4. Fejezet
A nagyúrnál
- Áh, Perselus, drága barátom! Már vártalak… - Piton körülnézett. Természetesen a régi Denem házban volt. Az utóbbi időben nem sokszor járt itt. Talán kétszer. De mindkét alkalommal fokozott nyomásnak volt kitéve. Kínzások, halál… Önkéntelenül összerezzent. Csak nem újabb áldozat…? Nem volt ideje töprengeni, mert a vele szemben, a fotelben ülő alak folytatta. – Azért hívtalak, mert feladatom van számodra. És persze egy meglepetésem is, jutalom gyanánt… Úgy vélem örömet okozok vele.
„Szóval nem tévedtem. Vajon ezúttal kit fogott el? Csak nem valakit a rendből?" – gondolta a férfi.
- Látom, igen töröd a fejed, ki lehet az a „szerencsés", akit neked szántam – kacagott fel gúnyosan a Nagyúr.
- Nagyúr, számomra a legnagyobb jutalom, hogy téged szolgálhatlak – mondta Piton, mintha könyvből olvasná, miközben a gondolatait próbálta mélyebbre rejteni gazdája kutató agya elől. Jól tudta, milyen veszélyes játékot játszik… - Megtudhatnám, hogy milyen feladatot szánsz nekem, Uram?
- Hát persze, barátom. Az éjjel hű csatlósaim elfogták Remus Lupint, és én úgy döntöttem, hogy neked adom őt. Na persze nem azonnal… Előbb egy kicsit elszórakozunk vele. Jutalom gyanánt, mert megszabadítottál Dumbledore-tól, attól a vén mugliimádó bolondtól. A feladatod, pedig a szokásos. Készítsd elő a megfelelő bájitalaidat a ceremóniára. Esetleg…, lepj meg valamivel. Estig van időd. De legelőször is ki akarom kérdezni. Hozd a legerősebb veritaszérumodat.
Piton meghajolt, és szó nélkül távozott a szobából. Egyenesen az emeleti szobába ment, ahol a nagyúr egy komplett bájitalfőző labort rendezett be számára. Csak ott adta meg a lehetőséget magának, hogy gondolkodjon.
„A francba! Most mit tegyek?" Miközben a fiolákat rendezgette sorba, egyre törte a fejét. Itt a lehetőség, hogy elégtételt vegyen minden sérelemért, amit kapott Potteréktől. Még akkor is, ha személy szerint Lupin nem igazán bántotta. De vissza se tartotta őket… Ugyanakkor, ha megöli, és ez visszajut a Potter kölyök fülébe az a cseppnyi bizalom, vagy ahogy Potter nevezte – fegyverszünet – is elvész, amit eddig sikerült elérni. És ha ez így történik, akkor nincs lehetősége, hogy megtartsa Dumbledore-nak, vagy Lilynek tett esküjét. És a varázsvilágnak is befellegzik, ha Potter elbukik… „Ki kell találnom valamit!" – győzködte magát. – „de mit?" Az első a szérum. A nagyúr már biztosan vár…
Harry fényt látott kiszűrődni a konyhaablakon, amikor bekopogott az odú ajtaján. Belülről halk sikkantást, majd csoszogó, bizonytalan lépteket hallott.
- Ki az? – Molly Weasley hangja volt.
- Mrs. Weasley, én vagyok az Harry. Harry Potter. – felelte. – Beengedne?
- Várj, előbb meg kell kérdeznem valamit. Meg is van… Hogy szokták az ikrek szólítani Ront, amikor piszkálni akarják?
- Roncimonci- felelte türelmetlenül Harry. – Bemehetnék végre? Elég sötét van idekinn…
Az ajtó kinyílt és Harry egyenesen Mrs. Weasley ölelő karjai közé lépett.
- Jaj, Harry drágám, már úgy aggódtunk. A ládád tegnap előtt éjjel érkezett Hedviggel együtt. Már mindenhol kerestünk. Hol jártál eddig? –korholta szelíden a nő. - Nem volna szabad egyedül mászkálnod ebben az időben. Ráadásul egyedül…
- Sajnálom- felelte lehajtott fejjel Harry. Utálta magát, hogy hazudnia kell, de egyelőre nem volt más lehetősége. – de fontos dolgom volt, amit egyedül kellett elintéznem. Nem mondhatom meg – folytatta, mielőtt az asszony újra közbeszólhatott volna – tényleg sajnálom…
Mrs. Weasley megcsóválta a fejét és alaposan végigmérte a fiút.
- Harry drágám, hiszen te csont és bőr vagy! Nem vagy éhes? Ülj le az asztalhoz, már is készítek neked valamit. Utána, pedig nyomás az ágyba. Fred és George szobája csak rád vár. Reggel, pedig találkozhatsz Ronékkal is.
Választ nem is várt, máris a fiú elé tett egy forró csésze levest. Harry most jött rá, hogy valójában reggel 10 óra óta egy falatot sem evett.
- Értesítem Arthurt, hogy megérkeztél.
- Köszönöm – motyogta Harry teli szájjal, majd hatalmasat ásított. – Azt hiszem, megyek és lefekszem. Jó éjszakát.
Álmosan vonszolta fel magát a szobába. Ahogy az ágy végében álló ládára nézett, egyből kiröppent az álmosság a szeméből. Azonnal nekilátott, hogy kirámoljon a ládából. Végre a láda aljában megtalálta a tükör maradványait, amit azóta sem volt képes eltávolítani, mióta kétségbeesésében bevágta. Szerencséjére…
- Reparo – motyogta halkan és a tükör óriási örömére tényleg egy darabban volt újra. Most már csak az lenne a jó, ha Piton megtalálná a másik felét – gondolta
Apropó Piton… Nem tudta, mit is kellene pontosan éreznie. Eddig minden olyan világos és tiszta volt a feje, ha a férfire gondolt. Gyűlölte és kész… De a tegnapi nap után összezavarodott. A férfi máshogy viselkedett, mint az elvárható volt és Harry nem tudta mit kezdjen ezzel a másik Pitonnal. Még mindig ezen gondolkozva dőlt le az ágyra és… már aludt is.
- Harry, Harry, ébredj már! Mikor érkeztél…? – a fiú álmosan nézett körbe és dörzsölgette szemeit.
- Áh, Ron, Hermione! Jó reggelt! – köszöntötte barátait.
- Jaj Harry úgy aggódtunk! – sopánkodott Hermione. – Olyan hirtelen eltűntél a nagynénéd házából, hogy mindenki azt hitte, talán Voldemort keze van a dologban. Lupin professzor azonnal a keresésedre indult. Járt Sirius, illetve most már a te házadban a Grimmauld téren, de onnan meg azt üzente, hogy valóban járt ott valaki, de nem biztos, hogy te voltál. Merthogy szerinte ketten voltak – hadarta Hermione egy szuszra. – És azóta nem is tudjuk, hol van a professzor.
- Micsoda? – ült fel hirtelen Harry. – Úgy érted eltűnt? Az hogy lehet? – Harryt hirtelen nagyon rossz előérzet fogta el és teljesen elsápadt.
- Harry, mi a baj? – kérdezte Ron és Hermione szinte egymás szavába vágva.
- Valamit el kell mondanom sürgősen – szólt nagyon halkan, majd előhúzta pálcáját és az ajtóra mutatott. – Disaudio! Képzeljétek…
Ron és Hermione tátott szájjal és ledöbbenve hallgatták a fiú beszámolóját.
- Nagyúr itt a szérum, amit kértél. – hajolt meg Piton a vékony, árnyékban ülő férfi felé.
- Áh Perselus, végre! Már azt hittem meg akarsz várakoztatni… - szólt a férfi, és unott mozdulatokkal simogatta a mellette tekergőző óriáskígyó fejét. – Mi se várakoztassuk hát tovább vendégünket… - intett a mellette álló férfinek, aki néhány perc elteltével egy rongyos talárba öltözött homokszín hajú, sápadt arcú férfit taszigálva jelent meg hátának szegezve pálcáját.
Perselus jól látta, hogy a vele szemben álló férfit az elmúlt pár órában már jó pár átokkal sújtották. Elkínzott arca árulkodott róla, hogy korábban erős fájdalmai lehettek, de most tartása egyenes volt és pont az ő szemébe meredt.
- Voldemort Nagyúr! Perselus Piton! Nem mondhatnám, hogy örömteli a viszontlátás – mosolygott szelíden Remus Lupin.
Piton csak reménykedett, hogy az előtte álló férfi a veritaszérum hatása alatt nem fog olyan dolgokat is elárulni, amelyek túlságosan árulkodóak lennének ránézve. Olyan módosított főzetet hozott magával, ami ugyan valóban igazságszérum – még a megfelelő ellenőrző teszt is igazolja - ám mégis lehetőséget ad bizonyos kérdések meg nem válaszolására. Igaz, hogy ehhez roppant erős akarat kell, de Piton remélte, hogy a volt SVK tanár rendelkezik ezzel.
A nagyúr különös tekintettel figyelte a két férfi találkozását. Érzékei kihegyezetten figyelték, hogyan reagálnak egymásra, miközben elméje már Lupin tudatát fürkészte. Meglepve vette tudomásul, hogy a fogoly meg sem próbálja lezárni előtte elméjét. Abban nem látott mást, csak sorsa elfogadását, és csalódást a másik férfi iránt. „Szóval nem tudta, kihez is hű valójában Piton…? Bízott benne…… Micsoda ostobaság… Elárultnak érzi magát… Tipikus emberi gyengeségek" - gondolta, majd a mellette álló Piton is szemügyre vette.
„Lássuk kedves barátom, mit is próbálsz elrejteni mestered elől…" Perselus Piton alig észrevehetően megrezzent, mikor megérezte mestere kutató pillantását. Elméje előtérbe engedte Lupinnal kapcsolatos emlékeit és ezzel kapcsolatos érzéseit, míg háttérbe szorította a többi, jelenleg őt foglalkoztató gondolatokat.
Voldemort érzékelte a férfi visszahúzódását és egyre mélyebbre ásott Piton gondolataiban és érzéseiben. Tisztán látta a gyűlöletet és megvetést, amit Lupin iránt érzett, és egy pillanat erejéig mintha aggódást is látott volna, de csak egy röpke pillanat erejére…. – Nocsak, nocsak…, vizsgáljuk ezt meg jobban…, - de több hasonló érzést már nem észlelt.
Piton is érezte, hogy majdnem elárulta magát és mélyebbre temette ezeket az érzéseket. Kihegyezte, és erősebb tartalommal töltötte meg a gyűlöletét és jogosnak érzett haragját, amit mindig érzett, amikor csak a vérfarkassal találkozott. Engedte, hogy ezek az új érzések összekeveredjenek Harry Potter iránt érzett mély ellenszenvével a sorozatos kivételezések és méltánytalanságok miatt. Megkönnyebbült, mikor úgy érezte, hogy mestere elégedett az eredménnyel, amit tapasztalt.
„Valóban úgy tűnik, hogy igen mély ellentét van köztük… Ezt az ellentétet kell kihasználnom és még inkább a hasznomra fordítani. Nem bízom benne… túl erős és jól képzett varázsló, nem véletlenül engedtem a soraimba annak idején… Majd szemmel tartom…"
Az egész közjáték csak pár másodpercig tartott és Remus Lupin nem is észlelt az egészből semmit. Ő csak elégedettséget és elhivatottságot látott Piton arcán.
- Kedves vérfarkas barátom – szólalt meg végül sziszegő hangon Voldemort – örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk. Örömömre szolgálna, ha válaszolna néhány kérdésemre… És hogy ne húzzuk egymás idejét fölöslegesen, kezdjük is el… - egyet pattintott az ujjával Piton felé, aki rögtön Lupinhoz lépett és száját felfeszítve beleöntötte a szérumot, kényszerítve, hogy a másik le is nyelje azt.
- Estig nincs rád szükségem, elmehetsz – fordult most Piton felé…
A másik meghajolt, de mielőtt távozott volna, határozatlan képet vágott, mint aki kérdezne valamit, de nem meri feltenni kérdését.
Voldemort észrevette és türelmetlenül intett a kezével, hogy mondja már…
- Nagyúr – kezdte Piton bizonytalannak tűnő hangon – ha nincs ellenedre, távoznék egy rövid időre. Arra gondoltam, hogy estére elkészíthetném az „átkok átka" bájitalt, de úgy látszik, kifogytam az egyik hozzávalóból. Ha megengeded, elmegyek és beszerzem az aszfodélosz gyökeret, és estére hozom a szert.
- Lám, lám! Nem szokásod hagyni, hogy elfogyjon a készletedből bármi is Perselus… - Voldemort nagyúr hangja most határozott megrovó és leckéztető volt – Hibáztál, és én nem tűröm a hibákat… - Oda sem fordult, csak a pálcáját lendítette felé.
- Crucio! – suttogta, és addig tartotta az átkot a férfin, míg az a fájdalomtól térdre nem esett előtte.
- Most menj, és többet ne hibázz! – Piton nehezen vette a levegőt, de összeszorította a száját, meghajolt és távozott.
Laborjában talárja zsebébe rejtette a nem rég vásárolt aszfodéloszgyökeret és a következő pillanatban már a Grimmauld téren állt. Őrült ötlet kezdett el körvonalazódni fejében, és csak remélte, hogy nem a saját halálos ítéletét készíti elő vele…
Körbepillantott, de a kora reggeli időpontban még nem volt túl sok mugli az utcán, így egyből felidézte a címet és amilyen gyorsan csak tudott, besietett a házba és óvatosan az utcára kémlelt. Az utcán munkába igyekvő néhány mugli semmit sem észlelt a történtekből.
Egyenesen felment abba a szobába, ahol Harry aludt pár nappal ezelőtt és körülnézett. Megpróbált visszaemlékezni annak a végzetes napnak a körülményeire, mikor Black kapkodva és mérgesen sietett a Minisztériumba keresztfia után. Úgy gondolta nem volt arra ideje, hogy olyan apróságokkal foglalkozzon, mint az a tükör, bár azt nem értette, hogy Potter miért nem azon keresztül próbálta meg elérni a férfit.
Nem sok minden volt a szobában. Egy ágy, mellette egy éjjeli szekrény, a fal mellett néhány ruhásszekrény, az ablak alatt egy kopott íróasztal egy székkel és a sarokban még némi szalma, jelezve, hogy valamikor csikócsőr is itt volt elszállásolva. Alaposan körülnézett. Kihúzta az éjjeliszekrény és fiókját, kiborította az íróasztalfiókokat, benézett a szekrényekbe. Sehol Semmi…, majd hirtelen átkozva magát, amiért előbb nem jutott eszébe meg elővette pálcáját és…- Invito oda-vissza tükör! – szólt. Lassan én is olyan agyalágyult leszek, mint az a Potter – gondolta mérgesen kezében a tükörrel.
Belenézett a tükörben, de semmi különöset nem látott. Megfordította, de a hátoldalán sem volt semmi utalás a tükör különlegességére.
- Potter, ott vagy? – szólalt meg végül mégis teljesen ostobának érezve magát.
Félhalkan dörmögve tette hozzá, hogy – remélem, annyi esze azért még volt, hogy megjavítsa a sajátját.
Hermione, Ginny, Ron és Harry a reggeliző asztalnál ültek. Mrs. Weasley éppen a teáskannát tette az asztalra, amikor hirtelen egy mély férfihangot hallottak.
- Potter, ott vagy? – Harry ijedtében majdnem kiejtette a kezében tartott teáscsészét, de azonnal visszanyerte lélekjelenlétét, elnézést kért és felállt az asztaltól és ránézett a többiekre. Úgy tűnt rajta kívül más nem hallotta a hangot.
- Bocsánat, Mrs. Weasley, de azt hiszem hirtelen rám jött a hányinger. Sürgősen ki kell mennem a mosdóba.
- Jaj szegény gyerek. Tisztára fehér lettél, mint a fal, ne segítsen valaki? Nehogy még a végén el is ájulj… -
- Nem köszönöm, mindjárt jobban leszek… – és már futott is a fürdő felé.
Amint bezárta maga mögött az ajtót, elővette zsebéből a tükröt, amit öltözködés közben vett magához és belenézett. A tükörből Piton mérges arca bámult vissza rá.
- Mi a fene tartott ilyen soká…? Nem érek rá veled szórakozni. Gyere ki a mögé az épület mögé, ahova tegnap éjjel érkeztünk és hozd magaddal apád láthatatlanná tévő köpenyét is. Igyekezz… - sziszegte Piton
Harrynek sok kérdés fordult meg hirtelen a fejében, de érezte, hogy most nem lenne jó erőltetni. A férfi hangjából sütött az idegesség.
- Rögtön ott leszek – mondta végül. Lehúzta a WC-t, megmosta az arcát és kiment a fürdőből. Óvatosan körülnézett, de látta, hogy a többiek teljesen elmerültek az evés és a beszélgetés között. Fellopózott a szobájába, zsebébe rejtette a köpenyt és elindult a reggelizők felé. Mrs. Weasley aggódó arccal fogadta.
- Jobban vagy kis drágám?
- Köszönöm, sokkal jobban, de azt hiszem, pár percre kimegyek a ház elé friss levegőt szívni. – mondta és a gyomrára tette a kezét.
A nő összehúzta a szemöldökét.
- Ugye nem készülsz semmire? – kérdezte gyanakvóan.
Harry megsértett arccal nézett vissza.
- Jaj, dehogyis, csak néhány szippantás tiszta levegőre van szükségem…
A seprűtároló mögött már Piton várta, idegesen dobolt ujjaival a falon.
- Mi történt? – kérdezte Harry. Most már ő is ideges volt. Tudta, hogy Piton nem jött volna ide, ha csak nem történt volna valami nagyon fontos, vagy szörnyű dolog.
- Lupin a nagyúr fogságában van. – válaszolta halkan, készen arra, hogy azonnal befogja a fiú száját, ha az el akarna kezdene kiabálni. De semmi ilyesmi nem történt. Harry falsápadt arccal, némán tátogott és láthatóan egy szót sem tudott kinyögni.
- Szükségem van a köpenyedre, hogy megpróbáljam kiszabadítani. Ha sikerrel járok, azonnal ideküldöm. Elmondhatod neki, amit megtudtál, de eskesd meg, hogy nem árulhatja el senki másnak. Már így is többen lesznek, akik tudnak rólunk, mint az feltétlenül szükséges.
Harry végre megtalálta a hangját.
- Mi lesz, ha nem sikerül? – kérdezte rekedten.
- Azt hiszem, azt te is pontosan tudod. A nagyúr úgy tervezi, hogy néhány nap szórakozás után megöli Lupint. Pontosabban jutalom gyanánt átengedi nekem ezt a kegyet.
- MICSODA? Hogy lehet ennyire…- hirtelen egy kezet érzett a száját és Piton közvetlenül az arcába sziszegte.
- Fogd be a szádat! Fel akarod verni az egész házat? Ha azt akartam volna, hogy a vérfarkas cimborád halott legyen, nem itt lennék. Sokat kockáztatok azzal, hogy itt vagyok. Megértetted végre? És most engedj utamra, a nagyúr türelmetlen lesz, ha nem érek vissza időben… Lupin majd visszahozza a köpenyt.
Harry kábultan nyomta apja köpenyét Piton kezébe, és görnyedten indult a ház felé.
- Egy pillanat – szólt még az ugyancsak induló Piton után – mikor tervezi a szöktetést?
- Miért?
- Csak… csak hogy tudjam, hogy meddig van még remény… - motyogta kétségbeesetten.
Piton bólintott és gúnyosan elhúzta a száját. – Még ma este, az első kínzások előtt szeretném megvalósítani, de nem biztos, hogy sikerül. Az sem probléma, ha holnap vagy holnapután sikerül csak. Ne aggódj, a halálfalók vigyázni fognak rá, hogy életben maradjon, amíg a Nagyúr engedély nem ad rá, hogy megöljem.
Harry szeme elsötétült a haragtól, és olyan gyorsan lépett vissza a férfihez, hogy annak még meglepődni sem volt ideje. Megragadta a köpenyét és most ő sziszegte a másik ember képébe.
- Ha valami baja esik Remusnak, esküszöm, hogy a világ végén is megtalálom és megölöm.
A férfi összehúzott szemmel figyelte Harryt, majd szó nélkül kihúzta a gyerek markából a köpenyét, bólintott és a következő másodpercben már sehol sem volt.
Harry, Harry merre vagy? – hallott hirtelen több hangot is a ház felől. Görnyedten indult feléjük. Most tettetnie sem kellett, mennyire rosszul érzi magát. Gyomrát fogva öklendezett a hirtelen rátört pániktól.
Két barátja azonnal odaugrott hozzá és rémülten kapták el a karját, mikor Harry lába összecsuklott.
- Harry, mi történt? - kérdezte Hermione ijedten. Mellette sápadtan állt Ginny Weasley és a kezeit tördelte.
- Lupint elkapta Voldemort – nyögte ki végül Harry alig hallhatóan. A többiek viszont értetlenül néztek vissza rá.
- Micsoda, de hát az képtelenség, honnan veszed ezt a badarságot? – kérdezték szinte egymás szavába vágva.
Harry vett néhány mély levegőt, kiegyenesedett és a barátaira nézett.
- Az előbb Pitonnal beszéltem. Ő mondta…
- Hogy kivel…? –sikította Ginny – És hogy lehet, hogy még mindig él az a rohadék…
Harry most döbbent rá, hogy Ginny még semmit sem tud az előző pár napban történtekről.
- Ígérem később, mindent megmagyarázunk Ginny, de most nincs időnk erre – fordult sóhajtva a lányhoz, majd a többiek felé folytatta. – Elment Sirius házába és megtalálta az ikertükröt. Azon keresztül hívott. Azért mentem a mosdóba, hogy nyugodtan tudjunk beszélni. Elmondta, hogy Voldemort emberei elkapták Lupin professzort és meg akarják kínozni. Ráadásul hozzátette, hogy övé a lehetőség jutalomként, hogy végül megölje őt. Elkérte apám láthatatlanná tévő köpenyét, gondolom azért, hogy feltűnés nélkül ki tudja szabadítani. Azt mondta még a mai kínzások előtt el akarja intézni, ha sikerül…
A többiek némán néztek egymásra, de Ginny paprikavörös arccal fakadt ki.
- És te elhiszed ezt az egészet. Még hogy ki akarja szabadítani. Ne nevettess már. Ráadásul most már van egy láthatatlanná tevő köpenye is. Harry hogy lehettél ilyen naiv. Csak nem azt akarod mondani ezzel, hogy ő a jófiú?
Harry nem tehetett róla, de mosolyogva csóválta meg a fejét Ginny kirohanása alatt. Hiába én is így reagáltam volna, ha ez az egész nem velem történik meg.
Önkéntelen mozdulattal megsimogatta a lány arcát és intett.
- Menjük, be mielőtt anyukátok keresni kezd minket. Reggeli után a szobában megbeszélhetünk mindent.
Piton egyenesen a laborba hoppanált. Kifejezetten hálás volt, hogy a Nagyúr pár hete feloldotta a ház körüli hoppanálásgátló kört, mert újabb jelentéseket várt híveitől. Ez ugyan szokatlan volt, de már máskor is előfordult, ha a Nagyúr nem akarta, hogy a többi halálfaló lássa, kik is jönnek hozzá, így a jelentést tevők egyenesen az ő színe elé érkezhettek. Persze azért jó pár bűbáj továbbra is védte a Denem kúriát, így akárki mégsem tudott volna bejutni a házba. A bejutás egyik alapvető feltétele a bal alkaron lévő jel volt.
Megnézte a szekrényében tárolt bájitalokat, kiegészítette még néhánnyal a korábban asztalra tett fiolákat. Nekiállt elkészíteni az „átkok átka" bájitalt magában halkan fohászkodva, hogy mégse kelljen használnia. Ettől a bájitaltól a korábban kapott átkok hatása megtízszereződik és ráadásul ezek még össze is adódnak. Jó példa rá Longbottomék, bár ők még ennek a szernek a jóval legyengített változatát kapták, mikor Bellatrix és Rodolphus Lestrange elkapta és a cruciátus átokkal, meg ezzel a bájitallal kínozta őket az őrületig.
Már késő délután volt, mikor majdnem elkészült szer. Már csak meg kell várni, hogy egy kicsit meghűljön és belekeverjük az aszfodéloszgyökeret. Ennek eredményeképpen az áldozat képtelen elájulni, így meg lehet növelni a kínzások időtartamát.
Kinézett a labor ajtaján, magára öltötte a köpenyt, és csendben a pince felé lopakodott. Nem akart hoppanálni, nem tudta vajon őrzi-e valaki Lupin ajtaját. Nem túl valószínű, hisz az ajtók zárva, pálca híján, pedig úgy sem lehet a fogda ajtaját kinyitni. De mégis…
Szerencsére a folyosó üres volt és Piton hamar megtalálta a cellát, ahol Lupint tartották.
---------------------------
Lupin a sarokban ült, térdét a mellkasához húzta, karjaival átölte és fejét a térdén nyugtatta. Gondolkozott…
Biztos volt benne, hogy itt a vég, de nem félt. Már nem… Sajnálta ugyan, hogy senkitől nem tudott elbúcsúzni, de talán így a legkönnyebb…
Felidézte emlékeit gyerekkorából, az iskoláséveit, a sok nevetés. Eszébe jutott, mit érzett, mikor tanárként először találkozott Harryvel. Mintha az apját látta volna… És visszakapta Siriust is, akit azt hitte már rég elvesztett és gyűlölt… És végül emlékezett Tonksra, a megtalált boldogságra, amit olyan nehezen akart tudomásul venni. Máig sem érti, hogy a fiatal helyes lány, mit talál benne vonzónak… Fájlalta, hogy csak ilyen rövid ideig lehetett boldog, de hálás volt a sorsnak, hogy viszontagságos élete ellenére egyáltalán megérezhette a barátság és a szerelem örömét.
Zajt hallott. – Jönnek… - gondolta. Nem látott senkit, pedig az ajtó kinyílt, majd újra becsukódott. Következő pillanatban azt érezte, hogy akkor sem tudna megszólalni, ha akarna és előtte egy köpeny alól Piton bontakozik ki. Pálcájával az ajtó felé bökött és azt suttogta: -Disaudio!
- Jól figyelj, mert csak egyszer mondom el! – fordult suttogva Piton a megrökönyödött fogoly felé. – Amikor elmegyek, nyitva hagyom az ajtót. Ha balra fordulsz, a folyosó végén találsz a falon egy mélyedést. Ott meg fogod találni ezt a köpenyt. Terítsd magadra és azonnal hoppanálj Weasleyékhez. Ne szólj senkinek egy szót sem a fogságodról. Potter várni fog és mindent megmagyaráz. A pálcádat nem tudtam visszaszerezni, és ha elkapnak sem fogok tudni többet segíteni. Magadra maradsz… világos…?
Lupin bólintott, hiszen szólni úgy sem tudott volna, de szeme tele volt kérdésekkel.
Hirtelen hangokat hallottak a folyosóról és Pitonnal alig volt ideje magára kanyarítani a köpenyt, bezárni az ajtót és megszüntetni a bűbájokat, amikor két halálfaló köpenyt és maszkot viselő alak lépett a cellába.
- A Nagyúr üzeni, hogy csendes magányod a végéhez közeledik. Fél óra múlva kezdetét veszi az „előadás". Mi most csak egy kis ízelítőt szeretnénk nyújtani. – mondta az egyik röhögve és egyből hozzá is látott.
- Crucio! – mondta az egyik. A másik simán csak bele-belerúgott a vonagló férfiba. Piton sápadtan állt a köpeny takarásában és már-már újra előhúzta pálcáját, hogy megállítsa társait, amikor a kínzás hirtelen abbamaradt.
- Mennünk kell - mondta az az alak, aki csak rugdosta Lupint – a Nagyúr már bizonyára elindult Perselusért, hogy együtt menjenek a szalonba.
Miután bezárták maguk után a cellát, Piton levette magáról a köpenyt és a földön fekvő férfihoz lépett. Zsebéből előhúzott egy fiolát, amit még a laborjában rakott el, mert nem tudta, milyen állapotban lesz a férfi. Most tényleg jól jött az előrelátása. Lupin erőlködve nyitotta ki a szemét, és nehezen vette a levegőt. Teste a cruciátus utóhatásitól remegett. – Ezt idd meg! – szólt és a férfi szájába öntötte az üvegcse tartalmát. – Változott a terv. Fogd a köpenyt, és eredj máris… Az ajtót nyitva hagyom, így a Nagyúr majd ezt két fickót fogja elővenni.
Köszönésképpen biccentett egyet és már ott sem volt.
Szerencséje volt. Már az üstje mellett áll és éppen a gyökeret kavargatta el, mikor Voldemort Nagyúr kinyitotta az ajtót.
- Nagyúr! – hajolt meg előzékenyen – Elkészültem vele.
- Ez remek. Azt hiszem jól fogunk szórakozni. Már el is küldtem a vérfarkasért. Menjünk hát, ne várakoztassuk tovább vendégünket.
Míg a szalon felé sétáltak Piton megpróbálkozott egy óvatos kérdéssel.
- Sikeres volt a kihallgatás Nagyúr?
Voldemort elmosolyodott, már ha mosolyként lehet értékelni azt a grimaszt, ami a kígyószerű arcból látszott.
- Oh, hogyne… Sok érdekes dolgot mesélt… Többek között arról is, hogy a…. – a mondatát már nem tudta befejezni, mert ekkor izgatott kiabálást hallatszott a cellák irányából.
- Megszökött, megszökött… Valaki nyitva hagyta ezt az átkozott ajtót…
Harry éppen a kertben téblábolt, aznap már sokadjára különféle kifogások ürügyén, amikor egy halk pukkanást hallott a háta mögül. Megfordult és meglátta Lupint, ahogy térdre ereszkedik és szinte őrült nevetésbe kezd…