Bál után
- Megérkeztünk, kisasszony – tárta ki az ajtót Sebastian.
- Ne hívj így! – mordult rá Ciel, ahogy bevonult, és sietve a lépcső felé vette az irányt. Ám alig ért fel az emeletre, lélegzete elakadt, s valahol a bordái környékén a jobb oldala is szúrni kezdett. A korlátnak támaszkodott, próbálta normalizálni kapkodó légzését, de valahogy nem érezte úgy, hogy képes megnyugodni.
- Bocchan? – szólította halkan a komornyik, mikor gyertyatartóval a kezében mögé lépett.
- Nem kapok rendesen levegőt – jelentette ki, aztán ellökte magát az eddigi kapaszkodójától.
- Bizonyára a fűző miatt – szólt elgondolkodva. Ciel nem válaszolt, inkább csak minden nőiessége ellenére becsörtetett a lakosztályára, és az öltözőhelyiségben az első dolga volt, hogy egy székre hajítsa a parókáját. Belepillantott a tükörbe, vágott egy fintort a rózsaszín ruha láttán, aztán összeborzolta a haját. Jól esett a műhaj viselése után. Aztán a nyakában lévő díszt is levette.
Sebastian csak elgondolkodva figyelte őt, kissé félredöntött fejjel, egyik kezében a gyertyatartóval, a másikkal a homlokát támasztotta.
- Mit nézel? – kérdezett rá, s valóban nem értette, a férfi miért nézi olyan áthatóan. Aztán feltűnt a jól megszokott mosoly, és megindult felé lassú, nyugodt lépteivel.
- Csak igazán elbűvölő a ruhája, azt akartam az eszembe vésni – magyarázta vidáman.
Az ifjú gróf összefonta a karjait maga előtt, és merőn maga elé bámult.
- Ne szemtelenkedj – mondta, bár inkább kijelentésnek hangzott. – És szedd már le rólam ezt a göncöt! – tette hozzá ezúttal parancsoló, türelmetlen hangon.
- Máris – hagyta rá, bár hangjából kiérződött valami, mintha nem szívesen engedelmeskedett volna a parancsnak. Azonban mielőtt Ciel szóvá tehette volna ezt, megszólalt: - Mindenesetre Bocchan igazán jól játszotta a szerepét.
- Azt az idiótát bárki becsapta volna – válaszolt foghegyről.
- Mégis önre figyelt fel – mutatott rá, miközben finoman kibújtatta a hosszú fekete szövetkesztyűkből. – Eszerint valóban elragadó hölgyet tudtunk faragni önből.
- Ha én lány, akkor te öltöztetőnő! – vágott vissza. – Ráadásul gardedámnak is csapni való vagy! – fakadt ki.
- Emlékeztetem, hogy ez a szerep Madam Redé lett volna, elvégre ő nagynénje – válaszolt nyugodtan, ahogy kibontotta a ruha fűzőjét hátul, s hagyta a könnyű anyagot a szőnyegig csúszni. Ciel szó nélkül kilépett belőle (válaszolni céltalan lett volna, hiszen akármeddig képesek voltak elszócsatázni, ráadásul túl fáradt volt), s elnézte, ahogy a ruha vállfára akasztva a szekrénybe kerül. Sebastian hozott magával egy hálóinget, miután a fűzőt is leoldotta róla, belebújtatta.
Szándékosan mély levegőt vett, hosszan fújta ki, s megdörgölte fájó oldalát. Szerencsére pár perccel később kezdett múlni a szúró érzés a tüdejéből, és egy jóleső nyújtózkodás után sóhajtva dőlt el az ágyában. Már nem hallotta, amikor a komornyikja jóéjszakát kívánt neki.
2012. június 2.