Furcsa gyógymód

Ciel hiába próbálta visszatartani, a bőréhez érő meleg víz – nem forró, talán Sebastian ezúttal tényleg figyelt, hogy ne gyötörje tovább a sebeit – hatására felszisszent és összerándult. A komornyik megállt a mozdulatban, eddig a vizet öntötte, most azonban várakozón nézett gazdájára, aki csak elfordította a tekintetét róla.
- Csak haladjunk már – morogta, és nem is szólt többet. Gondolatban már ott tartott, vajon hogyan lesz képes elaludni, s megint fel fog-e ébredni minden egyes mozdulatra? És azon törte a fejét, hogy kérhetne reggel valami gyógyteát úgy, hogy Sebastian ne fogjon gyanút. Rögtön az asztmájára gondolna, aminek semmi értelme, hiszen csak megfázott…
- Mindjárt jövök, Bocchan – mondta Sebastian halkan, mikor már az ágyán ült. A kandallóban nem messze égett a tűz, a függönyök behúzva. Szóval maradni akar… a tüzet semmiképpen nem hagyná őrizetlenül. Főleg nem az ő közelében.
Hallotta nyílni az ajtót, ám csak akkor nézett fel, mikor a komornyik elé lépett. Zavartan méregette a kezében tartott tálcát. Azon átlátszó üvegtálban pihent egy adag csokoládés-tejszínhabos eper.
- Természetes gyógyszerek – magyarázta, mielőtt még feltehette volna a kérdést. – Az eper fájdalomcsillapító hatású, és sok benne a vitamin, a csokoládé stresszoldó.
Ciel vágott egy fintort, már az édesség látványára is vetett egy bukfencet a gyomra.
- Nem kell – csóválta a fejét –, inkább alszom. – Betakarózott, aztán lassan hátradőlt a párnájára. Mocorgott egy kicsit, sehogy nem volt jó, nem volt kényelmes, mindenhogy fájt valamilye.
- Bocchan…
- Mi van már? – mordult fel türelmetlenül.
- Meg kellene ennie… - jegyezte meg, mire Ciel rápillantott.
- A gyümölcstől csak mosdóra járkálnék, a csokitól meg nem tudok aludni – közölte morogva. – És amúgy sem tudnék most enni – tette hozzá kicsit halkabban. – Arról nem is beszélve, hogy mind a kettő…
- Nem hagy nekem más választást – vágott közbe nyugodtan Sebastian, és az éjjeliszekrényre tette a tálcát.
- Mintha annyira utálnád – mormolta az orra alatt. – Ne merészeld kihasználni a helyzetemet, hallod? – csattant fel hirtelen.
A férfi csak mosolygott a méltatlankodáson, ahogy bemászott mellé az ágyba, és magához ölelte.
- Ígérem, reggelre jobban lesz – suttogta egészen kedves, puha hangon.
- Ne mondd, hogy még az ölelésed is gyógyít… - motyogta, s valahogy most kényelmes volt, kellemesen meleg, és álmosító. Sebastian válasz helyett csak kuncogott kicsit.
- Jó éjszakát, Bocchan – szólt még, majd a tűz ellenére félhomály borult a szobára, s Ciel egy percen belül mélyen, nyugodtan aludt.

2012. június 1.