hogy érted?
-Gyere haza, és meglátod. - erre Itachi letette.
-Itachi? Itachi! Hej, ott vagy még? A franc! Mégis mi történhetett?
Sasuke szólt Karinnak, hogy az eljegyzés elmarad, mert családi gondok miatt vissza kell mennie. Persze a lány rögtön játszotta a sértődöttet, amire Sasuke bepöccent, és totálisan lefújta, mint az eljegyzést mint az esküvőt. A lány pityergéssel próbálta rávenni nagy szerelmét a maradásra, végül már bőgött mint egy tehén. A fiatalabbik Uchihát mit sem érdekelte a jelenet, felült a magángépre és hazarepült. Hawaii még mindig napfényes hely, ahova Sasuke mosolyogva tért haza. Tudta, hogy Japánból való, de mégis ezt a helyet tekintette otthonának. Miután kiszállt a gépből, rögtön szaladt az utcára taxit fogni, amivel irány a központi kórház. Sejtette hogy oda vitték Narutót, mert mindig ha baja esett, akkor oda szállították be, hogy magán orvosok kezeljék. A taxis elvitte a fekete hajút, aki a kórház előtt egy nagy összeget nyomott a sofőr kezébe, és amint kinyitotta az ajtót, rohant a bejárat felé. Beérve, a portáskisasszonyt kérdezte, hogy egy bizonyos 'Uzumaki Naruto' nevezetű férfit be-e hoztak a kórházba. A fülig pirult kisasszony kikereste a számítógépből a nevet, majd rátalált a 203-as szoba alatt, amely az intenzívhez tartozott. 'Intenzív? Oda került? Mi történt?' Egy gyors 'Köszönöm' elrebegése után a fekete hajú szaladt a lifthez, majd felvitette magát a 3.-ik emeletre, ahol az életveszélyes betegek feküdtek, meg azok, akik épp kijöttek a műtőből. A 203-as szoba előtt ült egy nagyon ismerős hosszú hajú férfi, aki természetesen Itachi volt.
-Aniki! - kiabált Sasuke amint meglátta bátyját.
-Otouto. Hát eljöttél?
-Mi történt vele?
-Gyere be és meglátod.
Itachi kinyitotta öccsének az ajtót, majd beléptek. Naruko keservesen sírt testvére ágya mellett, remélve hogy még láthatja azt a kék szempárt. Sasuke nem láthatta a szőke testét a takaró miatt, de úgy lehetett kivenni a körvonalakat. A fekete hajú oda lépett Narukóhoz, a lány meg már szinte könyörögve nézett fel a melléállóra. Itachi megfogta a lányt a vállánál, és kivezette a szobából.
-Naruto, hallasz? Hülye kérdés... Biztos hallasz engem. Na most hegyezd a füled, mert nem mondom el kétszer. Nem vettem feleségül Karint és nem is fogom. Azért mentem Japánba, mert előled menekültem. Nem tudtam, hogyan bírnák ismét a szemedbe nézni, azok után, ami történt. Itachi felhívott hogy rosszul vagy, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire. Naruto, kérlek, ébredj fel. Nyisd ki a szemed és nézz rám. - Sasuke hallgatta a szívritmust követő gép idegesítő pittyegését, majd arra lett figyelmes, hogy a megszokott ritmus lassan, de biztosan gyorsul. Sasuke kezdett nagyon megijedni. Ránézett a szőke arcára, de a tengerkék szempár köszönt vissza. - Naruto! - a hangos kiáltásra Naruko és Itachi is berontottak a szobába, majd amikor a lány látta bátyját tágra nyílt szemekkel, hirtelen összecsuklott, és a földön ülve kezdett el zokogni. Most minden fájdalom egy hatalmas sziklaként zuhant le szívéről. Itachi boldogan nézte a szőke copfost, majd Sasukére fordította a tekintetét jelezve, hogy nem fognak zavarni. Így is történt. Az idősebbik Uchiha ismét kivezette a hatalmasakat ásító lányt, majd becsukta maguk mögött az ajtót, nyugalmat adva a másik szerelmes párnak.
-Sa... su... ke... - csuklott el a szőke hangja, és enyhén kapkodott a levegő után, amíg kimondta a másik nevét.
-Naruto, soha, de soha többé nem hagylak magadra. Ígérem!
-Ígér... ed?ú
-Igen.
Ezzel a szőke elmosolyogta magát, és könnyek szöktek szemébe, mely úgy hatott, mintha a tenger mozogna a szemgolyóiban.
-Fájt... Elmentél... Én meg sírtam... És... - de Sasuke többet is hallott, mint akart. Mutató ujját gyengéden rányomta a szőke ajkaira, ezzel csendre intve őt.
-Ne mondj többet. Mostantól vigyázok rád.
-Köszö... nöm Sasu... ke. - motyogta végig, és a szemében időző könnycsepp most végre zöld utat kapott, hogy végigmossa Naruto arcát, mely egyben a szívéről is lemosott több tonnányi fájdalmat.
-Ne köszönd. Most inkább aludj. Majd ha felépülsz, akkor beszélünk. És nem kell aggódnod, nem megyek sehova. - Naruto megfogadva a fekete hajú tanácsát, csendben álomba merült. Amikor pár órával később felébredt, észrevette, hogy valami melegíti az oldalát. Lenézve vette észre Sasukét, aki az ágy mellett ülve hajolt rá az ágyra és úgy aludt, közben egy pillanatra sem engedve el a kezét. Narutónak el kellett mosolyognia magát a látványon, de nem volt sok ideje nézelődni, hisz a másik fiú amint érezte, hogy figyelik, menten kinyitotta a szemeit. Álmosan nézett Naruto kék szempárjába, és elengedve a szőke kezét, tenyerével gyengéden megsimogatta a bajuszos arcot.
-Ugye tudod, hogy most pont úgy viselkedsz akár egy Seme.
-Akkor te vagy az én Ukém?
-Na meg egy frászt, Teme!
-Ez az én Dobém. Ahogy látom nincs komolyabb bajod, a kóros soványságodon kívül.
-Ezen könnyen segíthetünk. - jött az ismerős hang az éppen kinyíló ajtó mögül.
-Húgiii! - örült meg Naruto húgát látván.
-Onii-chan! Úgy örülök! - szaladt Naruko az ágyhoz, és olyan szorosan ölelte meg bátyját, amennyire csak bírta.
Sasuke és Itachi kicsit messzebb álltak a testvérpártól, majd az idősebbik Uchiha odafordulva Sasuke füléhez, halkan sugdolózni kezdett.
-Sasuke, most mondjam meg Narutónak, hogy nem érdekelt téged, hogy mi van vele, és nem akartál semmi áron sem hazajönni? - vette föl gonosz vigyorát.
-Itachi... - Sasuke a lehető legmézesmázosabb hangján ejtette ki bátyja nevét, majd a lehető legpszihopatább módon folytatta. - Ha akár egy szót is szólsz, garantáltan ki foglak herélni, és a büszkeségeidet megetetem veled, vili? - a megfenyegetett egy fél lépésnyit hátrált, majd egy 'Csak vicceltem' mosollyal próbálta menteni az örökösöket.
-Na de ennyit a örömködésből. Mit gondolsz Naruto, mit hoztam neked? - Naruko kis sunyi vigyorát felvéve nézte az ágyban fekvő, értetlenkedő bátyját.
-Halvány lila fingom sincs... Mit?
-Ta-da! - és Naruko előhúzott egy dobozt, melyben benne lapult Hawaii egyik legfinomabb levese, a híres Ichiraku ramen(tudom, hogy a ramen eredetileg Japánból van, de elég durva lenne, 1 tál rament hozatni egészen onnan... Nem?). Naruto arca olyan gyorsan kapott színt, hogy már lassan észre sem lehetett venni, hogy betegeskedett volna. Kinyitotta a dobozt, elővette a pálcikákat, és befalata a még forró ínyencséget.
-Bwuaah... Ez jól esett. De rég ettem ilyen finomat.
-Ennek örülök Naruto. Akkor hazamegyünk? Gondolom most már semmi értelme itt lenni, nem?
-De, igazad van. Akkor lassan fel is kelek. - jó is lett volna, de a hirtelen fogyás miatt az izmai képtelenek voltak megtartani a fiú csontjainak súlyát, ezért mát készült volna elesni, de Sasuke megfogta, mielőtt bekövetkezhetett volna. - Te tényleg átveszed a szerepemet, Teme.
-Csak addig, ameddig fel nem épülsz azzá a Narutóvá, akibe beleszerettem, Usuratonkachi.
-Az jó, SasUKE! - Naruto nem sejtette, hogy mennyire érzékeny pontra talált, és Sasuke ezen totálisan bepöccenve szépen elengedte a szőkét, aki elég nagy puffanással ért földet.
-Teme! Ezt miért csináltad? - de a kérdezett nem adott választ, csak kirohant az ajtón. Nem láthatták a bent lévők a fiatalabbik Uchiha vörösen izzó fejét, mert az addigra elhagyta a termet. A kórház előtt zihálva támaszkodott neki a beton oszlopnak, próbálva enyhíteni szapora levegővételét. 'Te idióta! Olyan hangon mondtad, hogy azt hittem menten neked esek... Basszus!'
-Naruto. - segítette fel a földön fekvő fiút Itachi. - Ne haragudj rá. Mikor kicsi volt, akkor ezzel a névvel piszkáltam, de úgy látszik, hogy a te kiejtésed teljesen más reakciót váltott ki nála.
-Veszem észre. - simogatta durcásan a szőke a még enyhén lüktető orrát. 'Otthon találkozunk, Sasuke' mosolyodott el Naruto, amikor Naruko és Itachi kimentek a szobából, hogy hagyják nyugodtan átöltözni a szőkét.