Feli volt a világ legelégedettebb embere az elkövetkezendő napon. Majd az utána következőn is. A rendőrségen Feliks még meg is jegyezte, hogy mintha jobb színben lenne. Feli csak mosolyogva biccentett neki. Aztán eltűnődött, hogy a rendőrségen senki nem beszél új gyilkosságról. Nem csak az ő részlege, úgy senki sem. Talán a Vargasok megpróbálják eltussolni? Mégis miért tennének ilyet? Nem lenne rá okuk. Vagy talán Lovino annyira bolond, hogy egyedül akar rátalálni.
Ezekre a kérdésekre már a gyilkosság harmadik napján válaszokat kapott, amikor Ivan mindenkit a bemutatóterembe hívott. Senki sem tudta mire fel ez a nagy felhajtás, csak vészhelyzetben szoktak összeülni. Feli leült Alfred és Toris közzé és igazán nem tudta, mit gondoljon erről az egészről. Csak nem róla van szó? Nagyon remélte, hogy nem. Még nem végzett Lovinóval, még nem kerülhet bajba!
- Hé, szerinted mi történhetett? – fordult felé Toris, aki eddig a másik oldalán ülő Felikssel vitatta meg ezt. Aztán áttértek Feliks póni gondozási szokásaira.
- Fogalmam sincs… - csóválta a fejét Feliciano – Valami nagy baj lehet, ha Ivan mindenkit idehívott.
Toris egyetértően bólintott, Feliks pedig elhajolt előtte, hogy mondjon valamit Felinek, ám ekkor Ivan is megjelent és az egész terem elcsitult és feszülten figyelt. Ivan megköszörülte a torkát és felemelt egy vörös szórólapszerűséget, amint vastag, fekete betűkkel állt valami, Feliciano azonban nem tudta elolvasni a helyéről.
- Ki nem látta még ezt? – kérdezte Ivan.
Feli és még néhány ember karja a magasba emelkedett. Feli nem lepődött meg magán. Nem szokta a hirdetéseket olvasgatni, bár abban még nem lehetett biztos, hogy ez egy hirdetés.
- Rendben… - intett Ivan, hogy levihetik a kezüket- ezzel van telepakolva a város. Nos, akkor felolvasnám azoknak, akik még nem látták: Nem tudom ki vagy, vagy miért tetted. Ő soha, még a légynek sem ártott volna, halált meg végképp nem érdekelt volna! Remélem most büszke vagy magadra, sikerült magadra haragítanod, ne hidd, hogy ölbe tett kézzel fogok ülni, azután amit tettél, te ördögfajzat! Elbújhatsz, vagy elfuthatsz előlem, de a végén már csak imádkozni marad erőd, mert le foglak vadászni! Az utolsó rész háromszor aláhúzva.
Feli megfeszült és a tekintetét Ivanra szegezte. Ez Lovino. Biztosan tudta.
- Tehát, mint később kiderült, Antonio Fernandezt három napja meggyilkolták, Lovino Vargas pedig szemtanú volt. A Vargas család – most először nem ejtette ki megvetéssel ezt a nevet – a szívén viseli az ügyet. Toris Laurinaitis és FeliksŁukasiewicz, a másik nyomozóknál már mindenki foglalt, titeket kérlek meg, hogy foglalkozzatok az üggyel.
Feliks és Toris, akik a nevük említésénél felálltak, most visszahuppantak a helyükre. Feliciano még mindig nem vette le a szemét az Ivan kezében tartott papírról. A keze remegni kezdett, és úgy érezte, minden szem rászegeződik a teremben és vádlón figyelik. Természetesen nem így volt, de Felinek csak ez a gondolat cikázott a fejében.
- A többiek is figyeljenek, egy új gyilkos van szabadlábon. Ha bárki bármit tud róla, ne habozzon elém, vagy a nyomozók elé tárni. – mondta még Ivan – Elmehettek.
Feli nem mozdult volna, amíg Alfred meg nem böki, hogy induljon már, menni szeretne. Feliciano a zsebébe süllyesztette remegő kezét, úgy tért vissza a munkához. Nem tudott teljesen rá koncentrálni. A szeme idegesen megvillant, amikor Feliks papírhalmokkal a karjában átsétált a szobán, vagy Ivan jött be ellenőrizni őket, hogy végzik a munkájukat.
Nem szabad félnie. Azzal csak gyanút kelt másokban. Talán azt hiszik, hogy azért ideges, mert megint meghalt egy olyan ártatlan, mint Ludwig… de nem. Mélyet sóhajtott és a keze lassan megállt, ő rá pedig hűvös közöny telepedett. Ludwig halála előtt nem hitte, hogy ilyen könnyen veheti az akadályokat. Elmosolyodott. Valóban megváltozott, de ez csak jó volt a bosszújához.
Azt azonban ki kéne találnia, hogy mit kezdjen most Lovinóval. Ő feljebb áll a ranglétrán, talán hamarabb rátalál ő, minthogy Feli végezni tudjon vele. Bár a ranglétra egy ilyen esetben nem sokat számított… Feli biztos volt benne, hogy eltüntetett minden bizonyítékot. A pisztoly nála volt, Lovinón kívül pedig senki nem látta a gyilkosságot. Az lehet az egyetlen gond, hogy a kúriánál nem vett észre egy kamerát és talán végig látták, hogy minden nap ott állt és figyelt, majd Antonio halálával eltűnt.
Nem. Biztonságban van. Ha egy kicsit is megváltozik ez az álláspontja, talán pánikolni fog. Feli nem akart pánikot, mert az a gyengeségét tükrözte, mint amikor Ludwiggal volt. Ludwig sokáig olyan esetlennek látta… és így fogadta el. Feli ezen mindig változtatni akart. Igaz volt, hogy bizonyos dolgokban ügyetlen, de nem mindenben. Mostanra sikerült ezt végre elfogadtatnia magával. A bosszúban eddig sikeres.
Miután lejárt a munkaideje, még mindig közömbös arccal sétált ki a rendőrségről és ment haza. Az utóbbi időben úgyis olyan kevés időt töltött otthon, nem ártana kitakarítani. A gardróbban még mindig benn vannak Ludwig cuccai, azokkal is kellene kezdeni valamit.
Elővette a portörlőt és a seprűt, majd megállás nélkül kezdett dolgozni. A gardróbot direkt a végére hagyta, talán attól félt, hogy előtörnek a régi emlékei Ludwigról. Pedig most igazán nem akart már emlékezni úgy. Ludwig elment. Nem akarta tovább siratni, őt most csak Lovino érdekelte.
Kinyitotta a gardrób ajtaját és letérdelt, hogy elrendezze a holmikat. Közben az agya még mindig kattogott. Valahogy találkozni akart Lovinóval. Szembesíteni akarta a bűnével.
Még egy pár napot várhatna ilyen hideg nyugodtsággal. Csak hogy húzza Lovino idegeit és érezze is Antonio hiányát. Ő is hónapokat várt, mire rátalált Lovinóra. Aztán használhatná az ő módszerét és készíthetne ugyanilyen szórólapokat. Talán kijön a városba és látni fogja, mert Feli biztos nem megy a kúria kőfalához, hogy teleragassza. Igen, ez jó terv.
Elhúzta a kezét, ám a keze megakadt valamiben. Ajándékdobozkának tűnt, és Feli nem emlékezett, hogy ide rakta volna valamikor. A fény felé fordította. Csak Ludwig tehette ide ezt a sötétkék dobozkát, ami alig volt nagyobb a tenyerénél. Óvatosan felnyitotta a fedelét és megpillantott benne egy kicsi karikagyűrűt.
Feliciano majdnem eldobta meglepetésében, aztán inkább csak a szája elé vette a kezét és bámult a kicsi ékszerre. Ezt Ludwig vette, ő még csak nem is látta. Ez azt jelenti, hogy Ludwig venni akarta venni a bátorságot és el akarta jegyezni.
Feli szeméből könnyek csordultak lefelé, amik azóta nem láttak napvilágot, amióta Ludwigot elföldelték. A szívét mardosni kezdte a bánat, Ludwig miatt… talán… talán, ha még élne, már rég összeházasodtak volna… olyan boldog lehetett volna az esküvőjük napja. Gilbert részegre itta volna magát Elizabethtel és együtt énekeltek volna valami baromságot Ivannal… Ludwig csak a fejét csóválta volna, aztán átkarolta volna Felit és belecsókolt volna a hajába. Feli nevetett volna és belefúrta volna az arcát a ruhájába, beszívta volna az illatát… és… soha többé nem váltak volna el.
Letörölte a könnyeit és mélyen beszívta a levegőt. Ha Lovino nem lett volna…
A harag lángja elnyomta benne a szomorúságot. A dobozkát erősen szorította, aztán letette a földre, de előtte még kivette belőle a gyűrűt. Úgy döntött, a gardrób még várhat. Felállt és az ablakhoz sétált. Felemelte a gyűrűt és átnézve rajta kinézett az utcára. Lovino már vadászik rá, pont úgy ahogy ő rá.
Elvigyorodott és az ujjára húzta a gyűrűt. Már nem kell sokat várnod, Lovino. Hamarosan a pokol tüzeiben fogsz égni.
Nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor először találkoztunk a felvételin. Majdnem megbuktál a vizsgán, aztán folyton a nyomomban jártál, kerested a társaságom. Örülök, hogy nem adtad fel és kitartottál mellettem. Te a magad módján vagy erős, Feli, és ugyanilyen erősnek kell maradnod továbbra is.