A Vargas család soha nem volt teljesen tiszta a rendőrségi aktákban. Többször is gyanúsították már őket illegális fegyver és kábítószer kereskedelemmel, de bizonyítékok híján mindig megúszták. Ivan nagyon dühös lett, amikor ezekre visszagondolt. Az a család mindig mindent nyomtalanul eltüntetett és élték tovább a jómódúak életét. Továbbá a városban pletykák terjengtek elveszett Vargas-fattyakról is. A család feje, Romulus Vargas ifjúkorában igen kicsapongó életet élt, ezt a fia, Remus is örökölte. A rossznyelvűek szerint, miután Remus felesége meghalt Lovino születése után, egész Európában fellelhetők lennének az utódjai.
Feliciano, azután hogy kiderítette Ludwig gyilkosának személyét, már mindent megtudhatott a Vargasokról. Torisnak nem mondta el felfedezését, a férfi pedig belenyugodott abba, hogy Felit azért érdekelhette a Lovino kiléte, mert nagyon hasonlítanak egymásra. Ha Feli elmondta volna valakinek, mit tudtak volna segíteni? A Vargasok megint eltüntették volna a bizonyítékokat, és a bíróság mi alapján ítélt volna? Feli szerint a képen látható maszkos alak Lovino Vargas. Ennyi. Ez nem bizonyíték. Ha Feliciano elmondta volna Ivannak, a férfi felhúzta volna magát, és elmormolta volna mosolya alatt, hogy „már megint a Vargasok" aztán megtiltotta volna Felinek a további cselekvést, amíg nem szereznek bizonyítékokat.
Felinek nem kellettek bizonyítékok. Ő nem börtönbe akarta juttatni Lovinót, hanem a pokolba, a hozzá legközelebb álló emberrel együtt. Viszont azt nem tudta, ki lehet. Elsőre Antoniót mondta volna, de Lovino apjáról szóló pletykák alapján arra jutott, hogy talán több személlyel is kavar egyszerre, és nem biztos, hogy csak férfiakkal.
Tehát Feli figyelni kezdte a Vargas-kúriát és Lovinót. Minden egyes szabadnapján és minden nap munka után odament, és miután megtalálta azt a pontot, amit a kapu kamerái nem látnak, megállt és várt. Ha a kovácsoltvas kapu kinyílt, Feli feszülten figyelt. Ha autó hajtott ki, a benne ülő embereket kutatta, ha pedig valaki gyalogosan sétált ki a kapun, és nem mellesleg Lovino volt, hát Feliciano követte, bármerre is ment.
Újabb hosszú hónapok teltek el így, de Felicianónak egy cseppet sem számított. Már a fejébe vette, hogy megöl két embert. Lovinót és Antoniót.
Ahogy az idő múlt, Feliciano biztos volt benne, hogy Antonio az a személy, aki Lovino számára a legfontosabb. Lovino általában vele hagyta el a kúriát, és vele sétálgatott esténként. Bár az utcákon nyilvánosan utálta a spanyolt, egy idő után biztossá vált Felicianoban, hogy ez csak egy makacs álca, amit azért mutat mindenkinek, hogy ne kelljen elismernie, szereti Antoniót.
Pár alkalommal Feli látta, hogy a párocska elmegy egy házba a városban és együtt töltenek egy éjszakát. Kicsit utánajárt, ez a ház is Vargas tulajdonban volt. Antonio és Lovino mindig az emeletre mentek és heves csókcsatába kezdtek, aminek az vetett véget, hogy Lovino megkérte Antoniót, hogy húzza el a függönyt. Feliciano talált egy tűzlépcsőt, ami a szomszédos ház tetőjére vitt, itt pedig csodálatosan el lehetett bújni és be is lehetett látni Lovinóék szobájába. Hányszor mosolyodott el gúnyosan, miközben figyelte őket és Ludwigra gondolt!
Feli döntött. Ebben a házban fogja meggyilkolni Antoniót, orvul, de Lovino szeme láttára fogja lelőni. Látni akarta közben az arcát, látni akarta a kétségbeesését, ami az ő arcára is kiült, amikor Kiku eljött hozzá. Csak az volt az egyetlen gond, hogy nemhogy fegyvertartási engedélye, még fegyvere sem volt. Minek is egy olyannak, aki csak az irodában üldögél naphosszat?
Valahonnét pisztolyt kellett kerítenie. Ludwignak nem volt otthon, ezt biztosan tudta. A rendőrségről bajos lenne eltulajdonítani egyet, ha észreveszik, Ivan azonnal kifaggatja. Akkor mégis honnét szerezhetne pisztolyt, ami nem tűnne fel senkinek?
Gilbert.
Neki volt engedélye és fegyvere is. Azóta nem jött be dolgozni, mióta Ludwig meghalt. Tehát három hónap híján egy éve. Elizabeth szerint, aki egy percre sem tágított mellőle a depressziója idején, azt mondta, már van olyan jól, hogy ne akarja megölni magát. Elizabeth már nem a rendőrségen dolgozott. Keresett egy közelebbi munkahelyet, hogy azonnal mehessen Gilberthez, ha annak szüksége van rá.
Ha minden igaz, Gilbertnek még megvan a pisztolya, hacsak Elizabeth nem dugta el valahova előle. Feli reménykedett, hogy nem így van. Mindig is jóban volt Ludwig családjával, Elizabeth pedig mellette dolgozott, tehát bármikor szívesen látták.
Fel is hívta a lányt, aki megengedte, hogy náluk vacsorázzon. Este Feliciano egy csomag tésztával és négy doboz német sörrel csöngetett be hozzájuk. Mindig ez volt a kis ajándékcsomagja, amit vitt nekik.
Elizabeth ajtót nyitott és elmosolyodott, ám Feli tekintetét már nem kerülte el, hogy a szeme megvillan, ahogy végignéz rajta.
- Gyere csak be, Feli! – tárta szélesebbre az ajtót és már kérdés nélkül vette ki a kezéből a csomagot – Hogy vagy mostanában?
- Megvagyok. – mondta Feliciano, halványan elmosolyodva. Persze, boldog volt. Amint megszerzi Gilbert pisztolyát, nekikezdhet a bosszújának, az pedig nagy örömöt fog hozni neki. Olyat, amit nem érzett Ludwig óta.
- Jó látni, hogy mosolyogsz. – mondta Elizabeth – Már Gilbertből is ki tudom csikarni, ez nagy előrelépés… menj csak a konyhába, ülj le, én hozom Gilbertet!
Feliciano engedelmeskedett és leült az asztal egyik felére, az ő helyére. Mellette mindig Ludwig ült, Ludwiggal szemben Gilbert, mellette pedig Elizabeth. Ludwig soha többé nem eszik velük. Soha nem süti le a szemét Gilbert kínos viccein, és nem próbál kitérni Feli hirtelen jött szeretetrohamai elől.
A keze ökölbe szorult az asztal alatt, a tekintetét pedig elfordította az ajtó felől, hogyha a lány visszatér, ne a csalódott szemét lássa. Mindig olyan könnyen olvasott mások testbeszédéből... erre rádöbbenve újra előrenézett. Nem fog semmit sem mutatni Elizabethnek. Neki sem kell tudnia milyen gyilkostól szabadítja meg Feli a világot.
Elizabeth mosolyogva belépett a konyhába, oldalán Gilberttel. A férfi belekarolt a lányba, és sötét karikákkal a szeme alatt nézett Felicianora. A haja kócos volt és zilált, vörös szeme nem csillogott még úgy sem, mint amikor rosszkedvű volt. Azért valami mosolyfélét mégis megpróbált az arcára erőltetni.
- Helló, Feli.
- Szervusz, Gilbert.
Amíg Elizabeth tálalta a vacsorát, addig Feli elbeszélgetett Gilberttel olyan formaságokról, mint az időjárás, milyen a német sörgyárak helyzete és hogy Ivan még mindig Felit ugráltatja-e ha nehéz dolgokat kell felcipelni az emeletre.
A lány mindenki elé egy nagy tányér nokedlit pörkölttel. Magyar recept alapján készülnek az ételei – Elizabeth mindig hangoztatta. Gilbert soha nem ellenkezett, Feli pedig finomnak találta ezeket a finomságokat.
Miután Feli megevett mindent, amit Elizabeth elé rakott, úgy érezte, eljött az idő a cselekvésre. Felállt és közölte, hogy elmenne a mosdóba.
Gyors léptekkel kifordult a konyhából és végigment azon a rövid folyosón, aminek a végén a fürdő és Gilbert dolgozószobája volt. Feliciano tudta, hogy Gilbert is olyan volt, mint Ludwig. Ugyanúgy gondolkodtak, tehát Feli azonnal bement a dolgozószobájába és az íróasztalhoz lépett. Egy számkódos lakattal volt lezárva a fiókja. Feli innét már biztosan tudta, hogy abban van a fegyver. De mégis mi lehet a kód?
A kezébe vette a kicsi lakatot, ami a német zászló színeiben pompázott. Négy szám. Gilbert. Mi lehet? Felinek nem kellett sokáig gondolkodnia, hogy forgatni kezdje a számokat. 1…0…0…3. Ludwig születésnapja, október három. A lakat egy kattanással kinyílt, Feli pedig remegő kézzel húzta ki a fiókot. A folyosóról beszűrődő fényben felfénylett a pisztoly mattfekete markolata. Mellette egy doboz lőszer volt.
Kinyúlt és a kezébe vette, majd a másik kezével a zsebébe csúsztatta a lőszert. A keze remegett. Tényleg fegyvert lop a barátaitól… de Ludwigért teszi. A pokolra küldi Lovinót, méghozzá Ludwig bátyjának pisztolyával.
A fegyvert az inge alá rejtette, aztán gondosan visszazárta lakattal a fiókot. Gyorsan átsietett a fürdőbe és lehúzta a vécét majd még a csapot is megnyitotta, a biztonság kedvéért. A hideg víz alá tartotta a kezeit és döbbenten meredt rájuk. Remegtek. De miért? Már eldöntötte. Fél? Talán csak izgul, ennyi az egész. Gilbert biztos nem fogja keresni mostanában a pisztolyt. Csak annyi a dolga, hogy észrevétlenül kicsempéssze innen, és Elizabethnek se tűnjön fel semmi.
Visszament és leült az asztalhoz. Magára erőltetett egy vidám mosolyt, és megpróbált teljesen elfeledkezni Ludwigról. Gilbert társaságában ez nehezen ment, mintha Ludwig még mindig ott ült volna Feli mellett és csak nézte volna őt azokkal az átható kék szemeivel… mint aki mindent tud…
Megborzongott. Amint elmegy Elizabethtől és Gilberttől, újra a bosszújára koncentrálhat. Persze akkor is Ludwigra gondolt, de akkor máshogy.
Még egy fél órát maradt- beszélgetett a lánnyal, Gilbert pedig néha közbeszúrt egy-egy bólintást. Feli arra jutott, tökéletesen végrehajtotta a tervét. A férfi alig nézett rá, Elizabeth pedig önfeledten csacsogott.
Amikor Feli felállt, hogy indulna, Gilbert elköszönt, Elizabeth pedig kikísérte a fiút az ajtóig. Feli szembefordult vele, hogy elköszönjön, ám a lány olyan fürkésző tekintettel bámult rá, karba font kézzel, az ajtófélfának támaszkodva, hogy Feli torkára forrt a szó.
- Feli, valami megváltozott benned. – mondta Elizabeth komolyan – Miután lezajlott Ludwig temetése… olyan irracionális vagy.
Feliciano nem válaszolt. Egy pillanatig még a cipőjét bámulta, aztán felnézett a lány szemébe. Állta a tekintetét.
- Mondd csak, mikor főztél utoljára tésztát?
Feli kinyitotta a száját, de rájött, hogy nem tud visszaemlékezni, mikor volt az utolsó alkalom.
- Gondoltam… az csak egy dolog, hogy nekünk hozol. – bólintott a lány – Aggódom érted, Feliciano.
- Ez kedves, Elizabeth. – mosolyodott el Feliciano, de valójában most a háta közepére kívánta, hogy valaki figyelje, a bosszúja nem tartozott másra – De nem kell, itt van neked Gilbert is…
Elizabeth bólintott és még pár hosszú pillanatig egymás szemébe néztek. A lány tekintetéből Feli azt olvasta ki, hogy ezzel az egymásra bámulással nem nyugtatta meg, sőt.
- Akkor én azt hiszem, indulok. – mondta lassan Feli.
- Rendben. – lökte el magát az ajtófélfától Elizabeth – Tudod, hogy szívesen látunk máskor is. Jó éjszakát.
- Jó éjt!
Feli elfordult és elindult a sötét úton. Sokáig nem hallotta az ajtó csukódását, addig úgy ment, mintha karót nyelt volna. De amikor elfordult az első sarkon és még pont hallotta az ajtót, elengedte magát. A mellkasához nyúlt, a pisztolyhoz, ami a hevesen dobogó szíve fölött volt. Ezzel… ezzel fog véget vetni Lovino nyomorult életének.
Erre a gondolatra egy igen ijesztő, őszinte vigyor ült ki az arcára. Ha bárki látta volna ezen az éjszakai utcán, valószínűleg elbújt volna, mintsem elé álljon.
Jelenleg még nem tudom, hogy fog végződni az életem. Drága Feliciano, nagyon bízom benne, hogy túl tudsz lépni rajtam. Jól tudod, nem vagyok a szavak embere, abban sem vagyok biztos, hogy írásban át tudom neked adni mindazt, amit szeretnék.