Feli nem hitte, hogy Toris és Feliks bármerre is elindulhatnak Antonio gyilkosságának ügyében. Ezt abból is gondolta, hogy amikor megkérdezte a mellette elhaladó Felikset, elég szomorú szemeket vágott hozzá, a fiú pedig sajnálkozva elmondta, hogy még nem találtak semmit a gyilkosról, csak hogy honnét lőhette le Antoniót. Aztán hozzátette, hogy azt is sajnálja, hogy nem derítették ki, kik voltak a harmadik csapat tagjai, akik Ludwigot lőtték le.
Feli csalódott arccal fordult vissza a munkájához, mire Feliks megveregette a vállát. Valójában Feli nem volt csalódott. Jó munkát végzett, nem csak Antonióval, hanem azzal is, hogy sikerült megtalálnia Lovinót. Hiszen csak meg kellett figyelnie az embereket, nem volt nagy dolog, mégis neki sikerült.
A munkahelyén kellett természetesem megtervezni a papírjának a szövegét. Mert ráért és amúgy is előbbvalónak hitte bármelyik más dolognál. Nem írta le persze, csak fejben tervezett. Úgy kellett fogalmaznia, hogy akárki ne értse, még odacsődült volna a fél város az Ördög válaszára. Felinek tetszett ez a név. Lovino ördögfajzatnak hívta, és amúgy is illett rá a vörös haja – na meg a tette miatt. Feli tudta, hogy a drogbandáknak saját elnevezéseik vannak egyes raktáraikra a városban. Szerencsére Feli már ismerte annak a nevét, ahol Ludwigot lőtték le. A Fúria. Azt is mondhatta volna, hogy ott akarta befejezni, ahol minden elkezdődött. Ezzel szembesíteni fogja Lovinót is. Tehát a Fúriában… éjfélkor… a közeljövőben egy napon.
Összerezzent, mivel Toris a vállára tette a kezét.
- Feli, elrabolhatlak egy percre?
Bólintott és felállt, aztán követte Torist, egyenesen az orvosi szobába, amit egyáltalán nem értett. Toris lenyomta őt az egyik székbe és az egyik szekrényben kellett turkálni.
- Miről lenne szó? – kérdezte Feli.
- Semmi komoly, csak egy kis vért szeretnék venni. – mosolygott hátra Toris. Felit nem nyugtatta meg.
- Miért? – vonta fel gyanakodva a szemöldökét.
Toris megtalálta a megfelelő tűt és közelebb húzott hozzá egy széket, amin ő foglalt helyet. Feli megpróbálta elrejteni a kétkedő pillantását. Már gyanúba keveredett? De miért kéne ahhoz az ő vére? Nem hagyott maga után nyomot.
- Antonio Fernandez szeretője Lovino Vargas volt. – mondta lassan Toris – Nagyon hasonlít rád. Mellesleg Lovinóról küldtél képet is, hogy ki ő.
- Igen. – bólintott Feli – De nem értem miért kell az én vérem az ügy előrehaladtához.
Toris meglepve nézett rá.
- Nem, nem az ügy miatt szeretném… csak egyszerűen érdekel, hogy van-e valami kapcsolat köztetek, érted, olyan, mintha ikrek lennétek. A nyomozáshoz kaptunk Lovino DNS-éből is, gondoltam itt az alkalom – mosolyodott el – Persze, csak, ha nem bánod. Egyébként… olyan komoly vagy, amióta Ludwig… tudod.
Feli elhúzta a száját és finoman vállat vont, miközben zavartan felnevetett.
- Igazán? Fel sem tűnt.
- Jót tenne neked, ha egy kicsit lazítanál. – mondta Toris – Pont akkor akartam szabadságot kivenni, amikor jött Antonio ügye… - sóhajtott – egy gyilkosság ügyének pedig nem jó későn nekiállni.
- Igen… szegény Antonio… nem ismertem, de azt mondják jó lélek volt. – mondta szomorkásan Feli.
- A légynek sem ártott volna. Nem is nagyon voltak utálói, ezért nem tudunk nagyon senkit se gyanúsítani. Lovino a legesélyesebb gyilkos. Talán volt valami feszültség köztük, amit már nem bírt legyűrni és inkább megölte a szeretőjét, majd gyilkosságnak állította be, idegen elkövetővel… - mondta elgondolkodva Toris, aztán észbe kapva gyorsan megrázta a fejét – Bocsáss meg, elgondolkodtam. Olyan furcsa eset.
- Ugyan, semmiség. – mosolyodott el Feli. Ez az egész beszélgetés egy nagy színjáték volt a részéről, viszont ez a mosoly őszinte volt. Azt jelentette, hogy jó munkát végzett, de még akkor is a rendőrség előtt akarta elkapni Lovinót. Az a Vargas úrfi az ő ügye volt.
- Szóval, nem bánod, ha csinálok egy DNS-tesztet? – kérdezte buzgón Toris.
Feli odanyújtotta neki a karját. Toris nem akart neki rosszat, csak önnön kíváncsiságát akarta kielégíteni.
- Semmi közöm nincs a Vargasokhoz. – mondta Feli.
- Hát, valóban furcsa lenne, ha kiderülne, hogy valójában te vagy minden földjük örököse. – nevetett fel Toris – De oldalági leszármazott még simán lehetsz.
- Valahogy nem akarok az lenni. – morogta Feli.
- Ó, Ivan miatt? Ivan biztos megértené, nagyon megértő… valahol mélyen… az ijesztősége mögött…
Toris már nem volt annyira biztos magában az Ivanról alkotott képpel kapcsolatban. Nem is mondott többet, csak dolgozni kezdett és pár perc múlva már készen is volt.
- Két napon belül meg tudom vizsgálni. – mondta mosolyogva – Majd értesítelek.
- Kösz… - mormolta Feli, ahogy otthagyta Torist és tovább gondolkodva a papír szövegén, meg is feledkezett az egészről. Hiszen, semmi kapcsolat nem fűzte a Vargasokhoz az enyhíthetetlen gyűlöleten kívül.
Amint hazaért, nyomban nekilátott az üzenetnek, ám hamar megakadt. A rendőrség nem hülye. Ivan tudta, hogy azt a vörös papíros üzenetet Lovino küldte, ha pedig ő is készít egy ilyet, és kitapétázza vele a várost, Torisék is rájönnek, nemcsak a találkozó helyére és időpontjára, hanem odaérve azt is, hogy ki a gyilkos.
Tehát először is Feli fogott egy borítékot, ráírta Lovino nevét, majd nyomtatott egy üzenetet, fekete papírra vastag fehér betűket.
A gyilkosa vagyok. A Fúriában, 21.-e, éjfél. Ügyelj rá, hogy kettesben legyünk.
Ördög
Talán nem a legjobb módja az üzenés. Talán Lovino csapdát sejt és nem egyedül jön, akkor pedig Feli fog először golyót kapni és nem Lovino. Felicianonak nem volt túl sok türelme minden egyes opciót végiggondolni. Lovino makacs akár egy öszvér. Jó eséllyel egyedül akarja elintézni vele ezt az ügyet. Ebbe belenyugodva Feli békésen ledőlt az ágyába. Huszonegyedike három nap múlva érkezik el. Még van bőven ideje.
Mégsem bírta sokáig a fetrengést, az éjjeliszekrényén fekvő boríték szúrta a szemét, tehát még aznap, sötétedés után felvette Ludwig egyik régi kabátját, ami mindig nagy volt rá, egy sálat, és a fejébe húzott egy kalapot, úgy sétált a Vargasok kúriájához és ejtette be a postaládába a levelet. Tisztában volt vele, hogy a kamera rögzítette, de nem igazán törődött vele, tudta, hogy felismerhetetlen. Három nap múlva pedig már nem fog számítani Lovinónak, hogy felismerje.
Huszadika estélye nem pont úgy alakult Feli számára, ahogy tervezte. Abban a tudatban kelt és feküdt, dolgozott, hogy Lovino is ugyanolyan feszülten várja a találkozást, mint ő maga. Viszont az aznap esti telefonhívás csak még jobban feszültté tette Felit és nagyon a háta közepére kívánta az egészet.
Toris hívta. Ezt már furcsállta Feli, általában üzenetekben beszélik meg a dolgaikat, a hívás csak fontos eseteknél van. Feli először nem tudta mit akar, aztán eszébe jutott a DNS teszt és rossz előérzettel vette fel a telefont.
- Igen, Toris?
- Nagy híreim vannak!
- Hallgatlak.
- Szóval… Antonio ügyében még mindig nem haladtunk igazán, viszont veled kapcsolatban egy nagyon érdekes dolgot derítettem ki!
Toris szünetet tartott, Feli pedig érezte, hogy még egy darabig húzná az időt.
- Ne fogd vissza magad.
- Oké, szóval a DNS-teszt eredménye szerint te is Vargas leszármazott vagy!
Feli nem válaszolt azonnal. Vargas. VARGAS. A falnak dőlt és hallgatott. Lehunyta a szemét és elszámolt háromig. Még nem kell kétségbeesni.
- Milyen ágon?
- Ez a legérdekesebb! Romulus Vargas unokája vagy, és Lovino testvére. Bár szerintem csak félig, tudod, az apja volt nagy hódító…
Feliciano visszafogta a zihálását. Lecsúszott a földre és valóságos hidegzuhanyként érte ez a óz információ. A vállai megereszkedtek, és hirtelen minden erő, minden magabiztosság kiszállt belőle.
- Biztos vagy benne?
- Teljesen, többször ellenőriztem. Na, mit szólsz?
- Mit kéne? – nyögte ki Feliciano.
- Hát, téged ismerve azt hittem már rohansz is a Vargasokhoz, hogy megtaláltad a családod…
Az a régi Feli volt. A régi Feli pedig most mélyen el van temetve Ludwig mellé.
- Mert ők elfogadnának... fattyú vagyok, ezért nem vettek magukhoz, mint annyi másik gyereket sem.
- Ó… valahol igazad van. Mégis, azt hittem, boldogabb leszel, tudom, hogy árvaházban nőttél fel…
De Ludwig itt volt neki. Ő volt a családja. Nem is kellett neki más, és most sem kell.
- Át kell gondolnom néhány dolgot. – mondta gyorsan Feli és meg sem várva Toris válaszát, letette a telefont.
Feli leejtette a kezét és eldobta a telefont a kezéből. Toris is a legjobbkor hívta. Lovino a fivére volt. A fivérének a szeretőjét gyilkolta meg és most a saját testvérét készül megölni.
Ez megrettentette. A gyilkosság bűn. A testvérgyilkosság még nagyobb, nem érdekel senkit, hogy csak féltestvérek-e. Felhúzta a térdeit és rájuk hajtotta a homlokát. Az elméjét elöntötte a pánik, ezzel azt jelezve, hogy a régi Feli mégsincs olyan mélyen, mint Ludwig. Ő most… egy rokonát akarta eltüntetni a föld színéről…
Nem! Nem szabad hagynia, hogy elhatalmasodjanak rajta az ilyesfajta gondolatok. Még, ha testvérek is, Lovino nem biztos, hogy tud róla. Honnan is tudhatna, azt sem tudja, hogy ki ölte meg a szeretett Antonióját. Hiszen nem is ismerik egymást igazán. Feli mindent tudott, amit kellett róla, Lovino viszont hozzá sem szólt, soha. De a testvére, mégis. Mit számít? Megölte Ludwigot. Megölte Feliciano életének értelmét és így Feliciano egy részét is. Ez bizony kegyetlenség.
Ő amúgy sem olyan, mint a Vargasok. Ők csalók, galád gyilkosok, Feli pedig… ő is gyilkos. De mégsem olyan, mint az a család. Nem, nem olyan. Ő egy békés életet akart a szerelmével az idők végezetéig, erre mit kapott? Egy bepofátlankodó fivért és egy halott Ludwigot. Amúgy is elvitte már a levelet Lovinónak. És? Egyszerűen nem megy el a találkozóhelyre. De már eldöntötte. Bosszút esküdött. Megölt egy embert. Nem fordulhat vissza. Nem fordíthat hátat Ludwignak.
Feli a lelke mélyén tudta, hogy Ludwig nem ezt akarná. Azt akarná, hogy túllépjen rajta. De ezt a gondolatot, azzal a tiltakozó hanggal is a szívében elnyomta a dühe és a gyűlölete. Bosszút áll és nem fog senki az útjába állni.
Elvigyorodott és felállt, hogy megkeresse az előbb elhajított telefonját és még jobban felkészüljön a holnapi napra. Mert akkor végre Lovino előbb vele, aztán a másik ördöggel táncolhat a pokolban.
Veled voltam a legboldogabb az életemben és még mindig nem tudok eléggé köszönetet mondani mindenért. Köszönöm, hogy ott ragyogtál mellettem mindig, köszönöm a vacsorákat, amiket főztél, és a sétákat, amiket együtt tettünk éjszaka.
A következő lesz az utolsó fejezet és azt csakazértis 21.-én fogom felrakni.