Remélem tetszeni fog nektek ez a fejezet!
A "rosso" vöröset jelent olaszul.
A Hetaoni csúnya dolog, Kiru... :c
Feliciano lehajtott fejjel, de biztos tartással érkezett reggel a munkahelyére. Ráköszöntek páran, mire felnézett és csak biccentett. Kevesen voltak. Kiku nagy papírkötegeket cipelt – neki nem a kora reggel volt a munkaideje, talán Ivan, a főnökük iderendelte a többieket is, hogy többet dolgozzanak.
Felicianónak szinte mindenen át kellett vágnia, hogy elérje az asztalát. Látta Felikset egy széken ücsörögni és maga elé bámulni, Nataliát a kijárat felé sietni, oldalán a fegyverével, a nyomozói részlegen Alfred beszélgetett az asztalnak dőlve Ivannal.
Feli leült az asztalához és ekkor tűnt fel neki, hogy Elizabeth nem ül vele szemben. Kiku egy újabb adag papírköteget dobott az asztalára, hogy kezdésnek azokat intézze el. Követte a tekintetét és szomorúan sóhajtott.
- Elizabeth szabadságot vett ki. Elvállalta, hogy vigyáz Gilbertre. Szegény depresszióba zuhant, ha egyedül maradna, még felkötné magát…
Feliciano biccentett. Gilbert helyett is meg fogja bosszulni Ludwig gyilkosát. Erről nem kell senkinek tudnia, ez csak rá tartozik. Valahogy meg kéne tudnia, ki volt a gyilkos, anélkül nem indulhat el semerre.
- Ha kell valami, csak szólj. – veregette meg a vállát Kiku.
Hát persze. Itt mindenki úgy bánik vele, mint aki bármelyik pillanatban főbe lőhetné magát Ludwig miatt. Pár napja még így is volt, de új célt tűzött ki maga elé. Egy olyan célt, ami fontosabb volt az önsajnálatnál. Ezzel tehetett valamit, az önsajnálattal csak magának ártott és a környezetének. Amikor ezt belátta, a mellkasában forró lánggal kezdett égni a düh.
Egy nagy tenyér telepedett a vállára, Feliciano pedig kapásból hátrafordult. Ivan a hirtelen reakciótól elrántotta a kezét és kedvesen elmosolyodott.
- Nyugodj meg, Feliciano Rosso.
Rosso. Csak Ivan hívta a vezetéknevén, talán azért, mert a főnöke volt. Feli még csak nem is a szüleitől örökölte ezt a nevet, árván nőtt fel, csak az árvaházban adták neki a Rosso-t, a vörös haja miatt.
Végignézett a főnökén. Ivan Braginsky leginkább egy vásári medvére hasonlított, akit megszelídített a gazdája, viszont mindig is ott maradt benne a vadállat, ami bármikor kitörhet. Ivan állandóan mosolygott, így csak sejteni lehet milyen hangulatban találták.
Ivan most sem hagyta el ezt a szokását, kedves arccal dőlt Feli asztalának.
- Jól vagy?
- Amennyire lehet. – bólintott Feli.
- Na igen… a többiek azt hitték, te is úgy végzed, mint Gilbert, és hónapokig fogsz egy sötét sarokban gubbasztani és nézegetni a régi képeket.
Feli elkerekedett szemekkel bámult rá. Az első napokon nem bírt ránézni semmire sem, ami Ludwigé volt. A képeket lefordította az asztalon, a ruháit pedig elpakolta nagy nehezen, és teljesen összekönnyezve őket. Azóta sem vette elő őket, bár azóta úgy érezte, már képes lenne rá. Valami megváltozott benne, amikor bosszút esküdött.
- Nem tudom, hogy érzel most… - folytatta Ivan – de ha szeretnéd, megnézheted Ludwig utolsó bevetésének anyagát.
- Anyagát? – vonta fel a szemöldökét Feli.
- Még mindig nem tudjuk, ki volt a harmadik csapat, és ki volt a vezetőjük. Viszont… volt a helyszínen egy civil is, akit senki nem vett észre egészen addig, amíg a lövöldözés véget nem ért. Akkor halálsápadtan talált rá Kiku néhány doboz között bujkálva. Végignézte az egészet és le is videózta. Gondolom meg akarta mutatni a barátainak, hogy milyen lövöldözést látott… - sóhajtott – ostoba fiú.
Ivan elmerengve bámult ki az ablakon.
- Láthatom a felvételt? – kérdezte Feli.
- Ha készen állsz rá. – mosolyodott el Ivan.
Feli gondolkodás nélkül felállt, Ivan pedig intett neki, hogy kövesse. A nyomozói részlegre mentek, ahol, mint máskor is a táblákon sokszáz kép és jegyzet gyülekezett, várva, hogy megfejtsék őket. Toris egy bögre kávét kortyolgatva fordult feléjük, amikor meghallotta a közeledő lépteket. Megpillantva Ivant azonnal felállt. Toris egyike volt azoknak, akik féltek tőle.
- Csak meg szeretném mutatni Felicianónak a felvételt.
- Hogyne. – bólintott Toris, és már odébb is állt, elkezdett az egyik táblával bíbelődni. Ide-oda rakosgatta a képeket, aztán hátrébb lépett és hosszan figyelte az eredményt. Majd kezdte elölről.
Ivan megfogta Feli vállait és lenyomta a székre, amin az előbb még Toris ült, aztán gyorsan elkezdett a kattintgatni az előtte lévő számítógépen, majd másodpercekkel később bejött egy videó. Ivan felegyenesedett, Feli pedig feszülten figyelt.
A videó sötét volt, és nem is a legjobb minőségű, de Feli ki tudta venni, hogy a felvétel készítője néhány doboz mögött bujkál egy raktárépületben. A készítő magasabban volt a többi embernél, talán egy lépcső tetején, már majdnem a hatalmas ablakok szintjén volt. Lent két csapat ember állt. Feli megismerte Ludwigot, Gilbertet, Kikut, Alfredet és Nataliát. Szemben velük néhány szürke kabátos fickó volt. Ludwig előrelépett és felszólította őket, hogy adják fel magukat, tudják, hogy illegális drogkereskedelmet folytattak. Ez nem történt meg, a másik csapat fegyvert rántott, mire a rendőrök is. Csak álltak egymással szemben, nem lőttek. Aztán hirtelen csörömpölés hallatszott, ahogy az ablakok betörtek és nyolc fekete ruhás alak ugrott be, majd lőtt mindkét oldalra. Natalia elsütötte a fegyverét, de nem sikerült eltalálnia senkit. Aztán még egy lövés dördült, és Ludwig a földre zuhant, Gilbert pedig mellé vetette magát.
Felicianónak megrándult a szemhéja, de nem fordult el. Tudta, hogy Ivan még mellette van.
Ezután, ahogy jöttek, úgy tűntek el a fekete ruhás alakok. Gilbert a testvére fölé hajolt, rázta, ordított, de már mindenki tudta, hogy késő volt. A drogbanda tagjai közül többen is megsérültek, őket Natalia azonnal lecsukta, amíg Alfred hívta a mentőket. Itt pedig megszakadt a felvétel.
Ivan előrenyúlt, bezárta az ablakot aztán Felire nézett. A vöröshajú állta a tekintetét.
- Van egy fél táblánk a támadásról. – jegyezte meg Ivan, ahogy Toris mögé sétált és rámutatott a táblára – Megpróbáljuk kitalálni, ki állhat mögötte.
Feli megfordult a széken, aztán felállt és megvizsgálta a feltűzött képeket. A videóból lettek kivágva, mind a nyolc alakról külön. Azt éppen nem figyelte, melyikük lőtte le Ludwigot.
- Ki végzett Ludwiggal? – kérdezte.
Ivan kinyúlt és rábökött egy képre. Egy olyan alak volt rajta, aki ugrásból érkezett a földre, egyik lába már a talajon van, a másik még a levegőben. A két kezével megtámasztja magát, az egyik alatt pisztoly volt. Arcát sapka és egy fekete kendő takarta, de Feli így is az eszébe véste az alak testét, a megvillanó barna szemeit és az égnek álló göndör fürtjét. Megjegyezte, hiszen meg kellett találnia. A lehető leghosszabb ideig nézte a képet. Szóval te vagy az. Le foglak vadászni.
Ivan rátette a vállára a kezét, Feli pedig hátrafordult.
- Őszinte részvétem. Tudom, mennyit jelentett neked Ludwig.
Nem, nem tudja. Ludwig több volt neki, mint minden.
- Köszönöm.
Ivan elmosolyodott, aztán elhagyta a szobát. Toris megkönnyebbülten fellélegzett. Feliciano csak egy pillantást vetett rá, aztán visszament dolgozni az asztalához. Mert igaz, hogy az első dolog a bosszúja volt, de mégis el kellett végeznie ezt a feladatát. Miközben az űrlapokat töltötte ki, azon gondolkodott, vajon hogy találhatná meg a gyilkost. Bármikor felismerné, már csak annyiból, amennyit látott. Az eszébe véste minden porcikáját.
Tehát csak rá kell akadnia valahol, onnét pedig könnyű lesz kideríteni a személyazonosságát. Ezzel a gondolattal firkálta végig a papírokat, abban a reményben, hogy előbb elengedik és nekikezdhet a keresésnek.
Persze nem aznap találta meg, de minden nap ezt hajtogatta magának munka közben: ma megtalállak. Ma megtalállak és megöllek. A többieknek sejtelme sem volt róla, hogy milyen gondolatok járnak a fejében. Ugyan kinek is jutott volna eszébe, hogy a drága, törékeny Feliciano szinte felrobban a bosszúvágytól?
A napokból hetek, a hetekből hónapok lettek. Feliciano késő estig barangolt a városban, bejárta minden szegletét, benézett a legtöbb ház ablakán, remélve, hogy összefut a gyilkosával. Végig élénken élt benne a képe.
Egy napon vásárt tartottak a főutcán. Az egész nap tömve volt programokkal, Felicianot pedig szerencsére nem küldték ki, hogy felügyelje a rendezvényeket így szabadon járkált egyszerű civilként a standok között, a tömeget kutatva.
Egy éve Ludwiggal jött ki erre az ünnepségre. Végig a karjába kapaszkodott, hogy ne hagyják el egymást, a nap végén pedig hazamentek és felmentek az emeletes tömbházuk tetejére, hogy végignézzék a naplementét. Feli Ludwignak dőlt és minden annyira békés és szép volt…
Miközben Feli ezen gondolkodott és zsebre tett kézzel sétált, hirtelen megtorpant, mert az utcán feltűnt valaki, aki kísértetiesen hasonlított arra, akit már hónapok óta keresett. A göndör barna fürtje most is az égnek állt, a barna szemei pedig forogtak, ahogy a fejét csóválta a mellette sétáló fickó miatt.
A legfurcsább az volt, hogy Feli ikertestvére is lehetett volna. Feliciano biztos volt benne, hogy ő az. Ő kellett, hogy legyen. A testalkata és a szemei pontosan megegyeztek a képen látottakkal.
Mellette egy barna hajú, zöld szemű, mosolygó férfi sétált és éneklő hangon mesélt valamit. Egyre közelebb értek Felihez. A vöröshajú fiú behúzódott az egyik stand árnyékába, előhalászta a mobilját és készített egy képet a párosról, majd rögtön el is küldte Torisnak, hogy derítse ki, ki ez a fickó és aki mellette sétált. Torisank ezen szolgáltatását eddig még főleg csak Elizabeth vette igénybe, még azelőtt, hogy összejött volna Gilberttel. Addig, ha meglátott egy helyes fiút az utcán, csak lefotózta és küldte is Torisnak, így pedig megtudhatott mindent, amit akart a kiszemeltjéről.
Ludwig gyilkosa, és a másik fickó elsétáltak Feliciano előtt. A fiút olyan rettenetes düh öntötte el, hogy puszta kézzel le tudta volna gyűrni a gyilkost. De még várni akart, tudni akarta, hogy ki ez és miért tette. A fiú haragja levezetéseként csak a kezében tartott fagyitölcsért roppantotta össze.
Értetlenül meredt a kezén lefolyó folyadékra aztán úgy döntött, hazamegy. Ahogy számolta, Toris sebességével, mire hazaér, már választ is kaphat a gyilkos ügyében.
Gyors léptekkel sétált haza, majd futott fel a lépcsőházban, végül a lakás ajtajának támaszkodva vette elő a telefonját. Toris válaszolt.
A neve Lovino Vargas, ott lakik a város szélén a nagyapja, Romulus Vargas hatalmas kúriájában. Hihetetlen mennyire hasonlítasz rá! Aki mellette sétál, Antonio Fernandez. Róla nem tudtam sokat kideríteni, külföldi.
Feliciano elvigyorodott, ahogy olvasta a sorokat. Hát megtalálta. Végre megtalálta azt, aki elvette tőle Ludwigot! Hirtelen olyan ötlete támadt, amivel csak még jobban kiteljesítheti a bosszúját. Végezni akart Lovinóval, de előtte… el fogja venni tőle azt, aki a legkedvesebb számára.
Sejtem, hogy nem könnyű. Csak annyit tudok javasolni, hogy tartsatok ki egymás mellett a bátyámmal, ilyen helyzetben a család nagyon fontos tud lenni. Tudom, nehéz lehet feldolgozni, de az élet megy tovább nélkülem is. Kérlek, Feli, ne egyél hetekig csak tésztát – vagy miattam csak krumplit és kolbászt. Nem tesz jót hosszútávon, és nem szeretném, ha gyomorrontásod lenne.