Ahogy a levelek elkezdtek megbarnulni úgy vett fel Lucius és Hermione egy megszokott életritmust, amiben szinte soha nem érintkeztek. A férfi érezte, hogy történt még valami, de természetesen nem kérdezett rá.
Mind a ketten sokat dolgoztak, sokat mozogtak a barátaik között, szinte alig voltak otthon. Hermione már hat hetes terhes volt és hetente járt vizsgálatokra a Mungóba. Mikor megjött Lucius mindig úgy intézte, hogy találkozzon vele. Tőmondatokban megbeszélték mi történt, aztán tovább mentek.
Ezt mind a ketten képesek lettek volna folytatni. Elég makacsok és büszkék voltak, de aztán Lucius elcsípett egy beszélgetést Hermione és az anyja között, aki egyre gyakrabban töltötte a Kúriában az idejét.
- Miféle mugli vizsgálatokról van szó? – már a főbejáratnál elkapta Hermionét, alig, hogy Jean elment.
- Tessék?
- Most hallottam, hogy az anyád el akar cipelni valami sarlatánhoz a jövő héten!
- Nem sarlatán, hanem egy tehetséges nőgyógyász, aki ultrahang vizsgálatot fog elvégezni rajtam, hogy biztos lehessek benne, minden rendben van.
- A mi jól képzelt gyógyítóink azt mondták, hogy minden rendben van. Vagy hazudtál?
- Nem, nem hazudtam, de aggódom. Terhes vagyok és voltak már komplikációk. És….és én csak szeretnék biztosra menni. Még soha nem voltam ilyen bizonytalan helyzetbe! Nem érted?
- Nekem nem kell bemutatnod egy terhességet, nekem már van egy gyerekem! – Lucius olyan hangosan kiabált, hogy a falak visszaverték.
- Igazad van. Neked már van EGY gyereked. Ha most megbocsátasz, nekem ehhez nincs kedvem.
- Hermione ne forgasd ki a szavaimat! Ne merj itt hagyni! És meg ne tudjam, hogy elmész ahhoz a sarlatánhoz! – Hermione már a lépcső tetején állt, mikor visszafordult.
- Ez az én testem, az én terhességem és az én kisbabám! Neked pedig nincs jogod megszabni nekem bármit is – aztán elszaladt.
Lucius még sok mindent utána kiabált volna, de ő egy Malfoy volt, aki nem fog kiabálni a bejárata előtt egy csitri után. Utána is mehetett volna, hogy úgy folytassa, de inkább elhopponált. Hirtelen a kúria túl szűk lett kettejüknek.
Draco nagyon meglepődött mikor meglátta az apját az ajtaja előtt. Lucius ritkán látogatta meg őket az otthonukban, tiszteletben tartotta az ifjú házasok magánéletét.
- Amint megszüli azt a kölyköt, meg fogom ölni! Meg én – Lucius szinte bedübörgött a fia mellett, egyenesen az étkezőbe sétált és töltött magának egy adag konyakot. Noha szinte soha nem ivott, különösen nem fényes nappal.
- Mivel bosszantott fel az én, drága mostohaanyám?
- Kitalálta, hogy elmegy valami mugli gyógyítóhoz, hogy megcsináltasson valami ultra vizsgálatot! – felhajtotta a konyakot, majd levetette magát egy karfás székre, természetesen a főhelyre.
- Esetleg ultrahang vizsgálatot.
- Te ismered?
- Egyre nagyobb divat a boszorkányok körében. Theo és Pansy is voltak, látni akarták a babájukat, aztán mindenkinek mutogatták azokat a pacákat!
- Komolyan beszélsz?
- Természetesen. A mugli gyógyítás nagyon sokat fejlődött. Teljesen más oldalról közelítik meg a dolgokat – leült az apja mellé. Egy manó kávét, teát, apró süteményeket és szendvicseket rakott le eléjük. – Szerintem kísérd el.
- Inkább Azkaban!
- Közelebb hozhatna benneteket egymáshoz és téged a gyerekhez.
- Én nem akarok közel kerülni ahhoz a nőhöz! – Draconak már fájt a feje az apja viselkedésétől. Teljesen szétesett mióta kimondta az igent. Már nem volt olyan nyugodt és megfontolt. Félelmetes, de ugyan akkor nagyon pezsdítő érzés volt.
- Életed nagy lehetőségét fogod kihagyni.
- Ne gyere nekem ezzel a cukormázzal. Soha nem tudnám elképzelni magam egy mugliivadékkal! – Draco jobbnak látta nem feszegetni a témát. Ez az apja élete volt, neki kell megoldani vagy éppen elrontani.
Később Astoria is csatlakozott hozzájuk, bájosan vett részt a beszélgetésben, ahogy egy igazi aranyvérű hölgytől elvárták. Bézs talárt viselt és azt a gyémánt nyakláncot, amit még Lucius adott Narcissának. Jó volt fia feleségén látni.
- Az mindenesettre meglepett, hogy a múltkori botrány nem került a címlapokra – a manók vezetője jelezte, hogy az ebéd elkészült, Astoria pedig engedélyt adott a tálalásra.
- Nem a véletlen műve volt kedvesem. Az összes nagy lap kapott egy kedves kis figyelmeztetést tőlem és a minisztérium sem örült volna, ha a kirakat párjuk botrányától lett volna hangos a sajtó, alig pár héttel az esküvő után.
- Miféle botrányról beszéltek?
- Hát a Lady Avary által generáltról. Apám én értem, hogy nem vagy teljesen megelégedve az új feleségeddel, de az a nő egyszerűen undorító és vállalhatatlan. Nála sokkal diszkrétebb szeretőt is választhattál volna – Draco hangjában érezni lehetett a neheztelés, és ha Astoria fel is háborodott apósa viselkedésén se szóval se tettel nem véleményezte. Közben felszolgálták a kagylólevest.
- Mit generált az a nő?
- Nem hallottad? – mind a két fiatal meg volt ezen döbbenve.
- Semmiről nem tudok! – amíg Cissa élet ő látta el társadalmi pletykákkal, amelyeknek időnként hasznát is vette, de azóta csak a legnagyobb botrányok jutottak el hozzá.
- Hermione, Ginny Potter és Luna Weasley pár hete együtt ebédelt London mugli részén, de Lysett Avary követte őket Augusta Monstro-val – Astoria megállt, nem igazán tudta mit is meséljen el még.
- Ahol jelenetet rendezett. Közölte a feleségeddel, hogy a szeretőd és hogy te mennyire elégedetlen vagy vele, hogy mekkora megkönnyebbülés, hogy elsőre megfogant, mert undorodsz tőle. Ahogy természetesen a gyermektől is – Draco mást is hallott, de azokban már annyi volt a feltételezés és a ferdítés, hogy inkább nem ismételte el. Lucius csak hallgatott.
- Én tudom, hogy ez egy kényszer kapcsolat, de biztos borzalmas lehetett Hermione számára – Astoria az eljegyzés követően többször találkozott a nővel és barátságféle alakult ki közöttük, de természetesen Astoria hűsége a Malfoyoknak szólt. – Terhes és a férje szeretője több tucat ember és a barátai előtt megalázta.
- Azt beszélik Potter és Weasley mikor meghallották mi történt szétátkozták az irodájukat.
Lucius-ban forrt a harag. Sok mindent el tudott képzelni Lysett Avary-ről, de ezt nem. Nem azért mert nem volt aljas vagy, mert nem akart minél többet belőle, hanem mert ez egy nagyon ostoba lépés volt a részéről.
Lysett azóta volt a szeretője, hogy Narcissa először kitiltotta az ágyából, de testi kapcsolaton kívül soha nem volt több közöttük. Soha nem osztotta meg vele az életét és a gondjait, egy alkalmat leszámítva. Harold Granger látogatása után olyan indulatba jött, hogy azt csak egy asszonyon volt képes levezetni. Utána pedig mesélt, a sértett harag kitört belőle, amit azaz ostoba ribanc fel is használt.
- Beszéljünk valami másról! – mondta Astoria, Draco pedig ejtette a témát.
A leves után, könnyű saláta, sült majd finom desszert következett. A társalgás viszont akadozott, bármivel is próbálkoztak. A kávé után Lucius elbúcsúzott tőlük és haza hopponált.
Késztetést érzett, hogy lássa a feleségét, hogy beszéljen vele. Bűnösnek érezte magát, egyáltalán nem ezt érdemelte a nő, nem volt úriemberhez méltó a viselkedése. Először a hálója felé indult, de aztán az ösztöneire hallgatva a könyvtár felé fordult. Meg is találta a lányt a kandalló előtt az egyik fotelben ülve. A lábait felhúzva egy takaróval maga körül, az egyik könyvvel a kezében, amit Luciustól kapott. Ezt nagyon jó volt látni.
Leemelt egy verseskötet az egyik polcról, majd odament a lányhoz. Nem szólt egy szót sem csak leült mellé. Választhatta volna bármelyik másik fotelt vagy kanapét, akadt belőlük jó pár, de a lány közelébe akart lenni.
Fél órát töltöttek el csendben egymás mellett. Időnként egymásra néztek, de nem szólaltak meg. Effi kamillateát és sós kekszet hozott a lánynak, amit hálásan megköszönt.
- Ez az ebéded? – a lány elég sápadtnak tűnt. És mintha fogyott volna.
- Nem bírtam magamba tartani az ebédemet. A keksz és a kamillatea megnyugtatja a gyomromat.
- Beteg vagy?
- Nem, de a reggeli rosszullétek nem csak reggel érkezhetnek.
- Nem vettél be gyomornyugtató főzetet?
- De igen, de figyelmeztetek, hogy nehogy túladagoljam.
- Értem – Hermione visszafordult a könyvéhez, de a tekintete már nem követte a sorokat. Lucius szóba akarta hozni az incidenst, de aztán úgy gondolta minek újra felkavarni az álló vizet. Egy mardekáros soha nem megy bele önként egy veszekedésbe. – Engedélyezem, hogy elmenj ahhoz a mugli gyógyítóhoz.
- Engedélyezed? – rántotta fel Hermione a szemöldökét. - Nem mintha szükségem lenne rá, de miért gondoltad meg magad?
- Te egy egészen más világból érkeztél, ahova még mindig erős szálakkal kötődsz. Időként megfeledkezem erről, és azt is megértem, hogy minél több szakember szájából szeretnéd hallani, hogy a gyerekünk jól van.
- Ki vagy te és hol van Lucius Malfoy? – Hermione becsukta könyvét és a mellettük lévő kisasztalra helyezte.
- Közel sem vagyok olyan bigott, mint gondolod.
- Dehogynem! – Hermione mosolygott. Nem nagyon és nem olyan nyíltan, mint a barátaira, de akkor is mosoly volt. Lucius szépnek találta a mosolyát, de a szemeit még inkább. – Éppen ezért tudom milyen nehéz volt ez neked. Tudod nem rég jöttem meg a Weasley-ktől és Molly mondott pár érdekes dolgot nekem. Nem csinálhatjuk végig úgy ezt a házasság komédiát, hogy mindenért egymás torkának ugrunk. Sokat ártok magamnak és a babának is, ha folyton ideges vagyok és emésztem magam – Lucius tudta, hogy most Lady Avary-re is gondol. – Te egy aranyvérű vagy. Tiszteled a hagyományokat, sok dolog, ami neked természetes nekem idegen és fordítva.
- Mit javasolsz?
- Egy békés együttélést. Nyugodtan kérdezz a baba felöl, nem titkolok el semmit – aztán elhallgatott, nem úgy mint aki végzett, hanem mint aki erőt gyűjt. – Tudom, hogy a lányom nem vált ki belőled olyan érzéseket, mint Draco, de hálás lennék, ha megpróbálnád legalább egy kicsit szeretni – kezét a hasára helyezte. Remegő szájával, fiatal arcával és homályos tekintetével úgy nézett ki, mint egy törékeny virág.
- Nekem számít a gyermek. Az enyém.
- Választottam neki nevet, a mugliknál sokszor az anya nevezi el a babáját – az aranyvérűeknél a mindenkori családfő, de Lucius nem emelte kifogást ellene, mivel neki még meg sem fordult a fejében, hogy elnevezze. S tekintve, hogy Draco még nem is létező első gyermekét már tudta, hogy fogja elnevezni ez szégyennel töltötte el.
- Mit választottál? – remélte, hogy nem valami borzalom. A muglik olyan középszerűek tudnak lenni, ha nevekről van szó.
- Aurora Joy.
- Aurora Malfoy – ízlelgette a nevet, többször kimondta magában és tetszett neki.
- Aurora Granger-Malfoy – így már annyira nem volt szép a csengése, de Lucius akarta először a két családnevet. Meg kell különböztetni a két ágát a családnak. – De csak Rorynak becézem.
- Szép és erős név. Van jelentése.
Nem tudtak többet mondani. Pár percig kínosan hallgattak, majd jobbnak látták visszafordulni a könyveikhez. Másnap délután Lucius ismét a könyvtárban találta a feleségét. Ugyan ott ült, ugyan az a könyv volt nyitva előtte, de most egy jegyzetfüzet is nyitva volt, amibe szorgalmasan írogatott. Annyira elmerült a munkájába, hogy észre sem vette mikor a férfi bejött.
Lucius ezúttal egy novellás kötetet vett le a polcról és leült a tegnapi helyére. Hermione csak ekkor vette észre. Meglepődött, de mikor a férje nem szólalt meg visszafordult a lapokhoz. Harmadik nap ismét ott ültek egymás mellett. Nem beszéltek és csak a könyvek változtak a kezükbe. Lucius számára annyira fontossá váltak ezek az órák, hogy tudatosan úgy rendezte a napi teendőit, hogy ott lehessen.
- Jövő héten ebédet tartok pár barátomnak – egy hét csendes olvasgatás után elérkezett az idő el újabb beszélgetéshez. – Minden hónapban egyszer összegyűlünk egyikünknél. Most én vagyok soron.
- Csak férfiak vagy a feleségek és barátnők is?
- Csak férfiak.
- Jó, ennek örülök – Hermione nem állt készen egy ebédre egy rakás aranyvérűre az asztala körül, akiknek a fele pár éve még aktívan az életére tört. – Kell valamit segítenem? – előző házassága idején Narcissa az ilyen alkalmakkor megtervezte a menüt, személyesen gondoskodott a dekorációról és apró ajándékokról, ami egyetlen férfit sem érdekelt igazából.
- Nem, semmit.
- Rendben. Mikor érkeznek a barátaid?
- 11 körül.
- Rendben, addigra én eltűnök – Lucius nem ezt akarta kihozni ebből, de nem tudott mit mondani vagy pontosítani, mert a felesége összeszedte a könyveit és pennáit és egyszerűen ott hagyta a férfit. Mind az a haladás, amit idáig elértek eltűnt. Luciusnak azaz érzése támadt, hogy ők ketten nem egy nyelvet beszélnek, de most először nem akarta annyiban hagyni. A könyvet a kanapéhoz csapta és a nő után indult. Olyan gyors volt, hogy még a lépcső előtt sikerült utol érnie.
- Most mégis mi rosszat mondtam? – elkapta Hermione karját és nem is engedte el.
- Tessék?
- Mondok neked valamit és erre megsértődsz!
- Én nem sértődtem meg!
- Akkor miért vonultál így el?
- Három óra van és négykor jelenésem van a nőgyógyásznál! Csak nem akartam mondani, mert tartottam tőle, hogy megint a fejemnek ugrasz! Lucius tudom, hogy nem ismersz, de hidd el ha nekem valami bajom van azt közölni fogom veled! – ez meglepte a férfit. Húsz évet töltött el egy olyan asszonnyal, aki mindig makulátlanul viselkedett, de ha valami mégis zavarta, akkor bezárkózott és képes volt napok vagy hetekig hallgatásával büntetni őt.
- Ez esetben elnézésedet kérem.
- Meg van bocsátva, de most már készülődnöm kell.