A reggeli napfény melege lágyan simogatta bőrömet, így kellemes volt az ébredés. Sajnos az alvás már kevésbé, mivel Alfred folyamatosan ütött-rúgott álmában, emiatt nem igazán tudtam aludni. Nagy nehézkesen kinyitottam szememet, s a mellettem fekvő fiút végigmérve, észrevettem az alig látszódó borostáját… Mi a fene? Mikor lett neki?
Végigsimítottam a saját államon, és csalódva jutott tudatomra, hogy nekem nincs, és nem is volt.
- Ennyivel érettebb, mint én? Elvesztettem a bátyi méltóságomat – fejemet fogva felültem, majd kikászálódtam az ágyból.
Az órára néztem, aztán ásítva a fürdőszoba felé vettem az irányt.
- Lassan mennem kell a gyűlésre – sóhajtottam, és rögtön nekiláttam a mosakodásnak.
Hirtelen megjelent az egyik tündérbarátom:
- Szia Arthur!
- Jó reggelt, Tangle!
- Hova mész ilyen korán?
- A konferenciaterembe.
- Miért?
- Mert el kell készítenem a rajzot.
- Értem. Hát, jó munkát Arthur!
- Köszi!
Azzal eltűnt. Na, ilyen egy vidám, boldog reggel!
Mosolyogva léptem ki az ajtón, és elindultam a gyűlés helyszínére. A terem szokás szerint még üres volt, tehát hozzáláthattam a feladatomhoz. Pár óra elteltével megérkezett Francis.
- Bonjour!
- Jó reggelt – ásítottam, és befejeztem a rajzot.
- Ennyire izgalmas volt az éjjel? – szinte le lehetett olvasni a képéről, hogy miről fantáziál.
- Nem, te barom! Alfred miatt nem tudtam aludni, mert egész éjjel rugdalt álmában.
- Óh! Alfrednél aludtál? Milyen romantikus! Két férfi együtt az éjszakában, ráadásul egy ágyban!
- Mégis mikor mondtam, hogy egy ágyban aludtunk?
- Miért? Nem?
Oké, tényleg egy ágyban aludtunk, de nem történt semmi… Azon a homlokcsókon kívül.
Éreztem, ahogy arcom kissé elpirosodott, amikor a csókra gondoltam. Végigsimítottam az ajkaimon, tudván, hogy az ő puha bőrét érintették.
- Minden oké? – pislogott rám Francis.
- I-Igen! - szégyenemben magamra húztam a zöld köpenyemet.
Eközben megérkezett Alfred is, aki fülig vigyorogva lépett be a terembe:
- 'Reggelt!
- Bonjour!
- Ez mi? – bökött rám Alfred, majd a nagy súlyával - amit a sok hamburgernek köszönhet -, rám ült.
- Az Arthur – sóhajtott Francis.
- Óh! Helló, Arthur! – felállt, és azt követően lerántotta a rákvörös arcomat takaró köpenyt – Miért viselsz ilyen gáz cuccokat? Még az egyenruhádnál is rosszabb.
Már megint kezdi? Nem bánnám, ha felhagyna a gúnyolódással.
- Most az egyszer igaza van Alfrednek… Igazán lecserélhetnéd valami olyan szépre, s egyedire, mint az enyém – szólalt meg Francis, aki bevágta a szokásos pózát, miközben idiótán kuncogott.
- Arra a szarra? – vihogtam.
Egy-két csipkelődés után egymásnak ugrottunk, amit a szokásos „harc" váltott fel. Alfred csak nevetett a háttérben, s moziban érezve magát elővette a hamburgerét és a kóláját, majd rajtunk röhögve enni kezdett.
Ahelyett, hogy neki áll zabálni, igazán segíthetne leütni ezt az idiótát!
A „kardozás" végeztével sóhajtva ledőltem az asztalra, ám Francis akkor sem hagyott békén, hátulról végigsimított a mellkasomon.
- Én is megvizsgálhatom minden kis porcikádat? – azzal a lendülettel fejbe csaptam.
- Mi a rákról beszélsz, te perverz idióta?
- Két férfi összemelegedéséről – felsimított a combomon, és a fülembe harapott.
Mérgemben épp leütöttem volna, de Alfred hirtelen magával rántott, és futni kezdett egy irányba.
- Elfelejtettem megmutatni valamit! Megnézed? Kösz! – bevágta a tipikus vigyort, és csak futott-futott.
Mi ez így hirtelen? Furcsa…