3. Fejezet
Godric's Hollow
Perselus Piton életében szinte először volt teljesen tanácstalan. Nem tudta, mit tegyen. Újra és újra előtte ülő fiúra nézett, aki üres, homályos szemmel meredt a semmibe, arcáról nem lehetett leolvasni semmilyen érzelmet. Már órák óta. Mióta megérkeztek erre az istenverte helyre.
„Mi a francnak egyeztem bele? Persze tudom. Egyfajta dicsőség. Én, Perselus Piton élek, ők, pedig nem. Egyik sem… Potter is, és az az átkozott Black is halott…"
Jelenleg Godric's Hollow egyik muglifogadójának vendégszobájában voltak, ahova azért tértek be, hogy időt nyerjen, míg kitalál valamit. De mit?...
Mióta megérkeztek a faluba a fiú megváltozott. A temetőbe még úgy ment be, mint ha kötélen húzná valaki. Lassan, meggörnyedve vonszolta magát. Piton sejtette, mi játszódik le a fiúban, ezért nem is szólt hozzá, csak nézte, ahogy megkeresi szülei sírját és csak áll… Szeme fájdalommal volt tele, ahogy nézte az elhagyatott sírt, amin csak két kopott felirat hirdette, hogy kik nyugszanak itt.
James Potter
1959-1981
Lily Evans Potter
1959-1981
Alig 10, maximum 15 perc elteltével a fiú testtartása megváltozott. Hirtelen kiegyenesedett, határozott léptekkel elhagyta a temetőt és elindult. Célirányosan ment, tudta mit és hol keres. A férfi meg akarta állítani, de amikor hozzáért a vállához megmerevedett. A gyerek arcából mintha valaki más nézett volna vissza. Ismerte ezt a tekintetet. Találkozott vele, nem egyszer…
A sötét nagyúr ragadozószerű, bosszúra éhes szemével, aki éppen a prédáját lesi…
Első gondolata az volt, hogy lebukott. A Nagyúr megszállta Harry Pottert és most tudja, hogy ő is itt van a gyerekkel. De nem, az nem lehet… A nagyúr most máshol van. Akkor meg most mi van?... A gondolatok ijesztő sebességgel kergették egymást a fejében.
De a fiú már nem vele törődött. Elindult a falu felé. Piton tisztes távolból, óvatosan követte. Mikor utolérte, a régen látott ház romjai előtt állt. Látszott rajta, hogy szabadulni szeretne valami látomás alól, de arcvonásai mást is tükröztek. Várakozást, mohóságot, izgalmat… és haragot.
Piton egyszerre rájött, mi történt a fiúval. Egyszerre éli át a 16 évvel ezelőtti tragédiát mind a saját, mind, pedig a nagyúr szemével. Lehetséges ez?... Még Dumbledore sem tudta pontosan, milyen kapcsolat van a fiú és… Ő közötte.
Érdekes látvány volt. Potter arca egyik pillanatban megrándult a fájdalomtól és talán a félelemtől, a másik pillanatban a gúny, a lenézés és a biztos győzelem feletti magabiztosság sugárzott róla. Aztán történt valami…
Harry hirtelen megrázkódott és összecsuklott a padlón, ami egykor talán a gyerekszoba lehetett. Nem tudni. Már csak romok voltak az egykor boldog család háza helyén.
Piton letérdelt a fiú mellé és megvizsgálta. Potter eszméletén volt, de sokkos állapotban.
Most itt ülnek a szobában, és fogalma sincs, mit csináljon., Gúnyolódjon? – nem biztos, hogy eléri a célját… Vigasztaljon? – nem igazán tudja, hogy kell csinálni… Még szerencse, hogy alig fél sarokra a Potter háztól itt volt ez a fogadó. Csak idáig kellett eltámogatni a fiút, aki ugyan a saját lábán jött, mégsem volt teljesen magánál.
Döntött… A fiú elé térdelt, és felemelte az állát, kényszerítve ezzel, hogy ránézzen.
- Potter, hallasz engem? Próbáld meg összeszedni magadat. – semmi reakció. – Mi történt? El tudnád mondani? Mit láttál?… A fenébe is, csinálj már valamit…- idegességében megrázta a vállát. Ez végre használt. A fiú, mintha egy rossz álomból ébredezett volna, szeme megrebbent, ijedten nézett körül.
- Hol vagyok? Mi történt? – hangja rekedt volt. – Kaphatnék inni? Szomjas vagyok… - szeme még mindig a távolba meredt, de már élőnek tűnt.
- Mire emlékszel? Tudod, hogy hol vagyunk? – kérdezte Piton, miután a fiú ivott pár kortyot ez elé tartott pohárból. Harry megremegett és bólintott.
- Igen, már emlékszem… - becsukta a szemét, úgy folytatta tovább – ott voltam a házunknál, amikor… amikor…. Szentséges ég, én tettem! Jaj, mit csináltam… Én voltam… én voltam… láttam…. megöltem… – ismételgette vég nélkül. Tágra nyílt szemmel folytatta: - Megöltem a szüleimet... Iszonyú gyűlöletet és haragot éreztem… Hogy mert szembeszállni velem bárki is… aztán láttam magamat… még kicsi voltam, ott voltam kiságyban… anya is ott volt… Egy zöld villanás, aztán már csak az üresség, a hideg, a csend, a magány, és a kétségbeesés jött. Már tudom, mit érzett Voldemort… - motyogta kicsit megnyugodva – nem én voltam, hanem ő, de én is ott voltam benne. Nem tudom érthető-e ez? Mint a kígyóban, ami megtámadta Mr. Weasley-t. Egyszerre láttam mindent kívülállóként és Voldemortként is.
Összevonta a szemét, úgy folytatta. – Volt ott még valaki Voldemorton kívül. Alacsony, kicsit zömök alak ritkás, fekete hajjal. Ő nem ment be a házba. Féregfark volt az. Ő vitte oda, ő mutatta meg a házat…
Piton sokáig nem mozdult. Mikor végül megszólalt, a hangja rekedt volt.
- Aznap este a nagyúr összehívta a halálfalókat. Közölte, hogy már másnap olyan hatalom birtokában lesz, amit senki még csak el sem tud képzelni. Akkor láttam köztünk először Féregfarkot. Addig sosem mutatkozott köztünk. Azóta már tudom, hogy szinte a születésed óta kémkedett nagyúrnak. Amikor mindketten dehoppanalták, már tudtam, hova indulnak. Nem tudtam, mit tegyek. Mire értesítettem Dumbledore-t már késő volt. A mai napig nem tudom, milyen csellel vette rá Black-et, hogy kiadja a címet.
Én tudom. – sóhajtotta csendesen Harry. – Nem Sirius volt apámék titokgazdája, hanem Petigrew. Senkinek, még Dumbledore-nak sem mondták meg, hogy az utolsó pillanatban cseréltek. Sirius úgy gondolta, hogy Peter-re senki sem fog gyanakodni, és Ő egyébként is Lupin professzorra gyanakodni.
- Kérdezhetek valamit uram? – tette hozzá óvatosan. A férfi bólintott. – Mi az oka, hogy végül is elárulta Voldemortot és a Rendnek kezdett kémkedni? Mi az az ok, amiért az igazgató ennyire megbízott magában?
Piton nyelt egyet. – Talán tényleg itt az ideje, hogy mindent megtudjál. Egy részét talán már ismered is… amikor megtudtam, hogy a nagyúr hogyan is értelmezi azt az elhangzott, átkozott jóslatot, rájöttem milyen őrült, vagyok. Igen, valamikor azért léptem a nagyúr szolgálatába, mert hatalomra vágytam, és bosszút akartam állni apádon és Black-en hét év megaláztatásért… és még másokon... Úgy gondoltam, hogy majd a Nagyúr segítségével elérek mindent, amit akarok. 18 éves voltam. Mire észbekaptam már késő volt, megjelöltek, és nem volt kiút. Bolond voltam. De soha nem akartam, hogy anyádnak, vagy egy gyereknek baja essen miattam… Amikor a nagyúr parancsára jelentkeztem tanárnak a Roxfortba, Dumbledore sejtette, mi vagyok, mégis felvett tanárnak. Valószínűleg azért, mert így legalább tudta, hogy ki a kém és mindig szemmel tudott tartani. Aztán, amikor megszületett két gyermek is, akire illett a jóslat megijedtem. Nem akartam, hogy egy gyermek vére is a kezemhez tapadjon. Felajánlottam Dumbledore-nak, hogy kémkedem neki és Ő védelmet kínált cserébe. Én vittem a hírt, hogy a nagyúr a halálod, a te halálod akarja…. Azt is felajánlottam anyádnak, hogy leszek a titokgazda… persze tudtam, hogy Potter sohasem fogadná ezt el… Aznap éjjel Albus jelenlétében megesküdtem anyád emlékére, hogy megbosszulom a halálát, és téged megvédelek…
Harry értetlenül pislogott. Mi ez a szöveg, hogy „nem akartam, hogy anyádnak baja essen", meg „megesküdtem anyád emlékére" és hogy „megvédelek"… - azt hiszem nem értem, szólalt meg végül hangosan. – Mi van az anyámmal? Hiszen maga megvetette őt is, nem csak az apámat, vagy Siriust…. mocskos sárvérűnek nevezte.
- Tévedsz – felelte halkan Piton – soha életemben nem ismertem anyádnál jobb lelkű, nála kedvesebb teremtést. Várj –emelte fel a kezét, mikor látta, hogy Harry közbe akar szólni. Ami az emléket illeti, amit a merengőmben láttál...(Harry feszélyezetten kezdett mozgolódni) nos azt tényleg sajnálom. Valóban gyűlöltük egymást apáddal, és mindent megtettünk, csak azért, hogy bebizonyíthassuk, különbek vagyunk a másiknál. Abban a kiszolgáltatott helyzetben, amit láttál… szóval, hogy is mondjam… szégyelltem volna, ha egy lány, főleg, ha éppen ő siet a segítségemre. Ez volt a legnagyobb sértés, ami az eszembe jutott…
Én kedveltem Lilyt, nagyon is. Ő kedves volt és szép. Mindenkihez volt egy-két kedves szava, még hozzám is. Lumpsluck professzor összejövetelein titokban őt figyeltem. Nagyon tehetséges volt. Lumpsluck állandóan versenyeztetett minket bájitalból, hogy vajon melyikünk lesz gyorsabban kész, melyikünk ügyesebb… Aztán már csak azt vettem észre, hogy apáddal jár…
Néhány másodperc csönd után Harry döbbenettel vegyes dühvel a hangjában kérdezte:
- Csak nem azt akarja ezzel mondani, hogy maga titokban szerelmes volt az anyámba?
Alig észrevehető bólintás volt a válasz.
- Bár apádat és a bandáját továbbra sem bírtam, anyádnak sosem akartam ártani, ezt el kell hinned. És mindez már nagyon régen történt.
A vallomás súlya alatt mindketten sokáig hallgattak. Harry mérlegelte volt tanára minden szavát, a férfi, pedig elmerengett a múlton. Végül Harry törte meg a csendet.
- És most hogyan tovább?
A férfi, pedig örült a témaváltásnak.
– Sokáig nem maradhatunk egy helyen. A Rend bizonyára már keres téged, és nekem is megvannak a magam kötelezettségei. Úgy vélem, az lesz a legjobb, ha holnap hajnalban elmész Weasley-ékhez, és ott is maradsz az esküvőig. Addig kitalálom, milyen módon tudunk kapcsolatban maradni úgy, hogy erről más ne tudjon. Erről jut eszembe… – tette hozzá a megszokott fagyos modorában – A Rend nem tudhat arról, hogy találkoztunk. A Nagyúrnak szándékában áll, hogy minél több rendtagot foglyul ejtsen. És nem csak ránk nézve lenne végzetes, ha a Nagyúr fülébe jutnának bizonyos dolgok…
Dumbledore igazgató elmondta, hogy beleegyezését adta, hogy megoszd az információidat Ms. Grangerrel és Mr. Weasleyvel. Nem bánom, ha beavatod őket, de vigyázz! Ők majdnem ugyanakkora veszélyben vannak, mint te és bárki, aki közel áll hozzád. Minél több ember tud a feladatodról, annál több az esélye annak is, hogy a Nagyúr fülébe jut, ezt ne feledd!
- Mégis hogyan képzeli a kapcsolattartást? – Harry most már tényleg mérges volt. – Belenéz távolról a fejembe és megmondja, mit tegyek? Vagy azt gondolja, hogy csak úgy két nap „kirándulás" után megérkezek az odúba és senki sem fog kérdezni semmit? Mióta csak elhagytuk Roxfortot, állandóan a nyomomban van valaki. Mégis mit vár, mit tegyek? Kábítsam el őket, ha menni akarok? Nem túl jó ötlet. És még mindig nem bízom magában. Legfeljebb fegyverszünetet kötöttünk, békét nem… És ha úgy érzem, hogy megpróbál átverni, tájékoztatom a Rendet mindenről. Egyelőre a szavamat adom, hogy nem beszélek a rendtagoknak sem magáról, sem a horcruxokról senkinek, de ettől függetlenül szükségem van a segítségükre. Mint ahogy maga is megjegyezte, még sokat kell tanulnom. És…- de Piton az alkarját dörzsölve idegesen közbevágott.
- Nincs több időnk. Még pihenésre sem. A Nagyúr hívat. Még elkísérlek Weasleyékhez, de aztán mennem kell. Maximum negyedóránk maradt.
- Most oda akar menni? – kérdezte Harry ijedten – Biztos benne, hogy ez jó ötlet?
- A Nagyúr parancsát nem szokás megkérdőjelezni Potter. Ebben a játszmában mindenkinek megvan a maga feladata. Nekem is… neked is… Most ha megmozdulnál végre, indulhatnánk.
Csendben indultak újra a temető felé, ahol végre találtak egy nyugodt helyet a hoppanálásra. Harry szó nélkül fogta meg a mellette álló férfi talárját, és már érezte is az ismerős érzést. Úgy érezte magát, mint akit átpréseltek egy szűk gumicsövön. Beletelt pár másodpercbe, mire visszanyerte lélekjelenlétét és felfogta, hogy az odú hátsó részében állnak, a seprűtároló mögött.
- Mielőtt elmenne, hadd mondjak valamit. – Piton sürgetőleg bólintott. – Csak kérdezni akartam… a kapcsolattartásról… Szóval csak eszembe jutott egy ötlet. Két éve a téli szünetben Siriustól kaptam egy oda-vissza ikertükröt. A párja nála volt. De soha nem használtam. Ha valahonnan be lehetne szerezni egy másik olyan tükörpárt, akkor azon keresztül beszélhetnénk.
- Miért? Mi történt a tietekkel?
- Siriuséval nem tudom, mi történt. Vagy nála volt, amikor… amikor… szóval a Minisztériumban, vagy pedig a Black házban maradt. Ha igen, abban a szobában kell lennie, amelyikben én aludtam. Az enyém, pedig összetört, amikor… amikor... Mindegy nem lényeg, hogyan – Harry nem akart visszaemlékezni, hogyan próbálta meg felvenni a kapcsolatot az akkor már halott keresztapjával. A lényeg, hogy azt nem tudjuk használni.
- Az még nem biztos. Az összetört tükröt te is meg tudod javítani egy egyszerű „reparo" varázsigével, ha megvan minden darabja – Harry válaszul bólintott egyet - én, pedig körülnézek a Black házban. Ha megtalálom, értesítelek. Most menj!
Harry lassan indult a ház felé. Mire a válla felett visszanézett, a férfi már sehol sem volt.
- Hivattál Nagyuram?