Másnap a pilóták közös megegyezéssel korán keltek, megreggeliztek, majd kocsiba szálltak, hogy elintézzék az iskolai bevásárlást. A roxforti levelek ott pihentek a táskájukban.
Még ugyancsak korán volt, amikor a fekete terepjáró és az ugyancsak fekete Mazda Rx-8-as, megállt a Foltozott Üst előtt. A hat fiatal és a két felnőtt érdeklődve néztek körbe a kihalt sikátorban, ahol a fogadó állt. A két vadiúj, csillogó autó ugyancsak sok figyelmet vonzott, ám nem ez volt az egyetlen dolog, ami miatt egy kissé idegesek voltak.
Miután Heero bekapcsolta a riasztókat, szépen sorjában beléptek a kocsmába. Ha volt is, aki figyelte őket, csak annyit látott, hogy hat tizenéves két felnőtt kíséretével belép egy lepukkant vendéglátóipari egységbe.
Odabent félhomály uralkodott, a levegőben sör és dohány szaga keveredett valamilyen ételével. A pultnál és az asztalok mellett taláros férfiak és nők ücsörögtek, néhányan újságot olvastak, mások beszélgettek, megint mások csak ültek és néztek ki a fejükből. A fogadós - egy nagydarab, bajuszos ember -, érdeklődve nézett a fiatalokra, majd visszafordult a vendégeihez. A kandalló hirtelen zölden villant, és egymás után léptek ki egy család tagjai, majd köszönés nélkül a hátsó kijárathoz mentek.
A pilóták követték a példájukat. Ahogy kiléptek az ajtón, egy újabb sikátorban találták magukat, a sikátor végén pedig egy téglafal állt.
− Midori-kun, ugye nem azt akarod mondani, hogy ez az Abszol út bejárata? – kérdezte Duo szkeptikusan.
− De, sajna igen. Tudom, nem nagy szám, de ez van – vágott vissza Harry. – Viszont hidd el nekem, hogy a King's Crossi átjáróhoz képest, ez egy luxuskapu.
Ezzel előhúzta varázspálcáját, és egy adott mintában végigkopogtatta a téglákat, majd hátrébb állt. A fal hirtelen mozgásba lendült, a téglák kifordultak, majd egyre nagyobb rés keletkezett köztük. Csak egy pár másodperc telt el, mire a téglák megálltak, és a pilóták előtt feltárult az Abszol út.
− Üdvözlök mindenkit az Abszol úton. A varázsvilág legnagyobb „bevásárlóközpontjában" – mondta Harry vigyorogva.
Duónak elkerekedtek a szemei. A szemük előtt feltárult utca széles volt, a London többi részén úszkáló sötét felhőknek nyoma sem látszott, fényesen sütött a nap. Az utca, talán kilométer hosszan kígyózott egyenesen, a két oldalán végig különféle üzletek hirdették portékáikat.
− WOW! – mondta végül az élő halálisten, amint végre szóhoz tudott jutni. – Ez hatalmas!
− Bizony ám - vágott vissza Harry. Elégedett volt, mert végre ő is tudott olyasvalamit mutatni, ami miatt elakadt a hosszú hajú pilóta lélegzete.
Duo már indult volna, hogy a többiektől elszakadva végignézzen minden egyes kirakatot és üzletet, ám mielőtt el tudott volna szökni, Heero elkapta a fiú fonatát, és visszahúzta magához.
− Ne menj sehova, baka – közölte szokásos monoton hangján, és hogy a másik fiú ne tudjon ellógni, a csuklója köré csavarta a hosszú fonatot, mint egy pórázt.
− Ez nem ér, Hee-chan – nyafogott Duo. – Miért használod mindig póráznak a hajam? Nem vagyok kutya!
− Ez tény – vágott közbe Harry. – De olyan vagy, mint egy kíváncsi macska, és mindig bajba kerülsz.
− Ez nem igaz! Miért vagy te is ellenem, Midori-kun?
− Mert Heerónak igaza van. Tényleg bajba keveredsz nélkülünk – szólalt meg aznap először Trowa.
− Még mielőtt bárhova is mennénk, először pénzt kéne szerezni. Nem hinném, hogy fonttal vagy akár szövetségi váltóval tudnánk fizetni errefelé – mondta Quatre, ahogy körbenézett. Mindenki kis erszénykékkel az övén rohangászott.
− Ebben igazad van, Quatre – mondta Harry. – A varázslók arany galleont, ezüst sarlót és bronz knútot használnak. Egy galleon az tizenhét sarló, és egy sarló az huszonkilenc knút.
− És honnan szedünk mi ilyen pénzt? – kérdezte Duo, aki már alig várta, hogy vásárolhasson.
− A Gringottsból Az a legnagyobb varázslóbank. Koboldok vezetik, és állítólag a széfeket sárkányok őrzik. Teljesen lehetetlen betörni a Gringottsba.
Heero észrevette, hogy Duo szemei hirtelen felcsillannak, és mielőtt a fonott hajú halálisten megmozdult volna, egy kicsit megrántotta a kezében lévő fonatot.
− Itai! – nyafogott Duo.
− Ne is gondolj rá, baka. Most nem.
− De máskor igen? – nézett kiskutya szemekkel Duo.
Harry megcsóválta a fejét a közjátékra, és elindult a bank felé. A többiek követték, ám közben a fejük erre-arra járt, hogy mindent meg tudjanak nézni. A temérdek bolt színes reklámokkal és cégérekkel hirdette portékáit.
Mivel még korán volt, elég kevesen járkáltak az utcán, így a kis csapat könnyedén elérte a bankot, ami hatalmas, hófehér elefántcsonttoronyként világított.
Ahogy beléptek a bankba, Harry elővette a kulcsát, és odament az egyik koboldhoz. Quatre követte Harry példáját, és előhúzott egy aranykulcsot, amit Une Parancsnok adott neki. A Preventorok nyitottak a kis csapatnak egy széfet, benne annyi pénzzel, amit egész életükben sem lennének képesek elkölteni.
Amíg Harry és Quatre a koboldokkal a pénzért mentek, a többiek helyet foglaltak a kényelmes karosszékekben, amik a bank előterében voltak. Néhány kobold kíváncsian elsétált mellettük, de amint megpillantották Duót, elakadt a lélegzetük, meghajoltak és szinte futva távoztak. Duo csak megrántotta a vállát, amikor a többiek kérdőn néztek rá.
Nagyjából fél óra múlva Harry és Quatre csatlakoztak a többiekhez. Harry vidáman lépkedett, Quatre viszont úgy nézett ki, mintha bármelyik pillanatban kidobná a taccsot. Trowa gyorsan odament hozzá, és az egyik karosszékbe segítette, hogy a szőke fiú összeszedhesse magát.
Úgy nagyjából negyedóra múlva Quatre már visszanyerte eredeti színét, így a kis csapat elindulhatott a bevásárló-körútjára.
− Hova menjünk először, Harry? – kérdezte Treize, egyik karjával szorosan magához ölelve Wufeit, aki úgy nézett ki, mintha bármelyik pillanatban el akarna menekülni a tömeg elől.
− A leglogikusabb szerintem, ha a pálcákat vesszük meg. Utána el tudunk válni egymástól, és rövidebb idő alatt beszerezhetünk mindent, mint ha mindenhova együtt mennénk – válaszolta a zöld szemű fiú.
− Akkor mutasd az utat, Harry, mielőtt Duo kiszabadítja a haját, és eltűnik a tömegben – mondta nevetve Zechs.
− Akkor indulás – nevetett Harry is, akárcsak a többi pilóta. Duo persze csak duzzogott.
Szerencsére az Abszol úton még mindig nagyon kevesen ténferegtek, így elég hamar eljutottak Ollivander boltjához. A kissé kopottas üzlet szinte megbújt a többi színes cégérrel rendelkező bolt között. Minden varázsló életében általában csak egyszer tette be a lábát Ollivander birodalmába, és utána egész életében azt az egy pálcát használta, amit még tizenegy éves korában vett.
A kis kompánia feltűnés nélkül lépett be a boltba. Egy halk csengőszó jelezte a pálcakészítőnek, hogy vevői érkeztek, és gyorsan előreszaladt a pulthoz.
− Á, Mr. Potter – kiáltotta. – Mahagóni, tizenegy hüvelyk, főnixtollal. Különleges pálca, már ha szabad ilyet mondani.
− Üdvözlöm, Mr. Ollivander.
− Á, és látom hozott magával másokat is. Csak nem varázspálcákat szeretnének az urak?
− Pontosan így van, Ollivander úr – mondta Quatre. – Ahonnan mi jöttünk, ott nem volt eddig szükségünk pálcákra, de itt minden teljesen más. – Quatre kihasználta empatikus képességeit, hogy az öreg pálcakészítő nehogy gyanút fogjon.
− Ö… Nos, rendben van, Mr. Winner – szólt az öreg pálcakészítő mosolyogva. – Ki lesz az első? – nézett körbe.
− Majd én – lépett előre Heero.
− Á, Mr. Yuy. Kérem, lépjen előre. Úgy-úgy. Most kérem, emelje fel a pálcatartó kezét!
Heero felemelte a szemöldökét, mert nem igazán értette, hogy melyik kezét. Harry gyorsan odasúgta neki japánul.
− Azt a kezedet, amelyikkel írsz.
Heero bólintott, majd mindkét kezét felemelte. Ollivander kíváncsian nézett.
− Kétkezes vagyok.
− Ó, akkor a domináns kezét, kérem.
Heero leengedte a bal kezét. Ollivander elővarázsolt egy mérőszalagot, ami magától elkezdte méricskélni Heero kinyújtott karját. Ollivander mindeközben a dobozok között kotorászott, majd kihúzott egyet a sok száz közül, majd Heerónak nyújtotta.
Heero kivette a pálcát a dobozból, megsuhintotta, erre az ablak szó szerint felrobbant.
− Nem, ez nem lesz jó – morogta az öreg, majd villámgyorsan kikapta Heeró kezéből a pálcát, és egy másikat nyújtott át neki. A reakció ugyanaz lett, mint ami az első pálcánál, ám most nem az ablak robbant fel, hanem az egyik polc, szanaszét szórva a pálcákat, amik rajta voltak. Ollivander nem látszott kétségbeesettnek, hanem sorra adogatta a japán fiúnak a pálcákat.
A végén már Heero unta meg a dolgot, úgyhogy ellépett Ollivander mellett, besétált a pult mögé, és az ott lévő különleges dobozok közül kihúzott egyet. A doboz selyemszalaggal volt átkötve, a szalagon pedig japán írásjelek sorakoztak. Heero könnyedén leoldotta a szalagot, és kivette a pálcát a dobozából, majd megsuhintotta. A pálca vége kék fénnyel izzott, és a japán fiút angyaltollak lengték körül.
− Nos, azt hiszem, így is megoldható a dolog – morogta Ollivander, majd odalépett Heeróhoz. – Különleges pálcát választott magának, Mr. Yuy. Japán fehér Sakura-fa, tizenkét hüvelyk, és japán Tenshi toll. Hajlékony, ugyanakkor nehéz irányítani. Három galleon lesz.
Heero odaadta a pénzt a pálcáért, majd még egyszer megsuhintotta, és az üzlet visszatért eredeti állapotába. Nyoma sem volt a robbanásoknak és a káosznak, amit Heero okozott.
− A következőt kérném! – mondta Ollivander.
Duo lépett elő, és szó nélkül felemelte a bal kezét. Amint Ollivander elkezdett keresgélni a pálcák között, Duo is a pult mögé ment, és a polcról, amin Heero pálcája is volt, leemelt egy másik dobozt. Fekete fából volt a doboz, fekete szalaggal átkötve. Duo elvigyorodott, kioldotta a szalagot, és kivette a pálcát. Ahogy megsuhintotta lila fény vette körül, és fekete varjútollak táncoltak a lila fényben. Egy pár pillanat múlva a fény eltűnt, Duo pedig ott állt, csillogó szemekkel, és kaján vigyorral az arcán. Ollivander megrökönyödve bámult, majd halkan megszólalt.
− Még egy különleges pálca. Kilenc hüvelyk, ébenfa, thesztrál-sörény maggal. Csak kevesen tudnak irányítani egy ilyen vészjósló pálcát. Ön különleges lehet, Mr. Maxwell.
− Ez vagyok én. A különlegesség mintapéldánya – felelte Duo még mindig csillogó szemekkel. – Mennyi lesz a pálca?
− Ö… Nyolc galleon.
Duo mosolyogva kifizette a pálcát, majd odaállt Heero mellé, és átkarolta a japán fiú derekát.
A többi fiú is ugyancsak különleges pálcát választott. Trowa egy tizennégy hüvelykes tölgyfa pálcát választott, mantikorsörény maggal. Quatre egy nyolchüvelykes, egyiptomi pálmafából készült, dzsinnhaj magos pálcát. Wufeinek egy kínai faggyúfából készült, tíz hüvelyk hosszú, kínai gömbsárkánypikkely magos pálca jutott. Treize egy tizennégy-hüvelykes, orosz nyír pálcát kapott, egyszarvúszőr maggal, Zechs pedig egy tizenhárom-hüvelykes vörösfenyő pálcát, grifftoll maggal. Ollivander szinte nem is hitt a szemének, hiszen az összes pálca ugyanazon a polcon volt már évszázadok óta. Már azt hitte, nem érheti több meglepetés, amikor Harry Potter is előlépett, és letette Ollivander elé a pálcáját.
− Mr. Ollivander, nekem is szükségem van egy másik pálcára. Ez – mutatott az asztalon lévő pálcára -, már nem megfelelő számomra. Nem tudom kihasználni az adottságaimat, valamint a Sötét Úrral sem tudok megfelelően harcolni.
− Mr. Potter. Eddig még soha nem történt meg, hogy valaki visszahozzon egy pálcát. Már nem tudok önnek segíteni.
− Nincs is rá szükségem, Mr. Ollivander. Pontosan tudom, hogy hogyan találjam meg.
Harry lehunyta a szemét, koncentrált, majd kinyújtotta jobb kezét, és egy szót sziszegett.
Ollivander elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy a fény harcosa magához ölelte a sötét varázslók kiváltságát, a kígyónyelvet.
A párszaszóul kiejtett parancs nyomán egy zöld és ezüst doboz repült a fiatal varázsló nyitott tenyerébe.
Harry kinyitotta a szemét, és rámosolygott a kezében tartott dobozra. Kioldotta az ezüst szalagot, és levette a tetőt. A dobozban egy unikornisszarvra hasonlító, fekete pálca volt, ezüst berakásokkal és a markolaton kígyókat ábrázoló, aprólékosan kidolgozott domborművekkel.
Ahogy a kezébe vette a pálcát, mintha hirtelen erősebbnek érezte volna magát, és láncok elpattanásának hangját hallotta.
Ollivander meglepetten, már majdhogynem halálra vált arccal figyelte az eseményeket. Szinte szóhoz sem jutott. A pálca, melyet Harry a kezében tartott már évszázadok óta pihent a bolt egy eldugott sarkában. Soha senkiben nem volt akkora erő, hogy a pálca őt válassza gazdájának. Egy családi ereklye, mely régi gazdája halála után visszaszállt a pálcakészítő Ollivander családra, hogy majd szükség idején új gazdára találjon.
Harry, miután a láncok hangja elenyészett, könnyed mozdulattal suhintotta meg új pálcáját, melynek nyomán ezüst és zöld szikrák lengték körbe, majd a szikrák egy hatalmas zöld és ezüst kígyóvá álltak össze, mely láthatóan sziszegett egyet, majd Harry vállaira telepedett, végül semmivé foszlott.
Ollivander és az üzletben tartózkodó többi pilóta csodálattal bámultak. Harry elvigyorodott, és a pálcát a csuklójára erősített pálcatartóba dugta.
− Mennyivel tartozom, Mr. Ollivander? – kérdezte, mintha csak egy mezei pálcát választott volna.
− Se-se-se-semmivel, Mr. Po-po-potter – hebegte az idős pálcakészítő. – I-i-i-igazán fu-fu-furcsa, hogy pont ez a pálca választotta önt. Nagyon különleges. Fekete egyszarvú szarvából és ébenfából ötvözött pálca, baziliszkuszfogból készült maggal. Önön kívül csak egy gazdája volt, aki nem volt más, mint…
− Mint Mardekár Malazár – fejezte be Harry a gondolatmenetet. Láthatóan nem lepte meg a dolog. ~ Lassan kezdem megszokni, hogy minden furcsaság velem történik ~ morfondírozott magában. – Nos, akkor még egyszer kérdezem: Mennyivel tartozom?
− Már mondtam, Mr. Potter, hogy semmivel – Ollivander már kezdte visszanyerni józan gondolkodását. – Ez a pálca felbecsülhetetlen értékű. Egészen eddig azért volt nálam, hogy meglelje azt a varázslót, vagy boszorkányt, aki méltó arra, hogy a pálca egykori gazdájának helyébe lépjen. Mint már mondtam önnek, amikor először jött ide: nagy feladatok várnak még önre, Mr. Potter.
− Nos, akkor hálásan köszönöm, Mr. Ollivander – mondta Harry, majd sarkon fordult, hogy kimenjen az üzletből. – Ja, és mielőtt elfelejteném. Szeretném, ha senkinek nem szólna erről.
− Ne aggódjon, Mr. Potter. Sírig megőrzöm a titkát.
− Akkor viszontlátásra, Mr. Ollivander! – köszönt Harry, majd a többiekkel a sarkában kilépett az Abszol útra.
Az Abszol út immár nyüzsgött az emberektől. Mindenfele gyerekek és felnőttek járkáltak. Volt aki üstöt cipelt, volt aki könyvet, és voltak, akik egyszerűen csak a kirakatokat nézték. A fiúk, és a két felnőtt körbe álltak, hogy megbeszéljék, ki mit vesz meg.
− Harry, Heero és Duo – kezdte Quatre, aki a csapat stratégája volt. – Ti megveszitek a könyveket és bájitaltanórára az üstöket és a különféle alapanyagokat. Trowa és én megvesszük a talárokat, egyenruhákat, és a különféle kellékeket, mint pergamen. Szerintem a pennát kihagyhatjuk. Nem hinném, hogy Wufeien kívül van bárki is köztünk, aki tud vele írni.
A többiek egyöntetűen megcsóválták a fejüket. Wufei pedig eleresztett egy félvigyort. Quatre az órájára pillantott.
− Most van fél tizenegy. Mit szólnátok hozzá, ha kettőkor találkoznánk a kisállat-kereskedés előtt?
A többiek bólintottak, majd mindenki elindult a maga útjára. Wufei Treize-zel és Zechsszel tartott.
Heero, Duo és Harry először a könyvesboltba ment. Odabent elég nagy volt a tömeg. Mindenfele diákok és szülők nézelődtek, és válogattak a tankönyvek között. A fiúk kikerülték a tömeget, és a pulthoz léptek.
− Jó napot – mondta Duo.
− Jó napot, fiatalurak – mondta az eladó. – Segíthetek valamiben?
− Az jó lenne – kezdte Duo ártatlan arckifejezéssel. Mögötte Harry alig bírta ki nevetés nélkül. – Cserediákok vagyunk Japánból, és… hát, elég kellemetlen ezt mondani, de fogalmunk sincs, hogy merrefelé találjuk meg a könyveket, amiket be kell szereznünk.
− Ö… Hát persze – mondta az eladó kissé meglepetten. Még soha, senki sem kért segítséget tőle a könyvek beszerzésében, ő csak általában a pénzt vette el, amikor az emberek fizettek. – Gondolom a Roxfortba mentek.
− Hai – felelte Heero, tovább játszva a színjátékot. Harry már tényleg alig bírta ki nevetés nélkül, ezért inkább köhögött egyet.
Az eladó viszont felfigyelt, és elkerekedett a szeme, amikor meglátta a híres villám alakú sebhelyet.
− Ha-ha-harry Po-potter? – nézett nagyot az eladó. A boltban egy pillanatra még a légy zümmögését is lehetett hallani, majd lassan újra megindult az élet.
− Igen, és örültem volna neki, ha senki nem vesz észre – felelte Harry, immár bosszúsan.
− Sajnálom, Mr. Potter, de én csak… - hebegett az eladó, és még folytatta volna, ha valaki félbe nem szakítja.
− Nyugodjon meg, Mr. Sullivan, nem hinném, hogy olyan őrült nagy bajt okozott volna – szólt egy hang a fiúk háta mögül. Heero és Duo hirtelen fordultak hátra, és kezük már a fegyverükön volt, amikor meglátták, hogy ki is van mögöttük.
− Lydia? – kiáltott fel Duo, mert akár ezer ember közül is megismerte volna a lány különös auráját.
− Jó újra látni, hosszú hajú barátocskám – mondta a fiatal nő könnyedén. Fekete, testhez simuló farmer volt rajta, pókhálómintás top és acélbetétes bakancs, valamint egy fekete, csuklyás köpeny, pók alakú csattal.
− Nahát, Snape professzor. Miben segíthetek? – kérdezte Mr. Sullivan.
− Professzor? – kérdezett vissza Harry és Duo egyszerre.
− Na igen – felelte a nő. – Csak unatkoztam a nyáron, azért dolgoztam a Fekete Gyöngyben. Az idén én leszek a Sötét Varázslatok Kivédése tanárotok a Roxfortban – mondta mosolyogva.
A fiúknak, legalábbis Harrynek és Duónak leesett az álla, Heero viszont csak sztoikusan méregette a nőt. A boltban újra néma csend honolt, hisz mindenki tudta, hogy a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgyon átok ül, és egy évnél tovább még egy tanár sem bírta.
Lydia elmosolyodott, a három fiúra villantva hegyes szemfogát, majd az eladóhoz fordult.
− Csak érdeklődnék, hogy sikerült-e megfelelő példányszámban beszerezni a könyvet, amit majd az órákon fognak használni a diákok?
− Természetesen. Már a polcokon van.
− Remek – mondta a nő mosolyogva. – Még körülnézek egy kicsit, aztán indulnom kell. Még vissza kell érnem a nyári munkahelyemre. Köszönök mindent, Mr. Sullivan – ezzel sarkon fordult, és eltűnt az emberek és a könyvespolcok között.
A fiúk még néztek utána egy pár pillanatig, majd visszafordultak az eladóhoz.
− Szóval – kezdte Heero. – Szükségünk lenne hat példányra minden hetedéves könyvből, ami a listán szerepel – nyújtotta át a könyvlistát Mr. Sullivannek. – Ezen felül még kellenének ezek a könyvek – egy másik listát is átadott.
− Hm… - mondta az eladó a listákat nézegetve. – Az iskolai könyveket mindjárt hozom, de ezeket elég nehéz lesz megkeresni. Nem túl sokan fordulnak hozzám ilyen kéréssel. Megkérdezhetem, hogy mire kellene?
− A régi iskolánkat még nem fejeztük be – mondta Heero érzelemmentes hangján. – És a záróvizsgákhoz szükségünk van ezekre a könyvekre.
− Értem. Nos, mindjárt meglátom, mit tehetek.
Erre Mr. Sullivan elfordult, elővette a pálcáját, intett vele egy párat, és egyszer csak hét kupac könyv jelent meg a pulton.
− Nos, úgy nézem minden megvan. Összesen ötvenkilenc galleon lesz. Az extra könyvek jóval drágábbak, mint a hagyományos iskolai tankönyvek.
− A pénz nem gond – szólalt meg Duo mosolyogva.
Harry elővette az erszényét, és kiszámolta a pultra a megfelelő összeget, majd elővette a pálcáját, és lekicsinyítette a könyvkupacokat, mondott rájuk egy könnyítő bűbájt, és a táskájába tette őket.
Intettek az eladónak, és kimentek a könyvesboltból, hogy összeszedjék a bájitaltanórára való kellékeket.
Ahogy beléptek az üzletbe, különös szag csapta meg az orrukat. Mindenfelé polcok sorakoztak, a polcokon különös üvegcsékben felismerhetetlen állagú anyagok. Gyógynövények szaga terjengett a levegőben.
Az egyik polc teli volt különféle üstökkel és egyéb eszközökkel. Voltak ott kések, csipeszek, kanalak, és még ki tudja, miféle dolgok. Heero és Harry gyorsan összeszedték az üstöket és a kellékeket, Duo pedig a hozzávalókat. Ahogy a pulthoz mentek, hogy fizessenek, egy magas, fekete talárba burkolózó alakot pillantottak meg. A férfinak vállig érő, fekete haja volt, mely olajosan csillogott, valamint sárgás bőre. Éppen az eladóval veszekedett.
− Már mondtam, Piton professzor, hogy nem tehetek semmit. A szállítmány késik.
− Engem nem érdekelnek a kifogásai, Mr. Edgar! Szükségem van azokra az alapanyagokra, méghozzá minél hamarabb.
Harry elmosolyodott, Heero felhúzta egyik szemöldökét, Duo pedig hatalmas szemekkel nézte a kibontakozó jelenetet. Ő valami teljesen mást látott, mint a többiek. A férfi, mintha csak ködbe burkolózott volna, alakja meghatározhatatlan volt. Különös energiák vették körül, amin még Shinigami sem láthatott át. Az ajtó csattanására tért magához, és megrázta a fejét. A férfi eltűnt, az eladó pedig halálra váltan pihegett a pultra támaszkodva.
− Komolyan… - motyogta maga elé, észre sem véve, hogy vannak még páran rajta kívül a boltban. – Ez az ember egyre félelmetesebb. Már tudom, hogy az elődömet miért vitte el a szívroham.
Harry megköszörülte a torkát, hogy az eladó észrevegye őket.
− Ó, elnézést fiatalemberek. Segíthetek valamiben?
− Köszönjük, már minden megvan, ami csak kell – felelte Harry és gyorsan a pultra pakolták a kellékeket. Az eladó gyorsan végignézte az árut, és beütötte a kasszába.
− Tizenhat galleon lesz, ha nem kérnek mást.
− Köszönjük, ennyi elég lesz – mondta Harry, majd kifizette a kért összeget. Mint már a könyvesboltban, itt is gyorsan lekicsinyítették a kellékeket, és Heero táskájába rakták, majd gyorsan távoztak.
Még volt vagy másfél órájuk a megbeszélt találkozóig, úgyhogy volt idejük nézelődni az utcán. Ahogy sétáltak, Duo egyszer csak odafordult Harryhez.
− Te, Midori-kun – kezdte.
− Mi az, Duo?
− Ki volt az a fazon, aki az imént az eladóval vitatkozott?
− Ó – mosolyodott el Harry. – Ő Perselus Piton professzor, a bájitaltantanár. Miért kérdezed?
− Nem tudom, de amikor ránéztem olyan furcsa érzésem támadt. Már máskor is éreztem, csak azt nem tudom, hogy hol.
− Hn. Baka – mondta Heero egy apró mosollyal. – Csak képzelődtél.
− Nem hinném, Hee-chan – mondta Duo, hozzá képest szokatlanul komolyan. – Van benne valami furcsa, az már biztos. Mintha köd borította volna, ami elrejtette előlem az igazi valóját.
Heero mondani akart valamit, de Harry megelőzte.
− Piton professzorról keringenek pletykák a suliban, de senki sem veszi komolyan őket. Hidd el nekem, Duo. Piton jó ember, bár az tény, hogy szarkasztikus, mint a nyavalya. Szerintem kedvelni fogod.
− Ó, abban biztos lehetsz, Midori-kun – nevetett Duo. Az érzés még mindig ott motoszkált a fejében, hogy valami nincs rendben azzal a tanárral, majd vállat vont. ~ Ráérek később is ezen rágódni.~
Még volt vagy másfél órájuk a találkozóig, úgyhogy addig nézelődtek, és beültek a fagyizóba egy-egy fagyira. Illetve Duo esetében inkább fagyi-hegyre. A fonott hajú fiú immár újra hiperaktív állapotban rohangált jobbra-balra, és minden bolt kirakatához szó szerint odatapadt. Heero csak a fejét csóválta, Harry pedig halálian szórakozott. Végre valahára a hiperaktív halálisten nem rajta fárasztotta ki magát.
Pontban kettőkor értek a kisállat-kereskedés elé. A többiek már ott voltak, és csodával határos módon még Roku is ott ücsörgött Trowa lábánál. Ám újdonság volt, hogy a kis tigrisen egy nyakörv és egy hám volt, aminek Roku láthatóan nagyon nem örült.
Amikor Duo meglátta a pórázt, hatalmas nevetésbe kezdett.
− Ennyi idő után jöttetek csak rá, hogy pórázt is lehet rá rakni? – kérdezte nevetés közben.
− Miután vagy húsz embert halálra rémisztett, muszáj volt csinálni vele valamit – vonta meg a vállát Quatre. – Úgy néz ki, hogy ebből nem tud kimászni. Na, mehetünk? – kérdezte a többieket. Mindenki bólintott, így együtt léptek be a Mágikus Menazsériába.
A hely hatalmas volt, telis tele ketrecekkel, akváriumokkal, terráriumokkal, a legkülönfélébb állatokkal és még más dolgokkal. Roku kíváncsian emelte fel a fejét a sok furcsa zajra és szagra, és már indult volna körülnézni, ám a póráz visszafogta. Így duzzogva ült le Trowa lábához, és nem is mozdult onnan. Trowa elmosolyodott, és kis házi-kedvencét a karjába vette.
A többiek közben elindultak körülnézni. Duo egy darabig nézte a denevéreket, meg más, egyesek szerint szerencsétlenséget hozó állatokat, majd, mivel nem talált magának semmit, odasétált Harryhez.
− Találtál már valamit, Midori-kun? – kérdezte a zöld szemű varázslót.
− Talán igen – mondta Harry elgondolkodva. – Valami hív engem.
− Akkor keressük meg – mondta Duo. – Merre induljunk?
− Valami hív engem az üzlet hátsó részéből. Menjünk arra.
Elindultak a sorok között, egészen az üzlet hátuljába, ahol a terráriumok voltak. Harry egy darabig csak nézelődött, majd megakadt a szeme egy különös, eldugott terráriumon. Odalépett hozzá, és belenézett.
A terráriumban egy kígyó volt, méghozzá nem közönséges kígyó. A pikkelyei ezüstösen csillogtak, még a benti, tompa fényben is, a hátán fekete és vörös gyémántminták díszelegtek. Harry óvatosan lecsúsztatta a terrárium tetejét, majd kezét bedugta a nyíláson. A kígyó felfigyelt a mozgásra, ám ahelyett, hogy támadott volna, odasiklott a kinyújtott végtaghoz, kiöltötte a nyelvét, megszaglászta, majd egy gyors mozdulattal felkúszott Harry kezén, egészen a válláig, majd a nyaka köré csavarta magát.
Duo kíváncsian figyelt, készen arra, hogy ha a kígyó támadna, elkapja, és megölje. Ám a kígyó nem támadott, hanem halkan sziszegni kezdett Harry vállán.
− Te hatalmas erejű varázsló vagy - mondta a kígyó.
− Te pedig nem közönséges kígyó vagy - Válaszolta Harry. - Hogy hívnak?
− Szilzir - Jött a válasz.
− Nos, Szilzir. Van kedved velem tartani?
− Jobb dolgom nemigen van. Évszázadok óta te vagy az első varázsló, akiben ekkora erő lakozik.
Harry elmosolyodott, Szilzir meg befejezettnek tekintette a beszélgetést, és álomba szenderült.
Duo tátott szájjal figyelte a őket, majd vállat vont, és elindult a többiek felé. Harry követte, Szilzirrel a nyakán. Amikor odaléptek a pulthoz mindenki elhallgatott. Harry rámosolygott az eladóra, majd a kígyóra mutatott.
− Őt kérném – mondta a nőnek.
− Egy-egy-egy kígyót, fiatalember? – kérdezte a nő. Szerencsére Harrynek sikerült elrejtenie a sebhelyét, ezért a nő nem ismerte fel.
− Igen, egy kígyót.
− Nos, rendben van. Ha ennyire biztos benne, bár ez a jószág már egy ideje itt van nálunk. Amióta én tudom, még senkit sem választott. A legutóbbi szerencsétlent megmarta, bele is halt.
− Nem hinném, hogy bármi ilyesmi fenyegetne – mosolygott Harry, és megsimogatta Szilzir fejét.
− Maga tudja – mondta a nő. – Egy galleon lesz. Ennél többet nincs képem elkérni.
Harry kifizette a kért egy galleont, majd megfordult, és a többiekre nézett. Rajta kívül csak Wufei talált magának famulust. Egy fekete macskát, vörös szemekkel, és különös, csillag alakú, fehér folttal a homlokán.
Együtt indultak kifelé, és a Foltozott Üst felé. Ám épphogy elindultak, Quatre homlokegyenest beleszaladt valakibe.
− Örülnék neki, ha figyelne, fiatalember, hogy hova igyekszik! – mondta egy hang felsőbbrendűen.
− Elnézést, uram – mondta a szőke fiú, és felnézett a férfire.
A férfi magas volt, hosszú szőke haja a hátára omlott. Díszes, fekete és zöld talárt viselt, és egy kígyófejes sétapálcát tartott a jobb kezében. Mellette egy másik férfi állt, őszes hajjal, bár alig lehetett több negyvennél, és borostyánszín szemmel. Ő is nemesekhez illő talárt viselt.
− Remus – mondta Harry mosolyogva. – Jó újra látni.
− Nahát, Harry, tényleg te vagy az? – kérdezte az őszes férfi.
− Jaja. Ők itt a barátaim: a barna hajú, kék szemű srác Heero, a feketébe öltözött gyagyás Duo, a magas barna hajú, félszemű Trowa, a kis szöszke Quatre, a kínai fiú Wufei, valamint a két felnőtt, Treize Kushrenada – mutatott a Treize-re, - és a magas szőke, Zechs Merquise.
− Srácok, ő itt a fogadott keresztapám, Remus Lupin, a szőke férfi pedig Draco édesapja, Lucius Malfoy.
Ahogy Lucius végigmérte a fiút, aki beleszaladt, elakadt a lélegzete.
− Quatrina – suttogta megrökönyödve.áHHjklé
Quatre meglepetten nézett jobbra és balra, majd a társaira. Ám mielőtt szólhatott volna bármit is, egy ismerős arc bukkant fel Lucius mögül.
− Apa, miért álltatok meg? – kérdezte a fiú. Harry elvigyorodott.
− Draco! – kiáltotta.
− Harry? – kérdezte Draco. – Mi ez az egész? Miért néz apa úgy, mintha egy dementort látna?
− Gőzöm nincs – válaszolta Harry.
– Apa, jól vagy? – kérdezte aggódva, majd miután Lucius nem válaszolt, Remusra nézett.
− Lucius – mondta Remus. – Minden rendben? Miért nézel úgy, mint aki szellemet látott?
Lucius azonban nem figyelt rájuk, hanem Quatre-t nézte.
− Pont olyan vagy, mint Quatrina – mondta végül Lucius hitetlenkedve.
− Elnézést uram, de fogalmam sincs, hogy miről beszél – mondta Quatre.
− Te Quatrina fia vagy – mondta Lucius.
~ Pont úgy néz ki, mint Quatrina. A szeme, a haja, az egész lénye olyan, mint a húgomé. Nincs kétségem felőle, hogy ő az. De vajon mit keres itt? Hogyhogy eddig még nem is láttam, ha egyszer ő is a Roxfortba jár ~ gondolkodott magában Lucius. Quatrina Lucius húga volt, ám beleszeretett egy mugli férfiba, így Lucius apja kitagadta kisebbik gyermekét a Malfoy családból. Minden, ami valaha is bizonyíthatta volna, hogy Lucius Malfoy nem a Malfoy család egyetlen gyermeke, elveszett a történelem, és Abraxas Malfoy befolyása hatására. A fiatal fiú, aki most a szőke arisztokrata előtt állt, szinte kiköpött mása volt Quatrina Elizabeth Malfoynak. Minden mozdulata és vonása egy az egyben a Malfoy családra jellemző volt.
Quatre hallotta Lucius minden gondolatát, hiszen a férfi nem emelt pajzsot az elméje köré. Quatre elsápadva nézett Luciusra, majd akaratlanul is hátrább lépett Trowa közelébe.
Draco és Remus mindebből semmit sem értett. Lucius viselkedése ugyancsak furcsa volt. Nem jellemző a szőke arisztokratára, hogy ily nyíltan kimutatja az érzelmeit mások, de még a családja előtt sem.
− Lucius – szólt Remus, a szőke férfi vállára téve egyik kezét. – Gyere, menjünk. Még sok dolgunk van. Draco, te maradhatsz Harryékkel, ha akarsz, de azért éjszakára gyere haza.
− Rendben, Remus. Köszönöm.
Ezzel Lucius karjába fonta a sajátját, és elvezette a férfit.
Draco még egy darabig bámult utánuk, azon gondolkodva, hogy mi is volt ez az egész közjáték. Az édesapja nem szokott így viselkedni, főleg nem a nyílt utcán.
− Draco – nézett a szőke fiúra Harry. – Mi volt ez az egész?
− Ha én azt tudnám – vonta meg a vállát Draco. – Bármi volt is, furcsa volt.
Mintha hirtelen eszébe jutott volna valami, átölelte Harryt, és megcsókolta, az Abszol út kellős közepén. Szerencsére Harry annyit változott a nyár alatt, hogy senki sem ismerte fel, Dracót meg még annyian sem, mugli stílusú szerelésében. A csók után még egy pár percig egymásra néztek, majd mindketten hátrafordultak, és a másik szőke fiúra néztek. Quatre szintén úgy nézett, mint aki kővé meredt.
− Macsek – kérdezte Duo -, jól vagy? Mi volt ez az egész?
− Az a férfi a nagybátyám – suttogta kővé válva Quatre. Trowa átölelte kedvesét, hogy megnyugtassa a szőke fiút. – Nem is tudtam, hogy édesanyámnak volt testvére.
− Úgy érted, hogy unokatestvérek vagyunk? – nézett nagyot Draco.
Quatre csak bólintani tudott. A többiek egymásra néztek, majd jobbnak látták, ha későbbre halasztják a dolog megbeszélését. Lassan elindultak a Foltozott Üst felé, hogy, bár elég későn, de megebédeljenek. Quatre egész végig szótlan volt, csak Trowa kezét fogta, és hagyta, hogy a magas fiú vezesse az immár zsúfolt utcán.
Ahogy haladtak céljuk felé, egy ismerős alak bukkant fel előttük. A fiatal nő sötét kosztümöt, magas sarkú cipőt, és egyenruhára hasonlító dzsekit viselt. Barna haja kibontva omlott a hátára. A pilóták egy emberként álltak meg az utca közepén. A nő odalépett hozzájuk.
− Wing, Shinigami, Silencer, Stargazer, Dragon, Lightning Count és Jáde ügynökök, Treize-sama – köszöntötte őket.
− Une parancsnok! – kiáltott fel Duo. – Maga meg mit keres itt?
− Nos, az Egyesült Föld Szervezet úgy határozott, hogy ideje kapcsolatba lépni az Angliai Tartomány varázslóvilágával. Az aurorok vezetőjével, egy bizonyos Kingsley Shacklebolttal van megbeszélésem ma.
− Kingsleyvel? – nézett nagyot Harry.
− Pontosan, Jáde ügynök. És ha jól sejtem - nézett Dracóra –, ön lenne Mr. Malfoy.
− Igen, asszonyom – mondta Draco. Egyáltalán nem értette, hogy miről is beszélnek a többiek, és hogy a nő miért nevezi őket ügynököknek.
− Nos, Mr. Malfoy, örömmel mondhatom, hogy ezennel ön is a Preventorok közé tartozik. Az aktája már a rendszerben van. A kiképzését Heeróra és a többiekre bízom. És most, ha megbocsátanak, indulnom kell. – Ezzel Une elindult abba az irányba, ahonnan a pilóták jöttek. Pár lépés után azonban megállt, és mintha eszébe jutna valami, visszalépett a fiúkhoz.
− Ezt majdnem elfelejtettem – nyújtott át Heerónak egy dobozt. – Eredetileg az új összeköttetés adta volna át, de mivel úgy is erre jártam, gondoltam majd én átadom. Szép napot, uraim.
Une ezzel újra elindult, s hamarosan elveszett a tömegben. Draco kérdőn nézett a többiekre.
− Oké – kezdte Draco, miután Une eltávozott. – Ki volt ez a nő, és mi folyik itt?
− Ez a nő – kezdte Harry - Une parancsnok, a Preventorok vezetője. A másik kérdésedre majd otthon megkapod a választ, ugyanis titkos. Most pedig menjünk. Éhes vagyok.
− Nem te vagy az egyetlen – vetette közbe Duo. Heero elkapta Duo fonatát és egy kicsit megrángatta.
− Baka, te mindig éhes vagy.
− Duónak kivételesen igaza van – mondta Trowa. – Ideje menni. Még sok dolgunk akadt a mai napra, most, hogy Draco-sannak mindent el kell magyarázni.
Ezzel lezártnak tekintették a dolgot, és együttesen elindultak újfent a Foltozott Üst felé, mindannyian gondolataikba feledkezve. Szilzir nyugodtan aludt Harry vállán, Roku és Hiei pedig gazdáik karjai közt utaztak. A Foltozott Üstben megebédeltek, bár már ugyancsak délután három környékén járt az idő, majd beszálltak a kocsikba, és hazaindultak. Útközben Quatre – miután magához tért a Luciusszal való találkozás után – elmagyarázta Dracónak, hogy kik is azok a Preventorok, illetve, hogy mi lesz az ő feladata, valamint röviden felvázolta neki a Föld és a Kolóniák helyzetét. Dracónak leesett az álla. Már tudta, hogy a nyár elkövetkezendő része nem lesz számára se könnyű, se pihentető. Rengeteg edzés és tanulás vár rá, mielőtt még visszamennének az ódon kastélyba, hogy befejezzék tanulmányaikat. Ugyanakkor örült annak, hogy a barátjával töltheti az időt, legyen az tanulás, edzés vagy szórakozás.
A nyár utolsó hetei gyorsan elröppentek. Treize és Zechs két nappal az iskolakezdés előtt mentek a Roxfortba, mint minden tanár, akik nem az iskola területén töltik a nyarat. Wufei persze nem mehetett velük, hiszen csak a tanárok mentek vissza korábban. Minden tanulónak a Roxfort Expresszel kellet mennie.
Az indulás előtti napon Harry és Draco rögtönzött kviddicsmeccset rendezett. Ők voltak a két csapatkapitány, valamint a két fogó. Wufei lett a bíró, míg a többiek - Duo és Heero egy csapatban Harryvel, Trowa és Quatre pedig Dracóval – játszották a terelő szerepét. A játék végül döntetlennel záródott, hiszen Draco és Harry egyszerre kapták el a cikeszt. Bár mindketten észrevették, hogy a reflexeik sokkal kifinomultabbak lettek, mint amilyenek még nyár elején voltak, hála a rengeteg edzésnek.
Az este folyamán még Une parancsnok is kapcsolatba lépett az immár hét fősre bővült Gundam csapattal. Röviden eligazította a pilótákat, majd Dracóhoz fordult, és üdvözölte a Preventorok között. Egyúttal átküldte Draco új Preventor-aktáját. Hasonlóan Harryhez, Draco is újonc rangot kap, amíg a központban le nem tesztelik a képességeit, ám augusztus harmincegyedikétől már hivatalosan is a Preventorok közé tartozik, mint a hetedik Gundam pilóta. Valamint engedélyt adott a többi pilótának, hogy Dracót, mint új Preventor ügynököt eligazítsák a küldetéssel kapcsoltaban.
− A kapcsolatot addig is tartjuk. A legutóbbi jelentkezése óta nem kaptam semmiféle jelentést Kígyó ügynöktől, ám van egy olyan érzésem, hogy nem kell már sokáig várni rá. A Roxfortban ő lesz a legnagyobb segítségük. Magukra bízom, hogy milyen módon kerülnek kapcsolatba vele. Várom a jelentéseiket minden héten, még a magukét is, Jáde és Ezüst ügynökök. Sok sikert. Une vége.
Ezzel a kapcsolat bontódott, és Draco hasonlóan járt, mint egy hónappal azelőtt Harry. Tátott szájjal bámult a képernyőre, ahol a saját aktáját, Preventor-profilját látta.
Draco egy darabig bámulta a monitort. Addig a többiek elmentek lefeküdni, hiszen másnap korán kellett kelniük, hogy elérjék a Roxfort Expresszt. Végül Heero unta meg a dolgot, és egyszerűen kikapcsolta a laptopját, majd felvette az asztalról, és megindult felfele a szobájába, Duóval a nyomában. Harry megcsóválta a fejét és karon ragadta a szőke fiút.
− Ideje magadhoz térned, Draco – mondta Harry mosolyogva. Draco csak nézett rá, mintha el se hinné, hogy mi történik vele. Alig egy hónap alatt fenekestül felfordult az élete, és a világról alkotott képe.
Draco megrázta a fejét, mintha egy álomból ébredne, és Harryre nézett. A fekete hajú fiú cinkosan mosolygott, és elkezdte felfele rángatni a szőke fiút a lépcsőn a szobájukba. Draco elmosolyodott, és ellenkezés nélkül hagyta magát vezetni.
Az egy hónap alatt, amit a pilótákkal és Harryvel töltött, Draco élete szinte teljesen megváltozott. Igazi barátokra talált bennük, nem pedig olyanokra, akik csak a pénze és családja befolyása miatt barátkoztak vele. Ugyanakkor jobban megismerte Harryt, és az érzelmek, amiket eddig a fekete hajú fiú iránt táplált, csak még erősebbek lettek. Már el sem tudta képzelni az életét Harry nélkül. Éjszakánként egymáshoz bújva aludtak, bár a testi kapcsolatuk egyelőre kimerült a csókolózásban és az érintésekben. Nem akartak semmit se elsietni.
A nyár utolsó éjszakáját is egymás karjaiban töltötték, szorosan összesimulva. Simogatták és csókolgatták egymást, majd végül egyszerre érték el a csúcsot. Kimerülten, ám mégis elégedetten hajtották álomra a fejüket.
Szeptember elseje az igazi ősz időjárásával köszöntött a Gundam pilótákra és a két varázslóra. Korán keltek, hogy időben elkészüljenek, és még a tömeg előtt kiérjenek a King's Crossra. A hajnali kelés nem volt szokatlan egyik fiú számára sem, és egy jó nagy bögre kávé után már mindenki készen állt a nagy útra. Mindannyian a szokásos ruháikban voltak. Heero zöld trikóban és farmerben, valamint farmerdzsekiben; Duo a szokásos fekete farmer, fekete póló és hosszú bőrkabát összeállítsban; Trowa sötétkék garbóban és farmerben; Quatre világos farmerben, kék pulcsiban és fehér bőrdzsekiben; Wufei fehér nadrágban, kék topban és fehér kabátban; Harry fekete bőrnadrágban, zöld topban, a Duóéktól kapott bőrkabátban és sárkánybőr csizmában; Draco pedig szürke bőrnadrágban, ezüst ingben és fehér bőrkabátban.
A fiúk két taxit rendeltek a villához. Fölösleges lett volna a saját kocsikkal menni, ha egyszer úgy is ott kell hagyni őket a vasútállomáson, és nincs az a parkoló, ahol egy egész tanéven keresztül vigyáznának rájuk. A két sofőr elég furcsán nézett, amikor a hét fiú beszállt a kocsikba. Mindannyiuknál laptop-táska és hátizsák volt, valamint a legfurcsább háziállatok, amiket valaha láttak. Az egyik fiú, akinek hosszú, fekete haja és zöld szeme volt, egy kígyót hordott a nyakában, egy másiknál meg egy fehér tigriskölyök volt. A sofőrök inkább nem is szóltak semmit, csak kivitték a fiúkat az állomásra – a fuvarért pedig bőséges jattot kaptak az alacsony, szőke fiútól. Amint a taxik elhajtottak, a fiúk elindultak az állomás főbejárata felé. Duo hatalmas szemekkel nézett körül, és már indult is volna, hogy elvegyüljön a tömegben, ám Heero villámgyorsan elkapta a kezét, és maga után húzta.
− Ne menj sehova, baka! – mondta Heero japánul. Tudta, hogy Duo mennyire el tud tűnni egy ilyen helyen, és semmi kedve nem volt az élő halálistent hajkurászni.
Harry és Draco vezetésével könnyűszerrel megtalálták a vágányokhoz vezető irányt. Ahogy haladtak a kilences és a tizes vágány között, a két varázsló megállt egy fal előtt. A pilóták kérdően néztek két vezetőjükre.
− Miért álltatok meg? – kérdezte Duo kíváncsian.
Harry hátrafordult, és rávigyorgott Duóra.
− Emlékszel, mit mondtam az Abszol úti átjárónál? – kérdezte a fonott hajú fiút.
− Ö… - gondolkodott Duo. – Azt, hogy a King's Crossi átjáróhoz képest egy luxuskapu.
− Pontosan. Nos, ez az az átjáró – mutatott az előttük lévő falra.
− Azt akarod mondani, hogy neki kell menni ennek a falnak? – nézett nagyot Duo. – Akkor menj előre, Midori-kun. Annyira baka én sem vagyok, hogy nekirohanjak egy téglafalnak.
− Ahogy gondolod, Duo – vonta meg a vállát Harry, majd körülnézett, és teketóriázás nélkül belesétált a falba, majd eltűnt. Duo leesett állal bámult utána, ám még mielőtt bármit is mondhatott volna, Heero meglökte, és Duo átesett a falon. Hatalmas szerencséjére nem esett el. Hála a sokévi edzésnek, amik szinte tökéletesre csiszolták a reflexeit. Csak állt ott, és bámult, és úgy érezte, mintha egy másik világba csöppent volna. A vágány mellett hatalmas tér fogadta, ahol még alig lézengett egy-két ember, azok is különböző színű talárokban. A vágány mellett egy csillogó, tűzpiros gőzös állt. Duonak hirtelen eszébe jutott, hogy a többiek a nyomában voltak, úgyhogy gyorsan félreállt, még épp időben. Heero már érkezett is, mögötte Trowa, Quatre, Wufei, és végül Draco. Harry egy kissé távolabb ácsorgott, és mosolyogva figyelte bátyja és barátai reakcióját.
Miután kinézelődték magukat a vonathoz mentek, és a legutolsó kocsiban kerestek maguknak megfelelő fülkét, majd lepakolták a cuccaikat, és leültek. Heero előkapta a laptopját, akárcsak Wufei, majd megnyitott egy programot, és már csak a billentyűzet kattogását lehetett hallani. Duo kényelmesen elhelyezkedett, fejét Heero vállára hajtotta, és villámgyorsan elaludt. Quatre hasonlóan kényelembe helyezte magát Trowa ölében, karjai közt Rokuval, és szintén elaludt. A többiek beszélgettek. Illetve Harry és Draco beszélgetett, Heero és Wufei pedig a laptopjukon dolgoztak.
Egy idő után egyre többen és többen jelentek meg az állomáson, mindenfele régi és új diákok, és szülők búcsúzkodtak. A diákok felszálltak a vonatra, hogy még idejében találjanak maguknak fülkét. Ahogy elérkezett a tíz óra, a vonat sípolt egyet, majd egyszer csak elindult, hogy a Roxfortba szállítsa az ifjú boszorkányokat és varázslókat.