6. fejezet

Hoppanálási vizsga

Négy nap telt el Harry születésnapja óta, és most már péntek volt. A közben eltelt időben Harry napjainak jó részét szobájában töltötte, és könyveket bújt. Elsősorban a Hermionétől és Pitontól kapott könyveket, másodsorban a hetedéves Sötét Varázslatok Kivédése tankönyvet. Nem teljesen jószántából. Születésnapját követő éjszakán borzalmas rémálom gyötörte meg, amelyből képtelen volt szabadulni. Végül, mikor felébredt, ágya mellett Mrs. Weasley és Ron ijedt arcát pillantotta meg.

- Harry, mi történt veled? Már legalább 5 perce próbálunk ébresztgetni. Kiabáltál és vergődtél álmodban. Mi történt…? Csak nem láttál megint valami szörnyűséget…? – az utolsó mondatot Ron már csak egészen halkan motyogta, de Harry így is tisztán hallotta. Felült az ágyon, kisimította haját a szeméből. Megpróbált magához térni és visszaemlékezni, hogy mi is történt vele valójában…

- Nincs semmi bajom Ron… nyugodj meg – préselt ki végül magából egy pár nyugtatónak szánt mondatot, de hangja rekedt volt, és a torka is ki volt száradva.

„Valószínűleg tényleg kiabáltam álmomban"

- Tényleg nem történt semmi…, semmi olyasmi, mint múltkor – nézett most már Ron édesanyjára is, aki még mindig nem szólt egy szót sem, csak tördelte a kezét. - Azt hiszem, csak rémálom volt…, de nem emlékszem, hogy mi… - megint megpróbált nyugodtnak tűnni, de mindezt eléggé ellensúlyozta az izzadtságtól összetapadt haja és rekedt hangja.

- Hát… ha tényleg minden rendben van Harry, akkor nem zavarunk tovább – szólt halkan Mrs. Weasley, de Harry figyelmét nem kerülte el az asszony hangjából sütő aggodalom. – Zuhanyozz meg…, teljesen leizzadtál…, én hozok addig egy pohár forró csokoládét - megsimogatta a fiú arcát, és kiment a szobából. A két fiú magára maradt.

- Harry biztos, hogy minden ok? Nagyon ijesztően viselkedtél. Nem mondtam anyának, de egyfolytában azt kiabáltad, hogy „menj el… tűnj el a fejemből…" Azért szóltam anyának, mert képtelen voltam felébreszteni téged egyedül.

- Ne kezdd már újra… már mondtam, hogy rendben vagyok… – kezdte ingerülten Harry, de egyből meg is bánta a gorombaságát. – Bocs, nem akartalak megbántani, és köszönöm. Tényleg durva volt az álmom, de nem emlékszem minden részletére...

„Azt hiszem, tényleg el kell kezdenem azt a fránya okklumencia könyvet olvasni, bármennyire is nincs hozzá kedvem." – gondolta magában.

Mrs. Weasley lépett be az ajtón, kezében két csészével. Egyiket Ronnak, a másikat Harrynek nyújtotta. Kutatón nézett a két fiú arcára, akik azonnal elhallgattak, mikor az asszony belépett a szobába.

- Igyátok meg, aztán, mars az ágyba. Harry drágám, tényleg lezuhanyozhatnál. Szörnyen nézel ki… Ron, te, pedig hagyd Harryt, hadd aludja ki magát…

Zuhanyozás közben folyton az álmán járt az esze. Ronnak sem mondta el, hogy mit álmodott. Nem akarta megijeszteni barátját még jobban.

Álmában a Denem házban járt… Szemtől szemben állt Voldemorttal, aki kérdéseket tett fel neki… imperius átok alatt akarta kikényszeríteni a válaszokat… Arról, hogy mit szeret…, mit utál…, mi a gyengéje…, mit tud őróla, Voldemortról…, mondott-e neki valamit Dumbledore őróla a halála előtt… és hogy mit gondol Pitonról…

Érezte, amint előtte áll összeszorított szájjal és rázza a fejét…, nem szól egy szót sem,… hogy egyre gyengébb lesz, nincs ereje védekezni…

„Szerencsém van, hogy időben felébresztettek Ronék." – gondolta.

Elővette az ikertükröt, és tűnődően forgatta a kezében, végül döntött.

- Peter Knight – szólt bele halkan. Nem akarta a Piton nevet használni, nehogy valaki illetéktelen meghallja, és remélte, hogy a férfi nem akarja leharapni a fejét, hogy ilyenkor zavarni merészeli.

Pár másodperc múlva hangot hallott, és meglátta volt tanára mérges arcát a tükörben.

- Mi van Potter, alvászavarban szenvedsz? Remélem fontos…

Bár a hang a megszokott rideg volt, Harry mégis egy cseppnyi aggodalmat érzett benne.

- Elnézést a zavarásért… – kezdte zavartan. Azt hiszem, Voldemort megint be akar jutni a fejembe. Csak azt akartam tudni, tud-e valamit erről… Volt egy rémálmom, vagy vízióm, vagy nem is tudom pontosan… - elhallgatott, nem tudta, hogyan is folytassa.

- Mikor…? – jött a gyors kérdés.

- Most… az előbb - jött a rövid válasz - Ron ébresztett fel.

- Miről szólt?

Harry elmesélte az álmot, nem felejtett ki belőle semmit sem. Majd várt…

- Ez volt az első ilyen álmod?

- Igen, de már egy hete különböző rémálmok gyötörnek, ami után reggel úgy érzem, mintha zsibogna a fejem. Mit jelent ez? – kérdezte.

- Nos, nem vagyok benne biztos…, és ez nem a legmegfelelőbb mód és idő ennek megbeszélésére – mondta a férfi óvatosan. – Megkaptad a könyvet? – a fiú bólintott – Kezdd el mielőbb, és most próbáld meg komolyan venni. Ürítsd ki az elméd elalvás előtt. Ez a legfontosabb. A jövő héten, kedden találkozunk. Most mennem kell. Egyébként a Knight név használata jó ötlet volt. – ezzel eltűnt a tükörből.

Harry képtelen volt újra elaludni. Érdekes volt a beszélgetés Pitonnal. Szinte egyenrangú félként kezelte. Most nem volt lekezelő és gúnyos, hanem szinte emberi…

Álmos volt, de félt az álmától, és nem tudta hogy védekezzen ellene. Ki kell ürítenie az elméjét, de ez nem olyan egyszerű, mint ahogy Piton gondolja… minél jobban akarta, annál kevésbé sikerült. Kezdett dühös lenni…

Kétségbeesésében elővette a Pitontól kapott könyvet és elkezdte olvasni.

Első oldalak csak a legilimencia és az okklumencia hasznosságát taglalták. Majd rátért az alapokra.

„A legilimencia legfontosabb feltétele, hogy a varázsló vagy boszorkány felülemelkedjen saját érzelmein, és minden helyzetben nyugodt tudjon maradni" – olvasta. „Ezt a legkönnyebben különböző helyzetgyakorlatok alapján képesek vagyunk elérni. Képzeljen el olyan szituációkat, amelyben ön könnyen elveszti a fejét és találja meg azt a módszert, ami segít mindezt elkerülni."

„Mintha ez olyan könnyű lenne" – morgolódott magában, de azért tovább olvasta.

„Ha felbosszantják, vegyen néhány mély levegőt, majd lassan fújja ki. A légzőgyakorlatok alatt próbáljon megnyugodni. Koncentráljon a semmire. Higgyen magában, legyen elég önbizalma. Bizonyítsa be saját magának, hogy sikerülni fog. Minél inkább hisz a sikerben, annál könnyebben fog sikerülni… a rendszeres sport is segíthet. Ha fáradt a test, könnyebb az elme kiürítése" – és így tovább oldalakon keresztül.

Harry nem bízott túlzottan a sikerben, de azért úgy tett, ahogy a könyv írója javasolta. Vett néhány mély levegőt, megpróbált lehiggadni, és újra megkísérelte kiüríteni az elméjét. Maga is meglepődött, hogy milyen könnyen sikerült, ezért úgy döntött mégis alszik egyet reggelig.

A következő napokban teljesen beleásta magát a könyvbe, és a Hermionétől kapott könyv is sokat segített neki. Esténként többnyire sikerült kiürítenie a fejét, és ez önbizalmat adott neki. Ráadásul elkérte Mrs. Weasleytől az ikrek régi hetedéves tankönyveit és elkezdte azokat is olvasni. Mikor, pedig beleunt a könyvekbe, elővette dédelgetett seprűjét és a ház körül repkedett vele, új és újabb trükköket kitalálva vele. Reggelenként, pedig futott. Igaz, hogy csak a ház körül és a kertben, de ez is több volt a semminél. Nem akart a háztól túl messze elkóborolni. Megígérte Remusnak, hogy vigyáz magára. Ron csodálkozott a hirtelen jött változáson, de sejtette, hogy köze van a rémálomhoz. Hermione viszont kifejezetten örült neki. Vele együtt elkezdte olvasni az új tankönyveket, főleg a bűbájtanba és a bájitalokba vetette bele magát. A fiúk kérdésére, hogy miért pont ezt a két tárgyat szemelte ki csak megvonta a vállát.

- Szerintem elég egyértelmű, nem? A bűbájtanból elég sok fontos dolgot tudunk még tanulni, amire szükségünk lehet a későbbiekben. A bájital két dolog miatt érdekel. Az első szempontom az, hogy hátha sikerül előállítani azt a farkasölőfűvet, amit Piton főzött minden hónapban Lupin professzornak. Valószínűleg elég sok időt fogunk együtt tölteni mostanában és akkor a teliholdkor történő átváltozása sem veszélyeztet minket. A másik szempont, pedig Piton. Nem lesz velünk mindig, hogy ellásson minket gyógyitalokkal. Ha bármelyikünk megsérül, tudnunk kell gondoskodni magunkról. Ezért szeretnék minél több erősítő, lázcsillapító és nyugtató főzetet készíteni. És persze az új dolgok sem jönnének rosszul nem? – mondta mosolyogva. - Szerintem feloszthatnánk egymás között a tantárgyakat. Én átnézem a bájitalt és a bűbájtant. Ebben te is segíthetnél Ron, – fordult a vöröshajú fiúhoz. - Harry, tied a sötét varázslatok kivédése. Ebben segítségedre lehet a Siriuséktól kapott könyved is. Már bizonyítottan többször is kisegített téged. És persze ne feledkezz meg a legilimenciáról sem. Ron, tied még az átváltoztatástan is. Aztán, ha átnéztük ezeket, cserélünk. Jó lesz így…? – A másik kettő lemondó sóhajjal bólintott és maguk elé húztak egy-egy könyvet.

A hét másik érdekessége az a két levél volt a minisztériumból, amit szintén pénteken kapott kézhez a két fiú.

Harry levelében a következő állt.

Tisztelt Potter úr!

Tájékoztatjuk, hogy a 17. évüket betöltött varázslók és boszorkányok hoppanálási vizsgája augusztus 8-án délelőtt 10 órakor kezdődik a Mágiaügyi Minisztérium Varázsközlekedési Főosztály Hoppanálási Vizsgaközpontjában. Amennyiben részt kíván venni a vizsgán, kérem, a mellékelt jelentkezési lapot kitöltve visszaküldeni szíveskedjen.

Üdvözlettel:

Wilkie Derreng

Hoppanálási vizsgabiztos

Ronra nézett, aki szintén ugyanezt a levelet tartotta a kezében.

Kedden reggel Harry idegesen ment le reggelizni. A többiek már mind az asztalnál ültek. Ron sápadtan ült édesanyja és Hermione között és idegesen turkálta az előtte levő zabkását. Harry meglepődött, mikor észrevette, hogy Remus is ott van köztük. Előző este még úgy volt, hogy Mr. Weasleyvel együtt mennek a minisztériumba.

- Szia Harry – köszöntötte Remus a konyhába lépő fiút. – Úgy gondoltam jól jön egy kis lelki segélynyújtás vizsga előtt. Mit szólnál, ha én is elkísérnélek a vizsgádra? Esetleg utána együtt tölthetnénk a napot, ha van kedved…

- Ez szuper lenne – mosolygott a férfire és félénken megölelte. Kicsit szégyenkezve gondolt arra, hogy mennyivel könnyebb kimutatnia ragaszkodását Lupin felé, mint régebben Sirius felé. Igazából nagyon szerette Siriust, és még mindig fájt az elvesztése, de Sirius nem tudta teljesen kimutatni az érzéseit Harry felé és ez a fiút is folyton megakasztotta. Talán a férfi azkabani fogsága tette, hogy Sirius olyan zárkózott lett... Most minden egyszerűbb volt... Lupin is nyíltan kimutatta felé a szeretetét, és ez módfelett jól esett Harrynek.

Arthur Weasley Ront, Remus pedig Harryt fogta kézen és együtt hoppanáltak a minisztériumba. Még korán volt, de Mr. Weasleynek volt még egy kis elmaradt munkája, így megveregette fia vállát, sok sikert kívánt mindkettőjüknek, majd magára hagyta a fiúkat és Lupint a Minisztérium átriumában. Harry alaposan körülnézett. A hely eléggé megváltozott. A Mágikus Testvériség Szökőkútjának talapzatára nem kerültek vissza az aranyszobrok, amiket még Dumbledore uszított Voldemortra az ádáz küzdelemben, amit itt vívtak ezek között a falak között.

A pálcák leellenőrzése után a Varázsközlekedési Főosztály felé vették útjukat, de nem jutottak messzire. Egy ismerős hang szólt utánuk a lépcső előtt.

- Potter! Várj egy pillanatra… – Mordon szólt utánuk. Nem volt egyedül. A mellette álló férfi láttán Harry önkéntelenül megfogta a mellette álló Lupin könyökét és felnyögött. Lupin kérdőn nézett rá, de Harry alig láthatóan megrázta a fejét.

- Jó reggelt Mr. Mordon! Uram! – köszöntötték a közeledő két férfit a fiúk.

- Jó reggelt Alastor, jó reggelt Peter! Rég nem láttalak… – köszönt Remus is.

- Harry, nézd milyen kicsi a világ! Csak nem rég emlegettük őt. Hadd mutassam be neked Peter Knight-ot. Tegnap véletlenül összefutottunk, és én meg-említettem neki, hogy ma te is itt leszel. Szeretett volna személyesen megismerni, ezért felajánlottam neki, hogy jöjjön be ma reggel.

Harry gyanakodva vizsgálgatta az ismerős arcot. Nem tudta eldönteni, hogy az előtte álló alak Piton e, vagy az eredeti Peter Knight. Egy cseppet sem törődve a többiekkel, félrehúzta Mordon és egyenesen rákérdezett.

- Elnézést a gyanakodásomért uram, de teljesen biztos benne, hogy ez a férfi az, akinek mondja magát?

Mordon elismerően bólogatott.

- Remek, nagyon remek. Mindig mondtam, lankadatlan éberség…, de biztos lehetsz benne, hogy ő valóban Knight, még ha furcsa is a hirtelen felbukkanása. Leellenőriztem. De, örülök, hogy helyén van az eszed… Mindig légy óvatos.

Visszaléptek a többiekhez, és Harry még egyszer alaposan szemügyre vette a férfit.

- Szóval te vagy James fia... – kezdte a férfi az ismerkedést. - Tényleg nagyon hasonlítasz rá. Csak a szemed…

- Igen, tudom – vágott közbe a fiú – az anyámé. – Még mindig nem volt benne biztos, hogy az előtte álló alak nem Piton e, de most nem akart ezzel tovább foglalkozni – Örvendek a találkozásnak uram.

-- Én is örülök, hogy megismerhetlek. És ha kérhetlek, akkor hagyjuk az urazást. Végül is rokonok vagyunk.

Harry most már teljesen elbizonytalanodott, hogy nem tévedett-e. Az a Piton, akit ő ismer, nem akarná, hogy tegezze.

Merengéséből Remus érintése rázta fel.

- Indulni kéne… Velünk tartasz Peter? – fordult a férfihez. – Míg a fiúk vizsgáznak, addig beszélgethetnénk egy kicsit.

A vizsgaközpont előtti folyosón már elég sokan álltak. A mardekáros Zabini és Millicent Bullstrode, a hugrabugos Ernie Mcmilan és Susan Bones, a hollóhátas Terry Boot és mások is, akiknek a neve nem ugrott be Harrynek. Majd Neville hangját hallották maguk mögül.

- Sziasztok! Jó reggelt Lupin professzor! - köszöntötte őket a fiú.

- Szia Neville…, már el is felejtettem, hogy te is most vizsgázol… – üdvözölte Ron a fiút. Harry is kezet fogott a fiúval, de szeme sarkából Remust és Petert figyelte, akik egy fejbólintás után távolabb léptek tőlük és halk beszélgetésbe elegyedtek.

- Megbocsátotok egy percre? - kérdezte és a két férfihoz lépett.

Neville kérdőn nézett a vörös hajú fiúra, aki egykedvűen vonta meg a vállát.

- Ne is törődj vele. A szőke fickó valami távoli rokon. Harry most látja először. Kíváncsi rá. – Ron elég hangosan beszélt ahhoz, hogy a két férfi is felfigyeljen rá. A világos hajú férfi goromba pillantást vetett Ron felé, és Ron ugyanolyan dühvel nézett vissza rá, bár maga sem érezte miért. Neville semmit nem vett észre az egészből annyira ideges volt a vizsga miatt.

Több beszélgetésre nem maradt idő, mert az ajtó kinyílt és Wilkie Derreng lépett ki rajta.

- Jó reggelt Hölgyeim, Uraim! Köszöntöm Önöket. Kérem, fáradjanak utánam a szobába.

Fél óra múlva a két fiú boldog vigyorral az arcán távozott a szobából.

Miután csatlakoztak a rájuk váró férfiakhoz, Lupin Ronhoz fordult.

- Gratulálok mindkettőtöknek. Ron eldöntötted már, hogy velünk tartasz, vagy inkább hazamész? – kérdezte.

- Hát azt hiszem, inkább hazamegyek. Most már egyedül is hoppanálhatok – mondta büszkén. – De előbb elújságolom apának. Jó szórakozást kívánok. Te, pedig vigyázz magadra – fordult Harryhez és egy újabb sötét pillantást vetett a szőke férfire.

A három férfi éppen távozott volna a minisztériumból, amikor Harry egy halk pukkanást hallott a háta mögül és önkéntelenül hátrafordult.

A hoppanáló varázsló a Mágiaügyi miniszter, Rufus Scrimgeour volt. Harry gyorsan elfordult tőle és meggyorsította a lépteit, hátha elkerülheti a találkozást, de a miniszter már észrevette őt, és mosolyt erőltetve az arcára köszöntötte.

- Áh, Harry! Örülök, hogy újra találkozunk. És pont itt a minisztériumban. Nem lenne kedved csatlakozni hozzám egy rövid beszélgetésre az irodámban? – nyújtotta kézfogásra a kezét Harry felé.

Harry ugyan elfogadta a kézfogást, de megrázta a fejét és mélyet lélegzett.

- Üdvözlöm uram! A meghívását nem áll módomban elfogadni. Jelenleg más jellegű elfoglaltságom van, és egyébként sem hiszem, hogy bármi megbeszélni valónk lenne egymással – mondta fagyos udvariassággal.

- Értem. Mindenesetre szeretném közölni veled, hogy holnap elengedjük Stan Shunspike-ot. Ha esetleg meggondolnád magad, tudod, hol találsz. Még mindig úgy vélem, segíthetnénk egymásnak. Hidd el, a minisztérium eléggé megnehezítheti a dolgodat és az úgynevezett Rend dolgát is, ha akarja. Már, ha érted mire gondolok… – biccentett a miniszter, majd sarkon fordult és köszönés nélkül távozott.

A Harryre várakozó két férfi, érdeklődéssel figyelte az előző jelenetet.

- Mi volt ez? – kérdezte végül Peter Knight.

- Csak a szokásos. Scrimgeour karácsony óta próbál rábeszélni, hogy én legyek minisztérium bábja, aki a dicséretét zengi. Nem túl nagy sikerrel… – kacagott keserűen Harry. – Inkább menjünk…

- És most hova…? - kérdezte végül az utcán Remus.

- Hát…- kezdte bizonytalanul Harry – először arra gondoltam, hogy elmehetnénk a Gringottsba, de – vetett egy másik pillantást a mellettük sétáló szőke férfire – talán el kéne halasztani máskorra.

- Miattam, ne fájjon a fejetek – szólt közbe Peter – Meg kell ugyan beszélnünk pár dolgot, de nem most, és nem itt. Találkoznunk kellene valahol később. Akkor ti is elintézhetitek a saját ügyeiteket, és én is a magamét. Van valami ötletetek, hogy hol találkozhatnánk estefelé?

Harry és Remus kérdőn nézett egymásra.

- Mit szólsz a Grimmauld térhez? – kérdezte Harry Lupint. – Csak azt nem tudom, hogy juthatnánk be mindannyian, most, hogy Dumbledore halott. Nincs valami ötleted Remus?

- Az nem jó. Tudod Harry, ha a titokgazda meghal, magával viszi a titkot is. Ez azt jelenti, hogy már csak azoknak van bejárása a Grimmauld térre, akikkel Dumbledore eddig személyesen közölte a címet. Mások nem léphetnek a házba.

- Azt hiszem, akkor az lesz a legjobb, ha az én londoni lakásomba megyünk. Találkozzunk délután 5-kor a Foltozott Üstben, onnan mehetünk tovább együtt. Így megfelel? – kérdezte Peter. A két bólintás után elváltak egymástól és Harryék az Abszol út felé vették útjukat.

A Foltozott Üstben alaposan megebédeltek, aminek az öreg kocsmáros nagyon megörült, hiszen az utóbbi időben alaposan megfogyatkozott a vendégek száma.

A máskor oly zsúfolt Gringotts most szinte kongott az ürességtől. Alig pár varázsló és boszorkány lézengett az épületben, de Harryék ezt egyáltalán nem bánták. Bemutatták a széfkulcsot a legközelebbi pultnál álló koboldnak. Az apró termetű kobold alaposan megnézte a kulcsot, majd intett a közelben várakozó munkatársának, aki elkísérte Harryéket a megfelelő széfhez. Most nem utaztak a barlangi járatokban közlekedő csillével, csak a hozzájuk legközelebbi ajtón mentek keresztül és egy másik terembe jutottak. Harry körülnézett. A terem minden oldalát éjjeli szekrény méretű széfek borították egymás mellett és felett.

A kobold odavezette őket széfhez, kinyitotta az ajtaját, és magukra hagyta őket.

Kíváncsian vizsgálgatták a szekrény tartalmát.

Harry kissé remegő kézzel vette kézbe egymás után a szülei által hátrahagyott dolgokat.

Elsőként egy ékszeres doboz került a kezébe, amely kellemes dallamot játszott, mikor kinyitotta a tetejét. A dobozkában családi ékszerek voltak. Egy pecsétgyűrű, egy karkötő és egy vastag nyaklánc. Harry kezébe vette a nyakláncot, és a rajta függő medált babrálgatta. A medál egyszer csak kettényílt és a fiú ámulva nézte a medál belsejében levő két apró fekete-fehér muglifényképet.

- Ők a nagyszüleid, Harry – jegyezte meg Lupin egész halkan. – Egyszer láttam őket a szüleid esküvőjén.

Harry nem, mert megszólalni. Félt, hogy hangja elárulja érzéseit, így csak bólintott. Jól emlékezett ezekre az emberekre. Elsős korában az Edevis tükréből ők is integettek neki.

A doboz alatt egy közönséges fényképalbum volt, mellette egy fekete bársonytarsoly. Harry belekukkantott, majd újból összezárta. Nem akart hinni a szemének. Óvatosan nyúlt a tasakba és kivett belőle valamit és összeszorított öklét mutatta Remus felét.

- Mit gondolsz, mi ez? –kérdezte komoly arcot vágva.

Remus megrázta a fejét, majd szája csibészes mosolyra húzódott, mikor Harry vigyázva félig szétnyitotta az öklét.

- Nahát? Ezt nem gondoltam volna. Azt mindig tudtam, James-nek sokat jelentett, de hogy meg is tartja… - csóválta meg a fejét.

Harry is kezében levő fényes tárgyat nézte, majd lassan teljesen kinyújtotta a tenyerét és a benne levő tárgy halk cicergéssel megmozdult, de mielőtt még messze repülhetett volna, Harry gyors reflex-szel utána kapott, a markába zárta apja cikeszét, majd visszatette a bársonytasakba.

Volt még egy pár személyes tárgy a széf belsejében, egy kinagyított régi fénykép Lilyről és Petúniáról gyerekként, pár varázsfénykép apjáról, az esküvőről és egy igazi családi fénykép, ahol mindhárman rajta voltak. Szülei boldogan integettek Harry felé, miközben a kis Harry a kezét nyújtogatta felé apja karjaiból. Potter család címerével díszített családi pecsétgyűrű, amit valamikor talán pecsétnyomóként is használhattak és egy régi családfa. Mikor azonban közelebbről is szemügyre akarták venni, szomorúan állapították meg, hogy az írás már szinte teljesen olvashatatlan. Néhány nevet ugyan ki lehetett belőle silabizálni, de Lupin az órájára nézve figyelmeztetően megszorította Harry vállát, és indulásra késztette. Összepakoltak mindent egy kisméretű táskába, amit Remus halászott elő talárja zsebéből. A cikeszt tartalmazó tasakot Harry tette zsebre.

Útban visszafelé Harry felfigyelt az elárvult pálcakészítő mester üzletére és Lupinhoz fordult.

- Lehet már tudni valamit Olivanderről?

- Sajnos nyomtalanul eltűnt. Vele együtt a pálcakészítéshez szükséges összes szerszáma is, ami azért különös, mert az alapanyagok szinte hiánytalanul megmaradtak az üzletben.

- Nem lehet, hogy elrabolták?

- Sajnos, Dumbledore is gondolt erre. – mondta Lupin és figyelte, mire következtet ebből Harry.

- Szóval szerinted is Voldemort áll e mögött? Már bennem is többször felötlött. Valószínűleg nem akar még egyszer befürödni a pálcákkal – kesergett Harry. – „Eggyel kevesebb esély a győzelemre" – gondolta magában.

Pontban 5 órakor léptek be a Foltozott Üstbe, ahol már várt rájuk Peter. Épp a pultnál beszélgetett a csapossal, amikor Harryék beléptek, úgyhogy Peter gyorsan elköszönt tőle, és együtt léptek ki a mugli London utcáira. Mindössze két saroknyi séta után megérkeztek egy tömbházhoz. A férfi betessékelte őket az ajtón, fel a második emeletre. Az ajtón belépve néztek először körül. Bár a ház kívülről szokásos mugli lakás volt, belseje már inkább hasonlított egy varázsló otthonra. Harry gyorsan észrevette, hogy a lakás tértágító bűbájjal van kezelve, mert a lakás óriásinak tűnt A bejárati ajtóról nyíló folyosóról, jobbra is és balra is ajtók nyíltak.

- Ne álljatok már itt, menjetek beljebb – nógatta őket a férfi.

A nappaliban félhomály volt, de Harry az egyik fotelben meglátott egy fekete taláros férfit, akinek láttán elkomorult az arca.

- Vajon miért nem vagyok ezen meglepve – jegyezte meg cinikusan.

- Lupin, Potter – üdvözölte őket Piton egy főhajtással, majd Peterhez lépett kezet fogtak és megölelték egymást.

- Köszönöm, hogy a segítségemre voltál Peter, igazán hálás vagyok érte.

„Nahát, vannak még csodák… Még Piton is kedvelhet valakit. Sőt még inkább meglepőbb, hogy van valaki, aki őt kedveli" – gondolta Harry fanyarul a meleg hang hallatán.

- Potter! – Csattant fel Piton mérgesen. – Vigyázz a gondolataiddal! És ha már úgyis mind itt vagyunk, talán el is kezdhetnénk. Elolvastad, amit küldtem?

- Remus ajándéka? – kérdezett vissza Harry ingerülten.

Piton az előtte levő asztalra bökött válasz gyanánt.

- Felkészültél? – kérdezte inkább, de választ nem várt csak…- Legilimens! –bökött rá a pálcájával Harryre. A fiúnak meglepődni sem volt ideje, de ösztönösen cselekedett.

- Protego! – kiáltotta.

Piton ezúttal hárította a varázslatot, de szeme elsötétedett a haragtól.

- Játszani akarsz Potter? Hát nem bánom… kezdjük – sziszegte maga elé tartva pálcáját.

A másik két varázsló közéjük ugrott, mikor már Harry is felemelte, pálcát tartó kezét.

- Elég ebből! Perselus, Harry, legyen eszetek – mondta Lupin Harry felé fordulva, míg Peter Perselust próbálta csillapítani.

- Remus engedj! Elegem van Pitonból, egyszer és mindenkorra le kell rendeznünk a nézeteltéréseinket, hogy továbbléphessünk végre… - kiáltotta Harry kissé feldúltan. Nem legyőzni akarta a férfit…, tudta, hogy még nem képes rá, de azt akarta, hogy a másik vegye végre komolyan. Legalább egyszer az életben…

- Ha ezt akarod Potter, hát legyen…, de semmi főbenjáró – suttogta a férfi, de szemében megcsillant valami elismerő.

- Jól van fiúk, de akkor csináljátok rendesen, és ne itt – vágott közbe Peter – még a végén leromboljátok a fél szobát. – Gyertek velem…

Miközben a másik szoba felé haladtak, Remus halk suttogásba kezdett Harry oldalán sétálva.

- Vigyázz vele! Tudod, hogy milyen erős varázsló. Ne engedd, hogy felbosszantson. Próbáld meg nonverbálisan használni a varázsigéket. Légy óvatos, ha eldurvul, azonnal közbelépek.

Harry csak biccentett, fejében gondolatok kavarogtak. Mélyeket lélegzett, ahogy a könyvből tanulta. Valóban használt. Keze már nem remegett, és kezdeti ijedelme is elszállt. Tudta, csak akkor van esélye, ha sikerül lezárni az elméjét volt tanára előtt, de ez nem volt olyan egyszerű, mint ahogy elsőre gondolta. Nem akart még egy alkalmat adni neki, hogy belelásson a fejébe.

A másik szoba valóságos középkori párbajteremnek volt kialakítva. A falon még középkori kardok és pajzsok is voltak felakasztva a hitelesség kedvéért.

Perselus és Harry megálltak egymással szemben 15-20 lépés távolságban, felvették a jellegzetes párbaj pózt és meghajoltak egymás felé.

Farkasszemet néztek egymással, de még egyik sem mozdult, mindkettő a másikra várt… A két „néző" feszülten figyelte őket.

Végül Harry nem bírta tovább cérnával és olyan halkan, ahogy csak tudta kimondta az első varázsigét, ami eszébe jutott.

- Petrificus Totalus!

Piton el sem mozdult az átok útjából, épp csak hogy megmozdította a pálcáját, ami előbb eltérítette Harry átkát, majd a következő pillanatban a pálcájából kiröppent egy vörös fénynyaláb a fiú felé. Harry elugrott az átok elől, gurultában mondta ki a következő átkot, de a férfi ezt is könnyedén hárította.

- Tudsz te ennél jobbat is, Potter! – gúnyolódott a férfi.

- Majd meglátja, mit tudok… – sziszegte dühösen. – Stupor! – kiáltotta, de az átok visszapattant a másik védőpajzsáról és megint Harrynek kellett félreugrania, ha nem akarta, hogy az átok eltalálja.

- Harry koncentrálj – kiáltotta Remus. – Emlékezz, mit mondtam…

- Könnyű mondani – lihegte Harry erőlködve.

- Akkor gondold végig magadban, mit akarsz elérni a varázslattal, mi történik egy-egy varázsige kimondásakor, még mielőtt kimondod.

Harry végiggondolta Lupin szavait, bár nem volt túl sok ideje töprengésre, mert Piton újra támadta, mintha előre tudná, mit is akar a fiú.

„Hát persze, hogy tudja…" –csapott gondolatban a homlokára.

Egy pillanatra lehunyta a szemét. Már tudta mit is kell tennie…

A következő másodpercben hoppanált és pontosan Piton háta érkezett. Ráküldte ellenfelére a gumilábrontást, ami végre célba is talált. Piton összecsuklott, de nem törődött szorult helyzetével és…

-Tarantallegra! – kiáltotta, és Harry lábai megállíthatatlan rángatózásba kezdtek. Egymásra meredtek, majd mindketten elmormogták az ellenátkot magukra irányítva pálcájukat.

- Finite! – majd rögtön egymásra szegezve – Capitulatus!

Meglepő dolog történt. A két átok egymásnak csapódott, Piton és Harry pedig hátravágódott a terem két végébe. Kezükből kiröppent pálcájuk. Harry felszisszent, és Piton is fájdalmas képpel tapogatta a karját, amire ráesett, miközben egymást mustrálták.

A közjáték elég időt adott a másik két férfinek ahhoz, hogy összeszedjék a két gazdátlan pálcát a földről és átnyújtsák tulajdonosaiknak.

- Na vége…? – kérdezte Remus bosszúságot színlelve, mégis büszke vigyorral az arcán.

- Ennek egyelőre igen…– felelte kifürkészhetetlen arccal Harry, miközben felállt a földről.

- Akkor talán kezdődhetne végre az okklumencia gyakorlása. Úgy vettem észre, hogy az nem igazán sikerült párbaj közben – szúrta közbe gonosz vigyorral az arcán Piton.

- Valld be Perselus, azért sikerült meglepnie téged is – jegyezte meg Peter is. – Komolyan mondom Harry, kimondottan érdekes volt… úgy látom elég jó tanáraid voltak sötét varázslatok kivédéséből.

Harry nyelt egyet meglepetésében.

- Hát ezt nem mondhatnám… - mondta halkan –bár a legjobb tanárom itt áll mellettem – nézett Remusra, aki hálásan elmosolyodott.

- És mi van Perselusszal? – kíváncsiskodott tovább a férfi. – Úgy hallottam tavaly ő volt a tanárod…

Piton válaszolt helyette.

- Nem hiszem, hogy Potter bármit is megtanult volna, amit én tanítottam. Legyen az bájitaltan, sötét varázslatok kivédése vagy okklumencia…

- Lehet, hogy akkor a tanárral van baj – felelte Harry sötéten olyan halkan, hogy csak a mellette álló Remus hallhassa. Remus megcsóválta a fejét, de nem szólt egy szót sem.

Visszamentek a nappaliba ittak egy pohár frissítőt. Harrynek hirtelen elmúltak a rossz érzései, és úgy érezte, hogy önbizalma is nagyobb lett. Ránézett a vele szemben ülő fekete hajú férfire, aki szintén őt figyelte. A fiú tudta mi fog következni.

- Legilimens! – hallotta. Érezte, hogy képek töltik be az agyát a múlt tanévről…

Malfoy sóbálvány átka a vonaton…, első bájitaltan órája Lumpsluck-kal, amikor kezébe veszi a félvér herceg bájitaltankönyvét…, első SVK órája Pitonnal, amikor rontást akart ráküldeni… és akkor… egyszercsak kitisztult az agya, eltűntek a képek… Kérdőn nézett a férfire.

- Végre mutattál valami javulást…- gúnyos mosoly - Bár megint engedted, hogy lássam az emlékeid, de végül sikerült lezárnod az elméd kiabálás és csapkodás nélkül… pusztán csak az akaraterőd segítségével… Próbáljuk meg újra! Ürítsd ki az elméd! Háromra! Egy – kettő – három – Legilimens!

Harry lehunyta a szemét és várt…, várakozott…, de nem történt semmi. Mikor újra kinyitotta szembetalálkozott Piton fekete szemével, aki bólintott.

- Úgy látom végre sikerült… Éreztél valamit?

- Nem, nem igazán… egyszerűen csak úgy éreztem, hogy meg tudom csinálni, képes vagyok rá – mondta halkan.

- Akkor mára ennyi? – érdeklődött Lupin fáradt hangon.

- Mondjuk…, de, ha javasolhatnám, maradjatok itt éjszakára. Már elég késő van…

Ez Peter volt...

Egymásra néztek… Lupin beletörődő sóhajjal bólintott.

- Értesítem Mollyt és Tonksot, hogy ne aggódjanak.

Vacsora közben Harry lopva figyelte az egymás mellett ülő Pitont és Petert. Tényleg hasonlítottak egymásra.

- Van még valami, amit meg kellene beszélnünk. Lehetőleg négyszemközt… – mondta Piton, miután mindenki befejezte az evést.

- Remus előtt nincs titkom – szögezte le Harry azonnal, de…- nézett bizonytalanul a másik férfire.

- Miattam ne aggódj, én már itt sem vagyok. Mindent megbeszéltünk Perselus? – a másik bólintott – Tégy hát belátásod szerint. Tudod, hol találsz…

- Harry, örülök, hogy megismerhettelek. – megint odafordult Piton felé – Talán te tévedsz Perselus… szerintem Dumbledore-nak igaza van a fiúval kapcsolatban. Én érzem benne az erőt… képes rá… tedd végre félre a sérelmeidet.

Egy pukkanás és a férfi eltűnt…

- Mi volt ez? – döbbent meg a másik kettő.

- Semmi közötök hozzá. Legyen elég annyi, hogy Peterrel megegyeztem, néhány hétig eljátszhatom a szerepét. Így feltűnés nélkül találkozhatunk.

- Tényleg jobb lenne négyszemközt… – mordult fel újra – Lupin nem a rokonod vagy más hozzátartozód…

- Ebben tévedsz, Perselus… – jegyezte meg derűsen Lupin – Harry is beleegyezett, úgyhogy átvettem Sirius helyét. A keresztapja vagyok.

- Nagyszerű… Sok hasznát veszed majd a keresztapádnak… főleg teliholdkor…

- Elég ebből. Mondja, hogy mit akar… vagy itt sem vagyunk.

- Hát legyen… a nagyúr úgy sejti, többet tudsz róla, mint kellene. Ezért kikérdezte Dracot is, aki elmondta, hogy a múlt tanévben különórákon vettél részt az igazgatóval. Azt nem tudja, mit tanított, de nem akarja, hogy megerősödj… Meg akarja tudni, mit tudsz…

- Szóval, ezért akar turkálni a fejemben… És mit tehetek ellene?

- Vedd komolyan az okklumenciát. A Sötét Nagyúr azt gyanítja, hogy azt is tanultál az igazgatótól. Ebben csak megerősítetted, mikor nem válaszoltál a kérdéseire álmodban.

- Várjunk egy pillanatot…- szólt közbe Remus is. – Mi ez az egész? Voldemort megint Harry elméjét kutatja? Igaz ez? Miért nem szóltál? – nézett keresztfiára szigorúan.

- Potter engem részesített ebben a kitüntetésben… hajnali 2 órakor – gúnyolódott Piton.

- Nem akartalak megijeszteni… és azt hittem Mrs. Weasley úgy is elmondja…, ő ébresztett fel Ronnal – mondta bűnbánó arccal Harry, majd Piton felé fordult.

- És mi van Malfoy-jal? Mi történt vele?

- Miért érdekel?

- Nem is tudom – vonta meg a vállát. Talán griffendéles hülyeség. De tudom, hogy ő még visszafordulhat azon az úton, amelyre kényszerült. Csak az anyját akarta védeni…

- Jelenleg biztonságban vannak… mindketten, legyen ennyi elég…