A jéggel csókolva
- Az ősi skandináv mitológia... - olvasta hangosan, aztán megakadt és felnézett. - Miért kell nekem erről tudnom? - érdeklődte kissé kritikusan, mire Sebastian megállt a mozdulatban, amivel az édességet pakolta el a dolgozóasztalról. Felnézett gazdájára, szemeiben valami megfejthetetlen fény villant. Phantomhive ifjú grófja várakozón nézte.
- Gondoltam, talán érdekelné más világok leírása – hangzott a válasz, mire Ciel oldalra biccentette a fejét, és érdeklődve figyelte a démont.
- Ha érdekel, majd megkérdezem – mondta, ahogy becsukta az északi népekről szóló kötetet.
- Hát persze – hagyta rá a komornyik.
- A te világod milyen? - kérdezett rá hirtelen, mikor a férfi már az ajtó felé igyekezett. Sebastian megtorpant, amúgy is egyenes, hibátlan tartása most kissé feszültnek tűnt, ahogy azzal a tipikus rókamosolyával felé fordult.
- A démonok világa általában olyanná formálódik, amilyennek a démonok látni akarják – felelte. Ciel hátradőlt a székén és kissé összevonta a szemöldökeit.
- Nem a kérdésre válaszoltál – jegyezte meg hűvösen.
- Az én világom pontosan ugyanolyan, mint én magam vagyok.
A padon ülve elgondolkodott, vajon a régi-régi válasz pontosan mit takar. A földi pokolról már volt fogalma, és azt valahonnan sejtette, hogy Sebastian nem a Pokol forró bugyraiból került elé, hanem a saját világából. Milyen lehet egy démon pokla? Milyen lehet Sebastian világa...?
Mint a sarki szelek, és messzemenőkig emberi.
S akkor a belsője sem lehet más mint jeges, akár kesztyűtlen kezének érintése, és fagyos, akár a csókja, ami elszívja a lelkét, hidegen hagyva a testét.
2013. szeptember 21.