5. Fejezet
Az új rokon
Két hét telt el a szökés óta és az Odúban jelenleg mindenki Harry születésnapját ünnepelte.
Mikor kora reggel felkelt az ágya előtt már különféle ajándékcsomagok sorakoztak.
Hermione ajándéka egy vastag könyv volt, de csak úgy félretette, meg sem nézte a címét és mellette egy papír, „a többit személyesen" felirattal, Rontól egy nagy csomag Bogoly Berti féle mindenízű drazsét kapott, az ikrektől, pedig egy hatalmas csomagot, amely különféle hasznos termékeket tartalmazott a Weasley Varázsviccvállalat ajándékaként. Lupin ajándéka még a földön hevert és Harry kíváncsian vette a kezébe a csomagot, de amikor kinyitotta a meglepődéstől egyből el is ejtette. A csomagban szintén egy könyv volt.
Címe
Legilimencia és Okklumencia alapjai kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Benne, pedig egy levél, de nem Remustól.
„Kezdd el olvasni a könyvet, a jövő héten lesz alkalmad, hogy a megtanultakat a gyakorlatban is hasznosítsd. A könyvet ne mutogasd, ha nem, muszáj.
P. P. (Lupin ajándéka majd személyesen)"
- A „szemét „- ez volt az első gondolata, de tovább nem jutott, mert kopogtak, és az ajtón a barátai masíroztak befelé, jókívánságok sokaságát rázúdítva.
- Hello haver, üdvözlünk a nagykorúak táborában –veregette hátba Ron.
- Boldog szülinapot – ölelte át Hermione mosolyogva, csak Ginny állt elpirult arccal, tétován a bejárati ajtóban és szemmel láthatóan nem tudta, mit is csináljon. Harry rápillantott és érezte, hogy máris gyorsabban ver a szíve. Hermione is észrevette, és azonnal elkezdte maga után vonszolni Ront kifelé a szobából, hogy valami nagyon fontos dolgot kell most azonnal megbeszélniük.
A két fiatal magára maradt a szobában. Az elmúlt két hétben megpróbáltak tudomást sem venni egymásról, állandóan zavarban voltak, ha mégis egymás közelében kellett lenniük. Harrynek állandó lelkiismeret furdalása volt a lány rosszkedve miatt és mi tagadás ő maga is nehezen viselte a szakítást. Bizonytalanul intett a lánynak.
– Bejössz egy kicsit?
- Biztos, hogy ez jó ötlet Harry? – kérdezte a vörös hajú lány, de azért közelebb lépett a fiúhoz és elővette a háta mögött dugdosott ajándékot. – Boldog szülinapot – tette hozzá. Átadta az ajándékot és már menekült is volna ki a szobából, amikor a fiú elkapta a kezét és magához rántotta.
- Ginny, nem bírom tovább – suttogta a lány hajába – nem tudom, mit tegyek. Nagyon fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni. Talán jobb lenne, ha elmennék innen, ahol mindennap látlak…
- Bontsd ki az ajándékod - szólt könnyes szemmel Ginny. Harry kibontotta az apró dobozt és kiemelt belőle egy nyakláncot. A nyakláncon egy medál volt és rajta egy felirat. „örökké". Ginny maga felé fordította a fiú arcát, úgy mondta belenézve a szemébe.
- Itt várok rád, ha véget ér a harc. Ha kell, örökké várok rád… Soha nem akartam mást, csak téged, és csak azt kérem, vigyázz magadra és ne hősködj feleslegesen…
A fiú felvette a nyakláncot és gyengéden megcsókolta a lányt.
- Nem tudom, meddig hordhatom még anélkül, hogy bajba sodornálak vele, de ígérem, hogy addig viselni fogom.
- Nyugodtan hordhatod, amíg komolyan jelent neked valamit - mondta Ginny és odabújt a fiú mellkasához. - Megbűvöltem, úgy hogy csak mi ketten látjuk, bárki más számára láthatatlan.
- Lejöhetnétek végre reggelizni – hallották Molly Weasley hangját a konyhából.
Kibontakoztak egymás karjaiból, egymásra mosolyogtak és elindultak lefelé a konyhába.
Odalenn a délelőtti időpont ellenére nagy volt a sürgölődés. Rajtuk kívül már ott voltak az ikrek, Hermione és Ron, Bill és Fleur, természetesen a Weasley házaspár, Rémszem Mordon ex-auror, Nimphadora Tonks, aki épp Remus kezét fogdosta szégyenlősen, és valamit magyarázott az éppen Harryt figyelő Minerva McGalagony professzornak. Abból, ahogy a házvezető ránézett, és ahogy mindenki viselkedett és Harrynak az volt az érzése, hogy valami történt, amiről neki már megint nem kéne tudnia. Mármint a felnőttek szerint. Már éppen kezdte felhúzni az orrát, amikor a professzor elindult felé.
- Mr. Potter! Üdvözlöm.
- Tanárnő! - köszönt Harry – Ugye történt valami? – kérdezte minden bevezető nélkül.
Az átváltoztatás tanárnő először meghökkent, majd lassan bólintott.
- Tegnap este két halálfaló holtestét találtuk meg London közepén. Nagyon kegyetlenül elbántak velük. De még nem tudjuk biztosan, kik tették. Valószínűleg a saját társaik, de el sem tudjuk képzelni, vajon miért. – mondta halkan.
A mondat utolsó felére már Lupin is odaért és rátette Harry vállára a kezét.
- Úgy néztek ki – nézett jelentőségteljesen Harryre Lupin –mint akiket már legalább két hete folyton csak kínoztak. Harry ijedten nyelt egyet.
- Megtudhatnám, kik voltak? - Rémülten észlelte, hogy hangja vékony és remegő.
- Az egyik Travers volt, a másik egy fiatal nagydarab szőke halálfaló, nem tudom a nevét – felelte most McGalagony. – De…, de mi van magával? Teljesen elsápadt...
Harry soha nem gondolta volna, hogy egyszer még aggódni fog Pitonért, de bizony rá kellett jönnie, hogy míg arra várt, hogy valaki megnevezze a halott halálfalókat, bizony keze-lába reszketni kezdett.
- Nincs… semmi bajom – kezdte bizonytalanul – csak… csak a jutott eszembe, hogy velünk vajon mit tenne Voldemort, ha bármelyikünk – nézett rá Remusra – is a kezére kerülne…
- Igen értem, mire gondol. – mondta a nő – Remusnak valóban nagy szerencséje volt, hogy sikerült elszöknie támadói elől pár hete…
Hát igen… ez volt a fedő történet, amit mindenki másnak mondtak…. Remus Lupint megtámadta pár halálfaló nem messze a Grimmauld téri háztól és csak az volt a szerencséje, hogy az utolsó pillanatban támadói figyelmét elvonta néhány arra kószáló mugli járókelő. Előtte persze sikerült néhány cruciátus átkot beszereznie Remusnak. Az igazat csak ők ketten, Hermione, Ron, Ginny és persze Piton ismerte.
Azon az estén, mikor Lupin megszökött, Harry úgy vetette magát a férfi nyakába, mint egy kisgyerek és sok időbe telt, mire a férfi végre megnyugtatta a fiút is, és persze saját magát is. Azóta Harrynak megint gyakran voltak rémálmai, de most már Cedrick és Sirius után, Dumbledore halála és Lupin elvesztésének lehetősége is ott volt minden álmában. Egyre inkább érezte, hogy Voldemort megint megpróbál bejutni álmaiba, de nem mutatni akar valamit, sokkal inkább kifürkészni…
Ezek után megpróbált napközben nem is gondolni arra, vajon hol is kezdje a kutatást a horcruxok után. A tükröt sem merte használni. Nem akarta lebuktatni Piton. Ha esetleg rosszkor hívná, a férfi megölné… Barátai is megpróbáltak vele beszélni a további tervekről, de mindig visszautasította őket, hogy előbb neki kell letisztáznia magában az előző hónapokat, majd utána…
- Harry nem kell mindig sötét gondolatokkal foglalkozni – szakította félbe gondolatait Lupin – inkább menjünk az asztalhoz. Ez a sok ember mind azért jött, hogy boldog születésnapot kívánjon, és gratuláljon a nagykorúságod eléréséhez.
Az asztalnál már mindenki ott állt, kezükben pohárral és rá vártak. Egyszerre emelték fel a poharukat és köszöntötték az ünnepeltet.
- Elnézést, hogy most a reggeli órákban köszöntünk – mondta Mrs. Weasley szégyenlősen – de a többieknek a mai napon még van egy kis elintéznivalójuk.
- Tudod az élet nem áll meg a Minisztériumban és a Rendben sem – tette hozzá Mr. Weasley is bólogatva.
Az ikrek Harry vállát ütögették gratulálás gyanánt, Fleur-től két cuppanós puszit kapott és Bill is jókedvűen gratulált neki. A fiatalember arca még mindig elég heges volt és arcán a szőrzet erőteljesebb és sötétebb volt, mint amilyennek Harry emlékezett.
- Sziasztok – üdvözölte őket Harry – Mikor érkeztetek vissza?
Bill és Fleur Franciaországban voltak az elmúlt hetekben, ahol azért jártak, hogy személyesen hívjanak meg minden ottani rokont és barátot az esküvőre.
- Az éjjel jöttünk, már aludtatok, mikor megérkeztünk. – válaszolta Bill, és látszott rajta, hogy egy cseppet kimerült.
- És jól vagy Bill? – kérdezte Harry óvatosan. A tanév végi támadás során Bill egy Greyback nevű vérfarkas támadta meg és marcangolta szét az arcát. Mivel akkor éppen nem volt telihold, nem változott át vérfarkassá, ám senki nem tudta pontosan, milyen következményei lesznek a támadásnak.
- Áh 'szehrecséhre nins nagyobb bajh' - ' A dusabb szőrhzet még jhobbán is áll, és áz étvágyha is kitünhő. Mindent megheszikh – válaszolta helyette Fleur mosolyogva.
- Valóban - tette hozzá Bill nevetve – bár azóta a kedvencem a félig átsütött marha biefsteek, amit korábban nem szerettem. De ha most megbocsátasz, mi elmennénk még egy kicsit lustálkodni a szobánkba. Rövid volt az éjszaka – kacsintott Harryre, és kuncogva elindultak a lépcső felé.
Harry végre hozzájutott az asztalon csábítóan hívogató hidegtálhoz, és evett pár falatot, amikor Hermione titokzatosan félrehívta Ronnal együtt.
- Szeretném odaadni a szülinapi ajándékom másik felét. – mondta mosolyogva. - Illetve ez nem csak a tied. Készítettem egy ilyet magamnak és Ronnak is – azzal a meglepett Ron és Harry kezébe nyomott egy – egy galleont.
- Nem értem… – rázta meg a fejét Harry – Mire szolgálnak ezek a pénzdarabok? Ismerlek már eléggé – mosolygott – ok nélkül nem csinálsz ilyeneket.
- Valóban ismersz… - nevetett a lány. - Nos ezek a pénzdarabok hasonlítanak azokhoz, amelyeket a DS szakkörnél használtunk. Arra valók, hogy jelezzenek nekünk, ha valamelyikünk bajba kerül. Elég, ha megkaparod a körmöddel a felületét, és egyből jelez a másik kettőnek is. Felmelegszik a zsebében – tette hozzá, mikor Ron még mindig értetlenül nézett rá. De csak akkor tudjátok használni, ha már ti is letettétek a hoppanálási vizsgát, ugyanis nem elég, hogy jelzi, ha baj van, de ha az érmére koncentrálva hoppanálunk, akkor megmutatja azt is, hogy hol van a másikunk.
- Hermione, mondtam már, hogy milyen nagyszerű boszorkány vagy? – ölelte meg barátnőjét Harry. Nagyszerű ajándék, köszönöm szépen. És a könyvet is…
Neked is köszönöm Ron.
– Hermione lehetne még egy kérésem – vakarta meg a sebhelyét elgondolkozva – Tudnál még egy pár ilyet csinálni?
- Hát persze… – mondta Hermione – de kinek?
- Lupin professzorra gondoltam, és talán Pitonra – súgta alaposan körülnézve.
- Micsoda…? – horkantott Ron mérgesen – de Harry azonnal bokán rúgta.
- Vigyázz, Mordon figyel minket…
Valóban, Mordon őket nézte, és mikor észrevette, hogy a fiatalok is már mind őt figyelik, hozzájuk ballagott.
- Jó napot, Mr. Mordon – köszöntötték udvariasan. A férfi mindegyikükkel kezet rázott, majd Harryhez fordult. Kezében egy fényképet tartott.
- Emlékszel erre a képre? Úgy gondoltam neked adom ajándékba… – adta Harry kezébe. A fiú szemügyre a képet, amit már egyszer régen már a kezében tartott. Régen….? Mindössze két éve volt… A keresztapja házában. Most alaposabban megnézte a képet… A Főnix rendjének egykori tagjai… Mind ott voltak… Dumbledore, édesanyja, édesapja, Sirius... és akkor… Sirius háta mögött meglátott egy integető férfit… Világosszőke félhosszú haj, sötét szem, hosszúkás arc, sápadt bőr… - Harry majdnem elejtette a képet.
- Ki ez a férfi? – mutatta érdeklődő arcot vágva Mordonnak.
- Ő? Hát igen, elég furcsa figura. Talán kétszer, ha találkoztam vele. A neve Peter Knight. Visszavonultan él valahol egy skót szigeten, mint egy remete, már ha él még egyáltalán. Ha jól tudom apád valami egészen távoli rokona, de lehet, hogy erről Lupin többet tudna mondani… Magának való alak. Nagyon jó bájitalmester volt, de a természete mogorva, mint a pokróc. Pontosan, olyan, mint az unokaöccse az a mocsok Piton… De miért kérded?
Szavainak furcsa hatása volt… Harry előbb elsápadt, majd elvörösödött és csak hebegett-habogott.
- Hogy mi… mi... kicsoda… kinek, a mije? – nyögte kétségbeesetten.
- Valami baj van fiam? – kérdezte aggódva az ex-auror. Már Lupin és McGalagony is felfigyelt rá, hogy valami nincs rendjén a fiúval.
Harry mi a baj? – szólt Lupin is.
Harry megrázta a fejét, mint aki rossz álomból ébredt fel és zavaros szemmel nézett körbe. Vett néhány mély levegőt, és megpróbált uralkodni magán. „Ez nem az ő napja" – gondolta, de hangosan nem ezt mondta.
Semmi baj, csak… csak nagyon megdöbbentem. Majd Lupinhoz fordult és emelt hangon, szemrehányóan kérdezte. – Miért nem mondta soha, hogy apám és Piton rokonok voltak? Hogy pont az a valaki árulta el őket, aki a rokona volt? Vagy hogy olyan valakit piszkált folyton, aki rokon volt?
Mi értelme lett volna? Az aranyvérű családok szinte mindannyian rokonságban állnak egymással. És apád sosem tartotta rokonának Pitont – vonogatta a vállát Lupin. – És a történtek ismeretében ez kölcsönös volt… Vagy Te máshogy gondolod…?
Igaza van – mondta Harry csendesebben – csak olyan furcsa ez az egész. És mi a helyzet ezzel a Knight-tal? Él még? Miféle rokon volt?
Nem tudom Harry. Akkor láttam utoljára, mikor a szüleidet temettük… - motyogta halkan a férfi. James édesanyja is Knight lány volt. Peter az ő másod-unokatestvére. Szóval elég távoli rokon.
És Piton…?
Azt nem tudom pontosan. Nem sokat beszéltünk róla. James ki nem állhatta… de hiszen te is tudod…
Csend telepedett a konyhára, amit végül McGalagony tört meg egy torokköszörüléssel.
Azt hiszem, lassan mennünk kell, – mondta – de előbb még szeretnék egy pár szót váltani Harryval.
Igen tanárnő…? – mondta óvatosan Harry, mikor egy kicsit távolabb léptek a többiektől.
Csak azt akartam kérdezni, hogy nem gondolta-e meg magát. Mi, a Rend segíthetünk önnek. Nem kell egyedül viselnie a terhet. Dumbledore sem akarhatta ezt. Kérem, ossza meg velünk, merre jártak az utolsó estén. Ha mással nem, hát csak velem egyedül. És ígérem, akkor rajtam kívül más nem fogja megtudni…
Harry lehajtotta a fejét.
Sajnálom tanárnő, de nem tehetem. – válaszolta halkan, hogy a többiek ne hallhassák őket. - Nagyon sokat gondolkodtam ezen mostanában, de a véleményem nem változott. Higgye el tanárnő, hogy mind Önnek, mind a Rendnek jobb, ha nem tudják, hol jártam az igazgatóval és hogy mit teszek a jövőben. Pont Lupin professzor esete a legjobb példa rá, hogy senki se tudjon róla. Ha Voldemort elfogna bárkit a Rendből, aki tud róla, kényszeríthetné, hogy mindent elmondjon. És akkor a varázsvilág jövője is veszélybe kerülhet… Csak annyit árulhatok el Önnek, és csakis Önnek, hogy az Igazgató úrnak volt egy terve, amit megosztott velem. Sajnos a kivitelezése a továbbiakban rám hárul, de minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy befejezzem, amit Dumbledore elkezdett. Ezért már most közölnöm kell Önnel, hogy szeptembertől nem megyek vissza a Roxfortba még akkor sem, ha végül is a felügyelő-bizottság engedélyezi, hogy az iskola továbbra is működjön. Sem időm, sem lehetőségem, hogy másképp cselekedjem. Már így is többet mondtam a kelleténél.
Az idős tanárnő sápadtan hallgatta az előtte álló fiút, aki mondandója befejeztével karba font kézzel nézett rá.
- Nos megértem, – mondta végül – hogy miért nem árul el többet. De hogy abbahagyja az iskolát…? Képtelenség… Muszáj tanulnia és képeznie magát.
Harry figyelmen kívül hagyta a professzorasszony előző szavait, és érdeklődve kérdezte:
Ez azt jelenti, hogy a Roxfort működni fog továbbra is? Ennek tényleg örülök – mondta az asszony fejbólintása után. – Ennek ellenére sem megyek, nem mehetek vissza. A Roxfortnak is biztonságosabb, ha engem a falain kívül tudhat. És ha jól tudom, sem Hermione, sem Ron nem fogja megkezdeni a tanévet. Mindezek ellenére szeretném megnyugtatni. Nem akarjuk a tanulást elhanyagolni, és továbbra is fontosnak tartjuk, hogy képezzük magunkat a magunk erejéből, illetve szívesen vennénk a Rendből bárki segítségét, ha erre lehetőség lenne.
Azt hiszem, el lehet intézni, majd beszélek Alastorral. És azt is megbeszéljük, hogy mi erre a legalkalmasabb hely. Most mennem kell, de ezzel még nem zártunk le mindent Mr. Potter – mondta szigorú tekintettel.
A többiek már az ajtónál várták McGalagonyt és Harry és az utolsó pillanatban kapta el Lupin karját és húzta félre egy fél mondat erejéig.
Estefele tudnánk egy kicsit beszélni? Nagyon fontos lenne…
Rendben. Molly úgy is meghívott minket vacsorázni. Addig is vigyázz magadra…
A vacsora kezdetéig mindannyian Harry szobájában voltak és a reggel történteket tárgyalták egymás között.
Fuu Harry, Te most tényleg rokona vagy annak a nagyra nőtt denevérnek? – ámélkodott Ron. Harry nagyon csúnyán nézett barátjára, aki nevetve vonta meg a vállát. – Ugyan már ne bomolj, mindenki családjában előfordulnak furcsa alakok.
Furcsa alakok igen, de halálfaló gyilkosok is? – kérdezte bosszúsan Harry. - Tudom, hogy bíznom kéne benne, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Vagyis legtöbbször. Ugyanakkor megmentette Lupint, és ezzel saját magát is veszélyeztette. Nem tudok rajta kiigazodni. Hat éven keresztül mindent elkövetett, hogy megalázzon és kirúgasson. Aztán meg értem jött, hogy bízzunk meg egymásban, és hogy majd ő fog segíteni Voldemort elpusztításában. Ti értitek egyáltalán? Ráadásul az a könyv…?
Milyen könyv? – kérdezte Hermione érdeklődve.
Piton „ajándéka" egy könyv volt az okklumencia alapjairól. Közölte, hogy olvassam ki jövő hétre, és akkor majd alkalmazhatom a gyakorlatban… gondolom vele. – Harry hangja nagyon keserűen hangzott, de Hermione teljesen felvidult tőle.
Nahát, ez nagyon jó! Az én ajándékom is arról szólt. Gondoltam hátha érdekel – mondta vállvonogatva. – Beleolvastam és elég érdekesnek tűnt. Talán mindannyiunk hasznára lehet.
Mégis mitől olyan érdekes, ha valakinek az agyában turkálnak? – morogta most már Ron és Ginny is.
Azért nagyokosok, mert ha már tudsz védekezni az elméd támadása ellen, akkor már csak egy lépés, hogy a támadást is megtanuld – vágta rá Hermione sértődötten.
Ne veszekedjetek már, megfájdul tőletek a fejem. Inkább azt találjuk ki, hogyan tudunk találkozni Pitonnal anélkül, hogy a fél Rend a nyakunkon lihegne.
Mindannyian törték a fejüket, végül Ginny állt elő egy használható ötlettel.
Nem azt mondtad Harry, hogy Piton annak a Peter Knight-nak az alakját vette magára, amikor Godric's Hollow-ba mentetek? – Harry bólintására folytatta. – Hát akkor csak meg kell neki üzenni, hogy megint az ő alakját öltse fel, ha találkoztok. Esetleg előtte mutassa meg magát valamelyik Rendtagnak, aki korábbról ismerte. Lehet, hogy Rémszem maga javasolná, hogy találkozzon veled… És szólhatnánk Lupinnak is, hátha neki is van ötlete.
- Hát végül is meg lehet próbálni…
A bensőséges hangulatú vacsora után halk beszélgetés vette kezdetét az asztalnál. Harry már alig bírta türtőztetni magát, hogy végre beszélni tudjon Lupin professzorral. Szerencsére Lupin is észrevette ezt és egy bocsánatkérő mosollyal fordult a többiekhez.
Bocsánat, elrabolhatom néhány percre Harryt? Szeretnék vele néhány szót szólni négyszemközt. Talán felmehetnénk a szobádba – fordult a fiúhoz.
A szobában egymással szembe ültek le. Lupin megfogta Harry kezét és kicsit zavarodott arccal nézett a fiúra.
Előbb szeretnék én beszélni, ha megengeded. Tudod Sirius halála arra kényszerített, hogy átgondoljak néhány dolgot. Az elmúlt tanévedben nem volt túl sok időnk egymásra, és mi tagadás azóta a dolgok még zavarosabbá váltak. Én a magam részéről elmondhatom, hogy nagyon megkedveltelek, és egy igazi bátor fiatalembernek ismertelek meg. Nem tudom Te, hogy érzed, én úgy érzem, mintha egy barátot, vagy egy családtagot kaptam volna veled. Nem, ne érts félre- emelte fel tiltakozóan a kezét, hogy megállítsa Harry közbeszólását - nem James-et látom benned. Viszont tudom, mennyire szeretnél egy családot. Ha elfogadod a javaslatom…, ha elfogadsz engem, szeretnék a pótkeresztapád, vagy valami hasonló lenni. Tudom, hogy nem pótolhatom sem a szüleidet, sem Siriust, de talán megpróbálhatjuk, nem? Ez nem egy hivatalos dolog, hiszen már nagykorú lettél, de szeretném kifejezni, hogy mindenben melletted állok és támogatlak.
Nem nézett Harryre, csak visszafojtottan várta a fiú válaszát.
A fiú, hitetlenkedő arccal, kérdőn nézett rá.
Ez komoly? Tényleg szívesen lenne a keresztapám? És Tonks mit fog szólni hozzá?
Hát persze, hogy szívesen. Megtiszteltetés lenne. És Tonks is örülne neki, abban biztos vagyok. Azon kívül szeretném, ha ezentúl inkább tegeznél…
Harry örömtől csillogó szemmel vetette magát Remus nyakába és ölelte át a férfit, aki boldogan viszonozta azt.
És te mit szerettél volna mondani? – kérdezte, mikor végül elengedték egymást.
Hát én csak szerettem volna adni Önnek, vagyis neked – javította ki magát szégyenlősen elmosolyodva – egy galleont. Előhúzta zsebéből azt a bűbájjal kezelt pénzdarabot, amit Hermione délután nyújtott oda neki.
Egy galleont…? – értetlenkedett a másik. – Harry elnevette magát.
Ez egy különleges darab. Hermione készítette. Úgy van kezelve, hogy jelezni lehessen vele a másiknak, ha bármelyikünk bajba kerülne. Hermione szerint elég megkaparni a körmünkkel a felszínét és akkor a többi pénzdarab felforrósodik. Ráadásul a pénzdarabra koncentrálva a bajba került társunkhoz lehet vele hoppanálni. Szeretném, ha elfogadnád és használnád is, ha a szükség úgy hozza…
Várakozva nézett a meglepett képet vágott férfire.
Mindig tudtam, hogy az a lány rendkívül okos boszorkány… - mondta Remus mosolyogva. – Köszönöm Harry…
A fiú megint odabújt Lupinhoz. – Tudod, mikor Piton mondta, hogy elfogott Voldemort, szörnyen éreztem magam. Nagyon féltem, hogy… hogy téged is elveszítelek – suttogta, majd elhúzódva a férfitől összehúzta a szemét. – Tényleg, mi van a te ajándékoddal?
Az enyémmel? Hogyhogy…? Nem kaptad meg…? Bagolypostával küldtem neked…
Ezek szerint Pitontól kell számon kérnem… Azt hiszem Piton elfogta a baglyot, amivel küldeni akartad a csomagot és kicserélte a sajátjára – tette hozzá magyarázatképpen.
Pitontól ajándékot kaptál? Te?
Hát nem hiszem, hogy ajándéknak szánta. Csak kapóra jött neki a helyzet. Egy könyvet küldött a Legilimencia és okklumencia alapjairól. Közölte, hogy olvassam el, és jövő héten gyakorlatban is hasznosítsam. – morogta dühösen. – Nem igazán szeretném megint vele tölteni az időmet, de azt hiszem nincs más választásom. Az az érzésem, Voldemort megint próbálkozik valamivel. Mostanában egyfolytában azt érzem, mintha zsibogna az agyam reggelente. Remélem, Piton ezúttal tényleg segít…
Ja és szeretnélek megkérni még valamire Remus. Petúnia néni átadott egy levelet, amit még anya írt számomra. Volt mellékelve hozzá egy kulcs. A Gringotts egyik széfjéhez. Szeretném, ha velem lennél, amikor kinyitom…
Hát persze, hogy ott leszek – ígérte meg a vérfarkas – és akkor is veled leszek, amikor Perselusszal találkozol. Tényleg, hogy terveztétek?
Pontosan nem tudom. Mostanában nem beszéltünk, én meg nem merem hívni, nehogy lebukjon. De Ginnynek volt egy használható ötlete ma. Tudod, amikor Pitonnal voltam, ő ennek a Knight-nak vette fel az alakját. Most, hogy láttam fényképen, tényleg hasonlítanak egymásra. Talán most is kihasználhatnánk ezt…
Akkor gond nélkül találkozhatnánk, és senki sem ismerné fel. Esetleg – gondolt bele alaposabban – mondhatnánk, hogy most értesült Dumbledore haláláról és ezért vette fel a kapcsolatot újra a Renddel...
Lupin elgondolkozva vakargatta az állát.
Kicsit ironikus lenne, nem? Hadd gondolkozzam ezen még pár napig. Te addig olvasd szorgalmasan azt a könyvet. Most pedig menjük le a többiekhez, mert még a végén azt hiszik eltűntünk valahova. Jó?
Egymást átölelve mentek vissza a konyhába.
- Ez volt az egyik legjobb születésnapom! – közölte mindenkivel odalenn. - Mindenkinek köszönök mindent. És képzeljétek – tette hozzá boldog mosollyal – lett újra egy keresztapám is.
- Nahát ez tényleg jó hír – mondták a többiek. Harry viszont Tonksot nézte, és figyelte, hogyan reagál a fiatal boszorkány.