Kitsu: Bocsi a késésért! Nagyon, nagyon sajnálom...Amugy még mindig nem kezdeném el, ha Haruka nem nyaggatna.
Haruka: HÉ!
Kitsu: Kezdjük.
/gondolat/
"beszéd"
(/szerzői megjegyzés/)
Az előző fejezetből
A gyerekek tovább veszekedtek nem tudván, hogy Raimundo minden egyes szót hallott. A fiatal fiú szemeiből ömlöttek a könnyek. Összeráncolta a szemöldökét és elfutott a szobája felé. Mikor már bent volt megfogott egy hátizsákot és elkezte belepakolni a holmiját majd átöltözött az utcai ruhájába. (/fekete-fehér edző cipő, fekete farmernadrág és póló, valamint egy sötét kék kapucnis pulcsi./)
Miután végzett a pakolással feldobta a táskát a hátára, felrakta a kapucniját és futásnak eredt kifelé a templombó azomban nem látta, hogy egy fekete sas figyeli őt.
-Valahol-
Egy férfi ült a tronján, hosszú fehér haja lelógott a szék két oldalán. Egy fekete sas szált be a nyitott ablakon és suttogott valamit a férfi fülébe amitől az elmosolyodott. "Itt az idő. Az egyém vagy Seichi." - mondta és hírtelen kinyitotta vérvörös szemeit.
6. fejezet. [Aido]
-Normál nézet-
Raimundo szaladt ahogy csak a lába bírta, a könnyek még mindig ömlöttek a szeméből. Futott, mikor hirtelen egy hang szólalt meg és ezt mondta:
"Menekülsz?" - Rai hírtelen megfordult és szétnézett, de nem látott senkit.
"Ki vagy te? Hol bujkálsz!" - a fiú hallotta, hogy a háta mögött valami vagy valaki mozog a bokrok közt. Megfordult és látta, ahogy egy sötét ruhás alak jön ki az árnyékból.
"Aido vagyok. Nem kell félned tőlem. Nem akarlak bántani." - mondta a férfi. Rövid kék haja és kék szeme volt.
"És..és mégis miért kellene, hogy higgyek neked?" - Raimundo válaszolta. Még mindig gyenge egy kicsit a sok futástól és sírástól. A férfi erre csak elmosolyodott majd megszólalt:
"Mert én megtudom adni neked azt amit igazán akarsz."
"Mégis, hogyan tudnád? Te semmit se tudsz rólam!" - Rai felelte dühösen.
"Sokkal többet tudok rólad mint gondolnád."
"Mégis miket?"
"Azt, hogy félsz, hogy úgy érzed a barátaid elárultak."
"..."
"Azt is tudom, hogy sohasem bízol meg senkiben sem, mert mindenki elárul téged, hogy félsz megmutatni az igazi énedet és ezért inkább egy ostoba álarc mögé rejtőzöl. Azt, hogy sohasem ismerted az igazi szüleidet, hogy árvaházban nevelkedtél, hogy az emberek becsaptak, kihasználtak és bántottak téged. Hogy akiket a legjobban szerettél a szemed előtt haltak meg. Hogy valójában rendkívül okos, tehetséges, erős és megfontolt vagy. Tudom, hogy gyűlölöd, hogy egyetlen pillanatnyi gyengeség miatt a barátaid megvetnek és nem tisztelnek téged. Tudom, hogy már nem bírod tovább. Tudom, hogy ismerni akarod a saját történetedet. Sőt...azt is tudom, hogy a medál a nyakadban az egyetlen emléked a családodról, és azt is tudom, hogy nemrégiben látomások kezdtek megjelenni az elmédben."
"..."
"Mit mondasz? Gyere velem és mindent meg fogsz tudni a múltadról, a származásodról. Ráadásul, ha csatlakozol hozzám egy új otthonod is lesz."
- felelte Aido miközben kinyújtotta kezét Raimundo-nak.
"Rendeben..." - felelte Rai miközben megfogta Aido kezét.
"Gyere. Kapaszkodj belém."
"Miért?"
"Mindjárt meglátod." - mondta Aido miközben megragadta Raimundo keskeny csípőjét és magához szorította a fiút amitől az kicsit felnyögött és elpirult. Aido csak mosolygott a reakción. / Milyen gyönyörű és kívánatos fiú, csoda, hogy még nem vetettem rá magamat./
"Figyelj." - suttogta Aido egy kissé rekedtes hangon a félig fedeles szemű Raimundo-nak, amitől ő megremegett és még jobban elpirult.
Hirtelen sötét köd kezdte körülvenni őket, egy pillanat múlva elpárolgott, viszont addigra a két fiú eltűnt.
Folytatása következik...
Kitsu: Remélem tetszett. Most csak ennyi mert lusta vagyok írní és mert készülnöm kell a vizsgáimra! Sziasztok!
Haruka: Mi? CSAK ENNYI! Told vissza a segged és fejezd be a fejezetet!
Kitsu: Már befejeztem. És egyébként neked nem a vizsgákra kéne készülnöd?
Haruka:?
Kitsu: 3,2,1...
Haruka: ÁHHHH! A VIZSGÁK! *kirohan a szobából*
Kitsu: Én is megyek. Viszlát! *kimegy a szobából*