Késő délutánra járt már, mire a Roxfort Expressz megérkezett a roxmortsi állomásra. Harry és a többiek nyugalmát út közben nem túl sokan zavarták, bár Hermione Granger azért benyitott hozzájuk, ám amikor meglátta a díszes kompániát, és Draco Malfoyt, csak felhúzta az orrát, és már ki is ment. A legmulatságosabb az volt, hogy egyáltalán nem ismerte meg „legjobb" barátját, Harryt. Mondjuk, nem is nagyon hasonlított arra a szerencsétlen kiskölyökre, akit júniusban látott utoljára. Ráadásul Szilzir ott aludt Harry nyakában, aki viszont kényelmesen Draco vállán szendergett.
Az érkezés után a diákok egymás után hagyták el a vonatot, majd az ott ácsorgó, kocsikhoz mentek. A legtöbben csak egy kocsit láttak, ami ló nélkül várt, majd amint a tanulók beszálltak, elindult a hatalmas kastély felé, mely otthont adott a sok száz diáknak a tanév folyamán.
A valóságban azonban a kocsik nem maguktól mentek, hanem különös, egyeseknek félelmetes, lószerű lények, thesztrálok vontatták őket. Azonban egy egyszerű ember nem láthatja ezek az állatokat. Csak azoknak adatik meg e lehetőség, akik már látták valamilyen formában a halált. Nem egy háziállat, hanem egy ember halálát.
Pontosan ezért hitték a varázslók, hogy azok, akik látják a lovakat vagy gonoszak, vagy pedig bolondok. Duót valószínűleg inkább nézték bolondnak, mint gonosznak, amikor a thesztrálokat meglátva ugrándozni és nevetni kezdett, majd a kocsik elé sétált, és a levegőt kezdte simogatni. A dolgot még tetézte, hogy a többi pilóta is odaállt a fonott hajú fiú mellé, és szintén megsimogatták a levegőt.
− Midori-kun, ezek mik? – kérdezte a fonott hajú pilóta.
− Thesztráloknak hívják őket, Duo – felelte Harry, és megsimogatta az említett állat fejét.
Draco csillogó szemmel nézte, a számára csodálatos állatot. A lóhoz hasonlító csont és bőr jószág, hatalmas denevérszárnyakkal és sárkányra emlékeztető fejjel, valamint hófehér szemmel rendelkező állatok ugyancsak félelmetes látványt keltettek az átlag varázslókban, hisz a thesztrálok megjelenését a halál előjelének hitték.
Duo azonban, lévén Halálisten, különös vonzódást érzett ezen lények iránt. A thesztrál is amit simogatott, érdeklődve nézte, majd orrát odanyomta Duo mellkasához, és szó szerint odabújt. Duo láthatóan nagyon élvezte a dolgot, míg a többiek csak mosolyogtak. Majd végre, mikor már csak az ő fiákerük maradt az állomáson, úgy döntöttek, hogy ideje indulni, és beszálltak a kocsiba.
A hely elég szűkös volt, ezért mindenki a párja ölébe ült, Wufei pedig egyedül maradt, hiszen a kedvese már régen a Roxfortban volt, és várta az érkezésüket. Útközben csend honolt a fiáker belsejében, mind a hét pilóta a gondolataikba mélyedve ücsörgött. Egyszer csak Duo megszólalt:
− Mondjátok csak – nézett Dracóra és Harryre. – Mégis mi fog most történni?
− Először is, van egy olyan érzésem – kezdte Draco -, hogy McGalagony professzor már vár titeket a főkapunál, és titeket az elsőévesek után osztanak be a házakba.
− A Roxfortban négy ház van – vette át a szót Harry. – A Griffendél, a bátraknak; a Hollóhát azoknak, akik tanulni vágynak; a Hugrabug a hűségeseknek; valamint a Mardekár a ravasz, ambíciózus tanulóknak. A négy ház év közben versenyben van a pontokért. A jó válaszokért általában plusz pont, a szabályszegésekért pontlevonás jár. Ugyanígy a kviddicskupában is verseny van a házak között.
− Ám a Roxfort házai túlzásba vitték az ellenségeskedést – mondta Heero, aki Harrytől már megtudott ezt-azt.
− Pontosan. Voldemort mindannyiunk ellensége, ám ahelyett, hogy Dumbledore erősítené a házak közötti összetartást, újabb és újabb utakat talál, hogy még nagyobb legyen a káosz az iskolában.
− Ezek szerint mind Voldemort, mind pedig Dumbledore az irányításra vágyik – mondta Quatre.
− Igen. És pont ezért van elegem abból, hogy báb legyek – válaszolta Harry őszintén. – Ám az biztos, hogy az idei év tartogat meglepetéseket, nemcsak a vén kígyófejnek, hanem a balfék igazgatónak is.
Mindannyian nevetésben törtek ki, ahogy belegondoltak, hogy Dumbledore és Voldemort mit gondolnak majd, ha megtudják, hogy egy egész katonai osztag férkőzött be az iskola falai közé. Ez az év lezárhat egy hosszú és sötét korszakot, és egy új, jobb időt hozhat az Angliai Tartománynak, már ha Une parancsnok sikerrel járt az auroroknál.
Mindannyiuknak a küldetés járt az agyukban. Két legyet kell ütniük egy csapásra, hogy majd a végső csatában győzedelmeskedhessenek.
Ahogy a kastély a szemük elé tárult, mindannyian megborzongtak a látványtól. A hatalmas épület sötét árnyékot vetett a tóra, ami körülvette.
− Szóval ez lenne a Roxfort – ámuldozott Quatre, akinek, bár még ennél is hatalmasabb villái voltak a világ minden táján, mégis elámult a kastély méreteitől.
− Bizony ám – mosolygott Harry és Draco. – Ideje készülődni. Mindjárt megáll a fiáker, és minket meg vár a nagyterem, a lakom és a meglepetés.
A pilóták elmosolyodtak, majd ahogy a kocsi megállt, egymás után szálltak ki a fiákerből. Még egyszer megsimogatták a thesztrált, amelyik a kocsit húzta, majd a főbejárat felé vették az irányt.
A hatalmas, kétszárnyú ajtóban egy idősebb, szigorú tekintetű nő állt, mustárzöld talárban és hegyes süvegben.
− Mr. Potter és Mr. Malfoy, kérem, menjenek be, és üljenek a helyükre – szólt McGalagony professzor. – A cserediákokkal még van egy kis megbeszélnivalóm.
Draco és Harry intettek Heeróéknak, majd beléptek az ismerős épületbe, és egyenesen a nagyterembe mentek. Ott szétváltak, ki-ki a saját házának asztalához ment, és leült. Harry azonban tudta, hogy amint a beosztási ceremónia véget ér, ő következik, és végre a megfelelő helyre kerülhet. Az elmúlt évben tanulmányozta a Roxfort szabályzatát, és rájött, hogy van lehetőség a házváltásra, ha a tanuló úgy érzi, nem a megfelelő házba osztotta be a Teszlek Süveg.
A teremben hatalmas zsivaj volt, majd egyszer csak belépett McGalagony professzor, nyomában a leendő elsőévesekkel. A sor végét az öt pilóta zárta. A zsivaj még nagyobb lett, hiszen a tanulók próbálták kitalálni, hogy kik lehetnek az idősebb diákok, akik az elsősök után léptek be.
A hatalmas, kétszrányú ajtó becsukódott, McGalagony professzor egy kisszék mellé állt, kezében egy pergamentekerccsel. Hirtelen csend lett a teremben, még egy légy zümmögését is hallani lehetett. Mindenki kíváncsian várta, hogy az új évben milyen dalt sikerült kiötlenie.
A kisszéken lévő, ütött-kopott süveg egyik hasadása kinyílt, mintha egy száj lenne, és dalba kezdett:
Tán kopott vagyok, és régi,
Ám bennem mégis erő van,
Hogy hol a helyed e falak között,
Azt megmondom most bátran.
Griffendél a bátrak helye,
Oroszlánok vára,
Vele ellentétben Mardekár
A ravaszakat várja.
Ott van még Hollóhát,
Szorgalmasok háza,
Valamint Hugrabug
Hol hű szívűek várnak.
Sötétség borul most minden tájra,
Összefogás nélkül elveszik a mágia.
Külső világból jön a várva várt segítség,
Küldetésük titkos, árnyakban járnak,
Ám segítenek, ha eljön a végső órája
A döntő csatának..
Halljátok hát szavam, kik e falak közt éltek,
Ne dőljetek be se fénynek, se sötétnek.
Vigyázzátok egymást, baj ne érjen senkit
Árulóknak helye nincs,
S a barátság drága kincs.
Most pedig kezdődjön a beosztás,
Halljátok meg szavam!
Erre a száj bezárult, a diákok és a tanárok meg leesett állal néztek. A süveg még sosem énekelt ennél bizarabb és furcsább dolgot. McGalagony tért először magához, és már szólította is az első új diákot.
A beosztási ceremónia alatt a Griffendél húsz, a Mardekár harminc, a Hollóhát és a Hugrabug pedig tizenöt-tizenöt diákot kapott. Heero és a többiek még mindig ott álltak, Harry pedig a megfelelő alkalomra várt.
Dumbledore felállt, hogy köszöntse a diákokat.
− Köszöntök minden egyes új diákot a Roxfort Varázsló- és Boszorkányképző Szakiskolában, valamint üdvözlöm a régi tanulókat. Hatalmas tapsvihar és füttyszó kerekedett. Legalábbis a Griffendél háznál. A többi ház visszafogottan tapsolt, a Mardekár tagjai, plusz Harry csak a szemüket forgatták. – Az idei év különleges lesz mindannyiunk számára, hiszen után iskolánk újra cserediákokat fogad a falai között. Ezek a diákok Japánból érekeztek, a Miyazaki Akadémiáról. Kérlek lépjetek elő, hogy titeket is beoszthassunk a házakba.
Minden szem az új arcok felé fordult. Harry, Draco, valamint a tanári asztalnál Treize és Zechs csak mosolyogtak. Úgyis tudták, hogy mindannyian a Mardekárba fognak kerülni. Még Piton arcán is egy halvány mosoly játszadozott.
McGalagony egy új pergament húzott elő talárja ujjából, és felolvasta az első nevet.
− Barton, Trowa.
Trowa előlépett, s egy vadászó nagymacska kecsességével sétált a kisszék felé, majd leült, és várt. A Süveg még a fejére sem került rendesen, amikor az ütött-kopott fejfedő elkiáltotta magát.
− MARDEKÁR!
Trowa levette a süveget, majd új asztalához lépett.
− Chang, Wufei.
Wufei szintén magabiztosan lépkedett, és szinte ugyanúgy járt, mint előtte Trowa. A Süveg szinte rögtön elkiáltotta magát, és ő is a Mardekárba került.
A diákok furcsán néztek, hogy egymás után két tanuló is a kígyók közé került. A Griffendélben már megindult a sugdolózás, hogy ezek bizony sötét varázslók és Voldemort kémei, meg hasonlók.
− Maxwell, Duo – mondta McGalagony.
A diákok nagyot néztek, amikor a feketébe öltözött, fenékig érő fonatot viselő fiú odaszökdécselt a kisszékhez, és a fejébe húzta a Süveget.
− Hát itt meg mi van? – hallotta Duo a fejében a hangot. – Miért nem látok semmit? Így nem tudlak beosztani.
− Ó, jobb is, hogy nem látsz semmit – válaszolta Duo, szintén gondolatban. – Ami az én fejemben van, ahhoz nem hinném, hogy gusztusod lenne.
− Nekem muszáj látnom, hogy megmondhassam, hova kerülj.
− Nem tudnál egyszerűen csak a Mardekárba rakni?
− NEM! Nekem látnom kell – erősködött a Süveg.
− Ahogy gondolod – válaszolta Duo, és beengedte a Süveget az elméjébe. A Süveg nem számított arra, amit látott. A hatalmas sötétségben egy alak állt, fekete, csuklyás köpenybe burkolózva, lángoló ametiszt szemekkel, és egy díszes kaszával. A Süveg értetlenül nézte az alakot.
− Ki vagy te? – kérdezte meglepetten.
− A NEVEM SHINIGAMI. ÉS HA NEM AKAROD, HOGY MOST KIRAGADJAM LELKEDET EBBŐL A NYAVALYÁS TÖKFÖDŐBŐL, ÉS A TÚLVILÁG LEGMÉLYEBB BUGYRAIBA SZÁMŰZZELEK, AKKOR MOST RÖGTÖN A MARDEKÁRBA OSZTASZ BE, VILÁGOS?
−A-A-Ahogy parancsolod, Halálisten – mondta megrémülve a Süveg. A diákok számára csak annyi látszódott, hogy Duo féloldalasan mosolyog, mintha valami viccet mesélne, majd a Süveg nagy sokára megszólalt.
− MARDEKÁR! – rikkantotta olyan hangerővel, hogy az egész kastély csak úgy rengett tőle. Duo lekapta a Süveget a fejéről, megpaskolta, majd odaszökdécselt a Mardekár asztalához.
Heero és Quatre is ugyanúgy a Mardekárba kerültek. Quatre empatikus képességeivel kényszerítette a süveget, Heero meg egyszerűen megfenyegette, hogy ráuszítja Shinigamit. A süveg persze mindkét esetben engedett.
Miután a cserediákok leültek, Dumbledore ismét szólni akart, ám a Griffendél-asztal legvégében ülő diák felállt, és a tanári asztal elé lépett. A nagyteremben újra néma csend honolt, hiszen eddig senki sem vette észre, hogy Megmentőjük eltűnt, helyette azonban egy fonott hajú, fekete bőrkabátot és nadrágot viselő fiatal felnőtt van.
− Dumbledore professzor – szólt Harry, hangját még a terem legszélső sarkában is hallani lehetett. – Élni óhajtok a Házcsere jogával!
Dumbledore elkerekedett szemmel nézett, és szólni is alig tudott a meglepetéstől.
− Mr. Potter. Házat cserélni nem lehet. Ha a Süveg beosztotta valahova, onnantól kezdve nincs választási lehetősége – szeme csak úgy csillogott, ahogy ezt kimondta.
− Ebben nincs igaza, Igazgató úr – mondta magabiztosan Harry. – Utánanéztem a Minisztériumban. Bár évszázadok óta nem volt ilyenre példa, az Alapítók annak idején hoztak egy rendeletet, miszerint bármelyik tanuló, aki az évek során úgy érzi, hogy nem a megfelelő házba került, új beosztást kérhet. Én most élek ezzel a jogommal.
Dumbledore úgy nézett, mint akit arcul ütöttek. Az ő tökéletes bábja ellene fordult. Ám nem akart feltűnést kelteni a gondolataival, ezért magabiztosságot erőltetett magára, és Harryhez fordult.
− Remélem tudja, Mr. Potter, hogy ha a süveg újra a Griffendélbe osztja be, onnantól kezdve már nem változtathat.
− Tisztában vagyok vele – érkezett a felelet, és Harry már a kisszék felé tartott, leült, és a fejébe húzta a süveget.
− No lám csak lám, Mr. Potter. Hát végre megértette, hogy mit mondtam magának évekkel ezelőtt?
− Igen, megértettem.
− Akkor most már nem fog ellenkezni, bármelyik házba is teszem magát?
− Tedd amit tenned kell, Süveg. Nem fogok ellenkezni.
− Akkor hát legyen…
− MARDEKÁR! – rikkantotta a Süveg, és a Mardekár-asztal hatalmas örömujjongásban tört lekapta a fejéről a süveget, a székre hajította, majd egy gonoszkás félvigyorral sétált a Mardekár asztalához, ahol szó nélkül Draco mellé ült, és megfogta a szőke fiú kezét. Dumbledore leesett állal bámulta, ahogy eddi hű bábja elvágta az összes madzagot, és önálló életre kel. Ám ezen nem ért rá gondolkodni, hiszen nem akarta, hogy a diákok és a tanárok lássák, mennyire szíven ütötték a fejlemények, ezért felállt, hogy folytassa az üdvözlést.
− Nos, ezen nem várt fordulatok után folytassuk talán. Először is emlékeztetném a régieket, és figyelmeztetném az újakat, hogy a Tiltott Rengeteg, a nevéből adódóan tiltott hely mindenki számára. Aki engedély nélkül odamerészkedik, az komoly büntetésben részesül. Frics úr megkért, hogy közöljem önökkel, hogy a tiltott tárgyak listája immár háromezerre bővült. A lista megtekinthető Mr. Frics irodájában. – Kis szünetet tartott, majd folytatta: – Gondolom már feltűnt mindenkinek, hogy a tanári asztalnál két új tanár ül. Kérem, köszöntsétek Treize Kushrenada Professzort, aki bajvívást és fegyveres harcot, valamint Zechs Merquise professzort, aki mugli harcművészeteket tanít majd. Ezen két kurzus nem kötelező, hanem választható, ám korbeli megkötés nincs. Bárki, legyen az elsős vagy végzős, feliratkozhat a kurzusra. A jelentkezési lapok a házak faliújságján lesznek megtalálhatók a holnapi naptól. Valamint szeretném közölni, hogy az idén új Sötét Varázslatok Kivédése tanárunk is van, aki sajnálatos módon még nem érekezett…
Ebben a pillanatban kivágódott a hatalmas, kétszárnyú ajtó, és egy fekete köpenyes alak libegett be rajta. Mindenki kővé váltan nézett, Heero és a többiek már a fegyvereik után kaptak, amikor Duo hirtelen elvigyorodott, és kényelmesen elhelyezkedett. Ő már tudta, hogy ki érkezett.
Az alak a tanári asztal felé vette az irányt, köpenye, mint hatalmas denevérszárny libegett körülötte. A terem közepénél megállt, és hátravetette a csuklyáját, kiszabadítva hosszú, fekete fürtjeit. Az alak egy fiatal nő volt, alig lehettett több húszévesnél. Bőre hófehér, szeme szénfekete, akárcsak a haja, ajka, mint a frissen kiontott vér. Szoros, testhez simuló, fekete bőrnadrágot viselt, bő ujjú, vörös, pókhálómintás felsőt, valamint ezüsttel kivert, magassarkú csizmát és a fekete köpenyt.
− Lydia Jaden Snape professzor, szolgálatára, igazgató úr – hajolt meg a nő. Dumbledore-nak leesett az álla, akárcsak a diákoknak. Piton professzor azonban úgy nézett, mint aki citromba harapott. Piton és a fiatal nő tekintete találkozott, és Lydia vidáman elmosolyodott.
− Üdv bátyó, rég láttalak! – A teremben hirtelen csak puffanásokat lehetett hallani, ahogy a különböző asztaloktól ájultan dőlnek ki a diákok.
− Lydia… - nyögte Perselus. – Te meg mi a hóhért keresel itt?
Lydia elmosolyodott, majd odasétált a tanári asztalhoz, helyet csinált magának Perselus mellett, és leült mellé.
− Úgy csinálsz, mintha nem örülnél neki, hogy látsz.
− És ezt vajon honnan gondolod? – vágta rá gúnyosan a bájitaltantanár. A Mardekár asztalnál Duo alig bírta visszafojtani a nevetését, és Harry és Draco is közel járt már ahhoz, hogy hatalmas hahotázásban törjön ki.
− Ó, ugyan Sev. Tudod mennyi időmbe telt, mire végre megtaláltalak? Most komolyan...- végignézett a testvérén. – Amúgy mi ez a borzalmas álca? Úgy nézel ki, mint egy öregember. – Ezzel intett egyet a kezével, és Perselus Piton megváltozott. Eltűnt a zsíros haj és a sárgás bőr, de még a görbe orr is. A Roxfort mumusa megszűnt létezni, és a helyén egy gyönyörű, kortalan férfi ült. Haja, mint a varjú szárnya, kékesen fénylett, valamint a háta közepéig ért, bőre hófehér lett, ajkai vörösek. Ahogy ott ült Lydia mellett, a tanulók és tanárok, már akik nem ájultak le a padokról, már látták a hasonlóságot. Mind a két tanár kortalan, gyönyörű volt, és valami különleges aura lengte körül.
Perselus úgy nézett Lydiára, mintha egy pillantással akarná megölni.
− Ezt most muszáj volt? – sziszegte a húgának. – Évekig dolgoztam, hogy elrejtsem magamat a világtól, erre jössz te, és mindent tönkreteszel. Egyébként meg hogy a nyavalyába találtál meg?
− Nos, gondoltam szükség lehet a segítségemre – vonta meg a vállát Lydia, mintha nem is hallotta volna meg a kérdést. – Úgyhogy felvettem a kapcsolatot Une Parancsnokkal, ő pedig haladéktalanul segített. Legalább ketten leszünk ebben a porfészekben. – Mindezt persze olyan nyelven mondta, amit a többi varázsló nem is ismert. Egy régmúlt kor, rég elfeledett nyelvét használta.
A nagyteremben néma csend honolt, amit csak Duo visszafojtott nevetése, és Harry kuncogása tört meg. A halálisten láthatott valamit, ami miatt hirtelen felkacagott, és csillogó szemekkel nézett az új SVK tanárra, aki rápillantott, kacsintott, és visszatért bátyja szekálásához.
A lakoma végeztével a tanulók a hálótermekbe mentek. A sors úgy hozta, hogy Harry, Draco, Heero, Duo, Quatre és Trowa egy szobában voltak, amíg Wufei teljesen máshol kapott szállást. Treize-zel való kapcsolata miatt ők ketten egy szobában voltak, messze a diákoktól és a többi tanártól.
Aznap éjjel a fiúk kicsit átrendezték a hálótermet. Eltüntették a fölösleges három ágyat, és elválasztókat helyeztek el, ami három részre osztotta a szobát. Ki-ki a saját párjával osztozott egy-egy kisebb lakrészen.
A másnap reggel korán érkezett, és a legtöbb tanuló álmosan és kedvtelenül lépett a nagyterembe, hogy reggelizzen, és végre megkapja az órarendjét. Ahogy Harry, bátyjával, barátjával és barátaival belépett, két Griffendéles fogadta, név szerint Hermione Granger és Ron Weasley. Hermione rosszallóan nézett végig rajtuk.
− Ó, Harry – kezdte fontoskodó hangon. – Miért léptél át a sötét oldalra? – Ennél a résznél Duo hatalmas nevetésben tört ki, és valami furcsa, hörgő hangon annyit tett hozzá, hogy:
− Lépj át a Sötét oldalra, Luke.
Amiből a varázslók persze semmit sem értettek, a mugliszületésűek pedig a hasukat fogták a nevetéstől. Hermione azonban mit sem törődött ezzel, máris folytatta.
− Te is tudod, hogy a Mardekárba a sötét varázslók járnak, akikből mind Tudodki követői lesznek. És miért nincs rajtad az iskolai egyenruha? Mégis, hogy képzeled…
Hermione folytatta még a kérdésáradatot, Harry pedig tűrte még vagy öt percig, majd végül megunta, és egy intéssel elhallgattatta a tudálékos lányt.
− Először is – kezdte -, az, hogy házat váltottam, csak rám tartozik, senki másra. Másrészről, a Mardekár nem Sötét-varázsló-képző, ahogy te gondolod, Hermione. Abban a házban nagyobb az összetartás, mint a többiben együtvéve. Amúgy meg elegem van az árulásotokból – itt Ronra is nézett, meg úgy az egész Griffendél-asztalra. – Csak kihasználtatok! Első óta Dumbledore parancsát követitek. Ne higgyétek, hogy megtévesztettetek. Tudom, amit tudok. Ami meg az egyenruhát illeti… olyan nincs, és nem is volt soha kötelező. Utána néztem az egyes iskolai szabályoknak, és sehol sem említik azt, hogy a tanulók kötelesek egyenruhát hordani. Annyi van csak, hogy a taláron, amit viselünk, rajta kell, hogy legyen a házunk címere. Ennyi az egész. És inkább vagyok a bátyám és a barátaim társaságában, mint az ilyen kis rohadék talpnyalókéban. Ha jót akarsz magadnak, akkor hozzám sem szólsz. – A végét már szó szerint sziszegte, majd eltolta maga elől két régi barátját, ellépett mellettük, és Dracóékkal a sarkában a Mardekár-asztalhoz ment, ahol leült, és a többiekkel együtt nekiállt reggelizni.
A reggeli végeztével a házvezető tanárok kiosztották az órarendeket. A Mardekárosok vigyorogva vették észre, hogy Piton professzor még mindig ugyanúgy néz ki, mint előző este: azaz, kortalan, csillogó hajú, és egyszerűen gyönyörű, valamint egész reggeli alatt duzzogva ült az SVK tanár mellet, aki viszont vigyorogva beszélgetésbe elegyedett a mellette ülő Zechsszel, ami látszólag még jobban irritálta, az amúgy is lobbanékony természetű bájitalmestert.
Ahogy a tanulók megkapták az órarendjüket, már siettek is vissza a hálótermekbe, hogy összeszedjék az aznapi órákra való könyveiket. Harry és barátai ráérősen sétáltak, oldalukon fekete táskákkal. Az első órájuk aznap - a változatosság kedvéért - bájitaltan volt, amit már csak azért is vártak, mert Une előző nap figyelmeztette őket, hogy Kígyó ügynök új információval tud szolgálni a várható támadásról. A legegyszerűbb megoldást választották az információ megszerzésére. Egyikük - és itt már mindenki tudta, hogy Duo lesz az áldozat - eléri, hogy Piton büntetőmunkát adjon neki, és a büntetés alatt megtudja, amit a vámpír megtudott.
A tanulók sietve léptek be a bájitalterembe, majd leültek, ki-ki a saját helyére. Harry és a többiek az első sorba ültek, hiszen csak ott volt hét hely egymás mellett. Amint becsöngettek, kivágódott az ajtó és Piton professzor szó szerint berontott a terembe, majd bevágta maga után az ajtót. Talárja csak úgy lebegett körülötte. ~ Nos, hiába a szép külső, még mindig félelmetes, amikor ezt csinálja ~ állapította meg Harry.
Amint a tanár a táblához ért, Duo füttyentett egyet.
− Hé, Szexi! Ezt nekem is meg tudnád tanítani? – kérdezte kaján mosollyal. A legtöbben felhördültek a teremben. Eddig még soha, senki sem mert beszólni Perselus Piton professzornak, pláne nem a saját házának egyik diákja.
− Mr. Maxwell – sziszegte Piton, bár jól tudta, mire megy ki a játék, azért annyira nem adta könnyen magát. – Tartsa meg a gondolatait saját magának, és talán megéri a holnapot.
− Ó, ugyan már szexi úr. Ez csak dicséret volt, nem szekálás.
− Mr. Maxwell…
− Ugyan már, prof. Hagyjuk ezt a miszterezést. Nem vagyok miszter, és nem is akarok az lenni. Hívjon inkább Duónak, és akkor kvittek vagyunk.
− Nos, Mr. Maxwell, ha nem tudja befogni a száját, akkor talán jobb belátásra tudom bírni, ha pontokat veszek el? – húzta fel a szemöldökét Piton.
− Á, engem jobb belátásra bírni? Prof, én őszinte ember vagyok. Akkor is azt mondom, amit akarok.
− Nos, maga akarta, Mr. Maxwell. Büntetőmunka ma este nyolctól.
Erre az egész teremnek elakadt a szava. Illetve majdnem, mert Harry, Draco és a Gundam pilóták alig bírták visszatartani a nevetést. Piton azonban lezártnak tekintette az ügyet, és már nem is figyelt oda a fonott hajú fiúra. Csak az járt az agyában, hogy Une parancsnok hogy vehetett fel egy ilyen irányíthatatlan őrültet a Preventorok közé. Gundam pilóta ide vagy oda, Duo Maxwell egyenlő a katasztrófával.
Az óra többi része csendesen telt el, és kivételesen egyetlen üst sem robbant fel. Ahhoz képest, hogy Duo mekkora felbolydulást keltett az óra elején, a fiú kész zseni volt, ha bájitalt kellett kotyvasztani. Az óra végére, bár a büntetőmunka alól nem húzta ki magát, azért összeszedett harminc pontot a háza javára.
A második óra Sötét Varázslatok Kivédése volt, az új tanárral, Lydiával. Harry és a többiek már alig várták, főleg Draco. Egész nyáron együtt dolgozott a lánnyal, de eszébe sem jutott volna, hogy a lány boszorkány, ráadásul SVK-t oktat.
A SVK termet Lydia alaposan átalakította. A falak sötét színekben pompáztak, rajtuk polcok, azokon megmagyarázhatatlan eredetű testrészek és miegymások. Mintha egy mugli horrorfilm őrült tudósának laborjába léptek volna be a diákok. Mindenki kíváncsian nézett körbe, majd leültek egy-egy asztalhoz. A teremben hétszemélyes, kerek asztalok voltak, a megszokott padok helyett. Tanári asztalnak nyoma sem volt, csak egy koporsó állt a terem túlvégében egy kisebb emelvényen. Már becsöngettek, és mindenki izgatottan beszélgetett. Egyszer csak a koporsó fedele kinyílt, és tejfehér, kriptaszagú köd áramlott ki belőle. A legtöbben majd hanyatt estek ijedtükben, Harryék azonban hátradőlve nézték a műsort. Mindannyian tudták, hogy Lydia Snape egy vámpír, és mint ilyen, előszeretettel alkalmazza az illúziókat. Nem kellett sokat várniuk, és a koporsóból egy alak emelkedett ki, sötét köpenyben, majd felemelte a fejét, és egy fehér koponya nézett vissza a diákokra, szemében vörös tűzzel. A lányok sikoltozva pattantak fel, és az ajtó felé szaladtak, nyomukban a fiúkkal, ám az ajtót zárva találták. Ahogy az alak kimászott a koporsóból, a köd feloszlott, és a köpenyes alak helyén az új tanár állt.
− Üdvözlök mindenkit az új tanévben. Lydia Snape professzor vagyok, és én fogom tanítani a Sötét Varázslatok Kivédését. Nos, a kis bemutatómnak csak egy célja volt, hogy lássam mennyire tudjátok megőrizni a hidegvéreteket bizonyos szituációkban – sóhajtott egyet. – Az eredmény elég pocsék lett, mint azt magatok is látjátok. Az egész csoportból csak heten maradtak a helyükön, és várták, hogy mi lesz. Így ez a hét ember jutalmul tíz pontot kap, persze fejenként, és őket szívesen tanítom a nehezebb varázslatokra. A többiek meg a kályhától kezdik. Üljetek vissza a helyetekre.
A diákok, még mindig torkukban dobogó szívvel kecmeregtek vissza a helyükre. Az óra innentől kezdve a hét pilótának érdekes, a többieknek majdhogynem megalázó volt. Lydia Snape rászolgált a nevére, hiszen legalább annyira kíméletlen volt, mint bátyja.
Átváltoztatástan órán végre McGalagony professzornak feltűnt, hogy az új diákok, valamint Harry Potter és Draco Malfoy nem jegyzetelnek, mint a többi diák, hanem valamiféle kinyitható mugli találmány gombjait nyomogatják. Szigorú tekintettel lépett oda Heeróhoz.
− Mr. Yuy, mondja, mégis mi a Merlint csinál? Vagy talán annyira unalmasnak tartja az órámat, hogy úgy gondolja, már oda sem kell figyelni?
− Nem, tanárnő. Én jegyzetelek – mondta Heero, és McGalagony felé fordította laptopját. McGalagony hatalmasat nézett, amikor az órai anyag, amit addig elmondott, ott volt a képernyőn, méghozzá olvashatóan.
− Mégis miféle szerkezet ez, Mr. Yuy?
− Az egyik mugli találmány, amit a mindennapi életben használnak – jött a felelet.
− Bővebben, Mr. Yuy.
− Hn. Ez egy laptop, sensei. Hordozható számítógép.
A teremben hirtelen mindenki odafigyelt. Hermione Granger leesett állal bámult.
− De hiszen a mugli találmányok nem működnek a Roxfortban! – kiáltott fel.
− Csak azért, mert még senki nem vette a fáradságot azért, hogy kitaláljon valamit, hogy működjön. Japánban már a mindennapi élethez hozzátartozik, hogy még a varázslók is laptopot használnak. Nem olyan elmaradottak, mint az itteniek.
Ezzel Heero befejezettnek nyilvánította a beszélgetést, és még McGalagony kérdéseire sem válaszolt.
A nap ezután eseménytelenül telt. Már amennyire egy varázslóiskolában eseménytelenül telhetnek a napok. Az egyetlen izgalmat a mugli harcművészetek óra jelentette, ahol Zechs, hogy bemutathassa, hogy mire is fogja tanítani a diákokat, Piton professzor segítségét kérte. Az eredetileg bemutatónak indult harc igen hamar két mester csatájává vált, amit csak a pilóták, valamint Harry és Draco tudott követni. Az óra végére, a diákok, akik jelentkeztek az órára, mindannyian hullafáradtan mentek a nagyterembe vacsorázni.
Vacsora után Duo vidáman szökdécselve, dúdolászva érkezett a büntetőfeladatra. Piton aznap senki másnak nem osztott büntetőmunkát, pedig lett volna alkalma rá, nem is kevés. Valamilyen módon azonban csak Duo került abba a szerencsés, vagy mások szemében szerencsétlen helyzetbe, hogy a bájitaltanárral töltse az estét.
Amikor a fonott hajú fiú megérkezett a bájitaltantanár irodájába, az ajtó már nyitva állt előtte, és Piton ott álldogált az ajtófélfának támaszkodva.
− Késett, Mr. Maxwell – szólt köszönés helyett.
− Én nem késtem, tanár úr – jött a felelet. – Pont akkor jöttem, amikor ideértem.
− Befelé, Maxwell – mondta Piton fáradt hangon. Ha nem kellett volna átadnia az információt ennek a démonfiókának, már régen valami kellemesebbel töltötte volna az estéjét.
Duo, még mindig ugrándozva lépett be Piton irodájába, ami ugyanúgy, mint a bájitalterem, tele volt mindenféle bájital-hozzávalókkal. Duo megállt egy vitrin előtt, és az üvegekben lévő állati végtagokat nézegette. Majd hirtelen megkomolyodott, és a tanár felé fordult.
− Une parancsnok azt mondta, hogy új információi vannak a Voldemort által tervezett támadásról – nézett a tanár szemébe a fonott hajú fiú.
− Ez így van, bár ezennel befejeztem a kémkedést mindkét oldalnak. – Piton mélyet sóhajtott. – A Sötét Úr megőrült, ennek már egy ideje láttuk a jelét, de most végre megtörtént. A támadást a Roxfort ellen indítja, és nem várja meg az újévet. Mindenszentekkor fog támadni, és a hadserege nem csak halálfalókból áll, hanem maga mellé állította az óriásokat, vérfarkasokat, trollokat, és még néhány vámpírklánt is. Szó szerint el akarja söpörni a Világos oldal minden morzsáját is. Meg akar ölni minden gyereket, akik az iskolában vannak, így kényszerítve a szülőket a megadásra. – Duóra nézett. – Mindezt persze már Dumbledore-nak is elmondtam, de a vén marha rám se figyelt. Azt hiszi, hogy az iskola bevehetetlen. És ami a legfontosabb, a diákok között van egy kémje, akiről még én sem tudom, hogy kicsoda. A Sötét Úr nem mondta el, és a kém nem volt ott a legutóbbi gyűlésen sem.
− Ezek szerint bármikor lecsaphat az áruló.
− Pontosan. Bár valószínűnek tartom, hogy a Mindenszentekhez legközelebbi roxmortsi hétvégén fog a kém lecsapni. Ha jól gondolom, akkor Mr. Potter lesz a célpontja, így a Sötét Úr két legyet üthet egy csapásra.
− Azaz Midori-kunon akar példát statuálni. Elveszi a varázslók hősét, majd megsemmisíti a fény oldalának legfőbb bázisát. Őrült, mégis logikus terv.
− Inkább eszement, de azt hiszem, ez számít most a legkevésbé. Készen kell állniuk, Maxwell. Remélem, a Gundamok itt vannak. Az óriások ellen szükségünk lehet rájuk.
− A Gundamok itt vannak, Kígyó ügynök.
− Rendben. Akkor most tűnjön innen, Maxwell, még dolgom van.
Duo meghajolt, majd villámgyorsan távozott, és a Mardekár hálótermek felé rohant. Útközben az agya azon az információn járt, amit most tudott meg. A Sötét Úr nem várja meg az újévet. Ez viszont sokkal kevesebb időt adott a felkészülésre. Gyorsan kell cselekedniük, ha időben fel akarják készíteni mind Harryt és Dracót, mind pedig a diákokat.