-Le kellene fürdenünk, nem? - kérdezte a szőke, de semmi kedve nem volt fölkelni. Sasuke csak odabújt Narutóhoz, szorosan magához ölelte, majd válaszolt a kérdésre.

-Majd később. Most inkább aludjunk. - majd egy ásítás, és Sasuke már az álmok mezején járt. Naruto még nézte egy kicsit a békés arcot, és azon gondolkodott, hogy hogy lehetett ekkora hülye. Elengedte élete szerelmét Japánba és majdnem elveszítette. Gondolatban fölpofozta magát, majd egy mosoly kíséretében elaludt.

Naruko és Itachi egy órával később hazaértek. Első dolguk volt megkeresni a fiúkat, akiket elsőből meg is találtak. Bekukucskáltak az ajtón, majd mosolyogtak ahogy meglátták a srácokat egymásba gabalyodva.

-Szóval sikerült. - súgta Naruko a fölötte tornyosuló Itachinak.

-Úgy tűnik. Hagyjuk őket aludni. Biztos fáradtak. - és becsukták az ajtót, majd ők is nyugovóra tértek.

Másnap reggel Sasuke ébredt elsőnek. Felkönyökölt az ágyban és figyelte az álmában mosolygó szöszit. Valami hihetetlen boldogság járta át a testét, szíve kiakart ugrani a helyéről. Már annyi kapcsolata volt lányokkal, de még senkinek sem sikerült annyira boldoggá tennie, mint ennek a lökött dobenak. Mivel tisztában volt az éjjel történtekkel, megpróbált a lehető legcsendesebben eljutni a fürdőig, de még mielőtt kiléphetett volna az ágyból, karok fonódtak derekára. Meglepetten nézett hátra, amikor is egy rettentően nyűgös Narutóval találta szembe magát.

-Hova? - volt az egyszerű kérdés a szőke részéről.

-A fürdőbe tusolni. - válaszolta a fekete.

-És gondolod, hogy eljutsz odáig? - ez a kérdés meglepte az Uchihát, majd egy bizonytalan bólintással folytatta útját ki az ágyból, de igen csak furcsa volt, mert egy pillanat alatt a szőnyegen feküdt. - Én szóltam. - vigyorgott a szöszi, majd kilépett az ágyból, odament szerelme elé, majd ahogy volt, karjaiba kapta Sasukét.

Az Uchiha fülig pirult, hisz most tényleg olyan mint egy lány. Naruto lassan megindult a szobájához tartozó fürdő felé, majd besétált, közben Sasuke megremegett a kezeiben.

-Valami baj van?

-Folyik ki. - majd lenézett.

Hát igen, nem fürödtek meg mindjárt sex után, így biztosra lehetett venni, hogy valami ilyen fog történni. Naruto enyhe színt kapott, amikor eszébe jutott az éjszaka és az, hogy mi is folyik ki éppen. Sasukét berakta a tus alá, majd megeresztette a vizet. Beállította egy kellemesebb hőmérsékletre, majd kezdődhetett a tisztálkodás. Naruto teljesen elkényeztette az Uchihát, hisz Sasukének még egy ujját sem kellett megmozdítania. Mikor a szőke "ott" is megmosta szerelmét, megtörölköztek és Naruto ismét kezei közé kapva a feketét, visszavitte a hálóba. Leültette a székre, majd gyorsan áthúzta az ágyat, utána a már tiszta takaró alá fektette szerelmét. Sasuke semmit sem értve figyelte a szőke minden tettét. Naruto elvitte a szennyest, majd lerohant a konyhába ahol Itachi és Naruko jólesően "fogyasztották" egymást. Naruto köhintett, mire a galambok szétrepültek. Naruko csak mosolyogva figyelte bátyját, ahogy az előveszi a tálcát, majd lassan pakol rá. Itachi ajánlott pár apróságot, amiből vigyen fel, mert öccse azt nagyon szereti. Naruto megfogadta a tanácsokat, majd a teli tálcával indult vissza az emeletre. Sasuke még mindig félig ülő helyzetben dekkolt az ágyban, amikor is ajtónyikorgásra lett figyelmes. Meglátta Narutót, aki a tálcával imbolygott be a szobába, majd egy hatalmas mosollyal letette azt a fekete elé.

-Jó étvágyat. - mondta a szőke. Sasuke ránézett a tálcán lévő finomságokra, melyek látványától hangosan megkordult a gyomra. Elmosolyodott, majd lassan nekilátott. Amikor az utolsó falat is lement a torkán, Naruto paradicsomlevet töltött egy pohárba. Sasuke elsőből tudta, hogy mit fog kapni, melynek rettentően megörült. El is vette egyből a poharat, majd pár kortyból kiitta a tartalmát. Naruto csak mosolygott szerelme viselkedésén, de látva, hogy a pohár üres, töltött még egyet. Sasuke ezt már lassan itta ki. - Ízlett?

-Nagyon. Köszönöm. Jah, és aniki neked is köszönöm. - mondta egy kicsit hangosabban az ajtó felé nézve. Az nyikorgott is egy kicsit, ahogy az idősebbik Uchiha lassan kinyitotta.

-Szívesen otouto. - mosolygott a férfi.

-Imouto, bejössz végre, vagy ott akarsz állni az ajtóban egész nap? - nézett most Naruto az ajtóra, mire húga belépett rajta.

-Honnan tudtad?

-Ahol Ita-nii van, ott vagy te is, vagy nem?

-Heh... Kiismertél.

-Ah, igen. Otouto, Narukóval elutazunk egy hétre.

-Hova mentek?

-New York-ba tárgyalni az ottani vállalatok főnökeivel. Neked kellene jönnöd, de Naruko felajánlotta, hogy velem tart. - magyarázta Itachi.

-Értem. - bólintott Sasuke, majd Narutóra nézett, akin látta, hogy egy picit elszontyolodott. - Nyugi, Dobe. Haza fognak jönni. - mondta gúnyosan, majd elkuncogta magát. Naruto persze rögtön ugrott a cukkolásra.

-Teme, tudom! Mégis... - lehajtotta a fejét, majd egy picivel később húgára nézett. - Naruko, hiányozni fogsz. - odament a lányhoz és megölelte.

-Onii-chan. Te is nekem. - ölelte vissza bátyját.

-Mikor indultok? - kérdezte a szőke, amikor elengedte Narukot.

-Még ma este. - válaszolta Itachi.

-Ita-nii, vigyázz a húgomra. Ő a családom és nem bírnám ki, ha baja esne. - nézett egyszerre dühösen és kérlelően a szőke fiú az idősebbre.

-Persze, Naruto. Ezt mondanod sem kell. - mosolyodott el az Uchiha.

-Köszönöm.

-Akkor, mi megyünk is, ugye Itachi? - nézett a lány a mellette állóra.

-Igen, igen. Fiúk, legyetek jók. Még elmegyünk venni pár apróságot és rögtön megyünk a repülőre. Így nem fogtok minket látni egy hétig, de kibírjátok, igaz? - mind a ketten bólintottak. - Akkor jó. Sziasztok. - búcsúzott a pár.

Naruto még egy kicsit szomorkásan bámulta az ajtót, majd az ablakhoz rohant, hogy még egy utolsó pillanatra láthassa testvérét. Mikor Naruko beszállt a kocsiba, Naruto egy hatalmas, szomorú sóhajt eresztett ki. Sasuke csak felvont szemöldökkel nézte az ablakban álldogáló dobét.

-Ennyire nem bízol meg a bátyámban? - kérdezte végül, mikor Naruto még mindig nem volt hajlandó elfordulni az üvegtől.

-Csak... - kezdte a szőke elhaló hangon. - A szüleink is így mentek el, hogy azt mondták, nem lesz semmi baj, de mégsem tértek soha vissza. - mondta ki őszintén. Az ágyban fekvő szerelme felé fordult, aki egyből kiolvasta a kék szempárból, hogy nagyon rossz emlékek idéződhettek fel a szőkében. Odainvitálta az ágyhoz, majd amikor Naruto végre leült, Sasuke szorosan magához ölelte.

-Elakarod mesélni? - Naruto egy enyhe bólintással jelezte, hogy elkezdi a történetet.

-Az úgy volt, hogy a szüleink valami telefonhívást kaptak az ügyvédünktől. Valami faszi akart velük tárgyalni, mivel apu volt Japánban Konoha polgármestere. Egy gyárat akartak építeni a kis településen, de apu ezt ellenezte, mert a környék védetté lett téve, hisz rengeted ritka növény és állat élt ott. Ezt a védettséget természetesen apu szerezte meg. Amikor az a faszi oda akarta építeni a gyárát, persze előbb a polgármesterrel kellett beszélnie, hogy az megadja az engedélyt. Anyu nem akarta egyedül hagyni aput, ezért felajánlotta, hogy vele megy. Nem mellékesen pont úgy, mint ahogy Naruko Itachinak. - Sasuke bólintott. "Hát ezért fél ennyire?" Naruto eközben folytatta. - Anya megfogott engem és Narukot, elvitt az egyik barátunk családjához. Lehet ismered is őket. Nara Shikamaru anyukája vigyázott ránk. - Sasuke a név hallatán felkapta a fejét. "Shikamaru? De hát ő velem járt egy osztályba, még általánosban. Akkor Naruto is?" Gondolatmenetét viszont megszakította Naruto rekedt hangja. - Ekkor láttam anyut és aput utoljára élve. Útközben a reptér felé egy idióta balfasz hátulról beleszaladt a taxiba, ami anyuékat vitte. A hírekben úgy mondták, hogy a sofőr és két utasa az autóban égett. Persze a részeg állatnak egy haja szála sem görbült. - a szőke szomorúsága kezdett dühbe fordulni. - És mikor elmentünk Shikamaruékkal a tárgyalásra, a részeg mindent letagadott. De persze nyilvánvaló, hogy ő tette, hisz mindenki látta. Utána valamit ott pofázott, meg erre-arra, és minden tárgyaláson egyre jobban tette a hülyét. Valami pszihomókus, - itt kuncogott egyet, majd ismét visszatért a dühös pillantása, - azt mondta, hogy a palinak megsérült a lelke. - ezt gúnyolódva mondta, majd keserűen felnevetett. - Persze, majd éppen neki. Akkor Naruko és én mit szóljunk? Megölte a szüleinket. Egyre több tárgyalás folyt. Jah, de még a tárgyalások előtt eltemettettük a szüleinket. Naruko azt hittem idegösszeomlást fog kapni, de egész jól bírta... Legalább is egy ideig. Mivel a környéken nem élt egyetlen rokonunk sem, ezért egy árvaházba kerültünk. Ott én védtem meg mind a kettőnket az ott élő kegyetlen kölyköktől. El sem hiszed, hogy néhány seggdugasz mennyire gonosz tud lenni. Teltek-múltak a napok, a hetek, hónapok, és éppen 2 nap volt a szüleink halálának évfordulójáig, amikor az árvaház gonosz banyája, hozzáteszem mindenki így hívta, bejött közénk és engem meg Narukót elkezdett kifelé ráncigálni. Ekkor jött Tsunade-baa-chan értünk. Ő a nagynénink. - Naruto elmosolyodott, ahogy visszagondolt a régi emlékekre. - És ekkor elhozott ide minket, Hawaiira. Na de vissza a tárgyalásra. Szóval, mi a tárgyalásokra már az árvaházból mentünk. Kb 3 hónapig húzódott az ügy. Szóval, amikor a pszihomókus valami szellemi betegségről kezdett el hadoválni, az ott ülő emberek rögtön elkezdték sajnálni a pasit. Na akkor kiakadtam. De ezek után még jobban. Nem hogy börtönbe nem csukták, hanem házi őrizetet kapott egy hotelban, főleg, hogy miután letelik a megadott idő, mehet Isten hírével! Semmi büntetést nem kapott! Semmit! - Sasuke látta Narutón, hogy fájnak neki ezek az emlékek, de örült, hogy szerelme megosztotta vele. Fogta és ismételten jó szorosan magához ölelte a szőkét. Naruto kezdett lecsillapodni, remegése is abbamaradt. Nem tudta mióta beszél, de valahogy jobban érezte magát, hogy elmondta valakinek. Most felnézett a fekete hajúra, majd folytatta. - Attól a naptól kezdve Tsunade-baa-chan foglalkozott velünk, nála éltünk. Itt jártunk iskolába meg minden. Közben Naruko tőzsdét tanult a nagynénink oldalán, és nem telt bele egy évbe, a húgom lekörözte mesterét. Még Baa-chan is meglepődött a fejlődést látva. Még két évet maradunk nála, és azután vettük ezt a kéglit. - Naruto lassan nézett körül szobájában, majd visszafordult Sasukéhoz. - Ide költöztünk és azóta itt élünk. Most sejtem, hogy az a kérdés motoszkál a fejedben, hogy ha van pénzünk egy ekkora házra, akkor én miért dolgozok. Egyszerű. Egy nap, amikor Narukóval lementünk a partra úszni, egy nagyobb hullám elsodorta őt. Ekkor az éppen szolgálatban lévő vízi mentő mentette meg a őt. Annyira lenyűgözött a munkájuk, hogy elkezdtem tanfolyamra járni és végre én is mentő lettem. Szeretem ezt a munkát, csak a hölgyek vaklármái eléggé fárasztóak. - mosolyodott el, majd egy pillanatra rá komor tekintettel szerelmére nézett. - És neked milyen történeted van? Jobb mint az enyém?

-Hát, talán egy fokkal jobb. Jah, de még el nem felejtem. Te Shikamaruval jártál egy osztályba, még általánosban? - Naruto nem értette, hogy honnan jön ez ide, de végül is bólintott. - De elfelejtettük egymást.

-Mi van?

-Shikamaru velem is egy osztályba járt, ami azt jelenti, hogy te meg én is. - Naruto felpattant az ágyról, majd a szekrényéhez rohant. Szinte kitépte a fiókot, majd kutatott benne. Valamit, ami egészen az alján volt. Egy sóhaj hagyta el ajkait, amikor meglelte a keresett dolgot. Sasuke felé fordult, kezében a tárgyakkal. "Fényképek?" Nézett Sasuke értetlenül. Naruto visszaült a helyére, majd lassan adogatta a képeket. A fekete hajú elképedve mustrálta őket, hisz ezeken még alsósok. Sasuke sok képet látott, amelyekből hiányzott egy-egy darabka. Mikor az utolsó képet is szemügyre vette, Naruto a kezét nyújtotta szerelme felé, majd egy rakat fecnit adott neki. Sasuke hitetlenkedve nézte őket. Mindegyiken ő van. - Hát ezek?

-Mindig kivágtalak a képekről és a pénztárcámba süllyesztettem őket, hogy mindig velem legyél. Ez csak most jutott eszembe. - kuncogott halkan. - Na de most mesélj.

-Hát... Khm... Japánban születtem, ott éltem, mint te is tudod addig, ameddig negyedik osztályos nem lettem. Utána a családunk elköltözött New York-ba valami üzlet miatt. Ott folytattam Itachival az iskolát. Akkoriban még kicsi voltam, ezért Aniki sokat játszott velem a szabad idejében, de közben még apám tanításával is tartotta a tempót. Hihetetlen volt, elképesztő és én is szerettem volna olyan lenni mint ő. Elkezdtem olvasni azokat a könyveket, melyeket apám adott Itachinak, de bizony egy büdös kukkot nem értettem belőle. Ekkor Aniki odaült mellém és magyarázott. Apám bejött egyszer és nagyon dühös lett rám, mert akadályozom a bátyám tanulását. Rögtön kizavart a szobából és megparancsolta, hogy attól a naptól kezdve egyedül kell aludnom. Hozzáteszem, addig a napig Itachival aludtam. Pityeregni kezdtem, hisz kicsit sem tetszett az ötlet, de apám még dühösebb lett rám és megütött. Bőgve szaladtam ki onnan, magára hagyva a bátyámat azzal a gonosz emberrel. A szobámba szaladtam ahol anyám éppen takarított. Elmeséltem neki a történteket, ő meg elővett egy ragtapaszt a köténye zsebéből és az arcomra ragasztotta, majd azt lágy hangján mondta nekem: "Nincs semmi baj, kisfiam. Apád gyorsan dühös lesz, de ettől eltekintve téged is szeret. Csak éppen rosszul mutatja ki." Hát igen, hittem anyámnak és megpróbáltam jó fia lenni apámnak, de bármit próbáltam tenni, ő mindig mérges lett és legtöbbször amikor megakart ütni, akkor Itachi állt a lendülő kéz útjába és a pofonokat mindig ő kapta. Apám minden alkalommal, mikor megütötte a bátyámat, tudta, hogy ezt nekem kellene kapni és észrevettem, hogy Itachi arcán az ütések egyre jobban látszódnak és egyre lassabban gyógyulnak. Bűntudatom volt minden alkalommal, hisz nekem kellene szenvednem, nem neki. Egy este, az már a negyedik vagy ötödik nap volt amikor egyedül "aludtam", mert hát nem aludtam, hanem napközben anyám mellett tudtam kipihenni magam, ismét sírtam, mint mindig. Nem is vettem észre, hogy valaki ellépdel a szobám előtt, ezért már csak arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtóm. Rögtön abbahagytam a sírást és éppen készültem lefeküdni, amikor Itachit láttam meg az ajtóban. Odajött hozzám, megölelt, majd bebújt mellém és reggelig együtt aludtunk. Hosszú idő óta az első estém volt amit átaludtam. Reggel apám mérhetetlenül dühös lett. Láttam a szemében a kegyetlenséget és a gyűlöletet amikor rám nézett. Éppen készült egy hatalmas pofont adni Itachinak, amikor én már nem bírtam tovább és a bátyám elé álltam. Akkora ütés volt, hogy a falig repültem, ahol a fejemet bevertem a falba, onnan semmi emlékem addig, ameddig a kórházban fel nem ébredtem. Itachi ott ült az ágyam mellett és egyfolytában fogta a kezem. Nagyon megörült amikor kinyitottam a szemem. Anyu bejött a kórházi szobába, majd könnyes szemmel ölelt meg. Ekkor jött azzal az ötlettel, hogy elköltözünk Hawaiira. Akkor, de még most is boldog vagyok, - enyhén elmosolyodott. - hogy ide költöztünk. Összepakoltunk New York-i házunkból és apámat otthagyva kerestük az új otthonunkat. Itt folytattam egyetemi tanulmányaimat, és persze Itachi sem hagyta abba a sulit. Egy hónapig tartott a boldogság. Anya valami trópusi betegséget kapott el, amitől egyre jobban gyengült a szervezete. Az orvosok nap mint nap azt mondták nekünk, hogy nem lesz semmi baj, meg fog gyógyulni. Ismét hittem, de újból csalódnom kellett. Anyu a betegség megjelenésétől számítva három hétre meghalt. Aniki a pénzünk egy részét a temetésre költötte. Két hétre rá, elkezdett tőzsdét tanulni. Egész jól ment neki és addig folytatta, ameddig anyagilag teljesen talpra nem álltunk. Ekkor ötlött az eszébe, hogy alapítsunk egy vállalatot. Én nem akartam, mert nagyon rossz érzésem volt miatta, de mivel bíztam a bátyámban, ezért nem ellenkeztem. - szemei elkomorodtak, ahogy visszagondolt egy igencsak rossz emlékre, viszont arcán semmi sem látszott. - Meg is nyitottuk a "Testvérek" név alatt és mivel Itachi rengeteget tanult a cégvezetéssel kapcsolatban, ezért valami hihetetlenül jól ment. Már a világon mindenki tudott a cégről, így a New York-ban élő apám figyelmét sem kerülte el. Eljött ide, Hawaiira, és találkozott velünk. Meglepődött, amikor engem és a bátyámat látott az elnöki székben ülni. Szeretett volna kibékülni velünk és összeolvasztani a cégeinket, de Aniki tudta, hogy ismét apánk venné át az irányítást, ezért elutasította az ajánlatot, továbbá felvásárolta az egész Uchiha vállalatot és a miénkbe olvasztotta. Apa dühkitörést kapott és engem okolt az egészért. Hogy is mondta? - egy pillanatra gondolkodóba esett, majd amikor magabiztosan bólintott, így idézte apja szavait - "Sasuke! Te taknyos kölyök! Ellenem fordítottad a bátyádat! Te semmirekellő! Sosem szerettelek igazán, de most kifejezetten gyűlöllek! A családunk szeme fénye, Itachi, egy ilyen hülye gyerek miatt bemocskolta a kezét! Ezért megöllek!" És rám támadt. Persze az őrök rögtön berontottak az irodába és lefogták apámat. Átadták a rendőrségnek, majd börtönbe került. A tárgyaláson kimondták az ítéletet; tíz hosszú évet kapott. Ismét csalódtam. Már harmadszor bíztam meg valakiben, és újból fájdalom ért. Na, de ezek után minden tökéletesen alakult. Anikivel nem messze vetünk egy szép villát és oda költöztünk. Együtt megyünk munkába, ha szabadnap van, azt is együtt vesszük ki, szóval minden időd együtt töltünk. Egy nap Itachi kapott egy telefonhívást. Kb öt hónapra rá, hogy apánkat börtönbe csukták. Itachi nem akarta elmondani, hogy ki volt és mit akart, én meg nem faggatóztam. Pár évre rá visszaemlékeztem erre a kis titokra és hiába próbáltam rávenni, hogy árulja el, csak nem akarta. Felfogadtam egy nyomozót, hogy derítse ki az igazat. Arra végkép nem számítottam, amit mondott. Apám pár éve felakasztotta magát a cellájában és ennek tetejében a dátum kb megegyezett azzal az idővel, amikor Itachi kapta a telefonhívást. Akkor végleg elszakadt valami bennem. Magamba fordultam, depressziós lettem és azóta a nap óta utasítok el mindenkit magamtól, aki megpróbál a közelembe férkőzni. Na ez alól csak a bátyám volt kivétel, most meg te és Naruko természetesen. - fejezte be mosolyogva. Naruto elszomorodott szerelme múltján, így bármiféle figyelmeztetés nélkül magához húzta a feketét és hevesen megcsókolta.

-Szóval nem jobb mint az enyém. - mondta a szőke még mindig szomorkásan. - De ami volt, elmúlt. Az a lényeg, hogy te és én, meg a bátyád és a húgom boldogok vagyunk együtt, nem?

-De igen.

-Hmm... - hümmögött Naruto, közben jobb kezével az állát vakargatta.

-Min gondolkodsz? Ne erőltesd meg azt a kicsi agyad, mert még eldurran és még az sem lesz. - gúnyolódott Sasuke, amire Naruto ismét ugrott.

-Temee! Amúgy, azon töröm a fejem, hogy neked nem kell bemenni dolgozni egy hétig és én is szabadságon vagyok pillanatnyilag.

-Ezt eddig is tudtam. Mi a lényeg?

-Az, hogy most egy hétig annyiszor csinálhatjuk és ott, ahol és amikor akarjuk. - húzta perverz vigyorra a száját a szőke. Sasuke erőteljesen pirult Naruto nagy örömére.

-Te perverz! - kelt ki magából Sasuke. - Mégis miket gondolsz?!

-Azt amit mondtam. - vigyorgott még mindig.

-Agh! - kiáltotta el magát a fekete, majd bebújt a takaró alá.

Sasuke szerencséjére és Naruto bánatára megszólalt a kapucsengő, ezért a szőkének nem volt több alkalma piszkálni szerelmét. Ki is ment a szobából, mire a fekete hajú egy hatalmas sóhajt eresztett meg. "Atya úr Isten! Ez a hülye usuratonkachi!" Gondolta magában Sasuke miközben próbálta legyőzni az arcába tóduló vért. Eközben Naruto a lépcsőkön tartott lefelé, boldogan fütyörészett. Kiment a kapuhoz és látta, hogy a póstás áll ott egy levéllel a kezében. A szőke át is vette, majd kíváncsiságát alig győzve lépkedett vissza a házba, utána bement a nappaliba, leült és felnyitotta a levelet.

"Kedves Uzumaki Naruto,

Nem tudom, hogy ismersz-e engem, de a nevemet lehet, hogy hallottad. Karin vagyok. - Naruto szemei elkerekedtek. "Mit akar ez a nő tőlem?" Tovább olvasta. - Tudom, hogy Sasuke-sama miattad tért vissza Hawaiira és miattad bontotta fel az eljegyzésünket és mondta le az esküvőt. Tudom, hogy boldog párt alkottok és nem is az árulkodásért, de csak hogy tudd, Sasuke-sama nem csak a tied. Sőt, jobban mondva, először az enyém volt. - a szőke leengedte a levelet és emészteni kezdte az olvasottakat. Mikor elég erőt vett magán, felemelte a papírt és folytatta. - Nem veled feküdt le először, bár ezt gondolom te is tudod. Na most, annyit szeretnék mondani, hogy Sasuke-sama már velem is jót hancúrozott az ágyban. Azt hiszem ennyit akartam. További szép napot.

Üdvözletem, Karin."

Fejeződött be a levél. Naruto nem hitt a szemének. "De hisz Sasuke azt mondta, hogy senkivel sem feküdt le. Azt mondta, hogy Sakura csak hazudott, hogy megszégyenítse mindenki előtt. Vagy lehet, hogy mégsem Sakura hazudott, hanem az a hülye Teme? Én meg tényleg mint egy Dobe, beugrottam neki? Nem hiszem el!" Temette arcát kezei közé. Észre sem vette, hogy Sasuke lejött az emeletről. Az ifjú Uchiha nézte a kanapén ülő szerelmét, de el nem tudta képzelni, hogy mitől lett ennyire rossz hangulata.

-Naruto? - szólt oda a fiúnak. Az Uzumaki srác rögtön felkapta a fejét, arcáról patakokban folytak le a könnyei. Sasuke megrémült és rögtön megakarta ölelni a szőkét, de az felugrott a kanapéról és ellépett. - Naruto, mi a baj?

Választ nem kapott, mert már csak arra eszmélt fel, hogy a szőke kiviharzik a nappaliból, majd egy hangos csapódás a bejárati ajtónál és végül az autó motorjának hangja. Utána akart szaladni, de annyira meglepődött a reakción, hogy mozdulni nem tudott. "Naruto. Mégis mi baja lehet?" Kérdezte magától. A nappaliban lévő üvegasztal alatt egy felnyitott levelet talált. Nem volt benne semmi, de a feladó nevét ellehetett olvasni. Hihetetlen düh kerítette hatalomba, amikor a néven végigfuttatta szemeit. "Karin. Az a büdös kurva! Vajon mit írhatott Narutónak? Meg kell találnom azt az idiótát, még mielőtt hülyeséget csinál!" Már pattant is fel és szaladt a garázsba, hogy saját autójába huppanva induljon a szőke után. Útját egyenesen a part felé vette, hisz sejtette, hogy szerelme oda ment. Ha valami bántotta, akkor mindig a tengert bámulta. Befordult a parkolóba és bingó! Naruto autója szokásos helyén állt, de gazdája nem volt benne. Sasuke is leparkolta a sajátját és elindult befelé a tenger felé. Elég korán volt, így pár emberen kívül senkit sem látott. Sétált a homokban pár percet, mire észrevette szőke szerelmét az egyik sziklán ülni. Mögéje osont, majd hátulról megölelte.

-S-Sasuke? Mégis mi a francot keresel itt?! - üvöltötte Naruto.

-Téged, te nagyon hülye! - szólta le a fiút. - Amúgy a Karintól kapott levélben mit hazudott össze az a liba? - Naruto nem hitt a fülének.

-Honnan tudsz róla?

-Egy kis nyomot hagytál nekem az üvegasztal alatt. De most mutasd. - lépett Sasuke Naruto elé, kezét enyhén előre nyújtva. A szőke először habozott, de végül odaadta. A fekete hajú olvasni kezdett, majd ahogy dühe egyre jobban fokozódott, úgy remegett a kezében a papír, mígnem összetépte. - Most rögtön megyünk Japánba Karinhoz! Személyesen fogom kiszedni belőle, hogy miért hazudott neked és te is jössz velem, hogy a saját füleddel halld. - ezzel Sasuke befejezve a beszélgetést, kezdte el ráncigálni Narutót a parkoló felé.