fejezet
Túlvilági érintés
Tonks nem maradt vacsorára, úgy volt vele, hogy éppen elég lesz holnap elviselni Billt és Fleurt. A leendő jegyespár - finoman szólva - nem rejtette véka alá az érzelmeit. Persze mi értelme finomkodni – gondolta - egyszerűen mást sem csináltak, csak nyalták - falták egymást. Fleur, a zavar legkisebb jele nélkül Bill ölébe ült, összebújva nevetgéltek a sarokban, csókolóztak a gyerekek és az egész család szeme láttára. Nymphadora többször belepirult abba, amit műveletek, mint ők maguk.
Nem hiszem el, hogy ennyire nem bírnak magukkal – morfondírozott miközben vetőzni kezdett –, hiszen felnőttek, legalább Mollyra és a gyerekekre lennének tekintettel! Amikor mi Remussal…- megakadt és hitetlenkedve megrázta a fejét - Lehet, hogy ezért zavar? Az irigység miatt fájdalmas látnom, mások boldogságát, szerelmét?
Egy szál pólóban ledobta magát az ágyra és lehunyt szemmel arra gondolt, amikor ők csókolóztak elbújva Black- ház sötét zugaiban. Remus sokkal figyelmesebb volt annál, hogy zavarba hozzon másokat, de azért néha ők is egymásba feledkeztek, de legalább nem a többiek előtt…
Mintha csak egy kaput nyitott volna ki, áradni kezdtek az emlékek, letaglózták, felemelték, a földre sújtották. Könnyek égették a szemét. ostobán azt hitte, ha nem gondol rá, nem foglalkozik vele túl lesz rajta… de hiába teletek a napok, azóta, hogy utoljára látta és a szíve még mindig csak egy vérző, lüktető seb volt. Nem úszhatja meg a fájdalmat, a szenvedést.
Szerencse, hogy nem kell naponta találkozniuk, ki tudja milyen őrültségeket követne el, hogy visszaszerezze. Hol lehet most? Idegen helyen, ellenségek között, veszélyben… Fázósan megremegett, aztán a párnájába temette arcát és hagyta, hogy az álom dédelgető keze kisimítsa belőle a fájdalmat.
A homokos tengerparton sétált, ahol annak idején Remussal jártak. Vajon miért jön mindig ide, amikor csak fájdalmat okoz magának, mi vonzza ide? Ha lehunyta a szemét, szinte hallotta a hangját, érezte az érintését.
A tengerpart kihalt volt, távolabb kopott szürke sziklák emeltek falat, unalmas szürkeségüket csak a rájuk telepedő zuzmók zöldes, sárgás, kékes foltjai törték meg. A hullámok morogva csapódtak a szikláknak, mintha panaszkodnának a szélre, amely újra és újra felkorbácsolja és ráuszítja őket a parti szirtekre. A homokos öblöt, ahol megállt két oldalról megóvták a sziklafalak, menedéket nyújtva a metszően hideg, sós széltől.
A szigetet bámulta, de nem volt mersze odamenni. Pedig talán találhatna ott valamit, Remus nyomát vagy legalább az emlékét. Ostobaság!- gondolta és lehunyta a szemét. Vajon létezik bájital, ami gyógyítja a szerelmi bánatot?
Mintha üres csigahéjak roppanásait hallotta volna maga mögött, aztán újra csönd. Kinyitotta a szemét, senki nem volt ott, még madarakat sem látott. Senki csak ő, a szél, a tenger, a sziklák. Leült és rajzolgatni kezdett a homokba. Gyerekként sokszor játszotta ezt, amikor magányosan, társak nélkül töltötte a nyarakat. Játszótársai a homokba rajzolt figurák voltak, amíg el nem mosta őket a víz, el nem hordta nyomaikat a szél. Eltűntek és ő egyedül maradt… Így tűnik el mindenki mellőle, a szülei, Sirius ….és Remus. Egy farkasfejet rajzolta a homokba.
- Engem felesleges lerajzolnod, én itt vagyok!
Meleg, vidám hang volt. Hátrafordult, Sirius állt a sziklának támaszkodva, arcán fanyar mosoly. Felállt és közelebb lépett:
- Te meghaltál és én csak álmodom az egészet!
- Hát mindig csodálatosan éleseszű voltál, Nymphadora! - csipkelődött kedvesen Sirius – Bár hozzá kell tennem, hogy elég udvariatlan dolog arra figyelmeztetni valakit, akivel beszélsz, hogy ő már nem él!
Nymphadora felnevetett, annyira boldog volt, hogy újra látja, nem törődött a józan ésszel, nem kutatta tovább, hogyan lehetséges ez. Siriushoz lépett és átölelte, a férfi gyengéden megsimogatta a haját és ő felnézett rá. Most azt a zabolátlan, ifjú varázslót látta maga előtt, akiért kislányként annyira rajongott. Az öltözéke is más volt, mint amit megszokott: farmer és fehér póló, soha nem látta így, mugli ruhákban. Sirius leült a homokba és ő mellételepedett.
Beszélgetni kezdtek semmiségekről, régi emlékeket, történeteket idéztek fel és Nymphadora úgy érezte még életében nem volt ennyire nyugodt és derűs.
Mezítláb gázoltak a hideg vízbe, a parti sziklán megtörő hullám lefröcskölte őket. Sirius mint egy játékos kölyökkutya megrázta a fejét, hosszú hajából szikrázó cseppekben szóródott szét a víz. Az idő mintha megállt… vagy inkább visszafelé folyt volna.
Aztán váratlanul elbújt a nap és minden elkomorult. Amikor Nymphadora újra fel nézett már a régi Siriust látta maga mellett. Fehér bő ujjú ingben, sötét kárminszín mellényben, szűk fekete nadrágban, hullámos vállig érő hajjal, rövidre nyírt szakállal. Arca sápadt volt, komor - aggodalom tükröződött rajta. A kezébe fogta az ő kezét és így szólt:
- Kérlek mond el Remusnak, amit a farkasokról hallottál tőlem!
Tonks megrázta a fejét:
- Miért nem mondod el te magad?
- Nem tudok vele beszélni, a farkas miatt és Adelinda szerint a vér köteléke nélkül egyébként sem lehetséges…
- Ő ki?- kérdezte Nymphadora kíváncsian.
Sirius mintha zavarba jött volna:
- Hát ez elég bonyolult… Majd egyszer elmondom. A lényeg, hogy megbízhatsz benne! A legfontosabb az, hogy tedd meg, amire kértelek! - szólt és megszorította a karját, mintha kényszeríthetné, hogy engedelmeskedjen.
- Nem láttam már hetek óta és ha rajtam múlik így is marad!- válaszolta ő dacosan és fázósan összehúzta magán a kardigánját.
Az ég elsötétült és füstszürke felhők száguldottak a szél hátán a tenger fölé.
- Makacs vagy, mindig is az voltál! De ez most nem játék!- kiáltotta dühösen Sirius, hangja túlharsogta a süvítő szél és a nyugtalan tenger moraját. – Tudom, hogy szereted és ezen most az élete múlik!
Nymphadora arcába már szúrós szilánkokként vágódtak a vízcseppek, az ég fenyegetően felmordult a feje felett, sirius keze görcsösen szorította a karját...
- Nagyobb szüksége van rád, mint korábban bármikor!
- Ha találkoznék is vele és elmondanám neki, akkor se hinne nekem!- szólt a lány lehajtott fejjel.
- Csak mondj el neki mindent!- kiáltotta a varázsló, de a hangja mintha a távolból jött volna elhalkult, az ég dörgésétől alig hallotta az utolsó szavait.
Sirius hosszú haja éjfekete lángként lobogott a szélben, a fogai kivillantak, ahogy még vigyorogva odakiáltott:
- Ne aggódj, hamarosan találkoztok majd! –egy szempillantás múlva már nyoma sem volt.
Ő ott maradt egyedül, a tomboló elemek között, a szél és a tenger nekitámadt mintha el akarnák űzni, az eső feltámadó erővel vert végig a hátán, mint egy szöges korbács. Aztán az eget elsötétítő fellegekből villám csapott le közvetlenül mellette, hogy úgy érezte megsüketül.
Rémülten, hevesen dobogó szívvel ült fel az ágyában.
Hajnalodott. Dideregve fogott egy törölközőt és elindult a fürdőszobába…
Már csaknem dél volt éső az Odú kapuja előtt toporgott. Nem akarta a kandallót használni, ahhoz túl sok időt töltött a készülődéssel, bár maga sem tudta volna megmondani, hogy miért. Talán csak nem akart szánakozó pillantásokkal találkozni és újabb kellemetlen megjegyzéseket hallani Fleurtől vagy másoktól. és a készülődés legalább ideig-óráig elterelte a gondolatait.
Megpróbálta kitörölni a fejéből a különös álmot. Csak a bűntudat, vagy a képzelete tréfája az egész - nem tud megbirkózni Sirius elvesztésével… El kell választania a valóságot és az álmokat, ha nem akar belebolondulni! - győzködte magát egészen addig, amíg a jobb karján észre nem vette Sirius ujjainak a nyomát. Hát innen már tényleg egyenes út vezet a Szent Mungó zárt osztályára - gondolta magába roskadva.
Megpróbálta kontyba csavarni egérszínű haját és közben megfogadta, hogy ha valóban találkozik Remussal elmond neki mindent, amit álmában hallott. Másnak úgysem mondhatná el, és ő talán tud valamiféle magyarázatot adni… Ha nem akkor legalább Sirius békén hagyja, végül is csak arra akarta rávenni, hogy adja át az üzenetet.
Végigtúrta a szekrényét és tanácstalanul bámult, néhány elegánsabb ruhájára. Ritkán öltözött ki, ha tehette inkább metamorfált az kényelmesebb volt, egyszerűbb. Végignézte a ruhákat, de bármelyiket is próbálta maga elé, mindben szánalmasan festett. Végül egy egyszerű szabású hosszú, fáradtrózsaszín selyemruhát választott. Még anyjától kapta évekkel ezelőtt, aki azt remélte, hogy ehhez talán nem rágógumi-rózsaszín hajat választ majd - hát csalódnia kellett.
Felvette és úgy vélte elviselhető látványt nyújt, a fáradtrózsaszín mellett legalább nem tűnt zöldes árnyalatúnak az arca. A tükör előtt állva azért megállapította, hogy Fleur könnyedén túlragyogja majd, sőt alighanem Molly is, hacsak nem a szivárványszínű, maradék fonalakból kötött, lebernyegét ölti fel ismét - gondolta fanyar mosollyal. Az órára nézett és az Odú elé hoppanált.
Az ebédlő nemcsak a tisztaságtól ragyogott, ahogy belépett elkápráztatták a csillogó - villogó díszek. Az ikrek kitettek magukért, az U alakban elrendezett asztal betöltötte a nappalit, amit ezen alkalomból legalább háromszorosára növeltek. Az asztalfőn ülő jegyespár feje felett egy színes gömbökből álló, szőlőfürtre emlékeztető szív lebegett. Ebből szalagok íveltek a mennyezetre függesztett gömbökhöz, amelyeket kicsi, arany Cupidók díszítettek. a falakon színes szalagok és csokrok. A teríték is szemkápráztató volt, színes üveg tányérok és kelyhek szikráztak a lámpák fényében. Nymphadora örült, hogy legalább a terítő fehér. Az ablakok előtt prizmák lógtak, amelyek sziporkázva törték meg a beáradó fényt.
Nymphadora csak ámuldozott, az egész meseszerűnek tűnt. Bár az ő ízlésének kicsit túlzó volt és édeskés, mégis szájtátva állt meg az ajtóban. Az ikrek éppen lefelé tartottak a lépcsőn és úgy tűnt elégedettek művük hatásával. Szokatlanul elegánsak voltak: fekete pantallót viseltek, zsabós fehér inget, színes brokátmellényeket, amelyeknek hajtókáit szemfájdítóan bonyolult cirádák díszítették.
- Szia Tonks,…
- …örülünk, hogy eljöttél! - üdvözölték egymás szavába vágva.
- Anya mindjárt jön…
- …csak most sikerült rábeszélnünk, hogy ne szivárványnak öltözzön!- gúnyolódott Fred.
- Szerencsére belátta, hogy a ruhája nem megy a dekorációhoz - tette hozzá George.
- Még szerencse, hogy elhoztuk azt a ruhát Madam Malkintól! - kacsintott a testvérére Fred. Nymphadora felnevetett:
- Igazán nagyon rendes volt tőletek!
- Hát igen, valakinek gondolnia kell a részletekre is! - vigyorgott George.
- Mi a véleményed a kreációnkról? - mutatott körbe önelégülten a testvére.
- Ööö…grandiózus! - vágta rá némi gondolkodás utána boszorkány.
- Hmmm, jó szó! - jegyezte meg George.
- Igen felhasználhatnánk a reklámban! Ehhez mit szólsz? „El akarja kápráztatni a vendégeit? Válassza a Weasley- féle Szivárvány és Égi Áldás Komplett Party Készletet! Grandiózus látvány, szórakozató meglepetésekkel, amelyek garantáltan felejthetetlenné teszik az estét!
- Ez a legújabb termékünk! – magyarázta Fred a boszorkány felé fordulva – Nagyon vicces, a legunalmasabb családi összejöveteleket is feldobja!
- Temetésre nem ajánljuk!- kacsintott George.
Nymphadora magában megfogadta, hogy rendkívül óvatos lesz és minél nagyobb távolságot igyekszik tartani a díszektől.
- Mindjárt mutatok valamit! – vigyorodott el Fred - Tessék ülj csak le! - udvariasan kihúzott egy széket, amin egy sárga párna virított.
- Látom, még nem jártál a fészer felé - jegyezte meg mellékesen George.
- Igen én sem látok rajta égésnyomokat! – állapította meg komoly képpel Fred – Charlie ugyanis elfelejtette kiírni a fészerre, hogy sárkánytároló.
A boszorkány gyanakodva nézett az ikrekre, aztán egy hirtelen mozdulattal megragadta a citromszín párnát és a földre dobta, közben előrántotta a pálcáját. A párna füstölögni kezdett és a maró lilás füst facsarni kezdte az orrukat. Néhány percnyi közös trüsszögés után könnyes szemmel ültek le az asztal mellé.
- Nagyon elővigyázatos vagy Tonks! - jegyezte meg elismerően George.
- Úgy látszik nem eléggé - felelte a boszorkány a könnyeit törölgetve.
- Szerencsére a vendégek többsége nem ilyen gyanakvó! Van még robbanós, fröcskölős, nyögős, olyan ami macskává változik és persze a klasszikus pukkanós - sorolta George büszkén. - De ne áruld el senkinek!
- Á, a világért sem rontanám el a mulatságot! - kacsintott Nymphadora.
Mrs Weasley jött le a lépcsőn:
- Örülök, hogy eljöttél, Tonks! Charlie is megjött, a Mennydörgőt is hozta, pontosabban az hozta őt, most fenn vannak Billel! – Molly arca ragyogott a boldogságtól, de az elegáns sötétzöld ruhában láthatóan feszengett kissé…
- Molly, ez gyönyörű! - mondta ő és a boszorkány elpirult a dicséretre.
- Én mondtam, hogy ez túlzás, de a fiúk rám erőltették. Talán ha felveszem fölé a kötényt…
- De, anya!- nyögött fel George.
- Semmi anya! Még valami baja esik ennek a gyönyörű ruhának! Fogadok, hogy legalább 6 galleonba került! - mondta azzal kivonult a konyhába.
- A kötényt csak bízzátok rám! - súgta Nymphadora és követte Mollyt.