15. fejezet
Látogatás a világ végén
Lupin csak néhány napot töltött az odúban. napközben általában a maga útját járta. Könyvtárakban kutatott, az antikváriumokat bújta, Mrs. Gibsont látogatta meg vagy varázslókat, boszorkányokat keresett fel, akikről úgy gondolta a segítségére lehetnek. Néhány dolgot megtudott ugyan, de az idő sürgetett és a kép sehogyan sem akart összeállni – úgy érezte, egy helyben toporog. Dumbledore csak egy hét múlva üzent neki.
az igazgatói iroda komorabbnak, sötétebbnek tűnt, mint amikor utoljára itt járt. Dumbledore a galérián álldogált és kifelé nézett egyik kezével az ablakkeretet támasztva, kissé meggörnyedve. Remus hirtelen öregnek és fáradtnak látta. Vagy csak a fény játéka miatt látta így? Úgy tűnt Dumbledore nincs tudatában a jelenlétének. egyedül jött, Minerva felkísérte és kinyitotta neki az ajtót. ő egy ideig bizonytalanul álldogált, nem akarván megzavarni az igazgatót az elmélkedésben, végül leült egy öblös fotelbe és a falon függő portrékat kezdte nézegetni. Roxfort egykori igazgatói most éberen bámultak rá, néhány boszorkány izgatottan sugdolózni kezdett, mások elhagyták a helyüket, hogy egy másik festményen bukkanjanak fel újra. Nem tudta mire vélni az izgatottságukat, de zavarba jött a rászegeződő pillantásoktól és inkább a könyveket kezdte böngészni, amelyek a lépcső melletti ébenfa polcon sorakoztak.
- Hamarosan indulunk Remus, csak egy bagolyra várunk. A varázsló, akit meglátogatunk a világtól elzárkózva él, és nem akarok váratlanul, hívatlan vendégként beállítani! – szólalt meg hirtelen Dumbledore, mintha már egy órája beszélgetnének, és csak mellékesen magyarázkodna a késedelem miatt. Amikor hátrafordult az igazgató már az íróasztalnál ült. Félhold alakú szemüvege mögül nézte, szeme élénken csillogott, mégis mintha árnyék felhőzte volna tekintetét. Mint amikor az átvonuló felhők eltakarják a napot, árnyékba borítva a földet.
Dumbledore elővett egy díszes kódexet:
- Ez Írországból származik, kelta mesék és mítoszok vannak benne. Találtam egy történetet, amiben szerepel fehér farkas, de talán jobb lesz, ha ezt is visszük magunkkal…- szólt elgondolkozva és becsukta a könyvet.
Ekkor látta meg a kezét. Olyan volt mintha megégett volna, fekete és élettelen, mint egy megperzselt ág. Egy díszes gyűrű csillant az ujján, az igazgató követte pillantását, aztán mellélépett és az ép kezével megfogta a vállát:
- Sikerrel jártam és ez sokat jelent. de nekem, is mint mindannyiunknak, meg kell fizetnem az árat. Nem kell aggódnod értem Remus, már jól vagyok!- szólt szelíden és a kandallóhoz lépett.
Lupinnak eszébe jutott a nap, amikor évekkel ezelőtt ő mondta ugyanezt Harrynak. Azóta minden megváltozott… vajon mikor lesz vége a háborúnak, és hányan élik túl? És ő köztük lesz-e?
Nem is ez a kérdés, hanem, hogy elvégzi–e a feladatát, amire rendeltetett!
Nymphadora álmai - erről is beszélnie kell Dumbedore-ral. Amit hallott az csak megerősítette az elhatározását. Már régóta várta az alkalomra, hogy jóvátegye saját létezését. Most a cél előtt, mégis megtorpant, már nem tűnt annyira vonzónak a halál gondolata. Lenne kiért élnie… Sirius jutott eszébe, kettejük közül ő a szerencsésebb, hiszen neki megadatott a szerelem. Sirius bár sok lányt ismert, egyet sem vett komolyan és ő csak tavaly tudta meg, mi volt az oka. Fájt, hogy ennyire félreismerte a legjobb barátját. És még Adelindától sem tudta megszabadítani, kudarcot vallott, pedig megtanulták a legerősebb visszaűzéseket, tisztító varázsokat - mindhiába. Sirius nem tudott megszabadulni tőle, mint ahogy a roxforti évei alatt sem. Akkor is árnyékként követte, mintha a Black- család Sirius után kinyújtott keze lett volna. De valami megváltozott. Sirius talán már nem küzd ellene?
Megrázta a fejét, már ő is kezd megbolondulni. Ha alaposabban belegondolt szédítő és ijesztő volt a tudat, hogy Sirius valahol távol tőle, számára elérhetetlenül még létezik. Vajon rá is ez vár, vagy ez csak a Rosier-átok hatása?
Dumbledore kinyitotta az ablakot és beengedte az apró macskabaglyot, egy kis erszény volt a madár lábára kötve és egy pergamen. Az erszényből egy érmét húzott elő, amelynek nyomata farkast ábrázolt. Az igazgató kibontotta a pergament, elolvasta, biccentett aztán Lupin felé fordult:
- Ted Tonkshoz megyünk, vár bennünket…- Remus szólni akart. – Ő Nymphadora apja és nekem régi jó barátom! Talán kényelmetlennek érzed majd ezt a találkozást, de erre most nem lehetek tekintettel. Mindenképpen szükségünk van a segítségére!
Komolyan Remusra nézett:
- Igen, mindent tudok rólatok, és még azt sem mondhatom, hogy ehhez különösebb erőfeszítéseket kellett tennem. Hogy honnan? A rend tagjaitól, de még rájuk sem volt igazán szükség. Hiszen Nymphadoráról és rólad is mindent le lehetett olvasni… De erről majd egy más alkalommal beszélünk! A pénzdarab egy zsupszkulcs, csak egyszer használható - mondta és az érmét felé nyújtotta.
Engedelmesen megfogta, de szinte alig érezte a rándulást és pörgést még mindig a Dumbledore szavai jártak a fejében, és az, hogy még ő sem tudhat mindent.
Az utolsó két találkozásuk emlékét, mint valami kincset őrizgette magában.
Egy furcsa, szabálytalan kövekből kirakott teraszra érkeztek. Nagyon hideg volt, az ég hihetetlenül tisztán és kéken feszült felettük. Lupin a terasz szélére lépett, nem volt korlát, úgy tűnt, mintha az egész építmény a semmiben támaszkodott volna. csak végtelen mélységet látott és az alattuk úszó felhőket. A távolban égbe nyúló kék hegyek, tetejükön hósipkával. A ház, amelynek a teraszán álltak, szabálytalan terméskövekből épült bizarr épület volt, kiugró tornyokkal, különös formájú ablakokkal. Volt az épületben valami szertelenség, mintha a véletlen játéka dobálta volna így össze a darabjait, mégis harmónia sugárzott belőle és játékosság. Az ívelt ajtóban egy gyérülő hajú, mosolygó varázsló állt:
- albus, milyen öröm újra látni téged! - lépett Dumbledore felé és a kezét nyújtotta.
A kézfogás, ölelésben végződött. A varázsló, aztán Lupin felé fordult:
- Bemutatnád a fiatalembert, Albus?- Remus majdnem hátrafordult, de még időben észbe kapott, hogy Ted Tonks rá célzott
Ahogy közelebb lépett rájött, hogy a férfi idősebb, mint első pillantásra gondolta, de a korát nem tudta volna megbecsülni.
- Remus Lupin!
- Ted Tonks! – tett eleget a formaságoknak sietve Dumbledore. – És most lássuk, mire jutottál!
Remus nem emlékezett rá, hogy valaha is látta ennyire türelmetlennek Dumbledore-t.
- Hát, ha azonnal bele akarsz vágni, akkor jobb, ha elkerüljük Andromédát és egyenesen a dolgozószobámba megyünk.-mutatta az utat Ted Tonks
Egy kanyargó lépcsőn indultak fel, a falon lévő fáklyák meggyulladtak, ahogy elhaladtak mellettük. Végül egy furcsa, faragott, kilincs nélküli ajtó előtt álltak meg. A varázsló egy kézmozdulattal kitárta és beléptek a szobába. Hatalmas ablakon áradt be a derengő fény, ahogy beléptek gyertyák lobbantak fel mindenütt. Falak mellett könyvespolcok, a szoba közepén egy hosszú asztal. Egyik végén egy karosszék és két díszes faragású ülőalkalmatosság, az asztalon mézbor és karcsú kelyhek. A bútorok és tárgyak eltérő stílusúak voltak, de mind letisztult formájú, egyszerű. A padlón és minden szabad felületen könyvek álltak halmokban, a sarokban egy láda pergamenekkel tele, egy állványszerű mennyezetig nyúló polcon, furcsa szerkezetek, edények pihentek. A asztalon kikészítve hevert néhány pergamen.
- Találtam néhány dolgot, ami a segítségünkre lehet, de először szeretném, ha Remus… szólíthatlak így fiam? - Lupin zavartan bólintott. – megosztaná velük az emlékeit. így nem befolyásolják az én elméleteim az ítéleteteket, és nem torzítanak az emlékeken sem.
- Legjobb lenne, ha magunk is látnánk…- így Dumbledore
Ted Tonks bólintott:
– Én is erre gondoltam! Persze, csak ha belegyezik, hogy belenézzünk az emlékeibe…
- Hát a merengőt nem hoztam el…- tárta szét a kezét Dumbledore. - Marad a legilimencia!
Remus szóhoz se jutott a rémülettől, ebben a helyzetben képtelenségnek tűnt kizárni az agyából a Nymphadorával kapcsolatos emlékeit. Pedig azokat kizárólag magnak tartogatta és nem akarta megosztani senkivel. Elképzelni sem tudott annál kínosabb helyzetet annál, hogy Dumbledore akaratlanul is tanúja lesz a kettejük szerelmeskedésének, illetve most már tudott, mert Nymphadora apja is ott volt.
És éppen ő sietett a segítségére:
- Arra semmi szükség, Albus! Merengőt beszerezni szinte képtelenség, ezért inkább megpróbáltam készíteni egyet. Nem lett ugyan tökéletes, de azért megteszi! - mondta vidáman. – És arra is gondolnunk kell, hogy fiatal barátunk talán nem szívesen osztaná meg velünk minden emlékét… - kacsintott Remusra, aki elpirult zavarában.
Majd egy pálcamozdulattal, odalebegtetett egy hatszög alakú medencét. az merengő borostyánból készült és rúnavésetek díszítették. Áttetsző folyadék aranylott benne.
- Ugyanúgy kell használni, mint a hagyományos merengőt…
Lupin elővette a pálcáját, elmélyült az emlékeiben és kiválasztva az első képet, amit Garm falujáról látott, kihúzta az ezüstös emlékszálat. ahogy a folyadékhoz ért, az opálossá majd fehérré vált. Mindhárman a medence fölé hajoltak. Lupin megborzongott. újra végigélte, ahogy Garm előtt áll, hallotta hangját, látta, ahogy megérinti, mégis mintha mással történt volna mindez. Az érintés után az emlékek összezavarodtak, a képek megremegtek. A két idősebb varázsló összenézett, aztán félrevonultak, amíg ő visszatöltötte az emlékeket a fejébe.