12. Fejezet
Az esküvő
Harry arra ébredt, hogy valaki kedvesen megrázza a vállát, miközben hideg levegőt fújdogál a fülébe.
- Ébresztő, álomszuszék – suttogta Ginnyi, boldog mosollyal az arcán, és egy apró csókot lehelt a fiú szája szélére.
Harry hitetlenkedve nyitogatta szemeit, és megpróbálta rendszerezni gondolatait. Elég nehezen sikerül, de végre eszébe jutottak az elmúlt napok eseményei.
- Ginny! – mosolyodott el boldogan, és egy pillanatra magához ölelte a lányt.
- Jó lesz, ha felkeltek – szólt hangosabban a lány, és ezzel sikerült mindenkit felkelteni a szobában. – Anya mindjárt itt lesz.
Alig, hogy kimondta, az ajtóban feltűnt a vörös hajú molett nő, aki anyai szeretettel nézett végig az ágyban fekvő fáradt arcokon.
- Jó reggelt hétalvók. Hasatokra süt a nap. Keljetek fel, még sok dolgunk van.
Megakadt a szeme az egyik ágyban fekvő Remus Lupinon, aki zavartan igazgatta magán a takarót.
Lupin halkan megköszörülte a torkát.
- Molly, megtennéd, hogy kint megvárod, míg felöltözünk? Lenn találkozunk pár perc múlva.
Az asszony elvörösödött, és szó nélkül kihátrált a szobából.
A nagyteremben elköltött gyors reggeli után összeültek, hogy megbeszéljék a teendőket. Az elmúlt két napban minden tőlük telhetőt megtettek, hogy elkészüljenek az esküvőre. Harry megkérte Dobbyt, és Siport is felszólította, hogy segítsenek, Flitwick professzor is felajánlotta segítségét az előkészületekben, így a nagyterem már gyönyörű díszben pompázott. Bár magát a szertartást a kastély kertjében akarták megrendezni, a vacsorát a nagyteremben szándékoztak felszolgálni a vendégeknek.
Minden készen állt az esküvőre.
A meghívottak visszajelzései szerint az esküvőre rengeteg vendég volt várható. Weasleyék részéről hivatalosak voltak a rokonok, a rend tagjai, a Roxfort tanári kara – tekintettel a segítségükre – a Minisztériumi kollegák, Bill egykori kollegái és barátai Egyiptomból, sőt néhány új kobold, emberi kolléga és barát a Gringottsból. Delacourék részéről is megérkeztek már a rokonok és barátok, valamint a kora délutáni órákban várható volt Madam Maxime és néhány tanár érkezése is Franciaországból.
Harry, barátaival együtt aktívan részt vett az esküvő megszervezésében. Segítettek Flitwick professzornak a nagyterem feldíszítésében és McGalagony igazgatónőnek. A professzorasszony U alakban a fal mellé lebegtette az asztalokat és székeket, hogy elég tágas tér maradjon a későbbi mulatsághoz. Harry egyetlen nap alatt több díszítő varázslatot tanult meg két tanárától, mind eddigi életében összesen, és elmosolyodott a gondolatra, vajon mikor fogja ezeket az életben hasznára fordítani. Mikor ezzel végeztek, McGalagony magához intette a tanárokat, hogy ellenőrizzék a kastélyt óvó varázslatokat. A tanárok és Harry óriási meglepetésére a tanárnő magához intette őt is Mardekár Malazárral együtt, hogy szintén csatlakozzanak hozzájuk.
Séta közben halkan magyarázott a fiúnak a varázslatok mibenlétéről. Bűbájokról, rejtett csapdákról, melyek csak akkor aktiválódnak, ha olyan személy lép a közelébe, akinek sötét jegy van a kezén. Harry ezen elgondolkodott, de a jelenlegi igazgatónő felvilágosította, hogy Piton pontosan tisztában volt ezekkel a helyekkel, így elkerülhette. Ám a fiú mégsem ezen töprengett. Eddig meg volt győződve arról, hogy Malfoy megkapta a sötét jegyet, most mégis úgy vélte, lehet, hogy tévedett. Talán az igazgató megölése lett volna az a feladat, hogy szőke hajú fiú felvehesse a Voldemort átokjegyét.
Mindez azonban most nem volt fontos. Jelenlegi legfontosabb feladatuk a Roxfort védelme volt. És az igazgató halála után ez egyáltalán nem volt elhanyagolható. Az erős mágus éltető ereje nélkül a védővarázsok egy része jelentősen meggyengült. Ahol szükséges volt, ott megerősítették a varázslatok erejét, vagy éppen változtattak rajta. A kísértetnek volt pár hasznos ötlete, amely segítségükre volt. Megerősítették a kastélyt körbeölelő hoppanálásgátló varázst, bár Mardekár, kastély alatti területére még mindig nem terjedt ki.
Harry figyelme újra elkalandozott a tanárnő magyarázata közben.
Az elmúlt napok eseményei újra és újra lejátszódtak a fejében, még mindig azon csodálkozva, hogy milyen könnyen sikerült elpusztítani a horcruxot. A kanna most az igazgatói irodában volt régi formájában, csak egy hosszanti repedés mutatta, hogy valami történt vele. Hiába volt McGalagony minden tehetsége, a repedést mégsem sikerült eltüntetni.
Piton utolsó szavai jártak az eszében. „Vigyázz magadra"
A fiú az események után hányingerrel küszködve menekült ki a pincéből. Nem tudta volna elviselni, ha ünneplik, hisz nem csinált semmit. Maga sem tudta hogyan került oda ahova, de végül is a szükség szobájában eszmélt fel. Lassan körülnézett. A helység most apró volt, a padlót egy vastag szőnyeg fedte, a szobában halk keleti zene szólt, és füstölők égtek a szoba négy sarkában. Az egyik falnál viszont ott állt az a szekrény, amelybe a tavalyi bájital tankönyvét rejtette. A szekrény tetején most is ott állt az öreg boszorkánymester mellszobra fején a parókával, amit Harry rakott rá, hogy megismerje.
Letérdelt a szőnyegre és homlokát a földre hajtotta. Ebben a pózban próbálta lecsendesíteni még mindig vadul kalapáló szívét. Már éppen kezdett megnyugodni, mikor az ajtó kinyílt, és Harry egy hullámzó fekete talárt pillantott meg a feje felett.
- Sejtettem, hogy itt talállak – szólt a hang tulajdonosa.
Harry felállt, a szekrényhez sétált, és a könyvet a meglepődött férfi kezébe nyomta.
- Ez a magáé.
Piton rápillantott a könyvre, elhúzta a száját, majd pálcáját előhúzta, az invito varázsigéhez szükséges pálcamozdulatot rajzolta a levegőbe, és röviddel ezután két kopott tankönyv landolt kinyújtott kezében.
- Minerva mondta, hogy reméli, mégis elkezditek az új tanévet. Talán hasznodra lesznek – nyújtotta át a két könyvet a fiúnak. – Mennem kell.
Biccentett egyet köszönésképpen, és megfordult, hogy elhagyja a helységet.
- Várjon. – A fiú halk szava megállásra késztette a férfit. – Köszönöm a segítséget – motyogta még az előbbinél is halkabban. – Hogy jut ki az iskolából? – kérdezte hangosabban.
- Mardekár Malazár felajánlotta a segítségét.
- Mikor látom újra?
Piton felhúzta a szemöldökét.
- Talán hamarabb, mint gondolnád – mondta rejtelmesen és kisétált a szobából.
Az ajtónál azonban még egyszer visszafordult.
- Vigyázz magadra!
Harry megrázta a fejét, és kényszeríttette magát, hogy újra McGalagonyra figyeljen. Bejárták a kastély parkját a Roxmortsba vezető kaputól egészen a Tiltott Rengeteg széléig. Dumbledore fehér sírjánál megálltak egy pár percre. Harry észrevette, hogy az erdő szélénél, a fák közül néhány kentaur figyeli őket, de mire komolyabban szemügyre vehette volna, kik is voltak ők, már vissza is húzódtak az erdő mélyére.
Mellette ott sétált keresztapja is, gondterhelt arcot vágva. Lupin az elmúlt napokban többször is megpróbált vele beszélni. Harry érzékelte a férfi a szándékát, de még nem volt képes beszélni. Úgy vélte, hogy Lupin a közelgő iskolakezdésről akar vele beszélni, de még mindig nem tudta, hogy vajon mi a jobb: elkezdeni az iskolát, és ezzel veszélyeztetve a többiek biztonságát is, vagy maga mögött hagyni a Roxfortot, elmenni, és magával hurcolni a barátait is, ezzel megvonva tőlük a tanulás lehetőségét.
Enyhén borús hangulatából a szállingózó vendégek látványa billentette ki. Félvigyorral nézte, ahogy a rózsaszín hajszínben pompázó Tonks szinte a semmiből előkerülve repült Remus nyakába. Szégyenlősen arrébb vonult volna, de Tonks jobb karjával kedvesébe, baljával pedig Harryébe kapaszkodott, és folyamatosan csacsogott, míg csak vissza nem értek az iskola bejárati ajtajához.
Harry bocsánatkérő mosollyal akart távozni, hogy ő is az ünnepi alkalomra illően öltözzön át – már a gondolatra is összeborzongott -, mikor a fiatal boszorkány kuncogva utánaszólt.
- Remélem, azért este Te is megtáncoltatsz Harry. – Újra Lupinba karolt, és csatlakoztak a rendtagok kis csoportjához, akik pár lépésre tőlük, halkan beszélgettek.
Harry még a szertartást követő mulatságon sem tudta levenni szemét kedveséről. Ginny olyannyira elragadó volt aranyszínű koszorúslány ruhájában, hogy Harry fejében még a szertartás eseményei sem ragadtak meg igazán.
Arra még emlékezett, hogy a tömeg egy emberként felszisszent, mikor Fleur feltűnt az udvaron felállított oltár előtti széksorok között. Álomian nézett ki egyszerű testhez simuló fehér csipkéből készült mennyasszonyi ruhájában és hosszú, földet seprő fátylában, amelynek végét három lépéssel mögötte a két koszorúslány, Gabrielle, Fleur húga, és Ginny tartotta. Na az volt az a pillanat, amikor Harry fejéből kiröppent minden épkézláb gondolat. Amikor meglátta Ginnyt, úgy érezte magát, mint akit sóbálvány átokkal sújtottak. Csak eltátotta a száját. Ginny szégyenlősen elpirult, amikor magán érezte a fiú tekintetét, de büszkén kihúzta magát.
Magáról a szertartásról kevés emléke maradt. Rémlett, hogy néhányszor fel kellett állniuk, erre is mindig Hermione figyelmeztette, már ha figyelmeztetésnek lehet nevezni azt, hogy a mellette ülő lány mindannyiszor keményen oldalba bökte és megrángatta a könyökét. Meg valami olyanról is volt valami halvány emléke, hogy az esküvő végén fehér galambokat eresztettek az ég felé, és az első sorokban ülő varázslók pálcáikat az ég felé emelve, fantasztikus tűzijátékot produkáltak. Ehhez hozzájárultak az ikrek is, akik saját tűzijáték varázsukkal szórakoztatták a násznépet.
A szertartás után Ginny elrángatta a bódult fiút a tömegtől távol, hogy alaposan megmossa a fejét, amiért ilyen bohókásan viselkedett az esküvő alatt. Szerencsére a násznép többsége a szépséges mennyasszony bűverejének tudta be Harry kábaságát. Mi tagadás ezzel a viselkedéssel nem volt egyedül, mert a vendég férfiak egy része hasonlóképpen viselkedett. Ám mégsem fejmosás lett a vége a dolognak, mert Harry egy gyors körülnézés után berántotta magával a vörös hajú lányt a folyosó oldalán álló egyik szobor mögé, és szenvedélyesen megcsókolta.
- Ó te őrült… - mosolygott a lány, mikor végre elszakadtak egymástól. Harry megsimogatta a lány kipirult arcát, és újra magához húzta. A szenvedélytől elfúlt hangon suttogta a lány hajába.
- Gyönyörű vagy Ginny, és én teljesen megőrülők tőled. Menjünk vissza a többiek közé, mielőtt… - befejezni már nem tudta, mert a lány megcsókolta, majd a keze vándorútra indult a fiú testén, apró köröket róva mellkasán. Harry felnyögött, és még jobban magához szorította a lányt, majd hirtelen kijózanodva eltolta magától a lányt.
- Nem lehet Ginny. Itt és most nem, bárhogy szeretném én is. Menjünk vissza.
A lány előbb sértődött arcot vágott, de kevéssel később rájött, hogy inkább büszkének kell lennie a fiúra, amiért az nem használta ki a helyzetet.
Az utóbbi napok feszültségei után kimondottan jól érezték magukat a lakodalmon. Ron halkan kuncogva mutogatta barátainak, ki kivel táncol. Érdekes látvány volt például Rémszem Mordon és McGalagony tánca, de különös párosítás volt Hagrid és Madam Maxime, valamint a Mr. Weasley és Mrs. Delacour páros is. A középkorú hölgy szintén örökölt az anyai ágon öröklődő véla génekből, és bizony szegény Arthur Weasley elég nehezen tudta levenni a szemét, félvéla nászasszonyáról. Harry és Ginny szinte egész este együtt táncoltak. Udvariasságból ugyan felkérte McGalagony igazgatónőt, Mrs. Weasley, mind Ron édesanyját, mint a család legújabb tagját, és Tonksot is. A metamorfmágus boszorkánnyal madarat lehetett volna fogatni, olyan boldog volt. Harry szemtanúja volt, mikor Remus egy apró karikagyűrűt húzott elő a zsebéből, és a vacsora végén egy alkalmas pillanatban a körülöttük ülők nagy örömére megkérte a lány kezét.
- Nymphadora Tonks! Megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel?
Tonks boldogan ugrott szerelme nyakába, egyértelművé téve válaszát, Lupin pedig szabadkozva fordult oda Harryhez, és halkan, kissé visszafogott mosollyal kérdezte tőle.
- Nem bánod, hogy így tudtad meg? Napok óta próbálom szóba hozni, sikertelenül.
A fiú megrázta a fejét.
- Örülök, hogy megtaláltad a boldogságod. Megérdemled.
- És, ha megkérnélek rá, lennél az esküvői tanúm?
Harry elbizonytalanodott, és ez kiült az arcára is.
- Valami rosszat mondtam, ugye?
- Áh…nem…csak… Mikorra tervezitek az esküvőt? Csak azért kérdem, mert valószínűleg mégis itt maradok a Roxfortban a tanévre, szóval…
- Ennek szívből örülök Harry. Ez esetben bőven lesz időnk megbeszélni. Nem hiszem, hogy a napokban kerítenénk rá sort. Ezt még alaposan meg kell beszélnünk nekünk is.
Harry csak bólogatott. – Boldogan elvállalom, nem kell elsietni. – Azt persze nem fogalmazta meg hangosan, hogy egyáltalán nem biztos benne, hogy megéri keresztapja esküvőjét. Viszont egy jövőkép, mégis ha úgy adódik…
Hermionéval és Ronnal már megbeszélték az iskola előtti teendőket, és bizony be kellett látnia, hogy két barátja láthatóan fellélegzett, mikor megkérdezte őket, hogy lenne-e kedvük mégis, hogy elkezdjék a hetedik tanévüket. McGalagony is beleegyezett, hogy pénteki órák után bármikor szabadon elhagyhatják az iskola területét, de hétfőn reggelig mindenképpen vissza is kell térniük. Sőt azt is elintézte, hogy iskolakezdésig, azaz holnapután reggelre minden tankönyvük megérkezzen.
A mulatozás hajnalig tartott. Szerencséjükre a Roxfort házimanói magukra vállalták a takarítást, így ezzel sem kellett vesződniük. Bill és Fleur hajnalban útnak indultak, hogy nászútra menjenek Francia tengerpartra, a násznép pedig lassan elcsendesült.
Harry, Ron és Hermione ismét a megszokott hálótermükbe húzódtak vissza, és délután négyig fel sem ébredtek. Akkor is csak azért, mert hangokat hallottak a klubhelységből.
- Mr. Potter, Mr. Weasley, Miss Granger! – szólongatta őket az igazgatónő. Ő sem látszott túlzottan kipihentnek. – Ideje felkelni. Fél órán belül megérkezik a Roxfort Express. Gondolom, szeretnék üdvözölni barátaikat.